Az első világháború befejeződésének századik évfordulója és a trianoni békeszerződés közelgő centenáriuma kapcsán elhatároztuk, hogy indítunk egy tematikus sorozatot, amelyben olyan, elsősorban etnikai jellegű térképeket mutatunk be, amelyek így, vagy úgy a Kárpát-medence (némi kitekintéssel a Köztes-európai régió más területeire is) politikai határainak megváltoztatását (vagy éppen megtartását) szorgalmazták tudományos háttéranyagként, vagy éppen a nagyközönség számára készült propagandaanyagként. Az írásokban igyekszünk minél több nem magyar, így a hazai közönség számára talán kevésbé ismert példát is bemutatni. Az időhatárokat tágan kezeljük, előfordulhat első világháború előtti, de a második világháború idején készült térkép is.
Ebben a bejegyzésben egy román kiadású térképet mutatunk be. A Romániában addig készült egyik legnagyobb méretű, ugyanakkor első ránézésre meglehetősen egyszerű etnikai térképet, jellegzetes, vöröses-rózsaszínes színezése után méltán lehetne Románia "vörös térképnek” is hívni. Alaposabban megnézve az idén éppen 80 éves térképet azonban kiderül, hogy mégsem olyan egyszerű, mint amilyennek első ránézésre tűnik, sőt több módszertani trükköt is tartogat a térképolvasó számára.
V. Meruţiu: Carte ethnographique de la Roumanie. 1938. (magángyűjtemény)
A francia-angol nyelvű térkép 1938-ban az 1934 és 1944 között kiadott, jórészt francia, kisebb részt német nyelvű, történeti, földrajzi, illetve néprajzi tematikájú írásokat közlő Revue de Transylvanie című folyóirat mellékleteként jelent meg. A folyóirat az 1861-ben Nagyszebenben alakult, az erdélyi románság kulturális életét, valamint nemzeti ébredését támogató Román Nép Irodalmának és Kultúrájának Erdélyi Egyesülete (Asociaţia Transilvaniă pentru Literatură Romănă şi Cultura Poporului Romăn/ASTRA) kiadásában Kolozsvárott (később Nagyszebenben) jelent meg. A folyóiratban markáns hangsúllyal szerepeltek a különböző magyar törekvések, illetve az erdélyi vonatkozású, magyar revizionista háttéranyagok bírálatai, így például e folyóirat hasábjain látott napvilágot Laurian Somesan tollából a Teleki Pál által szerkesztett vörös térkép egyik legélesebb, több pengeváltással kísért kritikája is. Sőt, az Államtudományi Intézetben németül megjelent magyar kritika éppen e cikk kapcsán odáig megy, hogy nemes egyszerűséggel román propaganda-folyóiratnak titulálja a kiadványt (lásd: Rumänische Landkartenfälschungen. 1940).
Az itt bemutatott térkép szerzője, Vasile Meruţiu a térkép megszerkesztésekor a Kolozsvári I. Ferdinánd Király Tudományegyetem (Universitatea Regele Ferdinand I din Cluj) geográfus professzora volt. Az egymilliós méretarányú etnikai térkép ugyanolyan méretarányú, mint a korszak legtöbb magyar, jobbára a Kárpát-medence területét ábrázoló térképe (a Teleki-féle vörös térkép is ebben a méretarányban készült). Míg azonban, ahogy erre a német nyelvű elemzés is rámutat, a magyar térképek között ez a térkép méretét tekintve szokásosnak lenne mondható, a korabeli román térképek közül kiemelkedik a méretével.
A térkép a korabeli Romániát ábrázolja, tehát a mai Moldovát, Észak-Bukovinát, Budzsákot és Dél-Dobrudzsát is feltünteti, sőt a román népességű területeket az akkori országhatáron túl is jelzi.
Teleki Pál vörös térképe (magángyűjtemény)
1938-ban járunk, tehát a magyar területi revíziós törekvések már erősen közeledtek a politikai megvalósulás felé, így Romániában is felélénkültek az Erdélyhez köthető, térképekkel illusztrált területi diskurzusok.
Maga Meruţiu a kísérőcikkben tulajdonképpen a saját, itt bemutatott térképe módszeréről nem sokat ír, jobbára inkább a korábbi francia, német és magyar térképeket mutatja be, kiemelve a magyar térképeken a magyarokat jelző piros szín jelentőségét, így a térképe tartalmát illetően némileg magunkra vagyunk utalva.
Valamennyi támpontot adhat a térképről a magyar elemzésben olvasható kritika, amely a 29 térképkritika közül egyébként az egyik legnagyobb terjedelmű. A magyar geográfusok ugyanakkor nem fukarkodnak a negatív jelzőkkel. Szerintük a térkép méretaránya jóval részletesebb ábrázolást is lehetővé tett volna, ugyanakkor a végeredmény annyira "vázlatosra és semmitmondóra" sikeredett, hogy a térképet tízszer kisebb méretben is nyugodtan ki lehetett volna adni. Nehezményezik, hogy a térkép módszertana nem egységes, hanem régiónként változik, így egyrészt a Székelyföldön kívül minden területet a románokat jelző vöröses színnel színeztek be, így azok a területek is románnak tűnnek a térképen – a Székelyföld kivételével – ahol nem is élnek románok. A határ-menti nemzetiségi többségű területeken, szól az elemzés, legfeljebb a településekhez kötött kis körökkel jelölték az eltérő nemzetiséget, a hátteret adó „román színtenger” miatt azonban ezek a területek is román többségűnek tűnnek. Az elemzés szóvá teszi továbbá, hogy a térképen a lakatlan területeket nem különböztetik meg, a hegyek, beleértve a Székelyföldet keresztülszelő Hargitát is, román színezést kaptak. Ezt egy ábrán is bemutatták. A kritika utolsó bekezdésében arra jutnak, hogy a térkép olyannyira értéktelen, hogy nem értik, hogy annak szerzője egyetemi professzor létére hogyan adhatta a nevét ehhez a munkához.
Székelyföld környéke Meruţiu térképén és az Államtudományi Intézet által korrigált ábrán (Rumänische Landkarten und ihre Kritik c. kiadványból, MTA Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont Földrajztudományi Intézet Könyvtára, RA-86)
Maga az elemzés számos valóban kifogásolható megoldásra rámutat az ábrázolási módszer, a színezés, sőt az adattartalom kapcsán is, ugyanakkor helyenként maga a kritika sem teljesen szabatos, a térképen alkalmazott megoldások ugyanis sokadik ránézésre már összetettebbek. Való igaz, hogy a térképen a hegyvidéki területeket a románokéhoz hasonló színnel határolták le (egyébként maga a lehatárolás mikéntje kérdéses). A jelmagyarázatot alaposabban szemügyre véve azonban azt láthatjuk, hogy ezeken a területeken transzhumáló állattartás folyik. Tehát a jelmagyarázat (és így a térkép) tulajdonképpen nem állítja egyértelműen, hogy a hegyvidéki területeken román népesség van jelen, ugyanakkor a szakirodalomból tudható (lásd pl. Krasznai Zoltán könyvét), hogy a románok területi érvelésében a románokra jellemző transzhumáló állattartás, mint sajátos térhasználati gyakorlat központi helyet kapott a Kárpátok, mint román nemzeti táj megkonstruálásában. Ennél direktebb módon ösztökéli a szemlélőt a hegyvidéki területek román népességű területekként való azonosítására az a megoldás, hogy a térkép jelmagyarázata a különböző keretek és vonalak segítségével tulajdonképpen csoportosítja a különböző etnikumokat, mégpedig románok, magyarok, németek, illetve egyéb nemzetiségek szerint, és a transzhumáló állattartással jellemzett területeket egyértelműen a román kategóriákkal vonja egybe. A térkép szerzője így, a fenti hangsúlyok kitételével éri el azt, hogy ezek a területek több szempontból mégis román területként tűnjenek fel a térképolvasó előtt úgy, hogy ő egyértelműen nem állítja, hogy azok román területek volnának.
Meruţiu térképének jelmagyarázata (magángyűjtemény)
Valójában a térkép alapszínezése sem következetes. A jelmagyarázatból ugyanis az következne, hogy – bármilyen furcsának tűnik – az ország – a hegyvidéki területeket övező fenti anomáliát figyelembe véve – teljes területét a románokat jelképező vörös szín valamilyen árnyalatával színezzék be. A jelmagyarázat szerint a románokat ugyanis sávosan ábrázolják, és a legalsó kategória 20% alatti (tehát akár 0,1%) románságot jelképez (más kérdés, hogy a 0-20%-os sáv ilyen színerősséggel való beszínezése már önmagában is megtévesztő lehet). Ha jobban megnézzük a térképet, akkor láthatjuk, hogy ezeket az arányokat megyénként számította ki a térkép szerzője (a térképen szereplő számokhoz tartozó megyenevet a térkép keretén magyarázza meg a szerző, a vázlatos megyehatárokat pedig halvány pontozott vonal jelöli), így az ország terület(ének nagy része) megyénként kapott sötétebb, vagy világosabb, de egyértelműen vöröses tónusú színt. A többi etnikum esetében azonban nem láthatunk százalékos differenciát (a magyaroknál ugyan két színmélység is szerepel a jelmagyarázatban, de határértékek nélkül, ráadásul a térképen már csak egy színt ábrázoltak, a többi etnikumnál ilyen nincs, sőt felületi színezésként az egy hozzájuk tartozó színárnyalat sem bukkan fel a térképen).
Tehát azt láthatjuk, hogy a térkép keveri a (a románok estében) jellemzően csak egy-egy etnikumnak az egész országon belüli elterjedésének bemutatására szolgáló sávos, százalékos ábrázolási módszert (az ilyen módszerű térképekből népcsoportonként külön-külön lapot szoktak készíteni), és (a magyarok esetében) az egyszerű felületszínezést, ahol az adott terület (jellemzően) olyan színezést kap, amilyen etnikumú az adott terület népességének egyszerű többsége, tehát több etnikum egyidejű ábrázolására szolgál, sőt a háttér-színezéstől eltérő népcsoportok kis pontokkal való ábrázolása révén még a jelmódszert is (minden etnikum esetében) vegyíti a fenti kettővel. Mindehhez hozzájön, hogy a nagyobb településeknél a zsidóságot is jelölik (sőt az értékjelekkel hozzávetőleges létszámot is megadnak, függetlenül attól, hogy a zsidóság többségben, vagy kisebbségben van-e az adott településen). A végeredmény csaknem értelmezhetetlen, a térképen összesen négy különböző tematikus ábrázolási módszert látunk. Az első két módszer esetében közül mindenképpen választania kellett volna a térkép szerkesztőjének, és azt az egy módszert következetesen alkalmazni az ország teljes területén, míg a harmadik módszert nagy körültekintéssel, de lehet vegyíteni felületszínezéses módszerrel (a sávos-százalékossal kevésbé).
Az egy etnikum megyénkénti százalékos eloszlását bemutató térképre egyébként van magyar példa is. Ez a térkép csak a magyarok eloszlását mutatja be, színezése azonban nagyon hasonlít a későbbi román példára és az alkalmazott színmélységek hasonlóan vitathatóak. Meruțiu egyébként korábban is szerkesztett már ilyen térképet (a listában fentről az ötödik térkép). Az a térkép a korabeli Magyarország Tiszától keletre eső területeit ábrázolta. Meruțiu ezen a térképén is több etnikumot ábrázolt egyidejűleg, viszont itt még a többi etnikum is megkapta a százalékos határértékeket, illetve valóban szerepelnek a térképen.
A fenti észrevételek alapján, ha a románok arányának sávos ábrázolása felől tekintjük a dolgot, akkor pozitívumnak tűnhetne a székelyföldi területek (egyébként a valósnál kisebb méretben, sőt, a vármegye határait máshol következetesen követő szabály helyenkénti ignorálásával) magyarként való ábrázolása, ugyanakkor éppen a kevert módszerek miatt van lehetősége a szerzőnek arra, hogy a többi magyar (és más etnikum)ok által akár abszolút többségben is lakott területek felületi színezésében ezt a körülményt ne jelenítse meg. Ezáltal úgy tűnik, mintha kizárólag az ország legbelső területén lenne egy magyar etnikumú sziget, amely azonban több száz kilométerre található a többi magyar területtől (ne felejtsük el, hogy az olyan terminusokkal operáló szak- és politikai nyelv idejét éljük ekkor, a politikai határok megváltozásának előestéjén, mint az etnikai hidak, korridorok, ékek, szigetek, bástyák, sőt ide tartozik az „etnikai túszhelyzet” és az „etnikai frontharcos” fogalma is, lásd Keményfi Róbert írásait). Ezen az optikai hatáson a nemzetiségi települések színes pontokkal való jelölése sem segít különösebben.
Összességében tehát a térkép szerzője a korszakra jellemző módon egyidejűleg több manipuláció révén igyekszik a számára legkedvezőbb képet kihozni a térképből, ugyanakkor sokszor magyar kritikák sem eléggé szabatosak, sőt a szakszöveg sajnálatos módon helyenként egyszerű, politikai felhangokkal átitatott személyeskedésbe csap át.
Irodalom
- Államtudományi Intézet: Rumänische Landkartenfälschungen. Budapest, 1940. 16 p.
- Államtudományi Intézet: Rumänische ethnographische Landkarten und ihre Kritik. Budapest, 1942. 44 p.
- Keményfi Róbert: A magyar nemzeti tér megszerkesztése. MTA DE Néprajzi Kutatócsoport, Debrecen, 2006. 186. p.
- Keményfi Róbert: Nemzetiségi térképek mint a hatalmi beszédmód formái (II. rész). IN: Tér és Társadalom. 2011. Vol. 25. No. 2. 69–87.
- Krasznai Zoltán: Földrajztudomány, oktatás és propaganda. Publikon Kiadó, Pécs, 2012. 262.
- Meruţiu, V.: La Carte ethnographique de la Roumanie d’aprés le recensement de 1930. IN: Revue de Transylvanie. 1938. Vol. 4. No. 3–4. pp. 328–334.
Térképek
- Teleki Pál: Magyarország néprajzi térképe a népsűrűség alapján. 1919. (1928.) 1:1 000 000, 80 × 58 cm
- Meruţiu, V.: Carte ethnographique de la Roumanie. 1938. 1:1 000 000, 100 × 72 cm
- Érdi Krausz György: A magyarság százalékos megoszlása Nagy-Magyarországon Trianon előtt. Budapesti Hírlap, Budapest, 192? 1:1 800 000.
- Meruțiu, Vasile: România dintre Tisa şi Carpaţi Transylvania, Maramarosul, Tara Crisului si Banatul. Harta Etnografica. Serviciul Geografic al Armatei, Bukarest, 1919. 1:800 000
Kérjük, hogy a szerző tulajdonát képező térképek képeinek, vagy azok egy vagy több részletének átvételével, újrafelhasználásával leközlésével kapcsolatban engedélyt a pangea.geography@gmail.com címen kérjenek.
Egy kattintás és nem maradsz le az új posztokról: