"This is (also) Sparta!"

Ki ne hallott volna a Leonidasz király híressé vált csatakiáltásáról, ahogy a perzsa követet belerúgja a kútba a 300 c. filmben? Spárta mindvégig központi szerepet játszott a görög történelemben, mígnem a Kr. e. IV. században végleg eltűnt a történelemkönyvek lapjairól. Sorozatunk második részében az ókori város elnéptelenedik, (f)elköltözik egy közeli hegyre, majd újjáépül a völgyben, ahol Görögország "legkonzervatívabb" városává válik. 

Az újratetőzött deszpotétesz palota, háttérben Új Spárta. 

Az első részt követően ott vesszük fel a fonalat, hogy 1249-ben felépült a Villehardouinok vára, Misztrasz a Tajgetosz előhegyeinek egyikén, mely uralta a hegységből az Eurotasz völgy felé vezető utak forgalmát. A Milengi törzs megfékezésére emelt erőd a hegycsúcs legmagasabb pontját foglalta el. A hegy meredeksége folytán igencsak alkalmatlan volt a megtelepedésre. Annak, hogy végül mégiscsak egy negyvenezer lelkes város épült fel rajta a távoli pelagóniai mezőn lezajlott csata végkifejlete volt az oka. 

Görög reconquista

A Konstantinápolyból Nicaeába menekült császárság fokozatos és szívós munkával, hódította vissza az 1204-ben elvesztett részeket. Egyfajta görög reconquista zajlott, melynek eredményeképpen még a szent fővárost is sikerült visszaszerezni a latinoktól 1261-ben. De ne szaladjunk ennyire előre, két évvel a főváros visszaszerzése előtt sorsdöntő csata zajlott le Makedóniában az Akháj fejedelemség és a Nikaiai császárság között. A csata az utóbbiak döntő győzelmével végződött, II. Vilmos herceg egy pajtában rejtőzött el, de jellegzetes fogairól felismerték és elfogták. A történelmi események helyett térjünk át a vesztes csata geopolitikai következményeire. A császár a Peloponnészoszt kérte II. Vilmos herceg szabadságáért cserébe, aki ezt visszautasította, mondván a félsziget döntő hányada a hűbéresei tulajdonában van, ezért azokról nem rendelkezhet. Hosszas alkudozások után a herceg kénytelen volt három saját váráról lemondani - 1261-ben, azaz Konstantinápoly visszahódításának évében. Ez a három vár pedig a stratégiai fontosságú Monemvaszia, a Lakedaimón felett magasodó Misztrasz és a Mani félszigetet uraló Grand Magne (Maina) volt. Konstantinápoly elsősorban Monemvaszia visszaszerzését tartotta elsődleges stratégiai célnak, a tengeri sziget a félsziget egyik legjobban védhető erődje volt. A sorban Misztra volt a legjelentéktelenebb, a szárazföld belsejében lévő, ellenséges területekkel körbevett várral meglehetősen nehéz volt az utánpótlási és kommunikációs vonalak fenntartása.

Érdekes módon mégsem a konstantinápolyi udvar által megkezdett peloponnészoszi reconquista első lépéseként 1262 tavaszán átvett várban vált nehézzé az ott tartózkodók sorsa, hanem a vár tövében fekvő Lakedaimón számára. A helyzet kissé hasonlított a török hódoltság korabeli Buda és Pest helyzetére, hiszen amíg török kézen volt Buda, addig teljesen mindegy hányszor foglalták el Pestet a keresztények megtartani képtelenek voltak. Így volt ez valahogy La Crémonie és Misztra esetében is, bár ebben az esetben a fenyegetettség nem húzódott másfél évszázadig.

A lakosság pedig azonnal megkezdte a (f)elszivárgást a hittársai által nyújtott biztonságba, Misztrasz sajtforma hegykúpjára. A hegy meredeksége folytán alkalmatlannak tűnhet a megtelepedésre, de a felköltöző görögök a legkisebb vízszintes térszínt is kihasználták, hogy házaikat felépítsék. A hegyen volt víz és a levegő is egészségesebb volt a völgyhöz képest. Felköltözött a lakedaimóni orthodox metropolita is, akit a latinok különösen nem szívlelhettek. Lakedaimón, a dicső ókori Spárta, avagy La Crémonie legkésőbb 1264-ben teljesen elnéptelenedett, romjait a régészek ma is nagyítóval keresik, a Villehardouin-ok palotájának nyoma sem maradt. 

Görög reneszánsz

1262-ben a geopolitikai helyzet miatt a Peloponnészosz császári helytartója Monemvasziában telepedett meg, innen irányították a félsziget visszahódítására indított hadjáratokat. A helytartói posztot 1349-ben váltotta fel a Magyarországon ismert dukátushoz hasonló despota cím, melyet az uralkodó a fia számára hozott létre, hogy a trónörökössége alatt "kicsiben" megtanulhassa az államszervezet, hadsereg, udvartartás irányítását. A despoták székhelye Monemvasziából átkerült Misztrába, mely ekkor már a reconquista miatt központi helyzetbe került, ahonnan már könnyebb volt irányítani a visszahódított területeket. A császárfi megérkezésével Misztra a peloponnészoszi despotátus fővárosa lett, melynek során megkezdődött a reprezentatív épületek építése és díszítése. Konstantinápoly fokozatos elnéptelenedése és hanyatlása miatt művészek, iparosok, filozófusok, tanítók költöztek át a Peloponnészoszra. És voltak köztük olyanok is, akiket esetleg Konstantinápolyban vallási nézeteik miatt nem láttak szívesen. Misztrában élt és tanított a neve alapján is újplatonista (és újpogány) Georgiosz Gemisztosz Plethón, akinek hatására Itália újra felfedezte Platónt. Misztra erős latin kapcsolatai miatt sem túlzás a városban egyfajta görög reneszánszról beszélni, melynek hatása kiterjedt Itáliára is. Plethón előadásainak hatására alapította Cosimo de' Medici az újplatonista Akadémiát Firenzében és nem véletlen, hogy egy művelt zsoldosvezér 1465-ben ellopta Misztrából a filozófus holttestét, aki Riminiben talált végső nyugalmat.

A latin hatás a város épületein is visszatükröződött. Mind a despoták palotája, mind pedig a templomok magukon hordozzák a nyugatról érkező hódítók keze nyomát. A templomok a szokásos "bizánci" stílust követik ugyan, de hozzájuk tartozik egy harangtorony, ami latin hatást tükröz. A város szerkezete azonban Konstantinápolyra hasonlít, a szegények és gazdagok kerületei nem különültek el egymástól térben. Egy módosabb palota a saját kápolnájával ugyanúgy a szűk utcáról nyílik a meredek domboldalon, mint a szomszéd iparosé, katonáé, vagy kereskedőé. A fővárosban, Konstantinápolyban rendeletekkel szabályozott utcakép Misztrában nem valósulhatott meg, a domborzat miatt csak szűk, girbe-gurba utcahálózat jöhetett létre, amely még távolabb volt a hippodammoszi eszménytől, mint annak idején az "anyaváros" Lakedaimón. A meglehetősen sűrű beépítés következtében az egyetlen tér a despoták palotája előtt áll és ceremoniális funkciót töltött be. 

Misztra városa három teraszon ölelte körül a Müzitrasz hegy északi és keleti lejtőit. A Villehardouin-ok fellegvára alatt terült el kis területen a kormányzati negyed (Kastron), ahol a despoták székhelye állt. Az épületnek csupán a falai maradtak meg, ezt nemrégiben a görög állam újra befedette. Ez volt még az a szint, ahová vízvezetéken át lehetett hozni a hegy túloldalán fakadó források vizét, ettől a szinttől feljebb a lakosság és a vár őrsége a téli időszak esőzését volt kénytelen ciszternákba gyűjteni.

Ez alatt terült el az ugyancsak fallal körülvett elsősorban lakóövezetként funkcionáló középső város, azaz a Mesokhorion, majd következett a hegy szoknyáján legalul a fal nélküli alsóváros a Katokhorion, ahol a kereskedelmi tevékenység folyt. A felsőbb városokban ugyanis olyan szűkek voltak az utcák, hogy két kocsi sem fért volna el egymás mellett, itt legfeljebb szamarakkal lehetett közlekedni. Ezért a nagyobb mennyiségű árut mozgató kereskedők — akik között szép számmal akadtak zsidók is — a város leglapályosabb térszíneit vették birtokba. Ez a rész sem volt védelem nélkül, a Vasolipotamos folyón mindössze egyetlen híd ívelt át a folyón túli Exokhorion városrészbe.     

Misztra közel kétszáz évig volt a Peloponnészosz görög fővárosa, a görög kultúra egyik fellegvára, hét évvel élte túl Konstantinápoly elestét. A despoták palotájából indult útnak a közeli templomban megkoronázott utolsó római császár, XI. Konstantin, hogy aztán fővárosa védelmében essen el alig öt év múlva. Életben maradt, de egymást ki nem állható testvérei még egy ideig lavíroztak a török és a nyugat között, de a szultán 1461-re minden ellenállást felszámolt a félszigeten.

1540-ig, Nauplia elfoglalásáig Misztra városa adott helyet a szandzsák székhelyének. A módosabb görögök egytől-egyig elmenekültek, volt aki Itáliába, volt aki a velencei fennhatóság alatt maradt városokba. A keresztesek egykori fellegvárába most a pogányok pasája költözött, a koronázó templomból mecsetet alakítottak ki, de más változás nem nagyon történt. A görögök számára adózás szempontjából jobb volt a török uralom és a helyi selyemipar és a hozzá kapcsolódó kereskedelem is virágzott. A mérleg másik serpenyőjében viszont ott volt a gyermekadó és a közoktatás drasztikus hanyatlása, ugyanis a törökök ilyesmire nem nagyon fordítottak közpénzt. A görög többség mindvégig megmaradt Misztrában, a kevés török mellett föleg albánok és zsidók éltek a városban. Az albánok beáramlása már a XIV. század óta tartott, a despoták is ösztönözték ezt, mert hadrafoghatóbbak voltak, mint a helyi lakosság. Misztra 1574-től ismét szandzsákszékhely lett, de csak a kettéosztott Peloponnészosz déli részét igazgatták innen. Ekkoriban a félsziget második legnagyobb városa volt Patrasz mögött.

Egy macska és egy kutya

Misztrát több mint 200 évig elkerülte mindenféle hadi cselekmény. A békés időszaknak a török uralom hanyatlása vetett véget. Kevésbé ismert, hogy miközben a Szent Szövetség habsburg és lengyel seregei felmentették Bécset és visszafoglalták Budát az ugyancsak Szent Szövetség-tag Velence sem tétlenkedett. 1686-ban egy kombinált tengeri és szárazföldi hadjárat során elfoglalták az egész Peloponnészosz-félszigetet. Ez volt az a hadjárat, melynek során egy lüneburgi zsoldos tüzér egy jól irányzott lövéssel felrobbantotta a törökök athéni lőporraktárát, melyet szerencsétlen módon az athéni Parthenonban helyeztek el. Misztra városa nem járt ennyire rosszul, a velencei csapatok ostrom nélkül vették be és tartották meg egészen 1714-ig, amikor egy török ellentámadás kisöpörte őket az egész félszigetről. A velenceiek idején Misztra háttérbe szorult, mind gazdaságilag, mind politikailag. A tartomány székhelye ismét a tengerparti Nauplia lett, Misztra pedig veszített a gazdasági jelentőségéből is, mivel a velenceieknek nem volt érdeke, hogy az itteni selyemtermelés konkurenciája legyen az itáliai Velence selyemkészítőinek. Vallási ügyekben újra felszínre bukkantak az ellentétek, a helyzetet tovább nehezítette, hogy az orthodox alattvalók és papság a konstantinápolyi pátriárka fennhatósága alatt álltak. Aki a kényszerű pozíciójából adódóan módon nem mondhatott ellen a szultán akaratának. Ez a fennhatóság nem csupán a papok kinevezését jelentette, hanem az egykori fővárosba irányuló egyházi adófizetést is érintette, utóbbit érthető módon minden lehetőségük szerint akadályozták a velenceiek. A peloponnészoszi görögök nem örültek a hirtelen jött egyházi függetlenségtől, és talán ezért is fordulhatott elő, hogy alig három évtizeddel a hódítás után sok helyen felszabadítóként fogadták a visszatérő török sereget. A velencei források szerint 40000 lakosú Misztra ostrom nélkül került vissza a törökök kezébe. 

1770-ben már nem volt ilyen szerencsés a település. Egy kérészéletű, Szentpétervárból indult orosz katonai expedcíó ugyan sikeresen elfoglalta Misztrát, de az általános görög felkelés elmaradása miatt a törökök szolgálatában álló albán seregek könnyűszerrel visszafoglalták, majd módszeresen kifosztották és felgyújtották a város. 

Ebből a pusztításból még újjászületett a város, de a görög függetlenségi háborút már nem élte túl. Nyugati utazók szerint a lakosságszám ekkor 16000 főre esett vissza és sok volt már az elhagyott épület a városban. A lakosság nyolcada, mintegy 2000 fő volt a zsidók száma, akik az Exokhorion városrészt lakták. 

1822-re a görögök felszabadították az egész Peloponnészoszt, és megkezdték a saját kormányzatuk kiépítését. A török ellentámadások hatástalanok voltak, ezért a szultán Mehmet Ali egyiptomi pasához fordult, mind az egyetlen hűbéreséhez, akinek maradt ütőképes, nyugati mintára szervezett hadserege. Ő a fiát, Ibrahimot küldte át Moreába flottával és hadsereggel és a megtisztelő Morea pasája címmel ruházta fel. Ibrahim pasa 1824 őszén szállt partra Methone kikötőjében és a következő hónapokban amerre serege megfordult lángoló falvak, módszeresen kiirtott települések, elpusztított földek kísérték útját. Az angolok egy követet küldtek utána, aki 1824. szeptember 14-én ért Misztrába. A város ekkor már lángokban állt és az egykor népes városban mindössze egy kutyát és egy macskát találtak élve. 

Egy modern konzervatív város 

Az ókori Spárta maradi módon sikeresen dacolt a Hippodammosz-féle modernista urbanizmussal szemben, de a sors furcsa játéka következtében az új építészeti eszmék beszivárgását nem kerülhette el. Beszivárgásról talán nem is beszélhetünk, hiszen a várost a nulláról kellett felépíteni a török hódoltság után, lenn az Eurotasz folyó völgyében, ahol hat évszázadon keresztül csak romok álltak. A hippodammoszi eszmék kissé megkésve és egy nagy kanyart megtéve nyugatról érkeztek vissza Görögországba egy német építész, Friedrich Stauffert aktatáskájában. A német jelenlét a felszabadult Görögországban egyáltalán nem meglepő, a görög trónra meghívott, 16 éves Wittelsbach Ottó király kíséretében számos, az ókori görög kultúra iránt érdeklődő németet találunk.

Miután az egyiptomi intervenció következtében Lakónia székhelye, Misztra 1824-ben teljesen megsemmisült ezért szükségessé vált egy új adminisztratív központ létrehozása. Misztrát megközelíthetetlensége miatt nem volt célszerű újjáépíteni. A görög újjászületés jegyében a német származású király 1834-ben Spárta újjáépítése mellett döntött. Ottó az új város tervezését egy honfitársára — Athén város bajor származású főépítészére — Friedrich Stauffertre bízta. Stauffert a XIX. század elejének legmodernebb városépítészeti elgondolásai alapján látott neki a megtisztelő feladatnak. Egy központi tér körül megrajzolt szabályos utcahálózatot hozott létre klasszicista stílusú középületekkel. A tágas, parkosított terek, a széles, két oldalt fasorral díszített sugárutak elegendő teret hagytak a lakók és a kék égbolt számára is. Az utolsó római "márvány" császárról elnevezett főútról keresztirányban nyíló utcákban kaptak helyet az üzletek.

A közvélekedés szerint egész Görögország egyik legmodernebb és legélhetőbb városkája nőtt ki az antik Spárta helyén. A településre csak lassan érkeztek vissza a Misztrából menekült otthontalan emberek, akik a lakedaimóni menekültek leszármazottai voltak. 1840-ben mindössze 130-an lakták  a várost. Hogy megkülönböztessék az ókori településtől használatban volt az Új-Spárta elnevezés is, újgörögül pedig a Szpárti (Σπάρτη) hivatalos név honosodott meg. Jelenlegi lakosságszáma (35000 fő) némiképpen alatta marad ókori maximumnak. Annak ellenére, hogy Lakónia prefektúra székhelye, jelentőségét Misztra felgyújtása óta nem nyerte vissza. Jelenleg a Peloponnészosz félsziget 8. legnépesebb települése, országosan pedig csak a 112. helyen áll. 

A görög királyság időszakában a mindenkori trónörökös viselte a Spárta hercege címet. Talán ezért is lehet, hogy Spárta és a környező Lakónia a modern Görögország legkonzervatívabb térsége. Szpártiban még sosem választottak baloldali polgármestert és az államformáról tartott 1974-es népszavazáson pedig országosan itt kapta a királyság a legtöbb szavazatot (55-60%). A város büszkén őrzi mind a lakedaimóni, mind pedig misztraszi hagyományait, közterein egyaránt megtalálható Leonidasz király és az utolsó római császár, XI. Konstantin szobra. És ha az ókori Spártáról már csak Pauszaniász könyvéből alkothatunk fogalmat, a turisták legalább Misztra romjaiban gyönyörködhetnek, mely 1989 óta a Világörökség részét képezi. Az egykori Exokhorion városrész területén található modern kori Misztra kertvároskában pedig megtekinthető a város régészeti emlékeit bemutató helyi történeti múzeum.

Ajánlott és felhasznált irodalom: 

• http://users.uoa.gr/~nektar/history/2romanity/to_xronikon_toy_morews.htm
• https://archive.org/stream/chronicleofmorea00schmuoft/chronicleofmorea00schmuoft_djvu.txt
• http://www.ancientgreekbattles.net/Pages/47932_Population.htm
• http://kastragr.blogspot.hu/2013/01/blog-post_9.html
• https://en.wikipedia.org/wiki/List_of_cities_in_Greece
• http://www.skyscrapercity.com/showthread.php?t=227394&page=2
• Friedrich Stauffert: Städte und Landschaften in Griechenland zur Zeit König Ottos
• Steven Runciman: Mistra, byzantine capital of the Peloponnese
• Pauszaniasz: Görögország leírása