"This is (also) Sparta!"

Ki ne hallott volna a Leonidasz király híressé vált csatakiáltásáról, ahogy a perzsa követet belerúgja a kútba a 300 c. filmben? Spárta mindvégig központi szerepet játszott a görög történelemben, mígnem a Kr. e. IV. században végleg eltűnt a történelemkönyvek lapjairól. Sorozatunk második részében az ókori város elnéptelenedik, (f)elköltözik egy közeli hegyre, majd újjáépül a völgyben, ahol Görögország "legkonzervatívabb" városává válik. 

Az újratetőzött deszpotétesz palota, háttérben Új Spárta. 

Az első részt követően ott vesszük fel a fonalat, hogy 1249-ben felépült a Villehardouinok vára, Misztrasz a Tajgetosz előhegyeinek egyikén, mely uralta a hegységből az Eurotasz völgy felé vezető utak forgalmát. A Milengi törzs megfékezésére emelt erőd a hegycsúcs legmagasabb pontját foglalta el. A hegy meredeksége folytán igencsak alkalmatlan volt a megtelepedésre. Annak, hogy végül mégiscsak egy negyvenezer lelkes város épült fel rajta a távoli pelagóniai mezőn lezajlott csata végkifejlete volt az oka. 

Görög reconquista

A Konstantinápolyból Nicaeába menekült császárság fokozatos és szívós munkával, hódította vissza az 1204-ben elvesztett részeket. Egyfajta görög reconquista zajlott, melynek eredményeképpen még a szent fővárost is sikerült visszaszerezni a latinoktól 1261-ben. De ne szaladjunk ennyire előre, két évvel a főváros visszaszerzése előtt sorsdöntő csata zajlott le Makedóniában az Akháj fejedelemség és a Nikaiai császárság között. A csata az utóbbiak döntő győzelmével végződött, II. Vilmos herceg egy pajtában rejtőzött el, de jellegzetes fogairól felismerték és elfogták. A történelmi események helyett térjünk át a vesztes csata geopolitikai következményeire. A császár a Peloponnészoszt kérte II. Vilmos herceg szabadságáért cserébe, aki ezt visszautasította, mondván a félsziget döntő hányada a hűbéresei tulajdonában van, ezért azokról nem rendelkezhet. Hosszas alkudozások után a herceg kénytelen volt három saját váráról lemondani - 1261-ben, azaz Konstantinápoly visszahódításának évében. Ez a három vár pedig a stratégiai fontosságú Monemvaszia, a Lakedaimón felett magasodó Misztrasz és a Mani félszigetet uraló Grand Magne (Maina) volt. Konstantinápoly elsősorban Monemvaszia visszaszerzését tartotta elsődleges stratégiai célnak, a tengeri sziget a félsziget egyik legjobban védhető erődje volt. A sorban Misztra volt a legjelentéktelenebb, a szárazföld belsejében lévő, ellenséges területekkel körbevett várral meglehetősen nehéz volt az utánpótlási és kommunikációs vonalak fenntartása.

Érdekes módon mégsem a konstantinápolyi udvar által megkezdett peloponnészoszi reconquista első lépéseként 1262 tavaszán átvett várban vált nehézzé az ott tartózkodók sorsa, hanem a vár tövében fekvő Lakedaimón számára. A helyzet kissé hasonlított a török hódoltság korabeli Buda és Pest helyzetére, hiszen amíg török kézen volt Buda, addig teljesen mindegy hányszor foglalták el Pestet a keresztények megtartani képtelenek voltak. Így volt ez valahogy La Crémonie és Misztra esetében is, bár ebben az esetben a fenyegetettség nem húzódott másfél évszázadig.

A lakosság pedig azonnal megkezdte a (f)elszivárgást a hittársai által nyújtott biztonságba, Misztrasz sajtforma hegykúpjára. A hegy meredeksége folytán alkalmatlannak tűnhet a megtelepedésre, de a felköltöző görögök a legkisebb vízszintes térszínt is kihasználták, hogy házaikat felépítsék. A hegyen volt víz és a levegő is egészségesebb volt a völgyhöz képest. Felköltözött a lakedaimóni orthodox metropolita is, akit a latinok különösen nem szívlelhettek. Lakedaimón, a dicső ókori Spárta, avagy La Crémonie legkésőbb 1264-ben teljesen elnéptelenedett, romjait a régészek ma is nagyítóval keresik, a Villehardouin-ok palotájának nyoma sem maradt. 

Monemvaszia, a Peloponnészosz Gibraltárja (forrás) 

Görög reneszánsz

1262-ben a geopolitikai helyzet miatt a Peloponnészosz császári helytartója Monemvasziában telepedett meg, innen irányították a félsziget visszahódítására indított hadjáratokat. A helytartói posztot 1349-ben váltotta fel a Magyarországon ismert dukátushoz hasonló despota cím, melyet az uralkodó a fia számára hozott létre, hogy a trónörökössége alatt "kicsiben" megtanulhassa az államszervezet, hadsereg, udvartartás irányítását. A despoták székhelye Monemvasziából átkerült Misztrába, mely ekkor már a reconquista miatt központi helyzetbe került, ahonnan már könnyebb volt irányítani a visszahódított területeket. A császárfi megérkezésével Misztra a peloponnészoszi despotátus fővárosa lett, melynek során megkezdődött a reprezentatív épületek építése és díszítése. Konstantinápoly fokozatos elnéptelenedése és hanyatlása miatt művészek, iparosok, filozófusok, tanítók költöztek át a Peloponnészoszra. És voltak köztük olyanok is, akiket esetleg Konstantinápolyban vallási nézeteik miatt nem láttak szívesen. Misztrában élt és tanított a neve alapján is újplatonista (és újpogány) Georgiosz Gemisztosz Plethón, akinek hatására Itália újra felfedezte Platónt. Misztra erős latin kapcsolatai miatt sem túlzás a városban egyfajta görög reneszánszról beszélni, melynek hatása kiterjedt Itáliára is. Plethón előadásainak hatására alapította Cosimo de' Medici az újplatonista Akadémiát Firenzében és nem véletlen, hogy egy művelt zsoldosvezér 1465-ben ellopta Misztrából a filozófus holttestét, aki Riminiben talált végső nyugalmat.

A latin hatás a város épületein is visszatükröződött. Mind a despoták palotája, mind pedig a templomok magukon hordozzák a nyugatról érkező hódítók keze nyomát. A templomok a szokásos "bizánci" stílust követik ugyan, de hozzájuk tartozik egy harangtorony, ami latin hatást tükröz. A város szerkezete azonban Konstantinápolyra hasonlít, a szegények és gazdagok kerületei nem különültek el egymástól térben. Egy módosabb palota a saját kápolnájával ugyanúgy a szűk utcáról nyílik a meredek domboldalon, mint a szomszéd iparosé, katonáé, vagy kereskedőé. A fővárosban, Konstantinápolyban rendeletekkel szabályozott utcakép Misztrában nem valósulhatott meg, a domborzat miatt csak szűk, girbe-gurba utcahálózat jöhetett létre, amely még távolabb volt a hippodammoszi eszménytől, mint annak idején az "anyaváros" Lakedaimón. A meglehetősen sűrű beépítés következtében az egyetlen tér a despoták palotája előtt áll és ceremoniális funkciót töltött be. 

A despoták palotája és a Hagia Sophia templom a Kastron vársonegyedban

Misztra városa három teraszon ölelte körül a Müzitrasz hegy északi és keleti lejtőit. A Villehardouin-ok fellegvára alatt terült el kis területen a kormányzati negyed (Kastron), ahol a despoták székhelye állt. Az épületnek csupán a falai maradtak meg, ezt nemrégiben a görög állam újra befedette. Ez volt még az a szint, ahová vízvezetéken át lehetett hozni a hegy túloldalán fakadó források vizét, ettől a szinttől feljebb a lakosság és a vár őrsége a téli időszak esőzését volt kénytelen ciszternákba gyűjteni.

Ez alatt terült el az ugyancsak fallal körülvett elsősorban lakóövezetként funkcionáló középső város, azaz a Mesokhorion, majd következett a hegy szoknyáján legalul a fal nélküli alsóváros a Katokhorion, ahol a kereskedelmi tevékenység folyt. A felsőbb városokban ugyanis olyan szűkek voltak az utcák, hogy két kocsi sem fért volna el egymás mellett, itt legfeljebb szamarakkal lehetett közlekedni. Ezért a nagyobb mennyiségű árut mozgató kereskedők — akik között szép számmal akadtak zsidók is — a város leglapályosabb térszíneit vették birtokba. Ez a rész sem volt védelem nélkül, a Vasolipotamos folyón mindössze egyetlen híd ívelt át a folyón túli Exokhorion városrészbe.     

Misztra romváros térképe: 1. Főkapu 2. Metropolis 3. Evangelistria templom 4. Szt. Theodor temploma 5. Hodigitria-Afendiko 6. Monemvasziai kapu 7. Szt. Miklós templom 8. Despoták palotája és tere 9. Naupliai kapu 10. Kapu a fellegvárhoz 11. Hagia Sophia templom 12. Kis palota 13. Fellegvár 14. Mavroporta 15. Pantanassa 16. Taxiarchészek temploma 17. Phrangopulos János háza 18. Peribleptos kolostor 19. Szt. György templom 20. Krevatas háza 21. Marmara (bejárat) 22. Aï-Yannakis 23. Laszkariszok háza 24. Szt. Kristóf templom 25. romok 26. Szt. Kyriaki templom (forrás: wikipédia)

Misztra közel kétszáz évig volt a Peloponnészosz görög fővárosa, a görög kultúra egyik fellegvára, hét évvel élte túl Konstantinápoly elestét. A despoták palotájából indult útnak a közeli templomban megkoronázott utolsó római császár, XI. Konstantin, hogy aztán fővárosa védelmében essen el alig öt év múlva. Életben maradt, de egymást ki nem állható testvérei még egy ideig lavíroztak a török és a nyugat között, de a szultán 1461-re minden ellenállást felszámolt a félszigeten.

1540-ig, Nauplia elfoglalásáig Misztra városa adott helyet a szandzsák székhelyének. A módosabb görögök egytől-egyig elmenekültek, volt aki Itáliába, volt aki a velencei fennhatóság alatt maradt városokba. A keresztesek egykori fellegvárába most a pogányok pasája költözött, a koronázó templomból mecsetet alakítottak ki, de más változás nem nagyon történt. A görögök számára adózás szempontjából jobb volt a török uralom és a helyi selyemipar és a hozzá kapcsolódó kereskedelem is virágzott. A mérleg másik serpenyőjében viszont ott volt a gyermekadó és a közoktatás drasztikus hanyatlása, ugyanis a törökök ilyesmire nem nagyon fordítottak közpénzt. A görög többség mindvégig megmaradt Misztrában, a kevés török mellett föleg albánok és zsidók éltek a városban. Az albánok beáramlása már a XIV. század óta tartott, a despoták is ösztönözték ezt, mert hadrafoghatóbbak voltak, mint a helyi lakosság. Misztra 1574-től ismét szandzsákszékhely lett, de csak a kettéosztott Peloponnészosz déli részét igazgatták innen. Ekkoriban a félsziget második legnagyobb városa volt Patrasz mögött.

Egy macska és egy kutya

Misztrát több mint 200 évig elkerülte mindenféle hadi cselekmény. A békés időszaknak a török uralom hanyatlása vetett véget. Kevésbé ismert, hogy miközben a Szent Szövetség habsburg és lengyel seregei felmentették Bécset és visszafoglalták Budát az ugyancsak Szent Szövetség-tag Velence sem tétlenkedett. 1686-ban egy kombinált tengeri és szárazföldi hadjárat során elfoglalták az egész Peloponnészosz-félszigetet. Ez volt az a hadjárat, melynek során egy lüneburgi zsoldos tüzér egy jól irányzott lövéssel felrobbantotta a törökök athéni lőporraktárát, melyet szerencsétlen módon az athéni Parthenonban helyeztek el. Misztra városa nem járt ennyire rosszul, a velencei csapatok ostrom nélkül vették be és tartották meg egészen 1714-ig, amikor egy török ellentámadás kisöpörte őket az egész félszigetről. A velenceiek idején Misztra háttérbe szorult, mind gazdaságilag, mind politikailag. A tartomány székhelye ismét a tengerparti Nauplia lett, Misztra pedig veszített a gazdasági jelentőségéből is, mivel a velenceieknek nem volt érdeke, hogy az itteni selyemtermelés konkurenciája legyen az itáliai Velence selyemkészítőinek. Vallási ügyekben újra felszínre bukkantak az ellentétek, a helyzetet tovább nehezítette, hogy az orthodox alattvalók és papság a konstantinápolyi pátriárka fennhatósága alatt álltak. Aki a kényszerű pozíciójából adódóan módon nem mondhatott ellen a szultán akaratának. Ez a fennhatóság nem csupán a papok kinevezését jelentette, hanem az egykori fővárosba irányuló egyházi adófizetést is érintette, utóbbit érthető módon minden lehetőségük szerint akadályozták a velenceiek. A peloponnészoszi görögök nem örültek a hirtelen jött egyházi függetlenségtől, és talán ezért is fordulhatott elő, hogy alig három évtizeddel a hódítás után sok helyen felszabadítóként fogadták a visszatérő török sereget. A velencei források szerint 40000 lakosú Misztra ostrom nélkül került vissza a törökök kezébe. 

1770-ben már nem volt ilyen szerencsés a település. Egy kérészéletű, Szentpétervárból indult orosz katonai expedcíó ugyan sikeresen elfoglalta Misztrát, de az általános görög felkelés elmaradása miatt a törökök szolgálatában álló albán seregek könnyűszerrel visszafoglalták, majd módszeresen kifosztották és felgyújtották a város. 

Ebből a pusztításból még újjászületett a város, de a görög függetlenségi háborút már nem élte túl. Nyugati utazók szerint a lakosságszám ekkor 16000 főre esett vissza és sok volt már az elhagyott épület a városban. A lakosság nyolcada, mintegy 2000 fő volt a zsidók száma, akik az Exokhorion városrészt lakták. 

1822-re a görögök felszabadították az egész Peloponnészoszt, és megkezdték a saját kormányzatuk kiépítését. A török ellentámadások hatástalanok voltak, ezért a szultán Mehmet Ali egyiptomi pasához fordult, mind az egyetlen hűbéreséhez, akinek maradt ütőképes, nyugati mintára szervezett hadserege. Ő a fiát, Ibrahimot küldte át Moreába flottával és hadsereggel és a megtisztelő Morea pasája címmel ruházta fel. Ibrahim pasa 1824 őszén szállt partra Methone kikötőjében és a következő hónapokban amerre serege megfordult lángoló falvak, módszeresen kiirtott települések, elpusztított földek kísérték útját. Az angolok egy követet küldtek utána, aki 1824. szeptember 14-én ért Misztrába. A város ekkor már lángokban állt és az egykor népes városban mindössze egy kutyát és egy macskát találtak élve. 

Misztra 7 éve rom, de még ott van a térképen, Szpártit csak 3 év múlva alapítják újjá.

Egy modern konzervatív város 

Az ókori Spárta maradi módon sikeresen dacolt a Hippodammosz-féle modernista urbanizmussal szemben, de a sors furcsa játéka következtében az új építészeti eszmék beszivárgását nem kerülhette el. Beszivárgásról talán nem is beszélhetünk, hiszen a várost a nulláról kellett felépíteni a török hódoltság után, lenn az Eurotasz folyó völgyében, ahol hat évszázadon keresztül csak romok álltak. A hippodammoszi eszmék kissé megkésve és egy nagy kanyart megtéve nyugatról érkeztek vissza Görögországba egy német építész, Friedrich Stauffert aktatáskájában. A német jelenlét a felszabadult Görögországban egyáltalán nem meglepő, a görög trónra meghívott, 16 éves Wittelsbach Ottó király kíséretében számos, az ókori görög kultúra iránt érdeklődő németet találunk.

Miután az egyiptomi intervenció következtében Lakónia székhelye, Misztra 1824-ben teljesen megsemmisült ezért szükségessé vált egy új adminisztratív központ létrehozása. Misztrát megközelíthetetlensége miatt nem volt célszerű újjáépíteni. A görög újjászületés jegyében a német származású király 1834-ben Spárta újjáépítése mellett döntött. Ottó az új város tervezését egy honfitársára — Athén város bajor származású főépítészére — Friedrich Stauffertre bízta. Stauffert a XIX. század elejének legmodernebb városépítészeti elgondolásai alapján látott neki a megtisztelő feladatnak. Egy központi tér körül megrajzolt szabályos utcahálózatot hozott létre klasszicista stílusú középületekkel. A tágas, parkosított terek, a széles, két oldalt fasorral díszített sugárutak elegendő teret hagytak a lakók és a kék égbolt számára is. Az utolsó római "márvány" császárról elnevezett főútról keresztirányban nyíló utcákban kaptak helyet az üzletek.

A közvélekedés szerint egész Görögország egyik legmodernebb és legélhetőbb városkája nőtt ki az antik Spárta helyén. A településre csak lassan érkeztek vissza a Misztrából menekült otthontalan emberek, akik a lakedaimóni menekültek leszármazottai voltak. 1840-ben mindössze 130-an lakták  a várost. Hogy megkülönböztessék az ókori településtől használatban volt az Új-Spárta elnevezés is, újgörögül pedig a Szpárti (Σπάρτη) hivatalos név honosodott meg. Jelenlegi lakosságszáma (35000 fő) némiképpen alatta marad ókori maximumnak. Annak ellenére, hogy Lakónia prefektúra székhelye, jelentőségét Misztra felgyújtása óta nem nyerte vissza. Jelenleg a Peloponnészosz félsziget 8. legnépesebb települése, országosan pedig csak a 112. helyen áll. 

A görög királyság időszakában a mindenkori trónörökös viselte a Spárta hercege címet. Talán ezért is lehet, hogy Spárta és a környező Lakónia a modern Görögország legkonzervatívabb térsége. Szpártiban még sosem választottak baloldali polgármestert és az államformáról tartott 1974-es népszavazáson pedig országosan itt kapta a királyság a legtöbb szavazatot (55-60%). A város büszkén őrzi mind a lakedaimóni, mind pedig misztraszi hagyományait, közterein egyaránt megtalálható Leonidasz király és az utolsó római császár, XI. Konstantin szobra. És ha az ókori Spártáról már csak Pauszaniász könyvéből alkothatunk fogalmat, a turisták legalább Misztra romjaiban gyönyörködhetnek, mely 1989 óta a Világörökség részét képezi. Az egykori Exokhorion városrész területén található modern kori Misztra kertvároskában pedig megtekinthető a város régészeti emlékeit bemutató helyi történeti múzeum.

Ajánlott és felhasznált irodalom: 

• http://users.uoa.gr/~nektar/history/2romanity/to_xronikon_toy_morews.htm
• https://archive.org/stream/chronicleofmorea00schmuoft/chronicleofmorea00schmuoft_djvu.txt
• http://www.ancientgreekbattles.net/Pages/47932_Population.htm
• http://kastragr.blogspot.hu/2013/01/blog-post_9.html
• https://en.wikipedia.org/wiki/List_of_cities_in_Greece
• http://www.skyscrapercity.com/showthread.php?t=227394&page=2
• Friedrich Stauffert: Städte und Landschaften in Griechenland zur Zeit König Ottos
• Steven Runciman: Mistra, byzantine capital of the Peloponnese
• Pauszaniasz: Görögország leírása