Területfejlesztési (vagy ha úgy jobban tetszik regionális fejlesztési) témát is boncolgató írás következik, őrgrófokkal, Tigris tankkal és egyéb megtorlófegyverekkel, némileg erőltetett regionalizmussal, és némileg kudarcos "fejlesztési célú" autópályaépítéssel megfűszerezve.
"Németország erős közepe" - szól a türingiai kormány turistacsalogató szlogenje. Bár a mai Németország különböző geometriai módszerekkel számított középpontjai valóban a Kassel-Göttingen-Erfurt háromszögben fekszenek, a népességi súlypont pedig az észak-hesseni Kassel közelében található, a Türingia és Hessen java részét alkotó középhegységi táj népsűrűsége és gazdasági mutatói korántsem impozánsak, így a területre sokkal inkább illik a címbeli frázis. A mai írásban ennek hosszú történeti hátterét boncolgatjuk némi kitekintéssel a német regionalizmus nem éppen egyszerűen és szervesen fejlődő világára.
A Németország közepét alkotó két - viszonylag kis területű szövetségi állam közül Türingia népsűrűsége (kb. 140 fő/km²) mélyen a német átlag alatti, Hessen esetében az átlag feletti értékek az állam déli harmadának, a Rhein-Main Gebietnek (azaz Frankfurt am Mainnak és környékének) köszönhetők, mely a lakosság közel kétharmadát, az állam megtermelt GDP-jének pedig 71%-át tömöríti. Közép- és Észak-Hessen Türingiához hasonlóan alacsony népsűrűségi értékekkel rendelkezik, és gazdaságilag is jóval fejletlenebb a déli részeknél.
Németország népsűrűsége 1999-ben. Hessen nagy része és Türingia nem emelkedik ki. (Forrás: Bundesrepublik Deutschland Nationalatlas, Bevölkerung 2001)
A településhálózat igen változatos: Dél-Hessen gyakorlatilag egyetlen nagy agglomeráció, de hasonló képződménnyel a régióban máshol nem találkozhatunk: Közép-Hessen 50-100 ezer lakosú középvárosok (Gießen, Wetzlar, Marburg, Fulda) köré szerveződik, míg Észak-Hessen esetében már a középvárosok is hiányoznak. Igaz a térség központja, a régi hercegi székváros, Kassel jelentős - bár inkább stagnáló, fogyó - népességű nagyváros. (Népességi maximumának elérési időpontja pontosan megmondható: 1943. október 22, 20:45 perc...) Nagyobb agglomerációk Türingiában sem találhatóak: itt egy kelet-nyugati városlánc alakult ki, melyet három nagyváros (Erfurt, Jena, Gera) mellett számos középváros alkot.
A terület domborzatában a nem túl magas középhegységi jellegű tájak dominálnak, Türingia legmagasabb pontja 962 méterrel, Hessen legmagasabb csúcsa 950 méterrel emelkedik a tengerszint felé. Hessen esetében a fő természetföldrajzi választóvonalak a déli Rajna és Majna menti alföldi rész kivételével inkább észak-déli irányúak: a nyugati hegységek (Rajnai-palahegység, Taunus) között helyezkedik el a Felső-Rajna árok folytatása, melyben a vulkáni eredetű Vogelsberg képez akadályt, míg keletre ismét magasabb térszín következik (a Harz és a Rhön). Türingiában a fő választóvonalak ezzel szemben kelet-nyugati irányúak: a Türingiai medencét hegyvidékek (Harz, Hainich, Türingiai-erdő) keretezik. A felsorolt természeti akadályok miatt igazán jó természetes közlekedési kapcsolatai csak Dél-Hessennek voltak, igaz, a Türingiai-medence és a Felső-Rajna árok északi meghosszabbítása viszonylag fontos kommunikációs vonalakat jelöltek ki.
Hessen teteje - a 950 méter magas Wasserkuppe - (forrás)
Az éghajlat sem tartogat különösebb meglepetéseket, az óceáni hatással megbolondított kontinentális éghajlat viszonylag jó lehetőségeket nyújt a mezőgazdaságnak, igaz ezt a hegyvidéki talajviszonyok inkább a medencékre korlátozzák. Ugyan a környezetükből nem egyszer hirtelen kiemelkedő hegységekben télen jelentős mennyiségű hó eshet, ami kedvezhet a téli sportoknak, de azért nagy túlzás lenne "svájci" adottságokról beszélni.
A nagyobb népességtömörülések kialakulásában fontos szerepet játszhatnak egyes nyersanyagok. A természet azonban ebből a szempontból sem bánt bőkezűen Türingiával és Hessennel: energiahordozók alig találhatóak itt, az észak-hesseni és kelet türingiai szénkészletek valamint az 1870-es évekig (vagyis Lotharingia meghódításáig) fontos közép-hesseni vasérckészletek nem tették lehetővé komolyabb nehézipar kialakítását, míg a komoly mennyiségű türingiai kálisókészletek helyi vegyipari feldolgozása sem volt lehetséges az energiahiány miatt.
Ezek az adottságok alapvetően a házi- és manufaktúraiparnak, valamint a kevésbé nyersanyagigényes modernebb iparágaknak kínáltak kedvező lehetőségeket, és bár a hegy- és dombvidékek elvileg sok turistát vonzhatnának, a terület igen kevés "kiemelkedő" természeti attrakcióval rendelkezik. Tehát a természeti adottságok felemásak, jellemzően nem kiemelkedőek, de ez önmagában még nem magyarázza meg a terület viszonylagos fejletlenségét.
Hogy a mai helyzetet jobban megérthessük, azt kell megvizsgálnunk, hogy ebben a természeti környezetben hogy tudott érvényesülni az ember, vagyis milyen gazdasági és politikai feltételek között fejlődhetett Türingia és Hessen.
A kora középkorban a frank birodalmak határőrgrófságaként szolgáló területeken sok kisebb várat építettek az őrgrófok és vazallusaik, melyek körül idővel nagy számú piacközpont és később kisváros alakulhatott ki, akárcsak a kolostorok körül (Fulda, Lorsch). A mai két szövetségi állam területe a korabeli német területek fellendüléséből is részesült: az északi Hanza-városok déli irányú kereskedelme Hessenen át, míg a keleti terjeszkedés nyomán fellendülő áruforgalom Türingián át talált utat magának, ami számos város (Frankfurt, Nordhausen, Wetzlar) fellendülését hozta magával, a térség korabeli vezető városa, Erfurt pedig a 15. században 20 ezer lakossal és egyetemmel rendelkezett. (Ekkoriban Buda és Pest lakossága együtt kb hasonló nagyságú lehetett, a legnagyobb európai városok a 100 ezer főt közelítették.) A természeti erőforrások ugyanakkor viszonylag fejlett háziipar (fa és fémfeldolgozás) kialakulását tették lehetővé, vagyis a kisebb városoknak sem lehetett oka panaszra.
Erfurt a 15. század végén - (forrás)
A 16-17. század vallás- (és egyéb) háborúi azonban ezt a - reformáció bölcsőjének számító - területet sem kímélték, a korábbi államalakulatok felaprózódása ("Kleinstaaterei") itt már igen korán, a schmalkaldeni háborút követően elkezdődött, ami "különleges" hatással volt a helyi térszerkezet fejlődésére. Türingiában borzalmasan elaprózott, mozaikos államszervezet jött létre. A sok, gazdaságilag nem éppen acélos kisállam uralkodóinak többsége fontosnak tartotta a megfelelő székváros és udvartartás kialakítását, így több középnagyságú "székváros" (Residenzstadt) jött létre, melyek - amellett, hogy szépen elszívták az alattvalók pénzét - a német kultúra bölcsőinek bizonyultak színházaik és művészetpártoló uraik révén. Gazdaságilag ez persze kevésbé volt jó: a kesze-kusza vámhatárok akadályozták a kereskedelmet, az udvartartások magas költségei pedig magas adókat eredményeztek, igaz, a helyi piacra termelő kézművesipar azért gyarapodni tudott.
A türingiai kisállamiság csúcspontja 1680-ban - (forrás)
Hessenben kevésbé sikerült elaprózni az államszerkezetet, ami ebben az esetben azt jelentette, hogy a terület nagy részét akár egy nagyobb magyar megye nagyságát is elérő államok uralták. Közülük is kiemelkedett Hessen- Darmstadt valamint az erősen központosított Hessen-Kassel, melynek fővárosa (Kassel) érthető módon már ekkor is a többi város rovására növekedett. Ugyanakkor a kisállamiságba hanyatló vidék fejlődése lelassult: a lendület egyedül a szabad birodalmi városban, Frankfurtban tartott ki, mely a 17. században komoly impulzust kapott a Franciaországból elüldözött és ide letelepített hugenották (és a vagyonuk) révén. A nagyváros kivételével a terület tehát már a 18. században is belső perifériának számított fejlettségi szempontból, amin következő lépésben az ipari forradalom változtathatott volna.
Ugyanakkor az ipari fejlődés első - a folyami szállítási útvonalakhoz és a gőzgép korai hasznosításához köthető - fázisában ismét csak a jó folyami szállítási kapcsolatokkal rendelkező Frankfurt környéke tudott részt venni, a terület többi részét a közlekedési hátrányokon kívül még az energiahordozók hiánya is hátráltatta, így csak a következő, a vasút és villamos áram elterjedésével jellemezhető iparosodási hullámban volt esélyük részt venni.
Mindez azért is volt kedvezőtlen, mert az egyetemekkel és erős háziiparral rendelkező Türingiában és Hessenben megvolt az iparosodást megalapozó tudásanyag, ugyanakkor a nyersanyaghiány mellett a kisállamiság miatti tőkehiány is gátolta ennek kibontakozását.
A politikai körülmények sem voltak éppen kedvezőek: 1815 után ugyan némileg egyszerűsödött a régió politikai mozaikja, de hátrányos változás volt, hogy Erfurt (környéke nélkül) porosz kézbe, de Poroszországon belül perifériális helyzetbe került, egyetemét felszámolták, míg Frankfurt sokáig kívül maradt a vámunión, így az iparosodás inkább elővárosait érintette.
A helyzeten némileg a vasúti közlekedés fejlődése segített: Türingiában már igen korán, az 1840-es években megjelentek az első távolsági vasútvonalak, a hesseni vasútépítés pedig az 1860-as években kapott lendületet és igen gyorsan nagyon sűrű hálózat épült ki, fontos országos fővonalakra felfűzve. Ennek azonban felemás hatása lett: a korábban elzárt területek közlekedésföldrajzi hátrányaik leküzdését követően bekapcsolódtak a világ vérkeringésébe, ami számos város fejlődését elősegítette, ugyanakkor az is elmondható, hogy a fővonalak gyakran nem a helyi érdekeknek megfelelően épültek ki. (Az ország észak-déli közlekedésében igen fontos Göttingen-Fulda-Frankfurt/Würzburg vonal például nem a 100 ezres Kasselen, hanem a pár ezres Bebrán haladt keresztül.) Ezen felül a vasúthálózat kiépülése révén a korábban kifejlődött iparterületek termékei is közelebb jutottak, ami nagy csapást mért a fejletlenebb területek (Észak-Hessen, Nyugat-Türingia) háziiparára, egyben megkönnyítette a nincstelenné válók kivándorlását is...
Az 1842-ben átadott altenburgi pályaudvar Türingiában - (forrás)
A két mai szövetségi állam iparosodása a fenti feltételek eredőjeként alakult, de Türingiában a folyamat korábban kezdődött és alaposabb volt, ráadásul a "szocialista" évtizedek miatt tovább is tartott. A folyamat Kelet-Türingiában indult a textilipar fejlődésével, és különösen az Eisenach-Gera városlánc tagjai váltak a központjává a főként a háziiparból kifejlődő, innovatív kis és középüzemekkel jellemezhető, policentrikus fejlődésnek, mely főként a kor "kreatív és egyedi" termékeire (mechanikai, optikai cikkek, fegyverek üvegtárgyak) koncentrált. A többközpontú iparfejlődés miatt a középvárosok erősödtek meg, ugyanakkor egyes városok fejlődését nem csak a gyárak ösztönözték, hanem a kultúra is (Gotha, Weimar). Türingia gazdasága a 20. század elejére meglehetően sokszínűvé vált, igaz jelentős területi különbségekkel.
Hessen ipari fejlődése szintén a textilipar kialakulásával indult, ugyanakkor a vámhatárok lebontását követően Frankfurt környékén a rendelkezésre álló tőke és a kedvező közlekedésföldrajzi helyzet eredőjeként igen komoly iparterület jött létre, melynek vezető iparágait "hesseni négyesként" (vegyipar, gépipar, közlekedési eszközök gyártása, elektronika) kezdték emlegetni, az itteni gyáróriások rendszerint a korabeli csúcstechnológia alkalmazásával dolgoztak. Ezen felül Frankfurt tovább gyarapította gazdasági előnyeit: tovább bővült bankszektora, és az 1914-ben alapított egyeteme révén a térség kisebb egyetemi városaitól (Marburg, Gießen) is megkezdte az erőforrásaik elszipkázását. Dél-Hessen kimagasló fejlettségéhez még hozzájárult a hercegi székváros, Darmstadt vegyipara, valamint Wiesbaden, melyet ekkor szerényen csak a "világ (gyógy)fürdőhelyeként" emlegettek. A sokoldalú gazdaságszerkezet miatt Dél-Hessen korántsem volt iparvidék, a feldolgzóipari szektor csak a második világháború alatt vált (rövid időre) a vezető gazdasági ággá.
"A világ fürdőhelye" - Wiesbaden 1900 körül - (forrás)
A dél-hesseni népesség- és gazdasági koncentráció mellett eltörpült a középső és északi részek szerényebb ipara és gazdasági ereje, még ha a helyi optikai és fémfeldolgozó ipar (korabeli) magyar szemmel kifejezetten fejlett és versenyképes is volt. Ebből egyedül a terület egyetlen nagyvárosa, Kassel emelkedett ki, a világ egyik legnagyobb mozdony és nehézgépgyártója, a Henschel révén.
Németország első világháborús veresége egy időre megakasztotta a terület fejlődését, ugyanakkor a Weimari Köztársaság véget vetett Türingia kisállami széttagoltságának: egységes szövetségi állam (Freistaat, kb a Köztársaság német megfelelője) jött létre Weimar székhellyel. (Erfurt továbbra is Poroszország része volt.) A 20-as, 30-as évek új fejleménye volt, hogy a korábbi energiaszegénységet vízierőművek építésével igyekeztek orvosolni, illetve Dél-Hessen és Türingia közlekedési helyzete a 30-as évek autópályaépítései nyomán is javult. További impulzust adott a második világháborút előtti és alatti hadiipari fejlesztéssorozat: Türingia és Észak-Hessen viszonylag ritkán lakott területei kiváló helyszínt biztosítottak titkos hadiipari létesítményeknek (és a hozzájuk tartozó kényszermunkatáboroknak), a V2-esek hírhedt gyára a háború utolsó napjaiban hamuvá bombázott Nordhausen közelében állt, a kasseli Henschel fő terméke pedig a hadimozdonyok mellett a Tigris tank volt...
A kasseli Henschel leghíresebb/leghírhedtebb terméke - (forrás)
A megtorlás természetesen nem maradt el, Kassel és Frankfurt súlyos bombakárokat szenvedett, Darmstadt és Nordhausen pedig az európai légiháború két legkegyetlenebb légitámadását szenvedte el. (Lakosságuk 10, illetve 15%-a pusztult el egyetlen éjszaka alatt.) Türingia legnagyobb tragédiájának nem a bombázások valamint az amerikai "hódítás" bizonyult, hanem, hogy 1945 nyarán az amerikaiak átadták a területet a szovjeteknek. A két szövetségi állam fejlődése ezt követően élesen elvált egymástól.
Türingia a szovjet zónában nemhogy nem részesült a Marshall-segélyből, de rengeteg korábban meghatározó cége (és a hozzájuk tartozó szakembergárda) menekült át a nyugati szektorokba, míg az 1952-től bevezetett központosított tervgazdasági irányítás eltüntette a korábbi innovatív és rugalmas kis és középcégeket, nagy kombinátokat hozva létre. A terület periférikus helyzetbe került az NDK-n belül, korábbi meghatározó közlekedési útvonalait az új határ többnyire elvágta.
Ugyanakkor bizonyos adottságaiból az új rezsim alatt is profitálni tudott: a keleti blokk rá volt szorulva a türingiai "high-techre" főként az elektronikára), ezen felül felvirágzott a turizmus is, igaz ez főként az NDK zárt határainak volt köszönhető, illetve számos természeti attrakciót sikerült károsítani a mértéktelen kálisóbányászattal és a nem megfelelő nagyüzemi mezőgazdasági módszerekkel.
Az NDK négy évtizede alatt a fejlesztési támogatások zömét a három körzeti székváros (Erfurt, Gera, Suhl) és Jéna kapta, így ezek a városok tudtak növekedni, a többi középváros inkább csak stagnálni tudott, így megbomlott a korábbi kiegyensúlyozott kis és középvárosok által dominált településszerkezet, ráadásul az egyes kisvárosok gazdasága jellemzően egy-két kisebb (általában elmaradott technológiát használó) üzemre épült.
A türingiai Eisenach leghíresebb/leghírhedtebb terméke - (forrás)
Összességében 1990-re a korábban sokszínű és innovatív türingiai gazdaságot néhány korszerűtlen iparág (autógyártás, elektronika) dominálta, amit még a nagyon leromlott infrastruktúra is súlyosbított.
A 40-es évek második felében mai határait (a szövetséges megszállóktól) megkapó Hessen természetesen egészen máshogy fejlődött, a korábban Türingiánál fejletlenebb Észak-Hessen mai előnyéből igen jól látható a szocialista tervgazdálkodás és a nyugat teljesítménye közti különbség. Az új, egységes szövetségi államban tovább erősödött a dél (ezen belül Frankfurt és környéke) súlya: Kassel és Darmstadt elvesztették székhelyfunkciójukat, az állam székhelye a háborús pusztításoktól megkímélt Wiesbaden lett, Frankfurt pedig a először az amerikai majd a közös brit-amerikai zóna (Bizónia) székvárosává vált, és csak kevés választotta el attól, hogy az NSZK fővárosa legyen, igaz a gazdasági központi funkciót végül sikerült betöltenie. Mindez annak is köszönhető, hogy rengeteg keletről elmenekült cég választotta új székhelyéül a várost, és a Hessenbe érkező több, mint 600.000 menekült is főként a városban és környékén lelt új otthonra, a később érkező bevándorlókról nem is beszélve.
Hessen többi része is fejlődött, habár Türingiához hasonlóan peremhelyzetbe került, a határterületeknek (Zonenrandgebieten) juttatott bőséges állami támogatások, valamint az amerikai hadsereg fokozott jelenléte (Fulda gap) miatt többé-kevésbé lépést tudtak tartani a német gazdasági csodával, ugyanakkor Dél-Hessennel már nem. Ráadásul Kassel, mely 1949-ben komolyan pályázott az NSZK fővárosi címére, nem tudott kitörni peremhelyzetéből, ráadásul a klasszikus nehézipar válsága révén meghatározó üzeme, a Henschel is lehanyatlott. Röviden összefoglalva: bár Hessen gyorsabban fejlődött mint a "szocialista" Türingia, a korábban meglévő észak-déli területi különbségek csak tovább erősödtek a bőkezű állami szubvenciók ellenére.
1990 után merőben új helyzet állt elő. A két német állam egyesülésével újraéledtek a korábban elvágott területi kapcsolatok, de ebben sok öröme egyik félnek sem volt a tárgyalt területen. Mondani sem kell, hogy a versenyképtelen Türingiai ipar összeomlását nem tudta ellensúlyozni az egyébként fejletlen szolgáltatószektor bővülése. (Például a turisztikai szektor is zsugorodott, ahogy a kelet-németek már könnyebben utazhattak külföldre - ha bárki bármilyen párhuzamot lát a 90-es évekbeli balatoni helyzettel, az nem a véletlen műve.) A nyugati tőke beáramlása is lassú volt, a korszerűtlen gyárakba nem érte meg befektetni, így mára az állam gyakorlatilag "megszabadult" nagyipari létesítményeitől. Mindez magas munkanélküliséghez, és igen nagy arányú elvándorláshoz vezetett.
Munkanélküliség Németországban 2005-ben - Hessen még tartotta magát, Türingia nagyon nem - Forrás: www.destatis.de
Az általános leépülés közepette csak kevés sikertörténetről beszélhetünk: az egyik az egykori NDK leginnovatívabb (és egyik leggazdagabb) városa, Jena, melynek gazdasága a Carl-Zeiss és a helyi kutatószektor révén sikeresen újult meg, és viszonylag jobb helyzetben van az autógyárai révén Eisenach, valamint a sokoldalú főváros, Erfurt. Szintén kedvezőbbek a gazdasági mutatók Türingia nyugati és déli határterületein, de ez elsősorban annak köszönhető, hogy innen könnyebb a napi ingázás az egykori NSZK területére.
Jéna - Kelet-Németország "világítótornya" - (forrás)
Türingia gazdasági felzárkózását továbbra is elsősorban a tőkehiány gátolja, amit még egy ideig talán ellensúlyozhat a különböző fejlesztési célú támogatások magas összege.
Hessen ezzel szemben Németország egyik legfejlettebb, leggazdagabb szövetségi állama, ugyanakkor az átlagértékek igen nagy regionális különbségeket takarnak. A világgazdaság (de legalább az európai gazdaság) központjának számító Rajna-Majna vidéken összpontosul a német gazdasági szolgáltatószektor 11%-a, Frankfurt pedig hihetetlenül magas munkahelysűrűséggel rendelkezik (900 munkahely/1000 lakos!), de a fentiek tekintetében Wiesbaden és Darmstadt sem marad le sokkal mögöttük. A három város egyben számos országos kormányzati funkcióval is rendelkezik (Központi Bank, Statisztikai Hivatal, Bűnügyi Hivatal), valamint Darmstadt az Európai Űrügynökség egyik központja.
Németország területi GDP/fő adatai (a német átlag=100%) az átmenet hajrájában, 1999-ben - Forrás: Bundesrepublik Deutschland Nationalatlas,Gesellschaft und Staat 2000
Emellett szinte eltörpül Hessen középső és északi részének gazdasági teljesítménye, különösen, hogy a korábbi, az NSZK határterületeinek járó támogatások elapadtak, az amerikai bázisok zöme pedig a hidegháború végével bezárt. A támogatások által szított egyenlőtlenségek megdöbbentő példája volt, amikor a hesseni-türingiai határvidékről készült éjszakai műholdképeken az egykori keleti terület jobban ki volt világítva, mivel a jobban támogatott türingiai települések kevésbé spóroltak a közvilágítással. Ma Közép-Hessen GDP/Fő értéke a német átlag alatt van, míg Észak-Hessené a viszonylag erős Kasselnek köszönhetően átlag körüli. A térség nagymultú egyetemei (Marburg, Gießen) is sokat vesztettek jelentőségükből a nagyvárosokban nyíló újabb egyetemek fejlődése révén. Az egyetlen üdítő kivételt Fulda jelenti, mely egyrészt megőrizte korábbi ipari termelőit, másrészt az ICE-vonalak egyik fő németországi csomópontja lett, elorozva Bebra elől hasonló szerepét, illetve innen már könnyű Frankfurtba ingázni.
A valós gazdasági erőviszonyok: a száz legnagyobb német nagyvállalat telephelyei (sötétszürkével az alkalmazottak számat, világosszürkével a forgalmuk) - Németország közepe tényleg üres - Forrás: Bodo Freund, Hessen (2002)
Felmerülhet a kérdés, hogy milyen területfejlesztési intézkedésekkel próbálkoztak - a kétségkívül hosszas folyamat révén - Németország belső periférájává váló Türingia és Észak-Hessen felzárkóztatása érdekében. Igen, az első gondolat helyes: nagy infrastrukturális beruházásokkal. A 90-es évek egyik legnagyobb német vívmánya a "Német Egység Közlekedési Projektek" (Verkehrsprojekte Deutsche Einheit) voltak, melyek az egykori NDK infrastrukturális felzárkóztatását, valamint a korábban elhanyagolt határátmenetek fejlesztését szolgálta. (Tehát jutott pénz nyugatra is.) Erre kétségkívül nagy szükség volt, illetve a gazdasági felzárkózás alapfeltételéül is szolgált, ugyanakkor önmagában még kevés volt a sikerhez. Épp Türingia példáján látszik, hogy a kiválóan kiépített autópályahálózat révén csökkenő elérési idők nem a térségbe látogatók számát növelték, hanem az áthajtás gyorsaságát, az eddig érintett kisvárosok a lehajtótáblák felirataivá silányodtak.
Időnként szintén csalóka területfejlesztői remény a "szolgáltatószektor" és ezen belül a turizmus erősítése, ehhez ugyanakkor ehhez a német viszonyok közepette nem árt, ha terület megfelelő nagyságú kereslettel (vagyis lehetőleg legalább 100-250 ezer lakosú városokkal) rendelkezik, illetve van valamilyen különleges természeti attrakciója. Sajnos Észak-Hessen és Türingia egyikben sem erős. A főként kis és középvárosokba nem igazán éri meg bármilyen szolgáltatóközpontot telepíteni, míg a szép középhegységi táj egyáltalán nem ritka német földön. Ebből következően a "belső periféria" szerep fennmaradása borítékolható.
Hogy mi ebből a tanulság? Egyrészt európai viszonyok között a szembeszökő területi különbségek megalapozódása gyakran jóval hosszabb (és emiatt nehezebben megváltoztatható) folyamatok végeredménye, mint azt elsőre gondolnánk, amelyre jó példa Észak-Hessen (viszonylagos) lemaradása. Mivel alapvetően a pénz (a tőke) és a tudás valamint az egyéb kedvező adottságok együtt fialnak még több pénzt és vezetnek egy terület fejlődéséhez (ahogy ezt Frankfurt esetében láthattuk), ezek semmiképpen nem hagyhatóak ki a "területfejlesztő" képletéből. A különböző támogatások mindezt csak korlátozottan pótolhatják, azzal tulajdonképpen a tőke és erőforrásszegény területeken mesterségesen teremtünk némi jólétet, de felzárkózás ebből nem lesz. (Lásd Hessen fejlettségi szétszakadását.) A jó infrastruktúra megteremtése a fentiek nélkül mit sem ér, sőt egyes különleges esetekben kifejezetten káros is lehet.
Források:
- Bricks, Wolfgang (1997) Thüringen - Tradition und Wandel, Praxis Geographie 6/1997 S. 4-11.
- Bundesrepublik Deutschland Nationalatlas, Bevölkerung 2001 , Spektrum Akademischer Verlag, Heidelberg, Berlin
- Bundesrepublik Deutschland Nationalatlas, Gesellschaft und Staat 2000, Spektrum Akademischer Verlag, Heidelberg, Berlin
- Freund, Bodo (2002): Hessen, Klett-Perthes, Gotha und Stuttgart
- Müller, Hans (1995): Thüringen, LKG, Leipzig
- Pletsch, Alfred (1989):Hessen, Wissenschaftliche Buchgesellschaft, Darmstadt
- www.destatis.de
- www.weltatlas.de
