Pangea

Minden, ami földtudomány

Első évünk

2014. december 07. 16:58 - Tranquillius

Egy év a föltörténet szempontjából semmiség, ellenben egy földrajzos blog életében igen nagy idő. Éppen egy éve ezen a napon indult útjára a Pangea blog, hogy a hazai blogszférában is képviseltessenek a földrajztudományok. Senki által nem várt repülőrajtot vettünk, már a Xavér orkán geomorfológiai vonzatait elemző legelső bejegyzésünk kikerült az Index címlapjára, kifejezetten pozitív kritikákkal. 

pangea_logo21.jpg

Az előzményekhez tartozik, hogy meglehetősen lassan alakult ki a végleges neve a blognak, először a geográfus, vagy földrajzos blog merült fel, csakhogy ezek már foglaltak voltak. Hetek teltek el ezzel, aztán beugrott a Pangea név, ami a mi esetünkben azt jelenti - minden ami földrajz és földtudomány.

A Pangea blog felívelése töretlen, panaszra semmi okunk, hiszen az elkészült 105 bejegyzésünkből csupán három nem került ki az Index(1/2) címlapjára. Ezúton is köszönjük szépen az Index és a Blog.hu támogatását! Nélkülük nem jött volna össze a 655 ezer oldalletöltés, amely egy igencsak nagy szám annak ellenére, hogy a legtöbb cikkünk kifejezetten bonyolult szakmai témát boncolgatott. A legnépszerűbb tíz bejegyzésünkkel megdőlni látszik az a tétel, miszerint a bejegyzésre fordított idő fordítottan arányos a látogatottsággal, azaz minél több munka van benne, annál kevesebben olvassák el. Íme az idei legnépszerűbb tíz bejegyzésünk:

  1. A világ legbonyolultabb határa 34467
  2. 5 perc geológia: A Szahara szeme 28380
  3. Mi történne, ha a Föld összes jégtakarója elolvadna? 27743
  4. Magyarország feldarabolja önmagát 27553
  5. Monaco Trianonja 21961
  6. Habsburg Google Earth 20486
  7. Miért ködös a San Franciscó-i nyár? 18600
  8. Kárpáti lápok rejtélye 18434
  9. Ország születik 17544
  10. Bronzkori éghajlati anomáliáról tudósít az egyiptomi Vihar-sztélé 16916

Jó volt hallani a visszajelzések alapján, hogy néhány cikkünk téma volt ELTE történelem szakos szemináriumokon, jó volt látni, hogy két cikkünket átvette a (Heti)valasz.hu, és jó volt olvasni, hogy néhány kifejezésünk, szófordulatunk felbukkant mások írásaiban. Örülünk ha másokat is inspirálhattunk! És nagyon jó volt tucatnyi cikkünk után olvasni a "Hiánypótló írás, köszönjük!" kommenteket. Újoncokhoz képest nagyszerű eredménnyel hetedikek lettünk idén a Goldenblog verseny Technika és Tudomány kategóriájában a zsűri véleménye szerint! Mindezek után azt tudjuk ígérni, hogy továbbra is saját munkákat fogunk közölni - megtartva az eddig megszokott mélységet és szakmai színvonalat.

Folytatjuk a népszerű állandó rovatunkat, az 5 perc geológiát, a hat fordulót megélt zászlós játék helyett is lesz majd valami más. Továbbra is tervezzük, hogy naprakészen beszámolunk a Földgolyónkat érintő társadalom- és természetföldrajzi változásokról, ahogy idén tettük a Krím-elszakadását, az izlandi vulkánkitörést, az afganisztáni földcsuszamlást, vagy éppen a Rosetta-küldetést (és a többi) elemző cikkeinkkel. Beszámolunk továbbra is a magyar földrajzi fejlesztésekről, expedíciókról, ahogy idén is volt szó az Atacama-expedícióról, a Kárpátokban tett eltés terepgyakorlatról, vagy a Mapire.hu és a Fentrol.hu honlapok elkészültéről. 

És amit semmiképpen nem tervezünk: Továbbra sem lesznek 10 legérdekesebb akármi felsorolások, nem lesznek rendező elv és magyarázat nélkül belapátolt szenzációhajhász fényképek, szó szerint lefordított külföldi cikkek, belpolitika és egyéb kattintásvadász elemek. 

pangea_gea.jpgPangea :)

Eddig hetente nagyjából két bejegyzésünk készült el, melyeket szerdán és vasárnap esténként tettünk közzé. Ez elképzelhető, hogy jövőre sűrűbb lesz, de az is meglehet, hogy ritkulni fognak, ez attól függ szerzőinknek hogyan alakul a szabadideje. Eddig összesen nyolc szerző írt a blogba, de mivel sok olyan hozzászólást kaptunk, miszerint írhatnánk erről is meg arról is, itt ragadnánk meg az alkalmat, hogy közhírré tegyük: a Pangea blog szeretettel várja új földrajzos, geológus, térképész, geoinformatikus, valamint biogeográfus szerzők csatlakozását! Szívesen közzétesszük földrajzos diplomamunkák, doktori dolgozatok kivonatát, hogy ne merüljenek feledésbe és minél szélesebb kör ismerhesse meg a belefektetett kutatómunkát! A vérért, verítékért és könnyekért cserébe csupán a nyilvánosságot tudjuk felajánlani, tekintve, hogy a Pangea bloggal eddig még egy fillért sem kerestünk. :)

 

Köszönjük a munkát szerzőinknek, köszönjük a támogatást és segítséget az Index és a Blog.hu csapatának! Köszönettel tartozunk az olvasóinknak az építő kritikáért és kitartásukért, annak a pillanatnyilag 1395 embernek, akik bejelöltek minket a facebookon és annak a 30 lelkes követőnek, aki érdemesnek tartott minket arra, hogy kövesse a Pangea blogot! 

4 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://pangea.blog.hu/api/trackback/id/tr176961927

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

óðinn 2014.12.09. 12:04:38

Gratulálok nektek, és még sok hasonlóan érdekes bejegyzést szeretnénk olvasni.
Fura, hogy csak egy év. Nekem sokkal régebbinek tűnt... :-)

Miszlikremész 2014.12.10. 06:19:38

Születésnapotok alkalmából gratulálok, rengeteget tanultam tőletek.
Mindig szívesen vetem rá magam a bejegyzéseitekre.
Ja, és külön köszönet, hogy hanyagoljátok a "10 legérdekesebb akármi" irányt, nagy piros pont érte!
Külön tetszik, hogy reagáltok az aktuális eseményekre is, de abszolút a megszokott alapos stílusban.
Sok időt kívánok a további bejegyzésekhez!

Gazz 2015.03.04. 21:01:49

Ez a várrom hol található a valóságban?
süti beállítások módosítása