2022. év végén sorozatban érkeztek be a szomszédos országokban lezajlott népszámlálások adatai. Legutóbb a romániai előzetes adatok keltettek komoly sajtóvisszhangot, miszerint 1 milliónál alig pár ezerrel több ember vallotta magát magyar nemzetiségűnek keleti szomszédunkban, ami kb. 200 ezer fős visszaesést jelent az előző népszámláláshoz képest. A második legnépesebb magyar közösséggel rendelkező Szlovákiából érkező adatok ugyancsak a magyarság csökkenő lélekszámát jelzik. Ugyan a magyarországi népszámlálások előzetes adatai még váratnak magukra, de a trendek azt mutatják, hogy 2023-ra a magyarság önbevalláson alapuló lélekszáma a 10 milliós lélektani határ alá fog esni a Kárpát-medencében, egyre távolodva az Antall József miniszterelnök emlékezetes beszédében szerepelt 15 milliótól. 

Antall József miniszerelnök szobra Mányon (forrás)

Korunk egyik legnagyobb és talán legvitatottabb beruházása a kínai Három-Szurdok-gát, a legek létesítménye: erőműve a legnagyobb névleges teljesítményű a világon, és az utóbbi időben áramtermelési rekordokat döntöget, miközben a tározótóban lévő vízmennyiség hatásaként 0,06 mikromásodperccel lett hosszabb a földi nap. Ugyanakkor a gát valós haszna kérdések kereszttüzébe került bel- és külföldön egyaránt, részben a klímaváltozást kísérő extrém időjárási események (áradások 2020-ban, aszály 2022-ben), részben a gát környezeti hatásai miatt, miközben a beruházók egy hasonlóan gigantikus kapcsolódó projekt révén egyfajta előremenekülésbe kezdtek.

De mi is ez az egzotikusan hangzó Három-Szurdok, ahol a gigantikus gát felépült? Földünk harmadik leghosszabb folyója, a (Qinghai (Csinghaj) és Tibet határán eredő, több mint 6300 kilométer hosszú Jangce (legismertebb helyi nevén Chang Jiang) több, igen különböző jellegű szakaszból áll. Az „életét” egy fennsíkon kezdi, hogy aztán egy elképesztően hosszú, többször irányt váltó szurdokrendszeren keresztül érje el a Szecsuáni-medencét, hogy onnan keleti irányban összetartó hegyvonulatok között lépjen ki a Kínai-alföldre, ahol mindössze 66 métert esve, tórendszerek között éri el torkolatvidékét. A Szecsuáni-medence és az alföld közötti mintegy 600 kilométeres szakaszt nevezik Három-szurdoknak, ahol a folyó először két párhuzamos hegyvonulaton tör át a Csütang-szurdok és a Vu-szurdok révén, majd egy jóval szélesebb masszívumon jut át a Hsziliang-szurdokon keresztül Yichang városáig.

A Vu-szurdok - (forrás)

Bejegyzéssorozatunk első részében az ukrán-orosz viszony demográfiai hátterét boncolgattuk, feltárva az Ukrajnában élő egyéb nemzetiségek sorsára is meghatározó konfliktussorozat hátterét. A második rész egy ezt árnyaló "háborús beszámoló" volt a nyugati országrészből, a harmadik részben pedig az egyéb kisebbségek sorsával, méretével és helyzetével foglalkoztunk, hogy jobban érthető legyen, hol is helyezkedik el a kárpátaljai magyarság ebben a konfliktusban.

A befejező részben Kárpátaljával és a kárpátaljai magyarokkal, múltjukkal, helyzetükkel, küzdelmeikkel valamint lehetséges jövőjükkel fogunk foglalkozni - előrebocsátva, hogy viszonylag kis létszámú közösségük nemcsak a leghányatottabb sorsú a Kárpát-medencei magyar kisebbségi csoportok közül, de demográfiai jellemzői alapján is részben elkülönül az egyéb magyar kisebbségektől. A bejegyzés hosszú lesz, és helyenként némileg komor hangvételű.

Ungvár - a figyelemreméltó építészeti emlékek részben a kultúrák találkozásának, részben a történelmi hányattatásoknak köszönhetőek - (forrás)

Írássorozatunk első részében az ukránok és oroszok kapcsolatát tekintettük át, a második rész nyugat-ukrajnai "háborús" útibeszámoló volt (Dani szerencsére harcokkal nem találkozott), a harmadik résznek pedig a már tárgyalt ukrán-orosz viszony bő lére eresztett kárpátaljai vonatkozásait szántuk, természetesen a magyar kisebbséggel a középpontban. A bejegyzés kicsit hosszúra nyúlt, belekarcolt a blog.hu terjedelemkorlátjába is, úgyhogy végül az a döntés született, hogy bemelegítő/kedvcsináló jelleggel előbb kerül ki az írás eleje, mely lényegében elhelyezi a magyarságot az egyéb (azaz nem orosz) ukrajnai kisebbségek között.

Tekintsük át röviden, mely nemzeti kisebbségek élnek Ukrajnában a bejegyzéssorozatunk első részében tárgyalt oroszokon kívül. A kisebbségek között vannak olyanok, melyek határváltozások (lényegében az Orosz Birodalom/Szovjetunió terjeszkedése) nyomán  találhatóak meg a modern értelemben vett Ukrajnában (például a románok, magyarok, lengyelek, krími tatárok), mások egyértelműen modern kori bevándorlók (pl. örmények, , bolgárok és részben a moldávok), és van olyan is amelyik az előbbi szempontokból speciálisnak tekinthetőek (fekete-tengeri görögök). Az eltérő háttér mind területi elterjedtségükre, mind nyelvhasználati szokásaikra rányomja bélyegét.

Ukrajna nemzetiségei - (forrás)

Az éleződő orosz inváziós fenyegetés árnyékában szinte eltűnt a hír, hogy 2022. február 20-án megkezdődött az áramtermelés a „Nagy Etióp Reneszánsz Gát” első két turbinája révén. Holott a gátépítés Afrika egyik legélesebb nemzetközi konfliktusához vezetett: egyes egyiptomi politikusok konkrétan a gát lerombolásával fenyegetőztek, miközben egyáltalán nem egyértelmű, hogy a gát valóban a tervezett hasznokat eredményezi vagy éppen károkat okoz majd.

Az öt milliárd dolláros beruházástól sokat várnak Etiópiában, ezt mutatja a gát meglehetősen furcsa elnevezése, mely nem a létesítmény építészeti stílusára utal, hanem arra, hogy az megalapozhatja az ország gazdasági újjászületését.

Az épülő gát 2019 júliusában - (forrás)

Az orosz-ukrán háborúról szóló blogposzt-sorozatunk második része némileg rendhagyó, hiszen nem a blogtól megszokott tudományos ismeretterjesztő bejegyzés, hanem a blog egyik szerzőjének, Segyevy Dánielnek a személyes benyomásokon alapuló útibeszámolója Nyugat-Ukrajnából. Ugyan a sajtóban több hasonló cikkel, beszámolóval lehetett találkozni az elmúlt időszakban, kutatóként valószínűleg még kevesen fordultak meg Ukrajnában február 24-e, az országot ért nyílt orosz háborús agresszió kezdete óta, habár ez gyorsan változni fog.

2022 március végén illetve április elején néhány napot Ukrajnában töltöttem. Az utazásom célja az volt, hogy egy folyamatban lévő kutatásomhoz gyűjtsek térképeket, falfirkákat, óriásplakátokat, és minden olyan ábrázolást, ahol Ukrajnára vonatkozó szöveges vagy térképi területi reprezentációk jelennek meg a nyilvános térben az orosz-ukrán szembenállás és háború kapcsán. Ez a bejegyzés most nem ezekről a kutatásokról fog szólni, hanem arról, hogy mit tapasztaltam a háborúban álló ország nyugati hátországában. 

Lviv-ben 2022 március végén.

Az orosz–ukrán háború kapcsán olyan mennyiségű információ ömlik ránk nap mint nap, hogy gyakran még a konfliktus okainak megértéséhez alapvető fontosságú háttérinformációkra is nehéz rátalálni a nagy hangzavarban. Még nehezebb kiszűrni a kétes eredetű, propagandaszervezetek által terjesztett információkat, melyek egy része még az ukrán nép létezését és Ukrajna államként való létezésének jogát is kétségbe vonja. Ezért most kísérletet teszünk arra, hogy történeti demográfiai szemlélettel némileg rendet vágjunk a káoszban, és segítsünk egy kicsit annak tisztázásában, kik azok az ukránok, kik az ukrajnai oroszok és hogyan is alakult együttélésük egészen a jelenlegi háborúig. Írásunk egy három részesre tervezett, Kárpátalját és a Nyugat-Ukrajnát külön is tárgyaló sorozat első része.

A kezdetek: "kis–" és "nagyorosz" genezis

Kijev, Pecserszka Lavra, háttérben a lakótelepek. Fotó: Segyevy Dániel, 2019 szeptember

Koppenhágától mintegy 50 km-re délre Sjælland keleti partvidéke csaknem 20 kilométer hosszúságban 30-40 méter magas kréta- és mészkőfalakban végződik. A Stevns Klint névre hallgató, a Világörökség részét képző látványos partszakasz nem csak a természeti szépségéről híres: a két kőzetréteg közötti néhány centiméter vastag szürke sáv egy 66 millió 38 ezer évvel ezelőtti tragikus nap (és pár ezer éves utóélete) emlékét őrzi: az irídiumban gazdag réteg a dinoszauruszokat és a földi élővilág jelentős részét kipusztító Chixculub-aszteroida becsapódásának talán legjobb tanúja az eddig feltárt geológiai formációk közül. Olyannyira, hogy ez volt az egyik olyan összlet, ami az aszteroidabecsapódás elméletének ötletét adta Walter Alvareznek...

Stevns Klint Højeruptól délre - az alsó hófehér kréteréteg feletti áthajló mészkőformáció közötti vékony szürke csík a kréta-tercier határ

A Pangea ismét új vizekre evez (vagy éppen téved): könyvismertető eddig csak kétszer volt nálunk, azok sem recenzió formájában - de most megpróbálkozunk ezzel is Csizmadia Norbert Geofúzió című munkájával kapcsolatban.

Annak, hogy eddig nem igazán próbálkoztunk ezzel a műfajjal, számos oka van. Egyrészt a szélesebb nagyközönségnek szánt magyar földrajzi ismeretterjesztő kötet ritka, mint a fehér holló, a kevés kötet többsége pedig nem feltétlenül igényel bővebb ismertetést vagy bírálatot: általában egy jól körülhatárolt, kevés vitára okot adó témát mutatnak be megbízható színvonalon. Itt azonban egy geopolitikai témájú munkáról van szó, ami természetesen mindig vitára ad okot, egy egyre inkább éleződő világpolitikai helyzetben pedig különösen figyelemre érdemes - mindez egyben is óvatosságra inti a "recenzort". Véleményem szerint a geopolitika mindig is ingoványos talaj volt, ahol sajnos elég gyakoriak az alig megalapozott ("talán bejön" típusú) elméletek, az aprópénzért politikusokhoz dörgölőző tudósok, vagy tragikus sorsú figurák, esetleg a népek önrendelkezését, a nemzetközi jogot és egyéb politikai tényezőket hírből sem ismerő, térképen vonalakat húzogató sötét alakok. Szóval nem egy könnyű terület, ezért is értékelendő Csizmadia bátorsága, hogy ebben a témában aktivizálódott.

Abban az évben, amikor Nándorfehérvárt végül elfoglalták a törökök, de még öt év volt hátra a mohácsi csatáig, elkészült az Oszmán Birodalom első ismert földrajzkönyve. Alkotója egy egykori kalóz volt, akit később, közel nyolcvan évesen már török admirálisként végeztek ki. Hadzsi Muhiddin Piri – ismertebb nevén Piri reisz – atlasza a korabeli földrajztudomány és térképészet egyik csúcsteljesítménye. Általa teljes részletességében feltárul Földközi-tenger térsége a kora újkorban. 

Kairó, a Nílus és a piramisok (forrás)