Habár a téli szezon alatt talán nem sokak fejében fordul meg a kertészkedés, hisz már mindenki rég túl van a kerti munkálatok legjaván, és kezdetét vette a termőföld tavaszig tartó pihentetése. Így vannak ezzel az ország több tucat közösségi kertjének kertészei is, azonban megmerem kockáztatni, a legbuzgóbbak mégis már a jövő évi vetést tervezik. E bejegyzést a magyarországi közösségi kertek művelőinek ajánlom, s minden érdeklődőnek, aki meg szeretne ismerkedni az itthon még kissé szokatlan városi jelenség történetével. Akkor tehát lássuk is mik ezek a közösségi kertek, s milyen út vezette őket Magyarországig.

Közösségi kert a Magdolna utcában, VIII. kerület (forrás)

A borostyán egy megkövesedett, fosszilizálódott gyanta. A gyanta többféle fa, de legtöbbször fenyőfélék által termelt ragacsos váladék. A borostyánt sajnos sok helyen - tévesen - ásványként tartják számon, holott a borostyán egy alaktalan (amorf), tehát kristályos szerkezettel nem rendelkező anyag. Meg kell említeni, hogy valójában számos különféle szerves eredetű anyag elegye. A borostyán magas esztétikai értéke miatt már az emberiség hajnalán is keresett árucikk volt, és mind a mai napig jelentős gazdasági értéket képvisel. Gyakran tartalmazhat különféle zárványokat, sokszor épen maradt fosszilis rovarokat, kisebb állatokat, növényi maradványokat, melyek a gazdasági értékét még inkább növelik. Mindemellett természetesen a tudomány számára is nélkülözhetetlenek ezek a zárványok, mivel aprócska betekintést nyújtanak a több millió évvel ezelőtti élővilágba. A bejegyzésben bemutatom, hogy dinoszaurusz DNS-t tartalmazó szúnyogon kívül milyen egyéb zárványok rejtőzhetnek egy megkövesedett gyantában.

A fentebbi kép jól szemlélteti mikre bukkanhat az ember egy balti borostyánban. Ebben a borostyánban éppen egy bogár lelte végső nyughelyét (link).

Képzeljünk el egy katonákból álló felfedező expedíciót, mely komoly tudományos célokkal és ehhez mért felszereléssel vág neki, hogy egy alapvetően ismeretlen szárazföldi úton átszeljen egy teljes kontinenst, kibékítse és egy idegen zászló alatt egyesítse az ott élő, egymással háborúzó népeket, és közben kiderítse, élnek-e még kihaltnak hitt ősállatok a távoli hegyekben. A fantasy-be illő történet valós, de ehhez több, mint 200 évet kell visszautaznunk, egy olyan Észak-Amerikába, ami kevéssel később megszűnt létezni.

Az Egyesült Államok harmadik elnökének, Thomas Jeffersonnak nagy álma volt fiatal államának a Csendes-óceánig történő kiterjesztése. Ennek elérésére egyrészt nyélbe ütötte a történelem egyik legnagyobb (és kétségkívül legjövedelmezőbb) földvásárlását, és több felfedezőexpediciót indított az új terület határainak, erőforrásainak és az ott élő indián törzsek megismerésére. Ezek közül a legambíciózusabb célt a Merriwether Lewis százados és William Clark hadnagy által vezetett 1803-06-os expedíció tűzte ki - a Missouri és a Columbia folyamok mentén a Csendes-óceán elérését. Az expedíció elsőként szelte át a mai Egyesült Államok területén az észak-amerikai kontinenst és (a polihisztor elnöknek oly kedves) óriási mennyiségű földrajzi, botanikai és zoológiai információ összegyűjtésén kívül egyedülálló betekintést nyerhetett a Préri, a Sziklás-hegység és a csendes-óceáni partvidék indiánjainak életébe, a törzsek egymás közti viszonyrendszerébe. Egy olyan világba, mely néhány évtizeden belül gyökeresen változott meg - nem utolsósorban azért, mert az expedíció utat nyitott az amerikaiak áradatának, ennek minden pozitív és negatív hozadékával együtt.

Thomas Jefferson, a Függetlenségi Nyilatkozat egyik atyja, és az USA 3. elnöke (forrás)

Egy év a föltörténet szempontjából semmiség, ellenben egy földrajzos blog életében igen nagy idő. Éppen egy éve ezen a napon indult útjára a Pangea blog, hogy a hazai blogszférában is képviseltessenek a földrajztudományok. Senki által nem várt repülőrajtot vettünk, már a Xavér orkán geomorfológiai vonzatait elemző legelső bejegyzésünk kikerült az Index címlapjára, kifejezetten pozitív kritikákkal. 

A frissen megválasztott román elnök, Klaus Iohannis nagyszebeni polgármester kapcsán a legtöbb hírben megemlítették azt, hogy szász felmenőkkel rendelkezik. Kik ezek a szászok? Annak ellenére, hogy az erdélyi szászokkal közel 800 évig éltünk egy hazában, valljuk be őszintén: alig tudunk róluk valamit és ez a kevés sem túl hízelgő rájuk nézve - magyar szempontból. Császár (amúgy király)-párti magatartás a függetlenségi harcokban és az 1918-as önkéntes csatlakozás Romániához a legfőbb "vétkeik". Azonban ha a szászok saját szemszögéből vizsgáljuk a történteket minden világossá válik. Évszázadokon keresztül egyetlen céljuk volt: körömszakadtáig védeni Európa egyik legősibb autonómiáját.  

Birthälm/Berethalom erődített temploma (forrás)

Mottó: "Az etiópiai hátizsákos utazás megváltoztat. Kíméletlen tükröt tart a legbátrabbaknak, akik ha belenéznek, megpillanthatják igazi énjüket, a valódi arcukat"

(Forrás: Nagy Bendegúz Lóránd blog bejegyzése)

Írta: Dr. Szilassi Péter

Etiópia. Egy ország valahol Afrika „szarván”. Éhínség, felpuffadt hasú gyerekek, szavanna, csontsovány szarvasmarhák, legelő kecskenyájak. Ilyen, és ehhez hasonló képek jutnak az eszünkbe az ország nevének hallatán. "Ott gyilkoltak meg magyar turistákat annál a furcsa nevű vulkánnál valahol a sivatagban!" - teszik hozzá azok, akik emlékeznek a 2012 januári, a magyar társadalmat sokkoló tragikus eseményekre.

Részese voltam ennek tragikus végű utazásnak. Útitársaim, barátaim voltak az áldozatok. Az Etiópia szó hallatán egyszerre nagyon sokféle érzés és emlék kavarog a fejemben Ez a szó semmihez sem fogható, különleges hangulatokat, élményeket idéz fel a bennem: a naplemente színeit a Simien-hegységben, a kopt szerzetesek tekintetét, a Harar sör ízét, a barátaim hangját, nevetését… és a hiányukat… az elvesztésük okozta mérhetetlen fájdalmat.

Három hét, több mint háromezer kilométer, hét világörökségi helyszín...földrajzi tanulmányutunk útvonala  a "napégette arcúak" földjén.

A legtöbb emberben a földrajzból csupán a városok, folyók és hegycsúcsok helyének vaktérképen történő meghatározása ragadt meg. Azonban van egy jó hírünk! A földrajz ennél sokkal, izgalmasabb témákkal is foglalkozik. Hogy ezt bebizonyítsam egy rendhagyó cikk keretein belül a kortárs sci-fi irodalom egyik legnépszerűbb sorozatának számító Metró 2033 univerzumának egy rövid, földrajzi szemszögű elemzését fogom a következőkben bemutatni. 

A jól ismert borító (forrás)

Északnyugat-afrikai Mauritánia a francia gyarmatbirodalom részeként létező terület volt egészen 1960 őszéig, amikor kivívta szuverenitását Franciaországgal szemben. Mauritánia nevének jelentése nem más, mint a maurik, vagyis mórok földje. A közel Egyiptom méretű ország 90%-a sivatag, vagyis a Szahara részét képezi. Ironikus módon a sivatagi körülményekhez adaptálódott berber lakosságnak esélye sem volt felfedezni a Szahara szemét, annak tekintélyes méreteiből adódóan egyike azon kevés geológiai képződményeknek, amik közvetlenül a helyszínen alig kivehetők. A felfedezéséig tehát az űrverseny beköszöntéig várnunk kellett. A Szahara szemét, vagyis ezt a hatalmas koncentrikus körökből álló geológiai képződményt 1965-ben a Gemini 4 asztronautái, James McDivitt és Edward White pillantották meg először. Még Chris Hadfield kanadai asztronauta is megörökítette a Nemzetközi Űrállomás kupolájából a Szahara szemét. Az asztronauta több, mint 45000 képet készített a Földről, melyből csak 150 kép került nyomtatásba a nem is olyan régen megjelent albumába, természetesen a Richat-struktúra az album legszebb képei között szerepel.

Impozáns kép a Szahara szeméről (link)

Ray Bradbury Kaleidoszkóp című novellájában Illinois poros egén lehulló fénylő fehér csillag jutott az eszembe, amikor a héten megtörtént egy kisebb fajta csoda. Bradbury odafenn előredőlt karosszékében és lélegzet-fojtva nézte, ahogy a hűtőszekrény méterű Philae nevű leszállóegység 10 évnyi utazás, 6,5 milliárd kilométer megtétele után a Földtől 515 millió kilométerre földet üstököst ért. 

Jules Verne hőse, Phileas Fogg magabiztosan állította a londoni Reform Club hitetlenkedő közönségének, hogy a Föld nyolcvan nap alatt megkerülhető. A 80 nap alatt a Föld körül című regényből aztán kiderül, hogy Fogg csak nagy nehézségek árán tudta teljesíteni fogadását, a 80 nap 1872-ben igencsak szűkre szabottnak bizonyult. A kortársak számára nyaktörő tempójú utazás ma már döbbenetesen hosszúnak tűnik, ugyanakkor Verne regénye talán először tudatosította bolygónk lakosságában, hogy a földrajzi tér korábban ismeretlen gyorsasággal "zsugorodik", mind a távoli térségekbe való eljutás, mind az azokkal való kommunikáció terén.

Ha jobban megvizsgáljuk azt, hogy az egyes időszakokban milyen gyorsan lehetett eljutni Földünk távoli vidékeire, azt találjuk, hogy a jelentős utazási sebességet növelő változások viszonylag hirtelen zajlanak le, hogy aztán hosszabb ideig csak kis növekedés történjen. Az ugrásszerű fejlődés általában valamilyen technológiai újításnak köszönhető, az azt követő hosszabb időszak pedig az újítás elterjedésével és az általa nyújtott lehetőségek maximális kihasználásával jár. 

Phileas Fogg - tervezett - útvonala a regény szerint (forrás)