A jelenlegi történelmi időbeosztásunk szerinti korai középkor Európában a gazdaság, a kultúra és nem utolsósorban a népességszám nagyarányú visszaesését hozta. Egyes források szerint Európa lakossága a Nyugatrómai Birodalom bukását követően meglehetősen hamar, már a 6. század közepe táján elérte minimumát, amiben nem csak a pusztító hadjáratok és a korábbi, viszonylag fejlettebb gazdasági viszonyok hanyatlása, de egy meglehetősen távoli de annál katasztrofálisabb természeti esemény is szerepet játszhatott.

Az 530-as évek elején járunk. Ekkorra a Nyugatrómai Birodalom már felbomlott, de Itália és Dalmácia jelentős részén fennmaradt egy viszonylag erős államszervezet a Keleti Gót Királyság révén, akárcsak Hispániában valamint Észak-Afrikában a Nyugati Gót Királyságnak és a Vandál Királyságnak köszönhetően. A korábbi Galliában a szárnyait bontogató Frank Királyságban azért kevésbé voltak rendezettek a viszonyok, de a korábbi pusztító hadjáratokat követően Nyugat-Európa és Észak-Afrika jó részén konszolidálódni kezdtek az állapotok. Természetesen ekkorra a Nyugatrómai Birodalom a  2. században 35 millió fősre, a  4. század végén mintegy 22 millió fősre becsült lakossága komoly veszteségeket szenvedett. A korábban milliós Róma lakossága 100 ezer közelire csökkent, de a többi nagyváros is megsínylette ezt az időszakot - igaz elnéptelenedésük még korántsem érte el a későbbi szintet.

Justinianus eredeti birodalma (szürkével) és a meghódított területek (sárgával) - (forrás)

Jég-, Zöld-, Laposkő-, Erdő- és végül Szőlőföld. Ezek a földrajzi nevek sorjáztak 1000 táján a norvég viking hajósok fejében, miközben nyugat felé kalandoztak. Közérhetőbb formában Izland, Grönland, Baffin-sziget, Labrador és végül Új-Fundland északi csücske. Ha következetesen ragaszkodnánk a földrajzi felfedezők elsőbbségéhez ma az Egyesült Államokban nem Colombus, hanem Bjarni Herjólfsson napot ünnepelnének és a folyók, hegyek, iskolák, könyvtárak egyetemek is az ónorvég felfedező nevét viselnék.

Itt éltek 1000 éve a Medúza-öböl telepesei (forrás)

A közelmúlt történéseivel kapcsolatban megfogalmazódhat bennünk a kérdés: hány muzulmán él Franciaországban? Fogós kérdés. Csupán becslések vannak a valós számukról, ugyanis a francia népszámlálások 1872-től kezdve nem kérdezhetnek rá az állampolgár vallására. Sok értelme nincs ennek a szabályozásnak, hiszen a közvéleménykutatások és más felmérések simán feltehetnek erre vonatkozó kérdéseket, így gyakorlatilag bárkinek lehet erről adata, kivéve az államot. A rendelkezésünkre álló adatok korántsem teljeskörűek csupán találgatások és becslések.

Egy ötlet az "integrációra": tiltakozás a burkák betiltása ellen Franciaországban (forrás)

Vannak városok, melyek a helyi nyersanyagoknak, jó közlekedésföldrajzi adottságaiknak, vagy bizonyos közvetlen adminisztratív intézkedéseknek köszönhetik virágzásukat. Azonban viszonylag kevés olyan településről beszélhetünk, melynek népessége az adórendszer kiskapuinak kihasználása miatt nőtt meg jelentős mértékben.

Ezek egyike az USA Washington államában fekvő Vancouver városa. Nem, nem tévedés, nem a kanadai nagyvárosról van szó, hanem a mintegy 170 ezer lakosú, a Columbia folyam partján elterülő kistestvéréről. Hogy még egy kicsit összekuszáljam a dolgokat: ez a város az "igazi" Vancouver, alapítása csaknem három évtizeddel megelőzte a hasonló nevű kanadai városét. Ráadásul a két, egymástól néhány száz kilométerre fekvő város között vonat is közlekedik, így a jegyünkön akár az is állhat, hogy Vancouverből utazunk Vancouverbe.

Vancouver, háttérben a Mount Hooddal - (forrás)

Győr a legtöbb, a várost nem, vagy csak felületesen ismerő ember fejében nagy iparvárosként él, ez azonban mára már nem igaz, sőt a várost csak meglepően rövid ideig lehetett így jellemezni. Ugyanakkor Győr gazdasági szerepköre és ezzel együtt társadalma több alkalommal szokatlanul gyorsan alakult át, amit csak érdekesebbé tett, hogy különleges, fragmentált városszerkezetében ezek a változások eltérő sebességgel mentek végbe, így igen sokáig több, párhuzamos "Győr" is létezett. A mai posztban földrajzos szemmel követjük az említett átalakulásokat egészen az ipari jelleg 1970-es évektől bekövetkező háttérbe szorulásáig. A modern Győr kialakulását a következő részben mutatom be.

Győr létrejöttében igen fontos volt a természeti tényezők szerepe: az északnyugat és délnyugat felől a város környékén összefutó folyók  (és az őket övező mocsarasabb területek) ide terelik a főbb útvonalakat, míg az ellenkező irányból a nem túl magas, de áthajtási úttal máig nem rendelkező (!) Sokoró vonulat határozta meg a főutak futását: a tű fokává a Mosoni-Duna és a Rába összefolyása vált. ezek az adottságok a területet szűkebb környezetében stratégiai jelentőségű közlekedési csomóponttá tették, és teszik.

A középkori Győr - (forrás)

Mindenki az Aral-tóról beszél, miközben Afrika negyedik legnagyobb tava is az eltűnés szélére került. 

Itatás a Csád-tó partján. (forrás)

A frissen megválasztott román elnök, Klaus Iohannis nagyszebeni polgármester kapcsán a legtöbb hírben megemlítették azt, hogy szász felmenőkkel rendelkezik. Kik ezek a szászok? Annak ellenére, hogy az erdélyi szászokkal közel 800 évig éltünk egy hazában valljuk be őszintén: alig tudunk róluk valamit és ez a kevés sem túl hízelgő rájuk nézve - magyar szempontból. Császár (amúgy király)-párti magatartás a függetlenségi harcokban és az 1918-as önkéntes csatlakozás Romániához a legfőbb "vétkeik". Azonban ha a szászok saját szemszögéből vizsgáljuk a történteket minden világossá válik. Évszázadokon keresztül egyetlen céljuk volt: körömszakadtáig védeni Európa egyik legősibb autonómiáját. 

Egy hónapja már volt egy első rész (amit nem árt végigolvasni, hogy képben legyünk), amelyben röviden elemeztük a szászok erdélyi megtelepedését a XIX. századig, most itt vesszük fel a fonalat. 

Az előző részben megismerkedhettünk a Thomas Jefferson által a mai Egyesült Államok feltérképezésére indított, Merriwether Lewis és William Clark által vezetett expedíció céljaival és mozgatórugóival, és elkísérhettük a felfedezőket a kontinentális vízválasztóig, ahol a mai Idaho területén a sosonok keresésére indultak, hogy az indián törzs lovainak segítségével átjuttassák felszerelésüket a vártnál nem kicsit nehezebb hegyi terepen. A várva várt találkozás némi szerencsével nem torkollott mészárlásba, sőt kiderült, hogy az expedíció egyik tagjának felesége, Sacagawea a soson törzsfő rég elveszettnek hitt testvére.

A szerencsés találkozás nyomán élénk beszélgetés kezdődött a soson vezetők és a felfedezők között egy bizarr hosszúságú fordítói lánc révén: a sosonok Charbonneauval beszéltek, aki valamelyik franciául és angolul is beszélő társának adta tovább mondanivalójukat franciául, majd ők ültették azt át angolba. (Amennyiben nem sosonokkal, hanem más hegyvidéki törzzsel beszéltek, úgy a lánc Sacagaweával is bővülhetett, ő soson nyelven adta tovább a hallottakat Charbonneau-nak.) 

A sosonok nem csak a "rokoni kapcsolatok" miatt segítettek szívesen az expedíciónak: a hegyvidéki indiánok társadalmi és gazdasági viszonyai miatt is kapóra jött a jól felfegyverzett fehérek megjelenése. A Missouri és a Columbia forrásvidékének szigorú hegyvidéki éghajlata miatt rosszak voltak a mezőgazdaság feltételei, a vadvilág pedig jóval gyérebb volt, mint a prérin. A hegyvidéki törzsek gyakran éheztek és létfontosságú lett volna számukra, hogy nyáron a prérin vadászhassanak. De a terület hivatalos urai, a spanyolok az angolokkal ellentétben megtagadták lőfegyverek indiánoknak való átadását, így a sosonok nemcsak hogy kevésbé hatékonyak voltak a bölényvadászatban, mint lőfegyverekkel rendelkező társaik, de komoly félnivalójuk is volt a prérin élő fegyveres törzsektől (a feketelábúaktól és sziúktól). Így egy erősen felfegyverzett expedíciótól részben fegyvereket vártak, részben pedig megfelelő kíséretet a bölényvadászathoz. Az indiánok rögtön indultak is volna, Lewis csak nehezen tudta megértetni velük, hogy kicsit azért még mennének nyugatra és csak a következő évben jönnének visszafelé.

A sosonok földjén: A Snake folyó háttérben a Tetonokkal - Lewis és Clark is láthatta volna - ha nem kaptak volna rossz híreket az indiánoktól - (forrás)

Mottó: Mert az etióp karácsony „megér egy misét”…

írta: Dr. Szilassi Péter

2011-2012 tele különleges volt a számomra. Duplán ünnepelhettem a karácsonyt: először december 24-én itthon, majd január 7-én az etióp karácsony ünnepén az öt Balatonnyi méretű Tana-tó partján, Földünk egyik legősibb keresztény birodalmában.

Előző írásomban e különleges ország természeti, társadalmi viszonyaiból villantottam fel néhányat. Ezúttal etiópiai utazásunk karácsonyi élményeiből és az ország vallásföldrajzáról adnék ízelítőt az „Ami a bulvárhírekből kimaradt…Etiópia geográfus szemmel” című könyvem szemelvényei segítségével.

2012. január 7. A Kék-Nílus forrásának tekintett Tana-tó partján egy étterem teraszáról figyelem a városi forgatagot. Nagyot kortyolok a jéghideg sörből, jól esik. A hőmérő higanyszála 25C°-ot mutat árnyékban. Az élettel teli Bahir Dar városát szemlélve külsőleg nem sok jel utal rá, hogy ma van karácsony napja. Hiányoznak az óriásplakátok, jelképek, az üzletekben sincs nagyobb forgalom, mint máskor. A karácsony előtti „vásárlási láz” nem fertőz még erre felé. Persze Etiópiában hiába keresnénk plázákat, szupermarketeket. Korunk fogyasztói társadalmának „vívmányai” egyelőre még nem értek el ide. Bevásárlóközpontokat, gyorséttermeket még a fővárosban sem talál az utazó. A globalizáció jeleként néhány hotelben viszont már találkozhatunk a jómódú szállóvendégek számára feldíszített műanyag karácsonyfával...

Frissen nyírt gyep karácsonyfával: tehetős turisták karácsonya Etiópiában. Mi inkább nem itt szálltunk meg. (Fotó: Szilassi P.)

Habár a téli szezon alatt talán nem sokak fejében fordul meg a kertészkedés, hisz már mindenki rég túl van a kerti munkálatok legjaván, és kezdetét vette a termőföld tavaszig tartó pihentetése. Így vannak ezzel az ország több tucat közösségi kertjének kertészei is, azonban megmerem kockáztatni, a legbuzgóbbak mégis már a jövő évi vetést tervezik. E bejegyzést a magyarországi közösségi kertek művelőinek ajánlom, s minden érdeklődőnek, aki meg szeretne ismerkedni az itthon még kissé szokatlan városi jelenség történetével. Akkor tehát lássuk is mik ezek a közösségi kertek, s milyen út vezette őket Magyarországig.

Közösségi kert a Magdolna utcában, VIII. kerület (forrás)