Augusztusi hír, hogy lassan harminc év után talán sikerül végre rendezni a határvitákat Oroszország, Kazahsztán, Türkmenisztán, Irán és Azerbajdzsán között. Az öt ország nem hegyekért, városokért, vagy éppen katonai támaszpontokért verseng, hanem a világ legnagyobb tava feletti fennhatóságért, amely alatt óriási szénhidrogén kincs rejtőzik. A tárgyalások során az is eldőlhet, hogy mégis micsoda a Kaszpi; tenger vagy tó? 

A Kaszpi-tenger műholdképe

Politikailag Nagy-Britannia 1066 óta minden jelentős inváziónak ellen tudott állni. Földrajzilag azonban vesztésre áll egy olyan invázióval szemben, amely a legutolsó glaciális maximum óta tart. Ez pedig nem más, mint a Pangea blog által egyik legjobban körüljárt téma; a tenger előrenyomulása a szigetek rovására. 2018. augusztus 13-án a szokatlanul alacsony apály felszínre hozta ennek a húszezer éves háborúnak az egyik csataterét Lincolnshire partjainál. 

Borth (Wales) elsüllyedt erdeje (forrás)

„Továbbhajózva elérünk Laurionhoz, ahol az athéniaknak egykor ezüstbányáik voltak.”

Pauszaniász: Görögország leírása 1.1.

Geológiai szempontból értelmezve az ókori Athén aranykora tulajdonképpen egy miocén kori gránit intrúziónak köszönhető. Sőt az aranykor kifejezés is megtévesztő, hiszen az egy másik nemesfémen, az ezüstön alapult. Az Attikai-félsziget délkeleti csúcsán, a híres laurioni bányából kitermelt ezüstből vert pénz Indiától Algériáig megbecsült fizetőeszköz volt, ez finanszírozta az athéni hegemóniát, kultúrát, művészeteket, filozófiát, flottát, hadsereget és a városállam polgárainak jólétét.

Az első részben áttekintettük a földtant, a bányászat menetét és az érc kinyerésének módszerét. Érdemes ezzel kezdeni! 

Athéni ezüst tetradrachma Kr.e. 415-407 körül (forrás)

„Továbbhajózva elérünk Laurionhoz, ahol az athéniaknak egykor ezüstbányáik voltak.”

Pauszaniász: Görögország leírása 1.1.

Geológiai szempontból értelmezve az ókori Athén aranykora tulajdonképpen egy miocén kori gránit intrúziónak köszönhető. Sőt az aranykor kifejezés is megtévesztő, hiszen az egy másik nemesfémen, az ezüstön alapult. Az Attikai-félsziget délkeleti csúcsán, a híres laurioni bányából kitermelt ezüstből vert pénz Indiától Algériáig megbecsült fizetőeszköz volt, ez finanszírozta az athéni hegemóniát, kultúrát, művészeteket, filozófiát, flottát, hadsereget és a városállam polgárainak jólétét. 

Rabszolgák a laurioni ezüstbányában

Minden komolyabb infrastruktúrát nélkülöző, homokos-iszapos tengerpartra futtatott sokemeletes hajótorzókon nyüzsgő munkáshad, a partot borító kaotikus fémtörmelék között fekete füsttel égő üzemanyagtócsák – ez a dél-ázsiai hajóbontók világa, némelyek szerint pokla, ahol a legtöbb kereskedelmi hajót eléri a végzete. A leghírhedtebb helyszín, az indiai Alang az ezredfordulón egy emblematikus társadalmi-környezeti vita tárgya volt, mely nem csak érdekes etikai kérdéseket vetett fel, de rámutatott az első és harmadik világ közti kapcsolatok visszásságára is az egyre gyorsabban átalakuló globális világban.

Miért épp Dél-Ázsiában bontják el a legtöbb tengerjárót? Némileg leegyszerűsítve: az alacsony munkaerőköltség és a kedvező importvámok eredőjeként alakult ki a térség 1980-as, 90-es évek óta tartó dominanciája a szektorban, megtűzdelve néhány kedvező természetföldrajzi jellemzővel.

„Kézműves” módszerek a chittagongi bontóban - (forrás)  

Afrika (ezen belül is Fekete-Afrika) kitartóan magas népességnövekedési ütemével kapcsolatban kifejezetten hajmeresztő előrejelzések jelentek meg, az ENSZ "közepes" forgatókönyve szerint 2100-ra akár 4,4 milliárd fősre is nőhet a fekete kontinens lakossága,  mivel első ránézésre alig érvényesül a demográfiai átmenet a kontinens java részén, vagyis a népességgyarapodás üteme továbbra is igen magas. Mai írásunkban - történelmi példákkal, párhuzamokkal megfűszerezve - annak fogunk jobban utánajárni, hogy valóban megalapozottak-e a hasonló szcenáriók, illetve, hogy mennyire megalapozottak a növekvő afrikai lakossággal kapcsolatos migrációs félelmek?

A Föld országainak népességnövekedési üteme 2015-ben - jól láthatóak Fekete-Afrika kimagasló értékei, miközben a legtöbb országban már erősen lecsengőben van a népesség erőteljes gyarapodása - (forrás) 

Ha az ember az Antarktiszra gondol, általában csak a nagy fehér üresség,a hideg és a fagy jut eszébe. Ezzel szemben azonban, a tudomány szempontjából az Antarktisz nagyon is vonzó célpont, főleg az előbbiekben említett tulajdonságai miatt, ugyanis az itt uralkodó klimatikus viszonyok nagyon jó konzerválók. Az Antarktiszon több ország is tart fent kutatóállomásokat, melyek közül néhány egész évben, de a legtöbb csak időszakosan (főleg nyáron) működik. 

A Vosztok kutatóállomás (forrás)

Az utolsó glaciális maximum óta bekövetkezett tengerszint-emelkedés három részre darabolta az addig egységes ausztrál kontinenst. A 18 ezer éve kezdődött özönvíz emlékeiről nem csupán az elnyelt régészeti lelőhelyek, hanem az őslakosok több száz generáción át szájhagyomány által továbbadott legendái is mesélnek.

Az ausztrál kontinentális self, azaz a Sahul kiterjedése (forrás)

Tényleg, hogyan? A válasz röviden az, hogy véletlenül, legalábbis nem teljesen szándékosan. Paradox módon ugyanis a világ legnagyobb, látványosan környezetromboló vasércbánya-komplexuma egyben egy jókora esőerdő- és szavannadarabot óvott meg az elmúlt évtizedekben a felégetéstől és a mezőgazdasági használatba vételtől a brazíliai Pará államban. Ez persze jópár egyrészt-másrészt jellegű kérdést vet fel Amazónia jövőjével és környezetvédelmével kapcsolatban, úgyhogy vessük is bele magunkat a dolog természeti és társadalmi hátterének feltárásába, illetve annak tisztázásába, valóban sikerült-e az "erdővédelem"?

A Serra Norte bánya a Carajás-fennsík tagolt felszínébe mar - (forrás) 

A közlegelők tragédiájáról szóló trilógiánk befejező részében a terraformálás kifejezést nem egy másik bolygó, hanem a Föld lakhatóvá alakításáról szól, melynek nyomán az emberiség a természeti tényezőkön túl az élővilágot is gyökeresen „átalakította” a maga igényei szerint. Az első részben áttekintettük Garett Hardin 1968-as elméletét, miszerint a bolygó erőforrásainak korlátlan felhasználása miatt elkerülhetetlen a környezeti tragédia. A második részben azonban találtunk egy eldugott csendes-óceáni szigetet, ahol ugyan drasztikus módszerekkel, de mégiscsak sikerült úrrá lenni az emberi kapzsiságon. A harmadik részben megvizsgálunk egy újabb csendes-óceáni szigetet, ahol ez a tragédia már lezajlott egyszer, valamint feltesszük azt a kérdést, hogy szükségszerű-e az, hogy a közlegelőkön végül csupán az ember és az általa kezes báránnyá tett állatok maradhatnak-e.