A közlegelők tragédiájáról szóló trilógiánk befejező részében a terraformálás kifejezést nem egy másik bolygó, hanem a Föld lakhatóvá alakításáról szól, melynek nyomán az emberiség a természeti tényezőkön túl az élővilágot is gyökeresen „átalakította” a maga igényei szerint. Az első részben áttekintettük Garett Hardin 1968-as elméletét, miszerint a bolygó erőforrásainak korlátlan felhasználása miatt elkerülhetetlen a környezeti tragédia. A második részben azonban találtunk egy eldugott csendes-óceáni szigetet, ahol ugyan drasztikus módszerekkel, de mégiscsak sikerült úrrá lenni az emberi kapzsiságon. A harmadik részben megvizsgálunk egy újabb csendes-óceáni szigetet, ahol ez a tragédia már lezajlott egyszer, valamint feltesszük azt a kérdést, hogy szükségszerű-e az, hogy a közlegelőkön végül csupán az ember és az általa kezes báránnyá tett állatok maradhatnak-e.

Mintegy ezer évvel ezelőtt Rapa Nui szigete békésen élte az ember által lakatlan csendes-óceáni szigetek unalmas hétköznapjait. Az "elszigetelt" sziget legközelebbi szomszédja 415 kilométerre volt tőle, a legközelebbi kontinens pedig hétszer ilyen messze. Világvégi helyzete ellenére gazdag élővilág fejlődött ki rajta, talán nem lőjük le a poént, hogy a fajok legnagyobb részét nem a botanikusok és a zoológusok írták le számunkra, hanem a régészek...

Endemikus fa- és lágyszárú fajok építették fel Rapa Nuin azt a nedves szubtrópusi erdőt, aminek már nyoma sem maradt. Fosszilis pollen vizsgálatok alapján sikerült azonosítani az akár 15 méter magasra megnövő pálma fajokat, melyek közül legalább három elérhette ezt a magasságot. Összesen mintegy 21 kihalt fafajt sikerült így azonosítani, közülük azonban csak egyet a Toromiro fát sikerült megmenteni angol és svéd botanikus kertekben. Rapa Nui szigetén gazdag madárvilág élt, 30 féle nagyrészt kihalt tengeri madárfaj mellett öt szárazföldi madárról van tudomásunk; közülük 2 guvatféle, 2 papagájfaj és egy daru — volt.

Tehát az a két tucatnyi polinéz telepes, akik körülbelül 800 éve érkeztek Rapa Nuira egy érintetlen buja, zöld , madárfüttytől hangos szigetet találtak. Nem érkeztek üres kézzel, hajóikon hoztak magukkal magokat, haszonállatként tartott baromfit, potyautas polinéziai patkányokat és a baromfikon tenyésző különféle betegségeket. Amennyiben feltételezzük, hogy a patkányokat nem szándékosan hozták magukkal a telepesek minden más magukkal hozott ellátmány egyetlen célt szolgált, hogy Rapa Nui-t alkalmassá tegyék az emberi megtelepedésre, azaz a maguk képére terraformálják a szigetet. Ami itt történt egyáltalán nem egyedülálló a Csendes-óceán szigetvilágában, amelyik szigetre az ember betette a lábát szinte azonnal egy kihalási hullám vette kezdetét. 

Rapa Nui (forrás)

Az embert sosem látott élőlények könnyű prédának bizonyultak a gyakorlott és eszközhasználó vadászok számára. Az emberi léptékű fogyasztáshoz nem szokott fák pedig nem győzték ellátni terméssel az új népességet, így saját szaporodásukra szánt magjaik képtelenek voltak tartani az ütemet a reprodukció terén. A könnyen hozzáférhető táplálék miatt az emberi népesség ugrásszerű növekedésnek indult, de ez a populáció értelemszerűen még több vadat, halat, termőföldet és takarmányt igényelt. Amikor a föld már nem volt képes ellátni a lakosságot, a halászat pótolta a tápanyag-igényt. A halászat hajókat igényelt, a hajók pedig fát. A termőterületek bővülése, a halászat és egy érdekes helyi szokás, a moai-állítás érdekében kiirtott nagyméretű fák egy idő után képtelenek voltak a reprodukcióra és fokozatosan eltűntek a szigetről. Mivel ezek az endemikus fajok csak és kizárólag itt éltek, egyben ki is haltak a föld színéről. Az exponenciálisan növekvő népesség gyorsan elérte a csúcspontját, különféle szakirodalomban 10-20 ezer főre teszi a népesség maximumát.

A fák kipusztításában a patkányok is kivették a részüket. Ezek az állatok az embernél gyorsabban szaporodtak és lakták be a szigetet.  Kutatások szerint egyetlen patkány pár három év alatt 17 milliós populációt tud létrehozni. Ennyi patkány biztosan nem élt egyszerre Rapa Nuin, tudósok legfeljebb 2-3 millió közé teszik ezt a számot. Nem tudni arról, hogy éltek-e más ragadozók a szigeten, vagy azok később a patkányok áldozatául estek. A tápláléklánc tetejére kerülő patkányok az endemikus állatfajokon kívül a növényzetet is pusztították; megették a termésüket, magvaikat. Röviden összefoglalva az ember nélkül is rövid távon végeztek volna a sziget ökoszisztémájával. Csakhogy van itt néhány érdekes tény:

1, a polinéz patkány nem tud úszni. 

2, a szigetlakókról az első európaiak feljegyezték, hogy előszeretettel fogyasztottak patkányhúst.

3. Rapa Nui telepesei tisztában voltak azzal, hogy mivel jár az, ha egy szigetre betelepülnek a patkányok, hiszen ők maguk is olyan helyről érkeztek.

Konklúzió: a telepesek feltehetően haszonállatként hurcolták be a patkányt a szigetre. 

Eredmény: 400 év alatt összeomlott a sziget ökoszisztémája. Az 1600-as évekre a szigetlakók szemétdombjaiból eltűntek a halcsontok. Ez feltehetően összefügg a fák eltűnésével, bokorból és lágyszárú növényzetből nem lehet halászhajót építeni. Valószínűleg ekkor tűntek el végleg a vadon élő endemikus állatfajok is a szigetről. A társadalom két ellenséges táborra oszlott, akik konstans háborúkat vívtak egymással az európaiak megérkezése előtt és után is. A fák eltűnésével és a mezőgazdaság felértékelődésével megindult a talajerózió, így a termés még kevesebb lett. Az éhínségek miatt megszűnt a közbiztonság, összeomlott a társadalom és amikor az első holland hajó kikötött 1722. húsvét vasárnapján és Jacob Roggeveen kapitány átnevezte Húsvét-szigetnek már csak 2-3 ezren éltek a szigeten és már zajlott a nevezetes moai szobrok ledöntése (1838-ban már csak egyetlen egy állt).

Érdekes módon a hajónaplókba többnyire az került bele, hogy a sziget különösen termékeny, a lakosságnak semmi erőfeszítésében nem kerül, hogy banánt, cukornádat és batátát termeljenek. 1786-ban a La Pérouse expedíció éhínségnek nyomát sem találta, a föld bőségesen termett az ott lakók számára. Ez semmiképpen nem egy poszt-apokaliptikus társadalom leírása. Egy 2017-ben publikált kutatás rámutatott, hogy a húsvét-szigeti lakosság élelmezésében továbbra is felerészben jelen volt a tengeri eredetű táplálék és a helyiek tudták, hogyan kell trágyázni a termőföldjeiket. A kutatás azonban arra nem tér ki, hogy ez a tengeri eredetű táplálék honnan származott, a nyílt tengerről, vagy a partól is elérhető telepekről, pl, kagylók, rákok, stb. Arra sem ad magyarázatot, hogy egy ilyen nagyszerű, termékeny szigetről miért tűnt el a lakosság kétharmada. 

A Toromiro fa virága (forrás)

A Húsvét-sziget sorsát perui rabszolga kereskedők pecsételték meg az 1860-as években. A sziget lakosságának felét, kb. 1500 embert, köztük a helyi képírás összes ismerőjét, a törzsfőnököt és az utódát is elvitték. Néhány embert sikerült kiszabadítani a rabszolga kereskedők fogságából, akik végül hazatérhettek. Bár ne tették volna. A hazatérők egy része fekete himlővel fertőzött volt, ami egy olyan szintű járványt eredményezett, hogy a halottakat egy idő után már el sem temették. 1871-ben már csak 171 lakos élt a szigeten, 1877-ben pedig 111, főként idős ember. Tíz év alatt kihalt a lakosság 97%-a. Aki ma a Húsvét-szigeten él, e kevés túlélő leszármazottja. 

A kihalófélben lévő sziget földjeit európai befektetők kezdték felvásárolni, a szabadon álló földeken birkatenyésztéssel kezdtek foglalkozni. Ezek az állatok megpecsételték a maradék alacsony fás, cserjés ligetek sorsát, ekkor tűnt el a szigetről a Toromiro fa is. Botanikus kertekben még él, jelenleg is próbálkoznak a visszatelepítésével. 

Mondhatnánk, hogy ez egy egyedi eset volt, a Húsvét-sziget sorsából ne vonjunk le általános következtetéseket a földi ökoszisztéma sorsára. Csakhogy ami a Húsvét-szigeten megtörtént az megtörtént az összes többi ember-által benépesített csendes-óceáni szigeten — közvetlenül a benépesedés után. Ugyanez történt Új-Zélendon, Ausztráliában, Észak- és Dél-Amerikában, megtörtént Madagaszkáron és a szibériai Vrangel-szigeten. Mindenhol, ahová a homo sapiens faj vándorlása során betette a lábát.   

A homo sapiens faj megtelepedése (forrás: wikipédia)

Szokás ezt az éghajlatváltozással indokolni, különösen érdekes két wikipédia cikk, az angol nyelvű "Holocene extinction" és a magyar párjának, a "Pleisztocén-holocén becsapódási esemény" összehasonlítása. Előbbi egyértelműen az antropogén hatás mellett érvel, a klímaváltozást csupán mellékes tényezőként leírva, addig a magyar nyelvű szócikk egy 13 ezer éve történt meteorbecsapódást sejt az esemény hátterében. Ez utóbbi megmagyarázhatja az amerikai megafauna kihalását, de nem bizonyítja a korábbi és későbbi kihalási eseményeket. Ezek ugyanis sokkal inkább korrelálnak az ember megjelenésével mint bármi más tényezővel. Ráadásul a holocén kihalás egyetlen fontos szempont miatt különbözik a megelőző öt kihalási eseménytől; nem érintette a tengeri fajokat. Egyelőre. 

Az egyek kontinensek megafaunájának alakulása az emberi megtelepedés függvényében (zöld: megafauna, fekete nyíl, az ember felbukkanása. (forrás: wikipédia)

A kihalás minden kontinensen lejátszódott, de nem egy időben. Az egyes földrészek között két kakukktojás is van, Eurázsia és Afrika. A holocén kihalás ezt a két kontinenst is érintette, bár jóval kisebb mértékben. Ennek oka az lehetett, hogy az itteni megafauna az emberrel együtt fejlődött, így az évtízezredek során kifejlődött bennük némi félelemérzet, ami később Ausztráliában és Amerikában is kifejlődött volna, ha lett volna rá elegendő idő.  

A kihalás általában ugyanazt a sémát követte mindenhol, legyen az egy Húsvét-sziget méretű terület, vagy az amerikai kontinens. A megérkező emberi fajjal hirtelen egy új csúcsragadozó jelent meg, amely birtokában volt fegyvereknek, vadászati hagyományoknak és birtokolta a tüzet. Ez a kombináció eredményezte azt, hogy az Ausztráliát 45000 éve elérő homo sapiens rövid időn belül a kontinens 24, 50 kilónál nagyobb átlagos testsúlyú fajából 23-at kipusztított. 2,5 tonnás vombatokat (Diprotodon), erszényes oroszlánokat és röpképtelen madarakat egyaránt. Új-Zélandon ugyanez játszódott le a maorik megérkezése után 1500 éve, itt a megafauna zöme kihalt, a madárfajok 60%-ával együtt. A csendes-óceáni szigetvilágban összesen körülbelül 2000 madárfaj pusztult ki, ami 20%-os csökkenést jelentett a madárvilágon belül. 

Glyptodon és ember találkozása az előbbi kipusztulásával járt. (forrás: wikipédia)

Amerikába mintegy 16 ezer évvel ezelőtt érkezett meg az ember a Bering-szoros helyén lévő földhídon és bár sokáig nem tudta elhagyni Alaszkát a hatalmas jégárak miatt, 12 ezer évvel ezelőtt már elérte a legdélebbi részt, a Tűzföldet. Az észak-amerikai megafauna 47 fajából 34 kipusztult, köztük tevék, lovak, masztodonok és egy embermagasságú 2 tonnás tatuféle, a Glyptodon. Dél-Amerikában 60 fajból mindössze 10 maradt meg. 

Madagaszkáron 2500-2000 évvel ezelőtt jelent meg az első ember és súly szerinti sorrendben irtotta ki a 60 millió éve izolált, endemikus fajokból álló helyi megafaunát. Kezdve a 160 kilogrammos súlyt elérő lemuroktól a röpképtelen elefántmadár fajokon át mindaddig, amíg egyetlen 10 kilónál nagyobb súlyú állat sem maradt a szigeten. 

Nem kizárólag a vadászat áll a kihalás hátterében. Az élőhelyek elpusztítása, felégetése, átalakítása, a behurcolt haszonállatok elszaporodása, a velük érkező betegségek és a megbillent tápláléklánc összeomlása is erősítette a holocén kihalási eseményt. Időben három periódusra szokás osztani a kihalási eseményt, az első a vadászó-gyűjtögető népek terjeszkedésével függ össze, a második a mezőgazdaság elterjedésével, míg a harmadik az ipari forradalom következménye. Voltak olyan élőlények amelyek a húsuk miatt vadásztak le, míg a nagy testű ragadozókat azért mert veszélyt jelentettek az emberre, megint más fajok azért tűntek el, mert egyszerűen a mezőgazdaság terjedése útjába kerültek. 

Egyes fajok kihalása Madagaszkár szigetén (az emberi megtelepedés és az európai felfedezés között)

Mínuszos hír volt nem rég a nagyobb hírportálokon; elpusztult az utolsó hím szélesszájú orrszarvú. Az 1960-as években még 2000 példány rótta az afrikai szavannákat, ha a maradék két nőstény is elpusztul újabb alfajjal lesz szegényebb a földi megafauna. Mint látjuk, a folyamat nem ma kezdődött, a nagyobb testű állatok kipusztítása egyidős az emberré válás folyamatával. A Föld terraformálása napjainkban is zajlik, irtjuk a kellemetlenkedő szúnyogokat, a kártevőket, kivágjuk a szöszölő nyárfákat, helyet csinálunk az esőerdők helyén az olajpálmának, utakat, bányákat városokat építünk, miközben a természetes élőhelyeket egy rezervátumba szorítjuk vissza, hogy aztán azokból is lecsipegessünk részeket, ha a "társadalmi érdek" úgy hozza.  

És folyton visszatérünk oda, ahonnan elindultunk, a közlegelők tragédiájához... 

Ajánlott és felhasznált irodalom: 

• Yuval Noah Hariri: Sapiens. Animus, Budapest 2015.
• http://pangea.blog.hu/2017/03/29/a_kozlegelok_tragediaja_i_tanmese_a_fenntarthatatlan_fejlodesrol
• http://pangea.blog.hu/2017/04/19/a_kozlegelok_tragediaja_ii_-tikopia_a_pozitiv_pelda
• https://hu.wikipedia.org/wiki/Pleisztoc%C3%A9n_megafauna
• https://web.stanford.edu/group/journal/cgi-bin/wordpress/wp-content/uploads/2012/09/Gibbons_NatSci_2004.pdf
• https://en.wikipedia.org/wiki/Holocene_extinction
• https://9gag.com/gag/a6oQOVN
• https://onlinelibrary.wiley.com/doi/full/10.1002/ajpa.23273

Madagaszkár 

• https://www.newscientist.com/article/2083800-lemur-extinctions-in-madagascar-leave-behind-doomed-orphan-trees/
• https://news.mongabay.com/2016/03/humans-torched-madagascars-forests-1000-years-ago-driving-mass-extinction/

Amerika

• https://www.livescience.com/51793-extinct-ice-age-megafauna.html
• http://murr.missouri.edu/Boulanger_Lyman_NE%20NorthAmerPleistoceneMegafauna_Science_2014.pdf

Ausztrália

• https://en.wikipedia.org/wiki/Australian_megafauna
• https://phys.org/news/2017-01-humans-climate-australian-megafauna.html
• http://www.independent.co.uk/news/science/australia-animals-extinct-megafauna-two-tonne-wombats-giant-kangaroos-wiped-out-by-humans-a7537156.html
• https://www.theguardian.com/world/2017/dec/20/make-way-for-megamarsupials-the-migration-of-australias-extinct-megafauna
• http://www.convictcreations.com/aborigines/megafauna.html