Pangea

Minden, ami földtudomány

Közép-Európa "Norvégiája"

2021. október 27. 19:21 - lezlidzsi84

A kissé megtévesztő cím egy olyan hegyvidéket takar, melynek legmagasabb tömbje közel 1000 méterrel emelkedik a Északnémet-alföld fölé, és olyan extrém klímával rendelkezik, hogy a fahatár itt csaknem ugyanennyivel van lejjebb, mint az Alpokban. A Harz-hegység legmagasabb hegye (platója), az 1141 méter magas Brocken, jellege,  növényzete és éghajlata alapján akár valahol Közép-Norvégiában is lehetne, környezete pedig rengeteg érdekességet rejt: hegyvidéki tőzeglápoktól kezdve Goslaron, az egykori császárvároson át a belnémet határ mementójaiig.

20211009_130130_optimized.jpgA Brocken tömbje az Ecker völgyi tározó felől nézve (körülbelül 600 méteres magasságból)

A Harz-hegység már a térképre pillantva is különleges képződmény: a nagy kiterjedésű, belsejében csaknem lakatlan hegyvidék a Német-Középhegység magas, előretolt bástyájaként néz le a síkságra illetve a köztes dombvidékre. A hegység fő, 110-szer 40 kilométeres tömbje nagyrészt 600 méter körüli magasságú fennsíkok egyvelege, északnyugati része azonban magasabb, ebből emelkedik még ki a Magas-Harz 1100 méteres tengerszint feletti magasságot is meghaladó tömbje. (A német Oberharzot magyarul Magas-Harznak és Felső-Harznak is fordítják,  nyelvi szempontból és tájegységi értelemben az utóbbi megfelelőbb elnevezés, azonban mivel itt inkább földtani értelemben beszélünk a területről, én a Magas-Harz elnevezést fogom használni.) A Magas-Harz kiemelkedik környezetéből, a Brocken Németország legizoláltabb/legdominánsabb hegycsúcsa - ez azt jelenti, hogy a Brockentől található a legmesszebb a legközelebbi nála magasabb hegy - a 223 kilométerre fekvő Fichtelberg.  Magassága és az északi és a nyugati szeleknek való kitettsége pedig extrém szeles, nedves és hideg klímát kölcsönöz a hegynek, így nem csoda, hogy a fák eltűnnek a hegyoldalból olyan 1050 méter környékén. A hegység ezen felül geológiai szempontból is roppant változatos - nem csoda, hogy a német bányászat és a földtan fontos "bölcsőjeként" szolgált. De hogyan alakult ki ez a földrajzilag igen érdekes terület?

A Brocken csúcsa télenA Brocken télen - (forrás)

Ennek megértéséhez mintegy 400-450 millió évvel kell visszamennünk az időben. Ekkor a kontinensek zöme a déli pólus közelében helyezkedtek el Gondwana márkanév alatt, az egyenlítőtől valamivel északra pedig két viszonylag kisebb kontinens, Laurentia (kb. a mai Észak-Amerika) és Baltica egyesült éppen, a folyamatot ma Kaledóniai hegységképződés néven ismerjük. Ezzel párhuzamosan Gondwana északi oldalán is zajlottak az események, némi riftesedést követően több óceáni lemezszilánk is képződött az északi és déli kontinenst elválasztó Rheic-óceánban, melyek az óceán nyílásával észak felé kezdtek sodródni. Közülük a legészakibb, Avalonia, nagyjából 380 millió éve elérte az északi kontinens laurentiai részét - ez pedig egy újabb nagy hegységképződési folyamatot kezdett meg: a variszkuszit. A mintegy 80 millió évig tartó folyamat során a lassan észak felé tartó, az északi kontinensbe ütköző viszonylag vékonyabb lemezszilánkok illetve ezek "törései", majd szubdukciói lassan bezárták a két nagy kontinenstömb közötti óceán nyugati részét (ehhez kellett persze Gondwana északra mozgása is, melyet egyéb óceánok kinyílása is támogatott), összekapcsolva az északi és a déli kontinenst, létrehozva egy szuperföldrészt: a Pangeát. Ehhez mondjuk kellett Szibéria kontinens "érkezése" is, mely felgyűrte az Uralt és még jópár (mai) ázsiai hegyláncot is. A folyamatot nagyjából úgy kell elképzelnünk, hogy az egymáshoz közeledő két nagy kiterjedésű, jórészt sivatagos kontinens közeledik egymáshoz, miközben a köztük lévő lemezszilánkokon lévő szigetvilág nyugatról-keletre haladva lassan lánchegységek sorának adja át a helyét, jelentős vulkánossággal kísérve.

A lassan közeledő kontinensek mintegy 350 millió éve (Armorika a "Rhenohercynian" felirat alatt található) - (forrás)

Épp a lemezszilánkok helyzete adja a variszkuszi hegységképződés különlegességét, nevezetesen, hogy az Amerikától Európáig létrejött hegyvonulatok csapásiránya többször is megváltozik - az egyes lemezdarabok ugyanis több esetben "fullánkként" nyomultak az északi kontinensbe (például a mai európai szakaszon pont ezt tette Armorika mikrokontinense), sőt Uwe Kroner és Rolf Romer 2013-ben publikált eredményei alapján arra is lehetett példa, hogy a szubdukció frontja az ellentétes lemezszegélyre helyeződött át (ami ugye nem feltétlenül párhuzamos az addig aktívval). Az egyik ilyen irányváltás "nagyjából" a Harz-hegység körzetében van, így feltételezhetnénk, hogy ez a sajátosság felelős a hegység különlegességeiért - ez azonban csak részben igaz. A Harz kitett helyzetét, ékszerű "előretolt" bástya jellegét valóban nagyrészt ennek köszönheti, azonban fő tömege a legújabb (2011-es) eredmények szerint 293 millió éve keletkezett, vagyis már a hegységképződés (helyi) lezárulta után körülbelül 30 millió évvel jött létre. Létrehozója pedig nem volt más, mint egy pluton, azaz egy mélységi magmás kőzettest, amely benyomult a nagyrészt üledékes kőzetredők közé, létrehozva a Brocken gránittömbjét, a hegység más részeinek gabbróját (a bazalt mélységi változatát), színesérctelérjeit és részben metamorffá égetve a környező üledékes rétegeket. A mélységi magmatizmus nagy valószínűséggel már nem a variszkuszi hegységképződéshez kötődött, jó eséllyel ez már a Pangea lassú széttagolódásának egyik első fejezete lehetett.

Variszkuszi vagy hercíniai hegységképződés?

Az iskolai földrajzórákról beugorhat, hogy a tanár a variszkuszi hegységrendszert emlegetve gyakran hozzátette, hogy "vagy más néven hercíniai", és a legtöbb régebbi földrajzkönyvben is megtalálható az elnevezés. A névadás a 19. század végi német és osztrák geológusoknak köszönhető, akik főszerepet játszottak az egykori hegységrendszer elemeinek leírásában. A bécsi egyetem professzora, Eduard Suess a mai Vogtland területén időszámításunk kezdete táján élő germán törzsről, a variszkiakról (vagy nariszkiakról) nevezte el az ősi hegyvidéket és a hegységképződést is. A névadás épp a törzs nevének többféle írásmódja miatt nem volt épp telitalálat, angolul például ma is többféle verzió kering (de magyarul is tud az ember kreatív lenni, ha akar)... Lehet, hogy részben ezért terjedt el a "hercíniai" elnevezés is, melyben akár a Harz nevét is felfedezhetnénk, de a dolog egy kicsit kacifántosabb. Ez a változat ugyanis az ókorban a Német-középhegység nagyrészét elborító, zárt, legendásan "sötét" hercíniai erdőségről kapta a nevét, azaz arról a terepről, ahol a korabeli geológusok ezt a hegységképződési folyamatot kutatták - a Harz erdőségei ennek az ókori erdőnek a maradványai. Egyes elképzelések szerint a Harz maga is a hercíniai erdőségről kapta a nevét, de még valószínűbb, hogy a középkori német Hart (keményfás/hegyi erdőség) szóból ered a hegység neve. Ezáltal egyébként az is elképzelhető, hogy mind a Harz, mind az (amúgy latin) hercíniai ugyanannak a régi germán szónak az eltorzult változata.

A variszkuszi (allegheny, hercíniai) hegységképződés leegyszerűsítettt modellje - (forrás)

Ugyanakkor az idők folyamán némileg módosult mind a variszkuszi, mind a hercíniai kifejezés használata: Észak-Amerikában ugyanis csak a variszkuszi (illetve helyi verziójaként az Allegheny) ment át a köztudatba, így a hercíniait egyre inkább csak az európai hegységrészekre alkalmazták, különösen, hogy az egyik "kisebb", nagyrészt németországi szerkezeti egységet rajna-hercíniaiként nevezik. Alternatívabb használati módja a két elnevezésnek, hogy a hegységrendszer nyugati, jellemzően délnyugat-északkeleti csapásirányú tagjait nevezik variszkuszinak, míg keleti északnyugat-délkeleti irányú elemeket hercíniainak, azonban így például a nyugat- és délnyugat-európai hegységrészek elnevezése meglehetősen bizonytalanná válik (itt ugyanis többféle csapásirányról beszélhetünk). Többek között a felsorolt bizonytalanságok miatt is emlegetik egyre általánosabban variszkusziként az egész rendszert.

Az ezt követő bő százmillió év során a variszcidák lepusztultak, azonban a felső jurában az alpi hegységképződés előfutáraként komoly mozgás támadt a környéken: a Harz egy északnyugat-délkelet irányú vető mentén (főleg északnyugati oldalán) komolyan kiemelkedett, olyan módon áttörve az eredetileg felette lévő üledékes rétegeket, hogy azok sokhelyütt csaknem függőleges helyzetbe kerültek - ez magyarázza a hegység nagyfokú geológiai változatosságát. Emiatt gyakran néhány kilométeren belül fordul elő sokféle, egymástól gyökeresen eltérő közegben keletkezett kőzet és rétegrend. Mindehhez hozzájárul, hogy a hegység északi előterében zömmel még fiatalabb üledékek találhatóak - ugyanis az idősebb üledékes kőzetek erről a területről lepusztultak, miközben a Harz metamorf és mélységi magmás kőzetei (különösen pedig a Brocken tömb gránitja) jóval kevésbé váltak a külső erők áldozataivá.

Kibillent, csaknem függőleges Jura üledékek - (forrás)

Ezzel párhuzamosan a hegység északi előterében is érdekes dolgok történtek: a Harz fő tömegének képződése idején ezt a területet egy viszonylag sekély tenger borította, mely az akkoriban errefelé uralkodó forró és száraz klíma mellett lefűződött és kiszáradt, vastag só, gipsz és agyagrétegeket hátrahagyva. A hegységrendszer lepusztulása, valamint az ismétlődő tengerelöntések viszonylag vastag üledékréteget halmoztak erre a komplexumra, ezek nyomás pedig a sókőzetek blokkjainak felfele vándorlását okozták a jura végén és a kréta elején. A sófelboltozódás létrehozta a ma Salzgitteri-magaslatok (Salzgitter-Höhenzug) néven ismert dombvonulat elődjét, kiemelve a felette lévő vastartalmú agyagos réteget - mely pusztulásnak indult. Mivel a kréta során a világtengerek szintje bő 100 méterrel volt magasabb a mainál, ez a lepusztulási folyamat is partvidéki közegben ment végbe: a gyakran benyomuló tengervíz áthalmozta a vastartalmú üledéket, viszonylag gazdag limonittelepeket létrehozva, egyben fiatalabb üledékekkel elfedve és megvédve az alacsonyabb részeken létrejövő vasérckészletet. Ezen felül a már említett, mintegy 250 millió éve lefűződött, és kiszáradt tenger hozta létre a Déli-Harz kálisókészleteit és üledékes rétegeit.

20211009_140546_optimized.jpgHáttérben (nagyon hátul) a Salzgitteri-magaslatok a Brocken oldalában kígyózó NDK hadiútról - 900 méteren egyre kissebbek a fenyők

Természetesen a kréta utáni időszak sem múlt eseménytelenül, a a hegységrendszer maradványa tovább pusztult (persze a Magas-Harz gránitja és átalakult kőzetei kevésbé), az Északnémet-alföldet letarolta a jégkorszakok jégpáncélja, a Harz lábainál pedig viszonylag vastag löszréteg halmozódott fel. A legutolsó jégkorszakot követően a hegység nagy részét bükkösök hódították meg, illetve megkezdődött a Harzra oly jellemző hegyi tőzeglápok kialakulása is - ezek akár 1000 méter körüli magasságban is megtalálhatóak, hiszen kialakulásukhoz minden adott: fennsíkszerű terep, egyenletes és bőséges csapadék, így a viszonylag rosszabb lefolyású területeken 10 ezer év alatt akár 6-7 méter vastag telepek is keletkezhettek (A tőzegmoha ugyanis a már meglévő telep tetején kezd nőni, a nedves, oxigénszegény környezet pedig elősegíti az alsó rétegek tőzegesedését.)

 

20211009_163101_optimized.jpgTőzegláp mintegy 700 méteres magasságban a háttérben a Brockennel - a belnémet határ nyugati oldaláról nagyjából ennyit lehetett látni a hegytömbből

A bőséges, egyenletes csapadék pedig a Magas-Harz különleges éghajlatának következménye: a nyugati és az északi szelek akadály nélkül kapják telibe a Brockent és környékét, a tengerszint fölé 1141 méterre magasodó "hegycsúcs" relatív magassága 865 méteres. Éghajlati jellemzői azonban inkább egy azonos földrajzi szélességen lévő 2000 méteres hegyre érvényesek: az évi középhőmérséklet mindössze 2,3 Celsius fok, az éves csapadékösszeg meghaladja az 1600 mm-t, melynek jelentős része hó, hiszen a havas napok átlagos száma 176 évente. Az év 80%-ában fordulhat elő köd, amikor nem, az általában rögtön szélvihart jelent, az őszi és téli Északi-tengeri orkánok gyakran 160 kilométeres széllökésekkel érkeznek. (Az ezévi első orkán október 21-én egyből ilyen állapotokat eredményezett, a valaha mért legerősebb széllökés 263 km/órás volt.) Nem csoda, hogy 1050 méter felett gyakorlatilag eltűnnek a fák, a "csúcs" gyakorlatilag egy sziklákkal, fenyérrel, törpefenyőkkel borított plató - akár Norvégiában vagy Izlandon is lehetnénk (vagy valahol magasan az Alpokban).

20211009_141853_optimized.jpg1000 méter felett megritkulnak a fenyők

Az ércekben gazdag hegységben a bányászatra utaló első jelek az időszámításunk szerinti harmadik évszázadra datálódnak, a bányászati tevékenység első fénykora a 12-13. századra tehető: elsősorban ezüstöt, réz-, ólom- és vasércet igyekeztek kitermelni az általában függőleges telérekbe mélyített tárnákból. Az egyik első, nagy jelentőségre szert tevő ezüstbánya a Goslar melletti Rammelsbergen nyílt a 10. század végén - az ezüstvagyontól nem teljesen függetlenül a 11. század első éveiben II. Henrik német-római császár épp Goslarba helyezte a császári udvart (egészen pontosan az év folyamán a különböző székhelyek között mozgó udvartartás rendszeresen Goslarban időzött a legtöbbet). Az 1025-ben építeni kezdett Kaiserpfalz épülete Németország legjobb állapotban megmaradt 11. századi épülete, egyben a korabeli Európa egyik legnagyobb világi építménye volt. A város és a Harz felvirágzásához az is hozzájárult, hogy a császár a ciszterci szerzetesrendet bízta meg a termelés megszervezésével - ez pedig gyakorlatilag a korabeli csúcstechnológia meghonosítását jelentette.

20211009_144030_optimized.jpgA Brocken kopár platója (háttérben a híres síugrósánccal)

A száli császári dinasztia hanyatlásával a goslari udvartartás jelentősége csökkenni kezdett, a Staufok és a Welfek számára már kevésbé volt fontos a város, a 13. század elejétől már nem tartózkodott többé itt az udvar. Ez egyben a jelentős bányakinccsel rendelkező város önállóságának megnövekedését is jelentette a helyi polgárság vezetésével - azonban ehhez az is kellett, hogy a helyi bányászat veszítsen fontosságából (illetve, hogy emiatt a viszonylag erős város ostroma kevésbé volt csalogató az ügyeletes helyi kiskirálynak.) Ennek elsősorban technológiai okai voltak, de egy környezeti válság is közrejátszott. A tárnák mélysége ugyanis a legtöbb bányában elérte azt a mélységet (kb. 60 métert), amelyet a korabeli technológiával vízteleníteni tudtak, ezen persze az sem segített, hogy 14. század pestisjárványai komoly munkerőhiányt okoztak (a víztelenítés főleg vödrökkel történt). Ezzel párhuzamosan gyakorlatilag letermelték a hegység bükköseit, bár a hegység kopaszodásában a kis jégkorszak is szerepet játszott - ez szintén komoly csapást jelentett mind a bányászatnak, mind az egyéb gazdasági tevékenységeknek.

A helyzet csak a 16. századtól változott: ekkor a Braunschweig-wolfsbütteli hercegek megtörték Goslar ellenállását, illetve hajlandóak voltak befektetni a bányászat fejlesztésébe, mely néhány technológiai újdonság révén ekkor már meg tudta oldani a mélyebb tárnák víztelenítését is, elhozva a Harz bányászatának 19. századig tartó fénykorát, egyben Németország első "ipari" területévé téve a hegységet. Az egyik technológiai újítás a horizontális víztelenítő aknák ásása volt, a másik pedig a vízenergia kiterjedt használata: nagyméretű vízkerekekkel valamint csuklókból és karokból álló erőátviteli rendszerekkel már akár több száz méter mélységben is lehetett pumpákat üzemeltetni, illetve az emberek és az érc mozgatását is megkönnyíthette a rendszer. Ezzel kapcsolatban azonban előállt egy elég komoly, a helyi adottságokból fakadó probléma, amire sajátos helyi válasz született: a bányászat ugyanis ekkor már kevésbé a hegység lábánál koncentrálódott, az új,  a német ezüsttermelés 40-60%-át  adó tárnák a Magas-Harzban, a vízválasztóhoz közel nyíltak. A Magas-Harz azonban nagyrészt metamorf kőzetekből áll, melyeknek elég jó a "lefolyása", azaz a nagy magasságban nem igazán állt rendelkezésre elég víz a pumparendszer üzemeltetéséhez, Hatványozottan igaz volt ez az itt éppen extrém hideg és extrém hosszú teleken: hiába esett sok hó a Magas-Harzban, a vízkerékre való hólapátolás nem igazán bizonyult célszerűnek, tavasszal meg gyorsan lefolyt az olvadékvíz - télre tehát állt a bányászat, és sok tárna végleg víz alá került. A megoldás kézenfekvő volt: valahogy tározókat kell létesíteni nagy magasságban, melyek jó esetben télen sem fagynak be teljesen. Mivel a korabeli technológiával csak kisebb  (max. 15 méteres) völgyzárógátakat tudtak biztonságosan megépíteni, ez a gyakorlatban víztározók sokaságát jelentette, melyeket a a magaslati régióban a szintvonalakkal nagyjából párhuzamos csatornák tápláltak. A különleges vízgazdálkodási rendszer ipari méretekben épült ki a 19. századig, elsősorban a Németországban Selmecbánya szerepét betöltő Clausthal környékén, mely ekkoriban a bányászati tevékenység központja volt.

20211009_162141_optimized.jpgGyűjtőcsatorna Torfhaustól keletre, gyakorlatilag pár méterrel a vízválasztó alatt

A rendszer zseniálisan nézett ki: az egymás követő tározók ugyanis nem a völgytalp irányába sorakoztak, hanem valamely magaslati szintvonalat követve, a tavakat pedig enyhe lejtésű gyűjtőcsatornák kötötték össze, ezek egy része a 19. század elejére fedetté vált (így télen sem feltétlenül fagyott be). A rendszernek köszönhetően a kora újkorban sikerült csúcsrajáratni a Magas-Harz ércbányászatát - a világ legmélyeb tárnáit üzemeltették itt: 1830-ra egy 600 méter mély aknával sikerült elérni a tengerszintet is.

A rendszer lényege - (forrás)

Eközben a magaslati régiók újraerdősültek, bár javarészt igénytelenebb, gyorsan növő fenyőfajtákkal, így ez sem állt már a bányászati tevékenység útjába. Ugyanakkor az egyre mélyebb bányák üzemeltetése az ipari forradalom  révén szaporodó, olcsóbban termelő konkurrencia mellett egyre kevésbé volt rentábilis, az ércbányászat lassú haldoklásnak indult, a legjelentősebb bányákat az első világháború rablógazdálkodását követően a világgazdasági válság alatt zárták be.

A vízerőrendszer a 19. század második felében: jól felismerhetőek a magaslati tározók és az kapcsolódó csatorna- és aknarendszer - (forrás)

Azonban egyéb tevékenységek részben kompenzálták az ércbányászat hanyatlását: a Magas-Harz északi lábát igen korán, már az 1840-es években elérte a vasút, így a Goethe által "kiváltságai által lassan önmagát megfojtó" városként jellemzett Goslar és Bad Harzburg gyorsan népszerű kiránduló- és üdülőhellyé váltak, másrészt pedig "nyugdíjasvárossá", ahová az állami tisztviselők szívesen költöztek idősebb éveikre. A Magas-Harzot pedig az 1899-ben átadott, híres Brockenbahn tette elérhetővé a tömegturizmus számára: a hegység keleti részét Nordhausen és Halberstadt között átszelő 1000 mm-es vasútvonal ekkor kapott egy nyugati szárnyat, mely egy spirális pályán mászik fel pár méterrel a Brocken platója alá. A vasút hamarosan óriási népszerűségre tett szert, és hamarosan a téli sportok fő észak-német központjává léptette elő a hegységet (hó ugye az év csaknem felében van bőven).

Teichanlagen des Oberharzer Wasserregals bei Buntenbock südlich von Clausthal-ZellerfeldA tározórendszer Clausthal-Zelletfeldtől délre - (forrás)

A második világháborút megelőző fegyverkezés inkább közvetetten érintette a hegység legmagasabban fekvő részét. Megkezdődött ugyanis a hegység északi előterében található vasércvagyon  nagyipari kiaknázása, a Hermann Göring Művek körül növekvő településeket 1942-ben Salzgitter néven alakították várossá, pár kilométerrel távolabb pedig egy újabb város nőtt ki a semmiből: a Volkswagen gyár közelében Fallersleben (a mai Wolfsburg egyik elődje) lakosságszáma is a többszörösére nőtt, így drasztikusan megnőtt mind az ipari-, mind az ivóvízigény a környéken. Ennek kiszolgálására modern völgyzáró gátakat kezdtek építeni a hegységben. Közülük közvetlenül a Brocken vizeinek felfogására szolgált az 1943-ban befejezett 60 méteres magasságú Eckertalsperre, melyhez kisebb teljesítményű vízierőmű is épült. A hegység északi előterének vízellátását a gát keleti oldalán vezették el, ami a háborút követően igen komoly bonyodalmakat okozott. Ugyanis  bár a hegységet és környékét az amerikai hadsereg foglalta el 1945-ben, felfedezve a Keleti-Harz óriási földalatti hadiüzemeit valamint felszabadítva a hozzájuk csatolt kényszermunkatáborokat, az elfoglalt terület egy részét hamarosan át kellett adniuk a szovjet megszálló hatóságoknak: a Magas-Harzot kettévágta a belnémet határ, méghozzá kezdetben meglehetősen kacifántos módon.

20211009_124859_optimized.jpgGát az Ecker patakon -  a Harz fenyvesei a 2018-19-es szárazságot követően kifejezetten rossz állapotúak

A szövetséges hatalmak a megszállási övezetek kialakításánál azért (az Odera-Neisse vonal kivételével) alapvetően igyekeztek meglévő közigazgatási egységeket alapul venni - ez az adott területen konkrétan úgy hangzott, hogy Hannover provincia és Braunschweig állam a brit megszállási övezet része lesz, az egykori porosz-szász tartomány (azaz nagyjából a mai Sachsen-Anhalt) pedig a szovjeté. Tiszta sor, gondolhatnánk, azonban Braunschweig hosszú létezése alatt nem volt más, mint exklávék és enklávék fura egyvelege - a helyzeten csak 1941-ben sikerült kicsit enyhíteni, mivel a kusza közigazgatási határok már kezdték gátolni a korabeli iparfejlesztési törekvéseket is - konkrétan a Salzgittert alkotó településhalmaz egyesítéséhez volt szükség arra, hogy különböző területcserék révén Braunschweig legalább ezek a részen nagyjából egybefüggővé váljon. Azonban még így is marad egy meglehetősen nagy exklávé: a Brocken tömbjét délnyugatról, délről és keletről övező, torz pillangó alakú blankenburgi járás, amely természetesen a brit övezet részét képezte, azonban  meglehetősen komoly problémákba ütközött a nyugati övezethez tartozása: a vasútvonalak érthető módon inkább a domborzat, mint a középkori  hercegségi határok alakulását követték, így a járás nagyobbik, nyugati fele, beleértve a Harz északi (!) oldalán fekvő Blankenburgot, gyakorlatilag nem volt megközelíthető nyugatról. A brit katonai vezetést ugyanakkor kevéssé érdekelte hogyan is közlekedik a hegyvidéki terület mintegy 30 ezer lakosa, mivel közben egy sokkal nagyobb logisztikai problémára bukkantak. A formálódó Alsó-Szászország sűrűbben lakott (Hannovert és Braunschweiget is magában foglaló) részének energiaellátása jelentős részben a Halberstadt környéki barnaszénbányákon nyugodott. Az, hogy ezt a bányaterületet az új övezethatár az egyik legnagyobb, wulfersdorfi bányával egyetemben kettévágta, már önmagában gond volt, de az még inkább, hogy a legnagyobb teljesítményű hőerőmű, a harbkei néhány 100 méterrel a határ keleti oldalára került, enélkül pedig gyakorlatilag az egész tartomány áramellátása instabillá vált.

Braunschweig és az 1940-es évekbeli viszontagságai - (forrás)

A britek ezért egy meglehetősen ravaszul kivitelezett, de végül annál sikertelenebb területcserét kezdeményeztek: 1945 június 15-én egy elég bátor javaslatcsomagot fogalmaztak meg, melyben a határ kiegyenesítését kezdeményezték, olyan módon, hogy blankenburgi járás két oldala, plusz még egy 5-10 kilométeres sáv átcsatolását kérték volna - ezzel gyakorlatilag a Harz nagy része a brit zónába került volna Halberstadttal, Quedlinburggal egyetemben, és kevésbé lett volna feltűnő, hogy valójában csak a harbkei erőmű kell (ez egyébként gazdaságföldrajzilag is indokolt változás lett volna). A terv a brit zónát 1871 négyzetkilométerrel és 233 ezer lakossal növelte volna meg. De miért is voltak ennyire bátrak a britek? Alapvetően azért mert a kérdéses területek (Szászország jó részével együtt) ekkor még amerikai megszállás alatt álltak, a cserealap pedig egy gyorsított kivonulás lett volna. Az amerikai hatóságokat azonban nem igazán érdekelte a dolog, sőt sokkal gyorsabban elhagyták a szovjet zóna déli részét, mint arra a britek számítottak, így július 10-én egy jóval szerényebb csomagot terjesztettek a szovjetek elé: ez egy nagyvonalú területcsere volt, melyben a britek az erőművet és a brit zónába ékelődő Bad Sachsát kérték, cserébe viszont lemondtak a blankenburgi járás teljes keleti részéről. A szovjetek persze hülyék lettek volna ezt így elfogadni: az amúgy jelentéktelen Bad Sachsáról persze lemondtak, de az erőművet megtartották, azonban egyezményben rögzítették, hogy a megtermelt energiamennyiség meghatározott részét a britek rendelkezésére bocsátják, amennyiben ehhez a nyugati oldalról megkapják a szükséges szénmennyiséget - ja és persze Blankenburgot. A csere július 23-án lépett életbe, az "apró" változásról a lakosságot nem tartották fontosnak tájékoztatni.

Az 1945. július 23-i területcsere: a piros rész kerőlt a szovjet zónába a kék részért cserébe - (forrás)

Az új határvonal a Magas-Harzot gyakorlatilag kettévágta (igaz az eredeti verzió még kuszább lett volna), mégpedig a következő módon: a brit zónába került a Clausthal-Zellerfeld környéki  a nagymúltú ércbányászatnak nagyobb részt helyt adó része, a határvonal északon Bad Harzburg közvetlen közelében elhaladva elválasztotta az üdülővárostól  az onnan megközelíthető látványosabb hegyvidéki területeket, majd a Torfhaus-nál lévő  központi hágótól kissé keletre, a legmagasabb ponton nagyjából 900 méter magasságban haladva Braunlage-nál vett délkeleti-keleti irányt, a Brocken tömbjét megkerülve, mely jórészt a szovjet zónához került. Az új határ közlekedésföldrajzi szempontból valamennyire igazságos volt: még mindig ez szabdalta szét legkevésbé a hálózatot - a Harzot átszelő főútvonalat  a nyugati oldalra, a hegységet átszelő keskenynyomközű vasútvonalat a keleti oldalra helyezve. Ennek nyugati oldalról az lett a következménye, hogy az ott élők gyakorlatilag négy évtizeden keresztül el lettek vágva a Brockentől, miközben premier plánban csodálhatták a föléjük magasodó nagy méretű, messzire ellátszó hegytömböt. 

Mondjuk nagyon a keletiek sem örülhettek, ugyanis a határ másfél kilométerre futott a Brockentől: ez már önmagában engedélykötelessé tette a plató felkeresését, azonban a helyzet hamarosan még rosszabbá vált: mind a szovjet, mind a keletnémet rezsim felismerte a hegység kiváló fekvését: a kiváló vételi viszonyokat kihasználva, innen óriási nyugati területek rádióforgalmazását képesek voltak lehallgatni, így komoly katonai létesítményekkel gazdagodott a hegytető (emiatt 1954-55-ben nem is engedélyezték a látogatását). Az ötvenes évek második felében azonban némileg liberálisabban viszonyultak a kelet-német hatóságok a turistaforgalomhoz - bár a Brocken-túra továbbra is engedélyköteles maradt, de ezt csaknem minden igénylő megkaphatta, a kisvasút pedig továbbra is járt a csúcsra. Minden megváltozott azonban 1961. augusztus 13-mal: a határ csaknem totális lezárása és megerődítése miatt a Brockent lezárták a látogatók elől. Ennek oka egyrészt katonai fontossága volt, másrészt a keletnémet határvédelmi szervek úgy döntöttek, hogy a jobb "védelem" érdekében a határzár fő vonalát nem közvetlenül a határvonal mögött építik ki, hanem közvetlenül a Brockenen át - amellett, hogy a határvonalat is megerősítik.

A síugrósánc legendája

A Brockenen áthúzódó határszakasz egyik legendája, hogy a határ közelében az NDK területén álló síugrósáncról egy jobb ugrással akár meg is lehetett kísérelni a "Republikfluchtot". Valójában a dolog épp fordítva volt: a sánc ugyanis a nyugati oldalon volt a Wurmberg oldalában. Az persze igaz, hogy a Harz mindkét oldalon a télisportok központja volt, és a legjobb helyek a Brocken határral átszabdalt lejtőin voltak. Ez persze a keleti oldalon azzal járt, hogy ezeket a terepeket nem lehetett használni (vagy csak a "megbízható" állampolgárok kereshették fel azokat, mint például az "észak St. Moritzának" nevezett Schierkét), nyugaton meg azzal, hogy nem lehetett ész nélkül használni: a határt ugyan mindenhol őrizték, de a nehezebb terepeken (pl. az Ecker-patak völgyében) nem feltétlenül voltak fizikai akadályok, így a nyugat-német határőrség is igyekezett távoltartani a polgárokat attól, hogy esetleg a keleti határőrök lővonalába kerüljenek (bár általában "ideológiai okokból" ódzkodtak a konkrét kitiltástól).

A Brocken lezárása egyben azzal járt, hogy minden, határőrizeti szempontból lényegtelen infrastruktúra lerohadt, beleértve a kisvasút Schierke és Brocken közötti szakaszát, melyen a pályaállapotok miatt végül 1987-ben le kellett állítani a katonai bázist kiszolgáló forgalmat. A határsávnak egyetlen pozitív hozadéka lett: a nagyrészt észak-déli irányú határral párhuzamosan vezetett "rácsos" betonlapos NDK hadiutak ma kiváló biciklis és gyalogos túraútvonalnak számítanak.

20211009_125254_optimized.jpgAz államhatár egykori helye az Ecker völgyzárógátján

Szintén komoly bonyodalmak támadtak az Eckertalsperrénél - az államhatár ugyanis a kifolyó patakmeder, illetve az alatta elterülő vadregényes völgy volt, azaz a völgyzárógát kétharmada az erőművel egyetemben az NSZK-hoz, keleti egyharmada az NDK-hoz tartozott, azonban kezdetben ezen az oldalon húzódott a Salzgitter és Braunschweig ivóvízellátását biztosító csővezeték kezdete is, mondani sem kell, hogy az NDK kevésbé volt rugalmas ennek üzemeltetése és karbantartása kapcsán.

20211009_145008_optimized.jpgBrocken állomás 1130 méteren

A berlini fal leomlása után 1989 decemberének elején itt is sikerült rést ütni a határzárba, a Brockent újra birtokba vehették a turisták, a határ által elvágott utakat és vasútvonalakat pedig lassan rehabilitálták a környéken. Maga a hegycsúcs civileknek való visszaadása ugyanakkor meglehetősen lassan ment: egyrészt komoly katonai infrastruktúrát kellett elbontani, a kisvasút felújítása is nagy összegeket emésztett fel, másrészt némi zavart keltett, hogy az utolsó orosz katona csak 1994 tavaszán hagyta el a Brockent - a csúcsplató komolyabb mértékű renaturalizációjára csak ezután kerülhetett sor. Azóta viszont a Brocken a Harz egyre inkább az idegenforgalmon alapuló gazdaságát hajtó motorként funkcionál: az ország legmagasabb vasútállomásán keresztül (valamint persze gyalogosan, biciklivel) tömegek keresik fel a horrorisztikus vonatjegyárak ellenére is. A platón egy pillanatra sem felejthetjük el, hogy Németországban vagyunk,  ugyanis legalább két sörkert működik, bár a jellemzően 10 fok alatti hőmérsékleten nem feltétlenül erre vágyik az ember... A különleges adottságú, rengeteg természeti szépséget tartogató hegycsúcsot ráadásul igen sok természeti és kulturális érdekességet kínáló hegyvidék veszi körül - melyen helyenként még érezhető a belnémet megosztottság keserédes öröksége is.

Felhasznált források:

https://www.sciencedirect.com/science/article/abs/pii/S1342937X13000981

https://www.karstwanderweg.de/publika/ilup/diestel/3.htm

https://de.wikipedia.org/wiki/Oberharzer_Wasserregal

7 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://pangea.blog.hu/api/trackback/id/tr4716723604

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

gigabursch 2021.10.28. 08:17:50

A bányászati munkákhoz hozzá kell tenni, hogy a Selmecbányai Akadémia adta azt a képzési többletet, amire a későbbi műszaki beruházások és az oktatás fejlesztése igényelt.
Akkoriban a világ minden tájáról Selmecre mentek bányászatot (montanisztikát, azaz: bányászatot, kohászatot és erdészet) tanulni.

Motorogre 2021.10.29. 12:26:52

Érdekes, igényes poszt, köszönjük !

hátramozdító 2021.10.31. 11:33:03

Köszönjük szépen, lenyűgöző a szerző alapossága.

Sigismundus · https://csakugyirkalok.blogspot.com/ 2021.11.11. 06:00:45

OFF
Keresek egy könyvet. Bocs hogy ide írok, de a blog témájába vág(hat) és ezért remélem valaki ismeri és tud segíteni.

A könyv, pontosabban sorozat városfejlődést mutat be rajzolt városképeken. Hogyan alakul egészen a megalapítástól, kb az 1970-es évekig, hogyan építődhetett át a különböző történelmi korokban, különböző hatások miatt (nagy háború, vasút, iparosítás). Több részes, kettő van amire emlékszem főleg.
Egyik egy mediterrán város, kezdve az ősemberrel, rómaiakkal, reneszánsz várossal, hogyan épült a római romokra, amfiteátrumra, egy itáliai város.

A másik egy észak-európai kikötőváros, amolyan Hamburg-féle, kezdve a polderek és dűnék közt megtelepülő ősembertől, a gátakkal folyószabályzó középkoriakon át, a nagy XIX századi iparosításon át a IIVHs bombázásig és újjáépítésig.

Na ezeket keresem, de sem az írót, sem a címet nem tudom, és hiába kerestem neten, könyvtári állományokban címszavakra, nem találtam. Kb 1980-as években adhatták ki itt Magyarországon is, és 1990-es években olvastam könyvtárban.

Remélem eleget írtam róla hogy valaki felismerje és megírja a címet írót, előre is kösz.

Főkukac 2021.12.30. 19:09:42

@Sigismundus: Nekem megvan ez a 2 könyv.

Barmi - Egy mediterrán város a történelem sodrában
Xavier Hernández - Pilar Comes
Akadémiai Kiadó 1993

Hambeck - Egy Hanza-város északon a történelem sodrában
Xavier Hernández - Jordi Ballonga
Akadémiai Kiadó 1993
süti beállítások módosítása