A decemberi, januári hírek tele voltak az ausztrál bozóttüzekről szóló tudósításokkal, melyeket csak a megérkező esőzés és a koronavírus megjelenése tudta valamelyest háttérbe szorítani. Az események kapcsán temérdek félinformáció, rémhír, illetve egymásnak ellentmondó értelmezés is napvilágot látott arról, hogy mi is okozta e katasztrófát és az mennyire számít rendkívülinek.
A sajtóban több alkalommal is „fantasztikus” űrfotók jelentek meg, melyeken Ausztrália nagyjából tizede – ezen belül a délkeleti partvidék összefüggő sávja – izzott és lángolt, ami természetesen nem felelt meg a valóságnak. A lángok martalékává vált egy-két magyarországnyi terület ugyanis korántsem egyszerre égett, összefüggő (az űrből ennyire jól kivehető) lángtengerek pedig még most is csak viszonylag ritkán alakultak ki.
Műholdkép a bozóttüzek füstjéről 2019. december 7-én - (forrás)
A leégett terület nagyságára vonatkozóan is ellentmondó adatok láttak napvilágot: egyes források szerint 180 ezer négyzetkilométeren pusztítottak a lángok, mások 100–110 ezer négyzetkilométert említenek. A különbség oka, hogy a kisebb szám az ország keleti, délkeleti részére vonatkozik, mintegy 70 ezer négyzetkilométer északon égett, ahol ez az érték nem igazán tér el az éves átlagtól: ez jellemzően a hatalmas kiterjedésű füves pusztaság sok kis, rövid ideig tartó tüzéből áll össze. Ugyanakkor abszolút értelemben még a két magyarországnyi leégett terület sem mondható elrettentően kiemelkedőnek: az 1974/75-ös bozóttűzszezonban több mint 1 millió négyzetkilométeren (!) pusztítottak a lángok.
Hegyvidéki erdőtűz – ezek az erdők nagyon ritkán kapnak lángra - (forrás)
A mostani események különlegességét és katasztrófajellegét az adja, hogy pontosan hol és milyen vegetációban pusztítottak ezek a tüzek. Negyvenöt évvel ezelőtt ugyan óriási területet érintett az égés, de ennek több mint 90 százaléka a kontinens belsejének lakatlan, füves pusztasága volt, ahol egyrészt viszonylag kevés éghető növényzet akadt, másrészt aránylag kevés kárt tudtak tenni a tüzek (legnagyobb részüket észre sem vették „élőben”, csak a műholdképeken tűntek fel az „elszenesedett régiók”). Most viszont az ország sűrűn lakott részeinek közelében pusztítottak óriási, legalább 30–50 éve nem látott mértékben. Olyan hegyvidéki erdők is lángra lobbantak, melyek nagyon gazdag éghető növényianyag-tartalékkal rendelkeznek, ám ezidáig nem voltak „fogékonyak” kiterjedtebb tüzekre. Ha így nézzük, rettentően sok a Délkelet-Ausztráliában leégett mintegy 100 ezer négyzetkilométer.
A mindennapokba betörő klímaváltozás: füst Sydney belvárosában - (forrás)
A ludas a magasnyomású övezet
Önmagában – láthattuk – az Európában elképzelhetetlen méretű területek hamuvá válása nem rendkívüli a vörös kontinensen, de a 2019–20-as katasztrófa különleges és megdöbbentő esemény volt. Ám hogy miért, annak megértéséhez mélyebben meg kell vizsgálnunk a kiváltó okokat. A nagy bozóttüzek alapvetően két okra vezethetők vissza: a kontinens különleges klímájára és még különlegesebb növényzetére.
A téli csapadékeloszlás - (forrás)
Ausztrália éghajlatának sajátos vonása, hogy óriási területen nagyon száraz és forró, illetve, hogy a csapadék eloszlása nagyon szélsőséges évszakos különbségeket mutat területének csaknem egészén. Ennek fő felelőse a földi légkörzés által a Baktérítő környékén kialakított magasnyomású övezet, mely az ausztrál kontinens középső és nyugati részén erősen korlátozza a magasabb és az alacsonyabb szélességekről jövő, potenciálisan csapadékot hozó légtömegek betörését. A magas légnyomású övezet elhelyezkedése évszakos változást mutat: a déli félteke nyarán a déli területek nagyobb arányú felmelegedése miatt délebbre vándorol, északon utat ad a passzátszelek által hozott nedvesebb légtömegeknek, ezért hullik ekkor Észak-Ausztráliában viszonylag jelentősebb mennyiségű csapadék, míg délen különösebb mennyiségű csapadék nélküli kánikula uralkodik. A magas légnyomású zóna ekkor blokkolja a délen és különösen délkeleten egyébként csapadékot hozó nyugati szeleket, az óceán felől elvétve érkező légtömegek pedig jellemzően csak a Nagy-Vízválasztó-hegység lejtőit öntözik. Télen ugyanakkor a zóna észak felé mozog, északon szárazság uralkodik, míg a déli és főleg a délkeleti részt elérik a csapadékot hozó nyugati szelek.
A csapadék nyári eloszlása: délkeleten csak hegyvidéket öntözik bőségesebb esők- (forrás)
Dipólus és oszcillációs index
A kontinens belsejének extrém szárazságához nagyban hozzájárul a földrész tagolatlansága, a tekintélyesebb hegyvonulatok hiánya, valamint a nyugati partok előtti hidegáramlás is (az alacsonyabb vízhőmérséklet kevésbé kedvez a csapadékképződésnek). Szintén kedvezőtlen a Nagy-Vízválasztó-hegység partközeli elhelyezkedése: egyrészt felfogja a páradúsabb légtömegeket, másrészt a hegyvidék bővízű vízfolyásai nagyrészt igen hamar az óceánba torkolnak, így csak kis területet „öntöz” vizük. Eszerint egy átlagos időjárású év mintegy felében meglehetősen nagy terület marad szárazon: az amúgy viszonylag dús vegetációjú délkeleti területeken pedig a száraz évszak egyben a forró évszak is, mely a hegyvidékek kivételével eszményi terepet kínál nagy kiterjedésű tüzekhez.
A déli oszcillációs index ingadozása: -7 alatti értékek esetében beszélhetünk El Ninoról, +7 felett La Nináról - (forrás)
Mindezt csak fokozza a vegetáció különlegessége, mely széles körben elterjedt neveivel – bush, scrub – ellentétben keleten, délkeleten és még sokhelyütt északon is gyakran egyáltalán nem bozót, hanem inkább viszonylag sűrűbb aljnövényzetű erdő, ritkásabb részein fás szavanna, melyben igen nagy részt tesznek ki az eukaliptuszfélék, s ezek önmagukban is jól égnek, hát még akkor, ha alattuk kiszáradnak az aljnövényzetet alkotó fűfélék. (A hegyvidékeken viszont gyakoribbak az eső- vagy páraerdőhöz közelebb álló, nedvesebb növénytársulások). Ilyenformán Ausztráliában még egy átlagos év nyári időszakában is nagy területeken keletkezhetnek erdőtüzek, ugyanakkor a hegyvidékek magasabb részein viszonylag ritkább ez a jelenség. Nem így a mostani nyáron.
Bozóterdő Queenslandben
Ennek oka, hogy az ausztrál időjárást még nagymértékben módosíthatja néhány természetes és ciklikus esemény. Ezek közül kettő tulajdonképpen ugyanannak a jelenségnek az eltérő területen való megjelenése: az indiai-óceáni dipólusról és a déli oszcillációs index változásáról van szó. Talán utóbbi az ismertebb jelenség: az index negatív anomáliával jellemezhető eseményeit nevezik ugyanis El-Niñónak. Az indexet a Tahitin és Darwinban tapasztalható légnyomás áltagértéktől való eltérésének (standardizált) különbségeként határozzák meg: a negatív értékek (El-Niño) esetén Tahitin a melegebb óceán miatt tartósan alacsonyabb a légnyomás a megszokottnál, ami kedvez a feláramló légmozgásoknak és a csapadékmozgásoknak, míg Darwinban tartósan magasabb a légnyomás, ami szárazsággal jár együtt. Ellenkező esetben La Niñáról beszélünk, ilyenkor a tengeráramlások megszokott rendszerében bekövetkező változások miatt Észak-Ausztrália partvidékén magasabb az óceán hőmérséklete és alacsonyabb a légnyomás, ami csapadékosabb években ölt testet. Az Indiai-óceánon ugyanezt a jelenséget lehet megfigyelni, többé-kevésbé a csendes-óceáni eseménysorozattal párhuzamosan: ha az óceán hőmérséklete alacsonyabb Ausztrália partjainál, a magasabb légnyomású zóna kiterjedése növekszik, a megszokottnál tovább fedi Ausztráliát, így csökken a lehulló csapadék mennyisége. A dipólus 60–80 éve most a legerősebb, a 2019-es évben pedig a csendes óceáni párja is enyhe negatív eltérést (azaz El Niñót) mutatott.
Szintén komolyan befolyásolja az ausztrál időjárást az antarktiszi vagy déli oszcilláció (Southern Annual Mode), mely az előbb ismertetett jelenségektől nem teljesen függetlenül a nyugati szelek övezetének délre tolódásával jár a pozitív anomáliával jellemezhető években. Ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy a csapadékot hozó légáramlatok a téli időszakban a megszokottnál jóval kisebb arányban érik el a kontinens délkeleti részét, a csapadék az óceánt, illetve Tasmániát „öntözi”.
Ritka egybeesések
A három, egyébként természetes és periodikus folyamat az elmúlt években ritka egybeesést mutatott. Emiatt Ausztrália jelentős részén 2017 óta aszály pusztít, mivel a megszokottnál tartósabb magas légnyomású környezetben a hőhullámok gyakorisága is megnőtt, ebben a helyzetben pedig a hegyvidéki erdők egy része is kiszáradt 2019 tavaszára (azaz augusztus-szeptemberre). A helyzetet súlyosbítja, hogy a belső területek öntözését jelentős részben a hegyvidékről eredő folyók és víztározórendszerek biztosítják, ahogy azt a Snowy-tervet bemutató írásban részleteztem. A híressé vált, az ausztrál klímaváltozást tárgyaló (a bozóttüzek gyakoribbá válását félelmetes pontossággal megjósoló) 2008-as tanulmány szerint a hegyvidéki csapadék egységnyi csökkenése két-háromszoros lefolyási veszteséggel jár, tehát a hegyvidékek belső peremén még súlyosabb aszályhelyzet alakult ki. Ugyanakkor az itteni művelt területeken valamivel kisebb volt a pusztítás, a legsúlyosabb károkat a korábban nedves hegyvidéki erdők szenvedték el, épp az ország legmagasabb pontja, a Mount Kosciuszko körüli régióban.
Az elmúlt évtizedek Ausztrália jelentős részén szárazodást hoztak - (forrás)
Ám ha a mostani ausztráliai katasztrófahelyzet kialakulásában alapvetően természetes jelenségek szerencsétlen egybeesésének volt döntő szerepe, miért beszélnek olyan sokan a globális klímaváltozás (felmelegedés) szerepéről? Egyrészt mert a klímaváltozás hat a három „természetes” tényezőnkre is: hogy pontosan milyen irányba és mennyire, arról a vélemények megoszlanak, ugyanakkor egyre bizonyosabb, hogy a szélsőséges éghajlati ingadozások gyakorisága megnőtt. Másrészt az ausztrál adatok első ránézésre a globális átlagértéknél erősebb és egyértelműbb felmelegedést mutatnak: 1910 óta 1 Celsius-fokkal nőtt a kontinens átlaghőmérséklete, az extrém meleg és száraz időszakok nagyrészt az elmúlt 30–40 évben fordultak elő, az erdőtüzek gyakoriságát jelző index értéke pedig folyamatosan nőtt ebben az időszakban.
Gyakoribb El Niñók várhatók
Némileg vigyázni kell azonban az „Ausztráliát különösen erőteljesen érinti a klímaváltozás” interpretációval, ugyanis vélhetően itt is az emberi és természetes tényezők kölcsönhatásáról lehet inkább szó: a kontinens időjárását mindig is a szélsőségek jellemezték, így azok erősödése különösen „látványos” és katasztrofális benyomást kelthet. Noha az elmúlt 30–40 év erős felmelegedése és szárazodása tagadhatatlan, ez épp egy olyan időszak volt, amikor az El-Niño-jelenséggel jellemezhető évek sűrűsége az átlagosnál nagyobb volt, ami önmagában nem feltétlenül szokatlan jelenség és részben természetes folyamatokra is utalhat. (Persze a régió átlaghőmérsékletének emelkedésével már csak a számítás módja miatt is gyakoribbá válhatnak az El-Niñóval jellemezhető évek, de ez - a mozgóátlag alkalmazása miatt - csak kisebb részben magyarázza a jelenség "sűrűsödését".) Abban a legtöbb előrejelzés viszont megegyezik, hogy a melegedés-szárazodás nem fog megállni, a légköri szén-dioxid-tartalom növekedésével tovább fog romlani a helyzet, elsősorban a szélsőséges időjárású évszakok számának növekedése révén tovább nőhet a nagy kiterjedési erdőtüzek kialakulásának veszélye. Ugyanakkor az előrejelzésekbe nagy bizonytalanságot hoz a már említett három periodikus időjárási jelenség is.
Bozóttűz a magasból (2013 augusztusában)
Láthatjuk, hogy ez esetben mind a klímaváltozás ellen fellépni kívánók, mind a klímaváltozással kapcsolatban szkeptikusok kezében vannak vitára alkalmas érvek, ugyanakkor az ezzel kapcsolatos értelmes tudományos vagy akár politikai vitát nehezítik az érdekeltek politikai, gazdasági és ideológiai szempontjai, valamint időnként generációs ellentétek is. A kormányzó jobbközép Liberális Párt politikusainak jelentős része inkább mondható szkeptikusnak a klímaváltozással kapcsolatban, és továbbra is a természeti erőforrások intenzív használatával járó ausztrál gazdasági modell fenntartásában érdekelt, amiért bőven kap támadásokat a tőle balra álló erőktől és a zöldektől. Természetesen az erdőtüzek csak tovább fűtötték a „politikai klímát”, a felek nem igazán kímélték egymást, a küzdelembe bedobott álhírek jelentős részét pedig a külföldi sajtó erre fogékony része is átvette. Terjedni kezdett, hogy a tüzek jó részét gyújtogatók okozták (hiszen nehéz elhinni, hogy a természet így „összeesküdött” az ország ellen), mások egyenesen a zöldeket vádolták meg ezzel, illetve azzal, hogy meggátolták az erdők aljnövényzetének megtisztítását, emiatt lettek sokkal kiterjedtebbek a tüzek. Hogy pontosan hogyan is lehetne megtisztítani a több százezer négyzetkilométeres bozótot az elszáradt aljnövényzettől, az jó kérdés, ugyanakkor tény az is, hogy a WWF a lehető legszerencsétlenebb időpontban, 2019 decemberében indította a koalák élőhelyvédelmi programját célzó programját, ami valóban tartalmazott ilyen szándékot (természetesen csak néhány védett területen), de ennek a mostani tüzek keletkezésében nem lehetett szerepe. Szintén álhírnek bizonyult, hogy a tagállami kormányzatok csökkentették a tűzoltóságok költségvetését, ennek mindössze annyi alapja van, hogy a katasztrófa következtében alapvetően át kell gondolni az ország eddig főként tagállami hatáskörbe tartozó tűzoltási rendszerét, valamint a vidéki térségek védelmének megszervezését és ennek finanszírozását.
Azonban más is átgondolásra szorul Ausztráliában: az erdőtüzek valószínűségének növekedésével az erdőterületek közé mozaikosan beépített kertvárosok koncepciója egyre kevésbé lesz tartható, ahogy az idősebb generációk által megszokott kiterjedt területhasználat és a természeti erőforrások nagyon intenzív használata sem. Szokatlan ez egy olyan országban, ahol szinte mindenki ahhoz szokott, hogy rengeteg hely és erőforrás van, de a 2019-20-as erdőtűzszezon nagyon erős figyelmeztetést küldött a helyieknek. A következő években megláthatjuk, mennyire fogadják ezt meg.
Az írás eredetileg az ÉLET ÉS TUDOMÁNY 2020/11-es számában jelent meg
Felhasznált források:
https://index.hu/techtud/2020/01/14/ausztraliat_a_bozottuzekre_talaltak_ki/
https://index.hu/techtud/2020/01/07/az_ausztral_bozottuzek_kiterjedese_az_urbol_is_felfoghatatlan/
https://en.wikipedia.org/wiki/2019%E2%80%9320_Australian_bushfire_season
https://myfirewatch.landgate.wa.gov.au/
https://knowledge.aidr.org.au/resources/bushfire-new-south-wales-1974/
https://www.livescience.com/40583-australia-wildfires-eucalyptus-trees-bushfires.html
nzherald.co.nz/world/news/article.cfm?c_id=2&objectid=12298682
