Kismarton jelenleg az Ausztriához tartozó Burgenland tartomány székhelye. Soprontól északra található, legnagyobb nevezetessége a város közepén álló Esterházy kastély és annak parkja. Kismarton azonban nem mindig volt 14200 lakosával Burgenland messze legnépesebb települése, az egységes város csak 1920 után alakult ki hat település összeolvasztásából, ugyanis Magyarország leggazdagabb földesurai nem csupán anyagilag gyarapították a Kismartont, hanem a Kismarton nevű települések számát is négyszeresére emelték.

Először a Pallas nagylexikon Gönczy Pál által szerkesztett Sopron vármegye térképén csodálkoztam rá erre a különös település-konglomerátumra amely ott alakult ki, ahol a Lajta hegység erdős mészkőtömbje találkozik a Fertő-tóba ömlő Vulka-patak völgyével (lásd alábbi kép). A két szélső pont, Kishöflány és Lajtaszentgyörgy között alig 4,5 kilométeres távolságon hat település látható. Egy rendezett tanácsú város; Kismarton (Eisenstadt), egy nagyközség: Alsókismartonhegy (Eisenstadt-Unterberg) és négy kisközség: Kishöflány (Kleinhöflein), Felsőkismartonhegy (Eisenstadt-Oberberg), Kismartonváralja (Eisenstadt-Schlossgrund) valamint Lajtaszentgyörgy (Sankt Georgen am Leithagebirge). Mostani bejegyzésünkben azt kutatjuk, hogy milyen hatások miatt jöhetett létre ilyen sűrű településhálózat a Lajta hegység tövében. 

A városfejlődés kezdeti szakaszában tipikus telepítő tényezők játszottak szerepet Kismarton kialakulásában, úgymint a domborzat, úthálózat, vízrajz. De a XVII. század elején történt egy komoly változás a város életében; az Esterházy-család egy királyi adomány nyomán kvázi székhelyévé tette a helyi várkastélyt. Ez a mozzanat döntő hatással volt nemcsak a későbbi településfejlődésre, de a településhálózatra is. De ne szaladjunk ennyire előre.  Ennek a bejegyzésnek szűkös keretei miatt csupán kiemelünk néhány mozzanatot, amely a rendkívül sűrű településhálózatot eredményezte. (Aki a város történetéről szeretne bővebben olvasni megteheti a mapire.eu honlapon, ahol a legjobb kismartoni várostérképek találhatók!) 

Kismarton és környéke az újkőkor óta lakott terület volt. A római korban a Borostyánút közelsége miatt kiterjedt villagazdaság jött létre a területen, nyomait a mai településtől keletre tárta fel 1903-ban Wolf Sándor helyi műgyűjtő és borkereskedő. Egykori birtokosa a carnuntumi illetőségű Flavius Seianus volt, aki a II. században élt errefelé.

Kismarton település neve elválaszthatatlan a szomszéd vártól, a 15 kilométerre található Nagymartontól. Mindkét település a Vulka völgyében fekszik Sopron vármegyében, Nem csak a névadó szentjük Márton, hanem az erődítésük, birtokosaik, zsidó lakosságuk sőt a településszerkezetük is hasonlóan alakult a történelem folyamán. A Nagy- és Kis- előtag sem véletlen, Nagymarton a XX. század elejéig népesebb település volt a városi rangú Kismartonnál. 1910-ben Nagymartonban 3772 fő, míg Kismartonban csupán 3072 fő élt. A középkor folyamán Kismarton nem sokban különbözött a többi szomszédos falutól, a környéken átlagosnak számító népességszáma 28-30 jobbágycsalád lehetett. Az épületek három kelet-nyugati irányú utcában helyezkedtek el, ez a szerkezet mind a mai napig fennmaradt.

Kismarton életében az első jelentős változás a várkastély megépítése volt, melyről sokáig azt gondolták, hogy a Kanizsai család nevéhez fűződik a XIV. század harmadik harmadában. Azonban osztrák régészeti feltátások ennél korábbra datálják az építkezést, elképzelhető, hogy már az Árpád-kor végén állt itt valamiféle erődítmény,  melyet az évszázadok során többször átalakítottak. 

Kismarton látképe dél felől (balra a várkastély, a Vörös kapuval)

Ez az erődítmény pedig egészen pontosan ott állt, ahol ma az Esterházy kastély, sőt annak néhány szárnya mind a mai napig őrzi az ősi felmenő falakat. A kismartoniak már a középkorban is bizonyos fokú szabadságot élvezhettek, ez nem csupán a vásártartásban nyilvánult meg, hanem a település neve is erre utalhatott; „Mortunzzabou (1296), Zabemortun (1300) Zabamartum (1371)”, ahol a zaba-, -zabou tag nem a szabókra, sokkal inkább a szabad-ra utal. 

1371-ben a Kanizsai család engedélyt kapott I. Lajos királytól, hogy megerősíthessék Kismartont. A három utcás település körül alig 2 év alatt megépült a tornyokkal ellátott, 7,5 méter magasságú városfal. Két kapuja volt az átmenő út tengelyében; egy barbakán keleten és a Vörös kapu nyugaton, a várkastélytól kissé délebbre. A fal teljes kerülete alig volt 1,5 kilométer. A várfalat várárok övezte minden oldalról, valószínűleg az északnyugati sarokban lévő kastélyt külön árok és felvonóhíd védte a falakon belül is. Mivel a város északi szomszédja a Lajta-hegység, a domborzat sokszor okozott problémát ezen az oldalon. A várárok nagyobb esőzések alkalmával gyakran feltöltődött a szőlőművelés alatt álló déli lankáról lehordott talajjal. Az északról érkező vizek az északi, majd nyugati városfal mentén, míg a Kishöflány felől érkező vízfolyás a déli fal mentén talált lefolyást. 

Kismarton városfalai (forrás)

Ugyanabban az évben, amikor a városfal elkészült a település szabadságlevelet kapott. Polgármestert, bírót, 12 fős városi tanácsot választhatott, évi két vásárt tarthatott valamint pallosjoggal is felruházták. A város gazdaságának alapját a szőlőművelés jelentette, a Lajta-hegység déli lejtőin már a XIV. században 170 hektáron folyt szőlőtermesztés. Az előbbi mesterséggel szorosan egybefüggött a borkereskedés; ezt a mesterséget Kismartonban részben zsidók mívelték, akikről már a XIII. századbeli oklevelek is megemlékeztek. A zsidók elkülönülve éltek Kismarton várkastélya tövében a nyugati városrészben. Ez az alig néhány háztömbnyi gettó rendelkezett némi önkormányzattal, saját iskolával, imaházzal, zsidó temetővel és rituális fürdővel. Ez a kicsiny gettó képezte a későbbi Alsó-Kismartonhegy magját. 

A zsidó népességű Alsókismartonhegy határát képező rácsos kapu (forrás)

Egy másik magot a kismartoni várkastély képezett, amely egy vár volt a városon belül; egy földesúri birtok a szabadságjogokkal rendelkező városban. Ez az együttélés évszázadokon átívelő konfliktust generált az uraság és a polgárok között, amely az Esterházy család felbukkanása után (1622) éri el a tetőpontját. 1560-ban Kismarton még nyögi az "osztrák elnyomás" másfél évszázadát (1491-1647), hiszen Mátyás elzálogosította a várost III. Frigyesnek a Szent Koronáért cserébe. Ugyan később visszafoglalta, de halála után újra osztrák birtokba került (1491). A későbbi urak a város rovására terjeszkedtek az északi fal előterében. Kialakult itt egy várkastélyhoz tartozó kert, halastóval, malommal, vadaskerttel, amely a vár lakóinak ellátását szolgálta. Ez a terület a mai Esterházy park déli felére terjedt ki és a földesúr birtokában volt mélyen beékelődve Kismarton területébe. A várkastély és a kert képezte a későbbi Kismarton-Váralja magját. 

A Kanizsai-család uralma jelentette Kismarton első aranykorát, a második aranykor pedig az Esterházy-család megjelenéséhez köthető, akik közel 400 éve folyamatosan vannak jelen a város életében. Pedig az együttélés nem indult zökkenőmentesen... 

Hercegi kisközség: Kismarton-Váralja (Eisenstadt-Schlossgrund)

1622-ben galántai herceg Esterházy Miklós nádor a munkácsi uradalomért cserében megkapta Fraknó várát és Kismartont. Ekkoriban Kismarton elvileg Magyarországhoz tartozott, de ügyeit még Ausztriából intézték (időszakonként csorbult a város önrendelkezése), az adók oda folytak be. A helyzet 1648-ban rendeződött, amikor Kismartont III. Ferdinánd király visszaadta Magyarországnak. Ugyanebben az évben Kismarton városa 16000 aranyforint és 3000 mérő (~186 ezer liter) bor ellenében elnyerte a szabad királyi város címet, azaz a település maga ura lett. Azaz csak majdnem, hiszen a város falain belül a kastély Magyarország leghatalmasabb és leggazdagabb családjának birtokában maradt. 

Város és földesúr között számtalan súrlódás keserítette az együttélést. Az első és talán a legfontosabb a kismartoni zsidók helyzete volt, akik a várkastély közvetlen szomszédságában éltek. A polgárok erős ellenszenvvel viseltettek a velük amúgy évszázadok óta egy falon belül élő zsidókkal szemben. Mindeközben az Esterházy család gazdaságának igazgatója a bécsi főrabbi, Samson Wertheimer volt. Amikor I. Lipót császár elrendelte az alsó-ausztriai zsidók kiűzését 1669-ben, sokuk Esterházy birtokon, pl. Kismartonban kapott menedéket. A kismartoni gettó házai is legkésőbb 1671-ben már hercegi birtokban voltak. Ugyanilyen gettó létezett Nagymartonban is, ugyancsak Esterházy birtokon a település keleti részében. 

Kismarton város címere

(A Magyar Országos Levéltár ablakán)

Ugyancsak ellentéteket szült a vásárok kérdése, ugyanis az Esterházy család vásárai a kastély előterében komoly konkurenciát jelentettek a szabad királyi városi vásárok forgalmának, de ugyanez igaz volt a borkereskedésre, az italkimérésre, sőt még a várkastélyban felépülő kápolna és az Esterházyak által behívott szerzetesrendek kérdése is ellentéteket szült a városi egyházi hivatalokkal. Feketevárosból közben fokozatosan telepedtek át az Esterházy-féle céhek.

A földesúri térfoglalás szimbolikus mozzanata volt a régi várkastély lerombolása 1663-ban. Az új várkastély francia építészek tervei alapján készült és szinte teljesen felforgatta a szőlőműves kereskedőváros életét. Nem csak az tíz éven keresztül zajló építkezés következtében duzzadt fel a lakosságszám, ebben szerepe volt az Esterházy uradalmi központ kialakulásának is. Nem csak kétkezi munkások, de jószágigazgatókon kívül szobrászok, festők, hivatalnokok, egyházi emberek tódultak Kismartonba, akik számára hamarosan szűknek bizonyultak a városfalak. A jövevények nem csak a várfalakon kívül létrejövő Szent Antal (kelet) és Szent Rókus (dél) külvárosokat lakták be, de a Kishöflány felé tartó út mellett is házsorok nőttek ki a földből. Itt alakultak ki Alsó- és Felsőkismartonhegy települések. Az építkezések következtében a nyugati várfalon található Vörös kaput is délebbre helyezték át, a Fő utca tengelyébe. 

Kismarton-Váralja és Kismarton szabad királyi város határa (piros vonal).

Bécs 1683-as ostroma alatt a város hatalmas károkat szenvedett, az újjáépítés során a város és az Esterházy-család próbálta a vitás kérdéseket rendezni. Már 1671-ben kitelepítették a zsidókat a nyugati városfalon kívülre. A kiköltöző helyi és az Alsó-Ausztriából menekülő zsidók önkormányzatot kaptak a herceg birtokában lévő kismartoni földeken. Alsókismartonhegy beceneve hamarosan a Kis-Jeruzsálem lett és az is maradt egészen 1938-ig. Nyugaton Felsőkismartonhegy, keleten pedig Kismarton-Várhely határolta. Termőföldek, erdők nem tartoztak hozzá, gyakorlatilag utcák és házsorok hátsó kerítései határolták. 1732-ben területe majdnem megduplázódott az Esterházy-majorság hozzácsatolásával. 

Haydn sírja. Felsőkismartonhegy, Kálváriatemplom

1700-1707 között rendeződött a kishöflányi földeken kialakult, a semmiből hercegi engedéllyel felnőtt Felsőkismartonhegynek nevezett városrész kérdése. A település központja a Kálváriahegy körül alakult ki, határai ugyancsak a hátsó kertek vonalában futott. A XVIII. század során az Esterházy-család hatalmas fejlesztéseket végzett a hegyoldalban, kolostort, templomot, kórházat, kaszárnyát, munkáslakásokat emeltek, sőt itt kaptak lakást a kastélyban szolgáló zenészek, énekesek, többek között Josef Haydn is 1761-ben, mielőtt beköltözött volna a falakon belülre. Miután földi pályafutását befejezte, méltatlan huzavona után a Felsőkismartonhegyi templomban helyezték örök nyugalomra. 

Kataszteri térképen a Bach-korszakban egybeolvasztott három nyugat-kismartoni település (Berg Eisenstadt)

Széttagoltsága miatt Kismarton Magyarország kisebb városai közé tartozott. Terjeszkedni csak kelet és dél felé tudott. Ehhez meg kellett nyitni a városfalat, elsősorban az észak-dél irányú sikátorok vonalában. 1853-ban keleten megépült a hatalmas kadétiskola, melynek képeit a Fortepanon is megcsodálhatjuk. 1854-ben, a Bach korszakban rövid időre megszűnt a városi széttagoltság. A közigazgatás egyszerűsítése érdekében Váralja, Alsó- és Felsőhegy egyesítésével létrejött Kismartonhegy (Berg Eisenstadt)  település a szabad királyi várostól nyugatra. Ezt az állapotot megörökítette az alábbi kataszteri térkép. A racionális döntés nem sokkal élte túl a kiegyezést, 1871-ben visszaállították a régi városrészek önkormányzatát. 1876-ban Kismarton szabad királyi város rangja puszta címmé változott, törvényhatóságát elvette a közigazgatási reform, ekkortól kezdve 1920-ig rendezett tanácsú városként Sopron vármegye részévé vált, a róla elnevezett járás székhelyeként. 

1910-ben mindössze 3073 lakója volt a városnak. Ha a jelenlegi kiterjedését nézzük a lakosság 7073 főre emelkedik, amelynek csak 43,44 százalékát képezte Kismarton rendezett tanácsú város. A legkisebb városrész Váralja volt. Anyanyelv szerint a teljes népesség háromnegyede német, kevesebb mint ötöde magyar volt. Rajtuk kívül mintegy 200 horvát lakott a hat településen. Az utolsó "magyar évtizedben" a lakosság száma csökkenő tendenciát mutatott a németek kivándorlása és a csökkenő gyerekszám miatt. 

1920-ban Kismartont a Trianoni béke népszavazás nélkül Ausztriának ítélte. A Soproni helyzet ismeretében talán nem túlzás azt állítani, hogy Kismartonban (ekkor már Eisenstadt) is arányaiban többen szavaztak volna Magyarországra mint az a magyar lakosság arányából következett volna (18,5%).

Kismarton története egy képen (nagyítható eredeti innen)

Végül az osztrák (német) fennhatóság számolta fel fokozatosan a magyar feudális széttagoltság örökségét. Először 1924-ben Váralját csatolták Kismartonhoz, amellyel háromszáz év után újra egységes város jött létre az egykori falakon belül. 1925-ben Burgenland tartomány székhelyének nevezték ki az egyesített várost. Alsókismartonhegy 1938-ban nem csak az önállóságát, de a lakosságát is elveszette a bevonuló német hadsereg és az új világrend keze munkájának köszönhetően. A zsidók elmenekültek, vagy koncentrációs táborban végezték, zsinagógájukat a nagymartonihoz hasonlóan lerombolták. Néhány nap alatt megszűnt a legalább 600 éves zsidó jelenlét Kismartonban. 1939-ben Felső-Kismartonhegyet is Kismartonhoz csatolták. A közigazgatási változásokat 1945-ben már nem tették semmissé. 1970-ben Kishöflánnyal és Lajtaszentgyörggyel növekedett a tartományi székhely területe. E két falu legalább némi autonómiát meg tudott tartani, mint Eisenstadt két kerülete. 

Az egyesítésnek hála Eisenstadt ma Ausztria 41. legnépesebb települése. 

Így alakult ki tehát a ma ismert Kismarton városa, ahol az Esterházy-család keze nyoma nem csupán a településrészek eltérő arculatában maradt fenn, hanem az alapítványuk révén ma is komoly befolyással rendelkeznek a város életében. 

Ajánlott és felhasznált irodalom:

• http://staedteatlas.mapire.eu/oesterreichischer-staedteatlas/eisenstadt/#OV_11_3
• https://taj-kert.blog.hu/2012/02/04/az_egyik_elso_magyar_angolkert_kismarton_esterhazy_kastely_es_park
• https://library.hungaricana.hu/hu/view/NEDA_nemzetisegi_Burgenland_1880-1991/?pg=0&layout=s
• http://www.ksh.hu/docs/hun/xftp/terstat/2005/01/wgyemant.pdf
• http://acta.bibl.u-szeged.hu/10413/1/fold_007_003_004_129-152.pdf