Magyarországon közkeletű tévedésként van jelen az az álláspont, miszerint reformáció kálvini irányzata "magyar vallás" lenne. Ez a leegyszerűsítő álláspont szerint etnikailag determinált, hogy a magyarok kálvinisták, a szlovákok és németek (szászok) pedig a reformáció lutheránus vonalához csatlakoztak. Hogy bebizonyítsuk ez nem így van, mai bejegyzésünkben a Kárpát-medence legnagyobb nem-magyar kálvinista lakosságát vizsgáljuk meg. 

Zahar református temploma (forrás)

A cikkben nem vizsgáljuk a reformáció Magyarországi elterjedését, sem pedig az egyház teológiáját, csupán egy szűk népességét, amely egy földrajzilag jól lehatárolható területen élt egy adott időpontban. Valamint megragadjuk a kínálkozó lehetőséget és bemutatunk egy friss szlovák egyházi térképes alkalmazást. Bevezetésként azonban fontos megismerkednünk valamennyi olyan nem-magyar etnikai csoporttal, amely a történelmi Magyarország területén az 1910-es népszámlálás alkalmával kálvinistának, azaz reformátusnak vallotta magát és esetleg gyermekeit.

Református németekről talán már volt aki hallott, hiszen Budapesten templomuk is van a Hold utcában. A gyülekezetet Budapestre költözött németországi, holland és svájci  reformátusok alapították 1859-ben, többek között ők üzemeltették a Bethesda kórházat is.

Ha a vármegyei eloszlásukat nézzük, egy református német falu volt Fejér vármegyében (Pusztavám), Baranyában  (Hidas) és Aradban (Németpereg), három Tolnában és kilenc Bács-Bodrogban. A Bácskában találjuk a legtöbb német reformátust, Cservenkán, Sóvén, Verbászon számuk az 1500 főt közelítette. Legtöbben Szivácon éltek, ahol a közel tízezer lakosból 3800-an voltak reformátusok, miközben a magyarság aránya mindössze 10% volt. Ezek mind klasszikus értelemben vett "sváb" falvak voltak, de nem voltak katolikusok és nem a Svábföldről származtak. Ők is a három nagy betelepítési hullámmal érkeztek a XVIII. század során, elsősorban Pfalzból, amely a német reformátusok fő tartománya volt. Rajtuk kívül érkeztek evangélikus német telepesek is Magyarországra, a reformátusoknál nagyobb arányban. 

Református románokról talán csak az Erdéllyel behatóbban foglalkozó történészek hallhattak. Az erdélyi fejedelemségben komoly központi szándék volt az ortodox románok áttérítése az erdélyi református kvázi "államvallásra". Lórántffy Zsuzsanna Fogarason alapított számukra iskolát, és Hunyad megyében értek el részleges sikereket az ortodox reformációval, de az Erdélyi Fejedelemség megszűnése után a református románok hamarosan visszatértek az ortodox egyház kebelére. 

Erdélyben a magyarok után a cigányság körében terjedt el a református vallás. Ennek egyszerű oka volt, ha a cigányok egy református faluban telepedtek le a református vallást vették fel, ha katolikusba, akkor a katolikust és így tovább. Ennek köszönhetően Kolozs vármegyében Kalotaszegen és a keleti járásokban, Maros-Torda vármegye mezőségi részén, valamint Hunyad vármegye néhány falujában találunk több reformátust, mint magyart. Összesen 30 körüli ezen települések száma, de nem alkotnak összefüggő egységet, inkább a magyar szórványok és szigetek peremvidékén jelentkeznek. 

Szlovák nyelvű református káté és imakönyv (forrás)

Most már rátérhetünk a címben már említett népcsoportra, a Szlovákia keleti részén élő, szlovák anyanyelvű reformátusokra. Abaúj, Zemplén és Ung vármegyék területén, a szövevényes szlovák-magyar nyelvhatár mentén meglehetősen kevert vallású népességet találunk ma is. 1910-ben egyaránt éltek itt katolikus, református és görögkatolikus magyarok, magukat magyarnak és németnek valló zsidók, valamint katolikus, evangélikus, görögkatolikus és református szlovákok. Az egyes települések etnikailag is vegyes képet mutattak, ezen a területen (mint pl. a csángóknál) nem szilárdult még meg és nem volt egyértelmű a nemzetiséghez való tartozás. Az itt lakók egy széles sávban egyaránt jól beszéltek magyarul és szlovákul. Kassa és Hidasnémeti valamint Sátoraljaújhely és Tőketerebes között szinte faluról falura változott melyik településen melyik etnikum, vagy éppen felekezet volt többségben. 

Szlovákia felekezeteinek térbeli eloszlása 2011-ben (forrás:wikipédia)

A felekezetek megoszlása a történelem során is jelentősen változott. A reformáció első hullámában a lutheri tanok terjedtek el, a szepességi német városokból sugárirányban kiterjedve. A kálvini tanok már a második hullámot jelentették, elsősorban a már lutheránus lakosság tért át a reformáció új irányzatára. Terjedésének azonban voltak területenként változó akadályai. Hol az öt királyi város (német) evangélikus esperessége, valamint az ugyancsak evangélikus vallásra tért királyi bányavárosok gátolták a tanok terjedését, ugyanolyan eltökéltséggel és hatékonysággal, mint az erdélyi szászok. Az evangélikus földesurak sem szívesen látták jobbágyaikat áttérni az új hitre. Mindeközben más magyar nemesek, mint a homonnai Drugethek és az erdélyi Rákócziak a helvét reformáció terjedését nem csak a szlovák és magyar jobbágyaik között, de a rutének között is elterjesztették, avagy kényszerítették őket az áttérésre. 

Kelet-Szlovákiai református gyülekezetek a XVIII. sz. második felében (forrás)

A református vallás térbeli elterjedése a történelmi Magyarország tiszáninneni kerületében az 1570-1630 évek között érte el a maximális kiterjedését. A XVII. század második felében, a rekatolizáció megindulása előtt Abaúj, Sáros, Zemplén és Ung vármegyékben körülbelül 100-120 református gyülekezet létezhetett. Azonban mindössze száz év alatt számuk az egyharmadára csökkent, ekkor csupán 37 szlovák református gyülekezet maradt. Mi lehetett ennek az oka?

A választ a XVII. század végi népességmozgásokban kell keresnünk. A háborúk, járványok, belső migráció alaposan leapasztotta a szlovák reformátusok számát Felső-Magyarországon. Ehhez járult még a jezsuiták és premontreiek által irányított ellenreformáció, mely elsősorban a főurakat célozta. A földesurak valláscseréjét a jobbágyaik is követték, vagy elvándoroltak. Szerepet játszott a csökkenésben az evangélikus-református rivalizálás, amikor egy-egy templomért késhegyre menő küzdelmet vívtak a hívek. Érdekes, hogy a reformátusok ha már választhattak az áttérésnél inkább a görög katolikus vallást részesítették előnyben a római egyházzal szemben. Ennek oka az volt, hogy itt népnyelven tartották a liturgiát és a papok továbbra is házasodhattak. Sokan a török kiűzése után Dél-Magyarországon próbáltak szerencsét, a helyükre érkező — jellemzően más vallású — népesség sokszor beolvasztotta az őslakosságot. További komoly probléma volt a szlovák nyelvű lelkészek hiánya, akik a hívek nyelvén tudtak (volna) igét hirdetni. Ennek oka az volt, hogy a magyar földesúr magyar lelkészt hívatott, hogy anyanyelvén hallja az igét, de a lelkészek többnyire kénytelenek voltak megtanulni szlovákul is. Sárospatakon később külön alapítvány létesült szlovák nyelvű lelkészek képzésére és könyvkiadásra. 

A református vallásúak által lakott terület északi és nyugati irányból zsugorodott, majd darabokra szakadt. Elsőként Sáros vármegyéből tűntek el a reformátusok, utolsó gyülekezeteik az 1720-as években szűntek meg. A XVIII. században körülbelül 8-10 ezer szlovák anyanyelvű református élhetett Abaúj, Zemplén és Ung vármegyékben. Lélekszámuk az 1700-as évek fordulóján tapasztalt drasztikus hanyatlás után, a stabilizálódó népmozgásoknak köszönhetően csökkent a hívek fogyásának üteme. 

1910-ben összesen 45 olyan település maradt — Abaújban, Kassától keletre, Rozgony környékén 8, Zemplénben, Tőketerebestől keletre 12, és Ung vármegyében Ungvártól nyugatra 25 — ahol szlovák reformátusok éltek. 

Szlovák reformátusok által lakott települések (zölddel) Kassa és Ungvár között, 1910-ben (Feketével azon települések, ahol a magyar lakosság legalább fele a református vallást követte)

Módszertanát tekintve a fenti térkép megrajzolása azon a pofonegyszerű ötleten alapult, hogy az adott településen élő református vallású lakosságot ne az össznépességhez viszonyítsuk, hanem a magyar lakossághoz. Minden esetben, ahol a reformátusok a magyar lakossághoz viszonyított aránya meghaladja a 100%-ot feltételezhetünk nem magyar nyelvű reformátusokat. Ezen településeket térképen ábrázolva bizonyos rendszert figyelhetünk meg. A kapott adatokat természetesen érdemes tovább szűrni, például mellőzni azokat a településeket, ahol a reformátusok és magyarok aránya egyformán alacsony 1-2%, ill. 20 főnél kevesebb. Nem-magyar reformátusokat ezzel a módszerrel nem lehet kimutatni olyan településeken, ahol nagyobb számban él más nemzetiség, de a magyarok aránya meghaladja a reformátusokét (például Budapest). A kimutatás ilyen esetekben csak úgy lehetséges, hogy valaki a népszámlálási adatlapokat egyenként átböngészi.   

Ungvártól Kassa felé haladva megfigyelhető a szlovák reformátusok arányának és lélekszámának csökkenése. Nyugat felé egyre jobban feldarabolódik a szórvány és a Tokaj-Eperjesi-hegység lakossága az orográfiai határ mellett egyfajta folytonossági hiányt is jelez a református népességnek (lásd alábbi táblázatot). Ung vármegye települései méretben is meghaladják az abaújiakat, így a szobránci, ungvári, valamint a nagykaposi járás északi részét tekinthetjük egyfajta szlovák református magterületnek, amelyhez nyugaton kapcsolódik a nagymihályi, gálszécsi és részben a sátoraljaújhelyi járások etnikailag kevert szlovák-magyar lakosságú területe. Ezen a területen sok gondot okozott, hogy a lelkészek milyen nyelven tartsák az istentiszteleteket és előfordult az is, hogy a református egyház a magyarosító törekvések eszközévé vált. 

Abaúj, Zemplén és Ung vármegyék 25 települése, ahol a magyarság és a reformátusok száma között a legnagyobb különbség volt 1910-ben.

A református vallást nem csupán 1910-ben, de előtte és azóta is szokás egyfajta "magyar hitként", vagy "magyar vallásként" értelmezni. Éppen ezért szlovák anyanyelvű reformátusok éppen az etnikai determináció miatt elszlovákosodott magyaroknak számítottak. Ez a téves nézet a mai napig bonyolítja a szlovákiai református szlovák-magyar egyházi kapcsolatokat.   

És mi a helyzet jelenleg? Szlovákiában egy magyar anyától származó fiatalember Zdenko Dzurjanin elhatározta, hogy az összes templomot felkeresi és lefényképezi. 8 éven keresztül utazta keresztül kasul Szlovákiát, hogy egy végleges számot tudjon mondani arra a kérdésre, hogy hány templom is van az országban. Jegyezzük meg: 4125. Ezeket később térképre is tette, amelyet [itt] lehet böngészni. Amennyiben erre a térképre berajzoljuk az 1910-es nyelvhatárt előbukkannak a ma is létező szlovákiai szlovák református egyházak. Szlovákiában jelenleg körülbelül 110 ezer reformátust tartanak nyilván (1,8%), akiknek a 10-15%-a szlovák anyanyelvű. 

A kelet-szlovákiai meglehetősen bizonytalan nyelvhatár hozzávetőleges vonala. Kassa értelemszerűen magyar többségű város volt 1910-ben, de sem a vonaltól északra eső magyar sem pedig a vonaltól délre eső szlovák települések nincsenek külön kiemelve. 

Szlovákiában a szlovákul beszélő reformátusok aránya évről évre növekszik az asszimiláció miatt. A kilenc egyházkerület közül 2 szlovák többségű, ezért sem ratifikálta a megalakuló egységes Magyar Református Egyház alkotmányát. Csak 2012-ben sikerült ezt megoldani, miközben a szlovák reformátusok még mindig fenntartásaikat hangsúlyozták. 

Források: 

• https://library.hungaricana.hu/hu/view/SarospatakiSKkiadvanyok_2013_SzlovakRef16_18sz/?pg=173&layout=s
• http://felvidek.ma/2012/02/aggodnak-a-szlovak-reformatusok-a-magyar-reformatus-egyhazhoz-valo-csatlakozas-miatt/
• http://adatbank.sk/lexikon/szlovakiai-reformatus-keresztyen-egyhaz/
• https://dennikn.sk/160769/kostoly-slovenska-mapa-fotky/
• https://en.wikipedia.org/wiki/Reformed_Christian_Church_in_Slovakia