A középkori Szepesség kicsiben leképezi a korabeli Magyarország bonyolult közigazgatási viszonyait, sokszínűségét az etnikai és a partikuláris jogok tekintetében. Az egységes vármegyének sokáig nem is nevezhető terület betelepített, majd kitelepített szász őslakosairól már koránt sincs olyan „rossz” véleménnyel a magyarság, mint erdélyi testvéreiről, akikkel származásilag és jogilag sem voltak egységesek. Bejegyzésünk harmadik részében az erdélyi szászokról szóló sorozathoz hasonlóan mutatjuk be ennek a népcsoportnak szomorú hanyatlását és eltűnését.   

1918. őszén vesszük fel ismét a fonalat, amikor a Szepességben sem nagyon volt világos mi következik a nagy háború után. November 2-án Szakolcától délre lépték át az első cseh csapatok Magyarország határát és kezdték meg a Felvidék megszállását. December 6-án a Bartha-Hodža féle demarkációs vonal meghúzásával a Szepesség a "csehszlovák" oldalra került. A szászok nagyon nem örültek a helyzetnek. 

,,A népek önrendelkezési joga alapján a gyűlés kinyilvánítja, hogy szabad akaratából a magyar politikai nemzethez csatlakozik, egyszersmind a jövőben is szilárdan ragaszkodik megörökölt német karakteréhez. Abban az esetben, ha a Szepességet Magyarországtól elszakítják, a szepesi németek igénylik teljes önrendelkezési jogukat és önálló köztársaságot szándékoznak szervezni"

Miután Magyarországról már semmiféle segítséget nem várhatnak 1918. december 9-én kikiáltották a Szepesi Német Köztársaságot. Mindössze 8 napig, 1918. december 17-ig állt fenn, amikor a csehszlovák csapatok megszállták Késmárkot. 

Csehszlovákia számára a Szepesség létfontosságú volt a keleti területek birtoklása érdekében. Az Alsó és Felső-Szepesség között húzódott ugyanis az a szlovák etnikai korridor, amely összekötötte a nyugati és keleti szlovák településterületet (lásd 1. ábra). A szepesi, gömöri, sárosi és zempléni szlovákok koránt sem népesítették be ezeket a vármegyéket olyan arányban és tömegben, mint a Vág, a Nyitra, a Garam és az Ipoly völgyében. Vegyesen éltek itt rutének, magyarok, németek zsidók és lengyelek is, de a csehszlovák állam abban sem lehetett biztos, hogy egy esetleges népszavazáson ezek a megyék mellettük döntenének. Erre hivatkozott is a magyar delegáció a békekonferencián, de az Egyesült Államokban megalapított cseh-barát rutén párt végül eldöntötte a kérdést. A szepesi németség azonban olyan illojális, idegen testként ékelődött a fiatal Csehszlovákia testébe, amely mentén Magyarország esetleg kettészakíthatta volna a vékony szláv köldökzsinórt.

1. ábra. 50%-nál több szlovák lakossal rendelkező települések 1910-ben (feketére színezve). A vékonyka szlovák etnikai korridor Lőcse és Igló város között húzódik a kelet és a nyugat között. 

Az országhatárok átrendeződésével a felvidéki németek elvesztették a nem túl szoros kapcsolataikat a történelmi Magyarország többi német néptörzsével. Különutas fejlődésük során új elnevezésük honosodott meg, a "Karpatendeutsch", melyet Raimund Friedrich Kaindl történész használt először. Ő a Kárpát-medencében található össznémetséget próbálta a kifejezésben összefogni, azonban a fragmentált német településterület, a nagyon eltérő történelmi fejlődésük és a Trianoni béke következtében nem terjedt el széleskörűen. A kifejezés azonban mind a mai napig használatban van a szlovákiai németek körében, miközben a szász önazonosság gyakorlatilag teljesen eltűnt.

Annak ellenére, hogy a két világháború közti Csehszlovákiában körülbelül kétszer annyi német élt mint szlovák, a Szepesség egyfajta német periféria helyzetébe került. A csehszlovák németek politikai súlya Csehország, Morvaország és Szilézia hegyvidéki félholdjára, a Szudéta-vidékre esett. Helyi politikai szinten a szepességi szászok számarányukat tekintve nem képeztek jelentős tömeget. Bár a gazdaságban, kultúrában betöltött szerepük megmaradt, a beköltöző cseh és szlovák hivatalnokok lassan megkezdték kiszorításukat. Érdekes politikatörténeti kuriózum, hogy a helyben szerveződött Szepesnémet Párt tagjai a helyi magyar pártokkal kerestek kapcsolatot és nem a szudétanémet testvéreikkel. Magyar szövetségben jutott a tűzoltóból lett politikus Nitsch Andor képviselőjük, 1925-ben a prágai parlamentbe és ült ott 1939-ig. Mint látni fogjuk ez az együttműködés nem volt véletlen és nem egyetlen alkalomra szólt. 1928-ban megalakult a Karpatendeutsche Partei Merényben (Wagendrüssel), akik ellensúlyozni szerették volna a magyarbarát Zipser Deutsche Partei-t. Ez olyannyira sikerült, hogy polgári keresztény alapjaiktól fokozatosan eltolódtak a náci eszmék felé, majd kitúrták a magyar szövetségből a Szepesnémet Pártot (1937). A változás szorosan illeszkedik a kárpát-medencei németek politikai orientációváltásához. A felvidéki németek magyar orientációját fokozatosan felváltotta a német az 1930-as években; problémáik orvoslását egyre kevésbé remélték Budapestről és egyre inkább Berlinből.

2. ábra. A Szepesség etnikai képe. Térkép forrása: Magyar Országos Levéltár Magyarország néprajzi térképe település és lélekszám szerint (piros: magyar, narancssárga: német). Szerkesztette: Bátky Zsigmond és Kogutowicz Károly, 1919.

Komoly szakirodalma van a csehszlovákiai népszámlálásokon tapasztalt visszaéléseknek. Új nemzetiségi kategóriát alkottak a zsidók számára, melybe a magukat magyarnak, vagy németnek valló zsidó vallású állampolgárok kerültek. Dél-Szlovákiába jellemzően cseh népszámlálókat küldtek, akik nem tudtak szót érteni a magyarokkal és az általuk jónak látott rubrikába írták őket (a megszámlált nép nem maga töltötte ki az íveket). Külön cseh és szlovák nemzetiség nem volt, számukra az újonnan alkotott csehszlovák nemzetiség volt lehetséges opció. Így sikerült elkerülni azt a blamázst, hogy a népszámlálás során a csehszlovák államban esetleg kevesebb szlovákot találnak, mint németet. Az 1930-as népszámlálást többek között ezért sem fogadta el a magyar fél tárgyalási alapul a bécsi döntést megelőző tárgyalásokon. 

1930-ban összesen 148214 német nemzetiségű polgár élt a mai Szlovákia területén, 50000 fővel kevesebb, mint 20 évvel azelőtt. Széttagolódott térszerkezetüknek csak egyik része volt a Szepesség, ahol kb. 30000 német élt. Ezen kívül éltek még németek Pozsony környékén, Körmöcbánya és Privigye mellett (Hauerland), valamint Kárpátalja egyes területein, főként Munkács környéki falvakban. 

A Szepesség, mint közigazgatási fogalom megszűnt, a vármegyét az új hatalom felszámolta. Szlovákia és Kárpátalja területén négy kivétellet az összes várost nagyközséggé fokozták le, csak Pozsony, Kassa, Ungvár és Munkács maradhatott város. Magyarország egykor legtöbb várossal rendelkező vármegyéjében egy város sem maradt. 

1910 és 1930 között Szepes vármegye legtöbb településén tovább csökkent a szászok számaránya. A csökkenés mértékéről a 3. ábra nyújt támpontokat. A települések a német lakosság aránya alapján van 8 kategóriába sorolva. Megfigyelhető, hogy míg 1880-ban a legtöbb település 80-90% közé esett, ide 13 település tartozott. 1910-ben már az 50-60% közé eső 9 település volt a legnagyobb, 1930-ban már a 20-30%-os kategória a maga 10 településével. Míg a 70% feletti települések száma folyamatosan csökkent, a táblázat alsó kategóriái többnyire növekedtek, amely egyértelműen jelzi a szászok fokozatos háttérbe szorulását.

Nem lenne azonban szerencsés elhallgatni, hogy 1910 és 1930 között a csökkenés mértéke lassult, a magyar uralom végi tendenciákkal összehasonlítva. És ezen kívül voltak érdekes kivételek is. 

 3. ábra. Adott százalékarányt meghaladó, német nyelvű lakosság által lakott települések eloszlása 1880-ban, 1910-ben és 1930-ban. (y tengely értéke: darab)

Míg a magyar uralom alatt fokozatosan csökkent valamennyi szász településen a magukat németnek vallók aránya, ez a trend a csehszlovák uralom alatt viszonylag sok helyen megfordult (4. ábra). Tizennégy ilyen települést találtunk, melyek közül nyolc a dél-szepességi bányavárosok közül került ki. Ezen a területen mérhető a legnagyobb arányú növekedés. Alsó-Mecenzéf és Stósz ugyan Abaúj-Torna vármegyéhez tartozott, de szerves részét képezte a dél-szepességi gründler területnek. Mindegyik település közös ismertetőjele, hogy 1910-ben jelentősen megemelkedett a  magukat magyarnak vallók aránya. Például Alsó-Mecenzéf 22,4%, Stoósz 82,6%,  magyar lakossal rendelkezett az utolsó magyar népszámláláson. Ez az arány 1930-ra megfordult; a magyarok aránya mindkét településen 9% százalékra csökkent. 1920 után az asszimiláció megfordult, és a németek, akik addig magyarnak vallották magukat ismét a német opciót választották a népszámláláson. 

4. ábra. Települések, ahol 1910 és 1930 között növekedett a magukat németnek valló lakosok aránya (%).

A szászok (magyar szempontból) disszimilációja érdekes módon csupán a nemzetiségi hovatartozás kérdésére adott válaszban nyilvánult meg. Ahogy láttuk, a szlovákiai németek politikailag két pártra oszlottak, éppen úgy megvolt ez az ellentét az idősebbek és a fiatalabb generációk között. Azok akik már a Csehszlovák államban születtek, nőttek fel inkább Németországhoz, a náluk idősebbek inkább Magyarországhoz voltak lojálisak. Kettőjük vitájának egy figyelemreméltó részletét Ilyés Zoltán közli: 

"Belsőleg és érzelmileg egy kis szomszédnéphez kötődtök, és közben azt mondjátok magatokról, hogy németek vagytok. Mondjátok ki nyíltan, hogy magyarok vagytok, és mi meg fogunk benneteket érteni." 

További komoly törésvonal volt a poprádvölgyi evangélikusok, valamint a gölnicvölgyi, déli katolikusok között. 

E két korcsoport szembenállása a kezdeti szópárbajoktól az 1938-as I. bécsi döntés idején tettlegességig fajult. Az 1938. november 2-án Csehszlovákia és Magyarország között meghúzott új határt szokás az "igazságos" jelzővel illetni, hiszen néhány áthidalhatatlan helyzettől (Kassa és Nyitra környékén) eltekintve kínos pontossággal követte az etnikai elvet. Későbbi munkája során a magyar határmegállapító bizottság — élén Teleki Pállal — nem egyszer önként adott át településeket a szlovák félnek, ha abban szlovák többség élt, de a határ magyar oldalára került volna. Ez a kínos ragaszkodás az etnikai elvhez egyvalamit figyelmen kívül hagyott; a népakaratot. Ennek megnyilvánulása éppen a Szepességben öltött néhányszor erőszakos formát. A határ ugyanis a Dél-Szepességben nem szlovákok és magyarok, hanem szászok és magyarok között húzódott. Mecenzéf, Stósz és a Gölnic-völgy németjei a német külügyminisztériumig elmentek, hogy csatolják őket Magyarországhoz. Mivel a német kormány már amúgy is fanyalogott az agilis Ciano külügyminiszter által meghúzott határ miatt, nem akarták a feléjük Magyarországnál sokkal inkább elkötelezett Szlovákiát tovább gyengíteni. Az érdekazonosság miatt felmerült a nemzetiszocialista befolyás alá került (Kárpáti) Német Párt és annak vezetőjének Franz Karmasinnak a felelőssége is. Karmasin 1938 decemberében látogatott el Mecenzéfre és Stószra, ahol a helyi németek megdobálták és merényletet is megkíséreltek ellene. 

Az előző bejegyzésben a hatodik pontig jutottunk el a szepesi szász etnikai térszerkezet felbomlása felé vezető úton, mostani bejegyzésünkben a maradék kettő is sorra kerül. 

7. Hitler

A németek kitelepítését a közhiedelemmel ellentétben nem Eduard Beneš kezdte el, ő csupán befejezte azt. 1943 őszétől folyamatos volt a német menekültek áramlása keletről nyugati irányba. A szovjet front előrenyomulásával párhuzamosan a Német Birodalom folyamatosan ürítette ki a fenyegetett területek népi németjeit. Ez egy öngerjesztő folyamat volt, aki látta a menekülteket maga is hajlamos volt összepakolni. 1944 őszén Magyarország útjai már az erdélyi szász menekülők szekereivel van tele, akiket az SS kötelékei szólítottak fel távozásra. A szepességi német népvándorlás az 1944. nyár végén kirobbant Szlovák Nemzeti Felkelés következtében indult meg. Miközben a német hadsereg szlovák falvakat, addig a szlovák partizánok német falvakat irtottak ki. A német hadvezetéssel együttműködve a Német Párt és a szepességi evangélikus egyház irányította a kiürítést, melynek következtében összesen 100-120 ezer ember, ezek között a szepességi szászok 2/3-a elhagyta szülőhelyét és nyugat felé vándorolt. Ez azonban nem jelentett végleges lakhelyváltást, a többség a fegyveres harcok végetérése után szeretett volna hazatérni. 

8. Beneš

Csakhogy már nem volt hová.

Már jóval a háború befejezése után, 1945. június 18-19-én a Szepességtől délre fekvő bányászvároska, Dobsina német és magyar menekültjeinek egy csoportja haladt hazafelé vonattal, amikor a morvaországi Přerov állomásán szlovák katonák megállították a szerelvényt és az utasokat a közeli Horní Moštěnice falu fölött magasodó, a harmincéves háborúból itt maradt svéd sáncokhoz vezették. Ott megásatták velük saját sírjukat, majd módszeresen belelőtték mindegyiküket. 71 férfi 120 nő és 74 gyermek fekszik a tömegsírban. A németellenes hisztéria nem csupán erre az egy elszigetelt esetre korlátozódott.

Ha esetleg sikerült hazatérniük a menekülteknek, otthonaikban már szlovák, vagy cigány családokat találtak. A németek távollétében állami ösztönzésre szegény és túlnépesedett szlovák területek lakosságát költöztették az üresen álló házakba, falvakba. Gyakori volt, hogy a szegények házról házra vándoroltak, miután egymás után lelakták azokat. A visszatérők egy része önbíráskodás áldozata lett, mások a hegyekbe menekültek, vagy öngyilkosságot követtek el. A kassai kormányprogram jogfosztó intézkedései következtében új élet költözött a 3 éve — a zsidók deportálására használt —  poprádi , nyitranováki, és pozsonyligetfalui koncentrációs táborokba. Most a németeket terelte ide a csehszlovák állam. 1945. júniusában határoztak a németek kitelepítése mellett. A felnőtt, munkaképes férfiak és asszonyok, illetve a 14 éven aluli gyerekek, valamint a 60 év feletti öregek számára külön lágereket kellett felállítani, és megszégyenítésül nemcsak kopaszra kell nyírni őket, hanem megkülönböztető jelzést is kell viselniük. 1945 novemberében ezek az intézkedések mintegy 56 ezer embert érintettek, akik közül 18 ezren voltak koncentrációs táborokban — függetlenül attól, hogy elkövettek-e bármi bűnt.

Falurombolás csehszlovák módra. 

1952-ben létesült a Javorina katonai kiképzési terület Lőcsétől nyugatra a Kereszt-hegy tövében. A katonai övezet kialakításakor a helybéli lakosságtól ellenszolgáltatás nélkül, erőszakkal elvették földjeiket és házaikat. Három település került a kialakítandó katonai területre; Ruszkin, Szepesudvard (5. ábra), valamint a sáros vármegyei Balázsvágás. Ruszkin és Szepesudvard eredetileg szász lakosságú települések voltak, míg Balázsvágáson ruszinok éltek. Mindhárom falut templomostul nyom nélkül eltörölték a föld színéről. A romokból utakat építettek. Ez az akció nem volt egyedülálló Csehszlovákiában, az 1950-ben létrehozott nyugat-csehországi Boleticei Katonai Körzet kedvéért 48 egykor németek által lakott falut romboltak porig (Csehországból összesen 801 német falu tűnt el 1945 után).

5. ábra. Ruszkin és Szepesudvard egykor és most. (forrás: mapire.eu)

Maradtak szászok a Szepességben?  

Maradtak, bár nem sokan. A legutóbbi népszámlálás szerint Szlovákiában a német nemzetiség aránya 0,1%, ami 4690 főnek felel meg. Ez az érték az 1930-as adatoknak mindössze 4-5%-a, azaz 1945 óta körülbelül a szlovákiai németek 95%-a eltűnt. A Szepességben legfeljebb 1000 német maradhatott szórványként. 2001-ben a megmaradt 42, egykor németek által lakott település közül 15-ben már egy fő sem vallotta magát németnek. 17 településen az arányuk 0 és 1 százalék között van, 7 településen arányuk 1-10%, három településen élnek 10% feletti arányban. Utóbbiak közül egyik sem tartozik szervesen a szepességi szászokhoz, Komlóskert egy irtásfalu volt a Lublói vár tövében, a két Mecenzéf pedig Abaúj-Torna vármegyéhez tartozott, és a dél-szepesi gründler bányászvárosokkal ápolt szorosabb kapcsolatokat. 

Komlóskert látképe (tadeusz dziedzina©)

A legnagyobb arányban németek által lakott falu, a Lubló vára tövében elhelyezkedő Komlóskert kifejezetten rossz példája az 1898-1912 közötti magyarországi településnév-cseréknek. Az eredetileg Várkert jelentésű Hobgártot helytelenül a komlóval azonosították, így lett belőle Komlóskert, majd szlovákul Chmeľnica. Ezzel még nem lenne egyedülálló az egykori Magyarország területén. Ami Hobgártot ma egyedülállóvá teszi, az 100 éve még a "Na és?.." kategóriába tartozott volna; szepesi szászok is lakják, akik valamely csoda folytán elkerülték a kétszeres kitelepítést. 946 lakosából a legutóbbi, 2011-es népszámláláson 184 fő vallotta magát németnek. Ez nem tűnik soknak, de hozzá kell tenni, hogy Észak-Szepesben ez a legutolsó település, ahol még élnek szászok. Érdekes módon ezek a makacs mohikánok évről-évre többen vannak, a tendencia tehát kedvező számukra:

6. ábra. Német nemzetiségűek arányának változása Hobgárton

Ha a használt nyelvet nézzük, a település lakosságának harmada használja otthon a szepesi szásztól is eltérő sziléziai dialektust. 

Hobgárt lakossága elkerülte a kitelepítést, részben azzal, hogy 1945-ben a kitelepítést végző bizottságok elől rendre az erdőbe menekültek, részben azzal, hogy jóban voltak a környék szlovák és ruszin népességével, szín katolikus faluként vallási problémáik sem voltak. 1945 után a kötelező reszlovakizáció során szlováknak vallották magukat és eltűrték, hogy szlovák plébánost kapjanak. Így hát maradtak ott, ahol már 7-800 éve éltek. Csehszlovákia megszűnése után a helybéliek ismét vállalni kezdték nyilvánosan is németségüket, habár sokan a népszámláláson egyszerűen chmeľnicainak — azaz se nem németnek se nem szlováknak — vallották magukat. 

A szepesi szászok legnépesebb települése Mecenzéf (Metzenseifen), ahol ugyan arányaiban kevesebben élnek, mint Hobgárton, de számosabbak, lévén ez egy nagy múltú és nagyobb népességű bányászváros. 

Mecenzéf temploma képeslapon

Mecenzéf németsége sajnos népszámlálásról népszámlálásra fogy, 2011-ben már csak 8,3% volt az arányuk, ami még mindig 354 főnek felelt meg. Számuk 2001 óta 150 fővel csökkent. 

7. ábra. Német nemzetiségűek arányának változása Mecenzéfen

A településen már csak 2-3 gyerek beszéli a helyi Mantakisch-nak nevezett nyelvjárást, melyet a szlovák és az irodalmi német is kiszorít, ezért az iskolában ezt a nyelvet külön oktatják. A település híres szülötte Rudolf Schuster, Szlovákia egykori német nemzetiségű elnöke. Érdekesség, hogy nem sokkal utána az erdélyi szászok is adtak elnököt Romániának. 

A harmadik tíz százalékot meghaladó népességű település az előző bányaváros szomszédja, Felső-Meczenzéf (Ober-Metzenseifen). 2001-ben 529 lakosból 12,7% volt német, 2011-ben már csupán 10,65%. 

Németországban Stuttgart székhellyel alapult meg a Szlovákiából elűzött németek szövetsége 1949-ben, a Karpatendeutsche Landsmannschaft. A szervezet összefogja valamennyi szlovákiai német népcsoportot, a szepességi szászok mellett a Hauerland és Pozsony-környéke is képviseli magát. Hat szövetségi államban vannak jelen, kétévente szervezik országos találkozójukat Karlsruhéban. 

A szepességi szászok 800 éves történelme 1945-ben minden kétséget kizáróan véget ért. Húsz-harminc év múlva utolsó maradványaik is eltűnnek őseik földjéről. 

Ajánlott és felhasznált irodalom: 

• Almássy Mihály: A cseh-szlovák népszámlálás
• Ilyés Zoltán: "A Szepesség a szepesieké"
• Tilkovszky Lóránt: Német nemzetiség, magyar hazafiság
• Vesztróczy Zsolt: A német kisebbség helyzete Szlovákiában 1945 tavaszán és nyarán, az evakuálásból való visszatérése után
• Szabó Miklós: A felvidéki magyarlakta települések helységnévváltozásainak vizsgálata
• Sallai Gergely: Az első bécsi döntés, Osiris 2002
• Margittai Gábor: Utazás a végeken. Scolar 2011.
• http://wangfolyo.blog.hu/2014/07/25/temeto_a_moldva_partjan
• https://sk.wikipedia.org/wiki/Karpatsk%C3%AD_Nemci#Dolnospi.C5.A1sk.C3.AD_Nemci_.22Mant.C3.A1ci.22
• http://lexikon.katolikus.hu/S/Szepes%20v%C3%A1rmegye.html
• https://de.wikipedia.org/wiki/Medzev
• http://egyenlites.blog.hu/2014/05/19/kispal_richard_a_szlovakiai_nemetek_sorsa_a_ii_vilaghaboruban_es_az_utana_kovetkezo_nemzetkozi_rende
• http://www.wintersonnenwende.com/scriptorium/deutsch/archiv/deutschtuminnot/dn28.html
• http://www.karpatendeutsche.de/?Geschichte
• http://www.elke-rehder.de/Antiquariat/dekorative-Grafik-Varia/Deutsche-Kolonien-Donau.htm