Pangea

Minden, ami földtudomány

Vitaposzt: Van-e szükség földrajzoktatásra a szakiskolákban?

2016. április 22. 13:06 - Tranquillius

Most olvasom a hírt a Magyar Földrajzi Társaság honlapján, hogy a szakiskolák döntő többségében idén szeptembertől megszűnhet a földrajz oktatás. Mivel a Pangea blog alapvetően földrajzos, és remélhetőleg némi hatással van a hazai földrajzos ismeretterjesztésre, nem mehetünk el szó nélkül a Közoktatási Kerekasztal döntése mellett. Ráadásul éppen a Föld Napján. 

tumblr_mubb833p6n1qzox9uo1_1280.jpg

A Magyar Földrajzi Társaság közleménye és az általuk kezdeményezett petíció alapvetően összefoglalja a pillanatnyi helyzetet:

Megkérdőjelezhetetlen tény, hogy az általános műveltség fogalmába a földrajzi alapműveltség is beletartozik. Napjainkban a földrajz már nem pusztán a földrajzi névanyag és a legalapvetőbb természeti, gazdasági és társadalmi ok-okozati összefüggések közvetítője, hanem a globális és lokális környezeti problémák és azok lehetséges megoldásait bemutató közismereti tantárgy. Ahhoz, hogy a jövő nemzedéke megérthesse a körülötte zajló természeti, társadalmi folyamatokat, ismerje a környezeti problémák okait és következményeit, ahhoz hogy az utánunk jövő generációk számára ne csak üres frázis legyen a fenntartható fejlődés fogalma, földrajzi ismeretekre és gondolkodásra van szükség. Ezeket az ismereteket kizárólag a földrajz tantárgy képes komplex módon közvetíteni a középiskolás korosztály számára.

Az utóbbi évtizedekben drámaian romlott a földrajz tantárgy helyzete a közoktatásban. Ma már földrajzból nem lehet előre hozott érettségi vizsgát tenni. Komoly presztízsveszteség a tantárgy számára az is hogy a földrajz érettségi eredménye nem számítható be a gazdaságtudományi karok felvételijénél, holott alapvető társadalmi, gazdasági, és pénzügyi ismereteket tanulnak a középiskolások a 10. osztályban!

A legutóbbi tervek szerint a földrajzot gyakorlatilag megszüntetnék a szakgimnáziumokká váló szakközépiskolákban. A Közoktatási Kerekasztal 2016. március 22-i ülésén elhangzottak szerint (az 51/2012. (XII. 21.) EMMI rendelet módosítása során) a földrajz tantárgy szinte teljesen eltűnne a szakközépiskolai (szakgimnáziumi) kerettantervből, a földrajz (más természettudományos tárgyakkal együtt) kikerül a szakközépiskolákban (szakgimnáziumokban) kötelezően oktatott tantárgyak köréből! Az összes természettudományos tantárgyat hátrányosan érintő tervezet szerint csak bizonyos szakgimnáziumokban kell majd földrajzot, kémiát, fizikát, biológiát tanulniuk a középiskolásoknak. A természettudományok közül azonban a földrajz veszíti a legtöbbet, hiszen a tervek szerint csupán a turisztikai, földmérési, és bányászati orientációjú szakközépiskolákban csengetnek be majd földrajz órára ez év szeptember 1-jén.

Ha ez a terv megvalósul, akkor szó szerint eltűnik a földrajz a mintegy 900 szakközépiskola kb. 95%-ából. Ez beláthatatlan következményekkel jár a középiskolás tanulóifjúság számára. A Földünk és Környezetünk műveltségi területhez tartozó természeti, társadalmi és gazdasági ismeretek hiányábana jövő generációit megfosztjuk a szakmai alapokon nyugvó környezettudatos gondolkodás képességétől, a legalapvetőbb társadalmi, gazdasági folyamatok ismeretétől, a minket körülvevő világ értő és kritikus szemlélésének lehetőségétől.

A tervezett változások a természettudományos, azon belül földrajzi, földtudományi felsőoktatást is érzékenyen érintik. Ezáltal szinte teljesen megszűnne az esélye annak, hogy a szakközépiskolás tanulók földrajzi, földtudományi alapszakokon tanulhassanak tovább, vagy környezetvédelmi, terület és településfejlesztési, természetvédelmi pályákon (geográfus, geológus, környezetmérnök, tájépítészmérnök, területfejlesztő szakember, természetvédelmi mérnök, földrajztanár stb.) képzelhessék el a jövőjüket.

E terv megvalósulása tragikus, akár sorsukat, életpályájukat derékba törő következményekkel járna a jelenlegi szakközépiskolákban földrajztanár kollégák számára is. Az eddig valamennyi szakközépiskolában kötelező földrajz óraszámok (heti 2 földrajz óra 9. osztályban, illetve heti 1 földrajz óra 10. osztályban) híján földrajz szakos tanárok százai kerülhetnek az utcára.

Ahhoz, hogy mindez ne történhessen meg, ahhoz, hogy a földrajz tantárgyat továbbra is lehessen tanítani az összes szakközépiskolákban, a földrajzos társadalom, és az ügyünkkel szimpatizáló közvélemény összefogására van szükség.

Ehhez nem is tudnék mást hozzátenni, minthogy tessék aláírni a petíciót

Jómagam viszont nem azért töltöttem el 12 évet a felsőoktatásban földrajz tanár, geográfus, eleinte félig geológus, majd hidrológus hallgatóként, mert olyan remek volt az általános iskolai, majd pedig a mindössze 2 év középiskolai oktatás, hanem annak ellenére. Ha ezen múlt volna, valószínűleg biológus lennék és Magyarország szegényebb lenne két földrajzos bloggal. :)

Vitaposzt nem is lehetne provokatív kérdésfelvetés nélkül.

Van-e egyáltalán szükség földrajzoktatásra?

Mi értelme van érettségin arról faggatni a diákot, hogy mit termesztenek Amerikában a prérin. Hol fogja ezt használni? Mi szüksége van például egy ácsnak arra, hogy tudja mi Burkina Faso fővárosa? (Amúgy: Ouagadougou) Kézenfekvő a válasz: neki arra van szüksége, hogy be tudja pötyögni a GPS-be Béla bácsi címét, akinél majd tetőt épít. Ezt mondjuk egy idősebb kollégától is megtanulja negyed óra alatt. De mi a helyzet mondjuk egy keramikus, kőfaragó vagy kőműves szakmával. Neki már lehet, hogy nem ártana ismerni az anyagot, annak tulajdonságait, szerkezetét, kialakulási körülményeit, ami a keze közé kerül. 

A földrajz (legalábbis a természetföldrajz) tipikusan arisztotelészi tudomány. Olyan értelemben, hogy nem való tanterembe, sokkal inkább ki a természetbe, ahogy Arisztotelész is sétálgatott a makedón ligetekben az ifjú Nagy Sándorral. Főleg úgy, hogy okostelefonon viszik magukkal a világ összes lexikális tudását, fogalmakat, térképet, szakirodalmat, feladatot.

Nagyon nem mindegy, hogy a diák a tanterem szertárában, vagy 300 méterrel a föld alatt egy szűk, sötét, hideg járatban karbidlámpa fényénél találkozik először a cseppkővel. Hogy egy ócska dobozból szedi ki a kőzetet, vagy a saját kalapácsával mondjuk a nagyvisnyói vasúti feltárásból, amelyben esetleg jó eséllyel talál még egy 300+ millió éves őskövületet is. Hogy a teljes vertikumról nem otthon gondolkodik, hogy mi a fene lehet, hanem bejárja az egészet Dunaújvárosban, szürreális sci-fi szkafanderbe öltözve bámulva ahogy dől a folyékony fém a nagyolvasztóból. Nem bemagolja, hogy a Mátra hány méter magas, hanem felmegy a tetejére télen és már azt is tudja, hogy mit jelent az amikor az inverzió miatt süt a felhők felett a nap. Vagy végignézi Paksnál az elmúlt 45000 év földtörténetét egyetlen löszfalban, paleotalajokkal, eltemetett csigákkal együtt. Bár akkor sincs gond, ha a diák olyan földrajz tankönyvekből tanulhat, mint páldául a világ legszebb földrajzkönyve

Érdekes és egyre inkább sürgető kérdés, hogy ma, amikor a lexikális tudás elvben már csaknem mindenki számára rendelkezésre áll az Internet révén, nem lenne-e jobb az általános- és középiskolai földrajzoktatást egy interaktívabb, a gyereket inkább a gép előtt vagy a terepen kutattató, inkább szemléletformaló, az információk között szelektálni megtanító irányba? Különösen, hogy a kamu híreket megosztó, az alapvető tudásanyagot meghamisító, eltorzító portálok fénykorát éljük és egyáltalán nem mindegy, mit is fogadunk el hiteles forrásnak... Mindez ráadásul a mai, gyors változásokkal jellemezhető, egyben gyors alkalmazkodást követelő világunkra való felkészülést is jobban szolgálná.

Nagyon meg lehet utálni a földrajzot akár egy hitvány tanár miatt is, nem véletlenül érettségiztek nálunk középiskolában összesen hárman a három évfolyamból. De nem lehet mindent az iskolára fogni. Ha az iskolában a nagymellű kosárlabdás lányok kapnak csak földrajzból ötöst, a családi kirándulások, vagy az otthon felhalmozott szakirodalom és atlaszok menedéket jelenthetnek mindez elől, ahol valahogy ki lehet bírni az egyetemig. Szívesen vesszük, ha olvasóink megosztják velünk ki milyen okból szereti, vagy éppen utálja a földrajzot, ilyen fórum még úgysem volt a blogon. 

1128.jpgAz Amerikai Álom a földrajzoktatásban

Sajnos a közoktatási kerekasztalnál ülők nem veszik figyelembe, hogy a földrajz pillanatnyilag általános műveltségi tárgy. Vagy esetleg azt veszik figyelembe, hogy régebben a földrajz igencsak elitista tudomány volt? Elég elolvasnunk a Pangea blog mottóját (jobbra fenn). Hiszen nem lehet mindenki egy Humboldt, vagy gróf Teleki Sámuel. De tanulhat róla, hátha esetleg mégiscsak úgy dönt, hogy az lesz. 

Nem mehetünk el szó nélkül a mellett sem, hogy az egyetemről bármilyen földrajzos diplomával kikerülők milyen arányban tudnak elhelyezkedni tudásukkal szakmájukban tanárként, térinformatikusként, földmérőként, geológusként, térképészként, település- és területfejlesztésben, vagy éppen kutatásban? Saját tapasztalatból mondom, hogy nem sokan. Van értelme ennyi rengeteg földrajzost képezni, amikor a munkaerőpiacnak láthatólag nincsen rá szüksége? Főként most, amikor ennyi iskola kapuja zárulhat be a földrajztanárok előtt. Azok az olvasók, akik földrajzosként végeztek, hol dolgoznak éppen? Akik még nem végeztek hol szeretnének elhelyezkedni? Én el sem merem mondani éppen hol dolgozok. :)

Máshonnan közelítve ugyanezt a kérdést: ha a piacnak nincs szüksége ennyi földrajzosra, milyen módon lehet piacképesebbé tenni az adott diplomákat? Miben áll például egy közgazdász versenyelőnye egy geográfussal szemben egy területfejlesztői, de akár egy társadalomtudományi kutatói állás megpályázásakor?

Egyértelmű, hogy a földrajzoktatás ilyen méretű tervezett visszavágása átgondolatlan és igen negatív hatású, ugyanakkor a földrajzoktatás átalakítására önmagában nem ördögtől való, de csak hosszas szakmai vita és a lehetséges következmények mérlegelésének eredménye lehet.

Emiatt mi itt a Pangea blogon támogatjuk a Magyar Földrajzi Társaság kezdeményezését, hogy megmaradhasson a földrajz tanítás és maradhassanak a földrajz tanárok a szakközépiskolákban, egyben szeretnénk vitát is kezdeményezni a földrajzoktatás jövőjével kapcsolatban. 

 

109 komment
Címkék: oktatás

A bejegyzés trackback címe:

https://pangea.blog.hu/api/trackback/id/tr568652686

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Albu 2016.04.22. 14:35:51

A hazai többségnek el kell magyarázni Gödöllőt, a fővárosiak a közig., a többiek az államhatáron túl már semmit nem tudnak, csak New Yorkot.

Szultán 2016.04.22. 16:03:39

Kicsit figyelmesebben kellene elolvasni a petíciót! Nem a szakiskolákról van szó, hanem a jelenleg szakközépiskoláknak hívott iskolatípusról (szeptembertől szakgimnáziumok), ahol az érettségi mellett, egy szakmai érettségit is szerezhetnek a tanulók, és egy év ráhúzással egy érettségihez kötött szakmát (például gazdasági ágazatban logisztikát, amihez aztán nagyon is kellene a földrajz). Az érettségi pedig feltételez egy általános műveltséget, amibe természetesen a természettudományok is beletartoznak.

Tranquillius 2016.04.22. 16:20:09

@Szultán: Javítottam a címet.

rozsomák 2016.04.22. 16:22:53

Egyre több az emberiség ismeretanyaga, egyre szélesebb körű tájékozottság kellene, viszont az iskolai tanulásra rendelkezésre álló összes idő korlátozott.
Sajnos nem lehet minden olyat oktatni, ami szükséges lenne. Az irodalomtanár szerint a földrajz nem kell, a föcitanár szerint nem kell annyi irodalom, a tesitanár szerint kevés a tesi, az énektanár szerint énekelni kéne még.
És akkor még nem szóltunk az olyan ismeretanyagok oktatásáról, ami jelenleg tényleg minimális vagy nincs is - pénzügyi kultúránk a béka segge alatt, elkelne abból is több oktatás, mert nagyon hasznos tudna lenni.stb,stb.

Olyan ez, mint az olimpia: egyre több a sportág, amit fel lehetne venni az olimpiára, de csak akkor lehet, ha az addigiakból faragunk, mert a rendelkezésre álló idő limitált.
Valaki úgyis szívni fog.

agarik 2016.04.22. 16:32:14

Mondjuk én a 6 év gimiből legfeljebb 2 évre láttam indokoltnak a földrajz-tananyagot, nem is igen emlékszek rá jobban mint az ének-zene órákra (azoknak se tudom mi értelme volt).

Viszont: a petíciót semmiképpen nem tudom kitölteni, mert nem lévén keresztény nincs keresztnevem.

luis5 2016.04.22. 16:38:43

Nagyon szép érvek én személy szerint imádom a geográfiat.
No itt a nagy ellentmondás: a tanárok évek óta követelik a tananyag csokkenteset. Természetesen csakis a masike jöhet szóba mert az ovehez inkább hozzá kéne tenni :-)

luis5 2016.04.22. 16:41:47

A kormánynak nincs más dolga mint várni a szakma konszenzusos javaslatát. Ami persze sohanapjan lesz.

Jottó 2016.04.22. 17:08:55

na itt is az lesz mint angliában, hogy a saját országukat sem tudják megmutatni a térképen (személyes tapasztalat)
ezzel az erővel az ácsnak minek tudni akár egy Petőfi verset is (vegyük ki az irodalmat) , minek neki tudni az egyszikűek és kétszikűek közti különbséget (vegyük el a biológiát) és így tovább...
egy ember nem a szakmájából áll.. nem az kéne hogy meghatározza az egész életét..lehet hogy 5 év múlva kitalálja hogy mégse ács szeretne lenni,hanem kamionsofőr, akkor meg még jól is jöhet a föci..
nyilván nem kell neki Burkina Faso-ról tudnia, de a földrajz nem csak ebből áll.. talán ha normális, mindennapokban is használható , a tényleg felesleges lexikális tudást nélkülöző ismeretanyagokra redukálnák a tananyagot, nem lenne ekkora a probléma

Janossz 2016.04.22. 17:12:01

AZ ilyen iskolákban egyenesen a legfontosabb tárgy a földrajz.
Végezve tudja már a delikvens, merre induljon a világban, ha élni akar!
Még jegyet vesz Sidney-be, egy ausztriai ajánlat láttán....

Janossz 2016.04.22. 17:16:41

Cold as fuck = Skandinávia. A lényeget azért tudják Amerikában :-)

horzsu 2016.04.22. 17:23:18

Nekem általános iskolában a földrajz volt az egyik kedvenc tárgyam és gondolkodtam egy ideig, hogy földrajzot kellene tanulnom egyetemen majd. Középiskolában sajnos csak 2 évig volt földrajzunk, de akkor legalább angolul, ami különösen jó volt. Mivel szakközépiskola volt, ezért szabadon választható volt hogy földrajzot vagy cél ország kultúráját szeretne-e tanulni a diák (célország a kéttannyelvű osztály fő nyelvének országa). Én természetesen földrajzot választottam, mert már hiányzott, és mert magasról tettem az amerikai jogi rendszerre és az angol parlament felépítésére. Jó döntés volt, földrajzból is érettségiztem. Aztán belegondolva a potenciális elhelyezkedési lehetőségekbe (engem főleg a természetföldrajz és térképészet érdekelt), végül másik szakmát választottam. Ennek ellenére a mai napig örülök minden földrajzos témának és még mindig az aktív könytáramban van A Föld, amelyen élünk című könyvsorozat, amit az általános iskolában használtunk. Azt nem tudom, hogy vajon a jó tanároknak, az alapvető érdeklődésnek a téma iránt, vagy valamilyen készségemnek köszönhetően a mai napig jól olvasok térképet és nem tévedek el könnyen. Az általános műveltséghez való hozzátartozás mellett szerintem a térképolvasási képesség miatt is fontos a földrajz oktatás. A GPS, bár remek szerkezet, nem mindig a legjobb megoldás és esetenként nem is működik túl jól (Izlandon például hagy kivánnivalókat maga után).
Az említett okokon kívül szerintem a földrajz tanárok hatáskörébe kell tartoznia a felnövő generációk energiatudatos szemléletre oktatása is. Fontos, hogy tudják, meg kell óvni a környezetet és hogy milyen hatással van az emberi tevékenység a bolygóra. Továbbá földrajz óra keretein belül ismerkednek meg a diákok a csillagászattal, ami még elképzelni sem tudjuk mennyire lehet hasznos a jövőben az űrkutatás fejlődésével.

bölcsuhu 2016.04.22. 17:56:20

@rozsomák: földrajzot is végeztem, de nekem is ez a véleményem! Ami meg a cikket illeti, nos a földrajz tanárok elenyésző része viszi ki terepre a tanítványait, akik közül az érdeklődők vagy magukra vannak utalva,vagy turista klubok, társaságok révén jutnak el oda ahova akarnak, láthatják személyesen azt amiről hallottak,olvastak.
Az ács meg a többi szaki először a megélhetéséhez okvetlenül szükséges ismerteteket és készségeket sajátítsa el, amúgy a földrajz tanártól sem azt várjuk el elsősorban hogy pl. művészettörténeti tudásával kápráztasson el, hanem hogy a földrajzot tudja rendesen megmagyarázni, megtanítani!

gyászhuszár 2016.04.22. 18:29:01

Kanada jelenlegi miniszterelnöke is foldrajzos..ezt csak ugy irtam..

dönci5 2016.04.22. 18:35:53

Nem tudom mi Burkina Fasso fővárosa, de van fogalmam merre keressem. Egyébként nem szégyen ha valaki tudja, hol van Kualalumpur.

Androsz · http://wikipedia.blog.hu/ 2016.04.22. 18:36:38

Szüntessük meg minden alaptudományi tantárgy oktatását az iskolákban! A gyerekeket meg kell tanítani összeadni és kivonni, nagyjából folyékonyan olvasni, SMS-t írni, Google-lal keresni, másra úgysincs szüksége az életben. Éljen a droidképzés! Éljen a szép új világ! Döntsük el előre egy gyerekről, hogy szeretni fogja-e majd a biológiát, és akar-e majd orvos lenni!

Komolyan mondom, boldog vagyok, hogy én még akkor jártam iskolába, amikor még volt tanítás. Szerencsésen megúsztam a szabad világot.

Az egyébként tényleg nem nagyon fontos, hogy Burkina Faso (az én gyerekkoromban még Felső-Volta) földrajzáról jelentős dolgokat tudhassunk, de az már igazán nem lenne baj, hogy Szlovákiát és Szlovéniát meg tudja különböztetni az általános iskolát elvégzett gyermek, esetleg legyen sejtése arról is, hogy Marseille és Birmingham melyik országokban keresendő, no netán azokon belül merre is esik. Nem normális, hogy előbb tudják felsorolni az USA államainak felét, mint Magyarország megyéiből, mondjuk, tizenötöt. Persze az ácsnak ez lehet mindegy, egyesek szerint, de a droidképzés visszalépés lenne a középkorba, és ez most nem csak szóvirág.

zetevar 2016.04.22. 18:39:42

A földrajznak elsősorban a társadalmi része, amit minden ember nap mint nap használ. Nélküle nem igazán tudja megérteni a híreket sem. Pl.mi történik a Közel-Keleten, mi köze van ehhez a vallásnak...stb. A legtöbben a térképen sem tudják elhelyezni sajnos. A földrajz oktatásának rendszerén kellene változtatni, többet beszélgetni az aktualitások hátteréről és így több haszna is lenne.

Tom66 2016.04.22. 18:45:38

Az ácstól a mérnökig, mindenkinek szükséges a földrajz ismerete.

bölcsuhu 2016.04.22. 19:11:35

Jó emberek, nem zsigerből, hanem fejből kellene gondolkodni! Az igaz, hogy elég siralmas a lakosság műveltségi színvonala, g főleg lexikális ismeretek terén (hála az utóbbi évtizedek agymosásának a feleslegességéről), de még siralmasabb és károsabb a pancserek tömeges jelenléte a fizikai munka terén. Mert megszűnt a tényleges és hatékony szakember képzés! A szakgimnáziumok szerepe lenne , hogy középfokú szakember utánpótlást hozzon létre. De az ő hetük is 5 napból és a napok 24 órából állnak. A cél eléréshez valamit fel kell áldozni. Ezért a közismereti természettudományi és más tantárgyakat a képzésnek megfelelően kellett szétosztani. Pl. biológiát sem fognak tanítani mindenhol, de valamit valamiért! Márpedig ha a fontosságot nézzük mindenek felett az ember bonctana és élettana kellene legyen a legfontosabb tantárgy. Ugyanis, egy testünk van és egy életünk, s nincs sem gyártási garancia sem pótalkatrész hozz, az orvosok meg tűzoltó munkát végeznek. Ennek ellenére az emberek túlnyomó többségének fogalma sincs a máj vagy a vese szerepéről, az anyagcseréről, vagy a az agy működéséről, stb. De ennek ellenére senki sem követeli hogy több órában tanítsák mint a magyart vagy a matekot, pedig azok nélkül jól lehet élni száz éves korig is, nemde?

bölcsuhu 2016.04.22. 19:19:10

Jellemző, hogy mikor a kormány betette az erkölcstan tanítását, mennyien a túlterheltségről és a tantárgy felesleges voltáról fröcsögtek, hogy a lexikális ismeretek felesleges voltáról való prédikációkról a net/okos telefon korszakában már ne is beszéljünk. De ha valamit ki akarnak venni, pont a túlterheltség elkerülése miatt, akkor megint jön a hőbörgés. Van sapka, nincs sapka szindróma.

gyedmaróz 2016.04.22. 19:51:41

Ha minden képzést leépítenek , akkor nem lesz semmi gond, mert mindenki egyformán bunkó lesz, ezáltal kitűnően megértik egymást. A műveltek picit nehéz helyzetbe kerülnek, de magukra vessenek, miért okosabbak , mint a bunkók. Én speciel hozzá tudok szólni ehhez-ahhoz a szakmámon kívül is és ezt nem élem meg hátrányként.

pitcairn2 2016.04.22. 20:09:02

@Tranquillius:

autodidakta attitűdökre és önmenedzselésre van van szükség...

az pedig lényegében tökmindegy, hogy mi zajlik a hivatalos oktatásban...

egyszerűen lényegtelen

2016.04.22. 20:09:50

Hülyeség az egész.
Egyetlen tantárgy kell, aminek az a célja, hogy megtanítsa hogyan néz ki a fidesz logója és azt, hogy amellé kell tenni az ikszet.
A többi tantárgy nélkül rendes közmunkás lesz majd a gyerekből, aki Viktorék nagybirtokán tereli a birkát.

Amúgy szakmai gyakorlat nélkül hogy a tökömbe lesz jó szaki a gyerekből? A legtöbb szakiskolában éppen a szakmai képzéshesz szükséges eszközökre, szerszámokra, nyersanyagra nem ad a klik egy kanyi vasat sem. (A klikecskék sem fognak.)
Nincs államilag támogatott gyakornokprogram sem. Egy rakás semmire sem alkalmas félművelt fiatal kerül ki a világa és ha mázlija van, olyan munkahelyre kerül, ahol a kollégái megtanítják arra, amire szüksége van.
Ez az egész megint arról szól, hogy a fideszközeli senkiknek legyen valami vezető pozíció, ahol degeszre kereshetik magukat.

macihagyma 2016.04.22. 20:10:21

Ööö....én azt hittem, hogy ez a Búrkína fason egy japán hipster....;-)

pitcairn2 2016.04.22. 20:12:20

@Ylim:

a korábbi rendszer is katasztrofális volt...

a következő is az lesz...

ezért emeltem ki az

önképzést és az önmenedzselést...

csak ez számít

Krisz11 2016.04.22. 20:12:33

A mai napig emlékszem, a karioli meg a variszkuszi hegységrendszerre. Csak azért mert már akkor is olyan szinten baromságnak tartottam, hogy aztán a fejemből se tudtam kiverni. Sok elmélet, 0 gyakorlati haszonnal. Viszont azóta pl: Kína földrajzáról meg tartományairól sokat olvastam mert érdekelt. Annak,pl: hogy tudjuk hol, mit bányásznak, termelnek lehet értelme.
De nem kell ennyi elmélet, nyelvtanból is, iszonyat elméleti baromságokat tanultunk, ahelyett, hogy inkább a helyesírást tanultuk volna még jobban meg.

bölcsuhu 2016.04.22. 20:18:51

@Ylim: Te idióta! A szakiskolák, szakközépiskolák már tavayl óta nem a KLIK-hez tartoznak,ahanem NGM-hez! Pofáztok, a legalapvetőbb információk hiányában is, mert a frusztráltság miatt a gutaütés közelében jártok.

2016.04.22. 20:31:08

a globalizalodo vilagban , ahol omlanak le a hatarok es keverednek el a nepek, ugy valik a vilag egy nagy faluva hogy eszre sem vesszuk. Ott kurva fontossa valik a foldrajz, hogy azonnal kepven legyen merre hany meter. Mit er a gps ha hulye vagy meg az eszakhoz is :D Ahogy a legtobb ember netto analfabeta a kereseshet is. Ugyanezek osztjak meg a fb-s nyeremenyjatekokat, mert a legalapvetobb dolgokkal sincsenek tisztaban!

Kurvara alap dolgok ezek amiket a foldrajz tanit. Bar en kicsit hazabeszelek, hr-eskent ket vilagkorul csaszakalo hajo legenysegeert tartozom felelosseggel, amihez hozzatartozik mondjuk az idozonak ismerete ( a manaus-i ugy ok nem fog europai ebedidoben telefont felvenni) .

Az acsnak nem kell, de ha ertelmes embernek gondolja magat es nem suttyokkal log, azt elokerul az el nino, ne alljon ott hulyen. Stb stb

Big Blaster 2016.04.22. 20:50:43

Én már jó régen jártam szakközépbe, de mi sem tanultunk földrajzot, meg kémiát sem. Akkor ez most gáz?
Egyébként a legnormálisabb az lenne, ha választható tantárgyak lennének. Tanuljon mindenki olyat, ami érdekli vagy amivel majd foglalkozni akar. Az általánosban kellene "általánosan" megtanítani az alapvető dolgokat, a középiskola már simán lehet specializált, pláne egy szakképző.

CyberPunK 2016.04.22. 21:07:50

Én nagyon hálás voltam az iskolai évekre, amik megtanították, hogy Németországban bányásznak szenet, de arról végig kuss volt, hogy mik az állampolgári jogok és kötelességek. Ja, meg adózásról se esett szó. Amúgy bányásznak még bármit Németországban? A görög építészet is nagyon hasznos volt ám, azok az oszlopok sokkal fontosabb anyagok az ember életében, mint pl a kresz. Vagy hogy mi a franc az az államtitkár. Meg technikaórán is jó volt fűrészelni, kit érdekel, hogy az általa okozott sebet már nem tudod ellátni szakszerűen iskolai oktatás alapján.

scr 2016.04.22. 21:24:26

Na, igen: egyik nap sztrájkol, hogy csökkentsék a diákok terheit, másnap meg petíciózik, hogy nehogy véletlenül az ő tárgyával kezdjék.

Csipyke 2016.04.22. 21:35:53

Pont ma dumaltam a szakmunkaskepzoben szobafestö szakoktato nagybatyammal. A kömüves es szobafestö tanulok fizika, kemia es ilyenek helyett HORGASZATOT kellene tanuljanak.

akist 2016.04.22. 21:38:33

Egy bizonyos AKG nevű középiskolában 15 évvel ezelőtt már csak az öt érettségi tárgyat oktattak. Hosszú, lélekmasszírozó team building-re mindig volt idő. A lexikális tudás hiánya sem nagyon zavarta őket....

kvadrillio 2016.04.22. 21:50:42

FÖLDRAJZ......talán csak azért kell, hogy tudjuk, mi az a cunami..., meg azért, hogy tudjuk hol is történt..., talán csak azért kell, hogy tudjuk, mi az a szupercella...., mi is következik, ha megjelenik fölöttünk, ...talán csak azért kell, hogy tudjuk mi is a földrengés és hol is történt, mit is okozott, mit is veszélyeztetett..., , talán csak azért kell, hogy tudjuk mi a klímaváltozás és mik a következményei, hol is változtatja meg a földi környezetet, mely részén a világnak...., TALÁN CSAK NEM KÉNE, HOGY HAZÁNKBAN ILYEN ELKÉPESZTŐEN BUTA, ROGGYANTAGYÚ EMBERKÉK IRÁNYÍTSÁK AZ OKTATÁSI TERÜLETET !!!!!!!!!
Földrajz

4 törzsanyag
4 segédanyag
2 gyűjtemény

Természetföldrajz
Természetföldrajz

7 téma

Bolygónk, a Föld kőzetburkát, vízburkát és légkörét bemutató téma. Bemutatja a Föld történetét és megismertettet a földrajzi övezetesség alapjaival is.
Társadalomföldrajz
Társadalomföldrajz

6 téma

Általános természetföldrajzi témák: népességföldrajz, településföldrajz, mezőgazdaság, ipar, szolgáltatások és infrastruktúra földrajzának feldolgozása szövegek, képek, animációk, térképek és tesztfeladatok segítségével. A regionális társadalomföldrajzi témák felölelik a világ régióinak és Magyarországnak a társadalomföldrajzi bemutatását.
Csillagászat
Csillagászat

3 téma
3 gyűjtemény

A téma főbb témakörei a szférikus csillagászat, csillagászattörténet, csillagok, galaxisok és a Világegyetem jellemzői. A téma részletesen bemutatja a Naprendszer jellemzőit és a Naprendszer bolygóinak és kis égitesteinek tulajdonságait. Az űrkutatás témaköréhez kapcsolódó filmgyűjteményt is találunk itt.
Regionális földrajz
Regionális földrajz

11 téma

Magyarország, Európa, Afrika, Ázsia, Amerika, Ausztrália és Óceánia földrajza, az országok természeti és társadalmi értékei.
Tevékenységek - földrajz feladatok gyűjteménye
Tevékenységek - földrajz feladatok gyűjteménye

74 feladat

Földrajzi feladatok animációkkal természetföldrajz, társadalomföldrajz, földtan, csillagászat és meteorológia témakörökben.
Híres magyar földrajztudósok életrazai
Híres magyar földrajztudósok életrazai

19 szöveg

Híres magyar földrajztudósok életrajzgyűjteménye.
Híres külföldi földrajztudósok életrazai
Híres külföldi földrajztudósok életrazai

13 szöveg

Híres külföldi földrajztudósok életrajzgyűjteménye.
Meteorológia
Meteorológia

12 téma
2 gyűjtemény

A Meteorológia tananyag bemutatja az időjárási jelenségekkel és azok kialakulásával foglalkozó tudományág alapjait. Megismerhetőek a légkör jelenségei, a napsugárzás, az éghejlatot és az időjárást alakító tényezők és az alkalmazott meteorológia módszerei, eszközei.
Interaktív földrajzi vaktérképgyűjtemény
Interaktív földrajzi vaktérképgyűjtemény

3 téma

Interaktív földrajzi vaktérképgyűjtemény minden évfolyam számára.
Felfedezők és utazók
Felfedezők és utazók

1 téma
10 foglalkozás

A tananyag a tudományos eredmények földrajzi felfedezésekben betöltött szerepéről szól. Gyűjteményei számos kutató és felfedező életrajzi adatait tartalmazzák.
OGGYANTAGYÚ EMBERKÉK IRÁNYÍTSÁK AZ OKTATÁSI TERÜLETET !!!!!!!!!

kvadrillio 2016.04.22. 22:04:20

JAHHHH.....GLOBÁLIS FELMELEGEDÉS..., AZ ÁTLAGHŐMÉRSÉKLET FOLYAMATOSAN EMELKEDIK, ....TAVAK SZÁRADNAK KI....., MILLIÓK VÁNDOROLNAK LASSAN KONTINENSEK KÖZÖTT....., KISZÁRADT TERMŐFÖLDEK...., CSAPADÉKHIÁNY SOKFELÉ......., BENNE ÉLÜNK FÖLDÜNK ÓRIÁSI VÁLTOZÁSAIBAN !!!!!.,.......... DE !!!NE TANÍTSANAK FÖLDRAJZOT ??? !

TÉNYLEG ENNYI HÜLYE VAN EBBEN AZ ORSZÁGBAN ??? IGEN !......ENNYI !

kvadrillio 2016.04.22. 22:05:59

sztem......a bogíráshoz is kéne egy ici-pici ész !

lezlidzsi84 2016.04.22. 22:08:47

Történelmi pillanathoz érkeztünk, elkezdtem a moderálást, egyelőre csak kommentszinten és nem személyre szólóan. Az illető remélem veszi a lapot.

D2 2016.04.22. 22:10:34

@horzsu: "Továbbá földrajz óra keretein belül ismerkednek meg a diákok a csillagászattal" lófaxot, érdeklődő diáknak apu mutat progit meg vesz egy csövet. (Nekem még könyv+cső jutott.) Hobbinak jó, de pl. az űrkutatáshoz zéró köze van, az ma már informatika, matematika meg fizika.

youkamp 2016.04.22. 22:11:28

A kerekasztal ezzel a kérdéssel nem foglalkozott, csak tájékoztatást kapott. Tessenek az NGM illetékeseihez fordulni. Ők vették a kezükbe a szakképzést...

kvadrillio 2016.04.22. 22:15:31

@lezlidzsi84: speciel vettelek ! előjött a degeneráltabb részed ! :O)))))) nem gond..., innentől ez már nehezen múlik el ! :O)))))))))

D2 2016.04.22. 22:18:56

@Albu: Szerintem alapvető baj, hogy a tárgyak külön léteznek, zéró szinergiával, pl. a töritanár megtanítja a "Dicsőséges tavaszi hadjárat"-ot, a föcitanár meg a Gödöllői dombságot, a gyereknek meg fingja nincsen, hogy ezek mikor és hol...
A poszter Nils Holgersson-os utalása annyiból is helytálló, hogyha nem lesznek érdekes, integrált tárgyak, játékosan és életszerűen tanítva, akkor valószínű bármilyen cím alatt csak az uncsi adatok és a dolgozatig tartó ismeretek játsszák megint a főszerepet.

Tranquillius 2016.04.22. 22:19:46

@pitcairn2: Tény, abszolút egyetértek.

lezlidzsi84 2016.04.22. 22:21:20

@kvadrillio: Örülök. Viszlát, rossz helyen jártál.

lezlidzsi84 2016.04.22. 22:27:30

@pitcairn2: Igen, az önmenedzselés, illetve az erre való ösztönzés a legfontosabb. Ehhez kapcsolódóan az is elgondolkodtatott, amit anyukám (alsós pedagógus) mondott: a 9-10 évesek jelentős része élvezi a földrajzos anyagot, a térképen való matatást. (Nyilván még környezetórán, egyéb ismeretekkel mixelve.) Aztán valahogy kiölik belőlük ezt az érdeklődést... Szóval lehet van valami keresnivalója az iskolának is ezen a téren.

Tranquillius 2016.04.22. 22:42:42

@D2: Jómagam is sok saját pangeás bejegyzésnél érzem gondnak, hogy pl. a földrajzot nem lehet benne szétválasztani a történelemtől. Közben lassan rájövök, hogy ez nem feltétlenül baj, csak éppen a közoktatás kitörölhetetlennek tűnő skatulyázása él velünk még mindig.

nevetőharmadik 2016.04.22. 23:00:54

Nekünk annyira kiváló földrajztanárunk volt még általános iskolában, hogy még az egyetemen (építészkar) is tudtam használni az akkor megszerzett tudást.

Egyébként pedig szerintem pont a földrajz az a tantárgy, ami a legsokoldalúbb a létezők közül, mert a világunkat nagyon sok szempontból és összefüggéseiben írja le. Merem állítani, hogy általános műveltség terén fontosabb és hasznosabb, mint bármelyik másik természettudományos tantárgy.

Egyébként pedig ha jól tanítják, olyan, mintha az ember beutazná a világot. Ha ez nem "örökérvényű" dolog az oktatásban, akkor nem tudom, mi az. És hogy mire használod? Hát arra, hogy el tudod helyezni magad a világban és valamelyest képes vagy követni, hogy mi a répa történik körülötted, ami nem konkrétan a szakmádhoz tartozik.

Irbisz 2016.04.23. 00:14:32

Nehez a kerdes, en mindig imadtam a földrajzot, de felnött fejjel visszagondolva, akkor bizony eleg siralmas volt a targy felepitese, strukturaja, igy az altala adott tudas is.
szakiskolakba feleslegesnek tünik, de pl. a magyar nyelvtan meg inkabb morfemastul es hasonlo nyelveszeknek, nem pedig altalanos iskolasoknak valo elmeleti, tulszofisztikalt zagyvasagoktol.
Viszont ez jop ar targyra elmondhato sajnos, illetve adott esetben a targyak hianyara.

Aprobetús megjegyzes, mostani (helyesebben az orbanista egysegesites elötti) altalanos iskolai termeszetismeret könyvek sokkal elvezetesebbek, informativabbak voltak mint az enyem anno, nekem kifejezetten tetszett. Viszont azt hiszem pont ezert a celközönsegnek (altalanos iskolasok) leht hogy kevesbe.

V.János78 2016.04.23. 02:13:14

Földrajzi kutatóként végeztem az ELTÉ-n, így engem is megdöbbentett a hír, miszerint megszüntetnék a földrajzoktatást ezekben a szakiskolákban.Már így is nagyon le volt butítva a földrajzoktatás, sok középiskolában, gimnáziumban-ahogy nekem is-csak 2 évig lehetett tanulni. Nyílván elfogult vagyok szeretett tudományommal, de próbálok tárgyilagosan, elemzői szemmel értékelni. A felnőtt életben nyílván soha senkinek nem lesz szüksége arra,hogy tudja,hol van Burkina Faso,vagy Guatemala, mit termesztenek Indiában, vagy mik a világ vaskohászati központjai.A térképi analfabétáknak is ott vannak már a Google térképei, okostelefon, GPS.
De az általános műveltség igenis fontos részének kell lennie a földrajzi alapdolgoknak is! Az emberek legalább a szűkebb-tágabb élőhelyük, országuk, szomszéd területek, városok, megyék,országok földrajzi viszonyaival legyenek tisztában! Ugyan ha nem tudják, hol van Brassó,Fiume, Zsolna, Linz, Wroclaw, vagy Várna, ettől még lehetnek vezető pozícióban, kereshetnek milliókat, de egy műveltebb társaságban szánalmas kinevetés lesz a sorsuk, ha nem tudnak földrajzi alapdolgokat.Ez az a tudás, tájékozottság, amit nem lehet pénzben mérni! Aztán a hétköznapokban igenis rengeteg földrajzi esemény vesz körül minket. Aki nem tanul földrajzot, bután néz majd, hogy miért van jégeső, köd, napi hőingás,miért változnak az évszakok, miért van árvíz, földrengés egyes térségekben, miért van hurrikán,tornádó egyes földrészeken, miért csúszik a Dunába a löszre épült terület házakkal együtt,miért nem lehet Finnországban szőlőt,Magyarországon banánt termeszteni...
Akik a földrajz ellen azzal érvelnek, hogy nem fontos tudni az életben, hol van vulkanikus hegység, vagy száraz kontinentális éghajlat, azoknak azt mondom: az életben mi szükségünk van a matematikából a Viete-formulákra, Pí-alapú logaritmusra? Irodalomból,hogy milyen a daktilus versláb, vagy mit írt Hölderlin,Schiller,Zola? Kémiából a cikloalkénekre, kovalens kötésre? Töriből arra,mikor volt a tordesillasi szerződés vagy mi a Pragmatica Sanctio? Mégis ezek is az általános műveltség részei, nem szüntetik meg ezeket a alaptantárgyakat!
Azokban a szakiskolákban, ahol a földrajzhoz nem kapcsolódó szakmákat tanulnak, legyen egy alap-földrajz-oktatás, de nekik tényleg fölösleges mélyebben belemerülni. De a teljes megszüntetés a legsúlyosabb butaság!Az emberek nagy része már most is földrajzi analfabéta, elég megnézni, pl.a Tv-s vetélkedőkben is szinte mindenki a földrajzi kérdéseken bukik meg, de néhány utca emberének feltett földrajzi kérdéses riport is megdöbbentő tudatlanságot szokott mutatni. Remélhetőleg lesz elég társadalmi ellenállás, akarat ennek megakadályozására

Ala-ud-din (Servicio de Inteligencia) 2016.04.23. 02:52:30

Ugyan már! Szerintem sem kell megtanítani őket semmire! A végén még túl okosak lesznek! Írni sem kellene megtanítani őket. Egy jó mester melléjük, aki a gyakorlatban megmutatja neki, hogyan kell az ácsmunka egyes munkafolyamatait elvégezni és kész. A középkorban sem tudtak írni olvasni az ácsok, mégis fennmaradt egy jó néhány középkori épület mind a mai napig. A fő, hogy ne legyenek túl okosak az alattvalók, mert még a végén képesek lesznek gondolkodni. Az meg ugye semmiképpen sem jó. A tévében is sokkal több valóságshow kellene, nézzék azt, abból jó sok bunkóságot meg tudnak tanulni, ha eddig nem sikerült volna nekik. Éljen a szép, új világ. Apropó: valaki esetleg: mi Laosz fővárosa?? :)

Ala-ud-din (Servicio de Inteligencia) 2016.04.23. 02:57:19

@Ala-ud-din (Servicio de Inteligencia): P.S.: ezt a legutolsó kérdést nehogy komolyan vegye valaki, jelenleg is közelebb vagyok hozzá, mint Budapesthez.
:)

KDNP a selejtek gyűjtőhelye 2016.04.23. 09:32:07

@Albu:

Kétlem, hogy a hozzád hasonló vidéki tah... vályogproli jobban ismerné a világot.
Aranyom, Magyarországon és fél Európában térkép nélkül indulok el. Krakkóba térkép nélkül jártam, az kicsit arrébb van mint a közig. határ.

lezlidzsi84 2016.04.23. 09:32:33

A földrajzoktatás jövőjén véleményem szerint több szempontból is érdemes gondolkodni. (De nem úgy, hogy bizonyos iskolatípusokban egyik napról a másikra megszüntessük.)

A tananyagot időnként nyilvánvalóan érdemes felülvizsgálni, az adott kor igényeihez igazítani, ami valamennyire azért megtörtént, de még van mit tenni. Ami nagyon fontos (és egyben igen sokat elmond közoktatásunkról), hogy egyes szakközépiskoláktól eltekintve a magyar közoktatásban egyedül a földrajzórán találkozik az ember a gazdaság működésével és annak egyes alapösszefüggéseivel. (Jó matekon is a kamatszámítással, de ahhoz kellően elvont formában, hogy utána a bankban mindenki csak lessen...) Emiatt egyrészt igen fontos lenne kigyomlálni a földrajztanításból bizonyos reliktumokat (pl. a mezőgazdaság és az ipar termel a szolgáltatások meg olyan... olyan izék), mivel részben ezek miatt uralkodik a "termelő" munkát fetisizáló gazdaságpolitikai kurzus, aminek szakképzési következményei a leendő szakgimnáziumok. Épp ezért szerintem kiváló lehetőség lenne a modern világ/gazdaság bizonyos összefüggéseinek bemutatásával az előremenekülésre. Elsősorban persze a felsőbb évfolyamokon. Az összefüggések bemutatása egyébként szerintem kifejezetten erős a magyar földrajzoktatásban, erre kiválóan lehet továbbra is alapozni.

Másfelől, ha a "szakgimnáziumokban" vagy a közoktatás más területein valós a probléma, hogy a diákok túlterheltek vagy a szakmaspecifikus tárgyak arányát kell növelni, akkor lehet azon gondolkodni, hogy valamilyen módon "tömörítsék" a rokon tárgyakat. Pl. általános iskolában ki lehet terjeszteni a környezetismeretet még egy-két évre. A szakgimnáziumok esetében akár egy ilyen, "tömörített" irány is elképzelhető akár a szaktanárok rotálásával, projektjellegű, egyes összefüggéseket kidomborító munkával, ugyanakkor ez már elég súlyos kérdéseket is felvet mind rövid-, mind hosszútávon:
- Hogy lehet erre a mai tanárképzést felkészíteni?
- Mi lesz azokkal akik a szakgimnázium elvégzését követően az érintett tárgyakból szeretnének egyetemre felvételizni? Vagy megint át kell alakítani a felvételi rendszert, vagy biztosítani kell felkészítésüket.
- Mindez a szaktanári állomány bizonyos mértékű csökkenésével járhat együtt, aminek legvalószínűbb módja a "létszámstop" addig, amíg nem mennek elegen nyugdíjba. Ez persze az oktatógárda elöregedésével fog járni, ami épp nem a friss gondolatok és a megújuló szellemiség elterjedését fogja segíteni.

Szóval még egy logikusan végigvitt reform is nagy nehézségekbe ütközhet. Kezdetben biztosan.

KDNP a selejtek gyűjtőhelye 2016.04.23. 09:35:49

Azért tegyük hozzá, ha egy villamosmérnök nem ismeri fel az elektromos alkatrészeket (saját tapasztalat, elsőre azt hittem a koma viccel, de nem), akkor nem a földrajz hiányával van a gond.

lezlidzsi84 2016.04.23. 09:42:44

@KDNP a selejtek gyűjtőhelye: @Albu: Szerintem is erős túlzás, hogy fogalmuk sincs a magyaroknak mi merre van, és az is tény, hogy kicsit más a különböző térségekben/településtípusokon élők térbeli fókusza, "magyarországképe". (Ennek részben tök általános és természetes okai vannak, részben meg az ország centralizáltságának fokából fakad.) Viszont ezen a blogon baromira nem szokás egymás sértegetése, minősítgetése, úgyhogy legyetek szívesek ezt betartani. Lehet élesen fogalmazni, ironizálni, keményen érvelni, de a személyeskedést mellőzzük.

pitcairn2 2016.04.23. 10:34:03

@Ala-ud-din (Servicio de Inteligencia):

a közoktatás mindig is társadalompolitikai azaz hatalmi célokról szólt, ne tessék ezt összekeverni az egyéni készségfejlesztéssel

kb. ezen a ponton kezdődik az alaptalan illúziókkal való leszámolás...

pitcairn2 2016.04.23. 10:36:15

@Ala-ud-din (Servicio de Inteligencia):

+ tudhatnál már annyit, hogy az önálló gondolkodás ellen a leghatékonyabb "ellenszer" pontosan maga a közoktatás:)

www.youtube.com/watch?v=j8UlviPpTzs

ergo

minél kisebb szerepet játszik a társadalom életében a közoktatás annál nagyobb lesz az önállóan gondolkodóak aránya

Hungarian Geographic · https://www.facebook.com/hungarian.geographic 2016.04.23. 10:37:25

A magyar oktatás problémája, hogy aki humán beállítottságú, az elméleti emberként hagyja el a sulit, míg a reál gondolkodásúak gyakorlatiasabbak - ahelyett, hogy ez egyensúlyba kerülne a tanulóévek alatt úgy, hogy napi szinten életképes legyen az iskolát elhagyó fiatal. Az oktatás a felgyorsult világban rohamosan változik. Pl itt angliában, aki egyetemre megy azok tisztában vannak, hogy a 3.-4. évben sok új (és drága) könyvet kell venni, amiben ezt az 3-4 év új ismereteit is tanulni kell. Otthon ezért nincsenek nemzetközi szinten elismert egyetemeink, mert évtizedes könyvekből tanítva nem lehet az oktatásunkat komolyan venni!
A földrajz fontos pillére a humán gondolkodású emberek életének, de ahogy otthon oktatják valóban csak túlterheltséget teremt. Kiváncsi lennék egy vaktérképen a kommnetelők betudnák jelölni pontosan a szovjet utódállamokat? Esetleg az USA államait? Afrika, netalán Közép-Amerika országait?
Sokat (de nem eleget) utazgattam a világban, kb ötvenben jártam 3.5 éve alatt, miközben próbáltam hosszú napokat, heteket, legaláb egy hónapot eltölteni egy-egy országban, de pl ahol jártam, vannak olyan országok amiknek elképzelésem sincs mi a fővárosa (Belize, Nicaragua, Honduras, Brunei, Myanmar - igazándiból abban sem vagyok biztos, hogy Malájziának Kuala Lumpur a fővárosa) mégis fontosnak tartom a földrajzot, mert annak nem csak a tudás megszerzése, hanem a világ felfedezésének az igénye is kézzelfogható eredményként jelenik meg.
Ausztráliában és Új-Zélandon például kifejezetten előnyös, ha a szakmai önéletrajzban szerepel 1-2-3 éves utazás, csakúgy mint Nyugat-Európában vagy Észak-Amerikában is pozítv egy ilyen CV. Míg a vasfüggöny mögött próbáld csak beírni, hogy te voltál szabad néhány évig idegen földön…
Röviden, ha nincs szemlélet váltás, akkor változás sincs. Ha meg szemléletváltás nélkül változtatunk, akkor abból meg csak rombolás következik

pitcairn2 2016.04.23. 10:41:09

@V.János78:

"Ez az a tudás, tájékozottság, amit nem lehet pénzben mérni! "

ezt kb. ingyen megszerezheted magadnak

az emberi történelem folyamán még sohasem volt annyira __olcsó__ és __könnyű__ a tudáshoz való hozzáférés mint napjainkban

PS.:

valódi tudás =/= diplomagyűjtés...

pitcairn2 2016.04.23. 10:52:31

@lezlidzsi84:

az érdeklődést a formális, kötelező oktatás öli ki belőlük

de ez nagyon szépen megfogalmazta már egy korábbi __kibukott diák__...

It is a miracle that curiosity survives formal education.
Albert Einstein

komikus, hogy ma az "alma mater"-e az ő nevét viseli:)

einstein Luitpold Gymnasium dropout
books.google.hu/books?id=cpc7CJH1-s8C&pg=PA644&lpg=PA644&dq=einstein+Luitpold+Gymnasium+dropout&source=bl&ots=nL8gBLyj3C&sig=XS24iSu1um7fpI-2BbDOe50ve3k&hl=hu&sa=X&ved=0ahUKEwjMpPGUsKTMAhWLKiwKHcW5AWAQ6AEIGjAA#v=onepage&q=einstein%20Luitpold%20Gymnasium%20dropout&f=false

Crescence (törölt) 2016.04.23. 12:50:05

@Hungarian Geographic: nagyon jó,hogy leírtad ezeket - nyugaton évszázadok óta hozzátartozik az utazás és a gyakorlati tapasztalat a tudományos karrierhez, mindegy hogy természettudós vagy társadalomtudós, pl. BA képzést otthon, MA képzést valamelyik másik ország egyetemén végezték el- ha valamiért pártolni lehet a BA-MA rendszer bevezetését nálunk, ezért. A tananyag csökkentését nem úgy kell megoldani,hogy szemétkosárba vágunk tantárgyakat,hanem kiszelektálni az elavult, szétbontani a szakhoz és az általános műveltséghez tartozó részeket, összevonni ami együttesen tanulható, pl. ahogyan említették, történelemhez a társadalomföldrajz, és a politikai földrajz fejezeteit. Az ének és a rajz készségtárgy, sokkal jobban járna mindenki,ha helyette zenetörténetet, művészettörténetet, vizuális kultúrát tanulhatnának a gyerekek.

pitcairn2 2016.04.23. 13:05:00

@Crescence:

ez is csak önkényesen összeállított "egyen-tananyag" lenne...

Valaki2 2016.04.23. 15:37:38

@Crescence: nagyjából egyetértek, kivétel a kézségtantárgyakat. A rajz pl. a szem-kéz koordinációt, a kéz finommozgását, a fantáziát stb. fejleszti fantasztikusan, és egy jó közepes szinten mindenki meg tud tanulni rajzolni (lásd még nagy rajzkönyv). A művészettörténet az tutira bukó lenne, nem utáltunk semmit jobban, mint amikor művészettörténet óránk volt. A rajz helyett egyébként inkább képzőművészet szerű dolgot tanítanék, amiben benne lenne a rajzolás, festés, agyagozás, kreatívkodás, modellezés, stb.

Az ének-zene már egy kicsit kérdésesebb, bár erre meg az lenne a megoldás, ha hangszeren tanulnának meg játszani a gyerekek, mint ahogy tőlünk nyugatabbra teszik (és ez a hangszer alapvetően nem a hegedű/nagybőgő, hanem inkább a gitár, dob, stb.) ehhez már lehet kapcsolni az elméleti zeneoktatást, kotta olvasást, stb.

Valaki2 2016.04.23. 15:39:06

@pitcairn2: nem a "formális" oktatással van a gond, ahol egy tananyagot kell leadni (tegyük hozzá, tananyag nélkül csoportot oktatni NEM lehet), hanem az oktatás módjával (frontális vs csoportmunka, csak lexikai tudás fejlesztés vs komplex fejlesztés).

Tranquillius 2016.04.23. 19:18:26

@Valaki2: Svédországban pl. azért van annyi metál zenekar, mert a diákok az iskolában ének-zene órán hangszeres zenét (is) tanulnak és gyakorolnak. Komplett próbatermeket találni gimnáziumokban. A második kommentedhez hozzá lehetne csapni az osztálylétszám kérdését is, hiszen ebben az országban a tanár-diák arány alapján simán lehetne 20 fő alatti osztályokat csinálni. A diákoknak és a tanároknak is jobb, ha minél kevesebb diák jut egy tanárra.

Irbisz 2016.04.23. 20:34:05

@Valaki2:

"A rajz pl. a szem-kéz koordinációt, a kéz finommozgását, a fantáziát stb. fejleszti fantasztikusan, és egy jó közepes szinten mindenki meg tud tanulni rajzolni (lásd még nagy rajzkönyv)."
Teljes tevedes. Marmint hogy közepesen barki meg tud tanulni. Esetleg akkor, ha irrealisan nagy eröfeszitest tesznek ennek az erdekeben, de az meg vegkepp erthetetlen es beszantasra valo ötlet.
Csak fakultativ kelelne a rajzot kedvelöknek rajzorat tartani, vagy akik olyan iranyba mennek, ahol az kell- ma mar mernökök sem kell szabadkezzel rajzolni tudni.

"A művészettörténet az tutira bukó lenne, nem utáltunk semmit jobban, mint amikor művészettörténet óránk volt. A rajz helyett egyébként inkább képzőművészet szerű dolgot tanítanék, amiben benne lenne a rajzolás, festés, agyagozás, kreatívkodás, modellezés, stb."
Na ez megint szubjektiv szempont, kinek a pap, kinek a papne, en herotot kaptam volna (sokakkal egyetemben), ha iskolaban a rajz mellett meg festeni, agyagozni stb. is kellett volna.

"Az ének-zene már egy kicsit kérdésesebb, bár erre meg az lenne a megoldás, ha hangszeren tanulnának meg játszani a gyerekek, mint ahogy tőlünk nyugatabbra teszik (és ez a hangszer alapvetően nem a hegedű/nagybőgő, hanem inkább a gitár, dob, stb.) ehhez már lehet kapcsolni az elméleti zeneoktatást, kotta olvasást, stb."
Ezt is csak fakultativ lenne erdemes.

pitcairn2 2016.04.23. 22:15:35

@Valaki2:

én egész pontosan az alábbit írtam

"az érdeklődést a formális, kötelező oktatás öli ki belőlük"

és utána belinkeltem Albert Einstein példáját, aki kihullott a müncheni elitgimnáziumból, mivel nem érdekelte a __kötelező__ tananyag jelentős része (pl. az ógörög nyelv... meg hát aztán a __kötelező__ oktatási módszereket sem komálta, elvégre csak feltartották a tehetsége kibontakoztatásában...)

annamanna 2016.04.24. 06:13:19

Említette valaki, hogy van olyan gyerek, aki nem tudja, milyen megyében lakik. Én találkoztam olyannal (és simán továbbengedték osztályról osztályra), aki nem találta meg a térképen Magyarországot, nem tudta, hogy a térképen merre van észak és dél. Aki enélkül nő fel, arra milyen jövő vár?
Vagy vegyük az éghajlati ismereteket - a thaiföldi cunami idején elhíresült egy kislány, aki tanult az iskolában a szökőárról, és képes volt másokat figyelmeztetni a veszélyre (na persze ezt elvileg a többi ember is megtanulta valaha). A lényeg, hogy a földrajz rendkívül gyakorlatias, fontos tantárgy; erre szüksége van bárkinek.

pitcairn2 2016.04.24. 09:13:44

@annamanna:

"a földrajz rendkívül gyakorlatias, fontos tantárgy; "

ezt - az érintett egyén szubjektív értékhierarchiája alapján - lényegében mindenről el lehet mondani

szóval a probléma nem a szelektálásban van, hanem a __kötelező__ szelektálásban

egyéni igények mentén megvalósított oktatási szolgáltatások esetében fel sem merül ez a kérdés

pitcairn2 2016.04.24. 09:17:33

@annamanna:

+ abban, hogy hogy tekintünk az "oktatókra", piaci körülmények között ők fogyasztói igényeket kiszolgáló szolgáltatók lennének

ma vhogy nagyon távol állunk ettől

(kiskorú esetében különben a megrendelő a szülő lenne, megjegyzem a mai szisztémában a szülő döntési kompetenciái is meglehetősen le vannak értékelve)

Gery87 2016.04.24. 13:28:36

@CyberPunK:

Igazad van, de ezeket pluszba kellene tanítani, nem mellette.
Idő meg lenne rá, ha nem azzal telne el 8 tanulói év hogy háromszor újraveszik az alapoktól a például többek közt a történelmet, földrajzot is...
Nem tartom jó ötletnek a az említett iskolákban a földrajz visszaszorítását, megszüntetését, de az a baj hogy nem új ismeretektől maradnak el így, hanem az általános iskolai tananyag újraismétlésétől!
Legalábbis emlékeim szerint csak erről volt szó....nekem a töri, földrajz már semmi újat nem adott középiskolában.
Amúgy sem ott tanultam, hanem otthon és azt, ami érdekelt...
A tankönyvet már nyár végi megvásárláskor kiolvastam és nagy részét tudtam is.....és erre volt még 1 év: időpazarlás (hatékonyabb szervezéssel az általad említett dolgokra is jutna idő..).

A földrajz nem azért kell mert - esetleg - valamilyen szakmában hasznosítani lehet, hanem mert az általános műveltséghez hozzátartozik bizonyos elméleti tudás, ismeret.
Nem csak szakmából áll az ember és nem csak olyan tudásra van szükséged amivel pénzt kereshetsz!

annamanna 2016.04.26. 05:19:50

@pitcairn2: Jelen pillanatban tökéletesen igaz, hogy a tanárra úgy tekintenek, mint "fogyasztói igényeket kiszolgáló szolgáltatók lennének". Ahol a megrendelő az állam, és a tanárnak kuss, hiszen neki kötelező kiszolgálni a megrendelő igényeit.

Ez a szemlélet nagyon helytelen, és hasonlít az ókori római viszonyokra, ahol a pedagógusok rabszolgák voltak.

Az oktató tekintélyszemély, akinek a diák alárendelődik. Nem a tanár rendelődik alá a szülőnek vagy bárki más megrendelőnek, hanem a diák a tanárnak.

Amikor Jézus tanított, semmit sem tanult tőle az, aki nem rendelte magát alá neki. Ez nem csupán az ő esetében volt érvényes, hanem mindig, bármiről is legyen szó, csak akkor tudom megtanulni azt, ami a tananyag, ha elfogadom, hogy az oktató jót tanít. De minél inkább szánalmas csicskának tűnik a tanár, annál kevésbé fogják a diákok komolyan venni azt, amit tanít.

l ember 2016.05.01. 11:41:47

tökre igaza van mindenkinek, aki szerint álságos most sírni, hogy mindenhol máshol csökkentsék a tananyagot, de a földrajzhoz ne nyúljanak. Nem tudom, tiszta lelkiismerettel állítani, hogy ha bármi önállóságot kapna a szakma Hoffmann Rózsa mutációitól, élne vele. Tényleg ki kéne baszni az ablakon a névanyagmagolást, a vasércbányák órai sorolását, meg mindent, amiből nyilvánvalóan nem marad meg semmi, és berakni azt, amiről a posztban szó volt, rengeteg térképböngészős-készítős projektmunkát, terepi munkát, de ez a dolog most szimplán az alapműveltség beszántásáról szól, ami alatt most nem a pénzkereséshez, hanem megalapozott véleményformáláshoz szükséges készségeket értem. Ebből ezután sem lenne reform

l ember 2016.05.01. 11:44:10

@annamanna: jó, csak az iskola nem shaolin kolostor. A szülőknek és a diákoknak igenis közük van hozzá, mire áldoznak 10-12 évet az életükből

pitcairn2 2016.05.01. 12:21:02

@annamanna:

Jézus köré önként gyűltek a hívek és Jézus bármikor elküldhette a "gyülekezet" renitens tagjait a fenébe...

pitcairn2 2016.05.01. 12:22:51

@l ember:

a shaolin kolostorba is önként küldték a gyerekeiket a szülők...

és a kolostor is bármikor kirúghatta a renitens elemeket a "programjából"

mi több a gyerekek is bármikor leléphettek...

pitcairn2 2016.05.01. 12:24:10

@l ember:

"hanem megalapozott véleményformáláshoz szükséges készségeket értem."

szvsz

ezt ne a közoktatástól várd

l ember 2016.05.01. 12:38:41

@pitcairn2: tisztában vagyok a realitásokkal, de ha már nem is várom, ott ette meg a fene. Vannak ilyen, vagy legalábbis a mienkhez képest ilyenebb oktatási rendszerek

Untermensch4 2016.05.01. 12:41:49

A prolinak nem kell földrajz, történelem, egyéb... persze. Aztán a "termelő munka" közepette pszichológiai hadviselést folytat egymással a munkáltatójával mert nem lehet neki elmagyarázni (most még talán) hogy a cég vállalati kultúrája és a külföldi arcok mentalitása miben különbözik a mi helyi kultúránktól és mentalitásunktól. Részletezve ezt a földrajzi-történelmi háttérrel ami miatt a kettő különbsége kialakult, esetleg irodalmiasabb megfogalmazással hogy a közös általános kódrendszer részeként rendelkezésre álló közlési blokkokkal kiválthassunk egy villámgyors gazdaságtörténeti-szociálpszichológiai kurzust ami nem valószínű hogy beledarabolható munkahelyi szünetekbe... De legalább utána sírhatunk hogy kevés a bér meg alacsony a termelékenység mert a matematika oktatása is alacsony színvonalú. Szép lesz.
Az ének-zene mint tantárgy iránti őszinte gyűlöletem ellenére azért megemlíteném hogy a megfelelő zenei képzés, tehetségtől függetlenül a matematikai készségek javulását okozhatja, olyan idegen nyelvek tanulásánál amikben számít a hanglejtés "dallama", szintén.
Sztem a tantárgyak lényeges alapokra redukálása, minél több választható modul és egymással összehangolt tantárgyi szemléletmód lenne a megoldás. Meg a pitcairn2 által hangsúlyozott tanulási képesség-fejlesztés. Ha úgy jön ki az oktatási rendszerből a páciens hogy megvannak az alapok amikre építhet (és tud építeni és az építési kedvet sem ölték ki belőle) egy tetszőleges saját épületet, abból lesz vmi. Az erkölcstannak jobb alternatívája lenne egy nem lexikális filozófia, nem is kellene erőltetni mert ha jó a tanár akkor nagyon kevés idő elég hogy felkeltse az érdeklődést.
Egy marginális sztori, mire jó ha az emberben megmarad a "térképen babrálás" szeretete:
Nagyapámnál nyaraltam németországban és jött látogatóba egy távolabbi rokon a tunéziai pasijával, utóbbit az öreg nagyon nem komálta. Mivel nem igazán ment a német de a tunéziai fickó jól tudott angolul (tképp az se ment nekem jól de a két nyelv együtt némi rajzolgatással már talán...), jól "eltársalogtunk" rajzoltam közben pöpec vaktérképet hogy ugye ő innen valósi (főváros: Tunisz, szomszédoknál Líbia - Tripoli, Algéria - Algír, előbbiben Kadhafi bácsi még élt és virult, utóbbiban mozgolódtak akkortájt ilyen iszlamista izék - mellesleg mondta hogy olaszország is szomszédos ami nekem, "nem maritin" országban felnőve új nézőpontot jelentett), majd: itt ismerkedtetek meg a nővel londonban, most meg itt vagyunk a térképen... tudod hol van ungarn/hungary..? Persze mivel oroszországig eléggé szépen rajzolgattam a határokat, esélye sem volt hogy esztétikailag/pontossága alapján belője a megfejtést a térképecskémen. Később négyszemközt nagyapám nagyon örvendezett hogy milyen jól, kulturáltan megszívattam a fickót azzal hogy magyarhoz megy látogatóba és azt se tudja merre van magyarország, míg a nyelveket nem beszélő k-európai (ez voltam én), frankón képben van...
Van az a bölcselkedő szöveg hogy minden mindennel összefügg. Egy komplett tantárgy kukázása biztos hogy rossz ötlet, ami nem működik azt vagy javítjuk vagy veszünk helyette újat de a "volt, nincs" az csak látszatmegoldás.

pitcairn2 2016.05.01. 15:16:09

@Untermensch4:

A "proli" óriási mennyiségben talál az interneten "földrajz, történelem, egyéb" anyagokat

pl. egy "videós" gugli keresés a témában

arctic geography (minimum 20 perc)
www.google.hu/webhp?sourceid=chrome-instant&ion=1&espv=2&ie=UTF-8#q=arctic+geography&tbm=vid&tbs=dur:l

talán még jobban is jár azzal, hogy nem utáltatták meg vele ezt az iskolában...

pitcairn2 2016.05.01. 15:29:35

@l ember:

"környezettudatosság, társadalomkritika"

no itt megy át nagyon könnyen bújtatott indoktrinálásba a sztori...

www.corbettreport.com/interview-350-james-roberts/

pitcairn2 2016.05.01. 15:34:46

@l ember:

a fenti James Roberts-es interjú kapcsán egyébként a biometrikus rendszerek UK iskolákban való térhódítása is igen érdekes...

1 million UK school children's biometrics taken in 2013
www.youtube.com/watch?v=fDMoBjQx_Cg

UK School forces Kids into Biometrics to get lunch, "we want cashless school"
www.youtube.com/watch?v=sVad3q9gtTw

pitcairn2 2016.05.01. 15:53:28

@l ember:

kár hogy az első példa kapcsán nem tértek ki effélére

Free-market environmentalism
en.wikipedia.org/wiki/Free-market_environmentalism

már csak a kiegyensúlyozott tájékoztatás érdekében is illő lenne ez...

a második példa kapcsán esetleg arra is érdemes lett volna vesztegetni néhány szót, hogy a demokratikus kollektivizmus meglehetősen disszonáns viszonyban van a migrációval (elvégre a többség dönt + bármikor extra adókat vethet ki a neki nem tetsző csoportokra/tevékenységekre... ill. restriktív jogszabályokkal is vidámabbá teheti a napjaikat... )

a természetföldrajzi példa meg meglehetősen nyíltan a "man made global warming" irányzatnak csinál reklámot...

pitcairn2 2016.05.01. 16:02:32

@l ember:

"A tengerszint emelkedése el fog árasztani alacsonyan fekvő szigeteket. Környezeti.
A kormányoknak el kell dönteniük, hogy megvédik-e a tengerpartot. Politikai."

azt is beleverik a fejükbe, hogy évente 2,9 milliméterrel emelkedik a tengervízszint?

en.wikipedia.org/wiki/Sea_level_rise

vagy azt, hogy ebben az ég egy adta világon semmi különös sincsen?

upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/1/1d/Post-Glacial_Sea_Level.png

pitcairn2 2016.05.01. 16:15:30

@l ember:

az angol oktatási rendszer kapcsán egyébként ez lenne a legnagyobb tanúlság:)

"Over 95% of children of elementary school age were already enrolled in schools ___well before it was made compulsory and free___. In 1861 the Royal Commission on the state of popular education in England, chaired by the Duke of Newcastle, reported "The number of children whose names ought [in summer 1858 in England and Wales] to have been on the school books, in order that all might receive some education, was 2,655,767. The number we found to be actually on the books was 2,535,462, thus leaving 120,305 children without any school instruction whatever"

en.wikipedia.org/wiki/History_of_education_in_England

l ember 2016.05.01. 19:06:37

@pitcairn2: Global warming témában inkáb folytassuk eszmecserénket jtom blogján

pitcairn2 2016.05.01. 20:47:43

@l ember:

földrajzos blogként ez se rossz hely ehhez, pl. mit szólsz az alábbi grafikonhoz?

www.southwestclimatechange.org/files/cc/figures/icecore_records.jpg

az atmoszferikus CO2 koncentráció elszállt a búsba, a globális átlaghőmérséklet meg "business as usual" üzemmódban maradt

már ez az egyetlen - 350 ezer éves kitekintéssel - rendelkező grafikon is igencsak komoly kérdéseket vet fel a "CO2 = szuper-potens üvegházgáz" teória kapcsán, különösen mivel az is világosan látszik rajta, hogy az atmoszferikus CO2 koncentráció változása korábban - természetes körülmények - között - is csak követte a globális átlaghőmérséklet változását

annamanna 2016.05.02. 01:04:17

@l ember: Jól van. Mi lenne, ha egy 3 éves gyerek azt mondaná az anyjának, hogy ő nem tanulja meg bekötni a cipőfűzőt, mert úgyis az összes cipő tépőzáras, és neki erre a tudásra soha életében nem lesz szüksége. Hat évesen azt mondaná, nem tanul meg írni, mert úgyis egész életében a gépen fog pötyögni. És így tovább. Amúgy teljesen nyilvánvaló, hogy a gimnáziumi tananyag túlnyomó részére soha, de soha nem lesz szükség. Ezzel nagyjából mindenki tisztában van. Az elsajátítása nem pusztán racionálisan célszerű, sok tekintetben inkább jellemfejlesztő (tudod, mint a vadászat :)) a sporthoz hasonlóan megtanít koncentrálni, komoly erőt kifejteni, egy cél érdekében hosszú távon, éveken keresztül kitartani. Nem kedvez a nárcisztikus hajlamoknak, úgyhogy az erőfeszítés nélküli eredmények óhaját igencsak visszavágja.
A szülők kívánságánál pedig sokkal relevánsabb volna oktatáskutatók, és más szakemberek véleményét figyelembe venni, pl: www.origo.hu/itthon/20140414-interju-csapo-beno-professzorral-a-pisa-felmeresekrol-es-a-hazai-oktatasrol.html

@pitcairn2: Érdekes, hogy Júdás végig vele maradt, Jézus nem küldte el sehová, noha végig tudta, hogy finoman szólva is "renitens". Júdás aztán kellőképpen ki is mutatta a háláját a tanításért.
Arról nem beszélve, hogy Jézus teljesen általános érvényű, minden emberre kötelező normákról beszélt. Amiket persze önként vállalja az, aki elvállalja, de elvileg mindenkire érvényes normákról van szó. Nem muszáj elfogadni és betartani, de annak a következményét is vállalni kell. Tehát itt szó nem volt valamiféle elitképzésről, titkos kis szektáról. Jézus tanítása a lehető legteljesebb mértékben közoktatásnak minősül.

l ember 2016.05.02. 06:54:52

@pitcairn2: Valóban, csak előlről kezdeni nincs kedvem. Veled fárasztó, neked a századik kommentre is marad értelmes érved. És a bejegyzés sem erről szól

l ember 2016.05.02. 07:11:04

@annamanna: Senki nem mondta, hogy ha nincs fölösleges munka, akkor nincs egyáltalán munka. Ha pedig ilyen egyszerű kérdésekre nem tudunk válaszolni, minket nem tanítottak meg gondolkodni, aminek a mérésére a pisa-teszt pont hivatott

annamanna 2016.05.02. 14:09:23

@l ember: Tehát a gondolkodni tudás első számú akadálya a szolgalelkű gépies biflázás. Szerinted fel lehet számolni az iskolai oktatás szolgalelkűségét, amíg a szülők otthon kritikátlanul rajonganak vagy gyűlölködnek? Képzeljük el, hogy a szülő otthon azt mondja: "a rohadt GyurcsányOrbán" és a kamaszodó gyerek azt feleli, hogy vizsgáljuk meg a kérdést több szempontból is, mert az iskolában ezt tanították. Erre a szülő azt feleli, igazad van, kisfiam. Hát nyilván.

Szerintem ennek a mélyén egy lelki függetlenség van, mármint lelki függetlenség kell ahhoz, hogy az ember ne legyen kritikátlanul behódoló. Ahhoz pedig felelősségvállalás szükséges.
Ha valaki megtanul felelősséget vállalni magáért, akkor gondolkodni is megtanul.

Egy példa: nemrég hallottam egy bulvárhírt, miszerint egy nő lemaradt az óceánjáró hajóról, és a tengerbe vetette magát, hogy utánaússzon a hajónak. Gondolom, valahogy kimentették.
Szerintem ez a nő direkt arra játszott, hogy kimenti valaki, ha látja, hogy ő milyen nagy bajban van. Tehát bajba keverte magát, csak hogy megmentsék. Mert ő a sors áldozata, nem felelős semmiért. Mások kötelesek felelősséget vállalni érte.
Sok nő "gondolkozik" így, és sok nőről van az a vélemény, hogy nem gondolkozik. A nem gondolkozás sok esetben szimpla felelőtlenség.
Másik példa: azt olvastam, hogy ha egy kisvállalkozó elmegy árufeltöltőnek, szignifikánsan romlik az IQ-szintje. Nyilván azért, mert árufeltöltőként nem kell annyi felelősséget vállalnia, mint kisvállalkozóként.

Elég volna annyit megtanulni, hogy mindenki maga viszi el a balhét, és senki sem fogja tartani a hátát érte. Szerintem ezzel lehet a legegyszerűbben megtanítani bárkit arra, hogy átgondolja a tettei következményét, tehát képes legyen egy hosszabb folyamatot átlátni, nem pusztán a pillanatnyi helyzetet.

annamanna 2016.05.02. 14:46:48

@l ember: bár kicsit hosszú, de ez a novella: 24.hu/kultura/2016/03/13/csupa-hus-asszonyok-a-mosokonyhaban/ is jó példa arra, hogy ha a tetteknek nincs következménye, akkor az illető nem lesz hajlandó a legegyszerűbb összefüggést sem belátni.
Magyarországról pedig hírhedt mondás, hogy "következmények nélküli ország".

l ember 2016.05.02. 22:02:51

azt sem mondta senki, hogy nincs számonkérés, ha arra akarsz utalni a következményeknélküliséggel

Talán jobban érteném a példáidat, ha visszakanyarodnál a földrajzhoz

pitcairn2 2016.05.02. 23:06:27

@l ember:

az igehirdetés nem azonos a közoktatással

Júdás nélkül pedig olyannyira nem lenne kerek ez a történet, hogy az ókorban még meglehetősen bizarr (apokrif) értelmezések is keringtek a témában:)

www.youtube.com/watch?v=84vMzYcUI7w

pitcairn2 2016.05.02. 23:17:48

@l ember:

ezt bóknak fogjam fel?

a "man made global warming" topic pedig a te angol "bezzeg-példád" kapcsán jött

a "James Roberts" riportot továbbra is ajánlom a témában:)

www.corbettreport.com/interview-350-james-roberts/

+ még ezt is

ritkanlathatotortenelem.blog.hu/2015/03/18/gleccserek_egykor_es_most/full_commentlist/1#c30209498

Untermensch4 2016.05.07. 10:36:03

@annamanna: "Arról nem beszélve, hogy Jézus teljesen általános érvényű, minden emberre kötelező normákról beszélt. Amiket persze önként vállalja az, aki elvállalja, de elvileg mindenkire érvényes normákról van szó. Nem muszáj elfogadni és betartani, de annak a következményét is vállalni kell. "
Érvényes, kötelező... A jutalom ígérete és büntetéssel fenyegetés az evilági élet tettei nyomán a halál utánra vonatkozik. Aki pedig nem vállalja önként arra a "saját érdekében" rákényszeríteni a hitet... evilági hatalomvágy a hittérítők részéről. Pedig a választás képessége, a szabad akarat olyannyira fontos hogy abba még Isten sem kézivezérel bele. Sőt, a Sátán sem. Sőt, még a mostani "fogyasztói keresztény" jellegű szekták kedvencei, a démonok sem, csak háttérbe szorítják, a "hardveren" belül.
Az nagyon szép érvelés hogy "ha mindenki követné a szentkönyvünkben leírtakat akkor hűdejól működne a világ és ezért, a közjóért akarjuk kényszeríteni őket", de BÁRMELYIK vallás/ideológia hűdejól működőnek tűnő világot eredményezne ha mindenki 99%+ aszerint tevékenykedne. A problémákat amik mégis megmaradnak meg teológia/párthatározat révén meg lehet magyarázni hogy nincsenek. A tömeg pedig fegyelmezetten elhiszi hogy az úgy is van.

Untermensch4 2016.05.07. 10:40:16

@pitcairn2: Ha tanulási és értelmezési képességet tanítana/fejlesztene a közoktatás akkor valóban nem lenne szükség egyetlen tantárgy iskolai oktatására sem. A sorrend miatt aggódom, elsőnek kukázni egy tantárgyat és utána elvárni hogy erre majd az érdeklődő tömegek önképzik magukat, nem tűnik működő ötletnek. A közoktatásból kikerülők akkor nem hoax- és egyéb baromság-dömpinget építgetnének a neten.

annamanna 2016.05.11. 01:30:31

@Untermensch4: Nézd, én Jézusról írtam, konkrétan ezt: "Amikor Jézus tanított, semmit sem tanult tőle az, aki nem rendelte magát alá neki. Ez nem csupán az ő esetében volt érvényes, hanem mindig, bármiről is legyen szó, csak akkor tudom megtanulni azt, ami a tananyag, ha elfogadom, hogy az oktató jót tanít."

Erről te átugrottál az erőszakos hittérítésre meg az evilági hatalomvágyra. Mi köze az egyiknek a másikhoz? Hol látsz Jézus munkásságában erőszakos hittérítést és evilági hatalomvágyat?
Vajon Jézus tanítását lenullázza, semmissé teszi, ha mondjuk egy Orbán Gazsi-szerű álpróféta eleve azzal indítja a "karrierjét", hogy "Isten minden hatalmat nekünk adott", és nekünk csak élni kell ezzel a "minden hatalommal". Meg hogy "Isten azt akarja, hogy ez az ország az övé legyen."

A kínai Rolex nem teszi hamissá az igazit. Persze meg kell tanulni megkülönböztetni a kettőt és felismerni az eredetit. Ha valamit túl olcsón kínálnak, az már eleve gyanús, ugyebár.
Így van ez a hittel is. Ha például azt mondják: "hívők és hitetlenek együtt dicsérik az Istent", az már biztosan túl gagyi.
Az isteni kegyelem ingyen van, mégis az egész élet az ára: www.youtube.com/watch?v=NdkIN0bYmUQ
"Az elméletet könnyű tudni,
De egy élet kell hozzá!"

rozsomák 2016.07.02. 16:40:53

@Szultán: @Hungarian Geographic:
"kb ötvenben jártam 3.5 éve alatt, miközben próbáltam hosszú napokat, heteket, legaláb egy hónapot eltölteni egy-egy országban,"

Hülye hazudós kis faszkalap.

Legalább annyit kiszámolhattál volna, hogy 3 és fél évben csak 42 hónap van, tehát nem járhattál legalább 50 országban.

És közben otthon nem is voltál egy percet se, ó persze.

Te szerencsétlen barom..

lezlidzsi84 2016.07.04. 08:58:58

@rozsomák: Kissé szerencsétlenül megfogalmazott mondat, de én úgy értelmezem, hogy arra törekedett, hogy legalább egy hónapot eltöltsön mindenhol, de ez nem feltétlenül jött össze. Igy már simán kijöhet.

Ugyanakkor a minősítgetést, személyeskedést légy szíves mellőzd. Ez volt az első és az utolsó figyelmeztetés.

Irbisz 2016.07.05. 21:28:07

No comment :(
Vagy ha egy szoval akarom kifejezni, akkor az a "szanalmas" lenne mint jelzö.

Ez az interju mar felveti hogy tenyleg az oktatas szinvanalanak csökkentese a cel, legyen minel több termeszettudomanyosan alulkepzett emberke a hazaban, mert ösi igazsag hogy minel tanulatlanabb, butabb valaki, annal könnyebb megvezetni, hisz a logikus, elemzö gondolkodas es kritikai szemleletmod annal tavolabb van tölük.

lezlidzsi84 2016.07.06. 14:23:01

@Irbisz: Én inkább csak a problémákat megoldani nem tudó hivatali magatartás pökhendiséggel történő áthidalását látom az interjúban, illetve az államtitkár próbálta egy - szerinte - "pozitív" vonással elvenni a dolog élét (nesztek, kidolgozhatjátok mit is akartok tanítani), miközben ennek intézményi, szervezési problémáiba nem is gondolt bele. A következményekről már ne is beszéljünk.

rozsomák 2016.07.08. 21:46:46

off

@lezlidzsi84:

A védencedtől idézek :
"ilyen faszságokkal nem égetnéd magad kisköcsög!"
így beszél ő máshol.

Szóval a kis védenced nem fog megsértődni. Ő így beszél alapból. Ezért vele máshogy nem lehet beszélni, hogy hagyja abba a hazudozást, csak a hasonló stílusból ért.

Sajnálom, hogy nem ismered fel a trollokat.

Hungarian Geographic · https://www.facebook.com/hungarian.geographic 2016.07.12. 11:15:04

@rozsomák: :D :D :D "... próbáltam hosszú napokat, heteket, legaláb egy hónapot eltölteni egy-egy országban,..." Próbáltam! Próbáltam! Próbáltam! Próbálok a buta prolikon nem hangosan nevetni!... Itt az 554 napos utam: hungariangeographic.blogspot.co.uk/2013/12/554-jo-nap_7737.html?view=flipcard Jól láthatóan tényleg próbálkoztam egy hónapot egy-egy országban tölteni. Nem kell! Nem is várom el egy prolitól, hogy megkövesse magát és elnézést kérjem tőlem és a többi fórumozótól!

lezlidzsi84 2016.07.13. 12:13:47

@Hungarian Geographic:

Rád is ugyanúgy vonatkozik a személyeskedés mellőzését kérő figyelmeztetés.

lezlidzsi84 2016.07.13. 12:16:52

@rozsomák: Ezen a blogon nyilván csak az itt leírt dolgokat tudjuk moderálni, illetve csak ezekkel kapcsolatban tudunk figyelmeztetni.
süti beállítások módosítása