Pangea

Minden, ami földtudomány

Magyarország legbonyolultabb vármegyéje – A Szepesség közigazgatása

2016. április 17. 20:01 - Tranquillius

Végeláthatatlan erdőségben, a világ legkisebb magashegysége tövében jött létre hazánk egyik legkülönösebb közigazgatási egysége, mely egyszerre foglalta magában a legkisebb törvényhatóságot, a legelső széket és hazánk legsűrűbb városhálózatát. Egyszerre volt hona a párhuzamosan létező polgári, városi, bányász és nemesi partikuláris jogoknak. Városai hol ide-hol oda tartoztak, hol nagyközséggé váltak, hol visszaalakultak várossá. Sújtotta a kivándorlás, egykor sokszínű népességének már nyoma sincs, emléküket láthatatlan városok őrzik.

(Trigger warning! Aki szeretne megmaradni abban a hitében, hogy a középkorban csak földesúr-jobbágy jogállás létezett semmiképpen ne olvassa el ezt a bejegyzést!)

1007szepesvar_ender.jpgSzepes vára. (forrás)

Valószínűleg országos tüntetéssorozatot eredményezne a mai közszolgák körében, ha az egykori szepességi közigazgatási viszonyokat kívánná a kormányzat újra meghonosítani. De mi okozta, hogy egy ilyen kicsi és ritkán lakott területen ilyen nagy koncentrációban találjuk a legkülönfélébb partikuláris jogokkal bíró területi egységeket?

Mielőtt maratoni bejegyzésünkben részletesebben tárgyalnánk az egyes egységeket fontos tisztázni két földrajzi fogalom, a Szepesség és Szepes vármegye egymáshoz való viszonyát. Egységes Szepes vármegyéről csak 1876 óta beszélünk, egészen eddig az időpontig a tágabb Szepesség földrajzi név fogta össze a terület megannyi kisebb területi egységét, melyről most szó lesz. Egyszóval nagyon sokáig a Szepesség mint földrajzi tér volt a nagyobb halmaz, melynek Szepes vármegye csak egy – bár azt hozzá kell tenni, hogy az idő múlásával egyre nagyobb – részét foglalta el. Mígnem 1876-tól (egy apró kivétellel) kitöltötte az egészet.

szepes_demko1896.jpgDemkó Kálmán: Szepes vármegye történeti térképe (1896)

Fontos!!! A cikkben szereplő tömérdek településnév beazonosításához remek segítséget nyújt, ha egy külön ablakban böngésszük a fenti térképet, avagy a Habsburg Birodalom történelmi térképeit http://mapire.eu/hu/.

Szepes-erdő Borsodban

A Szepesség kifejezetten mostoha adottságokkal rendelkezett a Honfoglalás korában. A népmesék sűrű sötét rengetege borította a terület legnagyobb részét, így nem volt túl vonzó az erdős-ligetes sztyeppek állattartó-földművelő kultúrájú magyar népesség számára. A Tátra magashegységi tömbje, a hegyvidéki erdők és a szűk patakvölgyek ellenére nem volt lakatlan ez a terület. Először kelták, majd germán törzsek, végül szlávok telepedtek meg a Hernád és a Poprád folyó völgyeiben. Megszilárdult, névvel ismert államalakulathoz azonban nem tartoztak. Amennyiben hihetünk a hivatalos csehszlovák történetírásnak, a Szepesség területén az első államalakulat a Morva fejedelemség volt, ha nem akkor a Magyar Királyság. Hozzá kell tenni, előbbire valamivel kevesebb a bizonyíték, a Szvatopluk uralma alatt álló terület valószínűleg nem nyúlt a Garam folyón túl. 

A Szepesség még a XII. században is egy meglehetősen ritkán lakott hely lehetett. Erről tanúskodik Anonymus leírása, aki Szepes-erdőről ír. Anonymus III. Béla jegyzőjeként javarészt a saját korának állapotait vetítette vissza a múltba, így feltételezhetjük, hogy a területet a XII. század végén is jórészt erdő borította, melyet csak a folyóvölgyekben szakított meg néhány település és irtásföld. A magyar államiság csak fokozatosan terjedt ki a Szepességre. Eleinte Borsod vármegye határterülete, azaz gyepűje lehetett. A névtelen jegyző szerint a gyepű kiterjesztése már jóval korábban, közvetlenül a Honfoglalás után megtörtént: 

„…Mikor így gyökeret vertek, akkor az ott lakók intelmeire közös elhatározással kiküldték erős csapat élén Böngér fiát Borsot a lengyelek földje felé, hogy szemlélje meg az ország határait, továbbá gyepűakadályokkal erősítse meg egészen a Tátra-hegységig, s alkalmas helyen emeljen várat az ország őrizetére. Bors pedig, miután elbocsátották, jó szerencsével nekivágott a dolognak, és a nagy számban összegyűjtött parasztsággal a Boldva vize mellett várat építtetett; ezt az a nép Borsodnak hívta azért, mivel kicsiny volt. Bors még összeszedte túszul a lakosok fiait, és felállította a mezsgyéket a Tátra hegyein, aztán visszatért Árpád vezérhez. Visszatérte nagy örömöt keltett a vezér udvarában. A vezér pedig jeles cselekedetéért abban a várban ispánná tette, és egészen reá bízta, hogy annak a résznek viselje gondját.” 

Ebben az esetben is valószínű, hogy saját korának eseményeit írja le, ami persze nem baj, de a helyén kell tudni kezelni. Egy biztos a XII. század végén a lengyel–magyar határ már a Tátránál húzódott, a Szepesség jórészt erdő volt és eredetileg – ha lazán is, de –  Borsod vármegyéhez tartozott. 

[Zolta vezér] „Ugyanilyen módon lengyelek felé – mint előbb Böngér fia Bors – a Tátra hegyéhez tette az ország határát.”

Anonymus leírása azért is fontos számunkra (amennyiben valóban legfeljebb a harmadik Béla király jegyzője volt), mert az 1241-42-es évek komoly cezúrát jelentenek a Szepesség történetében. A tatárjárás előttről írott forrás gyakorlatilag alig maradt fenn. Pedig azt tudjuk, hogy a közigazgatás már a tatárjárás előtt kialakult, mert az újjáépítéshez kapcsolódóan újraosztott jogok és kötelezettségek oklevélbe foglalásakor mindannyiszor utalást találunk arra, hogy nem új kiváltságot adományoz a király, hanem a régieket erősíti meg. Így történt ez a legkorábban létrejött közigazgatási egység, a Tízlándzsás szék esetében is.

bethlenfalva_getty.jpgA Thurzók bethlenfalvi reneszánsz kastélya, a Tízlándzsás kerület gyűléseinek helyszíne.

A határőrök utolsó tíz lándzsája

1243-ban erősítette meg IV. Béla király kiváltságaikat azoknak a gömör-őrnek nevezett kabar eredetű határőröknek, akik az előző évszázadban fokozatosan tolták ki a gyepű határát a gömöri területekről északi irányba. A kezdetben szervezetlen betelepülés a XI. században indult meg a Szepességben. Első csoportjaik a Hernád völgyéig nyomultak előre, annak északi, lankásabb partján telepedtek meg. A déli parton meredekebb térszín és kiterjedt erdőség volt. Később egy második gyepűt is kialakítottak az elsőtől északabbra, melynek egy része már a Poprád folyó mentén húzódott északnak.

landzsaskerulet.jpg

A székely határőrökhöz hasonlóan a tízlándzsások kerületét is széknek nevezték (latinul: sedes decem lanceatorum). A tatárjárás idején a szék lakossága nagyrészt elpusztult, ezt követően már csak 10 nehézfegyverzetű lovast (lándzsást) tudtak kiállítani. A székelyekhez hasonló kiváltsággal bírtak, amelyet velük szemben mindvégig meg tudtak őrizni. 1318-ban már nemesekként említik őket. Itt ne gondoljunk arra, hogy mindegyikük saját várban vagy kastélyban lakott, sokkal inkább egymástól elkülönülő udvarházakban, melyek köré később a birtokos nevéből eredeztethető falu szerveződött. Apró birtokaik, viseletük, életmódjuk miatt külső szemlélő számára jobbágyoknak is tűnhettek. A Tízlándzsás kerületet később Kismegyének is nevezték, hogy a Nagy megyétől, azaz Szepes vármegyétől megkülönböztethessék. A két megye élén közös ispán állt, de a Kismegye külön ülésezett, székhelye Bethlenfalván volt. Területe egykor a Poprád folyótól egészen Sáros vármegyéig húzódott, de a szász betelepedés miatt feldarabolódott. A Tízlándzsás szék „zöld” térképen ábrázolt magterülete a Poprád és a Hernád-völgy közötti stratégiailag fontos dombvidékre esett.  A XVI. századig magyar lakossága volt, mely a járványok, háborúk miatt vészesen megritkult és az itt élő szászokkal együtt beolvadt a betelepülő szláv jobbágyokba. A XIX. századra magyar lakossága teljesen eltűnt. 

A Lándzsásfalvak a Poprád és a Hernád völgye közötti stratégiailag fontos dombságon helyezkedtek el, neveik egykori magyar lakosaikra emlékeztetnek: Lándzsásötfalu (Horka, Kissóc, Miklósfalva, Szentandrás Primfalva), Filefalva, Gánóc, Hozelec, Bethlenfalva, Mahálfalva, Csontfalu, Pikfalva, Ábrahámfalva, Lökfalva (Farkasfalva része) Édösfalva, Mecsedelfalva (Csütörtökhely része), Svábfalva, Alsó- és Felsőrépás és Nemessány. Közvetlenül az egyesítés előtt, 1785-ben körülbelül 2600 lakosa volt. 1803. márciusában a Tízlándzsás kerület megszűnt, képviselői Lőcsén mondták ki az egyesülést a Nagymegyével

A végül mindent elnyelő Nagymegye 

tulajdonképpen nem más mint Szepes vármegye. Kezdetben a tízlándzsás szék kivételével királyi birtok volt, mely legkésőbb 1465-ben földesúri függésbe került. Kiterjedéséről két okból sem könnyű írni, egyrészt területe állandóan változott, másrészt a XIV. századig a határait sem egyszerű megállapítani. Sokkal könnyebb úgy meghatározni, hogy mi nem tartozott hozzá. Nem tartozott hozzá a Tízlándzsás szék, nem tartozott hozzá a XXIV szász város, majd az ebből kivonandó Lengyelországnak elzálogosított XIII város és a lublói uradalom, az ezekből 1772 után alakult XVI város, a saját joggal rendelkező bányavárosok és két szabad királyi város, Lőcse valamint Késmárk. Lőcse kívülállása azért is érdekes, mert a vármegye székhelye volt. Néha az is előfordult, hogy a város és a vármegye viszonya olyannyira megromlott volt, hogy a nemesség kénytelen volt a városon kívül gyűlésezni. Mikszáth Kálmán Fekete Városa éppen erről a különös helyzetről szól. 

Szepes vármegye alapításáról nem maradt fenn dokumentum, de annyi bizonyos, hogy a névadó vár 1129-ben már állt valamilyen formában. Ekkor említik először a szepesi grófi tisztséget, aki ekkoriban II. István öccse, Borisz herceg volt. A bizonytalan kiterjedésű ritkán lakott vármegye területe a szászok betelepítésével alaposan megcsappant (a szepesi szászokról két külön bejegyzés is készül, ezért ebben a cikkben csak érintőlegesen lesz szó róluk).

A szepesi szászok, akik valójában flamandok, türingiaiak, sziléziaiak és morvák

királyi földre települtek, magukkal hozott jogaikat királyi jóváhagyással megtarthatták ezen felül mai szóval élve területi autonómiát is kaptak. Ez nem volt egy mai ésszel felfogható gyakorlat, a Zipser Willkühr szerint ha egy szász a szász területen kívül telepedett le ott jogait megtarthatta és ugyanúgy a szászok grófja ítélkezett felette, mint a szász területen élő szászok felett. Szepes vármegyében a szászok választott grófja mellett továbbra is fennmaradt a várgrófi cím, aki a vármegye főispánjaként funkcionált. 

szepes_xvi_2.jpgSzepes vármegye területe 1412-ben Zsigmond király velencei háborúja következtében példa nélkül csorbult. Soha máskor nem volt rá példa a magyar történelemben, hogy a Szent Korona fennhatósága alá eső területet elzálogosítottak volna. 13 város és a lublói uradalom került lengyel fennhatóság alá 37000 garasért (térképen mélyvörössel). A terület sokáig megtartotta Grafenstuhl-nak nevezett önkormányzatát és viszonylag háborítatlan életet éltek lakói, főként azokon a területeken, amelyek enklávékként ékelődtek a magyar területbe. Ha Magyarországon zajlott háború lengyel területekre menekültek az üldözöttek, ha pedig Lengyelországban volt háború az enklávékat nem zaklatták a hódítók, mert háborút kockáztattak volna a magyar királlyal – így történt ez az „Özönvíz” idején 1655-ben, amikor a svéd csapatok megálltak az elzálogosított terület határánál. 

A szepesi szászok története a XV. században vált el az erdélyi testvéreikétől. Míg utóbbiak jogaikat, területi különállásukat 1849-ig meg tudták őrizni, addig a Magyarországon maradt szepesi szászok ezt már a XV. században elveszítették.  Nem találtam arról információt, hogy mi okozta, hogy ennyire gyökeresen eltérő irányt vett fejlődésük, de valahol a huszita háborúk környékén kell keresgélnünk. A huszitizmus egyik fellegvára volt a Szepesség, Giskra, a huszita zsoldosvezér maga is Késmárkról irányította a meghódított Észak-Magyarországot, valószínűleg erre képtelen lett volna, ha nincs emögött a helybéliek támogatása. A protestáns mozgalmak előfutárának tekinthető huszitizmus népszerű volt a szláv lakosság körében, de valószínűleg a szász polgárság is rokonszenvezett velük - ennek lehet bizonyítéka, hogy alig száz év múlva a szepesi szászok testületileg csatlakoztak a lutheri reformációhoz. A huszita uralom felszámolásában szerzett érdemei miatt 1465-ben Szapolyai Imre, egy korabeli oligarcha kapja meg az egész Szepes vármegyét a Magyarországon maradt (a fenti térképen rózsaszínnel ábrázolt) XI szepesi szász várossal együtt. A szászok jogait és különállását eltörlik, a városi polgárokból jobbágyok lesznek. 

A XI szepességi  „város”: Csütörtökhely, Illésfalu, Káposztafalu, Kurimján, Müllenbach/Malompatak, Odorin, Velbach (Ágostháza), Zsákócz, Pálmafalu, Vitkócz,  +1 ismeretlen

A katolikus lexikon szerint: Csütörtökhely, Illyésfalva, Káposztafalu, Kurimján, Mühlénbach/Malompatak, Odorin, Velbach, Zsákóc, Nagyszalók, Tamásfalva, Danisóc

A tizenegy „város” mai állapotából kiindulva nem túlzás azt állítani, hogy sokkal jobban jártak volna, ha Zsigmond király ezeket is elzálogosítja a XVI szepességi városhoz hasonlóan.

24–11=16 Hogy is van ez?

Volt egyszer történetünk kezdetén a XXIV szász város szövetsége, melyből Zsigmond elzálogosított tizenhármat Lengyelországnak, maradt tizenegy Magyarországnak. Az utóbbiak sorsáról már volt szó. A Lengyelországhoz került városok

a_szepesi_varosok_czimere.jpg– (Szepes)Béla, Duránd (Durelsdorf), Felka (Fölk), Igló (Neudorf), Leibicz, Mateóc (Matsdorf), Ménhárd (Meneharddorf), Poprád (Deutschendorf), Ruszkin (Rissdorf), (Szepes)Olaszi (Wallendorf), (Szepes)Szombat (Georgenberg), (Szepes)Váralja (Kirchdorf), Sztrázsa (Michelsdorf) és a Lublói uradalom –

mely királyi birtokként nem tartozott a szász önkormányzat alá - 1412–1772 között állt lengyel uralom alatt. Kezdetben Lublóvár székhellyel irányította egy sztaroszta, majd a magyarországi területekhez hasonlóan mind inkább földesúri függésbe került. Azonban ezek a Magyarország által elszigetelt enklávék éppen megközelíthetetlenségük miatt megtarthatták városi jogaikat, Szent Koronához ragaszkodó hungarus-tudatukat. Mindeközben Magyarországon a XVI-XVII. században 22 országgyűlésen követelték az országos rendek a városok visszaváltását, melyre 1772-ig, azaz Lengyelország első felosztásáig kellett várni. Ekkor Mária Terézia királynő rendeletére a visszatért városok, kiegészülve Gnézdával, Podolinnal és Ólublóval külön törvényhatóságot alakítottak Szepes vármegyétől függetlenül XVI szepességi város néven.

A matematikai egyenletet így meg is oldottuk, azonban tudni illik, hogy ez az elnevezés megtévesztő. Ugyanis a tizenhat városon kívül ebbe a törvényhatóságba tartozott az Ólublói járás valamennyi falva két kivétellel. Ezt az önálló törvényhatóságot már József uralkodása alatt egyszer hozzákapcsolták a Tízlándzsás székkel együtt Szepes vármegyéhez, de a "kalapos király" halála után helyreállt a korábbi állapot. 

fortepan_61323_3.jpgLőcse városháza és a Lőcsei fehér asszony c. regényből ismert ketterhäuschen. (Fortepan_61323) 

Késmárki kurucok vs. lőcsei labancok

A XVI városén kívül még más városi jogállással is találkozhatunk a régi Szepes vármegyében. Közülük a legfontosabb a szabad királyi város cím volt. Ezek a városok a király alá tartoztak, adójukat neki fizették, cserében kiváltságokat kaptak, úgymint a bíráskodás (+pallosjog), árumegállítás, vásártartás joga. Késmárk és Lőcse volt a Szepesség két legfontosabb szabad királyi városa. A wikipédia úgy tudja, hogy Podolin is ilyen jogokkal bírt, de erre nem találtam más forrást. Gölnicbánya ellenben valóban ide tartozott, de ezt az 1276-ban kapott jogát felségárulás miatt 1527-ben elvesztette. Lőcse és Késmárk eltérő fejlődésen ment keresztül. A Hernád-völgy és az egész Szepesség legfontosabb települése, Lőcse már 1271-ben a szepesi szászok fővárosa volt. 1323-ban kapott szabad királyi városi jogokat. Késmárk ugyan a XIII. század óta bírt városi jogokkal és városfallal, de a címet csak 1656-ban nyerte el. Addig Thököly-birtok volt, ezért nem véletlenül e város evangélikus templomában temették újra Thököly Imrét. Késmárk 1526 után János király pártján volt, míg Lőcse Ferdinánd pártján, ami a töröktől nem zaklatott Szepességre évszázados háborút hozott, mezei csatákkal, várostromokkal, pestissel és lángoló falvakkal. Késmárk város pártállása a szabad királyi város címének elnyerését kifejezetten hátráltatta. 

1876-ban a megyerendezés során mindkét város elvesztette törvényhatósági jogkörét és rendezett tanácsú várossá alakultak. A szabad királyi város címet megtarthatták ugyan, de ez ekkoriban már csak egy jogkör nélküli titulus volt, mely a polgárokat a több száz éves kiváltságaikra emlékeztette. 

fortepan_95869_2.jpgGölnicbányai látkép a városháza és a r. kat. templom tornyaival (Fortepan_95869) 

Bányászok vs. földesurak

A városi rangok és címek következő csoportját a bányavárosok alkották. Hogy végletekig bonyolítsuk a közigazgatási káoszt, ezek is három külön jogállás szerint csoportosíthatók. 

szepesbv1.jpg

Szepes vármegye bányavárosai elsősorban a Hernád folyótól délre, a Királyhegytől nagyjából Kassáig húzódó ásványkincsekben igen gazdag vidékén találhatók. A vármegye más részein is folyt bányászat, azonban a Szepes-Gömöri Érchegység szűk völgyeiben jobbára ez volt a legfontosabb, ha nem az egyetlen megélhetési mód. Az itteni bányavárosok királyi telepítés révén keletkeztek, sziléziai, németalföldi és türingiai telepesek által, akik nem csupán jogaikban, de nyelvjárásukban is különböztek a vármegye többi szász lakosától. Magukat gründlereknek nevezték és már a tatárjárás előtt élénk bányaművelést folytattak. Gazdagságuk, megélhetésük szorosan kötődött az arany, ezüst, réz, vas, higany, ón, arzén és nikkel bányászathoz. Három fő központja Gölnicbánya, Igló és Szomolnok volt, mindhárom város külön jogokkal rendelkezett. Mindez azért is fontos, mert a városok által alapított bányatelepek és az ezekből kifejlődő települések anyavárosaik jogait kapták meg. Igló ebben a tekintetben eltérő fejlődést mutatott 1412 után, a szepesi joggal keveredő iglói bányajog csupán a lengyel fennhatóság alatt álló enklávé területén alapított telepekre terjedt ki, melyekből önálló település nem alakult ki. Gölnicbánya jogát ellenben megkapta a legtöbb környező telep, úgymint Korompa, Alsó és Felső-Szalók, Zakárfalva, Jekelfalu, Folkmár, Margitfalu, Kojsó, Prakfalva, Konchfalva és Svedlér. Szomolnok jogait Szepesremete, Lassúpatak, Stósz valamint időszakosan Svedlér kapta meg. Szomolnok városa maga is egy az egyben a selmeci jogot vette át, amikor szabadalmazott településsé vált. A helyi nemesség érdekeit sértette a bányajogok kiterjesztése, ugyanis az adott település ilyen módon meg tudott szabadulni a földesúri függéstől. 

Fénykoruk a XV. századig tartott, amikor a királyi főbányagrófon keresztül közvetlenül királyi hatalom alá tartoztak, adóval csak neki tartoztak, tisztségviselőiket, plébánosukat maguk választhatták. A szepesi bányavárosok részt vettek a Felsőmagyarországi Bányavárosok Szövetségében, mely együttes tanácsot tartott fenn. A szövetség tagjai voltak: Szomolnok, Gölnic, Svedlér, Remete, Igló (Szepes vármegye), Telkibánya, Jászó (Abaúj vm.), Rudabánya (Borsod vm.) és Rozsnyó (Gömör vm.). Központja Gölnicbányán volt, ez volt a bányagrófok székhelye is egyben. 

miksa_n.jpg

1465-ben, amikor a szepességi XI. város földesúri uralom alá került a bányavárosok helyzete is megrendült. 1498 és 1527 között elveszítették önkormányzatukat 1514-től már Szapolyai szedi a királyi bányaadót. Az 1711-ig szinte folyamatos háborúskodás és a hadjáratokat kísérő pestisjárványok során a terület elnéptelenedett, a bányászat hanyatlott. A Szapolyaiak, majd a Thurzók, végül a Csákiak gyakorolták fölöttük a földesúri jogokat, mint Szepes vármegye örökös ispánjai. Igló mindeközben a lengyel fennhatóság alatt viszonylagos békét élvezett. 

1548-ban I. Ferdinánd király modernizálta a bányajogot és bányaigazgatást, ami egyet jelentett az alsó-ausztriai (joachimstali) bányajog bevezetésével. Ez korszerűbb volt a magyarországinál, de a helyi sajátosságok miatt a szepességiek csak módosításokkal voltak hajlandók elfogadni. Az 1573-as Miksa-féle bányarendtartás (ennek a címlapja látható a bal oldali képen) — kissé megelőzve a szüfrazsett mozgalmakat — már szabályozta a 8 órás munkanapot és korlátozta a nők és gyerekek bányákban dolgoztatását. 

Amikor a háborúk zaja 1711-ben hosszú időre elült csupán 3 település, Szomolnok, Svedlér és Stoósz állt kincstári birtokban, a többi bányaváros földesúri függésben volt. Az elnéptelenedett, felhagyott bányavidékeken megjelentek a tót és ruszin telepesek és lélekszámban lassan elhagyták a megfogyatkozott németeket. A bányák kimerülésével párhuzamosan más iparágak is megjelentek, hámorok, vasművek alakultak. A bányavárosok életében fordulópontot jelentett az 1832-36-os országgyűlésen elfogadott önkéntes örökváltság, amely lehetővé tette a földesúri függésből való szabadulást. Gölnicbánya váltotta meg magát elsőként, 1844-ben már a szabad királyi város jogát is visszaszerezte. Példáját egy évre rá Merény követte, ők 120 ezer forintot fizettek, majd Szepesremete 138 ezret. 1848 előtt még Korompa is megváltotta magát, ami az 1848-as jobbágyfelszabadítás ismeretében meglehetősen rossz befektetés volt. 

A rövid egység korszaka (epilógus)

Szepes vármegye egységes közigazgatása 1876-ban alakult ki, amikor a megye területén lévő valamennyi város törvényhatóságát a vármegye alá rendelték. A XVI szepességi várost az 1876-os vármegyerendezés során olvasztották be a Nagymegyébe. Közülük sokan nem tudták megtartani a városi jogaikat, az ugyanis olyan kötelezettségekkel járt, melynek képtelenek voltak megfelelni. Önmagát 1882-ig községgé lefokozott település volt Duránd, Felka, Mateóc, Ménhárd, Ruszkin és Strázsa. 1888-ig követte őket Gnézda, majd 1891-ben Podolin és Szepesszombat. Előfordult az is, hogy rövid községként eltöltött idő után a város polgársága ismét vállalta a várossá válás terheit, pl. Leibic és Szepesbéla. Ólubló pedig háromszor cserélt mielőtt végleg község lett 1910-ben. Hogy tovább bonyolódjon a helyzet volt még hét város, amely mindvégig megtartotta városi kiváltságait. A közigazgatási csere-bere ellenére a Szepesség volt a történelmi Magyarország leginkább urbanizált térsége, 1876-ban a vármegye területén 19 különféle jogú város állt, 1910-re ez a szám kilencre csökkent, de ezzel még így is tartotta az országos rekordját (a legnagyobb területű Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegyében is csak 7 város volt). 1881-ben Stószt még átcsatolták Abaúj vármegyébe, azzal az indokkal, hogy a "hegy rossz oldalán", azaz a Torna patak vízgyűjtőjén fekszik. Ezzel a mozzanattal vált „véglegessé” Szepes vármegye területe, mely 1919 januárjáig állt magyar fennhatóság alatt. A csehszlovák állam a megyét megszüntette, mely ellen a vármegyei hatóságok Lőcsén hivatalosan tiltakoztak. Nem sok sikerrel. 

 

Felhasznált és ajánlott irodalom:

13 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://pangea.blog.hu/api/trackback/id/tr788367410

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

kugi · http://kugi.blog.hu 2016.04.17. 20:55:22

Nagyon alapos, és számomra sok új ismeretet adott a poszt!
A "tartárjárás" pedig még vicces is volt. :)

gabute 2016.04.18. 21:40:04

Iglón, a Hernád jobb partján, a mai jégcsarnok helyén az 1970-es évek elején még álltak a XVI szepességi város házai - ahol az iglói gyűlésekre érkező delegációk voltak elszállásolva. Elvileg 16 db pontosan ugyanúgy kinéző épületről volt szó (és NEM a Provinciális Házra gondolok). Erről van valahol fénykép? Én már felkutattam a netet, de sehol se találtam :( Nagyon érdekelne egyrészt, hogyan néztek ki, másrészt hogy vajon miért bontották le őket...

Illetve önkormányzatisági-közigazgatási szempontból akár érdekesek lehetnek a Vlach jogon telepített és a soltészfalvak is. Amúgy kitűnő cikk, nagyon élveztem!

Gery87 2016.04.19. 12:31:19

A lengyel uralom jogilag pontosan mit takar?
Az én olvasatomban és logikám szerint gyak. az elzálogosítás miatt egy "konszessziós terület" volt mint ma pl Guantánamó....vagyis jogilag MO részei voltak de az állami hatalmat Lengyelország gyakorolta.

ChPh 2016.04.19. 12:31:54

Én azt hittem jó vagyok történelemből, eddig...

Azt hiszem van mit pótoljak még :)

Köszi a cikket

Tranquillius 2016.04.19. 13:13:37

@Gery87: Én úgy értelmeztem, hogy Zsigmond beadta a zaciba a városokat, a cserébe kapott pénzt pedig nem tudta később előteremteni, hogy visszaváltsa, ezért csak a sokadik leszármazottja tudta elhozni őket, miután a zálogház csődbe ment. Közben a lengyel zacis megpróbálta saját tulajdonba vonni őket, néha több, néha kevesebb sikerrel. :)

pitcairn2 2016.04.19. 16:38:22

@Tranquillius:

remek poszt, de a "közigazgatás" szó használata néhány helyen kissé anakronisztikusnak tűnik, különösen mivel csak úgy tobzódnak a történetben a partikuláris érdekek mentén szerveződő, privilegizált helyzetben lévő autonóm egységek

(meg hát aztán modern értelemben vett közigazgatás nem nagyon volt errefelé a 18. század előtt, a 13. században a királyi vármegye is átadta a helyét az autonóm nemesi vármegyének)

Gery87 2016.04.19. 16:54:46

@Tranquillius:

Nem mondom hogy okosabb lettem:)
Minden esetre mind a korabeli, mind a modern térképeken változó hogy lengyel vagy magyar területként ábrázolják...

"A csehszlovák állam a megyét megszüntette, mely ellen a vármegyei hatóságok Lőcsén hivatalosan tiltakoztak. Nem sok sikerrel. "

1923 után, addig 16 megye volt, a korábbi magyar alapokon, de megváltozott hatáskörrel, 1928 után 6 "nagymegye"..majd tartományi rendszer lett...

Gery87 2016.04.19. 16:56:21

("1928-ig 6 nagymegye...")

Tranquillius 2016.04.21. 09:25:52

@Gery87: A térképekkel kapcsolatban én is gondban voltam, a Demkó féle legpontosabbat csak az után találtam meg, hogy megcsináltam már a sajátokat a rendelkezésemre álló adatokból. A városokat sokszor feledékenységből ábrázolták Magyarország részeként (1772 után készült történelmi térképeken), sokszor pedig azért, mert túl kicsi területről volt szó, ahhoz, hogy pontosan ábrázolják lengyel területként.

gabute 2016.04.24. 19:52:53

@Tranquillius: A zacis hasonlat szerintem is jó, de véleményem szerint ezek a városok továbbra is a Magyar Királyság részét képezték, csupán az adót fizették a lengyel királynak. Erre a "jövőbeli bevételre" előre fizetett Zsigmond királynak Lengyelország.

Egyébként ugyanez történt Sopronnal is pár évvel később, de csak bő két évtizedig tartott.

Albu 2016.05.02. 16:46:25

„A Szepesség mint földrajzi tér volt a nagyobb halmaz, melynek Szepes vármegye csak egy (…) részét foglalta el. Mígnem 1876-tól (egy apró kivétellel) kitöltötte az egészet”

Melyik volt ez az apró kivétel?

Tranquillius 2016.05.02. 19:12:20

@Albu: Stoósz település, amit átcsatoltak Abaúj-Tornába 1881-ben.

Tranquillius 2016.05.02. 19:15:12

@Gery87: A hétvégén sikerült megszereznem a Sváby-féle könyvet a XIII. városról (bookline.hu/product/home.action?_v=Svaby_Frigyes_A_Lengyelorszagnak_elzalogositott_XIII_szepesi_varos_tortenete&id=124587&type=22) Az elzálogosítás jogi kérdésre vissza fogok térni a szepesi szászokról szóló cikkekben.
süti beállítások módosítása