Pangea

Minden, ami földtudomány

Térképre rajzolt vaspályák – III. forduló

2016. március 16. 20:00 - Ferriviarius

A Pangea közösség új játékkal jelentkezik: a Térképre rajzolt vaspályák a 2016. év során a földrajz és kartográfia új részterületét: a vasúttörténeti földrajzot hozza be a térkép-felismerési és háttérkutatási verseny témái közé.

Háromhetente jelentkező játékunk mostani fordulóiban a II. katonai felmérés térképeinek részleteit kell felismerni, és az azokhoz kapcsolódó kérdésekre válaszolni, fordulónként, részpontokba szedve. A játékhoz utólag is lehet csatlakozni, a korábbi feladványokat megválaszolni. Bátorítunk minden olvasót a csatlakozásra, és ismét jelezzük: olykor a vasútföldrajzi-történeti ismeretek hátrányt jelentenek.

Emlékeztetnénk, hogy egyrészt a MAPIRE honlapjáról vannak a feladványok, másrészt megfejtésekhez a gondolatmenetet is kérjük: szűkszavúan elég, de hivatkozásokkal, linkekkel (teljes url) együtt, hogy lássuk, milyen úton sikerült eljutni a válaszhoz, és melyek voltak a végül kizárt mellékutak, félrevezető adatok. A böngésző címsorából azt a néhány sort pár művelettel könnyedén be lehet tenni a levélbe, szövegesen kiegészíteni, a feladvány kitalálójának okulására. És a levél tárgya:

Térképre rajzolt vaspályák – III. forduló

 Lássuk a mostani feladványokat!

 

trv_iii_1.jpg

21. a) Mi a képen látható állomás átadáskori neve? b) Melyik mai híres üdülőhely tartozott a vármegyéhez, ami ma más nevű megyéhez tartozik?

 

 

trv_iii_2.jpg

22. a) A képen látható városban hány évvel a bukaresti előtt adák ki román nyelven az Újszövetséget? b) Ki állta ennek költségét?

A képen megfigyelhetjük a tengerszint feletti magasság megadását bécsi ölben, majd méterben.

 

trv_iii_3.jpg

23. a) A részleten látható legnagyobb telpülésnek mi köze van az Ausztriához csatolt területek nevéhez? b) Mikor lett csak székhelye az elcsatolt területnek? c) Mióta villamosított a vonal, és milyen feszültséggel?

Megfigyelhetjük, hogy a környező térképek rajzai eléggé elütnek a megszokott szelvényektől.

 

trv_iii_4.jpg

24. a) Mikor tért vissza a város Magyarországhoz? b) Melyik vasúttársaság építette innen tovább a vasutat északra? c) Melyik vasúttársaság épített innen vasutat keletre? d) Nyugatra?

 

trv_iii_5.jpg

25. a) A túlparton lévő településen 2011. nov. 27-én mellszobrot avattak fel egy nagy uralkodóról, aki ma bankjegyen is szerepel. Ez a nemzetiségi történetírás szerint független volt a magyar királytól, de valójában nem, és fogadalmának jutalmául birtokot is kapott tőle: hol találhatók ezek? b) Melyik vasúttársaság építette innen tovább a vasutat? 

 

trv_iii_6.jpg

26. a) A képen látható településnek mi köze a Siebenbürgen elnevezéshez? b) A lakott területen át egy hév is közlekedett, ami megállt egy nyaralótelepnél: a ma is álló felvételi épület Wikimapia-linkjét kérjük. c) Utóbb villamos közúti vasút is épült a városban: az adott állam területén ugyanabban az évtizedben hol létesítettek még villamosüzemet, ami azóta szintén megszűnt?

 

trv_iii_7.jpg

27. a) Egy államot próbáltak létrehozni egy néprajzi tájon közel száz éve, választott vezetője idevalósi volt. A város ennek legnagyobb települése. Hogy hívták az illetőt? b) A vízfolyás, melynek mentén fekszik, szűk völgyben vezet, a térség járhatatlan erdőség volt a középkorban, a vasútépítést is lehetetlennek tartották a terv felmerülésekor, Széchenyinek a fejében valószínűleg meg sem fordult. Miről kapta ez a vízfolyás a nevét? (A jelenlegi hivatalos név félreértésen alapul.)

 

trv_iii_8_r.jpg

28. Már láttunk olyan feladványt, ahol ma több vasúti fővonal vezet, de akkor még csak egy, és nem az épült előbb, amit naivan gondolnánk. Ebben a városban egy építészeti stílusnak számtalan emléke áll ma, bár jövőjük bizonytalan. A stílus legnagyobb magyar képviselője egy MÁV-hoz köthető épületet tervezett. Mi található ma az épületben?

 

trv_iii_9_r.jpg

29. Ígértük, hogy mutatunk olyan részletet, ahol a tervet felvezették a térképre, de szinte biztos, hogy az nem úgy valósult meg. Ebben az esetben a vasút végállomása maradt terv, ugyanis végül közelebb vitték a településhez. a) Hány vonat közlekedik ma ezen a vasútvonalon? b) A világ hányadik alapítású műszaki felsőoktatási intézménye működött itt? c) A részlet délnyugati sarkában egy nagyobb tó látható. Mi célból létesült, társaival együtt?

 

trv_iii_10_r.jpg

30. a) A képen látható részlet nyugati szélén egy ipari létesítmény foglalta el a helyet. Hol található ilyen, közvetlenül a Duna mentén? b) Az északi részén látható városban a 14. feladványban említett regény írójának néhány figurája látható köztéri szoborként. Kik ők? c) A kanyargó szárnyvonalon pár évtizede ércszállítást végeztek, egy kisvasútról rakták azt át. Milyen márkájú tehergépkocsik pótolták a kisvasutat 15 éve?

 

Mivel jópár, már korábban megfejtést küldő játékostól várunk még megfejtést (későbbi idetalálók is bátran kapcsolódjanak be, természetesen a korábbi fordulókkal együtt), ezért a pontállást most nem közöljük.

Kérdés esetén az üzenet tárgy mezejébe a mindenkori játékforduló cikkének-bejegyzésének címét kell pontosan bemásolni, ebben a fordulóban ezt: Térképre rajzolt vaspályák – III. fordulóA képre kattintva kitöltődik a Tárgy mezőA megfejtéseket, a – kizárt esetekkel, megoldási elvezető – gondolatmenettel és hivatkozásokkal (teljes url-linkekkel) együtt, ide várjuk, a fenti tárggyal. (Egy levélben tehát egy forduló szerepel, javítani az azonos levélre adott válasszal lehet, a korábbi levelet kiegészítve. Fordulónkénti határidő egyelőre nincs.) Következő forduló: 2016. IV. 6. 20.00.

Sikeres játékot! 

 

Frissítés 2016. XII. 22. 7.59:

A megfejtéseket itt lehet megtekinteni:
A térképmű, és ami mögötte van – A III–IV. forduló megfejtései

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://pangea.blog.hu/api/trackback/id/tr178416146
süti beállítások módosítása