"This is (also) Sparta!"

Ki ne hallott volna a Leonidasz király híressé vált csatakiáltásáról, ahogy a perzsa követet belerúgja a kútba a 300 c. filmben? Spárta mindvégig központi szerepet játszott a görög történelemben, mígnem a Kr. e. IV. században végleg eltűnt a történelemkönyvek lapjairól. Földrajzi szempontból Spárta már jóval kevésbé játszott központi szerepet, egyetlen rövid időszakot leszámítva. Abszurd módon ezt is csak azután, hogy teljesen elnéptelenedett. 

Tyúk és a tojás esete

Spárta földrajzáról meglehetősen szűkszavúan szólnak a történelemkönyvek, ezért talán nem is lehet őket hibáztatni. Két részes sorozatunkban most ezt a hiányosságot szeretnénk pótolni.

Viszonylag köztudott dolog, hogy az ókori Spárta társadalmának fejlődése alaposan eltért a többi görög városállamétól. Az már kevésbé ismert, hogy Spárta város szerkezete sem követte a klasszikus kor követelményeit. Még a városállam fénykorában sem fedezhetők fel benne a hippodammoszi városépítészet nyomai ezért találóbb lenne rá a "falu-állam" kifejezés: 

Thuküdidész jóslatát a régészet igazolta, a modern Szpártiba érkezők nem találnak látványos rommezőket, monumentális épületek maradványait. Nagyon úgy tűnik, hogy Spárta nagysága valóban a lakóinak nagyságával együtt enyészett el. 

Érdemes Léda tojásaitól kezdeni, hiszen már a város neve sem egyértelmű; Spárta vagy Lakedaimón? Spárta híres hoplitái a Λ (lambda) jelet viselték kerek pajzsukon, és nem a szigmát (Σ). Tehát már ebből következtethetünk, hogy a Spárta kifejezést a spártaiak nem használták, ők magukat lakedaimóniaknak (Λακεδαίμων) nevezték. Rajtuk kívül azonban minden más görög spártainak nevezte őket. Éppen ezért mindkét elnevezés használható, egymásnak szinonimái. Sőt mi is használhatjuk a spártai kifejezést, elvégre nem vagyunk spártaiak. 

A tojásoknál maradva a környező földrajzi nevek kapcsán megint csak felvetődik a tyúk és a tojás reláció, miszerint vagy a hegységek, folyók, települések nevei származnak a görög mitológiából, vagy már az ember személyesítette meg a mitológiai alakjait a környező tájnevekről, beemelve őket a saját legendáriumába. Itt van például Lakedaimón, aki a "hegységgé vált" hetedik peliád Tajgetosz (Atlasz titán és Pleioné tengeri nimfa lánya) és Zeusz gyermeke volt. Ő lett Lakónia első királya. Az ő felesége volt a település névadója Spárta, aki mellesleg Eurotasz király leánya volt, nevét Spárta folyója viseli azóta is. Eurotasz hagyományozta a királyságot Lakedaimón királyra, aki később a feleségéről nevezte el saját országát, aki ugyanakkor a saját unokahúga is volt egyben. A mitológia részben kirajzolja a Lakóniai-völgy földrajzát, melynek gerince a "szépen folyó" Eurotasz völgye. Ezt öleli körül a Tajgetosz- (2407 m) és a Parnon-hegyvonulat (1935 m). A völgy egyedül a tenger felé nyitott, de itt nem alakult ki nagyobb kikötőváros. Ennek egyszerű természetföldrajzi magyarázata van: az Eurotasz torkolata az antikvitás óta körülbelül 10 kilométert nyomult előre a tenger rovására, köszönhetően a Peloponnészosz-(fél)szigeten lezajlott erdőirtásnak és talajpusztulásnak. 

A régi és az új Spárta találkozása

"A birodalom falai a harcosok, a határ a dárdák hegye!" 

Mint ahogy Thuküdidész írja, az ókori Spárta sokkal inkább hasonlított egy falura, mint a többi görög városállam. Falai nem voltak, ennek ellenére csak viszonylag későn - amikor a spártai életforma kezdett már lehanyatlani  - tudták ellenséges csapatok egyáltalán megközelíteni. Egészen addig falu létére bevehetetlennek bizonyult. Tulajdonképpen nem is volt egységes a település, négy egybeépült (és egy távolabbi), de közigazgatásilag különálló falu (görögül: kómé) alkotta. Pontos elhelyezkedésük meghatározását akadályozza, hogy gyakorlatilag alig maradt utánuk régészeti emlék.

Ez a struktúra jellegzetesen dór, más nem-dór görög vidékről nem ismerni hasonlót, sőt külső szemlélők egyenesen barbár, elmaradott városszerkezetként emlékeznek meg róla. A Spártát alkotó kómék: északon Limni, északnyugaton Kynosura, nyugaton Pitané, délen Mesoa és az 5 km-re fekvő Amyklai kapcsolódott az akropolisz környékén koncentrálódó "belvároshoz". Területük meghaladta a 20 négyzetkilométert, ezért igen költséges lett volna fallal körülkeríteni az összes kómét. Ezt a hiányosságot a spártaiak egészen másként magyarázták: szerintük a helybéli polgárok Lakedaimón falai és a határ a dárdáik hegye. Azt nem tették hozzá, hogy a hegységkeret átjáróit viszonylag könnyen le lehetett zárni akár kisebb csapatokkal is, továbbá a férfiak távolléte esetén a spártai asszonyok nem kevesebb bátorságról és harciasságról tettek tanúbizonyságot. 

Városnak falu, falunak város

Spárta központja a legmagasabb dombon épült fellegvár tövében helyezkedett el. Az athéni párjához hasonlóan itt helyezkedtek el a város legfontosabb épületei; a fémburkolattal díszített - szerény méretű - Athena Khalkioikosz temploma, melybe az áruló Pauszaniászt falazták be élve, az Athene Ergané temploma és múzsák szentélye. A fellegvártól nyugatra, félig a hegyoldalba épülve feküdt a színház. Spárta falai viszonylag későn Kr. e. 192-ben készültek el, Nabis türannosz uralkodása idején, de akkor is csak az első négy kómét kerítették körbe, a távolabbi Amyklai kimaradt. 

Az ókori Spárta hozzávetőleges közigazgatási határai

Spárta klasszikus kori lakosságszámáról nem rendelkezünk pontos adatokkal. A Kr.e. 465-ban bekövetkezett hatalmas földrengés 20000 spártai áldozatáról szóló feljegyzéseket is illik kritikával kezelni, valószínűleg az egész városban legfeljebb e lélekszám kétszerese élt. A spártai városszerkezet elmaradott, falusias mivoltának alaposan ellentmond a népsűrűségi adat. A 20 négyzetkilométeren élő 40000 ember 2000 fő/négyzetkilométeres értéket ad, ami valljuk meg nagyon nagy és egyáltalán nem falusias.

Spárta kb. 8000 négyzetkilométeres területével a legnagyobb görög polisz volt. A népsűrűség 33-43 fő lehetett négyzetkilométerenként, ami a föld eltartóképességének határán mozgott. Ebből kiszámolható, hogy az összlakosság körülbelül 250000-300000 fő volt, akik közül legfeljebb 10% lehetett a teljes jogú spártai polgár (homoios) beleértve a családtagokat is. Számuk nem volt állandó, az évszázados háborúkban egyre jobban csökkent. Spárta település még fénykorában sem tartozott a legnagyobb görög települések közé, a Peloponnészosz-félszigeten sem. Korinthosz megelőzte őt lélekszámban és gazdagságban is. 

A Gümnopaidion ( Γυμνοπαιδίαι), avagy a fiatal spártaiak beavatási szertartása egészen a római korig fennmaradt (forrás)

Spárta fénykorában nemhogy Görögországot, de még a Peloponnészosz-félszigetet sem uralta teljes egészében. A polisz területe a félsziget területének kevesebb mint 40%-ra terjedt ki, úgy, hogy ebbe beletartozott a meghódított Messzénia is. Argosz és az északi akháj területek pedig még a hatalmas Peloponnészoszi-szövetséggel is dacoltak. 

Spárta a római uralom alatt teljesen elvesztette politikai jelentőségét, cserébe kapott pár évszázadnyi békés fejlődést. A spártai hagyományok turista látványossággá váltak, a fiúk férfivá avatási szertartásait ezentúl a színházban tartották. A tehetősebb rómaiak előszeretettel keresték fel a hellén kultúra bölcsőit, de Spártából egy álmos kisváros lett. A város falain belüli kómék széttagoltsága megszűnt, a város egységét elősegítette a kiépített víz és csatornahálózat. Tehetősebb polgárai elhagyták, Róma, vagy Konstantinápoly felé vették az irányt, ahol jobban lehetett boldogulni. A Peloponnészosz-félsziget igencsak távol esett a birodalom határvidékeitől, ezért a barbár betörések és a császárok-ellencsászárok harcai elkerülték. Közel öt évszázadnyi békés időszak szakadt meg 395-ben, amikor Alarik vizigótjai rászabadultak a védtelen vidékre és Spártát története során először kifosztották és felgyújtották. 

A megpróbáltatások nem értek ezzel véget, a VII. századtól - avar ösztönzésre - a Balkánt és Hellászt elárasztották a szláv törzsek. A népvándorlás olyan mérvű volt, hogy még a Peloponnészosz-félszigeten is teljes városok népessége cserélődött le, köztük Spártáé is. A központi hatalom megszűnt, a félsziget belső területein fosztogató bandák uralkodtak, csak a kikötővárosokban sikerült a flotta segítségével némiképpen fenntartani a rendet. A helyzet csak a IX. századra kezdett normalizálódni, amikor a Konstantinápolyból uralkodó római császároknak sikerült a hegyekbe űzni a pogány szlávokat és újranépesíteni a városokat kis-ázsiai görögökkel és távolabbról érkező örményekkel. Végül a kereszténység felvétele pacifikálta a vad szláv törzseket, akik lassan, évszázadok alatt beleolvadtak a görögségbe. 

Lakedaimónból La Crémonie-be

Spárta - vagy ahogy akkoriban már inkább nevezték Lakedaimón - életében a legnagyobb változást a frankok érkezése jelentette 1204 tavaszán. A Geoffroi de Villehardouinok tevékeny részt vettek ki az egykori római birodalom szétverésében. Azért beszélünk róluk többes számban, mert a Champagne grófságbeli nagybácsi és unokaöccse egyaránt ezt a nevet viselték. Mialatt a nagybácsi kihasította magának a zsírosabb részt Konstantinápoly elfoglalásával és beírta magát az irodalomtörténetbe is a hódításról szóló művével (De la Conquête de Constantinople - magyarul is olvasható félrefordított címmel: Bizánc megvétele), addig az unokaöcs kissé megkésve és rossz helyen partra vetődve barátjával, Guillaume de Champlitte-tel és mintegy ötszáz lovassal megkezdte a Peloponnészosz-félsziget meghódítását. Akkoriban a félsziget közkeletű neve Morea volt, a X. századi első említéstől egészen a török kor végéig. A földrajzi név eredete visszavezethető a selyemhernyó-tenyésztés céljából ültetett eperfákra, a félsziget alakja hasonlít egy eperfalevélhez. 

Morea északi részén jött létre az első keresztes állam, az Akháj Fejedelemség, amely még a dórók előtt itt élt népesség nevét őrizte meg latin közvetítéssel. Történetileg Akhaia a Peloponnészosz-félsziget északi részét fedi, Patrasz központtal, míg a Morea elnevezés a nyugati partvidékről terjedt ki az egész félszigetre. 

Morea, a frank Peloponnészosz

Akhaia első frank fejedelme a dijoni származású Guillaume de Champlitte lett, székhelye pedig Andreville-nek átnevezett Andravida lett. A Villehardouinok pedig az általuk 1210 tavaszán meghódított Lakedaimón városában telepedtek le. A La Crémonie-nek átnevezett város szélén, az Eurotasz folyó partján épült fel palotájuk. Ekkor a város lakossága nagyrészt görög volt, de a frank hódítás következtében nagyszámú frank telepes érkezett a Peloponnészosz félszigetre. Szükség is volt rájuk, ugyanis a hódítók bár kisszámú, de ütőképes hadsereggel rendelkeztek, számukban elenyésző kisebbségben voltak a görög tengerben. A katonák és a telepesek is elsősorban férfiak voltak, akik nem engedhették meg maguknak, hogy otthonról szerezzenek maguknak asszonyt, ezért a lakosság keveredése szinte azonnal megindult. Később ennek nagy jelentősége lesz a frank uralom meglazulásában és megszűnésében. 

Középfölde hangulat - A Villehardouinok sajthegyi vára

1208-ban Champlitte hazatért Burgundiába bátyja halála miatt, helyettesének Geoffroi-t tette meg. Azonban úton hazafelé, Apuliában meghalt, így a helybéli frank hűbéresek a helyettest tették meg az új fejedelmüknek. Ettől kezdve a fejedelmi cím a Villehardouin családon belül öröklődött.

A Peloponnészosz meghódítása lassan ment, az utolsó görög erőd, a félsziget Gibraltárja, a malvázia bor névadója, Monemvaszia csak 1248-ban esett el. A belső területeken, főleg a Tajgetosz- és a Parnon-hegységek megközelíthetetlen részein leigázhatatlan (fokozatosan görögösödő) szláv törzsek éltek, akik például pokollá tették a nyakukba ültetett latin püspök életét, aki pár év múlva visszamenekült Itáliába. Mivel ezek a törzsek túl közel éltek La Crémonie-hez II. Vilmos herceg erődépítésekbe kezdett, hogy féken tarthassa őket. Akkor még nem tudta, hogy a kedvenc palotájától 5 mérföldnyire, egy helybéli sajt formájáról Müzithrasznak nevezett hegycsúcson felépülő új, Misztrasz, avagy röviden Misztra nevű vára végső soron Spárta végzetét fogja okozni.

Hogy miként néptelenedett el Spárta II. Villehardouin Vilmos várépítésének következtében és hogyan született újjá a következő részből derül ki:  

2. rész Misztrából Szpártiba

Ajánlott és felhasznált irodalom: 

• http://hagibal.blogspot.hu/2013/07/sparta-ostroma-kre-272-1-resz.html
• Τὸ Χρονικὸν τοῦ Μορέως
• The Chronicle of Morea 
• http://www.ancientgreekbattles.net/Pages/47932_Population.htm
• http://ellinondiktyo.blogspot.hu/2015/05/h.html
• Steven Runciman: Mistra, byzantine capital of the Peloponnese - Thames and Hudson 1980
• Pausanias: Description of Greece (a link a Lakónia fejezet első bekezdésére mutat)