Jól ismert az angolok, franciák, hollandok és spanyolok szerepe Észak-Amerika gyarmatosításában. Azonban valamiért egy, a gyarmatosítás kezdetei időszakában még ereje teljében lévő európai országról ritkán esik említés. Talán meglepően hangzik azok számára, akik kevésbé ismerik Észak-Amerika történelmét, de a Svéd Királyság is megmérette magát a jelenlegi Egyesült Államok területéért folyó vetélkedésben. E bejegyzésben egy elfeledett kolónia messzi homályba vesző történetét szeretném felidézni.
Fort Kristina skanzen (forrás)
A 16. századi svéd királyság Európa perifériájának számított. Távol esett a kontinens fő kereskedelmi útvonalaitól, hisz a mai Svédország déli területeit a Dán Királyság birtokolta. Ezért a Balti-tenger mentén folyó Hanza kereskedelembe csak közvetve tudott bekapcsolódni a Királyság, szerény mennyiségű és minőségű mezőgazdasági termékeivel, faipari alapanyagaival.
A 30 éves háború azonban szerencsés fordulatot hozott a svédek számára. Az 1618-ban induló vallási háborúba n a protestáns világ mellé álltak, s a kor viszonyaihoz képest ütőképes svéd hadsereg jelentős sikereket ért el a harcokban. Gusztáv Adolf svéd király bekebelezte Finnországot, Karéliát és Livóniát, valamint a porosz tengerpart egy jelentős szakaszát. Ugyan a Svéd Királyság népessége még a bekebelezett területekkel együtt is igen alacsony volt. Svédország és Finnország együttesen alig 1,5 millió ember otthona volt, az újonnan szerzett Karélia, Livónia, és porosz tengerpart nélkül. Azonban európai nagyhatalmi szerepe mégis megkérdőjelezhetetlen volt.
Svéd Királyság a 17. században (forrás)
A Svéd Királyság folytonos riválisa Dánia volt, mellyel szemben a hollandokkal szövetkeztek. Azonban a svéd hadsereg fenntartása és folyamatos modernizálása, melyre szükség volt a dánok ellen, jelentős terheket rótt a svéd parasztságra. Gusztáv Adolf megértette, hogy vagy a hadsereget építi le, és veszti el nehezen megszerzett európai pozícióját, vagy további területeket kebelez be. Ekkor nagyjából olyan helyzetbe került a királyság, mint annak idején a Római Birodalom. A király tudta, hogy az amerikai gyarmatokról érkező spanyol hajók roskadoznak az arany súlya alatt, s az egyetlen kiutat az amerikai expedícióban látta.
Út Új Svédországba (forrás)
A hollandok tapasztalataira és hiteleire támaszkodva a király megalapította a Svédország Társaságot, vagy más néven Déli Társaságot (svédül Södre Kompaniet). A vállalatot eredetileg fele-fele arányban birtokolták a svédek és hollandok, de ők később kiszálltak, s a társaság összes költségeit a Svéd Királyság állta.
A Kalmárok Kulcsa, replika már az USA lobogójával (forrás)
Az első expedíciót a hollandus Peter Minuit, a holland amerikai gyarmatok volt kormányzója vezette. Stockholm kikötőjéből 1637 őszén indult hosszú útjára a Kalmar Nyckel (~ Kalmar Kulcsa) és Fågel Grip (~ Griff Madár) svéd hajók. Az úti cél a holland gyarmatoktól délre eső területek, a mai Delaware-folyó torkolat vidéke volt. Peter Minuit a hajókat az öbölbe érve észak felé navigálta és a Delaware folyón egészen a Minquaas Kill (ma Christina-folyó) torkolatáig vitte. A hajók fél éves utat követően értek partot a Delaware-folyó jobb partján, 1638. március 29-én. Peter Minuit felvette a kapcsolatot a helyi indiánokkal (irokézek) és területet vásárolt tőlük, majd megalapították az első amerikai svéd telepet, s a svéd királynő tiszteletére elnevezték Fort Kristinának. Fort Kristina vált a svéd kolónia elsődleges központjává, s volt az első európai település a Delaware-folyó völgyében.
Fort Kristina erődje (forrás)
Fort Kristina megépítése után két évvel érkezett meg a második svéd expedíció. Az expedíció tagjai új telepet nem alapítottak, ők Fort Kristina erősítésén és a helyi létfeltételek magasabb szintű megteremtésén fáradoztak. Közben alkalmi kereskedelmi üzleteket kötöttek a helyi indiánokkal, akiktől főleg dohány termékeket vásároltak, amelyeket csak 1641-ben tudtak először visszaküldeni az anyaországba. A dohány vált a svéd gyarmatok legfontosabb exporttermékévé, azonban más jelentősebb nyersanyagot, vagy terméket nem tudtak haza küldeni a királyságba, s az expedíció gazdasági szempontból nem váltotta be a hozzáfűzött reményeket.
1643-ban a svéd gyarmatok igazgatását Johan Björnsson Printz vette át a hollandustól, s 10 éven át, egészen 1653-ig vezette Új Svédországot (Nya Sverige). Kormányzósága alatt a gyarmat birodalom szépen növelte területét, számos újabb erődítést emeltek a Delaware-folyó mindkét partján. 1643-ban Nya Elfsborgot és Nya Göteburgot, 1646-ban Nya Vasa-t, 1647-ben Nya Korsholmot. Viszon ez a gyors svéd terjeszkedés és a gyarmat virágzása feszült viszonyt eredményezett az északi szomszéd hollandokkal.
Benépesülő Nya Sverige (forrás)
Az erődítések mellett számos fallal védett települést alakítottak ki. Ezek között találhatjuk Finland, Uppland, Varkens Kill, Printztorp, Druweeÿland, Mölndal, Torne, Sveaborg, Nya Stockholm, Översidolandet, Timmerön, Strandviken, Ammansland nevű településeket.
A számos település ellenére azonban nehéz volt telepeseket találni a gyarmatokra. Az összesen 11 expedíció során 14 hajónyi gyarmatosítóval benépesült Nya Sverige nem volt egy népszerű célpont. A Svéd Királyság újonnan szerzett európai területeinek benépesítésével is nehezen boldogult, alacsony volt a letelepedési hajlandóság Lappföldön és Finnország egyes területein is. Ezért a telepesek legritkábban voltak önkéntesek, akik a jobb életreményében indultak el Svéd Amerika felé.
Ahogy a szakirodalmak megemlékeznek róla, a 4. expedíció utasai tipikusnak nevethetők voltak: 8 katona és 4 szolgafiú, 4 felnőtt szolga, 2 nemes, 1 szűcs, 1 molnár a családjával, még egy átlagos család a szolgájával, és a kapitány és családja. Nagyjából tehát 30-35 telepes indult útnak ezzel a hajóval, de voltak nagyobb méretűek is. A szakirodalom legfeljebb 1000 „svéd” telepesről beszél, akik eljutottak az Új Világba. Azonban a nemzetiségi összetétel nem volt homogén. A kivándorlók közel fele finn származású volt, akiket a Királyság rendszerellenesnek ítélt, kötelező szolgasággal büntette, s a tengeren túlra küldte őket.
1654 júniusában érkezett meg Johan Rising a gyarmatokra, aki Johan Björnsson Printzet váltotta a gyarmatok irányításában. 1651-ben a hollandok a svéd gyarmati központtól, Fort Kristinától 8-kmre délre emeltek egy erődöt, Fort Casimirt, hogy a megerősödő svéd gyarmat terjeszkedését megállítsák. A magabiztos Johan Rising megérkezésének hónapjában, június 24-én egy hadihajóval Fort Casimir erődje elé vonultak, s megadásra kényszerítették a hollandokat. Az erődöt elfoglalták, s átnevezték Trefaldighet-nek, a Szentháromságról.
Néhány svéd erődítés és Fort Casimir (forrás)
A feszült svéd és holland viszonyban az erőd elfoglalása csak olaj volt a tűzre, a hollandok hírét vették legdélebbi erődjük elestének, s még az év szeptember 1-jén visszafoglalták. Hogy a további konfliktusoknak elejét vegyék egyszer s mindenkorra, másnap (szeptember 2.) a svéd gyarmati központ ellen vonultak. Közel két hétig Fort Kristina előtt álltak a hadihajóikkal, míg a svédek kapituláltak. Az „ütközet” emberéletet nem követelt, de végleg eldöntötte Új Svédország sorsát. A svédek átadták Fort Kristinát a hollandoknak, s mivel az anyaországtól segítséget nem várhattak – az a kontinensen folytatott harcot nagyhatalmi pozíciójának megtartásáért -, ezért a hollandok az összes erődöt és telepet bekebelezték.
A tipikus finn faház háttérben a svéd templommal, Wilmington (forrás)
Az amerikai svéd gyarmat rövid, 1638-tól 1655-ig tartó története azonban mégis hagyott valamilyen nyomot. A gyarmatok svéd és finn lakossága nem tért vissza szülőföldjére, ott maradtak egykori telepeiken. Ugyan az angolok 1664-ben elfoglalták a Delaware-öböl környékét, s a hollandokat kiűzték, mégis a változó körülmények ellenére a lakosság svéd és finn identitása egészen a 18. század közepéig megmaradt, s utána asszimilálódtak az amerikai nemzetbe. A finnek magukkal hozták tradicionális faház építési technológiájukat, s néhány ilyen ház még ma is áll. Valamint Wilmington város Szentháromság templomát az egykori Fort Kristina templomának helyére építették, s még ma is „svéd templomként” emlegetik.