Európa egyik legszebb, legjobb állapotában megőrződött, a közel száz km-en elnyúló partszakaszát a portugáliai Délnyugat Alentejo és Vicentine Coast Természetvédelmi Terület foglalja magában. A Természetvédelmi Terület számos védett, egyedül itt élő növény- és állatfajjal büszkélkedhet, emiatt méltán híres a nemzetközi zoológusok és botanikusok között. Viszont az Atlanti-óceán szűnni nem akaró, tomboló hullámai változatos formájú, gyakran a tengerből kimagasló sziklaszirtekkel csipkézett tájjá változtatta a partvidéket, mely méltán lett híres a földtudományokat kedvelők körében egyaránt. Lássuk, mit rejteget számunkra ez az elképesztő partvidék!
A Portugália Atlanti-partvidéke elképesztő formájú sziklaszirteket, az óceánból éppen csak kibukkanó aprócska szigeteket rejteget (link)
Az Atlanti-óceán hullámverés zónájában, az abrázió miatt gyönyörű sziklaszirtek tárulnak elénk Portugália délnyugati partvidékén. Az abrzáió folyamatának évmilliók álltak rendelkezésre, hogy a kénye-kedve szerint alakítsa át a tájat, sziklatornyokat döntsön le, vagy hagyjon talpon, így rendkívül tagolttá formálódott e partvidék. Az abrázió egyik pillanatról a másikra felfedheti fel, vagy tüntetheti el azokat apró részleteket szemünk elől, melyek a geológia tudományának oly fontosak lehetnek. Az abrázió marta, hosszan elterülő Atlanti-partvidék sziklaszirtjeinek köszönhetően nem csekély mértékű betekintést kapunk a terület kőzettanába, mely elfeledett idők földtörténeti eseményeiről árulkodhatnak. Lássuk, miféle földtani érdekességek tárulhatnak elénk!
A Természetvédelmi Terület ezen szegletében különös belső szerkezetet mutató sötét árnyalatú, vastagpados-réteges képződmények tárulnak fel. Maga a képződmény egy karbon korú egykori üledékes kőzet, mely a Variszkuszi, vagy más néven a Hercyniai nagy tektonikai ciklus alatt jött létre. A Variszkuszi-hegységképződési időszak valamennyi kontinenst érintette, a több 100 millió év alatt már erősen lepusztult hegységrendszer maradványait ma varisztidák néven emlegetik. Földrajzosok számára jól ismert Szudéták, az Ardennek, a Francia-középhegység, az Urál-hegység vagy éppen az amerikai kontinens keleti részén húzódó Appalache-hegység déli része is a varisztidák népes táborát gyarapítja. Ha jobban belegondolunk most ezek a hegységek földrajzi értelemben igen távol helyezkednek egymástól, mely a kontinensvándorlás elmélettel könnyedén megmagyarázhatóvá válik. Maga a hegységrendszer akkor jött létre, amikor a devon végén, illetve a karbonban, körülbelül 400-280 millió évvel ezelőtt összeütközött két "őskontinens", Laurázsia - amely Észak-Amerika, Grönland, Észak-Európa és Ázsia egyes részeit - , illetve Gondwana - amely Ausztrália, Antarktisz, Dél-Amerika, Afrika, India és az Arab-félszigetet foglalja magába. Laurázsia és Gondwana őskontinensek összeütközése két, akkor létező ősóceán (nevükön nevezve a Rheic-, és Urali-óceán) teljes bezáródásával, majd a két ősóceán litoszféralemezeinek felgyűrődésével hegységeket emelt, így "összeforrasztva" az új szuperkontinenst. Ezt a szuperkontinenst "Új Vörös Homokkő Kontinensként" csak kevesen, viszont Pangeaként annál többen ismernek.
A fentebbi képeken kitűnő példáját látjuk a kőzetek képlékeny alakváltozásának. A portugáliai Almograve közeli Vicentine tengerparton a szerkezetföldtan kétségkívül egyik leglátványosabb elemét, vagyis a redőket figyelhetjük meg. A ma már redőzött képződmény valaha vízszintesen (horizontálisan) rétegzett üledékes kőzet volt, amely kompressziós (nyomó) erőhatásra redőzötté vált. A kompressziós erőhatás miatt rétegekkel párhuzamos rövidülés történt, melynek következménye a kőzet hullámossága, redőzöttsége. Mivelhogy a képződmények egykor üledékek voltak, feltételezve hogy az egymásra rakódott üledékek felfelé fiatalodnak, azaz normál településűek, akkor a legidősebb kőzet a képződmény alján, míg a legfiatalabbnak a rétegsor tetején kellene lennie. A redőzöttség miatt viszont ez az ideális, zavartalan állapot jelentősen megváltozott. A V-alakú redő közepén, vagyis a redő tengelyzónájában levő rétegek a legfiatalabbak, míg a redő "szárnyai" felé haladva idősödnek. A melyet a tengerparti homok már részben elfedett. A redők vályúhoz hasonló formájú elrendeződését szinformnak, ha ehhez hozzá kapcsolódik a rétegek szárnyak felé történő idősödése is akkor szinklinálisnak nevezzük. A képek alsó részén, jobb oldalt, illetve kevésbé jól láthatóan a kép bal oldalán is megfigyelhetők a rétegek fordított U-alakra emlékeztető beboltozódása, mely szintén a redőzöttséget létrehozó kompressziós erőhatás terméke. Ezt a fordított U-alakú részt antiformnak nevezhetnénk, de mivel tudjuk, hogy "befelé" idősödnek a rétegek, így antiklinálisnak nevezzük.
Az ábrán a redőződés folyamatának lényege figyelhető meg: 1) A képzetbeli horizontális elhelyezkedésű, fekete színű réteg oldalirányú nyomóerőhatásnak, kompressziónak van kitéve. 2) A huzamosabb ideig fennálló kompresszió a réteg képlékeny alakváltozással redőzöttséget hoz létre (link)
A kedves olvasót ezúton arra szeretném megkérni, hogy közösen építgessük az 5 perc geológia mini bejegyzést. Ez azt jelenti, hogy a következő alkalommal a hozzászólásokban ajánlott témakörök közül fogok kiválasztani egyet, és arról fogok egy rövid bejegyzést írni. Bátran kommenteljetek itt, vagy a Pangea.blog facebook oldalán!
A bejegyzést az Earth Science Picture of the Day angol nyelvű blog 2014. Június 22-én, illetve Október 17-én közzé tett képei inspirálták.
Lehet ránk szavazni az idei Goldenblogon Tech/Tud kategóriában!
