A kissé provokatív cím miatt fontos leszögezni az elején, hogy ez a bejegyzés nem a trianoni békszerződésről szól, sokkal inkább a magyar állam azt megelőző széthullásáról. Mint amikor egy ezeréves tölgyfát elfűrészelnek derékban, úgy pattant ki számtalan "sarj-állam" a Magyar Királyság törzséből az első világháborút követő összeomlás után. Ezen sarj-államok közül néhányról könyvtárnyi anyag áll rendelkezésünkre, néhányról pedig valószínűleg itt fognak először hallani. Ha csupán egyetlen ilyet találnak már megérte megírni a bejegyzést. Ezek az országok térképen sem jeleníthetők meg, területük, lakosságszámuk napról napra változhatott a világ-, avagy a helyi politika függvényében. Virágzásuk egy naptól 3,5 évig terjedt, többségére már a megszűnés másnapján sem emlékeztek a helybéliek. Következzék tehát kikiáltásuk szerinti időrendben ez a 15 kérész-életű állam a magyar történelem legsötétebb időszakából.
Bánsági Köztársaság
Fennállt: 1918. november 1. - 1918. november 25.
Kiterjedése: Bács-Bodrog, Torontál, Temes és Krassó-Szörény vármegyék
Alig több mint három hétig állt fenn ez a Temesváron kikiáltott állam, melyet egyedül Magyarország ismert el. Felmerülhet a kérdés, hogyan lehetséges az, hogy Magyarország elismer egy - a területének jelentős részén megalakuló új államot? A válasz egyszerű, mivel a magyar vezetés ekkoriban vakon bízott még a wilsoni elvekben azt remélte, hogy a népek önrendelkezése alapján felálló bánsági államot kénytelen lesz az antant elismerni, és a Magyarországhoz hű vezetés révén valamilyen formában magyar kereten belül lehet tartani ezt a területet. A Bánsági Köztársaság alapítója Róth Ottó, egy német származású szociáldemokrata volt, aki főként a bácskai és bánsági német és magyar nemzetiség támogatására kívánt támaszkodni, akiknek eszük ágában sem volt Szerbiában, vagy Romániában élni. A négy vármegye területén 2,4 millió ember élt a lehető legtarkább etnikai mozaikban. A legnépesebb nemzetiség a román volt 26,9%-al, majd következett a magyar (25,3%), a német (24,1%), a szerb (17,9%) és a szlovák (2,1%). Rajtuk kívül éltek itt még sokácok, bunyevácok, horvátok, bolgárok, krassovánok (katolikus bolgárok), csehek és rutének. Távlati cél volt a terület svájci mintájú, kantonokra való felosztása. Nos, a nagyszerű tervből nem lett semmi. November 7-én megjelentek délről a francia-szerb csapatok, akikkel szemben semmiféle ellenállást nem tanúsítottak sem a bánsági, sem a magyar hivatalos szervek. Temesvár megszállása után gyakorlatilag megszűnt létezni a Bánsági Köztársaság. A történetünk utóéletéhez tartozik, hogy a terület birtoklásáért csaknem kitört egy szerb-román háború, de végül nagy nehezen sikerült szétosztani a tartományt, bár néhány határmenti német település (pl. Zsombolya) hovatartozásáról csak hosszas civakodás után tudtak megegyezni.
Hucul Köztársaság
Fennállt: 1918. november 8. - 1919. június 11.
Kiterjedése: Változó, főleg Máramaros vármegye rahói járása, Körösmező központtal.
Magyarország széthullása Körösmezőn kezdődött, ahol a rutén népcsoport legkeletibb ága, a huculok 1918. november 8-án a Prágából hazatérő Sztepan Klocsurak vezetésével úgy döntöttek, ezentúl inkább Ukrajnában szeretnének élni. Két nappal később a huszti huculok is úgy döntöttek, nem kérnek a magyarok által felkínált autonómiából (melyet az ungvári székhellyel megalakuló ruszin nemzeti tanács elfogadott) és kimondták a csatlakozást Ukrajnával. A lembergi székhelyű Nyugat-Ukrajnai Köztársaságból verbuvált hadsereg betört Kárpátaljára, de a munkácsi nemzetőrök december 22-én kiszorították őket az országból. 1919. január 7-éről 8-ára virradó éjjelen újabb fölkelést robbantottak ki Körösmezőn, január 17-ig elfoglalták a rahói járást, föleskették a hivatalnokokat a Hucul Köztársaságra. Mivel Kárpátalja sorsáról sokáig képtelenek voltak dönteni az antant hatalmak, Csehszlovákia és Románia is a tettek mezejére lépett, előbbi Amerikában (!) szervezte meg a cseh-párti ruténokat, akik követelték Kárpátalja Csehszlovákiához csatolását. Románia pedig még '19 januárjában elfoglalta a Hucul Köztársaság központját, Máramarosszigetet (lakosságának amúgy 80%-a magyar), majd ugyanezen év nyarán a Felső-Tisza völgy vasútvonalát. Kőrösmező elfoglalása után a hucul kormány tagjait letartóztatták, majd kihallgatásuk után engedték őket Csehszlovákiába távozni. Lengyelország a szovjeteken aratott győzelme után végleg elveszett a hucul remény, hogy csatlakozhatnak a független ukrán államhoz. 1920-ban a románok is kivonultak, így a Huculföld Csehszlovákia legkeletibb csücske lett, a beígért autonómiát azonban hiába várták.
A témával részletesebben a Wang folyó versei blog foglalkozik.
I. Magyar Népköztársaság
Fennállt: 1918. november 16. - 1919. március 21.
Kiterjedése: eleinte egész Magyarország (Horvátország nélkül) végül Felvidék, Erdély és Délvidék nélkül.
Magyarországról szemlélve az eseményeket hajlamosak vagyunk túlzott jelentőséget tulajdonítani a Magyar Királyság romjain alakuló új államok közül a legnagyobbnak, az I. Magyar Népköztársaságnak. Ugyan magát népszuverenitás alapján állónak mondta, nem népakarat útján jött létre. Károlyi Mihályt soha egyetlen választáson nem választották meg, miniszterelnöknek is a király nevezte ki. A népköztársaság kikiáltásáról a nagy fejetlenségben csupán a nép véleményét felejtették el megkérdezni. Ha már az államigazgatásban nem sikerült megvalósítani a népfelség elvét, sikerült a hadseregnél. Először a tisztek kezéből vettek ki mindenféle fegyelmező eszközt, majd egy zseniális ötlettől vezérelve bevezették, hogy a legénység maga választhassa meg a tisztjeit.
Az új hatalom feltétlenül hitt a wilsoni elvekben és próbált kész helyzetet teremteni a békeszerződés előtt a nemzetiségek tekintetében. Magyar szorgalmazásra 1918 novemberében-decemberében sorra jöttek létre határmenti területeken az autonóm tartományok, úgymint a már említett Bánáti Köztársaság, a Ruszka Krajna, a Szlovén Krajna, a Keleti Tót Köztársaság. A leghosszabb életű ezek közül a kárpátaljai kísérlet volt, de a magyarbarát ruténok mellett létezett egy román és egy cseh-párti rutén népi tanács is. A többi kezdeményezés heteken belül elhalt vagy létre sem jött.
Külföldről szemlélve az I. Magyar Népköztársaság csak egy volt a keletkező utódállamok közül. Kormányát nem ismerték el, küldöttségeivel nem tárgyaltak, követeivel csupán az éppen aktuális jegyzékek átadására szorítkoztak, antantbarátságát "elképesztő naivitásnak" tartották.
"Franchet d'Esperey tábornoknak meghagytuk, hogy [...] a magyar álkormányt valójában mint egyszerű helyi hatóságot kezelje, és csak olyan mértékben tartson fönn vele kapcsolatot, amilyen mértékben azt a katonai helyzet szükségessé teszi."
Károlyi Mihálynak körülbelül három hónapjába telt míg rájött, hogy a hadsereg nélküli Magyarországot elözönlő román, szerb és cseh csapatok nem üdülni jöttek, hanem maradni. De akkor már késő volt.
Hiénc köztársaság
Fennállt: 1918. november 22. - 1918. november 24.
Kiterjedése: Sopron vármegye németek lakta része.
Hans Suchard szociáldemokrata politikus alapította ezt az államot a Sopron vármegyei Nagymartonban azzal a nem titkolt szándékkal, hogy aztán átjátssza Ausztriának. A hiénc név a Sopron és Vas vármegyei németek elnevezése volt. Mindössze kettő napig állt fenn, kudarcának oka az volt egyfelől, hogy a helyi németajkú lakosság ekkor még kifejezetten lojális volt Magyarországhoz, másrészt a magyar katonaság csírájában fojtotta el ezt az elszakadási törekvést. Suchardot halálra ítélték, de az ítéletét nem hajtották végre.
Szepesi Német Köztársaság
Fennállt: 1918. december 9. - 1918. december 17.
Kiterjedése: Szepes vármegye Poprád-völgy
A Felvidék nagy részét a cseheknek átengedő, december 6-án kikényszerített Bartha-Hodža demarkációs vonal elfogadásának hírére a Felső-Magyarországi Német Nemzeti Tanács, tapasztalva a Károlyi-kormány tehetetlenségét, az antant hatalmak által meghirdetett népek önrendelkezési joga alapján, a cseh megszállás megelőzése érdekében Késmárkon kikiáltotta a független Szepesi Német Köztársaságot. Az ország legsűrűbb városhálózatával rendelkező Szepesség polgársága (18000 magyar és 38000 német) látván a cseh hadsereg közeledését és a magyar közigazgatás tehetetlenséget végső elkeseredésében tette meg ezt a lépést, így próbálva saját kezükbe venni sorsukat. Az "állam" december 17-én a csehek késmárki bevonulásával megszűnt.
Ruszka Krajna
Fennállt: 1918. december 10. - 1919. április 29.
Kiterjedése: Kárpátalján Bereg, Ugocsa és Nyugat-Máramaros vármegyék rutének lakta vidékei.
Miközben a hucul rutének Körösmezőn saját köztársaságukat Ukrajnához csatolták volna, a Ruszin Nemzeti Önállóság Pártja a Magyarország által felkínált autonómiát fogadta el, ugyanis sokuk az Alföldre járt aratni, ezért megélhetésüket féltették. Az 1918. december 10-én megalapított autonóm terület Ung, Bereg, Ugocsa és Máramaros vármegyére terjedt ki, bizonytalan határral a magyarlakta területek felé. Ezen kívül éltek még rutének Zemplén, Sáros és Szepes vármegyében, de őket a Bartha-Hodža demarkációs vonal cseh megszállás alá helyezte. Belügyeikben önállóságot élveztek és biztosították a területen élő nem-rutének jogait is. Élén a ruszka-krajnai miniszter állt, székhelye Ungváron volt. 1919 márciusában a cseh előrenyomulás miatt áthelyezték a hivatalokat Munkácsra.
A Tanácsköztársaság idején a Ruszka Krajna eleinte Magyarországhoz tartozott, és itt is végbement a kommunista fordulat, de miután a csehek a Sáros vármegyei ruténekkel kimondatták csatlakozási igényüket Csehszlovákiához, a nemzetiségi elvre (!) hivatkozva hadseregükkel megszállták Huculföld kivételével az egész Kárpátalját, véget vetve a Ruszka Krajna autonóm területnek.
(Keleti-) Tót Köztársaság
Fennállt: 1918. december 11. - 1918. december 29.
Kiterjedése bizonytalan, a Felvidék keleti része, Zemplén, Sáros és Abaúj-Torna vármegyék szlovákok által lakta vidéke
Dvortsák Győző (1878–1943), Sáros vármegyei levéltárnok nevével kapcsolódik össze ennek az "államnak" a története. A turócszentmártoni deklaráció (1918. október 30.) utáni napokban Dvortsák Eperjesen megalakította a Keletszlovák Nemzeti Tanácsot, mely nem ismerte el a csehszlovák egységet kimondó Szlovák Nemzeti Tanács legitimitását a keleti területekre nézve, és december 11-én Kassán kikiáltotta a Szlovák Népköztársaságot, kérve ennek elismerését a Károlyi-kormánytól. Jászi Oszkár mindezt örvendetes fejleménynek tekintette, Milan Hodžával folytatott tárgyalásán hangsúlyozta is, hogy a keletiek nem kívánnak Csehszlovákiához csatlakozni, ám a kormány végülis a nemzetközi komplikációktól tartva a kérést elutasította és hagyta, hogy a csehszlovák hadsereg puskalövés nélkül megszállja a területet. (bővebben itt) Dvortsák egy függeltlen szlovák államért küzdött, de a valósághoz hozzátartozik, hogy később ugyanő a Magyar Nemzetgyűlésben felszólalt a Trianoni béke ratifikálása ellen, azt a szavazáson a legitimista képviselőkkel együtt nem volt hajlandó megszavazni.
Magyar Tanácsköztársaság
Fennállt: 1919. március 21. - 1919. augusztus 1.
Kiterjedése: mai országterület + Burgenland + időszakosan Kárpátalja és Délkelet-Felvidék
Magyarország 1919. március 31-én. Nagyobb méretben
A Magyar Tanácsköztársaság történetéről könyvtárnyi irodalom áll az érdeklődők rendelkezésére, ezért csupán néhány kérdésre térnék ki. A Tanácsköztársaság gyakorlatilag egy puccsal jött létre, és az itt felsorolt államok közül egyedüli volt, amely a saját polgárai ellen is fegyvert fogott. Már az I. Magyar Népköztársaság alatt megkezdődött a magántulajdonok "újraelosztása", amely a Tanácsköztársaság idején intézményesült Robin Hoodként csatornázta a burzsuj vagyont a szegények, ill. saját zsebe felé.
Megalakulása idején Magyarország kilátásai még mindig jobbak voltak a határok tekintetében, mint a bukásakor. Csak 1919 nyarán született meg a döntés, miszerint Burgenland Ausztriáé, a Drávaszög és a Muramellék a délszláv államé, Pozsonyligetfalu pedig Csehszlovákiáé lesz. Ugyan arra nincs utalás nemzetközi dokumentumokban, hogy a kommunista állam volt az ok, hogy ezeket a területeket nem sikerült megtartani, de az tény, hogy a tárgyalások során a szomszédos államok felhasználták ezt Magyarország ellen.
A Tanácsköztársaság a rendbeszedett vörös hadseregével megindított északi hadjárattal ideiglenesen jelentős területeket hódított vissza a cseh hadseregtől, de a kimerült hátország fokozatosan elfordult a hatalomtól. Az északi front katonái aratáskor egyszerűen felültek a vonatra és hazamentek. A kényszersorozások ellen pedig sok helyen fegyveres ellenállásra is sor került. A teljesen kimerült és kivéreztetett országot az összeomlott tiszántúli támadást követően gyakorlatilag teljesen megszállta a román hadsereg.
Vendvidéki Köztársaság
Fennállt: 1919. május 29. - 1919. június 6.
Kiterjedése: Vas vármegye muraszombati járása és Zala vármegye alsólendvai járásának nyugati része.
1918. decemberében az I. Magyar Népköztársaság a Vas és Zala vármegyében élő szlovéneknek, más néven vendeknek is autonómiát kívánt adni. A Szlovén Krajna azonban nem jutott tovább a tervek szintjénél, ugyanis a helyi lakosság sem támogatta. A Muravidék területe kívül esett a belgrádi egyezményben meghúzott szerb megszállási övezeten. Egészen a Tanácsköztársaság idejéig úgy tűnt, ez a másfél járás megmarad Magyarországnak. (1919 nyaráig volt rá remény, hogy a Muravidéken kívül, Burgenlandot és a Drávaszöget is megtarthatjuk).
A Vendvidéki Köztársaság talán a legkülönösebb államalakulat volt mind közül. Egyetlen, a törvénnyel szembekerült embernek volt köszönhető létrejötte. A Tanácsköztársaság ideje alatt Tkálecz Vilmos, mint népbiztos működött Muraszombatban és sok más környékbelihez hasonlóan csempészésből egészítette ki jövedelmét a kifejezetten szegénynek számító vidéken. Néhány másik népbiztos kollégát is beszervezett az üzletbe, mígnem egy rivális banda fel nem jelentette a hatóságnál. Mivel csempészésért akkoriban halál járt, Tkálecz Vilmos próbált menekülni a kutyaszorítóból és felvette a kapcsolatot a stájer jobboldali körökkel. Közben mint népbiztos kiutasította a nyomozókat a járásból és nekilátott a terve megvalósításának. Még emlékezhetett a Szlovén Krajna tervére, ennek példájára egy független államot akart létrehozni a szlovének által lakott területen. Május 29-én éjjel egy órakor egy muraszombati hotel erkélyéről a népek önrendelkezési jogára hivatkozva deklarálta az új állam megalakulását, s rögvest a köztársaság emléknapjává nyilvánította e neves dátumot.
A megalakuló államról sokan azt hitték, hogy valami vicc, mindenesetre a környék lakossága megrökönyödve hallgatta a történteket. Ausztria azonban hajlandó volt elismerni Tkálecz Mura Köztársaságát, sőt fegyvert is küldött a vörösök ellen. Alsólendva magyar katonasága ugyancsak nem szívlelhette a kommunista uralmat ezért hajlandóak voltak csatlakozni.
Egy váratlan vasutassztrájknak köszönhetően pár nappal sikerült elnyújtani az állami létet, a vörös hadsereg ezután gyakorlatilag akadálytalanul szállta meg újra a területet. Tkálecz Grazba menekült, a helybéli lakosság pedig egyre inkább azt gondolta jobb lesz inkább a délszláv államhoz csatlakozni.
A témát meglepő alapossággal tárgyalja a magyar wikipédia.
Szlovák Tanácsköztársaság
Fennállt: 1919. június 16. - 1919. július 7.
Kiterjedése: Sáros és Abaúj-Torna vármegyék Vörös-hadsereg álltal megszállt részei.
Antonín Janoušek cseh kommunista hírlapíró vezetésével Eperjesen alakult kommunista bábállam. A Magyar Tanácsköztársaság 1919 nyarán igyekezett kitörni az imperialisták gyűrűjéből, ezért a Vörös Hadsereg északkelet felé vette az irányt, hogy kapcsolatot teremtsenek az ukrajnai vörösökkel. Előrenyomulásuk során 1919. június 10-én már szlovák lakosságú területeket is ellenőrzésük alá vontak. Mivel úgy gondolták a szlovákok nem kérnek az újabb magyar impériumból, ezért Kun Béla kérése nyomán kikiáltották a Szlovák Tanácsköztársaságot. Az állam kiterjedése az aktuális frontvonalaktól függött, legnagyobb kiterjedése idején északi határa Lévától a galíciai határig (Bártfától északra) húzódott. Alkotmányát Ján Hirossik tetőfedő készítette el, mely nagyban hasonlított a magyar testvérállaméra. Megkezdődött az üzemek államosítása és a burzsujok üldözése.
Amit a csehszlovák hadsereg fegyverrel nem tudott felszámolni, megoldotta az antant egy sokadik jegyzékkel. A Tanácskormánytól követelték a terület kiürítését, aminek a Tanácsköztársaság rövid vonakodás után feltétel nélkül eleget tett. Stromfeld Aurél vezérkari főnök ugyan lemondott, de a döntés következtében a Szlovák Tanácsköztársaság dicsőséges 21 napja lezárult.
Carnarói Olasz Kormányzóság
Fennállt: 1919. szeptember 12. - 1920. november 12.
Kiterjedése: Fiume város + Kvarner-öböl néhány szigete
Magyarország egyetlen olasz többségű városa Fiume volt, éppen ezért Olaszország nem hagyhatta, hogy az I. világháborút követő rendezés keretében délszláv fennhatóság alá kerüljön. Nem csupán az olaszok, de a városban élő németek és magyarok is jobban örültek volna az olasz fennhatóságnak. 1919. szeptember 12-én Gabriele d'Annunzio költő és katona (1924-től Montenevoso hercege) szabadcsapatai élén megszállta a várost. Miután 2000 fős irreguláris seregével elkergette a brit és francia erőket bejelentették csatlakozásukat Olaszországhoz. Olaszország azonban tartva a szövetségesei rosszallásától nem fogadta el ezt a döntést, sőt blokád alá vonta Fiumét. A katona-költő nem esett kétségbe, kikiáltotta a Kvarner-öböl Olasz Kormányzóságát, mely 15 hónapon keresztül állt fenn. Egyetlen állam ismerte el hivatalosan, a Szovjetunió.
Sok tekintetben ez az állam előfutára volt az olasz fasiszta államnak, alkotmánya szerint korporatív állam volt, vezetőjét például Duce-nak nevezték. Kis területe ellenére meglehetősen aktív külpolitikát folytatott, próbálták felfegyverezni az íreket, támogatást nyújtottak a Balkán-félsziget szláv és albán szeparatistáinak, sőt még Olaszországnak is hadat üzentek.
1920-ban, a rapallói szerződésben Olaszország és a Szerb-Horvát-Szlovén királyság megegyezett abban, hogy Fiume semleges státust kapjon. A nélkülük meghozott döntést a fiumeiek nem voltak hajlandó elismerni. Az olasz királyi flotta 1920 decemberében megelégelve d'Annunzio kalózállamát, bombázni kezdte Fiumét, mire a város megadta magát és független, semleges köztársasággá alakult -> Fiume szabadállam.
Fiumei szabadállam
Fennállt: 1920. november 12. - 1924. március 26.
Kiterjedése: Fiume város
Fiume szabadállam egy dologban kivétel az itt felsorolt többi államhoz képest, 1921-ben a nagyhatalmak hivatalosan elismerték létezését. 1922-ig függetlenség-párti politikus irányította, őt egy fasiszta puccs buktatta meg. A városban egyre többen támogatták az olasz csatlakozást, amely végül 1924. március 24-én valósulhatott meg, miután államközi enyhülés állt be a Szerb-Horvát-Szlovén Királysággal. A felek a római szerződésben állapodtak meg, hogy Fiume csatlakozhat az olasz államhoz.
Baranya-bajai Szerb-Magyar Köztársaság
Fennállt: 1921. augusztus 14. - 1921. augusztus 21.
Kiterjedése: Kelet-Somogy, Baranya, Dél-Tolna, Észak-Bácska és Csongrád vármegye szerb megszállás alá eső részei
1921 nyarára már mindenhonnan kivonultak a megszálló román és cseh hadosztályok, egyedül Magyarország déli részén voltak jelen még mindig szerb csapatok. Ők még az 1918. november 13-i belgrádi egyezményben megállapított fegyverszünet értelmében tartózkodtak itt. A megszállás alatt a szerbek próbáltak barátságos viszonyba kerülni a helybéli, főként pécsi munkássággal, abban a reményben, hogy azok majd önként csatlakoznának a formálódó délszláv államhoz. Somogy megye délkeleti szögletétől a Mecseken keresztül egészen Szegedig húzódott a megszállt terület határa, ami egyfajta vörös rezervátumként működött a Tanácsköztársaság bukása után. Számos kompromittált kommunista menekült erre a területre, ahol próbáltak egy újabb kommunista, de minimum szocialista államot létrehozni. Pécs polgármesterét ez időben például Linder Bélának hívták. Erre a megfelelő alkalom akkor jött el, amikor a szerbek jelezték nekik, hogy hamarosan kénytelenek lesznek kivonulni és napokon belül várható volt a Horthy-féle Nemzeti Hadsereg bevonulása.
1921. augusztus 14-én egy utolsó elkeseredett lépésként Pécsett egy 15-20000 fős tömeggyűlésen Dobrovits Péter kikiáltotta a Baranya-bajai Szerb-Magyar Köztársaságot.
"Megteremtjük a Baranyai Szerb–Magyar Köztársaságot és köztársasági államformában újrateremtjük a Pécs–baranyai Szabadságszigetet! Nem adjuk oda hazánkat, szülővárosunkat, nem adjuk oda a darútollas Horthy-pribékeknek, a Prónay, a Héjjas véreskezű, herélőkéses fehér tisztjeinek!"
Az állam egy héten keresztül állt fenn, felfegyverzett karhatalom állt a rendelkezésére, de vezetői, Linder és Dobrovits jóformán végig Belgrádban tárgyaltak, hátha sikerül maradásra bírni a szerb csapatokat. Belgrád számára egyre kínosabb volt a magyar szélsőbaloldali kapcsolat, miközben az anyaországban rendőri erőkkel üldözték a szerb elvtársakat. A szerbeknek nem akarózott fegyvert fogni a munkás államért és lassan megkezdték az evakuálást, melyhez a fehérterrorral kapcsolatos rémhírek miatt kb. 20000 munkás, baloldali és kommunista menekült csatlakozott. Egy részük később visszaszivárgott Magyarországra. A Baranya-bajai Szerb-Magyar Köztársaság a Nemzeti Hadsereg augusztus 21-i bevonulásával szűnt meg létezni.
A Csallóköz esetében fordult elő, hogy a csehek arra hivatkoztak, hogy Prágában csallóközi bizottság követelte, hogy Csehszlovákiához tartozhassanak, de ennek realitása igen kicsi. Ezért egyedülálló a magyar történelemben, hogy magyar politikusok Belgrádban könyörögjék ki etnikailag magyar területek elcsatolását. Szerencsére nem jártak sikerrel.
Lajtabánság
Fennállt: 1921. október 4. - 1921. november 5.
Kiterjedése: Burgenland és Sopron város
Az 1919. június 2-án elkészült osztrák béketervezet még érintetlenül hagyta a régi osztrák-magyar határt. Azonban Karl Renner osztrák államkancellár a kommunista veszélyre, Bécs élelmezésére és a területen élők etnikai összetételére hivatkozva új döntést kért, melyet az antant júliusra elfogadott. Az osztrák követelés eredetileg kiterjedt Pozsonyra is, innen származik a (Vier)Burgenland elnevezés (Preßburg-Pozsony, Wieselburg-Moson, Ödenburg-Sopron és Eisenburg-Vas). A Hiénc Köztársaság két napjától eltekintve egészen 1921 őszéig magyar fennhatóság alatt állt a terület. A többségében németajkú (kisebb részben horvát és magyar) lakosság eleinte lojális volt a magyar államhoz, ám ez a lojalitás az idő múlásával folyamatosan fogyott. Ezt elősegítette az országban tapasztalható anarchia, a tanácsköztársaság alkoholtilalma (a helybéli gazdák közül sokan vitték eladni borukat Bécsbe), végül pedig a nyugat-magyarországi felkelés. 1921-ben báró Lehár Antal próbálta visszafordítani ezeket a folyamatokat Bethlen miniszterelnök megbízásából, de végül Prónayék fogságába került.
Horthy azonban ráeresztette terroralakulatait – Prónayt, Héjjast, Hirt – a szerencsétlen vidékre. Azokra a viszonyokra gondolok, amelyeket Felső-Sziléziában teremtettek, kétségtelenül egészen más feltételek közepette, amelyek azonban itt nem bizonyultak helytállónak. Sok dühítő hír jött a burgenlandi erőszakos cselekményekről, amelyek formálisan ellenállásra provokálták a német lakosságot. Bethlen miniszterelnök azért keresett meg engem, hogy egy burgenlandi körúttal nyugtassam meg a lakosságot, és ahol lehetséges, teremtsek rendet. Bár minden kapcsolatot határozottan elutasítottam a terrorszervezetekkel, a lakosság – amelyben teljesen megbízom – érdekében nem tudtam nemet mondani. Bethlen egy kormányautót és nyílt parancsot bocsátott rendelkezésemre, elindultam. Amit tapasztaltam, megrendített. Mi lett rövid idő alatt a derék, lojális népből! Erőszakos cselekmények belülről, mértéktelen propaganda kívülről.
1921 augusztusában, amikor a magyar reguláris erők már csak Sopronban voltak jelen és ők is távozni készültek Prónay Pál vezetésével felkelés robbant ki, amely rövid úton kiűzte az osztrákokat Burgenland területéről. A felkelést a magyar kormány hivatalosan nem támogathatta, mint ahogyan az október 4-én kikiáltott Lajtabánságot sem ismerhette el. A Felsőőr (Oberwart) székhelyű állam egy hónapig állt fenn Prónay Pál vezetésével, aki a lajtai bán címet viselte. Ez volt az egyetlen olyan magyar "bábállam" mely részben sikeresen betöltötte a funkcióját, kierőszakolva a december 14-én megtartott soproni népszavazást, egy darabot megtartva a már elveszett területekből.
Frissítés, előkerült még egy állam!
Kalotaszegi Köztársaság
Fennállt: bizonytalan, valamikor 1918 december és 1919 január között
Kiterjedése: Kolozs vármegye bánffyhunyadi, nádasmenti ill. gyalui járásának magyarok által benépesített területe.
A Kalotaszegi Köztársaság szellemi atyja Kós Károly volt, aki a gyulafehérvári román gyűlés után Sztánán kezdett szervezkedni, hogy a helyi egy néprajzi tömböt alkotó magyar lakosság is saját államot alapíthasson, ha már ez a jog a románoknak megadatott. Körülbelül 40000 fő alkotta volna a kis állam lakosságát. Vezetőül Albrecht Lajos bánffyhunyadi ügyvédet és földbirtokost választották meg. A kis állam küldöttsége Nagyszebenben felkereste a román Kormányzótanácsot (Consiliul Dirigent), akik azonban hallani sem akartak arról, hogy a magyarok bármiféle jogot követeljenek maguknak. Amikor a küldöttség hazatért Kelet-Magyarország főkormánybiztosa Apáthy István már börtönben ült. A Kalotaszegi Köztársaságnak a román bevonulás vetett véget.
Bővebben: http://adatbank.transindex.ro/html/alcim_pdf4805.pdf
Tudomásunk van továbbá egy Székely Köztársaságról is, amely azonban megrekedt a tervek szintjén 1919 januárjában.
Magyarország területén létrejött államok 1918. nov. 1. - 1922. (Fiume szabadállam sávja még 15 hónappal hosszabb, a Kalotaszegi Köztársaság bizonytalan időpontja miatt nem szerepel)
Ilyen mértékű széthullásra erős magyar központi hatalom fennmaradása esetén nem lett volna esély. A hadsereg hiánya és a magyar közigazgatás elpárolgása utáni vákumban sorra jöttek létre a legképtelenebb államalakulatok. Mindennek további táptalajt adtak az ún. wilsoni elvek, melyek megvalósítását egyedül az idealista magyar hatalom vélt komoly kiindulási alapnak, olyannyira, hogy egész létezését erre tette fel. Magyarország föderalizálásának kísérlete elkésett és eleve kudarcra ítélt próbálkozás volt 1918 végén. Talán egy erős hadsereg és a népszavazáshoz való ragaszkodás több eredménnyel kecsegtetett volna, de ez már bőven a mi lett volna, ha... kategória.
(Zárójeles megjegyzés a végén: Magyarország jelenlegi határait nem a trianoni, hanem az 1947-es párizsi békeszerződés rögzíti)
A "pöttyös" térkép forrása: Magyar Országos Levéltár Magyarország néprajzi térképe település és lélekszám szerint. Szerkesztette: Bátky Zsigmond és Kogutowicz Károly, 1919.
Egy kattintás és nem maradsz le az új posztokról: