A 252 millió évvel ezelőtt bekövetkezett perm végi "Nagy Kihalás" során került legközelebb a földi élet a teljes kipusztuláshoz. A kihalás során a tengeri fajok majdnem 90%-a eltűnt a Föld felszínéről. Eddig a kutatók úgy gondolták, hogy a tengeri és a szárazföldi ökoszisztéma fokozatosan állt helyre a kihalási esemény után, egy hosszabb, néhány millió éves időszakot követően.
A feltételezések szerint először a tápláléklánc alján levő élőlények jelentek meg és a táplálékpiramis legtetején helyet foglaló csúcsragadozók jelentek meg legutoljára, és így helyre állt a földi ökoszisztéma, mert minden egyes "elem" visszakerült a táplálékláncba. Ezzel szemben amerikai és svájci paleontológusok szerint a táplálékpiramis nem szakaszos kiépüléssel állt talpra a alsó-triászban (251-245 millió év), hanem a kihalási esemény után "szinte" közvetlenül megjelentek már a nagyobb testű csúcsragadozók. Az alsó-triász hajnalán a tengerek vizében nagy mennyiségben voltak jelen puhatestűek, Ammoniteszek, illetve szív-alakú kagylók, Megaloduszok is. A ragadozók közül többek között krokodil-szerű kétéltűek, továbbá a Pleisiosaurus és az Ichtyosaurus elődei indulhattak útra zsákmányszerzés céljából a korabeli óceánok, tengerek vizében.
A sugarasúszójú halak osztályába tartozó Saurichthys az alsó-triász tengereinek félelmetes ragadozója lehetett a maga 1 méteres hosszával! (link)
Már a kezdetektől akcióban voltak a csúcsragadozók!
A tápláléklánc legtetején elhelyezkedő csúcsragadozók rendkívül fontosak az ökoszisztéma állapotának megőrzésében. A csúcsragadozók lényegében az ökoszisztéma egészségéért, illetve annak általános stabilitásáért "felelősek", mivel élelemszerzés céljából elsősorban egy adott csoport gyenge és beteg egyedeit ejtik el. A gyenge és beteg, tulajdonképpen a nem megfelelő tulajdonságokkal bíró egyedek elejtésével, és magára a zsákmányállat populációjára szelekciós nyomást gyakorolnak a folyamatos zsákmány-préda kölcsönhatás során, így elősegítik a populáció hosszabb távú életben maradását.
Az ábrán a térbeli és rétegtani elterjedése látható az alsó triász és középső triász korú tengeri gerinces ragadozóknak. A) Földtani időskála részlete a perm végétől középső triászig. A kutatás során kiválasztott tengeri gerinces ragadozó fajok ősföldrajzi elterjedését különböző színű csillagokkal jelölték a cikk szerzői (az egyes színek bizonyos koroknak feletethetők meg, amit a kortábláról olvashatunk le). B) Az alsó, illetve középső triász tengerekben vadászó csúcsragadozóknak képzeletbeli ábrázolása (a számok alapján beazonosíthatók az egyes fajok, kattints a linkre!) (link)
A Zürichi Egyetem kutatói arra voltak kíváncsiak, hogy a tömeges kihalás után vajon (a korábbi elképzeléseknek megfelelően) valóban hiányoztak-e az óceáni ökoszisztémából a csúcsragadozók, és ha igen, akkor hogyan volt képes működni nélkülük az ökoszisztéma. Ennek kiderítése érdekében a paleontológusok megnézték a kora és középső triász ragadozó életmódot folytató tengeri gerincesek térbeli és rétegtani (=időbeli) elterjedését, és azok testméreteinek arányait. A vizsgálatok során meglepő eredményre jutottak a kutatók, ugyanis az eredmények azt mutatták, hogy a tengeri gerinces csúcsragadozók populációi a "Nagy Kihalás" után egy viszonylag rövid időszak alatt regenerálódtak. A kutatás eredményei során sikerült egy korábbi, közkeletű teóriát is megcáfolnia, miszerint a kihalási esemény után a tengeri ragadozók testméretei fokozatosan növekedtek az alsó triásztól kezdve, míg a középső triászban el nem érték a legnagyobb testméretüket. Ezzel szemben a Zürichi Egyetem paleontológusai azt bizonyították be, hogy az alsó triász tengerekben már nagyméretű ragadozók vadásztak prédájukra, és számottevő testméret növekedés nem következett be a középső triászig, kizárva a fokozatos testméret növekedés elméletet.
Az új eredmények azt mutatják, hogy a tápláléklánc struktúrája alapjaiban nem változott meg a perm végi tömeges kihalási esemény során. Nincs semmilyen jele annak, hogy fokozatosan újra megjelentek volna a klasszikus táplálékpiramis egyes elemei annak talpától egészen a tetejéig. Azért, hogy jobban megértsük a tápláléklánc működését több figyelmet kell szentelnünk annak belső dinamikájára, így a táplálékláncban résztvevő fajok közötti evolúciós kölcsönhatásokra is.
Szív-alakú Megalodusz kagylók (15-20 cm átmérőjűek) általánosan elterjedtek voltak a triász tengerek sekélytengeri és partszegélyi részein. Magyarországon a Dachsteini Mészkő Formáció bővelkedik Megalodusz ősmaradványokban, úgy gondolom már csak ezért is érdemes ellátogatni a tatai Kálvária-dombhoz és a mellette lévő geológiai bemutatóhelyre! (link)
Új fajok régi szerepben!
Az elképesztő méreteket öltött perm végi kihalási esemény alapjaiban formálta át a táplálékláncban résztvevő fajokat. A fajok zöme kipusztult, így azok üresen hagyott ökológiai fülkéjébe, az ún. niche-be új fajok kerültek, így a perm végi kihalás a fajok közötti összetételt is erőteljesen átalakította. A perm végi tengerekben dominánsan nagyméretű ragadozó halak voltak jelen, míg a kihalási esemény után ezt a szerepet már főként krokodil-szerű kétéltűekkel kellett megosztaniuk. A tanulmány szerint a perm végi kihalási esemény válthatta ki a "megmaradt" tengeri élőlények továbbfejlődését és egy korai biodiverzitás növekedést a tengeri ragadozók körében. A perm végi kihalás után néhány millió évvel, az alsó triász szkíta emeletében (angolszász területen olenyoki és indusi) egy földtörténeti "krízis" helyzet által kiváltott kisebb léptékű kihalás során ismét változott a tengeri csúcsragadozók csoportjának összetétele. Ettől az "időpillanattól" kezdve ragadozó halak és a földtörténet során első alkalommal már hüllőszerű élőlények - például az Askeptosaurus - jelentek meg a tengeri tápláléklánc csúcsán.
Az Askeptosaurusz az első hüllőszerű tengeri csúcsragadozó, melynek fosszíliái elsősorban Olaszországból és Svájcból kerültek elő. A tengeri őshüllő teljes hossza elérhette a 2 métert is! (link)
"A csúcsragadozók szerepe mindig is ugyanaz marad az ökoszisztémában, csak a szereplők változnak az idők folyamán" - tette hozzá Torsten Scheyer mikor összegezte az új eredményeket.
Az ilyen témájú, új kutatási eredmények olvasása során gyakran elgondolkozom azon, hogy ezek az apró bepillantások a Föld "életébe" mennyire is létfontosságúak nekünk, emberek számára, mivel "a múlt megértése kulcs a jelen problémáinak megoldásához". Különösen, hogy jövőnk szempontjából nem kevés múlik azon, hogy mennyit leszünk képesek megérteni a változófélben lévő klíma és a földi ökoszisztéma kölcsönhatásai kapcsán.
Jó szerencsét!
A "Nagy Kihalás" témájában írt korábbi bejegyzésünk:
http://pangea.blog.hu/2014/02/26/a_perm_vegi_kihalas_60_000_ev_alatt_zajlott_le
További részletekért kattints az alábbi linkekre :)
http://www.sciencedaily.com/releases/2014/03/140320100822.htm
http://www.plosone.org/article/info%3Adoi%2F10.1371%2Fjournal.pone.0088987
Egy kattintás és nem maradsz le az új posztokról:
