XVII. századi gótok, Magna Hungaria utolsó nyomai a genovai könyvelésben, orosz Riviéra, Iron Maiden és a görög reneszánsz. Hogy kerül mindez egy helyre? Sajó Tamással a Wang folyó blog szerkesztőjével egy-egy kiragadott város történetén keresztül kíséreljük meg rekonstruálni a Krím-félsziget Magyarországon kevésbé ismert történelmét, etnikai, földrajzi viszonyait és nem utolsósorban tájlélekrajzát. Ugyanakkor keressük a választ a fő kérdésünkre; vajon miért ragaszkodnak e tájhoz annyira az oroszok, hogy akár egy háborút is kockáztatnának érte?

Kherszonnészosz 

Történetünk akkor kezdődik, amikor Krím sziklás partjai először pillantják meg a távolban a görög triérészek vitorláit. Körülbelül 2500 éve a Fekete-tenger déli partvidékén fekvő Heraclea görög városállam telepet létesített a mai Szevasztopoltól nyugatra egy a tengerbe mélyen benyúló fokon. Heraclea maga is a görög gyarmatosítás révén jött létre, ide megaraiak érkeztek mintegy kétszáz évvel korábban. A görögök által Tauricának nevezett Krím-félsziget egyik félszigetén létrejövő városállam neve is egyszerűen félszigetet jelent. Ez a névadás olyan gyakori volt a görög világban, mint Magyarországon mondjuk a Kis-, ill Nagyfalu. 

A görög telepek a Krím-fészigeten (forrás: wikipédia)

A görögök nem véletlenül választották ezt a jól védhető helyet, remek lehetőségek adódtak innen a kereskedésre és a zord telek ellenére is kellemes mediterrán éghajlat is hasonló volt ahhoz amit odahaza megszokhattak. A görög telepek kivétel nélkül a tengerpart védett öbleiben jöttek létre.

A Szent Vlagyimir katedrális a Kherszonnészoszi rommező felett (forrás)

Herszón, amely néven jelenleg a romterületet ismerik, a világörökség része. Népszerű, de már nem túl sokáig használatos neve az "Ukrán Pompeii". A területen az oroszok állami támogatással már 1827 óta folytattak régészeti feltárásokat. De miért volt ennyire fontos ez a hely az orosz cároknak, amikor a régészet még világszerte éppen csak a szárnyait bontogatta? A legenda szerint a Kijevi Rusz uralkodója Vlagyimir 988-ban ezen a szent helyen vette fel a keresztséget, hogy elvehesse feleségül Bíborbanszületett Anna kelet-római hercegkisasszonyt (és cserébe visszaadja a várost a hölgy édesapjának). Persze erről a keletrómai források hallgatnak, hiszen nem volt szokás római hercegkisasszonyokat pogány barbárokhoz adni. A keresztelés feltételezett helyét egy 1892-ben felépült templom jelzi a rommező kellős közepén emelkedő dombon. A szándékosan bizánci stílusban épült templom utalás a Tauricában fennállott bizánci orthodox kolostorokra, melyek feltárása és újjáépítése a XIX. században állami feladat volt. 1990 után aztán helyenként előről kellett kezdeni az újjáépítést a közbeékelődő kommunista korszak bontási tendenciái miatt. Innen ered a „Szent Krím” fogalma, amely máig az orosz kereszténység bölcsőjeként és egyik legfontosabb zarándokhelyeként tekint a félszigetre, és ezért is olyan fájdalmas az oroszok számára ezt másik országban látni.

Herszón romjai (forrás)

Kerszonnészosz város a Krisztus előtti második században a Boszporoszi királyság részévé vált, melynek fővárosa ugyancsak egy görög gyarmatváros volt:

Pantikapaion

E várost milétoszi telepesek alapították a Krisztus előtti VI. század folyamán. A büzantioni (thrákiai) boszporoszhoz (=tengerszoros) hasonló adottságokkal rendelkező város a kimmériai boszporosz felett uralkodott. Stratégiai helyzetéből adódóan lett a térség központja. Rövidebb athéni befolyás után a Kr. e. IV. században megalakuló Boszporoszi Királyság központja lett, amely az Azovi-tenger keleti partvidékét is uralma alá hajtotta. A környező szkíta és szarmata népekkel vívott harcokban később meggyengült és jelentőssége is hanyatlott. Utolsó királya végrendeletében Pontuszi VI. Mithriádészra hagyta a királyságot, aki innen remélte újra felvenni a harcot a rómaiakkal. Reményei nem váltak valóra. Kr. e. 63-ban, amikor a rómaiak már Pantikapaion fellegvárát ostromolták öngyilkosságot követett el. Halála helyére monumentális lépcsősor vezet fel Kercs városában. 

Pantikapaion fellegvára és a Mithriadész lépcsősor (forrás: pantikapei.ru)

Kercs jelentőségét napjainkban is a Fekete-tengert az Azovi-tengerrel összekötő szoros adja. Egészen a 2014. február végi orosz akciókig gyakoriak voltak itt az ukrán-orosz konfliktusok. A fő problémát az jelentette, hogy a mélyebb vizű hajózási útvonal ukrán felségterületen haladt keresztül. A szemközti Tamany-félsziget mellett húzódó sekélyebb vizek nem alkalmasak a nagyobb hajók számára. A szoros közepén elhelyezkedő Tuzla turzás szigete ugyancsak ukrán felségterület (volt). 2003-ban a sziget miatt már sor került egy ukrán-orosz incidensre, ugyanis az orosz fél nem ismerte el azt ukrán felségterületnek, mondván az a kontinentális Oroszországhoz tartozik és 1954-ben csupán a Krím-félszigetet kapták meg az ukránok. Az ukrán fél miután látta, hogy egy orosz töltés kezd kiépülni a szigetre állandó katonai őrséget helyezett el a Tuzlán, elejét véve a további orosz akcióknak.  

A kercsi híd

A Kercsi-szoros felett stratégiai jelentősége ellenére sem ível át híd, bár Janukovics elnök és orosz kollégája Medvegyev 2010-ben már megegyeztek a tervekben. 2014 március elején Medvegyev újra felelevenítette ezt a tervet, amely a világtörténelem során -  egy rövid időre - egyszer már megvalósulhatott. A II. világháborúban a híd felépítésére a németek konkrét előkészületeket tettek, hogy a Kaukázus-hegység előterében zajló harcokhoz alternatív és állandó utánpótlási vonalat hozzanak létre. A felhalmozott építőanyagokból aztán az előrenyomuló oroszok építették meg a hidat 1944-ben, azaz a németek terve a visszájára fordult. A híd azonban egy fél évig sem bírta. Alig egy héttel azután, hogy a Jaltai Kongresszusra igyekvő küldöttségek vonata áthaladt rajta, a befagyott Azovi-tenger zajló jege megrongálta és összedöntötte a 4,5 kilométer hosszú építményt.

2014 tavaszán, a kercsi tengerszoros feletti ellenőrzés megszerzésével Oroszország gyakorlatilag teljhatalmú urává vált az Azovi-tengernek. Kettészakítva ezzel az ukrán tengerpartot keleti ill. nyugati részre. A Krím elvesztésével fennáll annak is a lehetősége, hogy Ukrajna jégmentes kikötők nélkül marad, ugyanis a Fekete-tenger északi részén a tengervíz viszonylag édes a beleömlő négy nagy D-s (Duna, Dnyeszter, Dnyeper és Don) folyó miatt.

Mangup/Theodorichshafen

Kétségkívül a Krím-félsziget legrejtélyesebb lakói a gótok voltak. Azok a gótok, akiknek a jelenlétéről nyugati utazók még a XVIII. században is beszámoltak, a keleti gótokhoz (osztrogótok) tartoztak. Legdicsőbb korszakukat a III. század közepén élték, amikor a Krím-félsziget elfoglalása során hadihajókra tettek szert és viking módra egészen Görögországig pusztították a Római Birodalom tengerparti területeit. A germán törzsterületről végül a hunok szakították le őket a IV. században - továbbsodorva testvéreiket nyugat felé.

A Theodoro fejedelemség központja: Mangup barlangerődje Fotó: Sajó Tamás

A krími gótok pedig ittmaradtak. Éltek hun, kazár, kelet-római fennhatóság alatt, majd a IV-V. századtól kezdve Doros néven többé-kevésbé független államban. A negyedik keresztes hadjárat során darabokra hullott Kelet-Római Birodalom krími népeinek egy része az ún. Theodoro fejedelemségben egyesült, melynek központja Doros, későbbi nevén Mangup lett. Ezután is szorosan kötődtek a Konstantinápoly romjain létrejövő görög Trapezunti Császársághoz, mely 8 évvel élte túl végül a Római Birodalom végleges bukását. Míg a genovaiakkal állandó konfliktusban álltak, a tőlük északra elterülő Arany Hordának éves adót fizettek, cserében azok békén hagyták őket. A kicsiny fejedelemség, melyet gyakran Gothiának is neveztek egészen az 1475-ös oszmán hódításig fennált

A Theodoro-fejedelemség (forrás)

A krími gót köznép lassacskán beolvadt a krími tatárságba, átvették hitüket és nyelvüket. Az arisztokrácia jelentős része pedig később orosz és moldvai kapcsolatai révén orosz bojárokká vált. Egykori krími nosztalgiájuk jelentős ideológiai szerepet játszhatott a cári oroszország krími terjeszkedésében. Leszármazottaik a mai napig élnek. A gótok emléke lassan feledésbe merült, mígnem a XX. századi nemzeti romantika és a Wehrmacht hadi sikerei lehetővé nem tették a kicsiny népcsoport emlékének felelevenítését. A nagynémet elképzelések szerint a Krímből egyfajta német Gibraltárt szerettek volna létrehozni. Szevasztopol a groteszk keresztségben a Theodorichshafen nevet kapta, a félsziget adminisztratív központja Szimferopol pedig Gotenburg lett. Körülbelül két évig.

Theodosia - Kaffa - Feodoszija

Valószínűleg a XIV. század közepének bubópestisben haldokló európai polgárai nem az "Isten ajándéka" nevet adták volna Kaffának, mint tették azt a görög telepesek azelőtt jó 2000 évvel. 1347-ben ebből a genovai kereskedőtelepből indult ki az a pestisjárvány, mely Európa lakosságának körülbelül harmadát kipusztította.

Kaffa erődfalai Fotó: Sajó Tamás

Theodosiára - kihasználva Konstantinápoly 1204. évi elestét - először a velenceiek csaptak le. Tőlük a tatárok hódították el kétszer, mígnem a konkurens genovaiak egyszerűen megvásárolták maguknak és Kaffa néven egy virágzó kereskedővárost hoztak létre. Elhelyezkedésükben a görög gyarmatokhoz hasonló genovai kereskedőtelepek Cembalo várától (ma Balaklava) Szudakon át egészen Kaffáig húzódtak a Krím-hegység lábánál. Kiterjedt rabszolgakereskedelmet folytattak a krími tatárokkal, akik a foglyaikat tömött sorokban terelték az itáliai kalmárokhoz. A precíz könyvelők ebben a korban külön könyvelték a Magyar Királyságból a magyar és a Volga-mentéről összefogdosott madzsar rabszolgákat. Sajnos nagyon úgy tűnik ezek azok a könyvek, amelyek utoljára adtak hírt Magna Hungáriáról.

Szudak szó szerint égbeszökő városfalai a genovaiak keze munkáját dicséri (forrás)

A tatárokkal való viszony nem mindig volt felhőtlen. 1347-ben az Arany Horda már egy jó ideje ostromolta Kaffát. Közben a tatárok soraiban felütötte a fejét a pestis, mely a Selyemúton indult el Kínábol végzetes útjára. A tatárok próbáltak két legyet ütni egy csapásra, gondolták megszabadulnak a holttestektől és a genovai védelmet is gyengítik egyben. Így hát a pestistől felpüffedt halottakat bekatapultálták a városfalakon belülre. A Kaffából menekülő hajókból aztán Genovában szállt partra a fekete halál, fertőzött bolhák, patkányok és emberek képében.

Kaffa - Feodoszija 1840-ben, Carlo Bossoli látképén (forrás)

Kaffa volt a krími örménység központja, sőt a mai napig itt él a legtöbb örmény a félszigeten. Nem messze innen van az – a XX. sz. eleje óta már elhagyott – örmény kolostor, amelyik a krími örmények vallási központja volt. Az itteni szent apát temetését ábrázolják a lwówi (Lemberg, Lviv) örmény templom freskóján is. És több lépésből innen jöttek a mi erdélyi örményeink is. Itt volt a Selyemútnak egy csomópontja, az örmény és karaita zsidó kereskedők révén felfelé, Kamenyec-Podolszkon át Lwówig, itt hoztak be rengeteg Európában másutt ismeretlen keleti cikket (kávé, nádcukor, stb.) és itt volt Lengyelországnak egy fontos kapcsolódási szála a Kelethez (perzsa követjárások), és emiatt a lengyelországi örmények és karaiták mindennapi (nem liturgikus) nyelve nem is az örmény és a héber/jiddis volt, hanem a kipcsak-tatár, még a XVIII. században is (persze örmény ill. héber betűkkel írva).

1783-ban az oroszok - jobb híján - visszanevezték a várost a tatár Keféről a görög Feodosziára.

Bahcsiszeráj

Az 1475-ös dátumra akár úgy is lehet tekinteni, hogy helyreállt a korábbi állapot, miszerint a félsziget sorsáról újra Konstantinápolyban/Isztambulban határoztak. Azonban ez az állapot sem a kelet-római időkben, sem a török világ idején nem volt teljesen igaz, az itt élő népek több-kevesebb önállósággal rendelkeztek. A már jó ideje itt élő tatárok fennhatósága nem terjedt ki a félsziget egészére, a parti városok török fennhatóság alá kerültek. Ugyan a Fényes Porta vétót emelhetett a kánválasztás jelöltje ellen, de a tatároktól nem szedtek adót, sőt ők fizettek egy-egy hadjáratban való részvételért. Sajnos a krími tatárok Magyarországon is gyakori vendégnek számítottak egy időben. Először a 15 éves háborúban bukkantak föl, később többek között ők csináltak romhalmazt Erdélyből 1658-ben, az utolsó tatárjárás 1717-ben a mai napig elevenen él a széki magyarok emlékezetében. A hatalmi súlypont eltolódott a parti városokból a félsziget belseje felé. Kevéssé várható el egy sztyeppei lovasnomád néptől, hogy tengeri kereskedelemre nyergeljen át. A tatár kánok első központja Sztarij Krim, majd a bizánci-kazár erőd Eski-Kerman volt. Bahcsiszeráj a Krím-hegység északnyugati lejtőin csak fokozatosan vált nyári szállásból a kánság székhelyévé Giraj kán alatt. Ugyanakkor időszakosan egy második hatalmi központ is létrejött Szimferopolban, azaz a Fehér Mecset városában, ahol a Qalga-Szultán rendelkezett be, aki a kán után a második legfontosabb tisztséget töltött be a Kánság hierarchiájában.

A krími tatár lakosság aránya járásonként (forrás)

A Krími Kánságra az oroszok mértek végül végzetes csapást 1774-ben, majd 1783-ban. Az utolsó kán visszavonult és egész félsziget az Orosz Birodalom részévé. A tatár neveket fokozatosan oroszra és görögre cserélték ki. Nem kegyelmeztek a Krím névnek sem, mely tatárul erősséget jelentett, a létrejövő tartomány régi-új neve Tauria, Bahcsiszeráj fővárosból pedig az Orosz Birodalom egyik álmos kisvárosa lett. A fokozatos orosz betelepítések révén a tatár népesség lassan kisebbségbe került. A krími tatárok három népcsoportra oszlanak. A tatok, nogájok és a yalıboyuk megoszlása jelenleg 55, 30 és 15% a 248000 fős összlakosságból. Mivel a tatárok egy része a németek mellett harcolt a tatár légióban, 1944-ben Sztálin az egész népcsoportot bűnösnek kiáltotta ki és Üzbegisztánba száműzte őket. A Sürgünnek nevezett deportálást körülbelül a felük élte túl. Hivatalosan 1967-ben rehabilitálták őket, ekkor kezdődött meg a visszatelepülésük a Krímbe, amely napjainkban is tart. Ennek köszönhetően egyedül a tatár lakosság száma növekszik az autonóm köztársaságon belül.  

 Carlo Bossoli: A kán palotája Bahcsiszerájban (forrás)

Bahcsiszeráj jelenleg is a krími tatárok fő kulturális központja.

Szevasztopol

Szevasztopol kikötője szorosan összefonódik az orosz történelemmel. A "Dicsőséges város" az egykori Kherszonnészosz görög gyarmattól egy öböllel keletebbre épült fel, miután a Krímet a Birodalomhoz csatolták. Szevasztopol jelenleg is Oroszország a Krímen, a város ugyanis nem tartozik a Krími Autonóm Köztársasághoz. Kikötőjét az orosz flotta bérli Ukrajnától.

"The horse, he sweats with fear, we break to run The mighty roar of the Russian guns And as we race towards the human wall The screams of pain as my comrades fall"  Fotó: Roger Fenton

Szevasztopol történelmének két véres ostroma szinte ugyanolyan mitikus orosz várossá emeli ezt a kikötőt, mint például Sztálingrádot. A krími háborúban egy évig állta az angol-francia-török seregek ostromát, a közelben lezajlott balaklavai csata angol veszteségei olyan költőket is megihlettek, mint Tennyson. Az angol könnyűlovasság orosz ütegek elleni öngyilkos rohamának állít emléket a The Charge of the Light Brigade c. költemény, melyet később az Iron Maiden zenekar tett világhírűvé. A Krími háborúban bebizonyosodott, hogy az oroszok nem hiába elevenítették fel a görög-bizánci múltat a Krímben, a nagyhatalmak tiltása ellenére görög önkéntes légió harcolt az oroszok oldalán. Az orosz vereség következtében Szevasztopol 1871-ig demilitarizált övezet maradt, amikor III. Napoleon bukása után érvényét vesztett szerződés következtében visszatérhetett ide az orosz cári flotta.

‘L’Entente Cordiale’, 1855 Fotó: Roger Fenton

1941-ben újabb véres és elhúzódó ostrom következett, melyben a németek csak komoly veszteségek árán, 250 nap után tudták elfoglalni az egész kikötőt. Az ostromban felhasználták a Nehéz Gusztáv nevű 1350 tonnás löveget, melynek mozgatásához Szimferopol és Szevasztopol között 16 kilométeres speciális vasútvonalat kellett építeni. A németek később nagy árat fizettek az elhúzódó ostromért, a 11. német hadsereg ezért nem tudott részt venni a sztálingrádi előrenyomulásban.  

Szevasztopol kikötője az ostrom után (forrás)

A Dicső város 2014 előtt is egy darabka Oroszország volt Ukrajnán belül. Nem csupán a város történelme, a fekete-tengeri flotta miatt, hanem az itt élő orosz lakosság révén. A város 380000 fős lakosságának jelenleg 72%-a orosz anyanyelvű, javarészük Oroszországra szavazna egy esetleges Krím jövőjét firtató népszavazás esetén.

Jalta

A félsziget oroszosítása - russzifikálása - két fő csapáson haladt. Egyfelől zajlott az orthodox reneszánsz, ásatásokkal, kolostorépítésekkel, másfelől a Krím lett az orosz arisztokrácia Riviérája. Utóbbi is tudatos program volt, az odesszai kormányzó Voroncov herceg volt ennek az úttörője. Akkoriban a sziklás partvidék jórészt lakatlan volt, helyenként egy-egy szegényes görög vagy örmény halászfaluval. Voroncov Jalta mellett építette fel nyaralóját, majd rávette erre a cári családot is, akik három másik kastély felépítésével jelezték az udvari arisztokrácia felé, hogy hová képzeljék el a jövőbeni nyaralásaikat. Gombamód nőttek ki az arisztokrácia kastélyai, őket utánozta a nagypolgárság, ezeket meg a középrétegek, végül minden orosz aki tehette itt töltötte a nyarait. Itt üdült Tolsztoj, az itteni Fehér Dácsában írta Csehov a Három Nővért. III. Sándor cár a közelben építette fel XIII. Lajos stílusában a Massandra palotát, II. Miklós pedig a Livádia palotát 1911-ben, mely 34 évvel később világtörténelmet formáló találkozónak adott helyet.

II. Miklós cár Livadia palotája Jaltában (forrás: wikipedia.com)

A Jaltai Kongresszus 1945. február 4-11-ig tartott, melyen Európa háború utáni rendezéséről tárgyaltak a felek: Sztálin, Churchill és Roosevelt. Vajon tudták már a fényképezés idején, hogy Budapest egy kudarcba fulladt kitörési kísérlet után elesett?

Churchill, Roosevelt és Sztálin II. Miklós palotájának kertjében

Voroncov herceg volt egyébként az is, aki először kocsival járható utakat építtetett a Krímben, addig a tatároknak ez nem volt szempont; máig az ő úthálózata él.

Szimferopol

1784-ben a tatár múlttól való irtózás miatt kapott görög nevet az oroszoktól a Fehér Mecset városa. A Krím elfoglalása feletti örömben és a görög-kelet-római múlthoz való vonzódás miatt a keresztségben a Közjó városa nevet kapta. Szimferopol régi és új nevei közötti eligazodást nagyban segíti a Wang folyó témánkba illő bejegyzése. Kezdhettük volna krími barangolásunkat ezzel a várossal is, hiszen már a görögök előtt is éltek e tájon szkíta népek, akiknek éppen itt állt a fővárosuk. Eredeti neve nem maradt fenn, csupán egy rommező emlékeztet a szkíta Nápolyra, azaz Neapolisra. 

 Az 1508-ban épült Fehér mecset Szimferopolban (forrás: wangfolyo.blogspot.com)

Bahcsiszeráj kánsági székhely mellett Aqmescit volt a tatárság második városa mind adminisztratív, mind pedig vallási szempontból. Az orosz terjeszkedés során Szimferopol vált a Krím közigazgatási központjává, 1920-ban a fehér Wrangel báró által irányított Krími Szabadállam székhelye volt. Központi funkcióját azóta is megtartotta: jelenleg is itt székel a Krími Autonóm Köztársaság parlamentje és Minisztertanácsa.

Lenin szobor Szimferopol főterén - A Krímben biztonságban van? Fotó: Sajó Tamás

362000 lakosának kétharmada vallja magát orosznak, 21%-a ukránnak. Az Üzbegisztánból folyamatosan hazatelepülő tatárság száma növekszik, pillanatnyilag a lakosság 7%-át teszik ki.

Perekop

Sokáig a Krímet csak a Perekopi-földszoroson keresztül lehetett megközelíteni a kontinens felől. Ezen a ponton a Krím-félsziget mindössze 7 kilométer szélességűre szűkül le, nem véletlen tehát, hogy a félsziget védelmét minden egyes háborúban itt szervezték meg. Erődöt elször a görögök építettek Perekopnál, melyet később a genovaiak és a tatárok is használtak és bővítettek. Számos igen kegyetlen és véres csatát látott ez a hely, 1738-ban a tatár védvonalat zúzták szét az oroszok, 1920-ban Wrangel báró fehér seregeit győzték le a vörösök, 1941-ben pedig az Erich von Manstein vezette német és román seregek törtek át a szovjet védvonalakon. A Perekopi-földszoros stratégiai fontossága ellenére sosem tudta feltartóztatni a kontinensről érkező hódítókat, ehhez ugyanis túl széles és a domborzati tényezők sem erősítik a védelmet (5 m magas lapály a tengerszint felett). A jelenlegi krími-ukrán határ a két tengert összekötő védvonaltól északabbra fut.

A Perekopi-földszorost lezáró erődítmény (forrás)

A Krímből Ukrajnába már nem ez az egyetlen út, a lagúnákon keresztül Peredmistne településnél közúti és vasúti híd épült Kelet-Ukrajna irányában. Még nem hallottam említeni a krími konfliktussal kapcsolatban azt a Dnyeperen épült Kahovkai-víztározóból induló csatornát, amely Ukrajnából szállít öntözővizet a Krímbe. Ha ezen nem is áramlik olyan stratégiai jelentősségű nyersanyag, mint az orosz kőolaj vagy gáz, azért Ukrajna kezében is maradt csap, amit esetlegesen elfordíthat.

Ennyi maradt Perekop tatár várából (maps.google.com)

Perekop földszorosánál fejezzük be krími barangolásunkat. Jelen pillanatban, 2014. március első napjaiban ez az a pont, ahol az ukrán és orosz erők egymásnak feszülnek. Orosz csapatok ásták be magukat ott, ahol már annyi más hadsereg előttük. Cselekedetük ugyan törvényesen nem igazolható, de talán rövid időutazásunk révén könnyebben megérthető.

Egy kattintás és nem maradsz le az új posztokról: