Pangea

Minden, ami földtudomány

Ilyen gyorsan süllyed New Orleans

2017. július 09. 22:14 - Tranquillius

Louisiana tengerparti sávja katasztrofális ütemben fogy a tenger rovására. Az elmúlt száz év alatt öt ezer négyzetkilométer vizenyős terület (ún. wetlands), az állam területének 4,5%-a tűnt el a Mississippi-delta parti eróziója és süllyedése következtében. Egy idén publikált kutatás révén sikerült pontosítani a deltavidék süllyedésének ütemét. A Louisiana állam tengerpartján 274 helyszínen végzett mérések alapján az átlagos süllyedés 9±1 milliméter évente. És ez nem sok jót jelent a deltában épült New Orleans számára. 

neworleansskyline.jpgAz új Atlantisz: New Orleans, LA

Az adatok több száz úgynevezett "surface-elevation table, (SET)", azaz felszínmagasság-megfigyelő műszerek rendszeréből származnak. Az alábbi képen látható műszerek a sekély felszín süllyedést vizsgálják, mely a talaj legfelső tíz méterére korlátozódik, ahol a süllyedés legnagyobb része zajlik. Ez alatti szinteken zajló süllyedést ill. emelkedést nem tud mérni, éppen ezért fontos az alábbi ábrán szaggatott vonallal jelölt alapszint (benchmark) kiválasztása. 

A térkép mögött álló hatalmas munkát egyrészt jelzi a mérési pontok száma. A Coastwide Reference Monitoring System program keretében közel háromszáz mérési ponton elhelyezett SET ára az USGS vonatkozó honlapja szerint 2000$ darabonként amire jön még a felállításuk költsége. Egy ilyen műszert ugyanis le kell fúrni, az alapszintig lefúrt alumíniumcsövet még ki kell tölteni betonnal, hogy stabilan álljon a mocsaras területeken. Továbbá meg kell oldani a mérőhelyek megközelítést a mocsaras területen, lehetőleg stabil alkotmányon, hiszen erről kell az egész mérőrendszert felépíteni. 

pondmarshset.jpgA surface-elevation tábla alkalmazási területei (forrás)

A lebetonozott alumíniumcsőre kerül a műszer, amely egy vízszintes rúdra felszerelt tűk sorozata. Ezek a tűk a földfelszínig érnek, ezért lehetőség szerint száraz időszakban kell felszerelni őket, ha ez nem lehetséges, akkor kerek talpakkal lehet a víz alatti felszínt pontosan meghatározni. Tovább bonyolíthatja a kihelyezést a növényzet, amely az ehhez hasonló alacsony parti sávokban kifejezetten buja szokott lenni. Célszerű, ha mindig ugyanaz a személy olvassa le a változásokat időről időre, ami 274 pont esetén komoly kihívás, főleg akkor, ha ezek a pontok egy légvonalban 520 kilométer hosszú, legnagyobb szélességén 200 kilométer partszakaszon oszlanak el. 

quirk-sed-elev-ch-wide.pngA SET alkalmazása vizes élőhelyeken.

Minden adatot, amely az újonnan publikált tanulmány térképén szerepel ilyen módon vettek fel. A térképre vitt pontokon 6 és 12 milliméter közötti süllyedést mértek, zöld színnel jelölték a lassabban, pirossal pedig a gyorsabban süllyedő területeket. Ez a hat milliméteres intervallum viszonylag jól leírja a Louisiana állam partjain zajló folyamatokat. Az átlagnál gyorsabban süllyed a Chenier-síkság nyugaton, az Atchafalaya és Wax Lake delták, valamint a Mississippi folyó deltája New Orleanstól délre. Nem találni olyan területet ahol kiemelkedés volna megfigyelhető, itt csak leglassabban süllyedő területekről beszélhetünk, mint például a Chenier-síkság Texas felőli része. A szerzők mindenesetre leszögezik, hogy az egyéni megfigyelésen alapuló folyamatos megfigyelés és az adatok korrigálása létfontosságú, és az általuk alkalmazott módszert még lehet tovább pontosítani.  

louisiana_subsidence.JPGRelatív magasságváltozások Louisiana állam tengerpartján (forrás)

2002-2005 között, a Katrina hurrikánt megelőző időszakban (a fent leírt módszernél kevésbé macerásabb) kanadai RADARSAT műholdas mérések alapján New Orleans városa évi 8 millimétert süllyedt az átlagos tengerszinthez képest. Ez is csak egy átlagos érték, hiszen a két szélsőérték az emelkedés és az évi 2,86 centiméteres süllyedés között oszlott el. Ez a 8 milliméteres érték egészen jó eredmény a korábbi mérésekhez képest, ugyanis ennél mértek jóval magasabb értéket is az 1960-as években, amikor az árvízvédelmi töltések elkészültek. Kelet New Orleans süllyed a leggyorsabban, ez a terület már a Katrina hurrikán pusztítása idején is 3-5 méterrel volt már a tengerszint alatt. 

A süllyedésnek vannak természetes okai, mint például a  mozgása, vagy az üledék-kompakció, de ezt alaposan felgyorsítja az emberi hatás, az árvízvédelmi töltések melyek a folyami hordalékot a Mexikói-öböl mélyebb vizeibe vezetik, ahelyett, hogy hagynák azt szétterülni az ártéren, a termőföldek lecsapolása miatti talajvíz szivattyúzás, és egy korábbi cikkünkben már tárgyalt a kőolajbányászat és annak összes káros következménye

neworleans_rad_2005_lrg.jpgNew Orleans süllyedésének üteme térképen (forrás)

A New Orleans-i Tulane Egyetem legújabb kutatása szerint a süllyedés átlagos üteme a korábbi méréseknél jóval nagyobb ütemben zajlik, sőt a korábbi mérések legpesszimistább előrejelzései jelentik most a normális ütemet. Korábban számtalan cikk foglalkozott már a Mississippi-delta süllyedésével, e kutatás újdonságát az adja, hogy Loiusiana állam teljes partvidékén ábrázolja a felszínen megfigyelhető süllyedést. Ez a térkép sok mindenre használható, például segítheti a döntéshozókat a part helyreállításában és a helyi tervezésben illetve a helybélieknek is informatív lehet, hiszen nyomon követhetik mikor merül településük a tenger szintje alá.

 

Ajánlott és felhasznált irodalom:

  • http://geosociety.org/gsatoday/groundwork/G337GW/GSATG337GW.pdf
  • https://www.sciencedaily.com/releases/2017/06/170615100624.htm
  • https://www.jpl.nasa.gov/news/news.php?feature=6513
  • https://earthobservatory.nasa.gov/IOTD/view.php?id=6623
  • http://pangea.blog.hu/2016/12/11/olajszennyezodes_gyorsitja_a_mississippi-delta_eltuneset
  • https://biotech.law.lsu.edu/climate/docs/2006_october_RDokka.pdf
  • https://www.youtube.com/watch?v=4yHyspg1vHM
  • http://www.huffingtonpost.com/2014/08/28/louisiana-sea-level-rise_n_5731916.html 
14 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://pangea.blog.hu/api/trackback/id/tr512626929

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ymel 2017.07.10. 17:00:09

Saigon (Ho Chi Minh City) is szepen sullyedget a varos deli reszein.

tamasoft 2017.07.10. 18:19:11

100 év alatt 90 cm, az nem olyan rossz azért. (100 év alatt komplett városok tünnek el teljesen más okból is sajnos) vagy születnek a semmiből

2017.07.10. 19:19:10

Úgy látszik New Orleansban azért csak folyik az élet így is... :))

www.earthcam.com/usa/louisiana/neworleans/bourbonstreet/?cam=bourbonstreet

pitcairn2 2017.07.10. 19:22:42

@tamasoft:

Velence is folyamatosan süllyed már évszázadok óta mégsem tűnt el:) (igazi a korábbi utcaszint már jó mélyen van)

tamasoft 2017.07.10. 19:47:35

@pitcairn2: Akkor pláne nem értem az aggodalmat ;-)

ColT · http://kilatas.great-site.net 2017.07.10. 22:58:11

Azért tényleg elég meredek a mértéke...

kiskutyauto 2017.07.11. 15:26:07

A Norvégek évtizedekkel ezelőtt már megoldották ezt a problémát... több településük víz alatt lenne már azóta... Egyszerűen tengeri zsilipekkel építették ki az érintett város partjait, amelyekkel képesek a víz szintjét szabályozni....

David Bowman 2017.07.11. 22:25:17

Fasznak építették vissza? Ugyanoda? Nóórmális?? Maaargit?!

David Bowman 2017.07.11. 22:55:35

Alexandria is így járt. Mióta megépítették az asszuáni gátat, még gyorsabban süllyed.

Tranquillius 2017.07.14. 15:31:38

@kiskutyauto: Norvégiában a jég elolvadása utáni izosztatikus kiemelkedés némiképpen kompenzálja a tengerszint emelkedését.

pitcairn2 2017.07.14. 18:26:01

@Tranquillius:

ami néhány milliméter per év:)

pitcairn2 2017.07.14. 18:28:32

@Tranquillius:

apropó, a Mississippi vízgyűjtőben megépített vízerőművek, hogyan befolyásolják a folyam által szállított hordalékmennyiséget?

Tranquillius 2017.07.14. 22:17:11

@pitcairn2: Mind a kettő néhány milliméter per év.
süti beállítások módosítása