A Feröer-szigetek nevét Magyarországon elsősorban az elszánt környezetvédők és a focirajongók ismerik, utóbbiak különösen azóta, hogy kiderült, a 2016-os EB selejtezősorozaton hazánkkal egy csoportban fog szerepelni. Hogyan jutott el ez a kicsiny félfüggetlen nemzet odáig, hogy segítségével Magyarországnak most is meglehet az a bizonyos, sokáig tartó "matematikai esélye" a kijutásra? Egyáltalán kik ők, és hol is élnek pontosan?

A Skóciától mintegy 400, Izlandtól 500, Norvégiától pedig 700 km-re fekvő Feröer-szigetek egy az Izland és Skócia között húzódó tengeri hátság egykori hatalmas pajzsvulkánjának tengervízzel részben elborított maradványa. A 18 fő sziget a térképen áttekintve olyan benyomást kelt, mintha egy korábban egységes földdarabot egy óriás északnyugat-délkeleti irányban húzott csatornákkal felszeletelt volna. Ennek megfelelően az 1396 négyzetkilométeres területű szigetvilág tagjai rendkívül keskenyek, a szárazföld egyetlen pontja sincs messzebb 5 kilométerre a tengertől. Dacára magas földrajzi szélességének (62. é. sz.), a Golf-áramlat jóvoltából a havi középhőmérséklet értékei 3-11 fok között ingadoznak, a meleg nyarat szeretők számára tehát nem éppen ideális. A klímának köszönhetően a szigeteken fa ugyan nem nagyon nő, de viszonylag dús legelőkkel állnak a névadó állat rendelkezésére: Feröer jelentése ugyanis a "Juhok-szigete".

A Feröer-szigetek (forrás)

De hogyan kerültek erre a világvégi helyre a nem éppen őshonos juhok? Erős a gyanú, hogy a szintén nem őshonos emberekkel. Az első bevándorlók a 9. században érkeztek az Ír szigetekről, majd egy emberöltővel később megindult a telepesek bevándorlása a mai Norvégiából. (A kor viszonyait figyelembe véve, ez nem biztos, hogy teljes mértékben békés folyamat volt.)

A viszonylag kései betelepülés nyomán Feröer-szigetek történelme meglehetősen jól dokumentált, az alapvetően juhtenyésztéssel és szerény földműveléssel foglalkozó lakosság létszáma a 19. századig nem nagyon haladta meg a 4000 főt. A kis létszámú közösség irányítását 900 körültől a  főváros, Tórshavn Tinganes nevű félszigetén ülésező gyűlés látta el. (Az elnevezésben nem nehéz felfedezni a skandináv nyelveken gyűlés jelentésű thing/ting szót.) Az államalakulat kormányzati negyede ma is a kicsiny félszigeten található.

Tórshavn előtérben a Tinganes félszigettel (forrás)

Ugyanakkor a nem túl népes közösség együttélése korántsem volt konfliktusmentes, hosszasan lehetne sorolni, hogy melyik nagycsalád tagjai kinek a fiát/apját/juhát csapták agyon a különböző belső hatalmi harcok során. Nem meglepő, hogy a szembenálló felek külső segítséget kértek - így hamar a Norvég Királyság hűbéreseivé váltak.  E viszonyból származik az az 1298-as oklevél, amit a helyiek sokáig alkotmányoknak tekintettek. Valójában az itt érvényes norvég törvénykönyvtől való - a speciális helyi gazdálkodási viszonyokat figyelembe vevő - eltérések gyűjteménye volt a meglepő módon "Juhlevélként" emlegetett okmány. Az 1380-ban megalakult Dán-Norvég perszolálunió révén a szigetek is dán uralom alá kerültek, és ez Norvégia 1814-es kiválását követően is így maradt. A szigetek gazdasága az állami kereskedelmi monopóliumokkal jellemezhető dán uralom alatt alig fejlődött, a lakók röghöz kötését nemcsak a feudális viszonyrendszer, de a szigetvilág elszigeteltsége is biztosította.

A juhlevél első oldala (forrás)

Mindezt jól illusztrálja, hogy néhány bátrabb szigetlakó kalózkodási célú próbálkozását leszámítva, az első tengerjáró hajót csak 1804-ben építették helyben. (Erre akkora igény volt, hogy hamarosan el is süllyedt túlterheltség miatt.) Ezt követően a gazdaság súlypontja egyre inkább a halászat és a halfeldolgozás felé tolódott el, és a szigetek eltartóképességének növekedése viszonylag jelentős bevándorláshoz és a népszaporulat növekedéséhez vezetett.

Ugyanakkor ez még önmagában nem lett volna elég ahhoz, hogy félig-meddig önálló állammá váljon a szigetcsoport., ahogy ez a közeli Shetland- és Orkney-szigetekkel sem történt meg. A fő tényező a szigetlakók önálló nyelve: az izlandival és néhány norvég nyelvjárással rokon feröeri a legkisebb számban beszélt germán nyelv. Feröeren jelenleg 48 ezren, Dániában és más országokban mintegy 20-25 ezren beszélik.

Szintén jelentős lökést adott az önállóság felé vezető úton, hogy Dánia 1940-es német megszállását követően Nagy-Britannia - Izlanddal együtt - megszállta a Feröer-szigeteket is, amit mindkét szigetország lakói elég jó néven vettek, az izlandiak olyannyira, hogy ezután már nem is tértek vissza a dán korona keblére. A függetlenséget 1946-ban a feröeriek is megszavazták, de mivel 66,4%-os részvétel mellett az  függetlenségpárti szavazatok aránya csak 0,5 százalékponttal haladta meg a Dánia melletti voksokat, a dán kormány nem tekintette érvényesnek az eredményt. (Mindezt érdemes összehasonlítani az egykori dán hozzáállással az 1920-as schleswigi népszavazáson...)

A brit megszállás maradványa (forrás)

A népszavazással viszont sikerült elérni, hogy 1948-ban széleskörű autonómiát kapjon a szigetcsoport: ez gyakorlatilag szinte teljes politikai önállóságot jelent a szigetcsoport az anyaországgal ellentétben (a halászati jogok őrzése miatt)  nem része az EU-nak, és lakosaira nem vonatkozik a dán hadkötelezettség. Ami túlmutat a megszokott autonómián, az nemcsak a saját zászló megléte, de a szigetek 2005 óta önálló kül- és biztonságpolitikája. Feröer érdekes módon nem az anyaországgal, hanem Izlanddal alkot gazdasági uniót. Egyébként ez az önállóság magyarázza a szigetcsoport FIFA és UEFA tagságát is - a saját válogatott önállóságuk jelképe.

A szigetvilág közel 50 ezer lakója jelenleg is jelentős részben a halászatból él, a kivitel több, mint 95%-át is ez adja. A mezőgazdasági ágazatok közül még a juhtenyésztés emelhető ki, minden szigetlakóra 1,5 bárány jut, de ez a viking leszármazottak étvágyához kevés: a szigetek behozatalra szorulnak bárányhúsból. Amellett, hogy hallal is elég bőven el vannak látva... Ez is jelzi, hogy a feröeriek egyáltalán nem élnek rosszul, az egy főre jutó GDP nagyjából 50 ezer dollár, ami a dán átlagnál kisebb ugyan, de körülbelül Ausztria szintjének felel meg. A kis közösség gazdagságához még egy különleges - a kis országokra viszont nagyon jellemző - "iparág" is hozzájárul: a bélyegek gyártása és árusítása.

Feröeri tájkép -Gasádalur (forrás)

Ugyanakkor a gazdaság gerincét alkotó halászat javarészt mélytengeri halászatot takar, ami nem igazán teszi a környezetvédők kedvencévé Feröert. És van még valami, amitől a Greenpeace a Sea Shepherdöt összetörve siet a helyszínre - évente egyszer. Ezzel a jelenséggel kapcsolatban rengeteg téves információ kering az interneten, úgyhogy érdemes egy kicsit tisztába tenni a dolgot.

A hosszúszárnyú gömbölyűfejű delfinek éves vadászatáról van szó. Az interneten rendszeresen keringenek olyan fotók, ahol egy skandináv típusú település tengerpartján vergődő delfineket szúrnak "nyakon" térdig a véres vízben járó, norvégmintás pulóverben és gumicsizmában lévő férfiak és idősebb fiúk. A képek magyarázatában általában azt emelik ki, hogy a barbár vérengzés a feröeriek férfivá avatási szertartásának része, és a helyiek sportból mészárolják le a szerencsétlen állatokat. Ezek az írások általában arra is utalnak, hogy delfinek és a bálnák egyébként védett állatok.

Egy viszonylag szalonképesebb kép a vadászat eredményéről (forrás)

Ebből annyi igaz, hogy a képek valóban Feröeren készültek, és valóban a helyi népszokások szerves része ez az éves vadászat, de a férfivá avatáshoz nem sok köze van. A szokás a feröeriek sok évszázadig tartó mostoha életkörülményeiben gyökerezik, valamint abban, hogy sokáig nem rendelkeztek rendes tengerjáró hajókkal, így a halászat a part közelére korlátozódott. Ilyen helyzetben könnyen elképzelhető, mekkora áldás is volt egy nagyobb delfinraj megjelenése a partok mentén: ha sikerült a partra hajtani őket, bőséges húskészlethez jutott a közösség. (A zsákmány egymás közötti megosztása - függetlenül attól, hogy részt vett-e valaki a vadászaton - máig élő hagyomány.) Természetesen erre már nincs szükség a helyiek túléléséhez, de ha őszinték akarunk lenni, van még jónéhány olyan állatfaj, melynek tömeges levágása valamely ünnepi szokáshoz köthető. Az emberek többségének nyilván szokatlan, hogy itt egy kedves megjelenésű delfinről van szó, és nem mondjuk az élőben nem túl dekoratív pulykáról. Egyébként a szóban forgó delfinfaj nem védett, állományának legfeljebb mintegy 0,1%-át érinti évente a feröeriek vadászata.

Feröeri táj: Klaksvík, a második legnagyobb város, előtérben a szigetek névadójával (forrás)

Ha eltekintünk ettől a véres látványosságtól, Feröer Izland mellett egyre vonzóbb turistacélponttá válhat. A szigetcsoport elérhető mind a Dániából Izlandra közlekedő kompokkal, mind a nemzeti légitársasága, az Atlantic Airways járataival. Vonzerejét elsősorban a drámai, gleccserek által formált, csaknem érintetlen táj mellett a "világ legkisebb fővárosaként reklámozott Tórshavn (Thor kikötője) adja. A lakosság negyedét tömörítő főváros egyik legkülönösebb része a már említett Tinganes félsziget, mely jelenleg a teljes kormányzati negyedet magában foglalja.

A kormányzati negyed (forrás)

Ha valaki az októberi "sorsdöntő" selejtezőig többet szeretne megtudni erről a különleges szigetcsoportról, annak a rendkívül részletes magyar nyelvű Wikipédia cikket tudom ajánlani (még a helyi és távolsági buszok kihasználtsága is részletezve van).

Egy kattintás és nem maradsz le az új posztokról: