Pangea

Minden, ami földtudomány

Bradbury Landing - Párhuzamos marsbéli krónikák

2016. szeptember 21. 20:00 - Tranquillius

2012-ben alig két hónap telt el aközött, hogy Ray Bradbury vsszaadta lekét a teremtőjének és a Curiosity marsjáró "földet" ért a Mars bolygón, a Gale kráter közelében. A leszállás helyét az író iránti tiszteletből Bradbury Landingnek keresztelték, melynek az író "Neveknek adása" c. novellája alapján nem biztos, hogy örült volna. A Curiosity immár hatodik éve szorgalmasan küldi haza a fényképeket a bolygóról. Mi most képeslapoknak fogjuk ezeket használni, mindegyikre felírva Ray Bradbury "Marsbéli krónikák" c. kötetéből a legszebb idézeteket (kettő kakukktojás lesz, ezeket az Opportunity marsjáró készítette).

mt-sharp-in-gale-crater-curiosity-bradbury-landing.jpg

Bradbury Landing, ahol a Curiosity marsjáró "marsot ért", háttérben a Mount Sharp

Délutánonként, amikor a megkövült tenger meleg és mozdulatlan volt, és a szőlőfák bágyadtan álltak az udvarban, és a távoli, kis marsbeli csontváros teljesen bezárult, és senki sem surrant ki az ajtókon, látni lehetett magát Mr. K-t a szobájában, amint egy fémkönyvet olvasott, végigfuttatta kezét a kidudorodó hieroglifákkal borított lapokon, mintha hárfán játszana. És a könyvből az ujjak játéka nyomán éneklő hang emelkedett, lágy ősi hang, és mesélt arról az időről, amikor a tenger vörösen gőzölgött a parton, és az ősi emberek fémrovarok és elektromos pókok fellegeit küldték csatába. 1999. Február. Ylla.

mars-curiosity-rover-gale-crater-beauty-shot-pia19839-br2.jpg

Kilátás a Kimberly-formációra, a Sharp-hegy tövében. Az előtérben látható rétegek fokozatosan lejtenek a hegyláb irányába. A hegység kialakulása előtti egykori vízáramlás nyomait jelzik. 

1999. augusztus. A nyári éjszaka. A kőteraszokról csoportokba és fürtökbe verődött emberek szivárogtak a Kék Hegyek árnyékaiban lefelé. Lágy esti fénnyel világítottak a csillagok és a Mars két fényes holdja. A márvány amfiteátrum mögött, a sötétben és a messzeségben kis városok és villák feküdtek, ezüst vizű tavak álltak mozdulatlanul, csatornák csillogtak horizonttól horizontig. Nyári este volt a békés és pallérozott Mars bolygón. Finom faragású bárkák suhantak fel és alá a zöld borcsatornák tükrén, mint megannyi bronzvirág.

pia17603-figa-unannotated-br2.jpg

Üledékes kőzetek sorozata a Gale kráter Glenelg körzetében. a Yellowknife-öböl felől tekintve nyugat-északnyugati irányban. A felszínen lévő kőzetek kb. 80 millió éve exhumálódhattak, a felszínre kerülésben a szél játszotta a fő szerepet. Ugyancsak a szél felelős az oldalazó erózióért, amely az ellenállóbb kőzetek alól kifújja a lazább üledékeket, így az elveszti stabilitását és saját súlya alatt leomlik. 


2001. június. "S ragyog még a holdsugár". Nem volna illendő a Marson mindjárt az első éjszaka nagy lármát csapni, és meggyújtani egy olyan idegen, hülye és fényes vacakot, mint a kályha. Importált szentségtörés. Lesz még erre idő, eljön az ideje, hogy üres tejkonzervdobozokat hajigáljanak a Mars büszke csatornáiba, eljön az idő, amikor a New York Times régi számai röpködnek és zörögnek a magányos, szürke marsbeli tengerfenéken; eljön az ideje annak is, hogy banánhéjat és zsírpapírt dobáljanak szét a marsbeli városok finom vonalú romjai között. Bőven jut idő minderre. És Spender kissé megborzadt a gondolattól. 

mars-curiosity-rover-water-loose-bed-layer-whale-rocks-pia19076-br2.jpg

Keresztrétegzett delta-üledékek jelzik, hogy egykor itt egy vízfolyás ért a kráterben feltételezett tóba. A laza üledékes rétegek szöget zárnak be egymással, egykori hullámzás és vízáramlás nyomát viselve magukon. 

- Ha megkérdezi, hogy hiszek-e a tárgyak szellemében, azt mondom, hogy igen. Ezek itt mind, mind léteznek. Minden eszköz, amelyet valaha használtak. Minden hegy, amelynek nevet adtak. És mi soha, soha nem menekedhetünk a kényelmetlen érzéstől, ha elveszünk itt valamit. És valahogy a hegyek neve sohasem lesz az igazi. Új neveket adunk nekik, de ott élnek a régi nevek is valahol az időben, és a hegyeket eredeti nevükön művelték és nevezték. Neveket adunk a csatornáknak és a hegyeknek és a városoknak, de lepereg róluk, mint vízcseppek a vadkacsáról. Bárhogy keressük a Marsot, sohasem fogjuk megtalálni. És akkor őrülten feldühödünk, és tudja mit csinálunk? Felszaggatjuk, letépjük róla a bőrt és átalakítjuk a magunk képére!

pia17959_sol553-mcam-wb-br2.jpg

Szelektív erózió következtében kipreparálódott homokkő rétegfejek bukkannak elő amintegy fél kilométerre "A Kimberly"-től. Az erózióval szemben különböző ellenállóképességű kőzetek lépcsőzetes formát alakítottak ki a lepusztulás során. 

Másnap délután Parkhill célba lövöldözött az egyik halott városban, kilőtte a kristályablakokat, és lelövöldözte a törékeny tornyok csúcsát. A kapitány elkapta Parkhillt, és kiverte a fogait. 

pia19921-main_blaney1_sol-0938_ml.jpg

Kipreparálódott érctelérek hálózzák be a Garden City-nek nevezett sziklafelszínt a Mount Sharp alsóbb régiójában. E telérek repedésekkel behálózott kőzetben, hidrotermás oldatokból váltak ki, később a puhább alapkőzet lepusztulásával környezetük fölé emelkedtek. 

2001. augusztus. A telepesek. És az emberek mentek, eleinte csak kevesen, egy-két tucat, mert a legtöbb valami betegséget érzett, még mielőtt a rakéta kiért volna az űrbe. Ez a betegség a magányosság volt, mert amikor az ember látja, hogy szülővárosa ököl nagyságúra zsugorodik, azután citrom, azután gombostűfej nagyságúra, és végül eltűnik a rakéta kiáramló lángcsóvájában, úgy érzi, hogy nem is született, nem is volt ott semmiféle város, nem is volt sehol, körös-körül csak az űr, semmi sem ismerős, csak csupa idegen ember. És akkor is, amikor Illinois, Iowa, Missouri vagy Montana állam eltűnt a felhők tengerében, és kétszeresen, amikor az Egyesült Államok ködös szigetté zsugorodott, és az egész földgolyó eldobott, sáros futball-labda lett, s az ember egyedül maradt, úton az űr térségeiben távoli célja felé, amit elképzelni sem tudott. 

mars-msl-gale-crater-mt-sharp-soil-layers-pia19912-br2.jpg

A Mount Sharp magasabb térszínei, előtérben hematitban gazdag hegyvonulat vöröslik. Mögötte dimbes-dombos, agyagásványokban gazdag térszín, majd számos lekerekített felszínű, szulfátos ásványokkal borított tanúhegy sorakozik. A Mount Sharp oldalában felfedezett változatos ásványok vízben gazdag környezetről tanúskodhatnak. Még hátrább világosabb vonulatok láthatók, melyek éles felszínét feltehetően a szélerózió formálta.  

2002. augusztus. Éjszakai találkozás.

- Halott.

- Élő!  - tiltakozott a Mars-lakó, és még jobban nevetett. - Ó, maga mindent hamisan lát. Látja a sok karneváli fényt? Gyönyörű csónakok vannak ott, karcsúak, mint egy asszony, gyönyörű asszonyok, karcsúak, mint egy csónak; homokszín nők, kezükben tűzvirágok. Látom őket, innen kicsik, ott futkosnak az utcákon. Éppen oda megyek, az ünnepségre. És egész éjjel a vízen suhanunk, és éneklünk, és iszunk, és szerelmeskedünk. Hát nem látja?

- Mister, ez a város olyan halott, mint egy kiszáradt gyík. Kérdezze meg csak bármelyikünket. Én ma este a Zöld Városba megyek. Ez az új település, amit nemrégiben építettünk az Illinois országútnál. Maga meg van keveredve. Hoztunk egymillió láb oregoni deszkát, néhány tucat tonna jó acélszeget, és összeácsoltuk a két legszebb kis községet, amit valaha is látott. Ma este az egyiket jól bemelegítjük. Egy tucat rakéta jön a Földről feleségekkel és lányokkal. Táncolunk, lesz whisky.

pia16705unannotated-br2.jpg

Fehéres, feltehetőleg gipsz erekkel szabdalt sziklafelszín, mely a "Sheepbed-egység"-ben a Yellowkinfe öböl rétegtanilag legmélyebben fekvő részén található. A repedéskitöltések feltehetőleg vizes oldatokból váltak ki. 


2003. június. Az égi lovasok.

- Hallotta?

- Mit?

- A négerek, a négerek!

- Mi van velük?

- Itt hagynak, elmennek, kereket oldanak, nem hallotta?

- Hogyhogy elmennek? Hogy tudnak elmenni?

- Tudnak, fognak, már mennek is.

- Egy tucatnyi?

- Innen, Délről, valamennyi.

- Nem lehet!

- De igen!

- Azt megnézem. Nem hiszem. Hová mennek, Afrikába?

Csend.

- A Marsra.

- Mármint a Mars bolygóra?

- Oda.

main_pia21044.jpg

Vékonyan rétegzett üledékes kőzet a Murray-tanúhegyek oldalában, a Mount Sharp alacsonyabb régiójában. A környék homokkőből felépülő tanúhegyei és fennsíkjai megőrizték az egykori térszín magasságát. A "Stimson-formációnak nevezett" kőzet keresztrétegzettsége szél általi felhalmozódásra utal. 

2004-05. Neveknek adása. Eljöttek a különös kék földekre, és odaadták a nevüket a földeknek. Volt-Hinkston-szakadék és Lustig-völgy és Black-folyó és Driscoll-erdő és Peregrine-hegység és Wilder-város, és nevet kapott a táj az emberektől és tetteiktől. Ahol a Mars-lakók megölték az első földi embereket, ott volt a Vörös Város, amely a vérre emlékeztetett. És azt a helyet, ahol a második expedíciót elpusztították, Második Próbának keresztelték, és mindenütt, ahol a rakéták beleégették tüzes nyomukat a talajba, otthagyták a nevüket is, mint salakot, és természetesen volt Spender-hegy és Nathaniel York-város. A Mars tájai a levegőtől, a víztől, a széltől kapták régi nevüket. És a havazástól, amely dél felé kanyargó kőcsatornákon megtöltötte az üres tengereket. És elzárt és eltemetett varázslóktól és tornyoktól és obeliszkektől. A rakéták, akár a kalapács, szétzúzták a régi neveket. A márvány törmelékké tört, a porcelán mérföldkövekre írt régi városnevek apró darabkákban szétszóródtak. 

mars-curiosity-rover-msl-rock-layers-pia21045-br2.jpg

Finoman rétegzett kőzetből felépült sziklafalról réteglapok mentén elváló lapos kőzetdarabok borítják a két Murray-tanúhegy közötti Naukluft-fennsíkot. 


2005. Uborkaszezon. A placc egy keresztútnál volt, két kihalt országút találkozott ott és veszett a sötétbe. Ide állította Sam Parkhill szegecselt alumínium kioszkját, mely tündökölt a fényben, és zörgött a wurlitzer muzsikájától.

Lehajolt, hogy megigazítson valamit a bevezető ösvény üvegszegélyén. A hegyekben néhány régi marsi épület üvegjeit törte össze e célra. - Két világ legjobb forró virslije! Az első virslibódé a Marson! A legjobb hagyma és tartár és mustár! Nem mondhatod, hogy nem vagyok szemfüles. Itt a főút, ott a halott város és az ásványlelőhelyek. A kocsik a 101-es földi telepről naponta huszonnégy órán át itt vágtatnak el. Jól kiszúrtam a terepet, mi?

mars-curiosity-rover-msl-rock-pia21041-br2.jpg

A Murray-tanúhegyek homokdűnékkel tarkított sziklás lejtője, háttérben a porból álló ködön túl a Gale kráter pereme látszódik. 

- Menjen innen, bújjon a hegyekbe, oda való, ott volt eddig is. Mit jön ide folyton és zaklat engem? Most, egyszerre naponta kétszer is?

- Nem akarunk rosszat.

- De én igen - mondta Sam és hátrált. - Nem szeretem az idegeneket, nem szeretem a Mars-lakókat. Sohasem láttam azelőtt egyet sem. Nem tetszik ez az ügy. Évekig rejtőzködtek, most meg egyszerre kiszemelnek engem. Hagyjanak békén!

- Bizonyos értelemben erről a telekről is szó van.

- Ide figyeljen! - mondta Sam. - Én New York Cityből jöttem. Ott meg tízmillió éppilyen ember van, mint én. Maguk Mars-lakók, csak néhány tucatnyian maradtak, nincsenek városaik, a hegyek közt bolyonganak, nincsenek vezetőik, nincsenek törvényeik, és maga most idejön és kioktat engem erről a telekről. Értse meg, a régi helyet kell adjon az újnak. Ez a hoci-nesze törvénye. Nekem fegyverem van. 

payson_ridge_erebus_crater_mars_opportunity_rover.jpg

A "Payson" szikla, a nagy kiterjedésű, sekély, részben eltemetett Erebus kráter nyugati peremén (forrás)

2005. December. A néma városok. Három nap vágtatott és három éjjel. Néha úgy érezte, követik. Ilyenkor kiverte a verejték, rázta a hideg, és gyorsan egy másik útra kanyarodott, átszelte a magányos marsi világot halott kis városok mellett, és hajtott, hajtott egy hétig és egy napig, míg tízezer mérföldre nem nőtt a távolság közte és Marlin Village között. Ekkor befordult egy Holtville Springs nevű kisvárosba, talált néhány üzletet, éjszaka kivilágíthatta őket, és néhány vendéglőt, ahová beülhetett és étkezhetett, rendelhetett. Azóta is ott él, két mélyhűtött raktárt megtömött száz évre elegendő élelemmel, van tízezer napra elegendő szivarja és egy jó ágya puha matraccal. És ha hosszú évek során egyszer-egyszer cseng a telefon - nem veszi fel. 

victoria_crater_cape_verde-mars.jpg

A Viktória kráter meredek pereme az Opportunity marsjáró 2006-os felvételén. A becsapódási kráter alján homokdűnék képződtek.

2026. április. A hosszú évek. Éjszakánként, mikor feltámad a szél a halott tenger fenekén, és süvít a hatszögletű temetőben, a négy régi és egy új kereszt fölött, kicsiny fény szivárog az alacsony kőkunyhóból, és míg a szél dühöng és kavarog a homok, és a magasban hideg csillagok égnek, négy alak: egy asszony, egy fiú és két leány rakja a kis tüzet odabenn minden ok nélkül, és beszélgetnek és nevetgélnek. És estéről estére, évről évre az asszony kimegy, és minden ok nélkül felpillant az égre, karját egy hosszú percig a zölden égő Föld felé tartja, nem tudva, mit néz és miért, azután visszatér, és rőzsét dob a tűzre, és a szél feltámad, és a halott tenger továbbra is halott.

43ip0ww.jpg

Naplemente a Gale kráterben, a Curiosity-küldetés 956. marsi napjának végén. Ez volt az első színesben megfigyelt napnyugta a marsjáró Mast kamerája által. A marsi légkörben szálló apró szemcséjű por hatásosabban akadályozza meg a kék spektrum átszűrődését, mint a hosszabb hullámú színekét. Ezért a Naptól távolodva egyre vörösebb és sárgább az égbolt. A jelenség napnyugtakor a legszembetűnőbb, amikor a fény hosszabb utat tesz meg a marsi légkörön keresztül.

2026. október. Egymillió éves kirándulás. Az élet a Földön sohasem rendeződött annyira, hogy valamit igazán jól csináljunk. A tudomány nagyon gyorsan megelőzött bennünket, és az emberek eltévedtek a gépiesített dzsungelben, mint a gyerekek, csak gyártották a tetszetős dolgokat, szerkezeteket, helikoptereket, rakétákat, és mindig csak a gépekkel törődtek, pedig azt kellett volna nézniük, hogy mire jók a gépek. A háborúk egyre gonoszabbak lettek, és végül kipusztították a Földet. Ezt jelenti a rádió hallgatása. Ez elől menekültünk.

- Szerencsénk volt. Több rakéta nem maradt, ideje megtudnotok, hogy nem horgászkiránduláson vagyunk. Mostanáig halogattam, hogy megmondjam. A Földnek vége. A bolygóközi utazás talán évszázadokig, de talán soha fel nem éled. Az életforma rossznak bizonyult, és megfojtotta önmagát. Fiatalok vagytok, és mindennap elismétlem nektek ezt, míg belétek nem vésődik.

mars_002_1600.jpg

Naplemente a Marson

A csatornához értek. A csatorna hosszú volt, egyenes és hűvös, és az éjszakát tükrözte. 

- Mindig szerettem volna látni a Mars-lakókat - mondta Michael.  - Hol vannak papa? Megígérted...

- Ott vannak mondta a papa, és átvette Michaelt a vállán, és lefelé mutatott.

Ott voltak a Mars-lakók. Timothy megremegett.

Ott voltak a Mars-lakók a csatornában - a víz sima tükrében: Timothy és Michael és Robert és a mama és a papa.

A Mars-lakók hosszan, némán visszanéztek rájuk a fodrozódó víztükörből...

 

*** 

 

A könyv:

Ray Bradbury: Marsbéli krónikák, Európa kiadó 1982. Fordította: Kuczka Péter.

Ray Bradbury: Martian Chronicles, Bantam Books Grand Master editions, New York 1984.

A képek: 

http://mars.nasa.gov/msl/ - https://www.kickingdesigns.com/wallpaper/archived/planets-and-space/mars/

https://en.wikipedia.org/wiki/Opportunity_mission_timeline

2 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://pangea.blog.hu/api/trackback/id/tr8811722109

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Sigismundus · http://csakugyirkalok.blog.hu/ 2016.09.21. 21:06:06

Az ötletért gratula, nagyon jó. A képekért külön köszönet. A Marsra küldött szondák és marsjárók a legnagyobb kaland és siker a holdraszállás óta számomra..

Hanem Ray Bradbury, őt nagyon nem szeretem. Nem szeretem a stílusát, mert az olyan fintorgó, franciás elitértelmiségi, lenézte korának átlagembereit.
Nem is tartom scifi írónak, a Mars csak egy terep, környezet volt ahhoz hogy történeteit el tudja helyezni. Ha nem az űrkutatás indul nagy fejlődésnek az 50-es évektől, hanem mondjuk a mélytengeri kutatások, akkor szerintem Atlantiszi Krónikákban írt volna megvetően a primitív átlagemberekről.

Sokkal jobban kedvelem Artur C. Clarke mérnök-űrhajósait a Mars porá-ban.

Tranquillius 2016.09.22. 16:38:51

Szia, én gyakorlatilag elolvastam Bradbury-től mindent még tizenévesen. Verne és Karl May mellett őt szerettem a legjobban és ezt a cikket már régen meg szerettem volna írni.

Én sem tartom sci-fi írónak (talán ezért is kedvencem), mert nála nem a gépek, hanem a felfedező ember volt a középpontban. Nem érzem, hogy lenézte volna az embereket, főhősei közül sokan nagyon jó emberek voltak, kedvencem az az ócskás, aki az utolsó filléreiből megvett egy űrhajó prototípust és elvitte a családját egy "űrbéli" utazásra.

Clarke nekem kimaradt egyelőre, de ha van kedved mondjuk az Opportunity képeivel csinálni egy hasonló összeállítást, nagyon örülnék neki!