Képzeljünk el egy olyan "várost", ahol minden egy 14 emeletes épületben, egy tető alatt működik: a rendőrség, az orvos, az iskola címe ugyanaz, csak az emelet és a lépcsőház különbözik. Kicsit nyomasztó nem? Nem feltétlenül teszi barátságosabbá a helyet, ha tudjuk, hogy ez az épület-város olyan helyen áll, ahol nyáron 22 óráig nem megy le a nap, télen viszont ugyanennyi ideig nem jön fel, és hogy az átlagos éves hómennyiség közel 7 méteres... A 20. század közepi városfejlesztők álma ugyanis nem Marseille-ben vagy Berlinben vált valóra, hanem Alaszka egy festői öblében.
Az alaszkai Whittier - középen a Buckner Building, jobb oldalon a Begich Towers - (forrás)
A 19. századi amerikai költőről elnevezett Whittier alapítása egy 1942-es eseménysorozatra vezethető vissza: Jamamoto Iszoroku japán admirális ugyanis elhatározta, hogy egy bátor és szemtelen amerikai légitámadásra válaszul kicsit kiszélesíti a frissen meghódított területeik védőzónáját a Midway-szigetek elfoglalásával. Haditerve nem épp egyszerűségéről vált híressé, az amcsik figyelmét elterelendő többek között tartalmazta az Alaszkához kapcsolódó Aleut-szigetek két tagjának (Attu és Kiska) megszállását. és a szintén alaszkai Dutch Harbour bombázását. Mivel az amerikaiaknak volt annyi eszük, hogy ne rohanjanak a tundrával borított szigetek védelmére, miközben védtelenül hagyják a paradicsomi Hawaiit (na meg a japán rejtjelkulcsot is ismerték), így a terv a japánok számára katasztrofális Midway-szigeteki csatával ért véget. Ellenben az elterelésnek szánt északi csapás sikerült, így 1942 végétől megindult az amerikai csapatok áramlása a fagyos Alaszkába, lévén ki tudja mit terveznek még a japók errefelé.
Ez azonban korántsem volt olyan egyszerű: Alaszkába például nem vezetett út a "kontinensről", és bár az amerikai hadmérnökök 1942-ben pár hónap alatt utat vágtak a tajgába, az Alaska Highwayen még hónapokig semmi nehezebb nem tudott végigmenni. Az Alaszkában létesítendő bázisok ellátására így egy mód nyílt: a Sewardból Anchorage-on át Fairbanksbe tartó Alaska Railroad kikötőibe hajóval kellett utánpótlást szállítani. Azonban Seward kikötőjének kapacitása hamar szűkössé vált, ezen felül a szűk öbölben fekvő városban a katonai és polgári létesítmények megfelelő szeparálását sem lehetett jól megoldani.
Emiatt jött a kézenfekvő ötlet: új kikötő kell. A megfelelő megoldásnak Kenai-félsziget "nyakánál" fekvő, a King William Sound nyugati nyúlványát képző, jégmentes, mély vízű, általában ködtakaróba burkolódzó (jól álcázott) Passage Channel tűnt: itt csak néhány kilométeres szárnyvonalat kellett építeni a fővonalhoz, igaz, ez egy 4100 méter hosszú alagutat is magában foglalt, de ez nem tántorította el az amerikai mérnököket. Így jött létre a minden oldalról hegyekkel övezett, csak a vízen vagy az alagúton megközelíthető Camp Sullivan, illetve mellette a sereg polgári alkalmazottjainak Whittier városka.
Az alaszkai vasútvonal a whittieri leágazással - (forrás)
Az Alaszkából indult hadműveletek ugyan nem szerepelnek a második világháború történetének fő lapjain, ugyanakkor megvívásukhoz óriási logisztikai erőfeszítésre volt szükség, a katonákat pedig iszonyatosan próbára tette a kegyetlen időjárás. (A Kiska szigetének visszafoglalására indított partraszállásnak például úgy volt 313 szövetséges áldozata, hogy a japánok ott sem voltak...)
Mivel a hidegháború beköszöntével Alaszka katonai jelentősége tovább nőtt, a hadsereg korábbi kegyetlen alaszkai tapasztalatai alapján úgy döntött, hogy egyik legfontosabb helyi bázisát teljesen új elvek alapján fejleszti: olyan laktanyákban és lakótömbökben helyezi el a katonákat és a polgári alkalmazottakat, amelyet csak akkor kell elhagyniuk, ha nagyon muszáj.
Bár Whittier éghajlata a partok előtt haladó meleg vizű Kuro-Shio tengeráramlás miatt korántsem olyan kegyetlen, mint várnánk (a téli hónapok középhőmérséklete -2, -4 Celsius fok körüli), az öböl partvidékén átlagosan évi 5000 mm csapadék hullik, aminek jelentős része hó, ami meglehetősen extrém érték. A brutális mennyiségű hónak köszönhetően a várost övező hegyek erősen eljegesedettek, mind a tenger, mind a Kenai-félsziget belseje felé több nagy gleccser vezeti le a "felesleget".
Whittier hátországának leghíresebb gleccsere, a Portage gleccser - (forrás)
Mindezeket figyelembe véve a hadsereg két nagy épületkomplexumot emelt: a nagyobbik létesítmény a város feletti domboldalon álló Buckner Buliding, mely egy 4000 fős bombabiztos, részben föld alatti laktanya, a kisebbik a ma Begich Tower névre hallgató 14 emeletes épület, mely eredetileg egy 10, hasonló épületből álló komplexum része lett volna. Ez közelebb áll a kikötő fő részéhez, lényegében a "város" közepén. Jobban mondva jelenleg ez az épület jelenti a 200 lakosú Whittier lakóövezetét.
Hogy miért is alakult ez így, ahhoz a 60-as évek elejére kell visszamennünk: ekkorra az amerikai fegyveres erők utánpótlásuk jelentős részét már légi úton oldották meg, így a kisméretű repülőtérrel rendelkező whittieri bázisról 1960-ban kivonultak, a katonai szállítmányok kezelésére visszamaradó kisebb különítmény kivételével, az óriási épületeket pedig polgári hasznosításra adták át. Ezt azonban jelentős mértékben akadályozta az 1964-es nagypénteki földrengés, mely a Richter-skála szerinti 9,3-as magnitudójával dobogós a regisztrált földrengések között. (Csak az 1960-as chilei, és talán a 2004-es szumátrai volt erősebb). A rengés komolyan megrongálta a Buckner Buildinget, az azt követő cunami pedig 13 emberrel végzett. (Mondjuk Whittier még mindig jobban járt, mint Valdez, ott a hullámok az épp beálló teherhajót rátették a rakpartra és az ott tartózkodókra.)
A hadsereg távoztával csökkenő népességű város ezt követően visszahúzódott a Begich Towerbe, a megrongálódott Buckner Building pedig azóta is üresen áll. Az okokról és az épületről kiváló összeállítást közöl a falanszter blog.
A város egyetlen lakóépülete, a Begich Towers - (forrás)
Whittier természetesen nem csak ebből az egy épületből áll: a Passage Channel déli oldalának víz menti részét egy óriási rendezőpályaudvar és a hozzátartózó teherkikötő foglalja el, de van yacht- és halászkikötő, és itt található az alaszkai gleccserekhez turistákat szállító luxus óceánjárók egyik fő alaszkai terminálja is. A szárazföld belseje felé még több utca nyílik, ahol olyan funkciók és tevékenységek kaptak helyet, amik a Begich Towerbe nem kerülhettek helyigényük (raktárak, kajakkölcsönző) vagy egyéb tulajdonságaik (halpiac) miatt.
A város látképe (az személyhajóterminál nélkül)- (forrás)
Mindezektől délre helyezkedik el az emblematikus épület, ami a városka gyakorlatilag összes lakójának lakóhelye. A 196 lakásos toronyház első és tizennegyedik emelete ad helyet a szolgáltatófunkcióknak és a rendőrségnek, a köztes részekben vannak a lakások. A közeli iskolaépülethez alagút vezet a házból, hogy a diákoknak télen se kelljen beöltözniük az iskolába menet. Hogy milyen is itt élni, arról a helyi tanárnő mesél:
De miből is élnek a helyiek? Főleg a rendezőpályaudvaron és kikötőben dolgoznak, de sokaknak ad megélhetést a turizmus is. Whittier ugyanis az alaszkai idegenforgalom kitüntetett pontja: egyrészt innen érhető el legkönnyebben a Prince William Sound számos festői pontja, így az "alaszkai bázisú" hajótúrák fontos kiindulópontja. Másrészt ez az Észak-Amerika legmagasabb pontját is magába foglaló Denali Nemzeti Parkhoz legközelebbi olyan kikötő, ahová az "álomhajók" is be tudnak állni. A hajók utasait különvonatokon szállítják Whittierből a közeli nemzeti parkokhoz. Ezen felül a nyári idényben naponta közlekedik turistavonat Anchorage-ből is.
Az Alaska Railroad Glacier Discovery elnevezésű vonata Whittier felé tart - (forrás)
De mire véljük ezt a nagyarányú vonatforgalmat az egyébként motorizált Egyesült Államok egy eléggé elzárt szegletében? A válasz pont az városka elzártságában rejlik. Whittierbe ugyanis 2000-ig nem vezetett közút, csak vonattal, kisrepülőgéppel és hajóval lehetett megközelíteni. Ekkor sem klasszikus út épült: a vasúti alagutat látták el közúti járművek számára is használható burkolattal. Persze ez korántsem teljesértékű megoldás: az egyirányú alagútban (vonatmentes időszakban) félóránként változtatják a kötelező haladási irányt, éjszaka pedig csak a tehervonatok haladhatnak. Így aki 23:15 után érkezik autójával, legfeljebb annyit tehet, hogy "rátapad" egy megfelelő irányba haladó vonatra. Persze csak ha az őrség nem veszi észre, hogy áttörtük a sorompót.
Átkelésre várakozva - (forrás)
Hogy mit is tanulhatunk a kis alaszkai város példájából? Nagyjából azt, hogy extrém természeti körülmények között, egy extrém történelmi korszak különleges településtípusokat hívhat életre, melyek - előzetes várakozásunktól eltérően - még működőképesek is lehetnek.
Felhasznált források:
http://falanszter.blog.hu/2014/09/05/bizarr_siterepnek_hasznaljak_a_halalvaros_termeit#more6672171
https://en.wikipedia.org/wiki/Whittier,_Alaska
http://edition.cnn.com/interactive/2015/07/us/whittier-alaska-american-story/index.html?sr=fb08215whittieralaskaamericanstory7aStoryLink
https://www.youtube.com/watch?v=naPguX84Amg