Pangea

Minden, ami földtudomány

Hármasváros - Tricity - Trójmiasto

2014. április 02. 08:32 - bendecs

A rendszerváltás utáni lengyel gazdaság motorjaivá egyértelműen az ország népesebb agglomerációi váltak. A gazdasági szerkezet váltás persze itt sem történt fájdalommentesen, de e nagyvárosi térségek sikeresen alkalmazkodtak a megváltozott helyzethez, a külföldi működő tőke (FDI) befektetések elsődleges helyszíneivé, különböző magas szintű szolgáltatásokkal rendelkező, fejlett és jól kiépített infrastruktúrájú területekké váltak, melyek a 2008-as gazdasági világválságot követően nem a padlóról való talpra állás nehézségeivel küzdöttek, hanem inkább a kissé lelassult gazdasági növekedés gyorsításán fáradoztak. Ha még nem vettem el az olvasó kedvét a folytatástól, ígérem, a következőkben egy olyan csodálatos helyre repítem el, mint a lengyelországi Gdańsk-Sopot-Gdynia konuráció, vagyis a Hármasváros.

tricity.png

De mi is az a konurbáció? A konurbáció olyan több település által alkotott városi terület, ahol a lakosságszám növekedése és a beépített területek ebből fakadó bővülése miatt a települések fizikai határai elmosódnak, és összefüggő beépített területet alkotnak. Erre legismertebb példa a Ruhr-vidék, vagy a holland Randstadt. Ami megkülönbözteti az agglomerációtól az az, hogy míg az agglomeráció egy központ köré szerveződik, addig a konurbáció több központ összenövésével alakul ki. Azonban hétköznapi szóhasználatban a két fogalmat még a geográfusok sem különítik el, s inkább az agglomeráció szót használják minden település összenövésre. A későbbiekben én is maradok az egyszerűbb változat használatánál.

trójmiasto.jpgHármasváros a Gdanski-öböl partján(forrás)

A cikk tárgyát képző Hármasváros konurbáció Lengyelország Pomerániai-vajdaságában helyezkedik el, a Balti-tenger partján a Gdański-öbölben. Keleti határát nagyjából a Visztula-delta jelenti, északon magába foglalja a Hel-félszigetet, nyugaton és délen éles természetföldrajzi választóvonal nem található, határa statisztikai egységekkel adható meg. A Eurostat meghatározása szerint egy másodlagos (secondary) nagyvárosi régió, amely annyiban különbözik az elsődleges (primary) nagyvárosi régiótól - persze a gazdasági, lakosságszámbeli illetve egyéb mennyiségi, minőségi mutatókat leszámítva -, hogy nem egy adott ország fővárosa körül alakult ki.

 A Hármasváros elnevezést 2007-ben hivatalosan dekralárták a „Karta Trójmiasto”-ban, melyben az együttműködésben szereplő három város polgármestere a közös fejlesztésre vonatkozó célokat és irányelveket fogadta el. A terület lehatárolásakor sok probléma adódhat a szóhasználatból. Tricity vagy Hármasváros konkrétan a három meghatározó települést foglalja magába, míg az összes többi település, ami az agglomerációban helyezkedik el a Hármasváros agglomeráció része. Tehát fontos elkülöníteni a mag településeket annak agglomerációjától. A Hármasváros 750 ezer lakosa egy 415 km2-nyi a tengerpart mentén elnyúlt területen helyezkedik el. Csak összehasonlításként megemlítem, hogy Budapest területe 525 km2, és közel 1,7 millió állandó lakossal, a nappali ingázó népességet nem is említve. Tricity tömöríti Pomerániai-vajdaság lakosságának közel 35%-át a vajdaság összterületének mindössze 2%-án. Egyértelműen e várostömörülés adja a Pomerániai-vajdaság magját. Ha a Hármasváros és annak agglomerációja együttesen a vajdaság lakosságának több mint felét adja! Mégis relatíve nagy a város együttes kiterjedése, ami mérsékelt számú népessége, tengerparti elhelyezkedése és renget közparkja igen kellemessé, elviselhetővé teszi a várost, és a nagyvárosi hangulat ellenére sem érezheti az itt tartózkodó, hogy egy zsebkendőnyi terület sincs, ahova elvonulhatna feltöltődni.

tricy.pngHármasváros elhelyezkedése Lengyelországon belül

A három város külön-külön is jelentős szerepet játszanak az ország gazdaságában. Gdynia Lengyelország első számú kikötője, melyet a ’20-as évek elején az akkori ország egyetlen tengeri kijáratában (Danzigi korridor) egy mindössze 1300 lelket számláló halászfalujában építettek ki, s ennek köszönhetően rohamos fejlődésnek indult. Sopot a II. Világháború után került vissza az országhoz, virágzó turizmusát azonban a háború sem törte meg, mai napig kedvelt célpont, a tömegturizmus mellett a konferencia-, az élmény- és fesztiválturizmus is fejlett, jól kiépített. Gdańsk hányatott sorsú, de hamvaiból újjáéledt főnix. Gazdaságának alapját a szintén nagy múltú kikötő (Stocznia és Nowy Port) és a hozzákapcsolódó ipar adja, de egyetemei is országszerte elismertek, óvárosa a németalföldi városok hangulatát idézi, kiemelkedő a helyi ékszeripar, mely a helyben „kitermelt” és az oroszországi (egyébként nem túl messzi) Kalinyingrádból (korábban Königsberg) importált borostyánkőre épül. A kiemelt legfontosabb gazdasági alapok mellett azonban általában elmondható, hogy gazdasága sokrétű, a KKV-k dominálnak, viszont több országos illetve nemzetközi cég is jelen van a városban (pl.: Lotos, Nordea, Lufthansa, Intel Technology Poland).

ulicamariacka.pngGdansk ulica Mariacka, közkedvelt nevén a Borostyán utca (forrás)

Tricity gazdasági helyzetét legegyszerűbben a GDP/fő-vel lehet kifejezni, de előtte érdemes egy pillantást vetni a lengyel gazdaságot általánosan bemutató gazdasági mutatókra. A gazdasági világválságot követő évben, 2009-ben az ország GDP-je 11,295 USD/fő volt, ami egyébként a válság ellenére így is 1,5%-os növekedést produkált, és a további években közel 4%-os növekedést értek el évente, habár ezt egy rövidebb 2012-től tartó vissza esés következett, ekkor a GDP alakulása éves szinten „mindössze” 2%-os növekedés körül mozgott. Ehhez muszáj hozzá tennem azt, hogy a magyar gazdaság a 2009-es évet -7%-os gazdasági csökkenéssel zárta, 12,635 USD/fő országos átlaggal, majd utána hol 1,5%-os növekedésbe vagy csökkenésbe csapott át az adott évtől függően (forrás). A félreértések elkerülése végett, a lengyel gazdaságot egyáltalán nem dicsérni szándékozom, ugyanolyan rossz véleménnyel vannak országuk gazdaságáról, mint mi magyarok a sajátunkról, s a 2013-ban kivándorolt fél millió lengyel sem épp a pezsgő, munkaerő tömegeit felszívó gazdasági teljesítményről tanúskodik (forrás). Mellesleg talán meglepő módon az emigránsok többsége nem a fiatal korosztályokból kerül ki, hanem épp a 45-55 év közötti, akik a válság miatt munkájukat elvesztették s ez után nem tudnak újból képzettségüknek megfelelő foglalkozást találni (forrás).

Az általános áttekintés után visszatérve Hármasváros adataira elmondható, hogy 2009-ben az egy főre jutó GDP az országos átlag 135%-a volt az agglomeráció 734 ezer lakosára, ami igen kedvező gazdasági helyzetről tanúskodik. Egyébként a varsói agglomeráció az országos GDP 3-szorosát termelte ki az adott évben, de a Hármasváros elmarad a krakkói (155%), poznan-i (200%) és wrocławi (154%) agglomerációk mögött is. Egy 2012-ben készült felmérés szerint Sopot egy háztartásra jutó átlagos jövedelme több mint 530 ezer Ft volt, ezzel megelőzi Gdanskot és Gdyniát is. (forrás)

atlag1.png

A munkanélküliséget tekintve sem rossz a helyzet. Gdańskban 2008-ban a válság előtt 2,5%-os volt a munkanélküliségi ráta, majd lassan emelkedve 2012-re elérte a 6,3%-ot, ami a közel 210 ezer foglalkoztatottból mindössze 13075 főt jelentett. Sajnos Sopot és Gdynia munkanélküliségi rátájáról, sem az összes foglalkoztatottról nem találtam adatokat, mindössze a munkanélküliség abszolút számáról, ezért csak az abszolút számot fogok közölni. Ne feledjük, hogy ebben e szám a teljes lakossághoz viszonyítva nem mérvadó, de más adat híján ezzel kell dolgozni. Sopot 38 ezer lakosából 2012-ben mindössze 857 fő volt munkanélküli, Gdynia körülbelül 249 ezer lakosából pedig 6599 fő. (forrás)

munkan.png

Tricity fő közlekedési tengelye párhuzamosan halad a tengerparttal, valahol félúton a part és a dombok között. Itt helyezkedik el a város együttest meghatározó közlekedési hálózat, a városi gyorsvasút is (Szybka Kolej Miejska, SKM), ami 27 megállóhelyével és évi 40 millió utassal a legjelentősebb lengyelországi városi gyorsvasút rendszer. Az SKM a lengyel szocializmus tetőpontján évi 100 millió utast is szállított, ennek oka a nagymértékű ingázás. Az ingázók száma ma is magas, ezért a SKM bővítésének gondolatával a helyi vezetés folyamatosan játszik, a hálózat egyik lehetséges bővítési iránya a Gdańsktól délre fekvő területek. A reptér és a nemzetközi bevásárló turistákat (főleg orosz) kiszolgáló nagy számban jelen lévő szupermarketek és ipari komplexumok, valamint alvótelepülések sora található e területen.

419486d5beb3480a.pngA városi gyorsvasút hálózat és tervezett szakaszai (forrás)

Gdańsk kikötőjében (Stocznia) a ’80-as években 18 ezer hajógyári munkás dolgozott. E dokkmunkások indították el a Keleti Blokk egyik legmeghatározóbb tüntetés sorozatát és szervezték még a Szolidaritás szakszervezetet (Solidarność). A szakszervezet a munkások jogainak védelmére alakult, de egy olyan szocialista rendszer ellenes általános politkai mozgalommá vált, amely 1981-ben közel 10 millió tagot számlált, és a rendszerváltás utáni politikai pártok alapját képezte. Legismertebb vezetője Lech Wałesa dokkmunkás, a mozgalom egyik atyja, Nobel-békedíjas, korábbi lengyel államfő. A Szolidaritás mozgalom egyik legnagyobb eredménye az 1980. augusztus 31.-én a kikötő Sala BHP épületében aláírt Gdanski Egyezmény, melyben a lengyel szocialista párt elfogadta a tüntetők követeléseit, melyet 21 pontban fogalmaztak meg. A rendszerváltással a szakszervezet nem szűnt meg, nagyjából 600 ezer fős taglétszáma van, és politikailag ma is aktív. Nem rég a jelenlegi lengyel államfő, Donald Tusk ellen szerveztek tüntetést a Kujáviai-vajdaság központjában, Bydgoszczban, de Varsóban az orosz konzulátus előtt is kifejezték egyet nem értésüket az ukrajnai orosz területi követelésekkel szemben.

wal1-003.jpgLech Wałensa a Szolidaritás Mozgalom kiemelkedő alakja egy korabeli fotón (forrás) ...

47582.3.jpg... és a Sala BHP a Gdanski Egyezmény aláírásának helyszíne, ma múzeum (forrás)

Egy város jellemzésénél fontos szót ejteni annak oktatási intézményeiről. Hármasváros 20 felsőfokú oktatási intézménnyel rendelkezik, melyek jelentős egyetemi központtá emelik a város együttest. A legjelentősebb egyetemek az University of Gdańsk (Uniwersytet Gdański), Technical University of Gdańsk (Politechnika Gdańska), és Medicine University of Gdańsk (Gdański Uniwersytet Medyczny). E három kiemelt intézményt a lengyel egyetemeket rangsoroló országos összeállítás (Perspektwy Magazine) a legjobb 20 egyetem között tartja számon, nem sokkal elmaradva többek között a krakkói Jagelló Egyetem és a Varsói Egyetem mögött. Az északi ország rész más egyetemei jócskán le vannak maradva e három egyetem mögött, ezért a diákok többsége szívesebben választja Gdańskot egyetemi tanulmányainak színhelyéül, mint például Szczecint vagy Olsztynt. 2010-ben 107 ezer egyetemi diák tanult a Pomerániai-vajdaságban, közülük mindössze 10 ezer Hármasvároson kívüli településen, tehát közel 100 ezer egyetemi hallgatója volt Tricity egyetemeinek. A számuk pedig gyorsan nő, 2005 és 2010 között 12%-kal. Ez jelentős tudásbázist jelent a helyi gazdaságnak, 2010-ben 20 ezer Tricityben diplomázott kapott állást a város együttesben. (forrás)

z11804123Q,Politechnika-Gdanska.jpgPolitechnika Gdańska, a város egyik meghatározó épülete (forrás)

A Hármasváros jelentős turisztikai potenciállal is rendelkezik. A 20-25 km-en keresztül elnyúló kitűnő, homokos tengerpartja és kellemes vízhőmérséklete turisták ezreit vonzza nyáron. A lengyelek körében Sopot az egyik legkedveltebb hazai úti cél. A fiataloknak nyüzsgő éjszakai életet, míg a családosoknak kimagasló minőségű szolgáltatásokat kínál a város. Gdańsk kulturális programokkal várja a látogatókat, rengeteg múzeummal és országos/nemzetközi rendezvényekkel. A nyár végén kihagyhatatlan program a Mozartiana, amit Gdańsk Oliwa városrészében a gyönyörű kastélyparkban rendeznek meg, s Mozart leghíresebb alkotásait elevenítik fel egy 3 napos szabadtéri koncert sorozat keretein belül, melyet rendkívül jól komponált fényjátékkal színesítenek. Páratlan élmény az eredeti vagy átdolgozott remekműveket meghallgatni. A tavalyi év közönség díjasai a dél-afrikai MoZuluArt banda tagjai lettek, akik Mozart műalkotásait hagyományos zulu dalokkal és hangszerekkel fűszereztek.

mozuluart.pngKép a 2013-as Mozartiana fesztiválról (forrás)

Tricity turizmusát számokban is érdemes kifejezni. Sopotot 2013-ban összesen 592 ezer turista kereste fel, akik a város valamelyik szálláshelyén töltöttek el legalább egy éjszakát. A sort azért kezdtem épp Sopottal, mert legkevesebb 15-ször annyi turista kereste fel, mint ahány lakosa van. Képzeljük csak el milyen lenne, ha Budapestet évi 25 millió turista keresné fel! Persze ilyen magas arányokat csak mérsékelt lakosság számú települések képesek elérni. Gdańsknak 2012-ben 882 ezer látogatója volt, Gdynia pedig 242 turistát vonzott. Tehát összesen körülbelül évi 1,6-1,7 millió látogatója van a Hármasvárosnak, amire már igen jövedelmező turizmus ipart lehet alapozni.

Tricity, Hármasváros vagy Trójmiasto egy különleges része Lengyelországnak, ami más lengyel városoknak, agglomerációknak is követendő példát jelent. Gazdaságának dinamikus fejlődése, a folyamatos gyarapodás és kedvező munkavállalási kilátások fiatalok 10 ezreit vonzza a városba, épített öröksége és a tengerpart pedig turisták 100 ezreit. Mindenképpen érdemes meglátogatni, ha teheti az ember!

 

Egy kattintás és nem maradsz le az új posztokról:

4 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://pangea.blog.hu/api/trackback/id/tr815872631

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Studiolum · http://wangfolyo.blogspot.com 2014.04.02. 15:35:38

„Sopot a II. Világháború után került vissza az országhoz…”

Miért, előtte mikor tartozott valaha is hozzá?

bendecs 2014.04.02. 17:05:03

pl.: a második Torun-i Béke 1466-ban ítélte vissza (!) a Lengyel Királyságnak a települést és környékét. Ezt magyarul is megtalálod wikipédián:)

Studiolum · http://wangfolyo.blogspot.com 2014.04.02. 17:55:17

Egészen pontosan a német lovagrend porosz államának ítélte, amely jogállapotát tekintve akkor még (1561-ig) névlegesen a lengyel király személyes vazallusa volt. Sopotról magyar wikipédia-cikk nincs, de a német ezt mondja:

Als kleines Fischerdorf gehörte Zoppot im 13. Jahrhundert zur Zisterze Oliva und von 1283 bis 1807 zur Hansestadt Danzig. Die Geschichte Zoppots ist deshalb eng mit der Geschichte der Stadt Danzig verknüpft, die 1308 zusammen mit Pommerellen an den Deutschordensstaat Preußen gefallen war, 1466 unter Beibehaltung ihrer Souveränität und Bevölkerung an Preußen königlichen Anteils (das der Krone Polens, das heißt dem König persönlich, unterstellt war) ging.

Ez persze csak egy aprócska mellékszál a jól megírt cikkben, nem is érdemel több szót, csak mégis érzékeny pont, hiszen mi sem örülünk, ha ezeréves magyar helységekről azt írják, hogy visszatértek a román királyság vagy a csehszlovák köztársaság kebelére.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2015.02.14. 12:59:57

Szuper ez is.Ez a középső városnév kicsit obszcén és szexista... :-))))))

De sebaj, klassz környéknek tűnik, egyszer hazafelé útba ejtjük...
süti beállítások módosítása