Magyarországon sajnos sokak számára túl jól ismert jelenség az elszegényedés, a középosztály gyengülése. Míg a kiváltságos csoportok csak tovább gazdagodnak addig e két társadalmi osztály helyzete tovább romlik, a legszegényebbek helyzete egyre kilátástalanabbá válik. A nagyvárosokat járva a jelenség még szembeötlőbb, a korábban rossz hírű vagy rossz lakásállományú, ellenben jó elhelyezkedésű kerületek mind fel vannak újítva, míg a leszakadó városrészekbe nem hogy a befektető nem megy, de az állam sem lép közbe, hogy a leromlást lassítja, a megállításáról meg már nem is álmodoznak. A gazdagok által lakott és a leromló városrészek között egyre nyilvánvalóbb a különbség, a társadalomban pedig egyre nagyobb a feszültség a joggal igazságtalannak vélt jövedelem eloszlás miatt. E folyamat a '70-es évek kapitalista országaiban indult útjára, viszont a szocialista blokkot a rendszerváltásig megkímélte, ugyanis itt az állam a társadalmi kiegyenlítésre törekedett, vagyis a relatíve igazságosabb, egyenlőbb jövedelem eloszlás biztosítására. Sajnos e társadalmi és jövedelmi polarizációs folyamat a 2000-es években kapott erőre, így mi sem menekültünk meg előle. A továbbiakban a jövedelem szintek közötti különbség növekedését szeretném bemutatni Torontó példáján keresztül. A változás szinte hihetetlen.
A központi üzleti negyed fényűzése (forrás)
A világgazdaságban egy új folyamat, a posztfordizmus vette kezdetét az 1970-es évek elején. A korábbi fordista tömegtermelés bukásának szimbolikus eseményei az 1973-as, illetve 1979-es olajárrobbanások. A válság hatására a kapitalizmus új, tőkefelhalmozására alkalmas területeket, ágazatokat, módszereket keresett, amit meg is talált. Először a termelés kiszervezésében, vagyis outsourcing-jában, ezzel intenzíven bekapcsolva új területeket a termelésbe és a felhalmozásba, az elektronikai ipar ekkor induló rohamos fejlődésében és a rugalmas termelési paradigma elterjedésében. A válságból kilábalt a világ, de újfajta egyenlőtlenségeket szült. A ’70-es évekig, posztszocialista államokban pedig a rendszerváltásig relatíve kiegyenlített társadalmak voltak jelen. A posztfordista világgazdaság társadalmai erősen polarizáltakká váltak, nőttek a jövedelem különbségek, csökkent a szociális háló szerepe, az állam már kevésbé avatkozik be, nem, vagy keveset tesz a társadalom peremére sodródott egyének helyzetének javítása érdekében, hagyja hogy a piac koordinálja a folyamatokat.
A kanadai kutatócsoport Torontó társadalmát vizsgálta 1970, tehát a termelési paradigma váltás és a neoliberális gazdaságpolitika térnyerésének kezdeti időpontja és 2005 között. Amit találtak hihetetlenül meglepte a kutatókat. Egy teljesen más, egy radikálisan átalakult társadalmi szerkezet jött létre mindössze 35 év alatt. Három teljesen elkülönülő „várost" fedeztek fel Torontóban.
Kutatásaik során alapvetően a jövedelmeket vizsgálták meg, ehhez az 1970-es évek óta körülbelül állandó kérdésekből álló népszámlálási adatokból nyertek információt. Kutatási alapegységük a népszámlálások során körülhatárolt kerületek (531 db), melyeket általában valamilyen fizikai határ, például út, vasút választ el egymástól. A lakosok egy főre jutó átlag jövedelmét a Torontói Metropolitán Körzet átlagához (TMK) viszonyították, így azok nagyságáról és változásáról arányszámokat kaptak, nem abszolút értéket. Három jövedelem kategóriát különítettek el, a magas jövedelműeket, kiknek jövedelme a TMK átlagánál több mint 20%-kal nagyobb volt, a térképeken őket jelölik kék színnel. Az átlagos jövedelműekhez, tehát a középosztályhoz sorolták azokat, akiknek jövedelme +/-20%-kal mozgott a mindenkori átlag körül. Ők a térképeken fehér/halványsárga színűek. Az alacsony jövedelműek pedig azok, akiknek a jövedelme az átlagnál legkevesebb 20%-kal volt kevesebb, mint a térképen piros színnel jelzett lakosoké.
A város népessége 2,5 millió fő volt 2005-ben, területe 632 km2. Összehasonlításként Budapest jelenlegi területe 525 km2. Torontó kerületeinek 66% tartozott a középosztályhoz, vagyis 341 körzetben alkottak döntő többséget 1970-ben. 2005-re ez az arány 29%-ra csökkent! A legkevesebb 20%-kal az átlag alatti jövedelemmel rendelkezők által lakott kerületek aránya 19%-ról 53%-ra emelkedett a vizsgált időszakban. A magas jövedelműek által lakottaké pedig 15%-ról 19%-ra emelkedett. A város domináns társadalmi csoportjává tehát az alacsony jövedelműek váltak, az eddig jellemző középosztály helyébe lépve. Gondolhatnánk, hogy a közepes jövedelműek kiköltöztek a szuburbiába, a városkörnyéki alvótelepülésekre, de sajnos nem ez történt.
Torontó kerületeinek átalakulása jövedelem kategóriák szerint 1970 és 2005 között, illetve előrejelzés 2025-ig.
A Torontói Metropolitán Körzetben is hasonló folyamatok játszódtak le, mint magában Torontóban. A ’70-es években még szinte kizárólag középosztály (86%) által lakott szuburbán övezet társadalma is teljesen átalakult. A fennmaradó 14%-nyi területet pedig a magas jövedelmű társadalmi csoportok foglalták el. Tehát az amerikai álomhoz illő tipikus külvárosi terület volt, kertes házakkal és benzinzabáló autókkal, bejárónővel, utcán görkorizó fiatalokkal, hétvégi sütögetéssel. 2005-re viszont fokozatosan a középosztály egyes rétegei leszakadtak és az alacsony jövedelműek csoportjába kerültek. Az alacsony jövedelműek által lakott területek aránya 2005-re elérte a 21%-ot! Tehát a szuburbiában egy eddig ismeretlen társadalmi csoport, az alacsony jövedelműek is megjelentek. Ez önmagában is nagy átalakulás, de nézzük tovább, hogy mi történt a városban.
A Torontói Metropolitán Körzet kerületeinek átalakulása a jövedelem kategóriák szerint 1970 és 2005 között, illetve előre jelzés 2025-ig.
A tanulmány a lakosság néhány jellemző tulajdonságát is megvizsgálta. Az egyes jövedelem kategóriák teljes népességét, a háztartások összetételét, a bérlői struktúrát, a külföldön születettek arányát, a kisebbségeket, a legmagasabb iskolai végzettséget, a foglalkoztatást, a konkrét jövedelmet és az ingázáshoz kapcsolódó tényeket, s ezt mind a három elkülönült társadalmi csoportban. Ezek közül csak néhánnyal foglalkozok itt részletesebben.
A város lakosságának 17%-a tartozott a magas jövedelműek csoportjába, 38%-a a középosztályba, míg 43%-a az alacsonyabb jövedelmű csoportokba.
A külföldön születettek aránya a magas jövedelmű lakosság körében 35 év alatt 35%-ról 28%-ra csökkent, vagyis az elit már egyre inkább helyben képződik, rekrutálódik. A középosztály tagjainak fele külföldön született, míg az alacsonyabb jövedelműek körében megduplázódott a külföldön születettek aránya (1970-ben 31%, 2005-ben 61%). Ez utóbbi sajnos a legtöbb fejlett ország nagyvárosára jellemző. Bevándorlók tömegei özönlenek a városokba, de nagyobb részüknek nincs lehetősége a felfelé irányuló társadalmi mobilitásra. Érdekes megemlíteni a rasszok közötti összetételt is. A magas jövedelmű csoport 82%-a fehér, míg a bevándorlók 34%-a.
Az alacsony jövedelműek felzárkózását hátráltatja az alul iskolázottságuk, mindössze 35%-uk rendelkezik valamilyen felső fokú képesítéssel, míg a magas jövedelműek 61%-a! A ma már teljesen más követelményeket támasztó gazdasági rendszerben a foglalkoztatottak 40%-a fehérgalléros, vagyis szellemi munkát végző munkavállaló. A kékgallérosok, vagy fizikai munkások aránya pedig az iparleépítésének következtében 17%-ra esett vissza.
Elképesztő, hogy 35 év alatt a magas jövedelmű csoportok jövedelme 99%-kal nőtt. E növekedésnek a 29%-a 5 év alatt, 2000 és 2005 között történt. Vagyis a jövedelem és a társadalmi csoportok átrétegződése, a 2000-es években hihetetlen nagy lendülettel indult. Az elit 37%-a 100 000 dollár felett keres, vagyis forintban 20-22 milliót havonta.
A társadalmi csoportok területi elhelyezkedését figyelembe véve szembetűnik az, hogy az elit olyan kerületekben alkot többséget, amik jól el van látva közlekedési eszközökkel, például a metró vonalakhoz közel helyezkednek el. Míg az alacsony jövedelmű csoportok a 68 metró megállóból mindössze 19-hez laknak közel. A szolgáltatásoktól és a közlekedési infrastruktúrától, valamint a központtól távol lakó alacsony jövedelmű társadalmi csoportok életkilátásai, illetve a lehetőségei a térbeli kirekesztődés miatt egyre rosszabbak.
2001 és 2005 között a kerületek 89%-a maradt ugyanabban a jövedelem kategóriában. 11%-uk viszont változatos utat járt be a társadalmi mobilitás terén. 34 kerület lakóinak státusza romlott le, ebből 11 kerület korábbi elit negyed volt és inkább középosztály által dominálttá vált, míg 23 középosztály által lakott negyed lakói kerültek alacsony jövedelmű csoportba. 21 kerület pedig javított társadalmi státuszán, 12 közepes jövedelműek által lakott térség került a magas jövedelműek, míg 9 alacsony jövedelmű a közepes jövedelműek közé. A kerületek javulása elsősorban a dzsentrifikációnak nevezett folyamatnak „köszönhető”.
A dzsentrifikáció egy sokak által negatívnak ítélt jelenség, mely lényegében egy adott területen véghezvitt beruházások, például jobb esetben épületrekonstrukció vagy a korábbi épületek szanálása után új komplexumok építése. A folyamatot alapvetően a piac irányítja, a felújított vagy teljesen új épületek ára magas, a korábbi lakosok, általában szegényebb csoportok nem képesek a lakbért fizetni, ezért távozniuk kell, helyükre az elit vagy a magas középosztály költözik be. Így a lakosság teljesen kicserélődik, a gazdagok kiszorítják a szegényeket. A dzsentrifikáció általában egy adott szempontból a gazdagok számára vonzó területen alakul ki.
A dzsentrifikáció által érintett londoni lakónegyed (forrás)
Érdekes a londoni Soho, művésznegyed esete, ami több fázisú dzsentrifikáción esett át. A kezdetben alacsony jövedelmű csoportok által lakott negyedbe elkezdtek a művészek beköltözni, majd az ingatlanosok fejlesztésekkel ösztönözték a további beköltözésüket és a szegények fokozatosan elhagyták a negyedet. Ezután Soho népszerűsége egyre csak nőtt a londoniak körében és az elit is szemet vetett rá. A kifejezetten magas jövedelmű csoportok is fokozatosan beköltöztek és mára már szinte teljesen kiszorították a művészeket, akiktől korábban annyira híres volt a negyed.
A kutatás során külön kitértek az alacsony jövedelmű csoportokra. Elhelyezkedésüket a már korábbi térképen láthattuk, viszont azt a térképet érdemes összevetni a következővel, melyen az adott kerület népsűrűségét láthatjuk. Sajnos ez utóbbi térképen az eredmények fő/km2-ben adják meg, vagyis a hagyományos népsűrűséget ismerjük, viszont az ennél még fontosabb fő/lakóterületet nem. De azért így is igen tanulságos eredményre juthatunk. Kirajzolódnak előttünk azok a gócpontok, ahol az alacsony jövedelmű népesség a legsűrűbben helyezkedik el. Ezek a területek, ha etnikai homogenitás is párosul hozzájuk, a város jövőbeni gettóivá válhatnak. A lakói ugyanis nem tudják környezetüket megújítani önerőből, a város pedig nem törődik a leszakadó területek helyzetével, így az épületek, a környék és az infrastruktúra lepusztulása várható, ami egy öngerjesztő folyamattá válik.
A kutatók előrejelzései szerint, ha e trendek tovább folytatódnak, 2025-ben a kerületek 30%-a lesz magas jövedelmű csoportok által dominált, 59%-uk alacsony jövedelműek által és csupán 9%-a lesz a közepes gazdasági helyzetű csoportok által lakott. Az 1970-es állapothoz viszonyítva, miszerint a város kerületeinek 66%-a volt a középosztálybelieké, 15% az elité és mindössze 19% a leszakadóké. Hihetetlen nagy változáson ment keresztül a város és ha a várospolitika nem fog beleszólni a piaci folyamatokba, még megrendítőbb átalakuláson eshet át Torontó.
A bemutatott átalakulás nem csak Torontóban ment végbe, de még csak nem is kizárólag „amerikai” jelenség. Hasonló folyamatok zajlanak minden nagyvárosban, polarizálódik és szegregálódik a társadalom. Az elit egyre ritkábban érintkezik az alacsonyabb jövedelmű rétegekkel, hisz gyakran a közterekről is kitiltják őket vagy egyszerűen az elit el sem hagyja azt a negyedet, amelyben él, ha még is, akkor is az autók belső zárt teréből vetnek néhány pillantást a tőlük néhány utcányira lévő leromlott negyedekre, vagyis a slumokra. Az elit már nem érti a szegényeket, hiszen nem is ismerik őket, általánossá váltak a sztereotípiák, ezért inkább olyan jól védett negyedekbe húzódnak vissza, amelyek alaposan be vannak kamerázva és állandó a rendőri jelenlét. Ha oldódna ez a nagyfokú szegregáció, akkor talán az elit is támogatná a szegények felzárkóztatását és a kétpólusúvá vált társadalomban elindulnának a kiegyenlítődés felé tartó folyamatok.
Az eredeti angol nyelvű tanulmány itt elérhető.