A legtöbb emberben a földrajzból csupán a városok, folyók és hegycsúcsok helyének vaktérképen történő meghatározása ragadt meg. Azonban van egy jó hírünk! A földrajz ennél sokkal, izgalmasabb témákkal is foglalkozik. Hogy ezt bebizonyítsam egy rendhagyó cikk keretein belül a kortárs sci-fi irodalom egyik legnépszerűbb sorozatának számító Metró 2033 univerzumának egy rövid, földrajzi szemszögű elemzését fogom a következőkben bemutatni. 

A jól ismert borító (forrás)

A rajongók számára ismeretes a történet, de a könyvet nem ismerők részére röviden összefoglalom a történetét. (Aki olvasta a művet az nyugodtan ugrója át ezt a részt.) A könyv egy olyan poszt-apokaliptikus világot mutat be, amelyben az emberiség kisszámú megmaradt csoportjai a metró állomások felszíni sugárzástól védett helyein húzták meg magukat és folyamatosan küzdelmet vívnak az életben maradásért. Az első könyv, maga a Metró 2033 a nukleáris háborúban lerombolt Moszkva alá temetett, a metróhálózatban újjáéledt várost mutatja be. A könyv egy elsőre jelentéktelennek tűnő fiatal fiú történetét meséli el, aki bátorsága és gyakran tudatlansága miatt számos bonyodalomba keveredik, majd kalauzol végig minket a metrón és annak állomásain. A fiú megismerkedik a metró állomásaival, amelyek mindegyike valamiben különbözik a többitől. Van, ahol titokzatos kórságok terjednek, máshol mintha mi sem történt volna, élik az emberek korábbi életüket, míg néhány állomáson az emberek kénytelen a legalapvetőbb létszükségleteket is nélkülözni. A metróban számos ideológiai határvonal is van, vannak vörösök, rasszisták, anarchisták, trockisták és persze kapitalisták. A metró világa tehát legalább olyan sokszínű, mint a korábban elpusztított párja. E nagyjából felvázolt elemek adják a történet magvát, míg a keretét maga a metróhálózat.

A könyv földrajzi része alapvetően a metróhálózatra és a metróállomásokra építkezik, azonban nem csak erre korlátozódik. A metró vonalak és metróállomások, mint földrajzi pontok és vonalak mellett megjelenik a terek szubjektív értelmezése is. A megváltozott viszonyok között a mozgások sebessége is eltérő, és az új metróban maga a távolság is átértékelődött. Lássuk tehát mit rejt a moszkvai metró.

Még mielőtt a könyvben leírt fiktív helyzettel megismerkednénk, röviden felvázolnám a moszkvai metró történetét és annak alapvető vonásait. A moszkvai metró első szakaszát 1935-ben nyitották meg. Kései építése az első világháború, a bolsevik forradalom is hátráltatta, de a szovjet hatalomátvétel után is idő kellett, ahhoz, hogy az ország gazdasága helyre álljon, s finanszírozni tudjanak egy ekkora építkezést. A metró kiterjedése 1935-ös megnyitása óta folyamatosan növekszik. Még a második világháború előtt két újabb vonal kiépítését kezdték meg, amellyel a vonalhosszat megduplázták. A háborút követően folyamatosan gyarapodott az állomások és a vonalak száma. Mára összesen 12 vonal épült ki, míg az állomások száma a 200 felé közelít. A vonalak összhossza nagyjából 350 km, amelyen naponta 6-8 millió utas közlekedik.

A könyvben megismert metró három fő részre osztható, amely alapvetően a metróállomások földrajzi fekvéséből adódóan alakultak ki. Vannak periférián elhelyezkedő állomások, mint például a főhősünk lakhelye, a VDNH. E periférián lévő állomások elsődlegesen a létfenntartásra törekednek, míg néhány esetben a metró munkamegosztásában termelő vagy feldolgozó szereplőként vesznek részt. A VDNH állomás híres teáját exportálja, amely éppen annyi bevételt jelent az állomásnak és lakóinak, hogy fedezi annak védelmét és lőszerutánpótlását, amelyre nagy szükség van a perifériát fenyegető folyamatos mutáns betörések végett. Egy másik példa a Szevasztopolszkaja a déli végeken, amely elektromos áramot biztosít a metrónak, de megemlíthető a „Farmok és telepek” néven emlegetett Szokol, Aeroport és Dinamo állomások.

A könyv metró térképe (Saját szerkesztés)

A periféria helyzetű állomásokat a Gyűrű, a Hanzának elnevezett köríves metróvonalak választják el a fél-perifériájú részektől. A Hanza egy kereskedelmi szövetség, amely a periférián elhelyezkedő állomásokkal kereskedik, és jelentős profitra képes szert tenni tevékenysége révén. Önálló hadsereget tart fenn, állomásaikon folyamatos a villanyvilágítás és alapvető létszükségleteiken túl is képesek igényeiket kielégíteni. A Hanzához hasonló, fél-periféria helyzetű a Vörös Vonal, de minden lakott állomás, amely a Gyűrűn belül helyezkedik el. E félperifériás térségben találhatunk különböző ideológiai irányvonalakat követő csoportokat, mint például a fasizmus híveit, a „Negyedik Birodalomat” és állomásait, a kommunistákat a Vörös Vonalon, és a kapitalista Hanzát.

A metró egyértelmű centruma a Polisz. A mindössze négy állomásból álló együttes a metró szellemi és kulturális központja. Az egyetlen hely, ahol a könyvek nem csak gyújtósnak használható, hanem az elmúlt világ felbecsülhetetlen kincseit jelenti, s többet ér a géppuska golyóknál is. A Polisz Moszkva központi negyedében található, a Moszkvai Állami Könyvtár, a Kreml és a Hadügyminisztérium alatt. Központi fekvéséből adódóan könnyen megszilárdíthatta a metró feletti hatalmát.

A metró hármas tagolása mellett érdemes beszélnünk a metró tereinek értelmezéséről. A földrajz már a ’60-as évek óta foglalkozik a terek értelmezésével, de a modern poszt-strukturalista földrajz a szubjektív tartalmak feltárására még nagyobb hangsúlyt fektet. A Metró 2033 néhány metró állomása tökéletes példát nyújt arra, hogy a szubjektív térértelmezést bemutassuk. Persze e térértelmezés alapvetően függ attól, hogy a könyv írója mennyi részletet tár elénk  az adott helyről.

A történet kiindulópontja a VDNH, a könyvet olvasók agyában egy lepusztult állomásként él. Lakói a peron szétfoszlott anyagú sátraiban tengetik mindennapjaikat. A sátrak egymás hegyén hátán vannak, s a túlzsúfoltság megfoszt mindenkit a privát szférájától, egész életüket egy fél-privát környezetben kell leélniük. Csupán a védelmi állások tüzének fényénél lehet félre vonulni a nyüzsgéstől. A metró felszíni kijárata hatalmas ólom kapuval van elzárva, amely biztonságérzetet csempész a lakosok szívébe. Az állomás falainak burkolatát már rég elhordták, a mennyezeten repedések láthatók, a peron járólapjai pedig töredezettek. A villanyfények is csak pislákolnak. Összességében tehát egy ehhez hasonló, inkább negatív kép alakulhatott ki az olvasóban az állomásról. Valószínűleg az író célja ez is volt, hogy az elején sokkoljon minket a poszt-apokaliptikus állapotokkal, és meg adja az alaphangot.

De mi a helyzet a Polisszal? Mint már említettem ez a metró tényleges központja. A könyvet olvasva egyre több és több információt kapunk a "városegyüttesről", amelyek előre kialakítanak egy képet bennünk. Azonban amikor megérkezünk a Poliszba egyszerűen elámulunk, pont annyira meglepettek vagyunk mint a főhősünk. Ugyan mi nem a metróban születtünk és éltük le életünket, mint a könyv legtöbb szereplője, de fantáziánknak köszönhetően el tudjuk képzelni, hogy milyen lehet egy lakott állomás, ahol az emberiség kultúrája újratermelődik, mégis az író vezeti érzéseinket, benyomásainkat, s ezzel a fejünkben kialakított képet is, a Poliszról. Tehát a Polisz az írónak köszönhetően ugyanolyan ámulatba ejt minket, mint főhősünket.

Amit tehát be szerettem volna mutatni e két példán keresztül az az, hogy érzéseink, tapasztalataink hatással vannak arra, hogy milyen a fejünkben lévő tér kép. A való életben a tér interpretációját a szagok, hangok és a látvány is befolyásolja. Ez egy könyv esetében csak áttételesen jelentkezhet, és az írói tehetségen múlik, hogy mennyire jelentős hatást gyakorol ránk. Mindenesetre a könyvben lévő világot mindenki egyedi módon fogja fel és értelmezi, vagyis mindenki más képet hordoz magában. E kognitív képek feltárása a földrajzban már a '60-as években megjelent, s alapvetően a városok imázsának kutatásában hasznosítják.

A térértelmezést követően röviden kitérnék a távolságokra is. A metró észak déli legnagyobb távolsága nagyjából 55 km. Míg ez metróval, néhány átszállással is nagyjából 2 óra alatt megtehető távolság, addig a könyvben csupán egy-két állomás közötti távolság megtétele is legalább ennyi időbe telik. Ennek oka egyrészről, hogy a metró közötti alagutak nincsenek kivilágítva, az emberek gyalog, jobb esetben hajtányon közlekednek. A haladást tovább nehezítik a folyamatos akadályok, a mutánsok esetleges támadásai és még egyszer hangsúlyozva, a kivilágítatlanság hiánya.

Összegezve tehát a könyv jól alapul szolgált arra, hogy a földrajz sokszínűségét bemutassam a képzeletbeli terek elemzésén keresztül. Talán a cikk azok számára volt érdekesebb, akik a könyv fanjai, de igyekeztem mindenki számára érthetően írni. 

S legvégül lássunk néhány képet a metróállomásokról. Aki olvasta a könyvet, írja le könyvben, hogy hogyan látja saját szemszögéből az állomásokat, s példákat bármelyik könyvből hozhattok! Ez segít ahhoz, hogy megértsük mennyire eltérőek tudnak lenni bizonyos terek értelmezései.

A könyvben megismert első állomás, a VNDH (forrás)

A Proszpekt-Mira állomás (forrás)

Az Arbatskaja, a metró szívében (forrás)

Bibloteka im Lenina, szintén a Poliszban (forrás)

és egy bónusz, a Komsomolskaja (forrás)