Pangea

Minden, ami földtudomány

Adieu, Outremer!

2016. március 27. 20:00 - Tranquillius

Az Úr 1302. évében a rabláncra fűzött lovagok végső búcsút vettek Ruad szigetétől, rajta a több száz halott bajtársuktól és a Szentföld felszabadítását ünneplő diadalittas egyiptomiaktól. Később egyiptomi rabságuk idején inkább éhen haltak, minthogy áttérjenek az iszlámra. Ruad szigetének elestével végleg megszűnt a kettőszázhat éves keresztes jelenlét a Szentföldön. A diadalmas iszlám előretörés nyomán azonban gyökeresen átalakult a Földközi-tenger keleti partvidéke. 

arwad1.jpg

A vég kezdete

1259. volt az utolsó reményteli év a keresztes államok számára a Szentföldön. A szárazföldön apróra zsugorodott területű, Ciprus szigetére költözött Jeruzsálemi Királyság és vazallusai, az Antiókhiai hercegség, valamint a Tripoliszi grófság a felemelkedő egyiptomi mameluk szultánsággal szemben a mongolokban látta megmentőjét. A kelet felől terjeszkedő mongolok ekkoriban pusztították el az iráni aszasszinokat, majd rombolták porig a keresztesek egyik fő ellenségének számító Abbászida kalifátust és annak hatalmas fővárosát, Bagdadot (1258). A bagdadi mongol mészárlásnak egyes források szerint százezernyi áldozata lehetett, így az egyik legnagyobb arab metropoliszból mindössze egy vidéki kisváros maradt. A hódító mongol hadvezér, a nagykán testvére, Hülegü nesztoriánus keresztény felesége hatására csak a muszlimokat gyilkolta halomra, a keresztényeknek megkegyelmezett. Éppen a keresztények felé megnyilvánuló szimpátia miatt reménykedtek mongol segítségben a keresztesek és a tőlük északra található Kis-Örményország uralkodója. 

A keresztesek azonban megosztottak voltak, az egységes cselekvést belső ellentétek akadályozták. Antiókhia közelebb esett a mongolokhoz, így nyíltabban szövetkezhettek velük, de a mongolok ellen induló egyiptomiak szorításában lévő Akkon városa és a maradék Jeruzsálemi Királyság kénytelen volt élelmiszert szállítani a szultán seregének. A mongol haderő elfoglalta Aleppót, majd Damaszkuszt is (mindannyiszor megismétlődött a muszlimok legyilkolása, keresztények megkímélése). Damaszkuszban a mongolokkal együtt Kis-Örményország uralkodója és Antiókhia hercege is részt vett a bevonulásban. A mongolok számos várost és erődöt visszaadtak Antiókhia hercegének, köztük a Szaladin által elfoglalt fontos Latakia kikötővárost is. Úgy tűnt az iszlám csillaga félholdja leáldozott, először fordult elő, hogy a szíriai muszlimok egy leigázott kisebbséghez tartoztak a Közel-Keleten.

A francia Outremer kifejezés egész egyszerűen tengerentúlt jelent. Az első keresztes hadjárat után általánosan így hívták az újonnan alapított szentföldi államokat: Antiokiai Hercegség, Edesszai grófság, Tripoliszi grófság és a Jeruzsálemi királyság. A kifejezés megjelenik Tűroszi Vilmos történeti munkájának címében is: Historia Rerum in partibus transmarinis. Jelenleg a francia tengerentúli területeket (départments) nevezik így. 

asia_minor_1140.jpg

Az örömhír futótűzként terjedt szerte Európában, de mint később kiderült, a mongol diadal csupán szalmaláng életű volt. Végül ugyanaz mentette meg az egyiptomi mamelukokat, ami alig 18 évvel azelőtt Magyarországot is kihúzta a csávából. A világ másik végén, Kínában háborúzó Möngke nagykán meghalt és az utódlásért polgárháború tört ki rokonai és hadvezérei között.

1260 augusztusában Ajn Dzsálút mellett a keresztény Kituka által vezetett szíriai mongol haderő sorsdöntő vereséget szenvedett, ezzel az iszlám feje felől elhárult az eddigi legnagyobb veszedelem. A győztes egyiptomi szultán nem sokáig élvezhette győzelme gyümölcsét, legjobb és egyben legkegyetlenebb hadvezére Bajbarsz egy nyúlvadászaton leszúrta és maga ült a helyére. Az egykori rabszolgából lett testőr, Bajbarsz szultán engesztelhetetlen gyűlölettel tekintett a keresztes államokra és nem csinált túl nagy titkot abból, hogy mind egy szálig el fogja őket pusztítani. Hogy hatalmát legitimálja szerzett egy ál-kalifát, akit átköltöztetett Kairóba, mely város átvette Bagdadtól a kalifátus székhelye megtisztelő címet. 

1261-től állandósultak az egyiptomi betörések a Jeruzsálemi Királyság déli határvidékén. Az élet ellehetetlenült a síkvidéken. A birtokosok sorban menekültek és adták el birtokaikat a templomosoknak és johannitáknak, mert többé nem tudták megvédeni váraikat. Bajbarsz szultán északra vonult és elfoglalta Antiókhia kikötőjét Szt. Simeont, és megtörte az örmények hatalmát, akik ezután már nem tudtak aktívan beavatkozni hittársaik védelmében. Magát Antiókhia városát csak egy mongol seregtest tudta megmenteni ez alkalommal. 

1265-ben pár napos-hetes ostromok után elesett délen Kaiszareia, Haifa és Arszuf. Eközben Azerbajdzsánban meghalt a keresztény mongol ilkán, Hülegü is, tehát a mongolok most sem tudtak segítséget nyújtani Szíriában. 1266-ban elsett a templomosok hatalmas erődje, Szafed, majd Toron vára. A várat a szabad elvonulás fejében feladó lovagokat Bajbarsz szokásához híven lefejeztette. Volt, hogy 1267-ben, a frank békeköveteket az elfoglalt Szafed várában csak azután fogadta, miután a falakat gondosan körberakosgatta a környéken lemészárolt keresztények koponyáival. Módszeresen elpusztított minden települést, várost, várat. Amerre serege elvonult mindenütt elűzte vagy lemészárolta a keresztény lakosságot. Ha egy komolyabb ellenféltől kellett megszabadulnia nem habozott aszasszinokat küldeni rájuk, így veszett oda a tűroszi templomban imádkozás közben leszúrt báró, Montfort-i Fülöp. 1268-ban elesett Jaffa kikötője és a templomos vár Beaufort. Bajbarsz innen északra vonult és megostromolta Antiókhiát, mely egykor a legnagyobb és leggazdagabb város volt Szíriában. Mióta a kereskedelmi útvonalak áthelyeződtek Kis-Örményországba hanyatlásnak indult, de még mindig hatalmas falak védték. 4 napig. 

Antiókhia eleste után a mamelukok bezárták a város kapuit, majd akit csak tudtak lemészároltak, akit nem tudtak, azt eladták rabszolgának. Ezzel az Antiókhiai hercegség, egyben a legidősebb keresztes állam 171 év után megszűnt létezni. Egyetlen város, Latakia kikötője maradt csupán keresztény kézen, melyet a Tripoliszi grófsághoz csatoltak. Szomszédságában álló várait önként elhagyták a védők, nem volt többé már mit védelmezni a környező hegyekben. Antiókhia sohasem nyerte vissza egykori fényét, kisvárosként tengette életét, ma Törökországhoz tartozik Antakya néven.

caesarea.JPGCaesarea romjai Izraelben

Antiókhia sorsa nem volt egyedi eset. Palesztina római székhelye, a Kármel-hegy közelében fekvő Caesarea Maritima, későbbi nevén Kaiszareia a rómaiak óta virágzó székhelye volt Judeának. A hatalmas város széles utcáit parkok szakították meg, temploma színháza vízvezetéke mellett könyvtára is volt mintegy harmincezer kézirattal. A város először a Szasszanidák fosztották ki 614-ben, majd a bizánci visszahódítást követően egy árulás miatt a muszlimok foglalták el 638-ben. Ez volt az egyik utolsó római város, ami ellenált a muszlim hódításnak a Szentföldön. Az ostromot követő borzalmakat kopt források örökítették meg, a város sohasem nyerte vissza régi fényét. Amikor a keresztesek 1101/2-ben elfoglalták Kaiszareia az ókori városnak mindössze 3%-át tette ki. 1265-ben a mamelukok a földdel tették egyenlővé. 

Antiókhia elestének híre megrázta az európai közvéleményt és Szent Lajos francia király vezetésével elindult egy komolyabb hadsereg. Ezt a királyt a mamelukok jó barátja, a szicíliai Anjou Károly rábeszélte, hogy menjen inkább Tuniszba, ahol a francia király meghalt. Halálát követően a franciák inkább hazamentek és a szultán fellélegezhetett Kairóban. 

Bajbarsz szultán módszeresen számolta fel a keresztes városok hátországát. 1271-ben elesett a johanniták utolsó fellegvára, Krak des Chevaliers, a német lovagrend központja Montfort. 1272-ben tűzszünet következett, ekkor már a Jeruzsálemi királyság nem állt másból, mint az Akkontól Szidónig terjedő parti sávból, Tripoliszból és az atliti templomos enklávéból. Két komolyabb erőd maradt meg, Markab és Atlit. Ekkor (három évtizeddel a Muhi csata után!) esett meg az a különös eset, hogy mongol követek indultak Európa királyi udvaraiba, hogy állítsák meg az iszlám áradatot, szervezzenek egy újabb keresztes hadjáratot a Szentföldre. 

A keresztény Szentföld, vagy ahogy a franciák hívták az Outremer 1277-ben újabb pár évnyi haladékot kapott Bajbarsz szultán halálával. Kiskorú fiát a szíriai emír, Káláún letette a trónról és inkább ő ült a helyébe. 

Mindeközben a Jeruzsálemi királyságban...

...finoman szólva sem működött a multikulturalizmus. A biztonságosabb Cipruson élő jeruzsálemi királynak alig volt beleszólása mi folyik a szárazföldön. Nemhogy a mamelukokat, még a saját alattvalóit sem tudta megfékezni, nehogy egymásnak essenek. A johanniták és a templomosok ellentéte sokszor a fegyveres összecsapásig fajult, Akkon városában a velenceiek, pisaiak, genovaiak saját negyedükben saját törvényeik szerint gyarapították saját bevételeiket. Olykor természetesen ők is egymásnak estek. 1267-ben háború indult a város falain belül a genovaiak és a velenceiek között a kikötő birtoklásáért. A pisaiak pedig szabályos tengeri ütközetet vívtak 1287-ben Libanon partjai előtt a genovaiakkal. Velence előszeretettel kereskedett Egyiptommal, míg Genova a mongolokkal, holott a pápa kifejezetten helytelenítette a hitetlenekkel való kereskedelmet. Az itáliai városállamok fennálló kereskedelmi szerződések megőrzését sokszor előbbrevalónak tartották, mint a Jeruzsálemi Királyság érdekeit. Libanoni cédrust szállítottak az egyiptomi hajógyáraknak, fegyvert, vasat adtak el a fegyvergyáraiknak. Közben reménykedtek, hogy az egyiptomiaknak fizetett kenőpénz elég legyen, hogy elhárítsák a mameluk fenyegetést. Ha pedig keresztesek érkeztek a Szentföldre elborzadva látták az arabul, görögül beszélő templomosokat, a bizánci módra öltözködő és élő nemességet. Megdöbbentette őket, hogy a keresztények és a muszlimok együtt kereskedtek a városok piacain, de még Bajbarsz szultán is elképedt, amikor a lovagrendek nem voltak hajlandóak fogolycserére, mert szükségük volt a muszlim mesteremberek munkájára. És alkalmanként a nyugatról érkező türelmetlenebb keresztesek nekiestek az első szembejövő muszlimnak, mint történt az Akkon város piacán, 1290 nyarán. 

margat-docum.jpgMargat/al-Marquab romjai Szíriában (kép forrása)

Adieu, Outremer!

A mameluk szultán folytatta elődje politikáját, 1285-ben elfoglalta Markab várát, 1287-ben Latakia városát, 1289-ban Tripoliszt, mely a grófság végét jelentette. Tripoliszt porig rombolták, férfi lakosságát kiirtották, az asszonyok és gyermekek mehettek rabszolgának Egyiptomba. Tripolisz város később néhány kilométerrel odébb épült újjá. Ekkor már csak Akkon, Tűrosz, Szidon, Bejrút, az újjáépített Haifa, Tortosza és Atlit maradt meg a Jeruzsálemi Királyságból. A maradék városok lakói 1290-ben örömünnepet ültek, mert meghalt a szultán. A veszély azonban nem hárult el, ugyanis a szultán alaposan kihasználta az akkoni piacon történt incidenst és annak ellenére, hogy az Akkon ellen vonuló sereg élén halt meg, megeskette a tehetséges fiát, Al-Asrafot, hogy az folytatja a hadjáratot. 

Ő pedig már a következő évben megkezdte az ostromot. Az ostromlottak hősiesen védekeztek, a johanniták és a templomosok oroszlánként harcoltak vállvetve, mintha mindig is a legjobb bajtársak lettek volna, azonban még a Ciprusról érkező Henrik király serege sem tudta megmenteni a helyzetet. A várost elfoglalták, mindkét lovagrend nagymestere fegyverrel a kezében esett el. Csupán egy torony tartott ki még tíz napig, mert a szabad elvonulás fejében magukat megadó lovagok kidobálták az egyiptomiakat, miután azok zaklatták a keresztény női foglyaikat. Utolsó vérükig harcoltak, mígnem az aláaknázott, összeomló torony maga alá nem temette őket és ostromlóikat. A város lakosságát kiirtották, építményeit felgyújtották, falait lerombolták, hogy soha többé ne szolgálhasson erődként a partraszálló kereszteseknek. Még ugyanebben az évben elesett minden szentföldi keresztény vár és város, egyetlen kivétellel. 

aerial_view_of_acre_2.jpgSt. Jean d'Acre - Akkon óvárosa

A tejjel-mézzel folyó Kánaán vége 

A történeti és geopolitikai háttér ismerete fontos ahhoz, hogy megértsük milyen természet és gazdaságföldrajzi változások mentek végbe a Szentföldön az összeomlás után. Az egyiptomiak az egykori Jeruzsálemi Királysággal nem úgy bántak, mint meghódított területtel, hanem úgy, mintha még mindig ellenséges területen lennének. Félelmük nem volt alaptalan, hiszen a tenger felől érkező hódítók biztonságos váraik kikötőiben horgonyozhattak és indíthattak váratlan támadásokat a hátországba. A mamelukok ezért pusztítottak el módszeresen minden part menti települést, irtották ki a keresztény lakosságot, kergették el a parasztokat, vágták ki a gyümölcsösöket, tették tönkre az agrár-infrastruktúrát, öntözőcsatornástul, malmostul. Ha esetleg újab hódítók érkeznének ne találjanak semmilyen utánpótlást, sem menedéket, sem szövetségest. A mamelukok a saját országukon, lakosságukon, egy vélt ellenséggel szemben alkalmazták a felperzselt föld taktikáját, melynek hatásai a mai napig érezhetők. 

Megszűntek létezni a nagyvárosok. Akkonban lerombolása előtt 30-40000 ember élt, Antiókhiában valószínűleg ugyanennyi, bár a város római fénykorához képest (5-600000 lakos) már csak saját árnyéknak tűnhetett. A városhálózat összeomlásával párhuzamosan hanyatlott a lakosság száma. Aki tehette elmenekült nyugatra, Ciprusra, vagy még messzebb. A keresztény lakosság jelentős része rabszolgaként került Damaszkusz, Kairó piacaira. A csökkenő népsűrűség miatt hanyatlani kezdett a mezőgazdaság, hiszen már nem létezett a városi felvevőpiaca, sőt a mezőgazdasági tudás nagy része is elveszett. Gyakran az elhagyott szántóföldek helyét birka és kecskepásztorok foglalták el. Visszaesett a termelés, visszaesett a kereskedelem és visszaesett az adókból befolyó pénzösszeg. A Közel-Kelet Európával szemben gazdaságilag és kulturálisan behozhatatlan hátrányba került. 

A keresztes államok gazdasága elsősorban két pilléren nyugodott. Egyfelől a kereskedelmen, hiszen a korabeli világ legfontosabb távolsági kereskedelmi útvonalai vezettek keresztül rajta. India, Kína fűszereit, porcelánját, luxuscikkeit itt rakodták hajóra nyugat felé. Akkon és Latakia volt a két legfontosabb kikötő, előbbiben Damaszkusz, utóbbiban Aleppó áruit hajózták be. Ezek a városok bonyolították a helyi termékek kereskedelmét is. Az ekkoriban Európában elfogyasztott cukor az Outremer báróinak cukornádültetvényeiről, cukorgyáraiból származott. Innen szállították Európa asztalaira a déligyümölcs, olíva, füge és datolya rakományokat. Fejlett volt a textilipar, ekkoriban még mindig jelentős volt a bíborkelmék festése Tűroszban és más régi föníciai városokban. Kivitelre is termeltek üvegárukat és nagyon kelendő volt a Libanon-hegységben kitermelt cédrusfa, melyből balzsamot készítettek. A balzsamgyártás az egyiptomi hódítás után teljesen megszűnt. Az Outremer másik gazdasági pillére a nyugati adományok voltak, melynek összegei a templomosok által üzemeltetett fejlett bankrendszeren keresztül bonyolódott. Ha egy nemes örökös nélkül halt meg, nem volt ritka, hogy a lovagrendekre hagyta egész vagyonát. Hatalmas pénzek mozogtak egyes keresztes hadjáratok alkalmával, királyi kincsestárakat voltak képesek kisegíteni szorult helyzetükből. Kezelték a zarándokok pénzét, akik nem mertek nagyobb összeggel ilyen bizonytalan útra vállalkozni. Ez a gazdagság vált füstté az egyiptomi hódítással. 

A mezőgazdaság hanyatlásával előtérbe került az állattenyésztés, a legeltetés és az öntözőcsatornák pusztulásával kiszáradó földek könnyebben elsivatagosodtak és a téli esőzések elhordták a termőtalajt. A földhasznosítás átalakulása révén a múlt részévé vált a tejjel-mézzel folyó Kánaán. A városhálózat pusztulása és a népességcsökkenés hatására a Szentföld gazdasága töredékére zsugorodott és a mameluk szultánok a szárazföldi várak rendbehozatalát leszámítva nem törekedtek a gazdaság helyreállítására.

Az utolsó keresztes próbálkozás a XIII-XIV. század fordulóján zajlott, amikor a mongolok újra harcba szálltak a memelukokkal és ebben a háborúban számítottak a keresztény segítségre. Két keresztes gálya visszafoglalta Botrun várát a parton Tripoli és Bejrút között, majd elkezdték rendbehozni Nephin erődjét. A Cipruson gyülekező keresztesek Ruad szigetét szánták hídfőállásnak a 3 kilométerre lévő Tortosza elfoglalásához. Miközben a keresztesek a tenger felől zaklatták, az egyiptomiak a perzsiai mongolok szárazföldön támadtak. 1299-ben sikerült vereséget mérniük a mameluk seregre és elfoglalták Damaszkuszt. Miután visszavonultak Perzsiába ígéretet tettek, hogy az 1300-as év végén visazatérnek Szíriába. Eközben a három lovagrend ciprusi segítséggel megkísérelte elfoglalni Tortoszát. A várost bevették, de csak 25 napig tudták tartani, mert az ígért mongol segítség nem érkezett meg. 

93041739.jpgRuad szigete a múlt század '30-as éveiben

1302-ben a mamelukok megelégelték a birodalom testébe tűként ékelődő szigetről kiinduló támadásokat. 16 gályányi sereget tettek partra Ruad szigetén, melyet mindössze 500 ciprusi gyalogos és 150 templomos védett. A víztelen szigetet nem volt nehéz kiéheztetni, a keresztesek kénytelenek voltak megadni magukat. A szabad elvonulás végül nem valósult meg, a gyalogságot mind egy szálig lemészárolták. A lovagok pedig örökre búcsút inthettek az Outremernek. 

A következő évben minden remény elszállt, a mongol seregek megsemmisítő vereséget szenvedtek Damaszkusztól délre. Ibn Battuta világutazó negyven évvel később a virágzó Akkon gazos romjai között mindössze néhány parasztot látott. A város templomait lebontották, köveiből mecset épült Kairóban. Tűrosz városából sem maradt más, mint egy nyomorúságos kőhalom.

 

Ez a bejegyzés az Élet és Tudomány 2016/08. számában megjelent "A keresztes államok hanyatlása" c. cikk bővített változata. 

Ajánlott és felhasznált irodalom: 

23 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://pangea.blog.hu/api/trackback/id/tr537955640

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

JoeP · http://mivanvelem.hu 2016.03.27. 20:42:55

Szia,

Jó kis írás. szépen összeszedted. tetszett. Egy apró pontosítás (bár egy helyen te is utaltál rá): Antiochia nem a keresztes hadjáratok idején veszítette el a jelentőségét, hanem jóval korábban két földrengés, illetve a katasztrófát kihasználó perzsa hódítás ölte meg. A keresztes hadjáratok idején már csak árnyéka volt a korábbi nagy hírű városnak.

Tranquillius 2016.03.27. 21:49:16

@JoeP: Ez így igaz. Ezek az események azonban kívül estek a történet időkeretén, azért nem került szóba. Mindazonáltal Antiokhia még így is a második legfontosabb szentföldi keresztes város volt Jeruzsálem, majd Akkon mellett.

David Bowman 2016.03.28. 19:29:31

" Miközben a keresztesek a tenger felől zaklatták, az egyiptomiak a perzsiai mongolok szárazföldön támadtak. "
Biztos így akartad ezt írni?

niklex 2016.03.28. 22:01:27

Jó kis cikk, köszönet.Megjegyzés: "a multikulti nem működött" írod, de éppen hogy az egy kultúrkörben levők harcoltak egymással, a különbözőek pedig kereskedtek.
És csak egy mellékgondolat:Ha jól emlékszem, III. Béla királyunk első felesége Antiochiai Anna volt és leszármazottjuk, II. Endre vezetett a Szentföldre hadjáratot - még Bánk bán is képbe jöhetne.

BircaHang Média · http://bircahang.org 2016.03.29. 08:05:17

Akkoriban a keleti keresztények a muszlim oldalon álltak, az iszlámot tekintették a kisebbik rossznak a nyugati keresztényekhez képest.

Tranquillius 2016.03.29. 08:50:28

@niklex: A közös kultúrkörben lévők is saját negyedeikbe zárkóztak, a valláson kívül nem sok közös kapcsolat volt köztük. A különbözőekkel még rosszabb volt a viszony.

proletair · http://lemil.blog.hu 2016.03.29. 09:10:16

@BircaHang Média:

Tudtommal a Szentföldön nem keleti keresztények voltak. (Vagy nem CSAK) Az egyházi vezetés egészen biztosan pápai hátszéllel szerveződött.

BircaHang Média · http://bircahang.org 2016.03.29. 09:19:58

@proletair:

A Szentföld kereszténysége szinte kizárólag keleti keresztény volt. Az első nyugati keresztények a keresztesekkel érkeztek.

Kezdetben a keletiek még örültek is a kereszteseknek, de az öröm pár hát alatt elpárolgott. Ennek oka: a keresztesállamok betiltották a szerintük eretnek keleti kereszténységet. Ezután a főpapok elmenekültek a területről és csak a muszlimok visszatértével mentek vissza. A muszlimok is úgy voltak vele, hogy a keleti keresztényeket eltűrték.

BircaHang Média · http://bircahang.org 2016.03.29. 09:24:36

@proletair:

Lásd a jeruzsálemi pátriárkátus történetét!

Történelmileg itt a khalkedóni egyházszakadás nem idézett elő közvetlen szakadást a pátriárkai trónon. A pátriárkai trón a khalkedóniak kezében maradt. A nem-khalkedóni ortodoxok 638-ban hoztak létre egy saját jeruzsálemi pátriárkátust, Jeruzsálemi Örmény Pátriárkátus név alatt, a városban és környákén élő örmények számára, ez mind a mai napig fennáll, mint a nem-khalkedóni ortodox Örmény Egyház automóm részegyháza.

Miután a keresztesek 1099-ben meghódították Jeruzsálemet, az ott székelő khalkedóni ortodox pátriárkát elűzték, aki Konstantinápolyba menekült. 1187-ben, miután az muszlimok visszahódították Jeruzsálemet, a khalkedóni ortodox pátriárka visszatért Jeruzsálembe, s azóta folyamatosan mind a mai napig a városban van a khalkedóni ortodox jeruzsálemi pátriárkátus székhelye.

Ami a katolikus jeruzsálemi pátriárkát illeti, székhelyét először Akkóba (a mai Izrael északi részén) tette át, majd miután 1291-ben Akkó is – az utolsó, keresztes kézben lévő föld a Szentföldön – muszlim kézre került, a székhely Ciprusra került, majd onnan 1374-ben Rómába, ezzel névlegessé vált a jeruzsálemi latin pátriárkai cím. A Vatikán és az Oszmán Birodalom (ahová Jeruzsálem akkor tartozott) közti megállapodás értelmében, 1847-ben az évszázadokon át névleges latin pátriárkai cím ismét ténylegessé vált, azóta mint a Szentföldön élő katolikusok vezetője a jeruzsálemi latin pátriárkátus mind a mai napig fennáll.

Jelenleg 3 darab jeruzsálemi pátriárka van:
- aegnagyobb a khalkedóni ortodox jeruzsálemi pátriárka egyháza – a Jeruzsálemi Görög Ortodox Egyház -, a hívek száma kb. 130 ezer, ma már a hívek zöme arab, azonban a főpapság körében mind a mai napig a görögök dominálnak, a hivatalos görög istentiszteleti nyelv mellett az egyház ma már elsősorban az arabot használja,
- a nem-khalkedóni ortodox Jeruzsálemi Örmény Egyház tagsága kb. 20 ezer, szinte kizárólag az izraeli és palesztínai örmény kisebbség tagjaiból kerül ki,
- a legkisebb a katolikus jeruzsálemi latin pátriárka alá tartozó hívek száma, kb. 10 ezer a létszámuk, sokáig a Vatikán idegeneket nevezett ki ebbe a pátriárkai székbe, 1987 óta azonban arab nemzetiségű papot nevez ki, mivel ma már a hívek túlnyomó többsége is arab, a jelenlegi latin pátriárka is egy jordániai arab.

proletair · http://lemil.blog.hu 2016.03.29. 09:38:26

@BircaHang Média:

Akkor rosszul fogalmaztam. A posztban leírtak idején a keleti kereszténységnek vajmi kevés beleszólása volt a jeruzsálemi ügyekbe.

Tranquillius 2016.03.29. 09:51:26

Ez csak részben igaz. Amikor Konstantinápoly hatalma erős volt Antiókhiában orthodox volt a pátriárka. Amikor meggyengültek a hercegség lecserélte latinra - aztán vissza. Antiókhia de jure konstantinápolyi város volt, azonban de facto a herceg uralma alatt állt mint a császár hűbérese.

BircaHang Média · http://bircahang.org 2016.03.29. 10:34:06

@proletair:

Ez így igaz. Az állam színkatolikus volt. A keleti főpapokat nem tűrték meg, de az egyszerű papokat se nagyon.

BircaHang Média · http://bircahang.org 2016.03.29. 10:46:06

@Tranquillius:

Ami Antiókiát illeti, a következő a helyzet.

Történelmileg a szakadás a khalkedóniak és a nem-khalkedóni ortodoxok között 451-ben következett be, az antiókiai pátriárkai cím ez időponttól kezdődően vita tárgyát képezte a két irányzat között. Azonban egészen 518-ig mindig csak egy személy volt a pátriárka, egyszer a egyik, másszor a másik irányzatból, annak függvényében, hogy éppen melyik irányzat tudta saját jelöltjét a pátriárkai trónhoz juttatni. A végleges szakadás csak 518-ban következett be, ez időponttól kezdődően van két alexandriai pátriárka, az antiókiai szír pátriárka és az antiókiai görög pátriárka.

Azutolsó közös antiókiai pátriárka az 512-ben megválasztott Szeverusz, akit 518-ban I. Jusztinusz császár (nem keverendő I. Jusztiniánusz császárral, aki az utóda volt) leváltatott, majd új pátriárkát választatott Pál pátriárka személyében. A nem-khalkedóni irányzat az új választást nem ismerte el, Szeveruszt tartotta továbbra is, egészen 538-ban bekövetkezett haláláig a legitím pátriárkának, majd 6 évvel később új pátriárkát választott. Tehát ez időponttól kezdődően van két antiókiai pátriárka van, egy szír és egy görög.

A keresztes hadjáratok alatt a római pápa kihasználta a kínálkozott helyzetet, s 1098-ban saját emberét ültette az antiókiai görög pátriárka trónjára. Ez már az 1054-es, katolikusok és khalkedóni ortodoxok közti egyházszakadás után történt, így itt már két egyház harcáról volt szó. A khalkedóni ortodoxok természetesen nem ismerték el a római pápa emberét, aki mint Antiókia latin pátriárkája lett ismert. A khalkedóni ortodoxok a címet fenntartották, bár ténylegesen elvesztették hatalmukat a pátriárkai trón felett. A khalkedóni ortodox antiókiai pátriárka Konstantinápolyban élt, száműzetésben, tehát pátriárkai címe nagyrészt névleges volt. Így tehát ezzel már három antiókiai pátriárkátus létezett.

A helyzet 1268-ban változott meg, ismét a politika hatására. Ekkor a keresztesek elvesztették Antiókiát, aminek következtében az antiókiai latin pátriárka Rómába menekült, ezzel címe névlegessé vált. (A Vatikán a helyzetet hivatalosan 1964-ig fenntartotta, ekkor lett hivatalosan is megszüntetve az antiókiai latin pátriárkai cím.) 1269-ben a Konstantinápolyban száműzetésben lévő khalkedóni ortodox antiókiai pátriárka visszatért Antiókiába, s a 170 éven keresztül névleges titulus ismét valóssá vált.

A Vatikán azonban a helyzetbe nem nyugodott bele, a névleges latin pátriárkátus nem volt elég neki. A kedvező alkalom 500 évvel később meg is jelent a khalkedóni ortodoxok belviszálya folytán – az egyházak századokban gondolkodnak… Pontosan 1724-ben történt az eset, ekkor a khalkedóni ortodox Antiókiai Egyház püspökei VI. Cirill személyében új pátriárkát választottak. Az új pátriárka Róma-barát ember hírében állt, amit Konstantinápolyban nem tudtak értékelni. Bár a konstantinápolyi pátriárkának jogilag nem volt hatalma az antiókiai pátriárka felett, igyekezett minden befolyását bevetni az új antiókiai pátriárkaválasztás érvénytelenítése érdekében. A “befolyásbevetés” sikeresnek bizonyult, az antiókiai püspökök egy része új választást hirdetett, s Szilveszter pátriárka személyében új, immár “igaz ortodox” pátriárkát választottak. Cirill és hívei a helyzetbe úgyszintén nem nyugodtak bele, s végül 1729-ben elfogadták a római pápa segítségét, így unióra lépve Rómával. Az addig egységes khalkedóni ortodoxokról egy jelentős rész leszakadt ezzel. Így 1724-től immár még egy antiókiai pátriárka jelent meg, immár két katolikus antiókiai pátriárka volt a még kettő keleti mellé.

Miután a Vatikán sikerrel járt a khalkedóni ortodox antiókiaiak megosztásában, úgy gondolta, hogy érdemes megpróbálni ugyanazt a másik egyházban is, a nem-khalkedóni ortodox antiókiaiak egyházában. A sikeres jezsuita missziók hatására, sikerült egy kis részt kiszakítani a nem-khalkedóniai ortodox antiókiai egyházból, létrehozva így a Szír Katolikus Egyházat. Immár lett egy ötödik antiókiai pátriárka, s a harmadik katolikus köztük.

Azonban van még egy katolikus antiókiai pátriárka, a maronita pátriárka. A maroniták eredetileg a khalkedóni irányzatot támogattak a nem-khalkedónival ellentétben, s mivel emiatt üldözésben volt részük a térségben domináns nem-khalkedóniaktól, ezért a mai Libanon északi részére menekültek, itt egy sajátos zárt közösséget létrehozva. A VII. századtól kezdődően saját pátriárkát választanak, aki később mint az antiókiai pátriárka jogutódjaként szerepelt a maroniták hite szerint. A maroniták saját hitvallásuk értelmében mindigis a római pápa alá tartoztak, azonban ez tényekkel nem bizonyítható. A valószínűbb az, hogy elszigeteltségük és zártságuk miatt kapcsolatuk a többi khalkedóni ortodoxszal megszakadt, majd amikor a keresztesek megjelentek a térségben 1182-ben, elfogadták a római pápa főhatalmát és azt a későbbiekben is – mind a mai napig – megtartották.

A mai helyzet: jelenleg 5 darab antiókiai pátriárka van. Egy nem-khalkedóni ortodox, egy khalkedóni ortodox, s HÁROM katolikus.

David Bowman 2016.03.30. 14:33:26

@BircaHang Média: Pont így jártak szegény mórok is. Le voltak döbbenve a segítségükre érkezett hitsorsosaik barbárságán.

BircaHang Média · http://bircahang.org 2016.03.30. 14:43:27

@David Bowman:

S ez az élmény a keleti keresztényeknél óriási hatású lett. Először is megerősítette mindezt hamarosan a Római Birodalmat feldúlú "keresztes" hadjárat, mely az egyszerűség kedvéért Jeruzsálem felszabadítása helyett inkább kifosztotta Konstantinápolyt.

Nem csoda, hogy a XV. században azt mondta a közvélemény Konstantinápolyban, hogy "inkább félhold a palotán, mint latin-frank kereszt a templomon".

David Bowman 2016.03.30. 14:48:39

@BircaHang Média: Konstantinnápolyi Latin Pátriárka meg Bakócz Tamás volt.

BircaHang Média · http://bircahang.org 2016.03.30. 15:26:23

@David Bowman:

Igen, ilyen tisztség is volt a Vatikánban. Miután elvesztették Konstantinápolyt, a latin pátriárka "számúzetésbe" vonult. Csak 1965-ben szűntette meg a tisztséget a római pápa, amikor a khalkedóni ortodoxok és a katolikusok visszavonták egymás kölcsönös kiközösítését.

Keleten ilyet nem csináltak. Ott ha el lett vesztve tartósan egy tisztség, nem csinálták meg újra "száműzetéses" verzióban.

Tranquillius 2016.03.31. 11:18:28

@BircaHang Média: Mindig csodálkozom azokon, akik ilyen mélységű kommenetket írnak egy adott témához. Én simán megírnám bejegyzésnek és belinkelném. :)

BircaHang Média · http://bircahang.org 2016.03.31. 11:22:58

@Tranquillius:

Meg van írva, de ide kicsit lerövidítettem.

Tranquillius 2016.03.31. 22:50:43

@BircaHang Média: Komoly. :) Kicsit más téma; tervezek egy írást a krassovánok származásának problematikájáról. Ha esetleg tudnál küldeni bolgár forrásokat ill. cikkeket angol ill. német nyelven nagyon megköszönném!

Józsi01 2016.04.12. 16:24:30

Írhattál volna a nyugatiak emberevéséről is. Ettől voltak igazán hírhedtek és félelmetesek. Ha nem volt ellenség, akkor egymást ették. Ez még az első világháborúban is jellemző volt a fejlett és modern és civilizált nyugatnak.

lezlidzsi84 2016.04.17. 22:15:26

@Józsi01: Sőt, ne is menjünk olyan messzire a múltba, az uruguayi rögbiseknek is igen jellemző tulajdonságuk az emberevés. Legalábbis, ha jól értem a gondolatmeneted...