2014 nyarán Kiribati állam megvásárolt egy 20 négyzetkilométernyi területet a Fidzsi-szigetekhez tartozó Vanua Levu szigeten. A tengerszint-emelkedés által fenyegetett állam 110000 lakosa arra készül, hogy ha a helyzet tovább romlik kénytelen lesz elhagyni a süllyedő hazáját. Természetesen lehet vitatni, hogy a globális tengerszint emelkedésnek emberi, avagy természetes okai vannak (a legvalószínűbb, hogy is-is), de kétségtelen, hogy a jelenség már nem csak emberéleteket, de államok létét is fenyegeti.
Bikini-atoll, 1946 (forrás)
Nem ez az első eset, hogy a Csendes-óceán térségének lakói kénytelenek elhagyni otthonaikat. 1946 tavaszán az amerikai hatóságok felszólították a Bikini-atoll 167 fős lakosságát, hogy az "emberiség érdekében" hagyják el otthonaikat. Mintha Douglas Adams könyvének első fejezete kelt volna életre, bár ebben az esetben nem intergalaktikus autósztráda épült, hanem "csak" egy nukleáris kísérleti telep. Volt, hogy foszfátbánya miatt kellett költözniük az embereknek, pl. Nauru-, vagy a szomszédos Banaba-szigetén.
A tenger szintjének emelkedése miatt 2009-ben az Indiától délre található Maldív-szigetek kormánya fontolgatta először, hogy nagyobb területeket vásárol Indiában, vagy Srí Lankán, hogy legyen hová menekülni mielőtt a szigetvilágot elnyeli az óceán. A Maldív-szigetek legmagasabb pontja 2 méter 30 cm, Kiribati államé 3 méter a tenger szintje fölött.
A tengerszint emelkedése közvetlen és közvetett módon fenyegeti elnyeléssel a Csendes-óceán atolljait. Egyrészt a transzgresszió folymatosan csökkenti a lakható és megművelhető terület nagyságát. A szigetek felszínén az árapály újabb csatornákat vág és szélesít, ezáltal fragmentálja addig egységes tömegüket. Ez ellen lehetne még védekezni töltések és gátak emelésével, azonban bizonyos jelenségeket ezen a módon nem lehet megakadályozni. Az emelkedő tengerszint a nagyobb viharok idején átcsaphat a szigeteken, a lerakódó só miatt használhatatlanná válnak a termőterületek, kipusztulnak az erdők. A kevés rendelkezésre álló édesvíz fokozatosan egyre sósabbá válik és egy ponton túl már lehetetlenné válik az emberi jelenlét finanszírozása.
Korallzátonyoknak köszönhetik létüket az atollok (forrás)
A Karib-tenger, az Indiai-óceán és főként a Csendes-óceán trópusi és szuptrópusi vizei adnak otthont az egyedülálló ökoszisztémával rendelkező atolloknak. Maga az atoll szó a Maldív-szigetekről származik, innen vették át az angol hajósok és terjedt el ezáltal a kifejezés a köznyelvben és a földrajzi szakirodalomban. Atolloknak nevezzük azokat a korallzátonyokat, amelyek többé kevésbé gyűrű alakúak és egy központi lagúnát ölelnek körül. Az tulajdonképpen mindegy is, hogy az atoll egy zátony (tenger alatti helyzetben lévő) vagy a tengerszint feletti korallsziget (a Karib-tengeren "cay" néven ismerik).
Keletkezésük első elméletét Charles Darwin alkotta meg 1835-ben, a Beagle hajó második expedícióján.
Darwin elmélete (forrás)
Darwin elmélete szerint az atollok korallgyűrűje egy kisebb vulkáni (vagy más eredetű) sziget sekély parti vizeiben telepszik meg először. Ez a korallgyűrű körülöleli a tengerből kiemelkedő szigetet. Amikor a vulkáni működés véget ér, a sziget lassan visszazökken a kiürült magmakamrába. Fontos megjegyezni, hogy az atoll nem ez egykori kaldéra peremén keletkezik, hanem a vulkáni kúp sekély tengeri peremén. A koralltelepek fejlődése ideális esetben lépést tart a süllyedéssel. Ugyanis a mészvázas élőlények elhalt részei újabb és újabb "termőtalajt" jelentenek az utánuk következő generációk számára és ameddig megvan a kellő napfény a koralltelep fennmaradhat. Amennyiben a süllyedés felgyorsul és a korallképződés nem képes ezzel lépést tartani, a telep megfullad. Az elhalt korallok vázát, a kötöttük fennakadó szerves és szervetlen hordalékot az áramlások és a hullámzások a tenger szintje fölé emelhetik, ahol a megtelepedhetnek a más szigetekről idesodródó uszadékban megbúvó növényi magok és már készen is van a korallsziget.
Atollok kialakulása (forrás)
A pleisztocén (azaz a jégkorszak) végén bekövetkező transzgresszió következtében jelentős partmenti síkságok kerültek víz alá, pl. az ausztrál Queensland tartomány keleti partjánál. A sekély tengerelöntés ideális helyzetet teremtett a korallok megtelepedésének és így jöhetett létre a világ legnagyobb korallzátonya, melyet jelenleg a végső pusztulás fenyeget.
Egy atoll keresztmetszete (forrás)
Egy átlagos atoll többé-kevésbé összefüggő korallgyűrűből és egy - a bezökkent hegy helyén kialakult - lagúnából áll. Az élő koralltelepek az atoll sekélyvízi részein fejlődik olyan mélységig, ahol még elegendő napfény éri őket. E szint alatt a már elpusztult korallok által épített meredek zátony fala található. Ez alatt pedig ott találni az egykori kőzetet, melyen a koralltelepek először megtelepedtek. A legöregebb telepek kora több millió év is lehet. Mivel az atollok a sekély vízi korallképződésnek köszönhetik létüket, magukban hordozzák egyben végzetüket is - tektonikai kiemelkedés nélkül nem tudnak olyan magasra kiemelkedni a tengerből, hogy biztonságos magasságot nyújthassanak az emberi megtelepedésre.
A Midway-atoll digitális domborzatmodellje (forrás)
Természetesen nem minden atollra igaz a fenti leírás, vannak olyan korallzátonyok, melyek még mindig létező vulkáni hegyeket öveznek. Sok ilyen sziget található Francia Polinéziában, leghíresebb közülük Tahiti, de hasonló stádiumban van a Fidzsi-sziget is. Tahititől nyugatra található Bora Bora vagy a tőle nyugatra található Maupiti-sziget, ahol ugyan még megvan a központi sziget, de megkezdődött a bezökkenése és az atoll már kialakult körülötte.
Maupiti (Francia Polinézia) (forrás)
Az atollok keletkeznek élnek és elpusztulnak, ez egy természetes folyamat, melyet az emberi tevékenység komolyan képes befolyásolni. A korall néven ismert a csalánozók törzsébe tartozó virágállatok ugyanis kifejezetten érzékenyek az éghajlati és vízminőség változásokra. Csak meghatározott sótartalmú, megfelelő tisztaságú, hőmérsékletű és elegendő napfénnyel rendelkező helyeken tudnak élni. Az ideális körülmény számukra a 26 fokos tengervíz és a 16-27 méter mély napfényes (és tiszta) tengervíz.
Nem gabonakörök, Maldív-szigetek
Már Darwin is elcsodálkozott rajta, hogyan lehetséges, hogy ennyire tiszta vízben ilyen változatos élővilág jöhet létre (ezt nevezi a tudomány az ún. Darwin-paradoxonnak). Nem véletlenül hívják a korallzátonyokat az óceánok őserdeinek. Védelmüket ma már nemzetközi szerződések biztosítják, bár a déli Csendes-óceán medencéjében időről időre felmerül a tengerfenéki bányászat ötlete. De komoly veszélyt jelent a partvidéki hajózás, a megnövekedett turizmus és az éghajlatváltozás nyomán egyre erőteljesebb trópusi viharok is. Erős stresszhatásra a korallokkal együtt élő algák (zooxanthellák) kilökődhetnek, és mivel ezek az algák adják a korallzátonyok színpompáját a korallok kifehérednek. Ha a stresszhatás huzamosabb ideig áll fenn az algák nem tudnak visszatelepedni és a korallpolipok elpusztulnak.
A wikipédia így írja le ezt a szimbiózist: a korall védelmet nyújt az algáknak és a saját anyagcsere-folyamataiból származó végtermékekkel, így nitrogénnel látja el az algákat, melyet azok a fotoszintézishez használnak fel. Cserébe az alga oxigént termel és eltávolítja a korallok anyagcsere-termékeit. A zooxanthellák a fotoszintézis során glükózt, glicerint és aminosavakat állítanak elő. A korall ezeket használja fel saját tápanyagainak (fehérjék, zsírok és szénhidrátok) előállításához, valamint a növekedését elősegítő kalcium-karbonát termeléséhez. A korallok és a szöveteiben élő algák közötti egyensúly elengedhetetlen, ugyanis a korall tápanyagainak 90%-át a zooxanthelláktól nyeri.
A valaha történt legnagyobb stresszhatás a queenslandi áradás volt 2011-ben, amikor az ausztrál állam megáradt folyói rengeteg műtrágyát, szemetet, szennyvizet és szervesanyagot zúdítottak a 2000 kilométer hosszú világörökségi helyszínre.
A Csendes-óceán megannyi apró sziget-államának létfontosságú a koralltelepek fennmaradása, hiszen a korallok fennmaradása biztosítja ezen államok fennmaradását. Amennyiben megszűnik a kb. évi 1 cm-es korallzátony növekedés, az amúgy is süllyedő szigetek örökre elmerülhetnek az óceánban. Különösen Mikronézia érintett, de a Maldív-szigetek lakói is lassan kezdhetnek csomagolni.
Ez a jövő? Maldív-szigetek (forrás)
Kiribati napjainkban az egyik legaktívabb szószóló a globális széndioxid kibocsátás elleni küzdelemben. Részt vesznek az ENSZ éghajlat-változási keretegyezményének (UNFCCC) munkálataiban. Kiribati 11 más, transzgresszió által fenyegetett állammal együtt alapítója volt az Sebezhető Éghajlat Fórumnak (CVF), melynek az elnökét is ők adták 2010-2011-ben. Az elöntéssel fenyegetett ország fővárosa, Tarawa maga is otthont adott egy klímaváltozási konferenciának. Sajnos egyáltalán nem valószínű, hogy ennek a kis országnak a rengeteg erőfeszítése sikerrel fog járni.