Pangea

Minden, ami földtudomány

Emlékek nélkül Szöulban

2014. augusztus 31. 19:00 - bendecs

Dél-Korea modernitása megkérdőjelezhetetlen. A koreai háború után fellépő diktatúrák, melyek gyakran véres puccsba, vagy puccskísérletbe torkollottak, olyan modernizációt indítottak el, amely szinte példa nélküli az egész világon. Ez a modernizáció szakít mindennel, a társadalmi hagyományokkal és értékrendszerrel, a természettől való függéssel, még a múltat is mélyen a föld alá temeti. A 25 milliós Szöulban ettől az egészen extrém modernizációtól olyan építészeti beruházások indultak el, melyek a város és lakóinak emlékezetét egy nagyjából 40 éves időtávra szűkíti le. A lakótelepek építése és bontása egy ciklikus folyamatként 40 éves periódusokat ír le, melyhez a lakók "kénytelenek" voltak alkalmazkodni. Ez utóbbit azért teszem idézőjelbe, mert a szöuliak éppen annyira katalizátorai ennek a folyamatnak, mint az azt egykor elindító diktátorok. Mondhatni, a vérükben van a történelmi emlékek irtása, s egyfajta kollektív Alzheimer-kórban szenvednek.

oldnewseoul.jpgLehetséges-e e kettő együttélése? (forrás)

Szöul, a Han-folyó partján elterülő metropolisz, sok más kelet-ázsiai várossal egyetemben, igen nagy múltra tekint vissza. A mai város területén kr.e. 18-ban alapították Hanyangot, melyre Szöul kezdeteként tekinthetünk. Az aprócska település természetesen folyójáról kapta a nevét, amelynek a máig tartó virágzását is köszönhette. A Koreai-félsziget nyugati részét uraló Baekje Királyság e jó elhelyezkedésű, stratégiailag kiemelkedő fontosságú települést tette meg székhelyének, s azóta lényegében a mindenkori Korea székhelyeként tekinthetünk rá, mely csak a koreai háborút követően kapta a Szöul elnevezést. A királyság székhelyét már a Krisztus utáni első században erődítés védte. A helyenként kőből, de leginkább földből felépített kvázi városfal a Pungnaptoseong nevet viseli. E fal egyes részei ma is megtalálhatók Szöul dél-keleti részén. Ez utóbbit érdemes kiemelni, ugyanis Hanyang a mai Szöul történelmi városmagjától néhány kilométernyi távolságra helyezkedik el, s habár Szöul kezdeteként tekinthetünk rá, települési kontinuitás nem fedezhető fel a két település között. De e királyi székhely jelentőségét mi sem szemlélteti jobban, hogy annak erődítése egy 3 km átmérőjű területet fog közre.

Pungnap_Toseong.jpgHanyang máig látható erődítése (forrás)

A koreai főváros fejlődését nagyban meghatározta a 14. századtól regnáló Csoszon-dinasztia tevékenysége. Mivel a dinasztia az egész koreai nép felett uralkodott, így a félsziget északi részein található hegyvidékek bányái és más természeti vagy emberi erőforrásai is a birodalom székhelyét, vagyis "Szöult" gazdagították. Mint minden sikeres és jól működő gazdasággal rendelkező államban, itt is virágzott a tudományos élet, az államberendezkedése átvette a kínai modellt, a hivatalos vallássá pedig a neokonfucianizmus vált, s a ma fellelhető társadalmi szokások és hagyományok nagy része a Csoszon-dinasztia regnálása alatt alakult, s kristályosodott ki.

Narrow_street_of_19c_Seoul.jpg19. sz. eleji utcakép a Csoszon-dinasztia idejéből (forrás)

Szöult ekkor már tisztán kőből épített fallal vették körül, melyet számos városkapu tarkított. A keleti társadalmak hagyományos bezárkózottságának jó példája, hogy kis túlzással Szöulban egyetlen egy olyan este sem volt, amikor a kapuk nyitva lettek volna, persze amíg a városfal létezett. Annak megszüntetésére ugyanis a japán hódítás alatt került sor. A japánok a falakat ledöntötték, viszont nyolc nagyobb, és több kisebb kaput meghagytak. Ezek közül is a szöuli „Négy Nagy Kapu” a legnevezetesebbek, melyek mérete jóval meghaladja a négy égtáj felé mutató „Négy Kis Kapuét”. A többi kapu általában egykori lakónegyedeket és palotákat zárt el a be nem avatottak elől.

Sungnyemun_Gate,_front,_2013_111.jpgA turisták számára szinte kötelező attrakció, a Namdaemun kapu. (forrás)

A Csoszon-éra további hagyatékai a királyi paloták, amiből öt jelentősebbet hagyott hátra az utókornak a nemesi család. A Gyeongbokgung palotát a dinasztia első uralkodója építette, s a 16. század végéig a királyi család legfőbb palotájaként működött. Az utána következő 1872-ig volt az ország első számú palotája. Emellett a királyi rezidenciától nem túl távol egy korabeli arisztokrata negyed, a Buckon Hanok is átvészelte a 20. század viharait, s ma egyik kedvelt helye a városba érkező, Szöul múltját kereső turistának.

800px-Gyeongbokgung-KeunJeongJeon.JPGA Gyeongbokgung palota (forrás)

Bukchon_Hanok_Village.jpgA Buckon Hanok "falu", az egykori arisztokrata negyed (forrás)

A japán uralom alatt a város kitárta kapuit, ahogy már említettem a városfalat elbontották, s megkezdődött a modernizáció. Szöul vált az első várossá a kontinentális Ázsián, ahol bevezették az elektromos áramot néhány évvel a századforduló után, először a királyi palotába, majd a város utcáit is kivilágították. Hamarosan megjelentek a villamosok, a vezetékes telefonok és a távírók is, nagyjából mind egy időben. A modernizációt hajtó nagyvállalatok, mint a Seoul Electric Company, vagy a Seoul Fresh Spring Water Company mind koreai-amerikai vegyes társaságok voltak, vagyis az ország fejlődésének beindulását nagyban segítette a külföldi tőke, azon belül is legfőképp az amerikai. Szöul építészeti karaktere ebben az időben nagyon megváltozott, a belvárosban dominánssá váltak az európai típusú épületek, megjelentek az első több emeletes irodaházak. A városháza, valamint a vasúti pályaudvar is ekkor épült, melyek még ma is láthatók.

Chongno1905.jpgSzöul egyik legrégebbi, a várost kelet-nyugati irányban átszelő főutcája a Jongno vagy "Harang" utca. (forrás)

Oriental_Development_Company.JPGA japán "Kelet-Ázsiai Fejlesztési Társaság" központja Szöulban. (forrás)

A második világháború végéig japán kézen lévő város nem sokkal a felszabadulását követően két tűz közé került. Az 1950-ben kirobbant koreai háború idején 4-szer cserélt gazdát a város, aminek következtében alig festhetett különbül, mint a második világháború utáni Varsó. A szinte porig rombolt városban egyes források szerint közel 200 ezer épület, 55 ezer lakóépület, és 1000 gyár hevert romokban. A hagyományos építészeti stílussal rendelkező és a japán hódoltság idején európai stílusban épült modern épületek nagy része oda veszett a háború alatt. Ezt követően Szöult elárasztották az északról átszökők, a menekültek, valamint a falun-vidéken otthonukat vesztett tömegek, akik lényegében hulladékból összetákolt viskókban éltek. Hihetetlen méretű minőségi és mennyiségi lakáshiány tört ki, melyet a frissen megalakított kormánynak valahogy kezelnie kellett. Ilyen nehéz helyzetekben egyetlen lehetséges megoldási lehetőség a lakótelepek építése.

800px-SeoulWarDamage1.jpgA háború utáni Szöul (forrás)

Az ország másodjára „megválasztott” elnöke Li Szin Man, rendelte el az ország első lakótelepeinek építését. (Az elnökről annyit tudni kell, hogy jóindulattal is keménykezűnek nevezhető. A világháború előtti 6 éves „uralkodása” alatt közel 30 ezer ellenzékit juttatott börtönbe). Az első lakótelepek építési helyeivé nem meglepő módon a városi gettók váltak, ahol ötéves tervek keretein belül került sor az építésükre. Li Szi Man elnök a japán gyarmati múltra emlékeztető épületeket is elbontatta. Csupán az egykori városháza és a vasúti pályaudvar maradt érintetlen, minden mást eltűnt a föld színéről, s mindössze e két épület maradt a japán gyarmati múlt egyedüli hírmondója. A lakótelepek építése semmit sem kímélt. Az egykori Han-menti eperfákkal tarkított sétányok eltűntek, a várost átszelő számos patakot a földalatti csatornákba vezették, s elindult a jellegtelen panelházak burjánzása.

wn20130918n2a-870x580.jpgAz a bizonyos panelrengeteg (forrás)

Li Szi Man 1960-ban történt lemondása, és egy ideiglenes kormány után egy újabb diktátor, Park Csong-Hi következett (érdekes, hogy a lánya ma Dél-Korea elnöknője), akit többször megkíséreltek likvidálni az ellenzékiek, majd végül 1979-ben meg is gyilkolták. Őt egy újabb diktátor követte, Cson Duhvan, azonban a lakótelep építések korántsem álltak le a többszörös diktátorcsere ellenére sem.

A hazai lakónegyedek történetéből is jól ismert probléma a koreaiaknál is felmerült már a kezdeteknél. Az iskolából hazafelé tartó diákok gyakran nem találták meg a házukat, az épületek jellegtelensége miatt. A többszöri diktátorváltás utáni '80-as években már az ötödik generációs lakótornyokat építették. A lakóépületek és lakótelepek egyre nagyobbakká váltak az évek múlásával, ekkor a legtöbb épület már 15 emeletes volt. A gazdaság növekedési üteme ebben az évtizedben hihetetlen mértékben megugrott, s ez elindított egy még nagyobb építőipari boomot. Olyan lakótelep tervek láttak napvilágot, amelyek közel 300 000 ember számára nyújtanának lakhatási lehetőséget. Szerencsére ezek csak tervek maradtak, de Szöul még így is a lakótelepek dzsungelévé vált. A Szöul múltját rejtő néhány hely szinte örökre eltűnt a toronyházak árnyékában. Az átlag koreai már csak nagy ritkán tudott kapcsolatba kerülni a város történelemével és a természettel.

A lakótelepek küllemre nem igen változtak az évek alatt, viszont az átlag szöuli igényeiben semmi sem változott. Az első lakótelepek a háború utáni gazdasági talpra állás szimbólumai voltak, s gyorsan a középosztálybeli életszínvonal megtestesítőivé is váltak, úgy mint nálunk. Míg nálunk e lakótelepek gyorsan elvesztették vonzerejüket, addig Koreában máig népszerűek, szinte mindenki lakótelepi lakást szeretne. Emiatt Koreában annyira nem is kell tartani az amerikai típusú, kertes házas szuburbanizációtól. A koreaiak életciklusa is tökéletesen alkalmazkodott a lakótelepi élethez. Az egyetem után megveszik az első saját lakást, majd házasság után egy nagyobb lakásba költöznek, s ha a gyerek eléri az iskolás kort, akkor olyan körzetbe költöznek át, ahol jobb az iskola. Ebből következik, hogy alapvetően egy átlag szöuli 5 évente lakást cserél, s ebbe a körbe a város urbanistái jól beillesztették a lakótelepek "felújítását" is, még  nagyjából ütemezni is tudják a negyedek bontását, cseréjét.

seoul-housing-debt1.jpgAz új generációs lakótornyok (forrás)

Szöul még mindig rohamtempóban növekszik és modernizálódik, ami régi azt mind lecserélik. A lakásállomány nagy része fiatalabb, mint 40 év. Azok az lakóépületek, amik elérik a kritikusnak számító 40 életévet, mind számolhatnak földi pályafutásuk végével. A nálunk még relatíve fiatalnak számító épületeket olyan ütemben bontják el és húzzák fel helyükre újakat, - amik egyébként ha a jelenlegi igények változatlanok maradnak, szintén nem fognak tovább állni 40 évnél - hogy azt a kínai várostervezők is majdhogynem irigykedve szemlélik. De ne higgyük azt, hogy a város 25 millió lakosa nagyon szánná a múltat. Olyan esetek is gyakran előfordulnak, hogy a lebontásra szánt épületek ablakába az egykori bérlők táblákat függesztenek ki, s hirdetik, hogy mindenki minél előbb adja át a kulcsokat az államnak vagy a befektetőknek, hogy e régi épületeket elbonthassák. S a felépített új lakótelepek nem csak a lakónegyed képét változtatják meg, hanem gyakran még át is nevezik azt. A legtöbb esetben a beruházó cég, vagy a kivitelező cég nevére keresztelik át őket (ezért többek között olyan nevekkel is találkozhatunk, mint például Hyundai, vagy Samsung). E neveket egyébként még az épületeken is hirdetik. Ennek következtében az új bérlők már nem a régi negyed új lakosai lesznek, hanem egy teljesen másik negyed friss lakosai, amolyan pionírok. S a régi negyed előbb vagy utóbb teljesen a feledés homályába vész, hisz megszűnik a történelmi kontinuitás a régi és az új között.

patak.jpgA Cheonggyecheon-patak, s mesterségesen kialakított medre, melyben néhány méterrel a csővezetékben folyó eredeti patak felett fut. (forrás)

Érdekes az egyik patak, a Cheonggyecheon esete. Mint minden jóravaló patak, ez is szépen csordogált, hűsítette a levegőt, jó kedvre derítette a partján megpihenőket, megbontotta az egyhangú betontengert, egy jó találkahely volt, egy szóval mindennel áldotta a város lakóit, amivel csak tudta. Hanem a nagy újjáépítések és modernizálások közepette a patakot szépen átvezették egy csatornába, és fölé egy több sávos sugárutat építettek. De várjuk meg a csattanót. Nem régiben újra értékké vált a városi vízfelület, s a sugárutat elbontották. A patak azonban még sem örülhetett, vízének nagy része ugyanis maradt a csatornában a föld alatt, vízhozamának csupán kis részét egy enyhe lejtésű, jól szabályzott, teljes egészében mesterséges mederbe terelték, aminek partján a legmodernebb elemekkel díszített sétány található. Szöulban tehát ami régi, azt vagy el kell tüntetni szem elől, vagy a modern felfogás és technológia által kontrollált, szolid kivitelben meghagyni. Ezt akár szöuli receptnek is nevezhetnénk.

002.jpgA régi és új városháza (forrás)

Szöul a világ néhány olyan városának az egyike, amely gyökerestül akarja megszüntetni a múltat. A város fejlődése a második világháborúig szinte semmiben nem különbözött egy rendes városétól. A különböző korok rétegesen rátelepültek a korábbiakra, városmag folyamatosan fejlődött a zárt kapuk mögött. Egymást érték az évszázados épületek. A japán hódoltság alatt sem történt hatalmas változás. A modern, európai küllemű épületek a régiek mellé, közé ékelődtek be, nem ritkán a helyükre is, de még sem mondhatjuk, hogy tudatosan leselejtezték volna a régieket. A japán hódoltság ideje alatt szinte ugyanazt az utat járta be Szöul, mint a mi Budapestünk. Az urbanizáció első szakaszába lépett, elindult fénysebességgel a modernizáció, elterjedt az elektromos áram és még a villamos is járt! De pont ez a kor teremtette nekünk azt, amire mi a legbüszkébbek vagyunk, Szöulban pedig már a két világháború között is gyanúsan néztek az új épületekre. A japán uralom megszűnte után és a koreai háború alatt történhetett valami. A szöuliak az újjáépítés lázában előre tekintettek, amely végül is a várostervezők elsődleges feladata, de miért nem tértek vissza a hagyományos építészeti stílusukhoz? A választ magam sem tudom pontosan. Persze azt értem, hogy a szükség törvényt bont, építeni kellett a lakótelepeket, mert az embereknek nem volt hol lakniuk, de az még sem tiszta, hogy miért kezdték a történelmet gyökerestől kitépni. Mindenesetre a folyamatos megújulásnak köszönhetően még hosszú ideig Szöul maradhat a legmodernebb, a legfiatalabb lakásállományú és a legújabb építészeti dizájnokat bemutató és alkalmazó városok egyike.

10 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://pangea.blog.hu/api/trackback/id/tr796642049

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kegy 2014.09.02. 07:25:17

Nekem baromira bejön SZöul.

onlajnok · http://www.onlajnok.com 2014.09.02. 08:18:45

Tavasszal jártam a városban. Egy része valóban egy nagy panel dzsungel (ezek a épületek és a környékük erősen a szocialista magyar lakótelepek 10 évvel ezelőtti állapotára emékeztetett), a másik része meg az egymás hegyére-hátára épített kis alapterületű lakóépületekből áll. Szerintem pont hogy büszkék a régi emlékekre, bár az kétségtelen, hogy a paloták olyanok, mintha a nulláról újraépítették volna őket, csak hogy a turistáknak legyen mit nézegetni. Valószínű ez így is van és özönlenek is az emberek, amit ki is használnak programokkal.

Közlekedési szempontból szerintem nagyon élhető a hely, a tömegközlekedés kitűnő, persze bizonyos városrészek szűk utcácskáiban autóval közlekedni nem kis kihívás :). Az utak nagyon jó állapotban vannak, rengeteg volt ugyan az építkezés, de ez nem akadályozta a közlekedést. Sok a zöld felület is a városban, számomra mindenképpen egy élhető hely benyomását keltette, még ha egy nagy metropoliszra is számítottam utazás előtt.

óðinn 2014.09.02. 09:41:29

Nagyon szeretem ezt a blogot, tehát ne beszólásnak, hanem építő kritikának vegyétek: a cikkben a "város" kifejezés előfordulását kb. a harmadára kellene redukálni. Akkor nem fordulnának elő ilyenek: "Az 1950-ben kirobbant koreai háború idején 4-szer cserélt gazdát a város, aminek következtében a város nem sokkal festhetett különbül[...]".

MaczyLaczy 2014.09.02. 09:59:36

Mindig ambivalens érzésekkel olvasom a Koreáról szóló tudósításokat. Az esetek többségében, ahogy itt is, megkérdőjelezhetetlen a jó szándék. A gondot csak az jelenti, hogy a jó szándék - amint azt már Váci Mihály is megírta - önmagában kevés. A vastagon szedett bevezető után úgy voltam vele, hogy ezt nem olvasom tovább. Ha egy figyelemfelhívónak szánt bekezdésben ennyi - finoman szólva - pontatlanság van, mi lehet ebből később? (Szerencsére a helyzet jelentősen javul a továbbiakbana.)
Először is, ha valaki a Wikipédiából dolgozik, nem árt, ha pontosan fordít. Szöul lakossága még egy darabig nem lesz 25 millió - ez a Szöul, a közeli Incshon (Incheon), illetve az egészet körülvevő Kjonggi (Gyeonggi) tartomány által alkotott agglomeráció lakossága.
A "gyakran véres puccsba, vagy puccskísérletbe" torkolló diktatúrákat inkább nem kommentálom. Tény, hogy mind Pak Csong Hi (Park Chung Hee), mind pedig az utód, Cson Du Hvan (CHun Doo Hwan) katonai puccs eredményeképpen került hatalomra, s az is igaz, hogy Pak Csong Hit a saját hírszerzésének főnöke gyilkolta meg, de Cson Du Hvan például már teljesen békésen adta át a hatalmat a következő katona-elnöknek, az elődeihez hasonlóan szintén két csillagos tábornok No The Unak (Roh Tae Woo). De a lényegre visszatérve: Dél-Korea gazdasági fejlődését az 1961 (puccs) és 1979 (merénylet) között hatalmon lévő Pak Csong Hi alapozta meg, Cson Du Hvan már csak finomított, s nemzetközileg szalonképesebbé tette az országot (1988-as Szöuli Olimpia).
A bekezdés utolsó mondatát viszont a dél-koreaiak nevében is kikérem magamnak. Nem tudom, a szerző mennyit élt a félszigeten (én összesen több mint nyolc évet), beszéli-e a nyelvet, beszélgetett-e helyiekkel (én igen, és szoktam): ez a mondat úgy butaság, ahogy van. Szinte nemzeti gyász követte azt, amikor pár éve egy részeg felgyújtotta a déli "nagy kaput"; az egyik korábbi főpolgármester szétverette a város egyik legforgalmasabb útvonalát, hogy a szöuliak ismét birtokukba vehessék az alatta csörgedező patakocskát és annak partjait. A történelmi emlékek viszonylagos szegényessége nem annak az eredménye, hogy a "történelmi Alzheimer-kórban" szenvedő dél-koreaiak irtják őket, hanem annak, hogy az 1950-53-as háború után a semmiből kellet újjáépíteni az országot, mert mindent szétbombáztak a háború alatt. Én pontosan az ellenkezőjét tapasztaltam: szinte már görcsösen ragaszkodnak a múlthoz, s amit lehet, próbálnak helyreállítani. Ennek legjobb példája a szerző által is említett és illusztrált Kjongbok Palota (Gyeongbokgung). Amikor 1989 augusztusában először jártam ott, a töredéke volt csak látható annak, amit a turisták bejárhatnak.
Mindezektől függetlenül elismerést érdemel a szerző erőfeszítése, csak egy kicsit pontosabbnak kellene lenni, s nagyon vigyázni a tények ismeretének hiányára épülő szubjektív véleménynyilvánítással

bendecs 2014.09.02. 10:25:38

@odinn: köszi a tippet, javítom a hibákat!

bendecs 2014.09.02. 10:46:08

@MaczyLaczy: Azzal egyet értek, hogy kicsit erős lett a bevezetés vége, de azt olyannak is szántam. Vártam már a hozzáfűzéseket, s érkezett is, ami jó. Kíváncsi voltam a reakciókra. Természetesen nem akartam senkit megsérteni vele, amolyan figyelemfelkeltőnek szántam, de ahogy látom néhányakat inkább elriaszt a cikk elolvasásától. Legközelebb más módon állok hozzá a bevezető megírásához (még próbálgatom magam).
Egyébként ahhoz fiatal vagyok, hogy hosszú éveket Koreában töltsek. Természetesen nagyra értékelem, hogy neked ekkora tapasztalatod van az országgal kapcsolatban. Egy kissé irigyellek is érte. Azonban aki nem élt ott huzamosabb ideig, az soha nem fogja annyira megismerni őket és kultúrájukat, mint akinek volt rá alkalma. Ezért mindig lesznek hiányosságok.
Zárójelben hozzá tenném nem csupán a wikipédiára hagyatkoztam.
Köszi az építő hozzászólást.

MaczyLaczy 2014.09.02. 10:55:29

@bendecs: Én pedig a kulturált reakciót köszönöm. Jó tanácsként egyetlen dologra szeretném felhívni a figyelmedet, illetve mindenkiét, aki hasonló fába vágja a fejszéjét: távoli, többségünk számára elérhetetlen, kicsit talán "egzotikus" dolgokról írni nagyon hálás dolog, de ugyanakkor hatalmas felelősség is. Az esetleges hibák, pontatlanságok többsége elsikkad, kivéve azt a peches esetet, ha az olvasók között akad egy ilyen kekeckedő alak, mint amilyen én vagyok :-) Az olvasók többségének viszont a jövőben az adott blog/cikk/bejegyzés lesz a referencia. S annál kellemetlenebb kérdést nem tudok elképzelni e műfajban, mint hogy "Ezt a h...séget meg hol olvastad?" További jó munkát és sok lelkes olvasót kívánok!

milliliteratura · http://milliliteratura.blog.hu/ 2014.09.03. 14:53:17

@MaczyLaczy: (nem a pangeára vonatkoztatva, sőt) sajnos nem kell koreáig szaladni, hogy totális információhiányba fussunk, honfitársaink döntő részének nullához konvergál szlovákiáról vagy romániáról az ismerete, de ennek ellenére (esetleg: épp ezért :) nagyon sommás és ostoba véleményeket tudnak megfogalmazni. és akkor albániát vagy moldáviát már nem is említem, pedig egyik sincs messze.

én imádom a nagy lakótelepeket (szemlélőként, naná), szóval egy helikopteres túra szöul fölött biztos érdekes dolog lenne.

2014.11.19. 15:50:28

Azért a lakótelepeket NE európai életvitel szempontjából ítéljük meg. Az ázsiai hangyaszerű életstílusnak tökéletesen megfelel ez.
Én kiemelném pozitívumként, hogy a Han folyó partját tökéletesen naturális módon megőrizték, nádas, sásos, pihenőparkos ligeteket találunk és nem rakparti közlekedési szörnyűséget, mint Pesten.

Bicepsz Elek77 2015.09.28. 10:57:10

Azert ne feledjuk, hogy 1590 utan tamadtak a japanok, de a koreaiak(a hires admiralisuk es a kinaiak segitsegevel)tobb eves haboru utan sikeresen kivertek oket, es csak az 1870-es evekben tertek vissza. Tehat a japan mult is csak egy kb. 80 eves periodus!!!
en.m.wikipedia.org/wiki/Japanese_invasions_of_Korea_(1592-1598)