A térinformatikai adatfelvétel sohasem tartozott a legtöbb észt igénylő munkák közé. Naponta milliónyi kattintás, pontok, vonalak és poligonok százezrei után a legnagyobb tűrőképességgel megáldott emberek is elgondolkodnak az élet értelmén. Szerencsére az ember a legunalmasabb munkában is meg tudja találni a szépséget, különösen ha a sors éppen Anglia fölé repítette.
Ahol minden szelvényen rejtőzik néhány vidéki kastély csodaszép kert közepén, máig látogatható római rom, prehistorikus halomsírok, csatahelyszínek, a felszín érdekes formakincsei, az egykori ipar halovány maradványai és megannyi földrajzi érdekesség. Ezek közül gyűjtöttünk most néhányat egy csokorba. Gépen szállunk fölébe és egy pillanatra legyen térkép számunkra az angol táj!
Angol kastélyok angol parkban

Broughton Castle valódi középkori lovagvárnak tűnik

Orange Grove és a lebontott kerti buli nyomai

Conholt House és a saját ökológiai lábnyom. :)

Lulworth castle, valódi konzervativizmus a régi és az új egymás mellett él

Windsor kastély a katedrálissal és az öregtoronnyal
Az ipari nagyhatalom és ami maradt belőle
.jpg)
Elhagyott erőmű hűtőtornyai

Malom és silók

Csőraktár

És csőfektetés

Szeméttelep

Külszíni fejtés
Közlekedésföldrajz

Felszámolt vasútvonal hídja egy felszámolt vasútvonal felett

A Wharfdale viadukt árnyéka

Gubanc. Csatorna az út és a folyó fölött

Zsilip és egy apró kikötő

Kereszteződés erdővel
Geomorfológiai mintázatok madártávlatból

Lineáris erózió szántóföldön

Árapály síkság mintázata 1.

Árapály síkság mintázata 2.

Elhagyott medrek rejtőznek a szántók alatt

Angliát lassan elhordja a tenger

Dover pusztuló fehér mészkősziklái

Pusztuló tengerpart

Brean-down erődje és az alatta rejtőző kőzetrétegek

Árapály-sziget csodaszép formakinccsel
Különleges helyek


Legoland, Windsor mellett

Radarállomás

Portsmouth hadikikötője egy szárazdokkal

Dover kompjai

Pihenő vadászgépek

Börtön

Egy kisebb parkoló

Repülő felülnézetből
Egy kis mezőgazdaság

Öntözés szépen sorban

Norwich City fanatikus farmerek

Kerti labirintus

Gabonakör

Módszeresen haladó csorda

Szerelmes farmerek
Szemelvények Anglia múltjából

Őskori tűzkőbányák nyoma

Rutupiae római katonai erőd, benne egy későbbi földvár

Leiston elpusztult apátsága

Fountains elpusztult apátsága

Salisbury kettőskereszt alaprajzú katedrálisa

Portchester római erődje, benne egy szász várral

Stonehenge látogató központ

Bratton camp és a fehér ló

És a fehér oroszlán

Légirégészet, avagy valami rejtőzik a föld alatt...

A nyílegyenes római utak a mai napig meghatározzák a táj képét
Sportszerű

Focipályák, némelyiket részegen mérhették ki

Az ascoti derbi színhelye

Lovaspálya

Vidámpark
A Birodalom központja: London

Westminster

The Tower of London

Az új Wembley

Szent Pál katedrális

A Globe színház

Trafalgar Square

A Tower híd

Greenwich obeszervatórium

A rehabilitált londoni dokknegyed

The British Museum
Egy kattintás és nem maradsz le az új posztokról:
