Pangea

Minden, ami földtudomány

Az enklávé exklávéja

2014. február 23. 18:12 - lezlidzsi84

Mi az: az NDK területébe ékelődött és a berlini fal vette körül? A válasz magától értetődik: Nyugat-Berlin. Ugyanakkor, ha jobban megnézzük a korabeli térképeket, láthatjuk, hogy nem csak egy zárt területegységre vonatkozik a fenti meghatározás. Nyugat-Berlinnek ugyanis voltak olyan területrészei, melyeket a városrész törzsterületétől elválasztva teljesen keleti terület vett körül. Ezek közül az exklávék közül csak egyetlen volt lakott: a Potsdam-Babelsberg melletti Steinstücken.

A város területétől elkülönült Steinstücken története 1787-ben kezdődött, amikor is Stolpe község földművesei a falu határán kívül egy 12 hektáros földdarabot vásároltak. Ezért a tranzakcióért a terület későbbi lakói nem győzik majd áldani a gazdák szerencsés döntését. A kis földdarabon 1817-ben majorságot létesítettek, mely Stolpe községgel együtt előbb Wannsee-be, majd 1920-ben Nagy-Berlinbe olvadt, miközben a város törzsterületétől légvonalban mintegy 600-800 méterre, a germán Hollywood szerepét betöltő Babelsberg csendes kertvárosias utcáihoz kapcsolódott szervesen. Mindez 1945-ig nem zavart különösebben senkit, azonban ezt követően a Steinstückent alkotó négy utca mintegy 200 lakója fokozatosan egyre kényesebb helyzetbe került. A berlini megszállási övezeteket a négy megszálló hatalom nemes egyszerűséggel a város kerületeinek határait figyelembe véve alakította ki. Ez tiszta megoldás volt, a gyakorlatilag földbe gyalult városban legalább területszervezési kérdésekkel nem kellett foglalkozni, azt pedig a megszállók nem sejthették, hogy ebből később milyen gondok származhatnak. Mindez azt is jelentette, hogy az övezethatároknál a város külső határát is messzemenően figyelembe vették, így Steinstücken az amerikai zónába tartozó 10. kerület (Zehlendorf) része maradt.

steinstuecken_19501.jpgSteinstücken (a térkép alján, középen) 1951-ben (forrás)

 

Az NDK 1949-es megalakulásával a kis városrészt hirtelen minden oldalról államhatár vette körül, de ez 1951. október 18-ig nem jelentett különösebb változást, ekkor azonban az NDK határőrcsapataival megszállta a területébe ékelődött néhány utcányi imperializmust. A lakók ellenálltak és riasztották az amerikaiakat. A tengerentúli tiltakozás hatására a keletiek négy nap múlva kénytelenek voltak visszakozni, azonban a városrészt kerítéssel vették körül, így a helyiek Berlin törzsterületére csak az NDK területén fekvő, a vasúttal párhuzamos erdei úton keresztül juthattak, két határátkelést (és ellenőrzést) követően. A szomszéd utcába szintén csak Berlin belső területein keresztül juthattak el a hivatalos határátkelőhelyeket használva, de ezt is csak 1952-ig. Ekkor az NDK hatóságai a nyugat-berlinieknek Kelet-Berlin kivételével megtiltották az NDK területére a belépést, és Potsdam-Babelsberg már Kelet-Berlinen jócskán kívül feküdt. Ezen felül Steinstückenbe csak az ott állandó vagy ideiglenes lakcímmel rendelkezők léphettek be. Ezt a nyugati oldalról úgy próbálták kijátszani, hogy gyakorlatilag minden látogató (beleértve például a villanyszerelőt, gázóraleolvasót) egyszerűen bejelenthette magát ideiglenes steinstückeni lakcímre.

A berlini fal 1961 augusztusában történő felépítésekor a keleti hatóságok először nem tartották lényegesnek Steinstücken körbefalazását, csak az akadályrendszert erősítették meg spanyollovasokkal. Mindez kicsit furcsának tűnhet, hiszen a kelet-német határőrök 1961. augusztus 13-ára virradóra kifejtett buzgalma közismert volt: a legendák szerint a belvárost körbeölelő S-bahn vonalon például sikerült egy épp a remízbe tartó szerelvény előtt és mögött is egyszerre átvágni a pályát – kimentéséhez a vágányhálózat „módosítására” volt szükség. A Steinstückent övező akadályrendszer gyengeségével a civilek jelentős része nem volt tisztában, ugyanakkor az NDK határőrcsapatainak tagjai annál inkább: rövid időn belül körülbelül 20 keleti fegyveres szökött itt nyugatra – ezután az NDK a biztonság kedvéért itt is rendes falat emeltetett. A mozgást látva az amerikaiak helyőrséget létesítettek Steinstückenben, a gazdaságosság jegyében 3 fővel, akiket helikopterrel szállítottak a helyszínre. Ezek a helikopterek az ide bejutó menekülteket is elszállították.

helikopter.pngÉrkezik a váltócsapat (forrás)

A fal megépülte a lakosok életében a kétségtenlenül nyomasztó pszichológiai hatáson kívül hosszú távon kevés változást hozott. A lakosok ki- és bejárása ugyanúgy történt, mint korábban, és a terület ivóvíz és áramellátása továbbra is a keleti hálózatról történt, ami meglehetősen kiszolgáltatottá tette az ottlakókat. A terület különleges helyzete csak egyetlen – bár mai szemmel nem lebecsülendő – előnyt jelentett: bűnözés nem létezett Steinstückenben.

A helyzetet tovább nehezítette, hogy az amúgy sem nagy városrészt kettévágta az úgynevezett „Kanonenbahn” (Ágyúvonal) egy szakasza. A furcsa elnevezés az Elzász-Lotharingia gyors megközelítésére az 1870-es években kiépített/átépített Berlin-Metz vasútvonalat takarta, bár később Németország-szerte így kezdték elnevezni a stratégiai okokból megépített vasútvonalakat. A vasútvonal által elválasztott területeket csak az NDK területén álló felüljárón, vagy a nyílt pályán keresztül lehetett megközelíteni, ami azért volt kellemetlen, mert bár a helyi személyforgalom a fal felépítésével megszűnt, a Nyugat-Berlinbe tartó tehervonatok továbbra is használták a pályát. Mivel a keleti oldal utolsó állomása, Drewitz csak mintegy 600 méterre volt Steinstückentől, a keleti hatóságok számos biztonsági berendezést szereltek fel annak érdekében, hogy a mozdonyvezetők nehogy "tévedésből" továbbhaladjanak a nyugati terület felé. Ezek közül talán a legbrutálisabb az engedély nélküli továbbhaladás esetén a szerelvényt kisiklató "váltó" volt.

játszótér2.pngA "mini légihíd" bizarr emléke - mászóka a gyerekeknek (forrás)

Ez a felállás tulajdonképpen mindkét félnek teher volt, így amikor a 60-as évek végén, 70-es évek elején napirendre került a keleti hatóságok által időnként elég erőteljesen korlátozott, NSZK és Nyugat-Berlin közötti tranzitforgalom rendezése, Steinstücken ügyét is elővették. Az 1971. szeptember 3-án aláírt négyhatalmi egyezmény, amellett, hogy szabályozta a tranzitforgalom kérdését, rögzítette, hogy a nyugat berlini exklávék helyzetét is rendezni szükséges. Ez a gyakorlatban területcserét jelentett, melyhez természetesen mind a négy megszálló hatalom beleegyezése szükséges volt. Az 1971. december 20-án aláírt megállapodás a következőket rögzítette: A Steinstückent Nyugat-Berlin többi részével összekötő Bernhard-Beyer utca mintegy 20 méteres szélességben és 1 kilométeres hosszban nyugati területté vált, cserébe kisebb, szintén lakatlan területeket az NDK-nak engedtek át. (A korridor látszólagos szélessége nagyobb volt, mint 20 méter, a fal ugyanis mindkét oldalon néhány méterre a határvonal keleti felén állt.) A megállapodás egyéb exklávék helyzetét is rendezte, összesen 17,1 hektár került nyugatra, 15,6 hektár keletre. (Németül tudóknak: a megállapodás szövege.)

671px-Steinstücken.svg.pngHatárok a területcserét követően - a térkép a jelenlegi állapotot mutatja, így jól követhető, hogy épült be az egykori határsáv (forrás)

A területcserének volt egy különösen bizarr pontja, a városrész két felét összekötő vasúti felüljáró kérdése. Mivel a vasúti pálya az NDK államvasútja, a nevével is az épülő szocializmust szimbolizáló Deutsche Reichsbahn (Német Birodalmi Vasút) kezelésében volt, nem szívesen adták ki a kezükből a vasúti műtárgyat, illetve az alatta lévő pár méteres pályaszakaszt. Érdekesség, hogy a nyugat-berlini vasútvonalak is a Reichsbahn kezelésében voltak, és a keleti vasúttársaság keleti felségterületként tekintett az ottani vasúti infrastruktúrára, ami nem aratott osztatlan tetszést a nyugati oldalon. A „birodalmi” ízű cégelnevezés magyarázata is erre vezethető vissza: a város négyhatalmi megszállásának részleteit lefektető egyezményben az állt, hogy a berlini vasúti forgalmat az (egyébként az 1920-as években létrehozott) Deutsche Reichsbahn látja el. Emiatt az NDK inkább megtartotta a nem éppen rendszerkompatibilis elnevezést, hogy a kezében maradjon a nyugat-berlini vasúti közlekedés.

A felüljáró kérdését végül úgy rendezték, hogy a híd és a felette lévő légtér Nyugat-Berlinhez tartozik, az alatta lévő terület az NDK-hoz. Képzeljük el a híd esetleges javítását: itt akár egy rossz légkalapácsmozdulattal "határsértést" lehetett elkövetni.

Ezt követően már csak egy megoldatlan kérdés maradt: egy steinstückeni gazda földje az NDK területén volt, melyet innentől érvényes útiokmányok birtokában felkereshetett, sőt művelhetett is. A kérdés már csak az volt, hogyan jut oda? Az NDK hatóságok külön engedélyezték a férfi részére, hogy a kijelölt határátkelők használata mellett traktorjával felhajthasson az autópályára a földterület megközelítése érdekében.

800px-Aerial_view_of_the_Berlin_Wall.jpgA városrész 1989-ben. Jobbra felül látható a Bernhard Beyer utca és a felüljáró (forrás)

Miután a területi kérdések rendeződtek, mindkét fél nekilátott a megfelelő infrastruktúra kiépítéséhez. Keleti oldalon ez a Bernhard-Beyer utca körbefalazását, nyugaton pedig az utca szilárd burkolatának valamint a párhuzamos járda és kerékpárút kiépítését jelentette. A wannsee-i 18-as buszjáratot meghosszabbították Steinstückenig, az óránként közlekedő emeletes buszokon javarészt nem a helyiek utaztak, hanem a „befalazott” városrészt megtekinteni kívánók. Az alábbi videó az 1989-es állapotot rögzíti:

 

Mindenkinek a képzeletére bízom, hogy milyen világ volt a fal túloldalán.

A két német állam egyesítését követően a fal nyomai gyorsan eltűntek, a keleti oldalon lévő biztonsági sávon részben lakóparkokat emeltek, a 18-as buszt a keleti és a nyugati hálózat egyesítésekor 118-asra számozták át. A múltra az amerikai helikopterek emlékműveként a földbe szúrt rotorlapátokon kívül a városhatár továbbra is különös futása emlékeztet csak.

 

Egy kattintás és nem maradsz le az új posztokról:

 

11 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://pangea.blog.hu/api/trackback/id/tr765801233

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

milliliteratura · http://milliliteratura.blog.hu/ 2014.02.24. 14:27:46

állati. ugyanakkor nem ez volt a legmeredekebb dolog a vasfüggöny idején. volt egy rüterberg nevű falu 200 km-rel lejjebb az elbán (azaz északnyugatra berlintől :), ami az ndk felőli oldalán volt az elbának, de az nszk-hoz tartozott. na, ők annyira el voltak vágva az anyaországtól, hogy egy időre önálló államnak kiáltották ki magukat.

lezlidzsi84 2014.02.24. 17:06:22

Rüterberg az NDK-hoz tartozott az Elba északi partján, de kelet felől pont ott ért véget az Elba NDK-NSZK határfolyó szakasza, tőle nyugatra már mindkét folyópart "nyugati" kézen volt. Mivel a nyugatiak ahhoz ragaszkodtak, hogy a folyó teljes szélességében használható számukra, a keletiek szerint viszont a határ a folyó közepén (sodorvonalán) volt, egy 1966-os határincidenst követően a keletiek megerősítették a körzet védelmét, ami azt jelentette, hogy a falut egy kerítéssel leválasztották az NDK törzsterületéről, még a helyiek is csak 5 és 23 óra között léphettek be. A faluköztársaság 1989-ben lett kikiáltva, amikor a Stasi már nem volt olyan éber... De ez a helyzet valóban durvább volt hosszútávon, főleg, hogy keleten voltak.

Batávia 2014.02.24. 20:16:05

Tényleg elég szürreális lehetett itt élni.

Kismy 2014.02.26. 11:52:25

nekem rémlik valami síugrósánc is a két német állam határán, ahol nem lehetett versenyt tartani, mert a túl nagyot ugrók átröpültek NDK-ba, ahol tiltott határátlépés miatt letartóztatták őket

lezlidzsi84 2014.02.26. 11:58:25

@Kismy: Ja, azt hiszem a Harz-hegységben volt ilyen .

prokee · http://blog.prokee.hu 2014.03.02. 22:36:01

Itt a sísánc:
https://www.google.com/maps/dir/51.7566106,10.6170868//@51.756373,10.6199309,721m/data=!3m1!1e3!4m3!4m2!1m0!1m0

¿Qué tapas hay? 2014.03.06. 00:59:33

"a legendák szerint a belvárost körbeölelő S-bahn vonalon például sikerült egy épp a remízbe tartó szerelvény előtt és mögött is egyszerre átvágni a pályát"

Nem legenda ez, az eset a Ringbahn Treptower Park - Sonnenallee szakaszán esett meg, mégpedig a Treptower Park állomás és a szektorhatár között. A vonat a pálya feszültségmentesítése miatt rekedt a nyílt pályán, eközben a szektorhatárnál is, illetve a treptower parki állomás Ringbahn felé vezető kijáratánál is megbontották a pályát (nehogy a Plänterwald felé tartó valamelyik vonat véletlenül rátévedjen a Ringbahnra). Amúgy ezen felül még három vonat rekedt a leválasztott nyugati hálózat "külső" oldalán, kettő Staakenben, egy pedig Teltow-ban. További huszonöt "negyedvonatnyi" egység továbbközlekedett ingavonati üzemben a szigetüzemmé vált potsdami, rangsdorfi, oranienburgi és falkenseei vonalszakaszokon.

lezlidzsi84 2014.03.06. 06:33:58

@¿Qué tapas hay?: Kösz az infót! Hiába, a német hatékonyság :)

Albu 2014.11.16. 18:44:44

Mödlareuth alias Klein Berlin, Bajorország és Türingia határán, úgy járt, mint nálunk Szelmenc: fal választotta ketté a falut.

A különbség, hogy előbbi egyesült, múzeumban mutogatja ezt. A másiknál a palánkot legalább elbontották, de az államhatár gondosan őrzött.

A fal hivatalos neve Demokrationslinie vagy antifaschistischer Schutzwall. Érdekes, hogy ezek a szavak máig nem koptak ki a közbeszédből. : )

Berlinben volt sok más exklávé-enklávé amúgy, olvasgattam egy időben róluk a hálón, érdemes rákeresni.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2016.04.18. 15:04:18

Rohadt, beteg állatok voltak ezek a kommonisták, hogy a q anyját az összesnek.Remélem, van és lesz nekik egy speciális üst a pokolban... :-(
süti beállítások módosítása