Pangea

Minden, ami földtudomány

Özönvíz Indiában

2019. április 24. 19:24 - lezlidzsi84

2018 augusztusában az elmúlt száz év legnagyobb árvize pusztított a dél-indiai Kerala államban. A 483 áldozatot követelő katasztrófa valós okaival kapcsolatban megoszlanak a vélemények: abban nagyjából konszenzus van, hogy a különösen intenzív monszunesőzések és a túltelítődő hegyvidéki víztározókból meginduló árhullám kombinációja okozta a bajt, ugyanakkor az emberi felelősség mértékével és hovatartozásával kapcsolatban már nincs egyetértés. Egy különleges, meglehetősen komplex gátrendszer üzemeltetési kérdéseiről van szó, amely rávilágít néhány speciálisan indiai problémára, illetve a hasonló rendszerek működtetésének veszélyeire - változó éghajlati tényezők mellett.

snc_initiates_operation_madad_in_kerala-opmadad70.jpgA 2018. augusztusi áradás igen nagy területeket öntött el - (forrás)

India 2018-ban egy másik fontos eseménnyel is bekerülhetett volna a világsajtóba: április 28-án sikerült bekapcsolni az utolsó községet is az országos villamosenergia-hálózatba. A világ második legnépesebb országának villamosenergia-termelése ezzel párhuzamosan igen komoly mértékben felfutott, a függetlenség elnyerése óta több mint 250-szeresére nőtt, amiben a meglehetősen gyenge minőségű – a kritikus indiai légszennyezettséghez komolyan hozzájáruló  –  indiai szeneket eltüzelő hőerőművek viszik a prímet,  az áramtermelés mintegy háromnegyedét adva. Emellett igen jelentős a nap- és szélenergia hasznosítása is, de a hőerőművek után a vízierőművek járulnak hozzá legnagyobb mértékben az áram előállításához, az adott év vízgazdálkodási helyzetének megfelelően 11–15 százalék közötti arányban.

Elsők között

Talán kevéssé ismert, hogy India a modern vízierőművek első alkalmazói között volt: 1897-ben Dardzsiling közelében kezdte meg működését az első – viszonylag kisebb teljesítményű – turbina, de 1902-ben Sivanaszamudrában már egy komolyabb, nagyobb hálózatot ellátó erőművet is átadtak. Mindehhez jól jött a sok évszázados gátépítő tapasztalat – Indiában ugyanis már korábban is viszonylag nagyméretű tározótavakat létesítettek az évszakosan jelentkező szárazságok ellensúlyozására. Ez a XIX. század végén, a modern építészeti eljárások révén újabb lendületet kapott, 1895-ben épült például a mostani áradásban kulcsszerepet betöltő Mullaperijar-gát is.

periyar_dam.jpgA Mullaperijar-gát építése - (forrás)

A legtöbb nagy Indiai völgyzáró gát tehát nemcsak energiatermelési, hanem legalább annyira vízgazdálkodási (öntözési) céllal létesült, sőt, sok létesítmény esetében alárendelt vagy egyenesen hiányzik az energiatermelés. A XX. század elején kidolgozott tervek elsősorban a Nyugati-Ghátok és a Himalája csapadékos területein számoltak többfunkciós gátak létesítésével – ezek a tervek a gazdasági világválság és a második világháború miatt nagyrészt már 1947 után, a független Indiában valósultak meg, komolyan hozzájárulva ahhoz, hogy a fiatal állam robbanásszerűen növekedő energiaigényét fedezni lehessen, illetve hogy az élelmiszertermelés biztonságosabbá váljon, és ne kerüljön sor további éhínségekre. A vízi energia részaránya az indiai villamosenergia-termelésben az 1960-as években volt a legnagyobb, ekkor meghaladta a 40 százalékot, azóta ez az arány csökkenőben van, miközben az abszolút termelési mennyiség a többszörösére nőtt.

Bár India potenciális vízenergia-készletét mintegy háromszorosára teszik annak, amennyit jelenleg kihasznál, a további bővítés nem olyan egyszerű. Egyrészt a vízierőművek, víztározók létesítése egyáltalán nem olcsó mulatság, ráadásul meglehetősen időigényes mind a tervezés, mind a megvalósítás. Ráadásul Indiában – és világszinten is – viszonylag olcsó a villamos energia, ami nem annyira kedvez a hasonló nagyberuházásoknak. A modern széntüzelésű erőművek építése olcsóbb és gyorsabb, ezért nem meglepő, hogy – a (vízi energián kívüli megújuló energiaforrások mellett – ezek jutottak nagyobb szerephez az indiai villamosenergia-boomban.

Másrészt a Nyugati-Ghatok és a Himalája előhegységeinek legalkalmasabb helyein már sikerült erőműveket és tározótavakat létesíteni, ugyanakkor a sűrűbben lakott középső országrészekben gyakran komoly lakossági ellenállás bontakozott ki a nagy területek elárasztását jelentő tervek ellen. Ne feledjük, India a világ legnépesebb demokráciája, ahol nem lehet csak úgy több százezer embert (tartósan) kitelepíteni.

Harmadrészt szintén lassítják a további gátak építését a szigorodó környezetvédelmi és biztonsági előírások. Az építésbiztonság fokozása mellett nyomós okok szóltak: Indiában következett be az egyik legsúlyosabb gátkatasztrófa a világon: 1979. augusztus 11-én a Machchu2-gát oldalát „fedező” földfal kimosódása következtében fellépő árhullám elsöpörte Morbi városát és mintegy 15 ezer lakosát…

A környezeti hatások viszont érdekes és összetett problémahalmazt jelentenek Indiában. Már itt sem nézik túl jó szemmel nagy területek elárasztását, illetve a folyók medrére és ökoszisztémájára gyakorolt negatív hatásokat. Ugyanakkor a teljes képhez az is hozzátartozik, hogy a felpörgő villamosenergia-termelés a hagyományos és környezeti szempontból kevésbé hatékony energiahasznosítási módokat képes kiváltani (például a fatüzelésű fűtést/főzést), illetve az egyre terebélyesedő nagyvárosok csatorna- és szennyvíztisztítási rendszerének üzemeltetéséhez is szükséges lenne a többletenergia. (Az indiai folyók vízminősége általában katasztrofális.)

Így már érthető, miért épülnek egyre újabb (és egyre modernebb) széntüzelésű erőművek – van ugyanis rosszabb megoldás is, mely még nagyobb légszennyezettséggel és környezetszennyezéssel járna az évente mintegy 15 millió fővel gyarapodó országban.  A nagy víztározók megítélése sem minden esetben negatív: az öntözéssel sok esetben gazdaságosabb (és környezetkímélőbb) területhasználatra van mód, valamint a hegyvidéki tározók jelentős része körül nagy kiterjedésű természetvédelmi területeket hoztak létre a hatóságok. Ugyanakkor a 2018-as áradások felvetették a kérdést: valóban jól használják a hatóságok ezeket a víztározókat a változó klímaviszonyok között? Ennek megválaszolására vizsgáljuk meg kicsit jobban a keralai helyzetet!

idukki.jpgAz Idukki-gát - (forrás)

Kusza szomszédság

Kerala India egyik legsűrűbben lakott, számos mutatót tekintve pedig a legfejlettebb állama. Az átlagos népsűrűség 1000 fő négyzetkilométerenként, a „ritkán lakott” hegyvidéki körzetekre jellemző csupán a 250–300 fős népsűrűség négyzetkilométerenként. Az állam meglehetősen zöld, erős mezőgazdaságát jórészt a fűszertermelés uralja, köszönhetően az átlagosan évi 3000 milliméteres csapadékmennyiségnek, melynek kétharmada júniustól szeptemberig zúdul le. (A partvidéken a csapadékátlag 1250 milliméter, a Nyugati-Ghátok vonulataiban, az Itukki-víztározónál viszont 5000 milliméter körüli.) Ennek megfelelően az év java részében meglehetősen száraz a környék, mindez pedig hatványozottan érvényes a hegyvonulattól keletre található, már Tamil Nadu államhoz tartozó területre. Ilyen módon létfontosságú a „nyári” hónapokban lezúduló csapadék legalább egy részének visszatartása és öntözésre való felhasználása, amiben kulcsszerepe van a Kerala állam középső részén kanyargó Perijar folyónak, mely a terület egyetlen nagyobb, az év egészében viszonylag jelentős hozamú vízfolyása. A folyó egyébként nagyrészt közepesen sűrűn lakott dombvidékeket, illetve intenzív mezőgazdasági használatú területeket szel át, de a torkolat közelében érinti Kocsín és Ernakulam északi külvárosait és a nagyváros reptere sincs messze… Viszonylagos vízbősége miatt számos kisebb-nagyobb tározó létesült vízgyűjtőjén, melyek közül az első az államhatár közelében 1895-ben átadott Mullaperijar-gát volt.

periyar_river_from_dam_dsw.jpgA Perijar folyón létesített egyik tározó - (forrás)

A gát különleges építmény: 53,6 méter magas, 365 méter széles téglából falazott létesítmény, mely a korabeli világ egyik mérnöki csodájának számított. Nem csak a nehéz építési körülmények miatt, de a tározó vízét a vízválasztó alatt keletre vezető mintegy másfél kilométer hosszú alagút miatt is. A víztározó ugyanis a mai Tamil Nadu állam földjeinek öntözésére létesült, és bár mind a folyó, mind a víztározó, mind a gát keralai területen van, a gát üzemeltetését Tamil Nadu végzi. Meglehetősen furcsa konfiguráció ez Indiában, ahol a gátak és víztározók építése és üzemeltetése jellemzően tagállami hatáskör, mivel azok a helyi közösséget szolgálják. A fura üzemeltetési modell India múltjában keresendő: Kerala állam csak 1955-ben jött létre, egyebek mellett a gát körzetét birtokló Travancore állam beolvadásával, melynek 1947 előtt a helyi maharadzsa irányítása alatt önálló, de a britek által felügyelt kormányzata volt, míg a mai Tamil Nadu érintett részei a közvetlen brit irányítás alatt álló Madrasz tartományhoz tartoztak. Mivel a brit kormányzat komoly szükségét érezte annak, hogy megoldja a térség öntözését, 999 évre bérbe vette a víztározó területét Tranvancorétól, mely „készségesen” tett eleget a brit kérésnek, persze az is igaz, hogy a helyi kormányzatnak  az elszigetelt terület hasznosításáról való lemondás nem okozott nagy törést.

A Legfelsőbb Bíróság döntése

Ezt a kusza helyzetet örökölték meg a mai indiai államok, ami Keralát meglehetősen idegesíti. Tamil Nadu ugyanis saját igényei szerint működteti az öntözőrendszert. Mivel a keleti tagállam csapadékban szegényebb, a víztározó minél nagyobb feltöltöttségében érdekelt, ami azzal jár, hogy túltöltés esetén a felesleget a Kerala államon átkacskaringózó Perijarba engedik – jellemzően akkor, amikor amúgy is sok víz van a folyóban…

A gát üzemeltetési jogosultsága 2014-ben végül a Legfelsőbb Bíróság elé került, ahol Kerala azzal érvelt, hogy a folyó teljes egészében az állama területén folyik, így őt illetnék a jogok. Tamil Nadu viszont azzal állt elő, hogy nem egyértelmű, hol is ered a dzsungelben a folyó, ráadásul vízgyűjtőjének egy kis része Tamil Naduhoz tartozik, így a kizárólagos keralai jogérvényesítés nem működhet. Mivel az államhatár valóban keresztezi néhány helyen a vízgyűjtőt, a bíróság helybenhagyta a jelenlegi helyzetet.

periyar.JPGA Perijar folyó és jelentősebb víztározói - (forrás)

A 2018-as katasztrófa után ez a döntés tálcán kínálta a keralai illetékeseknek a magyarázatot: ők csak részben hibásak, a gyorsan túltelítődő tározóból hirtelen leeresztett sok víz okozta a bajt. A helyzet ugyanakkor sokkal összetettebb ennél. Ugyanis Kerala 54 víztározójából 35-öt meg kellett nyitni augusztusban, amikor a megszokottnál sokkal hevesebb esőzések kezdődtek: a lezúduló csapadékmennyiség 41 százalékkal haladta meg a sokéves átlagot, a Perijar hegyvidéki vízgyűjtőterületének nagyját kitevő, legtöbb víztározóval rendelkező Idukki körzetben pedig 89 százalékkal. (A második legtöbb víztározóval rendelkező Palakkad körzet csak kevéssel maradt le.)

Csurig telt tározók

A keralai üzemeltetésű víztározók ugyanúgy csaknem csurig voltak augusztus elején, mint a Mullaperijar, ráadásul a tározórendszer földrajzi sajátosságai miatt ilyen helyzetben borítékolható volt a katasztrófa. A hegyvidéki terület középső része előtt nagyjából észak–déli irányban végigfolyó Perijaron több tározó is létesült, ahogy a beömlő mellékfolyóin is. Amint a felső tározókból le kellett ereszteni a vizet, a meginduló árhullám tovább töltötte az alsókat, melyek a helyben leeső csapadéktól amúgy is kezdtek megtelni. Emiatt az alsóbb tározókból korábban szokatlan gyorsasággal kellett kiengedni a vizet. A mellékfolyókon egymástól függetlenül, de egyszerre lezúduló árhullámok így nagyon váratlanul óriási területet árasztottak el a mélyen fekvő partvidéki területeken. A mérleg: több mint 1 millió kitelepített ember, közel 500 halott és egy elárasztott forgalmas reptér. Ami még rosszabb, hogy a durva esőzés és áradás miatt a hegyvidéken tetemes talajlemosódás következett be, a Perijar homokzátonyai pedig nagyrészt eltűntek – emiatt a csapadékvíz tengerbe jutása felgyorsult, ami őszre már komoly szárazsághoz vezetett az érintett területeken. (Tehát megint csak csurig kell majd tölteni a tározókat.)

800px-kerala_oli_201837_lrg_february_6_2018.jpgKerala középső része az áradás előtt …

800px-kerala_msi_2018234_lrg_august_22_2018.jpg… és 2018 augusztásában, a kiterjedt víz alá került területekkel - (forrás)

Az már kiderült, hogy a keralai erőművek nem rendelkeznek összehangolt vészforgatókönyvekkel hasonló esetekre. Ami még megdöbbentőbb: a legnagyobb víztározók esetében egyedileg sincsenek ilyen tervek. Az üzemeltetők azzal védekeznek, hogy ekkora csapadékfeleslegre nem számíthattak, amit a sok éves meteorológiai adatok még alá is támasztanak. Kérdés, hogy a globális klímaváltozás nem okozza-e az extrém esőzések gyakoriságának növekedését? Ebben az esetben ugyanis máshogy kell kalibrálni India vízgazdálkodását…

 Az írás eredetije az ÉLET ÉS TUDOMÁNY 2019 évi. 12. számában jelent meg.

Felhasznált források:

5 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://pangea.blog.hu/api/trackback/id/tr8014680232

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

darlacko 2019.04.26. 06:03:13

500 halott esetleg Magyarországon tűnhet soknak, Indiában átlagban egy nap alatt ennél többen halnak meg csak közlekedési balesetekben az utakon. Kínában voltak áradások, akár ember okozta (elárasztották a vidéket, hogy a hódító japánokat megállítsák), akár természetes, amik milliónyi halottat követeltek.

A vízerőművel nem veszélytelenek, de ezt az atomellenes lobbi nem veszi tudomásul.

Untermensch4 2019.04.26. 08:47:16

@darlacko: Nem egész indiában volt árvíz. Egy gátrendszerrel védett területen ötszáz árvízi halott az bizony sok.

darlacko 2019.04.27. 03:37:10

@Untermensch4: nyilván nem kevés 500 ember, de India halálozási statisztikáiban ez semmi
Persz helyi szinten jelentős, de hát egy családban az is jelentős veszteség, ha egy ember meghal. Minden relatív.

lezlidzsi84 2019.04.27. 15:05:19

@darlacko: Ha elcsap egy vonat egy buszt és meghal 15 ember, az Magyarország halálozási statisztikáiban is "semmi", mégis közfeltűnést kelt és megkeresik a felelősöket, és megnézik, mit tehetnek azért, hogy ez ne ismétlődhessen meg. Akárcsak Indiában.

Plusz ne feledkezzünk meg arról, hogy nagyjából egymillió embernek kellett elhagynia a lakóhelyét, egy olyan országban, ahol azért a többségnek jellemzően nincs lakásbiztosítása, illetve sokan minimális tartalékokkal sem rendelkeznek, szóval egyrészt nagyon kiterjedt és feltűnő katasztrófa volt, másrészt a kitelepítettek ellátása az ország (de legalábbis Dél-India) jelentős részét megmozgatta.

gigabursch 2019.04.29. 16:17:05

Igazában mégis csak az a kérdés, hogy hogyan lehet stabil vízgazdálkodási létrehozni.