Egy vulkánkitörés kétségtelenül a földtan egyik leglátványosabb megnyilvánulása. A lomhán cammogó tektonikai lemezek, az évmilliók alatt felgyűrődő hegységek, vagy éppen a feltöltődő medencék már inkább csak a tudósokat kötik le. A szemeink előtt lezajló, olykor pusztító események magukkal ragadják a képzeletet, különösen akkor, ha azt a televízió élőben is közvetíti. Persze az ember nem szívesen lenne Dionisio Pulido mexikói földműves helyében, aki 1943. február 20-án egy vulkánt talált a kukoricaföldje kellős közepén.
A Parícutin kitörése (képek: Ed Clark/The Life Images Collection/Getty Images)
Vulkánkitörésekről már korábban is tudósítottak, ilyen tekintetben az olaszországi Vezúv van a legjobb helyzetben, ifjabb Plinius révén Kr.e. 79-ben a világon először olvashattuk egy vulkánkitörés részletes leírását és ha hinni lehet a híreknek 1872-ben itt fényképeztek le először, majd 1906-ban ugyanitt filmeztek le először működő vulkánt, bár ez utóbbi dicsőségért több helyszín is versenyez.
Mexikó Michoacán államában kitört Parícutin vulkán különlegességét az adja, hogy emberi mérték szerint is nagyon gyorsan zajlott le a kitörése, nemhogy földtani szempontból. 1943-as felbukkanását követően mindössze 9 évig működött, utolsó kitörését 1952. februárjában észlelték. Ez volt az első alkalom, hogy geológusok egy vulkán teljes életét, születéstől a kihunyásig figyelemmel tudták kísérni.
Ahogy a bevezetőben írtuk, nem csak a geológusok siettek nyomban a helyszínre. Elsőként a helybéliek jártak csodájára, de ez a csodálat a vulkáni kúp növekedésével arányosan idővel csökkent, majd elenyészett a két szomszédos indián településsel, San Juan Parangaricutiro-val (1895 lakos) és Parícutinnal (733 lakos) együtt. Annak ellenére, hogy már negyedik éve zajlott akkor a II. világháború, a korabeli média is élénk érdeklődést tanúsított a nem mindennapi jelenség iránt. Tévések, újságírók, profi és amatőr fotósok, sőt festők hada indult el a Mexikóvárostól 250 kilométerre nyugatra található vulkáni hegylánchoz. Ennek a nagy érdeklődésnek köszönhető az is, hogy fennmaradt a vulkán jogos tulajdonosának, Dionisio Pulidonak beszámolója a vulkán születéséről.
Hozzá kell tenni, hogy a kitörés nem volt előrejelezhetetlen, bár a felbukkanás valóban drámai gyorsasággal zajlott le. Egy olyan területen született ugyanis a vulkán-bébi, ahol már 1200 jellegzetes vulkáni kúp állt. A tűzhányó blog domborzatmodelljén mindez kifejezetten szembeötlő, de egy gyakori vulkáni tevékenységgel jellemezhető területen talán a helyiek is tudhatták, hogyan keletkeznek ezek a kúpok. A kitörést megelőző hetekben egyre gyakoribb földrengéseket észleltek helyben, sokan mennydörgésnek gondolták a földmorajt, de a kék égbolt kétségtelenné tette, hogy valami készül a föld mélyén.
"Délután négy órakor otthagytam a feleségemet, hogy egy kupac ágat elégessek, amikor észrevettem egy repedést a birtokomon lévő dombok egyikén. E repedés mindössze fél méter mély volt. Visszatértem az ágak égetéséhez, amikor egy robajt hallottam, a fák megremegtek és a feleségemnek akartam valamit mondani, amikor láttam ahogy a föld megduzzadt, a talaj 2-2,5 méternyit megemelkedett és hamuhoz hasonló dfinom por és füst szállt fel a repedésből. Jóformán azonnal még több füst emelkedett ki fütyülve és sziszegve, kénszagot árasztva."
Dionisio Pulido családja és ökrei megmenekültek, de minden más tulajdona odaveszett. Még aznap egy 30 méter magas salakkúp nőtt a földjére, mely sztromboli-típusú kitöréssel (ilyen volt az izlandi Eyjafjallajökull kitörése 2010-ben) tufát, félig olvadt vulkáni bombákat és lapilliket szórt. Egy hétre rá már 167 méter magas volt a kúp. Az égből finom por szitált és rövidesen az egész völgyet ellepte a füst és hamu. Az emberek egy ideig még söpörgették a tetőkről és utcákról a hamut, de az olyan méretet öltött, hogy az emberi életet is veszélyeztette. Amikor az eredeti tulajdonosa látta, hogy kukoricaföldje és mindene odaveszett egy táblát szúrt le a vulkánja tövébe ezzel a felirattal: "Ezt a tűzhányót Dionisio Pulido tulajdonolja és működteti."
A vulkán 9 évig tartó működését négy szakaszra bontották a vulkanológusok.
1943. február 22. és október 18-a között a salakkúp főleg bombákat és lapilliket szórt ki, márciustól a kitörések egyre erősödtek, a kitörési (füst)felhő néhány kilométer magasságba jutott. Négy hónap alatt a vulkán magassága elérte a 200 métert. Ebben az időben nagyszerű, tüzijátékhoz hasonló éjszakai felvételek készültek a kitörésről. A Parícutin vulkán működése időnként Vulcano-típusú kitöréseket produkált, ilyenkor nagyobb robbanások zajlottak és a kitörési felhő is magasabbra emelkedett. Még Mexikóvárosra is hullott vulkáni hamu. Júniustól már lávafolyást is észleltek és mivel Parícutin falu útban volt, megkezdődött az evakuálás.
Az 1943. október 18. és 1944. január 8 közötti szakaszt Sapichi, azaz gyermeknek hívják, mivel ekkor egy parazitakráter nőtt az eredeti vulkán oldalában az eredeti kitörési központtól negyed kilométerrel északkeletre. Ez az új nyílás felelt azért a lávaömlésért, mely elpusztította San Juan Parangaricutirót, egy templomtornyot kivéve. A két település evakuálása zökkenőmentes volt, a tűzhányó mindhárom áldozata a kitöréssel együtt járó villámcsapások áldozatául esett, a láva nem ért utol senkit. Az első két fázis alig egy évig tartott, mégis az összes kidobott anyagmennyiség 90%-a ekkor került felszínre.
A harmadik fázisban (1944. január 8.-1945) még volt lávaömlés, elsősorban nyugat és északnyugat felé, ekkor jött létre a Los Hornitos fennsík délen. A végső fázis hét éve alatt a vulkán fokozatosan elszenderült, időszakosan még szórt hamut, köveket és lávát, de a geológusok már 1948-ben levonultak a terepről.
Végül a Parícutin 1952-ben 424 méter relatív magasságig emelkedett, legmagasabb csúcsa jelenleg 2800 méterrel van a tengerszint felett. Krátere 200 méter átmérőjű, lávája 25 négyzetkilométernyi területet borított be, főként szántóföldeket és erdőket. Legnagyobb vastagsága elérte a 250 métert. Összesen 233 négyzetkilométer területen okozott különféle károkat. Ahogy lezárult a vulkáni működés, azonnal megindult a vulkáni kúp eróziója.
Monogenetikusnak nevezik a vulkanológusok a Parícutin-féle tűzhányókat, ami az jelenti, hogy csupán egyszer működött. Itt nem a kitörések számáról van szó, hanem az egész vulkán rövid működéséről, mely ebben az esetben gyakorlatilag 4 év alatt teljesen lezajlott. Velük ellentétben poligenetikus vulkán például a már említett Vezúv, melyen időről időre több kevesebb rendszerességgel mutat aktivitást.
Monogenetikus vulkánok általában csoportosan jelennek meg, a Parícutin szűlőhazája, a Michoacán-Gunanajuato vulkánmező az egyik legnagyobb a maga 900 kilométeres hosszával és 1200 önálló vulkáni központjával. Ez a mező a Transz-Mexikói Vulkáni Övhöz tartozik, mely a Csendes-Óceántól a Mexikó-öbölig húzódik, kelet-nyugati irányban. A nyugat felé tartó szárazföldi lemezek alá gyűrődik a Cocos és a Rivera óceáni lemez, ezek anyaga szolgáltatja a vulkanizmus utánpótlását.
A bazaltos kőzetből felépülő fennsíkon változatos vulkáni formákkal találkozunk; pajzsvulkánokkal, tufagyűrűkkel, maarokkal, salakkúpokkal. A Föld más részein is találunk monogenetikus vulkánokat, például Auckland mellett, Új-Zélandon, a német Eifel-hegységben. Maart találunk Magyarországon is, a földrajzos névanyagban kuriózumként jegyezte meg mindenki a pulai pliocén maar krátert. Magyarországon a Balaton-felvidéken találni monogenetikus vulkánokat.
A Parícutin ma már kihunyt tűzhűnyónak számít. Így különösebb kockázat nélkül keresheti fel bárki a szabályos formát, ami a Pico de Tancítaro nemzeti park része. Kráterpereme megerőltetés nélkül megmászható, kissé nehezebben, de bejárható az egykori kifejezetten rögös lávamező is, ahol már a talajképző folyamatok nyomán a növényzet is újra kezd megtelepedni. A vulkanikus alapkőzeten kialakult talaj a nyugatról érkező nedves óceáni légtömegeknek köszönhetően jó termőképességű. Az erózió mellett a növényesedés jelenti a legnagyobb "veszélyt" erre a látványosságra, hiszen ha felnő az erdő, elnyeli a kúpot és a lávamezőt, valamint San Juan templomát. A tájseb beheged, hiszen a természet irtózik az ürességtől.
A Parícutin kiemelkedése abban az értelemben kuriózum, hogy gyakorlatilag az ember talpa alól nőtt ki, drámai gyorsasággal. Szerencsére elkerülte az urbanizált területeket, de ki tudja, vajon a következő vulkán hol fog kinőni a földből?
Ajánlott és felhasznált irodalom:
- Eredeti cikk és a képek lelőhelye: Alex Q. Arbuckle: 1943-1952 The eruption of Parícutin
- http://www.unmuseum.org/7wonders/paricutin.htm
- https://naturalhistory.si.edu/onehundredyears/expeditions/paricutin.html
- https://www.wired.com/2016/02/watch-one-of-the-first-volcanic-eruptions-ever-filmed/
- http://tuzhanyo.blogspot.hu/2015/02/egy-vulkan-szuletesenek-evfordulojara.html
- http://epa.oszk.hu/02900/02934/00031/pdf/EPA02934_mafi_evi_jelentes_2004_253-259.pdf
