Pangea

Minden, ami földtudomány

Térképre rajzolt vaspályák – VII. forduló

2016. június 08. 20:00 - Ferriviarius

Fejetlenség, avagy variációk egy témára?

A Pangea közösség új játékkal jelentkezik: a Térképre rajzolt vaspályák a 2016. év során a földrajz és kartográfia új részterületét: a vasúttörténeti földrajzot hozza be a térkép-felismerési és háttérkutatási verseny témái közé.

Háromhetente jelentkező játékunk mostani fordulóiban a II. katonai felmérés térképeinek részleteit kell felismerni, és az azokhoz kapcsolódó kérdésekre válaszolni, fordulónként, részpontokba szedve. A játékhoz utólag is lehet csatlakozni, a korábbi feladványokat megválaszolni. Bátorítunk minden olvasót a csatlakozásra, és ismét jelezzük: olykor a vasútföldrajzi-történeti ismeretek hátrányt jelentenek.

Emlékeztetnénk, hogy egyrészt a MAPIRE honlapjáról vannak a feladványok, másrészt megfejtésekhez a gondolatmenetet is kérjük: szűkszavúan elég, de hivatkozásokkal, linkekkel (teljes url) együtt, hogy lássuk, milyen úton sikerült eljutni a válaszhoz, és melyek voltak a végül kizárt mellékutak, félrevezető adatok. A böngésző címsorából azt a néhány sort pár művelettel könnyedén be lehet tenni a levélbe, szövegesen kiegészíteni, a feladvány kitalálójának okulására. És a levél tárgya:

Térképre rajzolt vaspályák – VII. forduló

Lássuk a mostani feladványokat!

 

trv_vii_1_ret.jpg

61. Innen később vasút épült volna, de az aztán mégsem készült el. A terv lefújásának megvolt az oka, és ezen ok egy másfajta építkezést indokolt: az ebbe beépített építőelemek nagyságrendje a kérdés.

 

trv_vii_2_ret.jpg

62. a) Mai nevén melyik három utca kereszteződésében van ez az állomás? b) Kiscímerünkön eleinte a Turul nemzetség hétszer vágott mezejében az ezüst volt felül, ez 1848 körül változhatott meg a mai gyakorlatra. Az egykori kamaraház épületén helyreállított címeren melyik változat szerepel?

 

trv_vii_3_ret.jpg

63. a) Az innen épített vasútvonal legvégénél milyen térképi megírást találunk? b) Mikor adták át az a) pontban megtalált szakaszt? c) Egy trianoni utódállam ünnepet ül ezen a napon: hány esztendeje? (Az évszám a dátumhoz más.)

 

trv_vii_4_ret.jpg

64. a) Ki építette a részleten látható vasútállomás épületét? b) Mi köze ennek a közelben lévő legnagyobb várhoz?

 

trv_vii_5_ret.jpg

65. Mi köze a településnek egy ismert vontatómárkához?

 

trv_vii_6_ret.jpg

66. Az 1856-ban alapított település templomának ki a védőszentje? (Ha két megoldást talál: mi a kapcsolat a kettő között?)

 

trv_vii_7_ret.jpg

67. A mai városháza melletti épület viszonylag híres az azt díszítő művészeti elemekről. Kevésbé ismert, hogy a régi városházát is ilyenek díszítették, de ezeket eltüntették, és feledésbe merültek, majd nemrég előkerültek: a) hol vannak, b) kiket ábrázolnak?

 

trv_vii_8_ret.jpg

68. Melyik utca őrzi ma a nevében is a későbbi iparvágányt?

 

trv_vii_9_ret.jpg

69. a) A folyót átlépő vasútvonalat melyik társaság építette b) milyen kategóriájú vonalként? cMilyen típusú szerelvények jártak ide északról a szomszédos csomópontból az ezredfordulón?

 

trv_vii_10_ret.jpg

70. Az állomás 2,5 km-es körzetében a vasútvonal melyik műtárgya látható a Google Earth Street View-n? Küldje el a hivatkozást!

 

Kérdés esetén az üzenet tárgy mezejébe a mindenkori játékforduló cikkének-bejegyzésének címét kell pontosan bemásolni (ketten valamiért inkább begépelték:), ebben a fordulóban ezt: Térképre rajzolt vaspályák – VII. forduló

pangea-drotposta_uj-sablon.png

A megfejtéseket is, a – kizárt esetekkel, megoldási elvezető – gondolatmenettel és hivatkozásokkal (teljes url-linkekkel) együtt, ide várjuk, a fenti tárggyal. Újabb forduló nem került be a pontozottak közé, azokra pedig újabb megfejtés nem érkezett, emiatt a pontállás változatlan. A következő forduló időpontját is frissítésként közöljük.

Sikeres játékot!

 

Frissítés 2016. VI. 28. 16.44–17.10:

Kedves Játékosok és Olvasók! 

Bizonytalanok voltunk, legyen-e nyári szünet. A körülmények úgy játszottak össze, hogy lesz. De ez nekünk is jó, nektek is jó. Egyrészt a szokásos háromhetenkénti időpont holnap következnék, de ekkor a Brexitről fog megjelenni cikk, ez igencsak időszerű téma. Másrészt nekem is húzódik egy ideje egy cikksorozat a román vasúthálózat történetéről, így azt elővehetem, amíg a játékosok behozzák a lemaradásukat. Legalább három cikk lesz a témában, magyar nyelven erről nem lehet sokat olvasni, sőt: románul sincs jó strukturált tematikus oldal, bár fórumok vannak – úgy gondolom, lesz érdeklődés, és végre lehetőség hozzászólni. 

Bár az látszik, hogy tucatnyinál több ember nem vágott bele a játékba, de ez nem szegte kedvemet. Az olvasottság viszont egy nagyságrenddel csökkent, ezt viszont nem értem. Sebaj, majd a megfejtésposztnál lesz forgalom. : ) De a játékosokkal természetesen emiatt nem szúrnék ki, és bár most egy darabig nem pakolok többet a vállukra: tíz fordulóig biztosan folytatjuk a játékot, és továbbra is lehet újaknak csatlakozni. Addig tessék küldeni a megfejtéseket! ; )

Ferriviarius 

Frissítés 2016. XI. 9. 9.43 és 15.28:

Pár kérdés kiegészítve vagy kiemeléssel pontosítva (most érkezett az első megfejtés).

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://pangea.blog.hu/api/trackback/id/tr748793098
süti beállítások módosítása