Pangea

Minden, ami földtudomány

Nouvelle France II. - Jacques Cartier gyarmatot alapít

2016. február 21. 21:12 - bendecs

Az Új Világ felfedezése Kolumbusz nagy eredménye, de a kontinens részletes feltárása még évszázadokat vett igénybe, s e feladat a konkvisztádorokra, gyarmatosítókra, és telepesekre hárult. Korábbi írásomban a svédek szerepét mutattam be Észak-Amerika gyarmatosításában, Nya Sverige rövid történetén keresztül. Azonban most egy évszázadot visszaugrunk az időben, s a 16. századi Franciaország gyarmatosító tevékenységét fogom bemutatni. Mivel Franciaország Észak-Amerikai gyarmatai legnagyobb kiterjedésükkor Kanadától Louisianáig, a Sziklás-hegységtől az Appalache vonulatáig húzódtak, s időben két évszázadot ölelnek fel, ezért azok történetét több szakaszra osztottam fel, s ezzel a cikkel egy bejegyzés-sorozatot indítok útjára.

E bejegyzés az előző, Jacques Cartier első felfedező útjáról szóló bejegyzésem folytatása, amiben a francia gyarmatosító második és legvégső, harmadik észak-amerikai útját mutatom be.


c2.pngA La Grande Hermine, Cartier vezérhajója 

Történetünket azzal fejeztük be, hogy Cartier immár két indián fiúval, Donnacona törzsfőnök fiaival, Domagaya-val és Taignoagny-val 1534. szeptember 5.-én sikeresen megérkeztek az Óvilágba. Érkezésüket örömmel fogadta a francia király, I. Ferenc. A hajóút során franciául tanuló két indián fiú aranyról mesélt a tengerészeknek, melyeket Cartier közvetítette a király felé is, aki rögtön támogatásáról biztosította, s elrendelte egy következő felfedező út elindítását. Cartierhez a hivatalos értesítő már 1534 októberében megérkezett, s az felbuzdulva, rögtön munkához is látott. Hogy Cartier sikerrel járjon és jó sok aranyat tudjon hazahozni, I. Ferenc 3 hajót biztosított a felfedező számára, a La Grande Hermine-t, mellyel először átszelte az Atlanti-óceánt, a La Petite Hermine-t, és a L’Émérillion-t. Útján 110 főnyi legénység kísérte, 15 hónapnyi ellátmánnyal.

A készülődéssel hamar eltelt a 1534 tele, s késő tavasszal már készen álltak a második felfedező útra. 1535. május 19-én a három hajó elhagyta St. Malo kikötőjét. Kihajózásukkor kedvező szeleket reméltek, de reményeik gyorsan szertefoszlottak, az időjárási körülmények hamar megromlottak, a három hajó eltávolodott egymástól, majd végleg el is vesztették egymást. Cartier két hónapot töltött bármi vizuális jel hiányában a másik két hajóról, majd július 15-én, elsőként ért az Új-Fundlandon kijelölt találkozóhelyre. A másik két hajóra 26-áig kellett várnia.

Az újraegyesült hajók a Labrador-félsziget partjai mentén haladtak nyugati irányba, ahol elhaladtak a már ismert előbb Blanc Sablon, majd Brest kikötője mellett. Végighajóztak a L’Assumption-sziget (Anticosti-sziget) mentén. A két indián fiú felismerte a területet, s elmagyarázták Cartiernek, hogy a Gaspé-félszigettől északra, a L’Assumption-szigettől pedig nyugatra eső víz fogja őket elvezetni Canadaba. Erről 1535. augusztus 15-én Cartier meg is emlékezik a hajónaplójában, mely a legelső írásos említése a mai Kanadának. Ő úgy hitte, hogy a két fiú az egész területegységet nevezi Canadanak, holott ez irokéz nyelven csak falut jelent, s ők falujuk (Stadacona) helyét próbálták elmagyarázni. Itt érdemes megemlíteni, hogy a szakirodalom úgy emlékezik meg a két indián fiúról, mint akik franciául beszélnek és képesek a két nyelv közötti fordításra. Ez enyhe túlzás véleményem szerint, mert e félreértésből is kitűnik, hogy nem ismerték a falu francia megfelelőjét (le village). Azonban ettől eltekintve biztos, hogy hatékonyabb kommunikációra voltak képesek velük, mint más indiánokkal. 

cart2.png

Cartier hajói 1535. augusztusában már a Szt. Lőrinc-folyó torkolatában jártak, ahol annak partján Szent Lőrinc napján ki is kötöttek, s később a térképészek innen vették át a folyó nevét. Ekkor már érezték, hogy egy hatalmas folyóban haladnak, a folyó két partja közötti távolságot rendszeresen ellenőrizték, cikk-cakk irányban haladtak, s annak keskenyedését konstatálták. Észrevették a víz fokozatos édesedését, amely kissé elkedvetlenítette Cartiert, hisz az egyik célja a missziónak az észak-nyugati átjáró megtalálása volt. Azonban a két indián fiú elmagyarázta nekik, hogy a folyó olyan hosszú, hogy ott még ember nem járt, s ez kissé megvigasztalta a kapitányt. 

A Szt. Lőrinc-folyón felfelé haladva az első jelentősebb "landmark", amit megpillantottak egy folyótorkolat volt, ami az indiánok szerint a Saguenay-ok királysága felé vezetett, ahol rengeteg arany található. Erre szeptember 1-én került sor, s az indián királyság után Saguenay-folyónak nevezte el Cartier.

c7.pngA titokzatos királyság, Saguenay vidéke a folyón felfelé, valamint Ile d'Orlean szigete és Stadacona 

Nem sokkal később rengeteg apró sziget jelent meg a folyón, melynek az irokéz fiúk nagyon megörültek, hisz ez jelölte a Canadájuk határát. Ez a Canada, Stadacona a mai Québec város területén helyezkedett el egy szigeten. Ezt először Ile de Bacchusnak, majd később I. Ferenc fiának tiszteletére Ile d’Orleannak keresztelte át, ami azóta is viseli e nevet.

Cartierék szeptember 7-én partra szálltak, s hamarosan meg is jelentek a helyi irokézek, akik még ott a parton megvendégelték őket, a két fiú visszatérésének örömére. Másnap elindultak a fiúk apjának, Donnaconának a falujába, Stadaconába. Újra lakomát rendeztek, de a fogadtatás mégis kétes volt. Az evészet-ivászatra nem a faluban, hanem a mellett került sor, a nőket és gyerekeket pedig elbújtatták. További furcsaság volt, hogy Donnacona megpróbálta őket lebeszélni arról, hogy tovább hajózzanak egy másik falu Hochelaga felé. Valószínűleg monopol helyzetet akart a franciákkal való kereskedelemben, azonban Cartier hajthatatlan volt, nyilvánvaló okok miatt.

Két nagy hajóját a Grand Hermine-t és a La Petite Hermine-t a falu határában hagyta, majd a L’Émerillion-nal indult el. Útjára irokézek nem kísérték el, így tolmács nélkül maradt. A folyón feljebb szeptember 14-én elértek egy kiszélesedést, amit tónak véltek, s Angelouleme-nek nevezett el (ez a mai Lac St. Pierre / St. Peter Lake). 

800px-hochelaga_village_circa_1535_project_gutenberg_etext_2011011.jpg

Hochelaga, a legnépesebb indián falu amivel Cartier valaha találkozott. A jövőbeli Montréal (forrás)

Hochelaga faluba október elején értek, ami a mai Montréal környékén terült el, s az eddigi legnagyobb indián falu volt, amivel találkoztak. Nagyjából 1000 irokéz érkezett Cartier elé üdvözölni őket. E találkozásra a mai Cartier híd helyén esett sor. A falu lakói istenként tekintettek a franciákra, s rögtön megkérték őket, hogy gyógyítsák meg főnökük lebénult lábait. Cartier a helyzetet kihasználva szertartásosan megrázta a törzsfőnök lábait, s gyógyulásért fohászkodott. Ezzel a falu lakóinak további tiszteletét és imádatát vívta ki.

c5.pngCartier, épp az istenekhez fohászkodik Hochelaga törzsfőnökének gyógyulásáért

Amíg itt tartózkodtak, Cartier a környék egyik magaslatára felmászott, hogy megvizsgálja a környéket. A hegyet, melyet első európaiként „meghódított” Mont Réal-nak, vagyis a Király-hegyének nevezte el.  

montreal_from_above_mont_royal.jpgVáltozó korok. Mai látkép a Mount Réal-hegyről (forrás)

Cartier további útját tervezte, de az irokézek botokkal és kezükkel mutogatva elmagyarázták, hogy a folyón felfelé haladva a víz gyorssá, veszélyessé válik, s inkább észak felé menjen tovább egy másik folyón, ami szintén egy nagy édesvízi tengerhez vezet. Cartiert meggyőzték, s nem indult tovább, de egyik irányba sem. E területek felfedezése már más érdeme, s közel 70 évnek kellett még eltelnie addig.

c61.pngMontréaltól nyugatra fekvő vidék a "nagy édesvizi tengerekkel" és a két lehetséges elérési útvonal

Így hát visszafordult, s október 11-én 3 hét elteltével ért vissza Donnaconához, Stadaconába. A hátrahagyott emberek és az irokézek kapcsolata jelentősen megromlott ez idő alatt. Ennek egyik oka az volt, hogy a törzsfőnök fiai elárulták, hogy amit a franciák adtak nekik áruikért cserébe, csak olcsó bóvlik voltak, s másrészt mivel a hátrahagyott franciák megkezdték saját falujuk építését, ezért egyre jobban megértették, hogy mik is a franciák igazi szándékai.

Az erőd megépítése után egy hosszú és kemény tél várt rájuk. Először is az időjárás volt rossz. Cartier nagyjából olyan időjárásra számított, mint ami Párizsban van (hiszen nagyjából egy szélességi körön is helyezkedtek el), de annál sokkal keményebb telük volt. Szerencsétlenségükre, a helyi viszonyokhoz képest is hideg telük volt, a hó bő 1 méter vastagon borította a talajt, a folyó 1,5 méter vastagon befagyott egészen a másik irokéz faluig.

cart3.png

A tengerészek vitaminhiány és a nem megfelelő táplálkozás miatt skorbutban szenvedtek. A 110 fős legénységből mindössze 10 ember maradt fitt, 8, más források szerint 25 tengerész halálozott el. A fagyott talajban azonban halottaikat sem tudták eltemetni, vagyis tényleg nagyon rájuk járt a rúd. Emellett folyamatosan tartaniuk kellett az irokézek támadásaitól, akik ha megtudták volna, hogy a franciák betegségük miatt képtelenek megvédeni magukat, rögtön támadtak volna. Öröm az ürömben, hogy az irokézek is gyengélkedtek, közülük 50-et vitt el a skorbut.

A franciákat nehéz helyzetükben mégis egy indián, Domagaya (Donnacona fia) mentette meg. Ő is lebetegedett, de gyorsan felépült. Cartier óvatosan utána érdeklődött, hogy minek köszönheti gyors gyógyulását, s ő pedig elárulta, hogy a fehér cédrusból főznek teát. E információ és a főzet birtokában a franciák erőre kaptak. Később Cartier néhány palánta fehér cédrust vitt magával haza, ami így az első dokumentált Észak-Amerikából behurcolt növényfajjá vált.

cedar_white_1.jpgAz életmentő fehér ciprus (forrás)

A hideg április közepéig nem engedett, majd a hónap vége felé a hajókat megvizsgálták, s arra a felismerésre jutott, hogy a La Petite Hermine, nem tengerképes, ezért otthagyták. Nagyjából 300 év múlva fedezték fel roncsait, az 1840-es években, amely nagyban hozzájárult, az első francia erőd pontos helyének megállapításához.

Kihajózásuk előtt, május 3-án keresztet állítottak, egy 10 és fél métereset I. Ferenc tiszteletére. Ezt megünnepelték, s a La Grande Hermine-re hívták lakomázni Donnaconát. Őt és 10 másik irokézt elfogták, s 3 nap múlva visszaindultak velük Franciaországba. Előtte azonban biztosították a helyieket, hogy 1 év múlva visszahozzák.

Stadaconából kihajózva, a L’Assumption-sziget (Anticosti) mellett elhaladva, Cartier felfedezte, hogy az öbölből az Új-Fundland szigettől délre is ki lehet jutni az óceánra, így abba az irányba hagyták maguk mögött a kontinenst. Franciaországba 1536. július 6-án értek vissza, ahol St. Malóban kötöttek ki. Így összesen 14 hónapot voltak távol, s közel 10 hónapot töltöttek Kanadában.

Hazaérve, Cartier rögtön beszélt a királlyal, akinek nem tetszettek a hírek, a hideg „kanadai” tél, az irokézek ellenségeskedése, és hogy ez idáig nem találtak aranyat. Ugyan sok természeti erőforrásra bukkantak, prémes állatok, nagy mennyiségű fa, némi fűszer, mégsem ez győzte meg I. Ferencet az újabb expedícióról. A források ismét arról emlékeznek meg, hogy az indiánok elbeszéléseiben szereplő mérhetetlen mennyiségű arany, vagyis a király saját kapzsisága volt a döntő érv. 

A harmadik expedíciót nem lehetett azonnal elindítani, mert I. Ferenc háborúba bonyolódott V. Károly spanyol királlyal, s egészen 1538 júniusáig elhúzódott. E hazaérkezés óta eltelt két évben nem sokat tudunk Cartier és „indiánjai” életéről. Ami biztos, hogy az indiánok nem bírták hosszan a francia levegőt, sokan megbetegedtek, fertőzésekbe haltak bele, az eltérő táplálkozás is gondot okozott, s még a haza út előtt egy kivételével mind meghaltak.

Cartier utolsó útjáról 1540. október 4-én kapta meg az értesítőt, melyben a király parancsolta, hogy szereljen fel 8 hajót, szerezzen vállalkozó szellemű embereket, s hozzon létre egy állandó telepet a térségben.

jean-fran_ois_de_la_roque_de_roberval.jpgRoberval, Kanada alkirálya  (forrás)

Úgy vélhetnénk, hogy egy ilyen nagyszabású expedíciót, csak egy tapasztalt tengerésznek és az Újvilágot megjárt kapitánynak kellene vezetni. Azonban I. Ferenc Jean-François de La Rocque de Robervalt nevezete ki a küldetés vezetőjévé. Roberval nem felfedező, hanem nemesember és katona, a király személyes barátja volt. A király az alábbi tisztségeket és címeket ruházta rá: Norumbega Ura (ma Maine, Új-Brunswick és Nova-Scotia), Canada, Hochelaga, Saguenay, Belle Isle, Carpunt (Belle Island melletti kikötő), Labrador, a Great Bay, és Bacalaos (Új-Fundland) alkirálya és altábornagya. Roberval kinevezése azért volt fontos, mert a király a gyarmatosításban, s nem pusztán a felfedezésben volt érdekelt. A gyarmatosítás tényét pedig egy jó hírű nemes, az egyház támogatottja által könnyebben lehetett elfogadtatni. Valamint I. Ferenc abban reménykedett, hogy ha a pápa is elismeri majd Franciaország jogát észak-amerikai gyarmataira. Vagyis Roberval kellett a küldetés legitimálásához.

Cartiert a király kapitányának és első tengerészének nevezték ki. Ő 5 hajót irányított, a La Grande Hermine-t, a L’ Émerillion-t, Saint Breux, Saint George, az ötödik pedig nem ismeretes. A másik három hajót pedig Roberval kapta, katonai célokra.

Mivel Cartier vitte a telepeseket, ezért 2 évre elegendő élelmet helyeztek el a hajókon. Vittek magukkal, számos lábas jószágot, de szárnyasokat is (100 bárány, 100 kecske, 20 tehén, 4 bika, 20 ló, 10 disznó). A telepesek között nemeseket, orvosokat, papokat, ácsot, kovácsot, gazdálkodót, fodrászt, gyógyszerészt, kézműveseket, és szűcsöket találhatunk.

1541 májusában Cartier hajói készen álltak St. Malo kikötőjében, azonban Roberval 3 hajója nem, mert nem érkeztek meg a megfelelő tüzérségi eszközök. Ezért Cartier és Roberval külön indult útnak, s Cartier 5 hajója és legénysége 1541. május 23-án kihajózott.

A rossz időjárási körülmények miatt majd 3 hónapot utaztak. Belle Isle-nél várták Robervalt, de ő nem érkezett meg, ezért Donnacona faluja felé vették az irányt. A faluhoz érve már új törzsfőnök fogadta őket, aki barátságos volt feléjük, de mivel az indiánokat nem hozták vissza a franciák, ezért a nép neheztelt rájuk. Így nem sokat időztek ott Cartierék. Tovább hajóztak a folyón felfelé, s Cap Rouge Riviére mellett megalapították az első francia telepet 1541. augusztus végén, Charlesbourg-Royalt (ma Québec szuburbiája).

charlesbourg-royal.JPGAz első francia kolónia, Charlesbourg-Royal (forrás)

A hely jó választásnak tűnt, skorbut ellen rengeteg fehér cédrust találtak itt, a föld minősége is megfelelő volt, s rengeteg vadszőlő és különböző gyümölcsöt találtak. Nem messze a teleptől köveket is találtak, de ezek pusztán építésre voltak alkalmazhatók, nem ércbányászatra.

Sok munka állt a telepesek előtt, meg kellett építeniük először egy erődöt, majd a lakóépületeket, ólakat és istállókat a hozott jószágoknak, s kertet ahol művelhetnek. A Charlesbourg-Royaltól nem messze az egyik magaslatra egy további erődöt telepítettek, hogy belássák az egész térséget.

Mivel Roberval nem érkezett meg, ezért Cartier szeptember 2-án két hajót visszaküldött Franciaországba, illetve üzenni akart a királynak, hogy letelepedtek. Szeptember 7-én maga Cartier is elhagyta Charlesbourg-Royalt, s elindult a titokzatos Saguenay Királyságba, hogy megbizonyosodjon az arany létéről. De a Saguenay-folyó zúgói miatt nem jutott messzire, s visszatért a telepre. 

c8.pngA 60 év elteltével újraalapított Charlesbourg-Royal - Québec 

Időközben megérkezett 1541 tele, s a hó hamar betemette a 400 telepest Charlesbourg Royalban. A küldetést legitimáló Roberval még mindig nem érkezett meg, s már nem is számítottak érkezésére. A telepeseket ismét gyötörni kezdte a skorbut, de a gyógymód ismeretében a halálozások száma már jóval alacsonyabb volt. Azonban az irokézek rendszeresen rajtuk ütöttek, s 35 franciát meg is öltek, bár azt nem tudni, hogy a franciák hány irokézt öltek meg.

Mivel a készletek kimerültek, az emberek legyengültek, a telepet nem tudták fenntartani, ezért Cartier úgy döntött, hogy felszámolja Charlesbourg-Royalt, és hazamennek. 1542 júniusában elindultak, de mai St. John’s-nál meglepetés várta őket, Roberval 3 hajója 200 telepessel, és 20 francia halászhajó. Robreval 1542. április 16-ig kénytelen volt Franciaországban maradni, s csupán néhány napot várakozott mire Cartier megérkezett. Cartier vissza akart térni Franciaországba, mert nehezek voltak a körülmények, s ezt javasolta Robrevalnak is, de az megparancsolta neki, hogy forduljon vissza. Cartier nem engedelmeskedett, visszatért St. Maloba. A királynak nem tetszett Cartier tette, de azt nem büntette meg, viszont új küldetésről álmodnia sem lehetett.

Eközben Robervalék, Cartier térképeinek másolatával felhajóztak egészen az egykori telepig Charlesbourg-Royalig, amit újra belaktak, s átkeresztelték France-Roynak. De a hideget ők sem bírták, s hiába erősítették meg a telepet, az irokézek 50 emberüket legyilkolták. De a telepen élők nem csak az irokéz támadásoktól szenvedtek, hanem parancsnokuk arroganciájától és kegyetlenkedéseitől.

1024px-carte_espagnole_fleuve_saint_laurent.jpgEhhez hasonló térképpel indulhatott Roberval Charbourg-Royalba (forrás)

1543 nyarán egy expedíció érkezett Franciaországból, hogy megtudják, hogyan bírják a körülményeket a telepesek. Azonban ők nem szándékoztak még egy évet ott maradni, így 1543 nyarán Roberval és a még életben lévő telepesek elhagyták France-Royt. A telep kihalt, s közel 60 évig nem alapítottak új kolóniát a franciák a környéken. Legközelebbi gyarmatosítójuk Samuel Champlain volt, aki 1608-ban alapított egy kereskedő telepet a mai Québecben.

Összességében Kanada nem kedvezett a gyarmatosítóknak. Az aranyat nem találták meg, sem az észak-nyugati átjárót. A mezőgazdaság lehetőségei hasonlóak, talán inkább rosszabbak voltak, mint Európában, a meglehetősen kemény telek miatt. A francia kudarc miatt közel 40 évig más európai nemzet sem próbálkozott a terület megszerzésével, közel 40 évig nem járt felfedező a térségben. Csupán a bőséges halállományú vizeket üldöző nyugat-európai halászok jártak erre. Ezzel a francia gyarmatosítási törekvések itt egy ideig megfeneklettek, s Cartier küldetései nem váltották be a hozzáfűzött reményeket, habár értékes földrajzi felfedezéseket tett.

4 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://pangea.blog.hu/api/trackback/id/tr188235918

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

l ember 2016.02.22. 14:34:31

nálam nagyon be lehet vágódni XV-XVIII századi gyarmatosításról szóló posztokkal, úgyhogy nagy piros pont a jól megírt cikkért, és remélem hogy erősíted ezt a vonalat

¿Qué tapas hay? 2016.02.22. 20:44:12

Ez ismét remek lett!

A kanadai csodafa kapcsán van egy kis keveredés a cikkben, amúgy a fehér cédrus (Thuja occidentalis) díszfaként Magyarországon is elterjedt ciprusféle, de inkább közönséges, vagy nyugati tuja néven ismert.

bendecs 2016.02.23. 21:12:07

@l ember: @¿Qué tapas hay?: Köszönjük, igyekszünk minden igényt kielégíteni cikkeinkkel!

Ramos 2016.05.17. 00:48:45

Kanada francia utóéletével kapcsolatban remélem írni fogtok arról, hogyan maradt meg az 1763-as angol annexió idején alig 60 ezer francia lakosú Québec tartomány francia dominanciája a ma (2011) már 6 milliós francia anyanyelvű közösség révén. Azaz, hogyan nőhetett 250 év alatt 100x-ára a frankofón népesség a brit uralom alatt? Ez már régóta érdekel engem, de lusta vagyok utánajárni... :)