Pangea

Minden, ami földtudomány

"Atombombával elterelt folyók, búzatáblák a sarkkör mentén"

2019. március 12. 08:14 - nyasszamegatanganyika

A sztálini természetátalakítás víziói az ötvenes évek magyar földrajztankönyveiben

„Nem várunk könyöradományt a természettől!
Feladatunk elvenni azt, amit akarunk!” 

Ez, az ötvenes évek egyik magyar földrajztankönyvéből származó micsurini idézet találóan összegzi, miképp gondolkodtak Sztálin talpnyalói az ember és a természet kapcsolatáról. Korábbi blogbejegyzésemben dédapáink középiskolai földrajzkönyveiről adtam keresztmetszetet, melyek  az adott kor földrajzi ismeretei mellett többé-kevésbé tükrözik a társadalmi politikai viszonyokat is. Ezúttal a 65-70 évvel ezelőtti földrajztankönyvekbe pillantunk be azért, hogy ízelítőt kapjunk a Sztálin és Rákosi nevével fémjelzett korról. Lépjünk hát be az időkapun! Utazzunk vissza az ötvenes évek földrajzóráira, ismerkedjünk meg a korszak természetátalakítási terveivel! Sztálin lázálmaival, melyek tragikus környezeti következményei mind a mai napig érzékelhetők Közép-Ázsiában!

dsztalin.JPG

Földrajztankönyveink „színeváltozása” a II. Világháború után és az 1950-es években:

A régi magyar földrajzkönyvek megsárgult oldalait lapozgatva drámai változást fedezhetünk fel az 1945-1948 közötti, és az 50-es és az években íródott (ez utóbbi esetben inkább íratott) tankönyvek tartalmában. A II. világháború utáni tankönyvekben már megjelenik a szakítás a két világháború közötti, a Trianoni békediktátum igazságtalanságát bemutató földrajzkönyvekkel: „Hamis az a felfogás, amelyre a felszabadulás előtt tanították a tanulókat az iskolában, hogy minél nagyobb az ország területe, annál erősebb és boldogabb a nemzet…Nem a terület nagyságától függ a nemzet sorsa.”

tk3.jpg

Földrajztankönyv borítója Rákosi -címerrel. Időalagút az ötvenes évekbe...Forrás: Markos Gy. – Pécsi M.- Szabó L. (1953)

Az 1946-ban és 1947-ben írt tankönyvekben találunk leírást a népek, nemzetek lelki alkatáról. Németország, illetve a német nemzet jellemzésénél, - vélhetően a világégés friss traumája okán – a szerzők fontosnak tartották megjegyezni, hogy: „a német népet szorgalom és kitartás jellemzi, de indokolatlan gőg és önhittség is. A szomszédos népek feletti uralomvágyából számos háború keletkezett.” E sorok már a háborús bűnbakkeresésről is tanúskodnak, mely egyik tragikus következménye lett a  magyarországi németek kitelepítése.

Ekkor még csak nyomokban jelennek meg a könyvek szövegében a „hatalmas” és a „baráti”- jelzők a Szovjetunió említése kapcsán, melyek az 50-es évektől kezdődően már az alap szókincs elengedhetetlen részeivé válnak a Sztálin és Rákosi neve előtt szereplő „bölcs” szóval együtt.

tk_kisero.jpg

a_jo_konyv_fegyver.jpg

A hátlapra nyomtatott "Tankönyvkísérő" utal rá, hogy többen is használták ugyan azt a könyvet.  A "mutasd meg könyvedet megmondom ki vagy"  a "takarékosság-országépítés" és a "jó könyv fegyver a tudásért vívott harcodban"-szlogenek viszont időtlenek!

A történelmi tények ismeretében nem meglepő, hogy az 1950-es évek szovjet mintára íródott tankönyvei már kivétel nélkül minden tantárgy esetében a sztálini személyi kultusz, és ideológia szócsövei. De mi volt az a téma, mely szinte kizárólag csak e kor a földrajzkönyveiben került bemutatásra?

Az ötvenes évek ideológusai úgy tekintenek a földrajzra, mint a szocialista természetátalakítást megalapozó tudományra, az oktatásra (és nem csak a földrajzoktatásra) pedig úgy mint a sztálini propaganda szócsövére. Ez egyáltalán nem meglepő. Az viszont igen, ahogy a korabeli tankönyvírók vélekednek az ember-természet viszonyáról: „az ember állandóan harcban áll a természettel, a szocialista ember legyőzi a természetet.

Ekkortól tehát a földrajzoktatás egyik fő célja már e grandiózus természetátalakító tervek, és a természetet uraló, azt leigázó szocialista embertípus bemutatása volt. A hetedikesek számára készült földrajz tankönyv pedig meg is nevezi a természetet megzabolázni kívánó tervek kiötlőjét: „a természet átalakításának első hatalmas tervét a Szovjetunió bölcs vezére, Sztálin dolgozta ki.”

jelentosege.jpg

A gimnáziumi tankönyvek előszavában a tanulók világos útmutatást kaptak arról, hogy miért kell földrajzot tanulniuk.  Forrás: Koch F. - Molnár B. (1953).

Ekkortól a földrajz - és más tudományok számára is – az a Szovjetunó vált a kötelezően követendő mintává, ahol a „földrajztudomány új öntözött területek és erdőzónák kijelölésével nagy léptékkel viszi előre a természet megváltoztatásának, átalakításának munkáját. A népi demokráciák a Szovjetunió példájára ugyancsak megkezdték a természet tudatos átformálását”

erdosites_1.jpg

Ukrajna erdősítését hálózat szerű erdősávok formájában képzelték el. A korabeli tankönyv szövege szerint ez nem csak a szélerózió ellen véd, de jótékony hatással van a terület klímájára is. Az első állítás ugyan igaz, de a csapadék mennyisége nyilvánvalóan nem fog növekedni az erdősítések következtében. Forrás: Markos Gy. – Pécsi M.- Szabó L. (1953).

Leigázni a természet erőit!

A természetföldrajzi (klimatikus, talajtani, domborzati, vízrajzi) adottságok lebecsülését, elhanyagolását hirdető úgynevezett nihilista földrajzi gondolkodás szerint az ember teljesen függetleníteni tudja magát a természettől, „le tudja győzni” azt. E szélsőséges szemléletmód vadhajtásai számos valóságtól elrugaszkodott környezet-átalakítási terv formájában öltöttek testet a Sztálinista érában. A mindenféle ésszerűséget, tudományos elemzést nélkülöző terveket iszonyatos, később teljesen felesleges pénzkidobásnak bizonyult gazdasági erőfeszítések árán próbálták megvalósítani a „béketábor” országaiban (pl. gyapot, vagy gumipitypang termesztését hazánkban). Ekkoriban például úgy tartották, hogy az erdősítés jótékonyan befolyásolja majd a klímát, csapadékosabbá téve azt! Bizonyos tervekkel (szerencsére) meg sem próbálkoztak, azok örökre az asztalfiókban maradtak. Lássuk mit, és hogyan írnak a tankönyvek a grandiózus sztálini tervek legnagyobbikáról, a Davidov-tervről?

Atombombákkal megváltoztatni a folyók irányát… a Davidov-terv.

Szinte mindegyik az 50-es évek elején megjelent magyar földrajz tankönyv részletesen beszámol arról a tervről, mely nagyságát tekintve a legnagyobbnak ígérkezett a sztálini természetátalakítások közül.

Az M. M. Davidov mérnök nevével fémjelzett elképzelés (aki nem tévesztendő össze A. Davidovval, aki állítólag Sztálin „balkézről” született gyermeke volt) célja annak a szembetűnő természetföldrajzi különbségnek a feloldása, ami Ázsia két egymás melletti nagytája, a folyóvízben gazdag, nyaranta mocsártengerré változó Nyugat-Szibériai-alföld, és a kopár, száraz és sivatagos Közép-ázsiai sztyeppék között feszül. A térség domborzati térképét szemlélve szembetűnő, hogy míg a Nyugat-Szibériai alföld végtelen tajga rengetegében kanyargó vízfolyások (Ob, Irtis, Jenyiszej) több ezer kilométeres útjuk végén az Északi-jeges tengerbe ömlenek, addig Közép-Ázsiában az Aral-tó vizét mindössze két, a szibériai folyóknál jóval kisebb vízhozamú vízfolyás az Amu-darja és a Szir-darja táplálja. A mindössze 280 m-es tengerszint feletti magasságú hátságon, a Turgáj-kapun keresztül pedig néhány tíz millió éve még tengeri összeköttetésben állt egymással Közép-Ázsia és a Nyugat Szibériai alföld.

vizhozamok-1_1.jpg

Szibéria és Közép-Ázsia folyóinak vízhozama közötti hatalmas különbségek. a vonalak vastagsága a folyók vízhozam adataival arányos. Forrás

A tervet kiötlő Davidov és munkatársai szerint „pofon egyszerű” a korabeli középiskolai földrajzkönyvekből is visszaköszönő megoldás: „a Davidov-terv végrehajtása során megfordítják az Ob és a Jenyiszej folyását, s vizük egy részét az Aral-tavon át a Kaszpi-tóba vezetik”

A tervlapokon jól mutató, ám a földrajzi viszonyokat semmibe vevő ötlet szerint hatalmas (78 m magas) duzzasztógátak révén mesterséges tavakat alakítottak volna ki az Ob-Irtis folyók, és a Jenyiszej felduzzasztásával. Az tankönyvekben közölt adatok szerint ily módon a Nyugat-szibériai tajga fenyőrengetegéből kb. 2,5 Magyarországnyi terület került volna víz alá. Az így keletkezett hatalmas mesterséges tavakat egymással és az Aral-tóval, az Aral-tavat pedig a Kaszpi-tóval is több ezer kilométer összhosszúságú csatornákkal kötötték volna össze.

 untitled-122.jpg

A Davidov-terv lényege a Markos Gy. – Pécsi M.- Szabó L. (1953) tankönyve alapján...

A térképek, rajzasztalok melletti elmélkedések torz szüleményeként kialakított fantazmagória (terv) legnagyobb nehézséget jelentő (legnagyobb földmunkával járó) részét, a Turgaj-kapu átvágását, a legegyszerűbben és leggyorsabban néhány atombomba felrobbantásával szerették volna megoldani. Sőt, a korabeli tankönyvek szerint mindezt már meg is oldották: "Itt vették először igénybe az atomerőt a természet átalakításáért vívott harcban."

A földrajztankönyvek arról is beszámolnak, hogy a csatornák és öntözőrendszerek révén kb. Franciaországnyi terület alakult volna át termékeny mezőgazdasági területté. A megvalósításhoz szükséges mesterséges csatornák összes hosszát 2200 km-re becsülték. Viszont a földmunkák mennyiségét egyes források a Panama-csatorna földmunkáinak háromszorosára, míg más középiskolai földrajztankönyvek a százszorosára becsülték. Lehet, hogy a szerzők versengtek egymással, hogy ki tudja nagyobb nagyságúnak beállítani a tervezett munkálatokat? Vagy az atomrobbantások szükségességét szerették volna minél jobban alátámasztani? Nem tudhatjuk.

Nyilvánvaló, hogy a tervezők egyáltalán nem számoltak e hatalmas térség természetföldrajzi (domborzati, talajtani, klimatikus) adottságaival, tervük beláthatatlan környezeti hatásaival. Az atomrobbantások okozta radioaktív szennyezéstől kezdve a visszafordíthatatlan ökológiai hatásokon keresztül a párolgási veszteségen át a szikesedés problémájáig számtalan „sebtől vérzik” ez az ötlet. Alapvetően már a terv technikai megvalósíthatósága is kérdéses, de akkoriban a cél a természet minden áron való megzabolázása, és új termőterületek kialakítása volt minden áron. A cél tehát szentesítette volna az eszközt!

A térség természetföldrajzi viszonyai alapján tudjuk, hogy hatalmas környezeti katasztrófa lett volna abból, ha ez a terv, vagy akár egy részlete is megvalósul! Sajnos a környezeti katasztrófa az Aral-tó térségében néhány évtizeddel később be is következett annak ellenére, hogy a Davidov tervét a „nagy Sztálin” halála után elvetették,  fiókba került.

A Davidov-terv eredeti formájában ugyan soha sem került elő, de az 1980-as években ismét felvetődött egy csatorna ötlete, mely az Ob magas vízállása esetén táplálná az Aral-tavat. Ebben azonban már szó sem volt 2,5 Magyarországnyi mesterséges tavakról, vagy a földmunkák gyorsítását szolgáló atomrobbantásokról. A munkálatok meg is kezdődtek, de a Szovjetunió szétesésekor ez a terv is csak terv maradt. Viszont már a 1960-as években megvalósult e tervek „kistestvére” az Amu-darja és a Szir-darja vizének elöntözése, mely bolygónk egyik nagy környezeti krízisterületévé változtatta az évtizedek alatt a negyedére zsugorodó Aral-tó környékét.

Az ötvenes évek földrajzkönyvei szerint a mezőgazdaság teljesítményének fokozására, a szűzföldek feltörésére nem csak a Szovjetunió sivatagos tájain, de fagyos észak tundráin is  folytak kísérletek. Liszenko, és Micsurin az öröklődés genetikai alapjait tagadó áltudósok búzamagvakat tartottak hosszabb időn keresztül 3 °C-os vízben, hogy a növény „megtanulja” hogy kell kibírnia a hideget. A korabeli középiskolai földrajz tankönyvekben ennek kapcsán a természetet (hideget) legyőző szocialista embertípus képe így jelenik meg: „A micsurini biológia alkalmazásával az európai részen 3-400, az Ázsiain több mint ezer kilométerrel tolták északabbra. A hideg elleni vívott harc teremtette meg az arktikus (sarki) mezőgazdaságot a tundravidéken” A sarkkör környéki tundrán kialakított új mezőgazdasági termőterületekről szóló nyilvánvaló hazugságot még meghamisított térképeken is bemutatták.

hatar.jpg

Nem csak szóban és írásban, de térképen is lehetett, sőt kellett hazudni...Forrás: Markos Gy. – Pécsi M.- Szabó L. (1953)

„Kicsi, sárga, savanyú, de a mienk” ….a magyar gyapot és a gumipitypang

Bár a Tanú című filmből ismert magyar narancs termesztése szerencsére nem került sosem szóba, de a magyar mezőgazdaságot bemutató 50-es évekbeli földrajz tankönyvekből nem hiányozhattak a „micsurini biológia alkalmazásával” kialakított növénytermesztésére vonatkozó adatok sem. Megtudhatjuk például belőlük, hogy Magyarország mely városaitól délre vannak megfelelő klimatikus adottságok (főként magas napfénytartam) a gyapot termesztéséhez, valamint hogy a gyapot „1949 évi 600 holdas vetésterületét 1950-ben 10 00, 1951-ben 50 000 holdra” növelték, azaz 1951-ben kb. 287 km²-en termelték ezt a növényt. Bár a gyapottermesztés "sikereiről" a korabeli filmhíradók is beszámoltak 1953-as majd a következő év aszályos nyara és csapadékos ősze aztán ahogy mondani szokták „végleg betette a kaput” a magyar gyapottermesztés számára.

gyapotszuret.jpg

Mezőberény, 1950. október 21. Gyapotszüret a Mezőberényi Állami Gazdaságban. A kép felirata: "K. E. a 119 kg-os rekorderedményét még fokozza és ezt november 7-re ajánlja fel Rákosi elvtársnak. Erről szóló levelét olvassa fel a munkacsapat előtt." Magyar Fotó: Bereth Ferenc Forrás

 

gyapotfold-3.jpg

Gyapotföld Üzbegisztánban (ott jó, azaz földrajzilag indokolt helyen is van) Forrás

A korabeli földrajztankönyvek említik még egy másik ipari növény, a gumipitypang vagy kokszagiz (Taraxacum kok-saghyz) termesztésével kapcsolatos, szintén kérész életűnek bizonyult próbálkozásokat.

img_3398.JPG

A gumipitypang sem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Forrás

Ezt a növényt az ország „hűvösebb, csapadékosabb” vidékeken vezettek (volna) be, nem sok sikerrel.

Korkép és kórkép az 50-es évekről.

A régi földrajzkönyvek több szempontból is tanulságosak. Bemutatják azt a kort amelyben születtek, hogyan gondolkodtak szerzőik a körülöttük lévő világról, és hogy mit és hogyan tanítottak róla. Mit tartottak fontosnak kiemelni földrajzi folyamatok közül? Miként vélekedtek az ember-természet viszonyáról? Milyen  módszereket, térképeket grafikonokat és ábrákat használtak fel a földrajzi folyamatok bemutatásához? Mennyire volt tele lexikális ismeretekkel az adott kor földrajzkönyve, és mennyire inkább a földrajzi folyamatok bemutatására helyezték a hangsúlyt?

Az ötvenes évek földrajzkönyvei egy olyan letűnt kor sokszor meghamisított mementói, amikor az emberek egy csoportja azt hitte magáról, hogy büntetlenül leigázhatja és kizsigerelheti a természetet, fittyet hányva annak törvényeire, figyelmen kívül hagyva a mezőgazdaság tervezéséhez annak természetföldrajzi alapjait. Az egykori Szovjetunió területén élő lakosság drága árat fizetett az „édenkerté változtatni Közép-Ázsiát” sztálini víziójáért. Helyrehozhatatlan, vagy csak hosszú évek alatt helyrehozható az a környezeti katasztrófa ami ott történt. A magyar mezőgazdaságban szerencsére a gumipitypang és a gyapot rossz emléke már rég a múlté, csak egy néhány éves kísérlet volt és semmi több.

 

Felhasznált és ajánlott irodalom:

  • Csehily G. 1949 Az Ob —Arai—Kaspi víziösszeköttetés Davidov  mérnök terve, Hidrológiai Közlöny 19.évf.. 11-12. szám 341-344.pp. https://library.hungaricana.hu/hu/view/HidrologiaiKozlony_1949/?query=davidov%20terv&pg=340&layout=s
  • Hajósy F. 1946 Földrajz az általános gimnáziumok és a tanítóképzők III. évfolyama számára. Egyetemi nyomda, 215.p.
  • Koch F. – Kazár L.- Molnár B. 1950 Földrajz III. rész 170.p.
  • Koch F. - Molnár B. 1953. Földrajz a középiskolák 1. osztálya számára. Tankönyvkiadó, 236 p.
  • Láng S. – Hajósy F. 1947. Földrajz III. Egyetemi nyomda, 172.p.
  • Markos Gy. – Pécsi M.- Szabó L. 1953. Földrajz az általános iskolák 6. osztálya számára 187.p.
  • Molnár Cs.2018 A Szovjet tudós akinek kísérletei milliók éhhalálához vezettek. magyar Nemzet 2018. január 14. https://magyarnemzet.hu/archivum/hetvegi-magazin/a-szovjet-tudos-akinek-a-kiserletei-milliok-ehhalalahoz-vezettek-3866610/
  • Micklin P. 2014. The Siberian Water Transfer Scheme in Micklin P. et al. (eds.), The Aral Sea, Springer Earth System Sciences, DOI 10.1007/978-3-642-02356-9_16, https://www.researchgate.net/publication/302888269_The_Siberian_Water_Transfer_Scheme
  • Udvarhelyi K. – Bona I. 1951. Földrajz a közgazdasági középiskolák számára 208.p.
61 komment

Egy reménybeli új Selyemút?

2019. március 10. 17:17 - lezlidzsi84

A kiolvadó Északi-sarkvidékről szóló híradások mellett egyre gyakrabban hallhattunk az Európa és Ázsia közti utat lerövidítve, Oroszország északi vizein áthaladó kereskedelmi hajókról. Miközben 2018 elején Kína bejelentette, hogy tulajdonképpen ez a terület is jól passzolna az „Egy öv – egy út” (alias Új Selyemút) gyűjtőnevű szállítási és geopolitikai projektjébe, Oroszország is erősítette katonai jelenlétét északi területein.

Az északi felbolydulást környezetvédelmi, politikai, geopolitikai hozzáállásától függően más-más előjelekkel kommentálják az egyes szereplők.

Elsőként tisztázzuk az alapfogalmakat: Északkeleti-átjárón az Atlanti- és a Csendes-óceánt Eurázsiától északra összekötő vízrendszert értjük, illetve a mindennapi használatban ennek partközeli, nyáron többé-kevésbé jégmentes részét. Az Északnyugati-átjáróhoz hasonlóan itt is több potenciális hajózási útvonalról van szó, de az Eurázsiát északról övező, az észak-amerikainál jóval kisebb kiterjedésű szigetvilág miatt több nyílt vízi és jóval kevesebb szorosban haladó szakasszal. Az egyik, gyakran emlegetett víziút az „Északi tengeri út” (Northern Sea Route), mely a partközeli útvonal Novaja Zemljától keletre található szakasza, tulajdonképpen az a rész, amelyen a hajók partközelben, nagyrészt orosz felségvizeken haladnak, és amelyet a szovjetek/oroszok már a XX. század első fele óta igyekszenek nyáron nyitva tartani.

map_of_the_arctic_region_showing_the_northeast_passage_the_northern_sea_route_and_northwest_passage_and_bathymetry.png

 A főbb, útvonalrövidítést kínáló jeges-tengeri útvonalak  - (forrás)

 

 Legrövidebb: a transzpoláris útvonal

Egy „reménybeli” – jelenleg még leginkább csak tengeralattjárókkal és jégtörőkkel járható –útvonalváltozat a transzpoláris útvonal, mely nagyjából egyenes vonalon haladna az Északi-tenger és a Bering-szoros között, az Északi-sarkot elég jól megközelítve. Főként ennek az útvonalnak a 2030 körülire becsült nyári „jégmentességére” várnak a nem orosz érdekeltek, elsősorban két okból. Egyrészt ez nem orosz felségvizeken vezetne, ami nemcsak a hajózás, hanem a kitermelhető nyersanyagok feltárása és kiaknázása miatt is hasznos lehet. Másrészt ez tényleg a lehető legrövidebb útvonal, azaz jóval több potenciális útvonalon kínál rövidebb szállítási távolságot a mostani bejáratott hajózási vonalaknál.

Az Északkeleti- (illetve eredetileg az Északnyugati-) átjárótól várt legfőbb előny ugyanis ez: az óceáni hajózóútvonalak lerövidítése. Glóbuszunk csúnya tréfája az emberi civilizáció számára, hogy a lakható szárazföldek zöme az északi féltekén található, de ezek a jelenlegi éghajlati körülmények mellett egyben hatékonyan is blokkolják a szintén nagyrészt északon található népességközpontok közötti hajózási utakat. Állandóan hajózható óceánközi kapcsolatok csak messze délen, valamint újabban a közepes szélességek mesterséges átjáróin (a Szuezi- és Panama-csatornán) állnak rendelkezésre, ezért lett fontos használható útvonalakat keresni északon. Ha jobban megnézzük a földgömböt (vagy egy északi-sarki középpontú térképet), azt is láthatjuk, hogy az Arktiszon át jóval rövidebb az óceánok közti távolság, mint az alacsonyabb szélességeken – ez magyarázta az Északnyugati- és kisebb mértékben az Északkeleti-átjáró utáni szüntelen kutatást.

Mit is jelent mindez számokban? Európa legforgalmasabb – az összes forgalom mintegy felét kitevő – északnyugati kikötőzónájából (a Le Havre–Hamburg közötti és a brit kikötőkből) a Szuezi-csatornán átvezető hajóút Yokohamába mintegy 11 000 tengeri mérföldes, azaz 20 373 kilométeres, helyette az „Északi tengeri úton” csak 13 ezer kilométert kellene hajózni, ha Sanghaj az úti cél, 19 500 helyett 14 800 kilométert, sőt még Hong Kong és Manila elérése esetében is rövidebb lenne az északi út. (A legnagyobb nyersanyagszállítók számára egyébként a Szuezi-csatorna nem elég mély, ezek jelenleg Afrikát megkerülve közlekednek – esetükben szinte bármely kelet- és dél-ázsiai célpont felé rövidebb lenne északkeleten hajózni.)  A még rövidebb transzpoláris útvonal természetesen tovább bővítené azoknak az útvonalaknak a listáját, amelyek esetében megtakarítást érhetnek el a szállítmányozók.

Nemzetek és érdekek

Ugyanakkor az Északkeleti-átjárót sokkal kisebb felhajtás övezte, mint a ma Kanada északi területein található – egyébként sokkal veszélyesebb és nehezebben hajózható – északnyugati társát. Ennek oka egyrészt az, hogy az átjárókeresésben elsősorban az újkor nagy hajósnemzetei voltak érintettek: a spanyoloknak és a portugáloknak délebbi érdekeltségeik miatt általában kevésbé voltak fontosak a vélt átjárók, az angolok és a hollandok viszont már a XV–XVII. században megkezdték a kutatást, többnyire kiábrándító eredménnyel: olyan mennyiségű jéggel találkoztak, ami a kor viszonyai között lehetetlenné tette a tartós hajózási kapcsolatok kialakítását. Másrészt a XVII. század során a szárazföld belsejéből, a nagy folyamok felől közelítő orosz felfedezők nagyjából feltárták az Északkeleti-átjáró partvidékét, megerősítve, hogy nem teljesen járható vidék a komolyabb hajók számára, illetve a terület orosz kézbe kerülésével a vetélytársak számára sem volt már vonzó annyira a terület. A nem igazán hajósnemzet oroszok pedig érthető módon inkább a szárazföldi-folyami kommunikációs kapcsolatokra alapoztak a keleti területekkel való összeköttetésben. Ezért szenteltek az Észak-Amerikában megfelelő bázisokkal rendelkező angolszászok nagyobb figyelmet a XVIII–XIX. században az Északnyugati-átjárónak, mely a Franklin-expedíció és az utánuk kutatók drámai sorsában tetőzött

adolf_erik_nordenskiold_m_lad_av_georg_von_rosen_1886.jpgNordenskiöld és a Vega - (forrás)

 

Drámákban az északkeleti rész sem szűkölködött, de végleges megismerése és hajózásra fogása jóval simábban ment. Egyrészt a munka dandárját elvégző orosz kutatók viszonylag közel tevékenykedhettek bázisaikhoz, illetve bajba kerülésük esetén is viszonylag könnyedén segítséghez juthattak a szárazföldi (folyammenti) telepeken, úgyhogy a hajózóútvonalak feltérképezése már csaknem lezárult a XIX. század közepére, ugyanakkor kellett egy olyan jármű is, amivel „üzembiztosan” haladhatnak át az új útvonalon.

Ezt először a svéd Nordenskiöldnek sikerült elérnie a speciálisan felszerelt Vega gőzhajója révén, mellyel 1878. június 22-én indult Karlskrona kikötőjéből, majd Eurázsiát körbehajózva 1880. április 24-én ért Stockholmba. A „viszonylag” sima út ugyanakkor rámutatott néhány hajózási nehézségre is: jóllehet Nordeskiöldnek majdnem sikerült egyetlen nyár alatt végighajóznia az átjárón, a Bering-szorostól csupán néhány napnyira jégbe fagyott és áttelelni kényszerült – mindez nem volt jó ómen az Európa és Ázsia közötti forgalomban gondolkodóknak. A rákövetkező évtizedekben erre járók azután vagy az Északi-sarkot szerették volna megközelíteni, vagy az északabbi szigetvilágot feltárni (például a Payer-féle Osztrák-magyar expedíció), vagy pedig az átjáró bizonyos gazdaságilag fontosabb szakaszait szezonálisan megnyitni.

sevmorput.jpgA Nordenskiöld által végighajózott új északi útvonal (pirossal) és az 1869 óta használatos Európa-Távol-Kelet hajózási útvonal (kékkel) - (forrás)

Az első átszeléssel párhuzamosan került sor a hírhedt Jeanette-expedícióra, melynek résztvevői a Bering-szoroson keresztül igyekeztek a Jeanette nevű hajóval elérni az Északi-sarkot. Az expedíció katasztrófával végződött: a hajót az Új-szibériai-szigeteknél összeroppantotta a jég, és a 33 résztvevőből csak 13-an jutottak vissza a civilizációba.

Árulkodó hajóroncsok

A Jeanette egyes roncsdarabjait néhány évvel később Grönland partjainál vetette partra a víz – ez adta az ötletet Fridtjof Nansennek a vakmerő Fram-expedícióra: a Jeanette maradványait elszállító sarkközeli áramlás egy megfelelő hajót jégbe fagyasztva akár az Északi-sarkra is eljuttathat. Nansen végül azt nem érte el, de nagyrészt az ő útja alapján sikerült elég jól megismerni a Jeges-tenger jég- és áramlásviszonyait, ami később meglehetősen hasznosnak bizonyult. Ezt követően még jó néhány sarkkutató vette errefelé az irányt és ezek az utak – a terület egyre jobb megismerése ellenére – egyáltalán nem voltak veszélytelenek: közvetlenül az első világháború előtt két orosz expedíció is majdnem az utolsó emberig odaveszett.

Ennek ellenére a modern jégtörőhajók századforduló körüli megjelenése nyomán az oroszok már kisebb konvojokat juttattak a Kara-tengerre, a 30-as évektől pedig a nyári hónapokban rendszeresen haladtak át hadihajók, illetve teherhajók az átjáró teljes hosszán. A tranzitforgalom a nagyon rövid időablak, valamint a jégtörők szükségessége miatt még a szovjet időkben is korlátozott volt, nagyobb arányú teherforgalom inkább a jeges-tengeri szovjet kikötők ellátására bontakozott ki: ehhez elég volt a hajózóút bizonyos részeit időszakosan nyitva tartani.

yamal_2009.JPGA Jamal, egy tipikus orosz jégtörő, melynek segítségére még szükség lehet az útvonal nyitva tartására - (forrás)

 

A 90-es évek visszaesését követően viszont ismét megnőtt az érdeklődés az Északkeleti-átjáró iránt, az olvadó sarkvidéki jégtakaró miatt már egyre inkább tranzitútvonalként.

Az Északkeleti-átjáró ugyanis sokkal könnyebben hajózható, mint az Északnyugati-átjáró. Itt alig beszélhetünk szigetek közötti csatornákról, ahol feltorlódhat és akár évekig megmaradhat a jég, a kevés szorosban megfelelő a vízmélység, a tengeri jég nyári olvadása pedig megengedi a partvidéktől távoli navigálást is az út legnagyobb szakaszán. Szintén előny, hogy a hajózóút legalább részben kialakított: van néhány védettebb, kiépített kikötő, a szovjet/orosz fejlesztéseknek köszönhetően pedig jól térképezett és navigációs berendezésekkel legalább részben ellátott az útvonal – ezek a kanadai szigetvilágban teljesen hiányoznak.

figure1-350x417.pngA jégborítás 2018 márciusában. A téli jégfelszín alig csökkent, az Északkeleti-átjáró keleti része hajózhatatlan ezekben a hónapokban - FORRÁS: NATIONAL SNOW AND ICE DATA CENTER, UNIVERSITY OF COLORADO, BOULDER

Az Északkeleti-átjáróban való hajózás iránt a „bennfentes” oroszokon kívül az észak-európai hajósnemzetek, illetve a kínaiak érdeklődnek különösen. Az érdeklődés csak részben gazdasági, Kína esetében befolyásszerzési és hatalmi ambíciókról is beszélhetünk, illetve számos vállalat is érdeklődik az esetleges nyílttengeri nyersanyaglelőhelyek iránt. Ugyanakkor a legtöbb, az átjáró megnyílásához nagy várakozásokat fűző (gyakran a kínaiak vagy az oroszok irányában erősen elfogult) kommentár elhanyagol egy elég súlyos tényt: az átjáró megnyílása még nagyon hosszú ideig csak évszakos lesz, 10–15 év múlva számolhatunk jó esetben 2–4 hónapos hajózási idénnyel a part menti hajózóúton, ami a legtöbb esetben a nyersanyagok kinyerését is lehetetlenné teszi. Arról se feledkezzünk meg, hogy az Északkeleti-átjáró potenciális hajózóútvonalai jóval északabbra húzódnak, mint az északnyugatié, és épp ezek a részek találhatók legközelebb az északi félteke hőmérsékleti minimumához, a híres, hírhedt verhojanszki „hidegkatlanhoz” – ez egyrészt elhúzódó jégtorlaszokkal járhat együtt, másrészt az extrém időjárási eseményeknek való nagyobb kitettséggel.

figure1-350x417_1.pngA tengeri jég kiterjedése 2018 szeptemberében. A sokéves átlaggal szemben az Északkeleti-átjáró (az Északnyugatival ellentétben) a késő nyári hónapokban már jégmentes, de a Tajmir-félszigettől keletre közel van a jégborítás széle. FORRÁS: NATIONAL SNOW AND ICE DATA CENTER, UNIVERSITY OF COLORADO, BOULDER

 

Jégtörőkkel és anélkül

Az elkövetkező évek realitása valószínűleg az lesz, hogy speciálisan megerősített, akár jégtörő képességű tartályhajókkal sokkal rendszeresebbé válik a (részben kínai tőkével felfejlesztett) jeges-tengeri orosz kőolaj- és földgázterminálok kiszolgálása, jellemzően az európai oldalról. Ezen az útvonalon ugyanis általában sokkal hosszabb hajózási idénnyel lehet számolni, speciális jégtörő tankerekkel pedig csaknem egész évben lehet hajózni. Emellett a Tajmir-félszigettől keletre lévő kritikus szakaszon a jobb években jégtörők segítsége nélkül várhatóan egyre nagyobb (de a világkereskedelem egyéb fő hajózóútjaihoz képest elenyésző) számú hajó fog áthaladni az Európa és Ázsia közötti forgalomban. 2017-ben a Christophe de Margerie nevű, speciálisan erre az útvonalra épített, Norvégiából Dél-Koreába tartó orosz tartályhajó próbaképpen megtette már így az utat, igaz a hajó (és testvérei) leginkább a 2017 végén átadott Jamal gázterminált fogják kiszolgálni, a tranzitforgalomban vélhetően ritkábban vesznek majd részt.  

bada99ddb9989cb77f32c0e636b1b2ef.jpgAz orosz jeges-tengeri flotta büszkesége, a Christophe de Margerie a Jamal LNG terminálnál -(forrás)

 

A forgalom erőteljes növekedésének ugyanakkor még komoly gátat szab a rövid hajózási idény, a jégtörők esetleges használatának díja, illetve a nehezebb körülmények miatti nagyobb biztosítási díjak, melyek nagyban ellensúlyozhatják az útvonal rövidüléséből adódó költségcsökkenést. Tavaly a Maersk hajózási társaság is végrehajtott egy sikeres próbautat, de egyelőre még nem látják rentábilisnak erre a hajózást.)

728955e1fbde385dd52cba7ebff6d413.jpgAz átjáróban hajózás az év java részében korlátozott és kihívásokkal teli - (forrás)

Mindennek ellenére északon nagyon gyorsan változnak a viszonyok, a következő évtizedekben érdemes lesz odafigyelni erre a területre.

Jakab László

 

A cikk eredeti változata az ÉLET ÉS TUDOMÁNY 2019 évi 6. számában jelent meg

Felhasznált források:

 http://www.geopolitika.hu/hu/2018/06/27/selyemut-az-eszaki-sarkon/

https://en.wikipedia.org/wiki/Arctic_shipping_routes

https://www.nytimes.com/2017/08/25/world/europe/russia-tanker-christophe-de-margerie.html

https://en.wikipedia.org/wiki/Jamal_LNG

http://nsidc.org/arcticseaicenews/2018/03/

https://en.wikipedia.org/wiki/Adolf_Erik_Nordenski%C3%B6ld

14 komment

Mi lesz az Aral-tóval?

2019. március 06. 20:13 - vl519

Az Aral-tó pusztulása tipikus példája annak, milyen káros hatásai vannak, ha az ember beavatkozik a természetbe. Habár a hatóságok az utóbbi években felismerték a veszélyt és intézkedéseket tettek a tó megmentése érdekében, de még nem tudni ezek elegendőnek bizonyulnak-e. Vagy már késő?

aral_sea_1050x700.jpgAral-tó (forrás)

Tovább
27 komment

Védett homokdűnék az acelművek árnyékában

2019. február 27. 21:21 - Tranquillius

Donald Trump második nemzeti parkja

Az Amerikai Egyesült Államok ismét egy nemzeti parkkal gyarapodott! Méghozzá egy olyan államban, ahol addig még egy sem volt. Ráadásul egy olyan elnök alatt, akiről az embereknek nem a természetvédelem ugrik be először. Sőt, mi több egy olyan területen jött létre, ahol a természetvédelem évszázados defenzívába szorult az Államok legnagyobb acélműveinek árnyékában. Ismerkedjünk meg a Michigan-tó legdélebbi partvidékén található Indiana Dunes Nemzeti Parkkal!

mittal_burns_harbor.jpg

Tovább
14 komment

100 éves a "vörös térkép"

2019. február 21. 10:02 - DSegyevy

Hazánk talán legismertebb etnikai térképe, a Trianont megelőző béketárgyalások egyik legtöbbet emlegetett dokumentuma, a "vörös térkép" éppen ma száz éve, 1919. február 21-én jelent meg először nyomtatásban. Magyarország az Osztrák-Magyar Monarchia részeként 1918 őszén elvesztette az első világháborút. 1918. októberétől a különböző tudományterületek hazai képviselői rohamtempóban igyekeztek megszervezni a majdani béketárgyalásokon képviselendő magyar álláspont tudományos hátterét. Ez az időszak volt ugyanakkor a politika és a tudomány egyik legszorosabb összefonódásának időszaka is. Ezekből a munkálatokból, Teleki Pál, a Magyar Földrajzi Társaság akkori titkárának vezetésével a geográfusok is kivették a részüket. Teleki - kivált a spanyolnáthából történő lábadozása alatt - saját maga is szerkesztett anyagokat. Ezek közül a legismertebb alkotás az un. "vörös térkép", Magyarország néprajzi térképe a népsűrűség alapján, amelyet Nopcsa Ferenc segítségével szerkesztett meg. A térkép ismertségét elsősorban az adta, hogy ez volt az egyetlen olyan magyar dokumentum, amelyet az antant-hatalmak legfelső vezetői is biztosan megnéztek, ugyanis Apponyi Albert, a magyar békedelegáció vezetője 1920. január 16-án, híres védőbeszédét követően bemutatta azt a békekonferencia Legfelső Tanácsa képviselőinek.

1_kep_1919a_1500.jpg1. ábra: Teleki Pál: Magyarország néprajzi térképe a népsűrűség alapján. 1919. (első kiadás) A szerző saját példánya

Tovább
94 komment

Az ausztrál "beltenger" nyomában

2019. február 17. 16:43 - lezlidzsi84

A 19. század első felében az Ausztrália belső részeire merészkedő első európai felfedezők (behatolók) makacsul kerestek egy a kontinensbelső jelentős részét elfoglaló nagy tavat, vagy beltengert, de végül valami egész mást találtak helyette. Mi táplálta ezt a makacsul kitartó, végül tévhitnek bizonyuló elképzelést? Volt esetleg alapja az elképzelésnek a történelem előtti időkben?

Ausztrália partvidékének (és így valós méretének) európaiak általi megismerésére Cook kapitány expedícióját követően meglehetősen gyorsan sor került: a munkát Matthew Flinders fejezte be a kontinens körbehajózásával és a partvidék nagyon akkurátus feltérképezésével 1802-03-ban. Flinders munkája nyomán viszont a korabeli tudósok és földmérők egy zavarba ejtő ténnyel szembesültek: a térképezést végző hajós a kontinens partvidékén alig talált óceánba ömlő, komolyabb vízhozamú folyót. Ebből három következtetést lehetett levonni (persze  a nagy távolság és hiányos információk miatt jelen esetben több évtizedes ötletelést kell elképzelni):

1. A kontinens belseje óriási területen száraz. 

2. A kontinens belsejében egy nagy lefolyástalan tó vagy sóstó terül el.

3. Flinders benézett valamit, és nem vette észre a nagyobb folyamok torkolatait, esetleg azok a tenger felől nem annyira könnyen felismerhetőek.

A második és a harmadik állításnak volt egy érdekes közös metszete: lehetséges, hogy a kontinensbelsőt egy nagy kiterjedésű beltenger vagy tó foglalja el, ami egy gigantikus folyamon/öblön/szoroson keresztül bír lefolyással, aminek torkolatvidékét Flinders tévesen valami másnak (pl. partközeli szigetvilágnak) azonosította. Az ugyanis felettébb valószínűtlennek tűnt, hogy a tapasztalt navigátor több nagy torkolatot se vegyen észre, ugyanakkor az Arnhem-föld meglehetősen tagolt partvidékén azért előfordulhatott ilyen "baleset".

maslens_inland_sea_of_australia_1.jpgThomas Maslen 1830-as térképe Ausztráliáról - a kontinens belsejét képzeletbeli hegységek, folyók és egy nagy belső tó (tenger) tölti ki. Na és persze a maitól némileg eltérő  nevű országrészek - (forrás)

Tovább
10 komment

Colorado állam 697 oldala

2019. január 30. 20:00 - Tranquillius

Felnőtt fejjel körülbelül ugyanakkora földrajzos csalódás volt megtudni, hogy Colorado és Wyoming állam nem négyszög alakú (ill. foktrapéz - térképes ábrázolástól függően), mint amikor megtudtam, hogy az ötvenes években kiadott, ezen a tájon játszódó Winnetou regényekből a cenzúra eltávolította a klerikálisnak minősített részeket. Karl May regényét szerencsére azóta teljes kiadásban is el lehet olvasni, mostani bejegyzésünkben Colorado és Wyoming államok határait vizsgáljuk nagyítóval. 

pict0059.JPGUtah, Colorado, Arizona és Új-Mexikó közös határpontja

Tovább
13 komment

A legforróbb év Svájcban

2019. január 20. 15:03 - Tranquillius

Németországban és Svájcban 2019. január 18-án egy svéd diáklány példáját követve iskolások tiltakoztak a klímaváltozás ellen. Mivel a Pangea blog nem országos hírportál, ezért mi pontosabban fogalmaznánk; a klímaváltozás kérdéskörében a kormányuk által tanúsított inaktív magatartás ellen tiltakoztak. Figyelemfelhívó akciójuk hasznosságát többen meg fogják kérdőjelezni, mindenesetre a közeljövőben elképzelhető, hogy már nem kell kabátot vinniük a tüntetésre.  

schweiz_20180118.PNGDiákok tüntetnek Solothurn városában a "klímaváltozás" ellen 2019. január 18-án. (forrás)

Tovább
73 komment

Az Apollo-csoport és Bennu

2019. január 06. 17:20 - Hágen András

Kisbolygók a Naprendszer valamennyi térségében előfordulnak, ám két olyan tartományt is ismerünk, ahol igen nagy számban találhatók. A közelebb elhelyezkedő, ezért sokkal részletesebben ismert a Mars és a Jupiter pályája között található fő kisbolygó öv. A távolabbi pedig a Neptunusz pályáján kívül található Kuiper-öv. A kisbolygók kutatása napjaink egyik legnépszerűbb területe, különösen annak tudatában, hogy a Földünkre is hatással lehetnek. A főöv réseiből kiszóródó kisbolygók ugyanis olyan pályára állhatnak, amely keresztezi Földünk pályáját, és egy esetleges becsapódás katasztrófális következményekkel járhat. 

20170923bennu11.jpg

Tovább
6 komment

Cunami karácsonyra

2018. december 23. 19:42 - lezlidzsi84

A 2004 karácsonyán pusztító indiai-óceáni földrengés és az általa kiváltott cunami nemzedékünk talán legnagyobb és legtragikusabb természeti katasztrófája volt, melyet csaknem "élőben" követhetett az egész világ. Ma annak járunk utána, mi zajlott le a mélyben, mi okozta a példátlan, az Indiai-óceán térfogatcsökkenésével is járó katasztrófát?

us_navy_050102-n-9593m-040_a_village_near_the_coast_of_sumatra_lays_in_ruin_after_the_tsunami_that_struck_south_east_asia.jpgLetarolt szumátrai falu a 2004-es katasztrófát követően - (Forrás)

Tovább
76 komment