Pangea

Minden, ami földtudomány

5 perc geológia - Laurioni ezüst baglyok

2018. augusztus 12. 20:00 - Tranquillius

"Továbbhajózva elérünk Laurionhoz, ahol az athéniaknak egykor ezüstbányáik voltak."

Pauszaniász: Görögország leírása 1.1.

Geológiai szempontból értelmezve az ókori Athén aranykora tulajdonképpen egy miocén kori gránit intrúziónak köszönhető. Sőt az aranykor kifejezés is megtévesztő, hiszen az egy másik nemesfémen, az ezüstön alapult. Az Attikai-félsziget délkeleti csúcsán, a híres laurioni bányából kitermelt ezüstből vert pénz Indiától Algériáig megbecsült fizetőeszköz volt, ez finanszírozta az athéni hegemóniát, kultúrát, művészeteket, filozófiát, flottát, hadsereget és a városállam polgárainak jólétét.

Az első részben áttekintettük a földtant, a bányászat menetét és az érc kinyerésének módszerét. Érdemes ezzel kezdeni! 

9257764_1.jpg

Athéni ezüst tetradrachma Kr.e. 415-407 körül (forrás)

A Kr. e. V. századtól kezdve az athéni tetradrachma (=4 drachma) vált a legszélesebb körben használt ókori görög fizetőeszközzé. A híres laurioni ezüst baglyok az ókori kereskedelem révén berepülték az egész mediterrán térséget, mindenhol szívesen fogadták a tisztasága és állandó nemesfémtartalma miatt.

Ekkoriban minden városállam saját jelképpel ellátott pénzt vert. A korinthoszi drachmát lónak, az aiginait teknősnek, az athénit pedig bagolynak nevezték a rajta található szent szimbólumok miatt. Az athéni tetradrachma "fej" oldalán maga Pallasz Athéné istennő arcképe szerepelt, míg az "írás" oldalon szent szimbóluma a bagoly, egy olajág, valamint egy félhold. Súlya 17,2 gramm volt, értelemszerűen a drachma súlyának négyszerese. A drachma váltópénze az obolus volt, 1 drachma 4 obolust ért, egy obolust pedig tovább lehetett váltani négy tetartemoriára. Ez utóbbi a valaha vert legkisebb pénzek közé tartozik, súlya mindössze 0,18 gramm, átmérője 5-7 milliméter volt. 6000 drachma tett ki egy attikai tálentumot, ennek súlya megközelítőleg 26 kilogramm volt.  

akropolis_by_leo_von_klenze.jpgA laurioni ezüstből finanszírozott ókori presztízsberuházások (Leo von Klenze 1846) 

A laurioni baglyoknak is nevezett tetradrachma megjelenése Kr. e. 520-ra tehető. Ez a pénz jobb minőségű, tisztább volt az elődeinél, ezért a régészek és geológusok valószínűsítik, hogy az új pénzérmék megjelenése összefüggésben lehetett az ún. harmadik ércesedési kontaktzóna felfedezésével (részleteztük az első részben). Az athéni ezüstbőség nem is jöhetett volna jobbkor, a perzsa fenyegetés árnyékában. A laurioni bányák ekkoriban évenként 33,5 talentum ezüst jövedelmet hozott a polisznak. A perzsák ellen viselt háború során Themisztoklész az athéni hagyományokkal szakítva a bányák jövedelmét nem osztotta szét a polgárok között (fejenként kb. 10 drachmát kaptak volna), hanem egy óriási flottára költötte. Körülbelül 180 db egyenként 50 tonnás háromsor evezős gálya épült a laurioni bányákból ismeretlen idő alatt felhalmozott 2,6 tonna (100 talentum=600 ezer drachma) ezüstből, igaz eredetileg nem a perzsák, hanem a szomszédos Aigina renitens szigete ellen, akik sok borsot törtek már az athéniak orra alá. Ennek köszönhetően Athén egy csapásra a görög világ legnagyobb tengeri hatalma lett, a sorban második Korinthosznak is csupán 40 hajója volt. Themisztoklész döntését az idő Szalamisznál igazolta, Kr. e 480 szeptemberében, amikor tönkreverték a perzsa flottát. 

Athén hatalma később a peloponnészoszi háborúban hanyatlott le, a laurioni bányákban leállt termelés miatt is. Kr. e. 413-ban ugyanis a spártai hadsereg a renegát athéni Alkibiádész hadvezér tanácsára megszállta Dekeleia erődjét Athéntől északkeletre a hegyekben, ott ahol a modern-kori görög királysírok találhatók Tatio mellett. Ezidáig a spártaiak minden hadjáratuk után hazavonultak telelni, de az attika közepén álló erőd elfoglalásától kezdve állandósult a jelenlétük Attikában. Szinte az első dolguk volt a laurioni ezüstbányászat tönkretétele, hogy ezáltal megfosszák Athént a bevételeitől. A hadjárat során körülbelül 20 ezer bányász rabszolga szökött át a spártaiakhoz, alaposan megroppantva az athéni állam jövedelmeit, és elhozva végső soron Athén vereségét.

Körülbelül 4 évtizednyi tetszhalott állapot után a laurioni bányászat a Kr. e. 370 táján kezdett újra magához térni. Az újonnan felbukkanó bérlők elsősorban korábbi járatokat vettek újra művelés alá és általuk 340-re Laurion környéke ismét virágzásnak indult. Xenophón élete utolsó művében (Kr.e. 354 körül) úgy ír a bányákról, mint amelyeket már az ősidők óta művelnek. Ugyanő az isteni gondviselés jeleként tekintett rá, mintha az egek ezáltal is Athént szemelték volna ki, hogy a görög világ középpontja legyen.

"Az isteni gondviselés adta nekünk athéniaknak a kimeríthetetlen ezüstbányákat és mindazokat az előnyöket, amiket élvezünk a szomszédos városállamokhoz képest, akik mindezidáig képtelenek voltak akár egyetlen ezüst telért felfedezni a birtokukon."  

Xenophón azonban tévedett, egyetlen bánya sem kimeríthetetlen és a laurioni ezüstbányák jövedelmének elapadásával párhuzamosan az athéni hegemónia kora is leáldozott. Az első évszázadban Pauszaniász Görögország leírásában már múlt időben beszél a bányákról. Mi történhetett?

Az újabb válságot is a háborúk hozták el, habár ezek a harcok távol folytak már Attikától, ráadásul görög győzelemmel is jártak. Makedónia bekapcsolódása a görög kereskedelembe azt eredményezte, hogy olcsó(bb) trák arany és ezüst kezdte elárasztani a piacot. A végső csapást a makedón Nagy Sándor mérte az attikai ezüstbányászatra azzal, hogy legyőzte Perzsiát és megszerezte a bányáikat valamint (ezüst)kincseiket. A meredeken zuhanó ezüst árfolyama gazdaságtalanná és feleslegessé tették a kitermelést és Laurion bányáira lakat került. Ezzel párhuzamosan az athéni pénzérmék minőségromlása is megfigyelhető. Időnként, ha a gazdasági és politikai helyzet úgy hozta ismét megindult a bányászat. Ilyen esemény volt az amikor Kr. e. 168-ban Róma legyőzte Makedóniát és a békeszerződésben megtiltotta nekik a bányái művelését. A keletkező piaci rést próbálták római tőkével és rabszolgákkal betömni Laurionban — mindössze egy rövid időre. Miután Sulla elfoglalta Athént a kereskedelem, pénzgazdálkodás összeomlott, a város elvesztette külső birtokait és a Római Birodalom egyik vidéki központjának szintjére süllyedt.

laurion.jpgLaurion-vidéki bányák (forrás: wikipédia)

A bányajáratok korát a tárnákban talált faszén és kerámia-maradványok alapján sikerült azonosítani. Többségüket a Kr.e. V. és IV. században művelték, de a kutatók legnagyobb meglepetésére néhány helyen a kora bizánci időszakból (Kr. u V.-VI. sz.) is találtak művelésre utaló nyomokat. 

A bányák ezután 1300 éven keresztül aludták mélyben a csipkerózsika álmukat, mígnem egy különös affér után, 1864-ben a Mines de Laurium nevű francia társaság csókot lehelt a területre és újból művelés alá fogta.

Első hallásra bizonyára értelmetlen badarságnak hangzik, de a laurioni ezüstbányákat Szardínia szigetén fedezték fel újra. Ezt így mégis hogyan?

Valamikor az 1860-as évek elején egy görög vitorlás kötött ki Szardínián. Egy helyi bányatulajdonos, bizonyos Giovanni Battista Serpieri megvizsgálta a hajó ballasztját — történetesen laurioni meddő tartotta egyensúlyban a görög vitorlást — és látott fantáziát a bánya újranyitásában. Görög szempontból a történet főhőse Andreas Kordellas volt, aki felfedezte, hogy a meddő még tartalmaz kitermelhető fémet. A fiatal és már eleve eladósodott görög állam minden lehetőséget megragadott, hogy a bevételeit növelje, tőkéje azonban nem volt, hogy nulláról bányavállalatot hozzon létre. A tőkét Serpieri és egy marseille-i illetőségű vállalkozó Roux teremtette elő és 1864-ben létrejött a francia-olasz tulajdonú "Les metallurgies du Laurion" nevű vállalat. A salakból kinyert fémek, főként az ólom és cink már az első évben negyedmillió drachma adóbevételt hozott a görög államnak (mai értéken ez kb. 342 millió forint). 

Nem véletlenül vetett szemet a cégre a görög állam, hiszen miért is elégedne meg az adóbevétellel, amikor az egész hozamot megtarthatná. Ne gondoljuk, hogy a görög válság valami modern kori betegség... Amikor Poroszország 1871-ben legyőzte Franciaországot kísérletet tettek a francia-olasz cég megszerzésére. Az esetből nemzetközi botrány lett, de végül a görögöknek sikerült elérniük, hogy a cég tulajdonjoga 1873-ban egy konstantinápolyi görög bankár Andreas Syngrós kézbe került (Syngrós több görög üzletbe is beszállt, finanszírozta pl. a Korinthoszi-csatorna megépülését is). A görög bankár próbált tőkét szerezni az induló vállalathoz, de a laurioni bányanyitásból hamarosan egy spekulációs lufi lett és rengeteg görög veszítette el a befektetett pénzét. Serpieri ugyanis (talán bosszúból) az eladás előtt elhíresztelte, hogy Laurionban arany is található, amivel sikerült alaposan felsrófolnia a vételárat. A pletyka hamar terjedt és a népek az aranyláz hevében sorban álltak az új görög társaság részvényeiért. Csak ekkor jutott eszükbe, hogy Görögországban még tőzsde sincs, ezért a jegyzés a Oraia Ellas kávéházban indult meg. Az aranyból egy szó sem volt igaz, sőt ekkoriban már ezüstöt is csak nyomokban találtak. A parasztok, akik részvényre váltották földjüket, boltosok, akik boltjukat tették pénzzé a hamis reményért mindenüket elveszítették. Sosem látott szociális krízis jött létre Görögországban. Először, de nem utoljára. 

laurion_mines_5.jpgA Francia Laurion Bányászati Társaság ipartelepe 1890 körül (forrás: wikipédia)

1877-ben Serpieri újabb céget alapított; a Francia Laurioni Bányavállalat (FLB) bekapcsolta a Attika déli csücskét a nemzetközi gazdaságba, kiépült a bányászati és települési infrastruktúra, a kikötő, a bányákat a legújabb műszaki megoldásokkal termelték. Laurion lakossága 10 ezer főre duzzadt. Ez a vállalat már hosszabb életű volt, dominálta a laurioni érckitermelést több görög és francia vállalat mellett. 1882-ben több mint 20 bányászati részvénytársaság működött Laurion környékén. Miközben az FLB évi 107 ezer tonna ércet termelt ki, a legnagyobb görög társaság mindössze 7800 tonnát. A kitermelés 1977-ig folytatódott, amikor a bányák teljesen kimerültek.  

A felhagyott bányák emléke még ma is kísért a tájon. Az ipari épületek egy része műemlék, hiszen Laurion és környéke a 2014 óta világörökség része. Hasznosításuk sokféle lehet, a megőrzésükre tett kísérletek közül talán a legjobb példa a Laurioni Ásványtani Múzeum. A múzeumnak otthont adó parányi épület egykor a Syngrós által alapított görög bányavállalat ércmosó komplexumának házmesteri szállása volt. 1970-ben az egész ipari komplexumot lebontották, mindössze ez az épület maradt fenn. 1984-ben lelkes helyi gyűjtők létrehozták a "Etaireia Meleton Lavreotikis” (Laurioni Természettudományos Társulat) nevű nonprofit társaságot. Helyreállították az 1875-ben épült házat és létrehoztak benne egy a világon egyedülálló gazdagságú ásványtani gyűjteményt a környék nevezetes érceiből és ásványaiból. Összesen több mint 150 magánszemély ajánlotta fel saját ásványgyűjteményét, ill. otthon tárolt bányászati eszközét. A Múzeum egyetlen kiállítóterme naponta pár órára nyitja meg kapuit, fenntartását többnyire önkéntesek végzik. Érdemes felkeresni, egyedülálló látványosság! 

lavrio_museo.jpgLaurioni Ásványtani Múzeum (forrás)

Laurion környékéről összesen 610 ásványfajtát írtak le, ez 16%-a a világon ma ismert ásványoknak. Az ember nem is gondolná, de ebben a parányi múzeumban 220 ásványfajta összesen 740 példánya látható kiállítva, egyrészt összetétel (szulfid, szilikát, stb.), másrészt az adományozó gyűjteménye alapján. További 2500 ásvány példány található a raktárakban, köztük olyan ritkaságok is, amelyek csak a laurioni régióban találhatók, ill. itt írták le őket először. Többségük másodlagos ásvány, azaz a bányászat melléktermékeként jöttek létre az ókorban kibányászott vas, réz, ólom és cink tartalmú meddőn a szabad levegőn alakult ki (pl. a serpierit).

További fontos ásványok Laurionból (itt is):

  • Laurionit - PbCl(OH)
  • Serpierit - Ca(Cu,Zn)4(SO4)2(OH)6•3H2O
  • Ktenasit- Zn(Cu,Zn)4(SO4)2(OH)6 · 6H2O
  • Georgiadesit - Pb4(AsO3)Cl4(OH)
  • Thorikosit - Pb3Cl2(OH)(SbO3,AsO3)
  • Kamarizait - Fe3+3(AsO4)2(OH)3 · 3H2O
  • Paralaurionit - polimorf laurionit 


1288016990-laurionit.jpgLaurionit (PbCl(OH)) (forrás)

Ásványokon kívül a kertben találkozhatunk nagyobb bányászati eszközökkel, pl. csillékkel, miközben odabenn szemrevételezhetők kicsiben az athéni állam aranykorát megalapozó "laurioni ezüst baglyok". A laurioni ólom melléktermékeként kinyert ezüstből megteremtett athéni aranykor pedig nagyban tanulmányozható a görög főváros Akropoliszán, és a világ nagy múzeumaiban. Bár ez a rész sokak számára jobban ismert történet, mint az Attika déli részén található lyukak a földön és romok a felszínen...

 

Ajánlott és felhasznált irodalom:

5 komment

5 perc geológia - Ólomból kinyert ezüstből jött el az athéni aranykor

2018. augusztus 05. 18:00 - Tranquillius

"Továbbhajózva elérünk Laurionhoz, ahol az athéniaknak egykor ezüstbányáik voltak."

Pauszaniász: Görögország leírása 1.1.

Geológiai szempontból értelmezve az ókori Athén aranykora tulajdonképpen egy miocén kori gránit intrúziónak köszönhető. Sőt az aranykor kifejezés is megtévesztő, hiszen az egy másik nemesfémen, az ezüstön alapult. Az Attikai-félsziget délkeleti csúcsán, a híres laurioni bányából kitermelt ezüstből vert pénz Indiától Algériáig megbecsült fizetőeszköz volt, ez finanszírozta az athéni hegemóniát, kultúrát, művészeteket, filozófiát, flottát, hadsereget és a városállam polgárainak jólétét. 

1200px-mines_1.jpgRabszolgák a laurioni ezüstbányában

Ilyen sem volt még. Mai rendhagyó 5 perc geológia cikkünket kénytelenek voltunk kettészedni terjedelmei okok miatt. A laurioni ezüstbányák témája olyannyira szerteágazó, hogy kár lett volna belőle kihagyni akármelyik részt. A cikk első részében a terület nem mindennapi földtani viszonyait, az ércesedést, az ókori bányászat érdekességeit valamint az ezüst kinyerésének folyamatát vizsgáljuk meg!

Laurion jelenleg egy 7 ezer fős kikötővároska Attika keleti partján. Athéntól mintegy 60 kilométerre található a Makronisos (börtön)szigettel szemben. Az elnevezés a környező dombvidékről hagyományozódott a településre; az ókorban és a középkor elején még Thorikosnak (Θορικός) hívták, a középkortól 1908-ig pedig Ergastiria néven ismerték. Több névalakja létezik, az általunk használt latinos Laurion a legelterjedtebb a hazai szakirodalomban a görögös Lavrion ill. a ma hivatalos Lavrio (Λαύριο) mellett. 

Az ókori bányászat által felvirágoztatott Thorikos egyike volt a 12 ősi athéni településnek, amely a városállamot alkotta. A település jelentőségét mutatja a Velatouri-hegy oldalában épült színház, ahol 2700 néző is helyet foglalhatott. A falakkal védelmezett, de fokozatosan eljelentéktelenedő bányavárost Kr. e. 86-ban Sulla seregei rombolták porig.

Az ókori Thorikos környékén az első bányászok mintegy 5000 évvel ezelőtt jelentek meg a késő neolitikumban és szinte folyamatos volt a művelés (háborús időszakoktól eltekintve) egészen a telérek kimerüléséig, azaz a Kr. e. I. századig. 

1024px-carte_du_laurion_antique.jpgAz ókori Laurion (forrás: wikipédia)

A Laurion elnevezés eredetileg egy középhegységi területet jelölt Attika délkeleti csúcsán; magassága a 650 métert sehol sem haladja meg. Messze az Égei-tengerbe nyúló délkeleti csúcsán találjuk a híres szunioni Poszeidón templom romjait. Ezen a körülbelül 150 négyzetkilométeres területen helyezkedtek el a laurioni ezüstbányák. Az ezüstbánya kifejezés kissé megtévesztő, ezért pontosítani kell; Laurionban elsősorban ólmot, kisebb részben rezet, vasat és okkert bányásztak, az ezüst az ólombányászat mellékterméke volt. Az ezüst és ólombányászat részletes taglalása előtt érdemes megemlíteni az ókorban ugyancsak igen híres helyi okkerbányászatot. Ez a vas-hidroxid kölcsönözte az attikai kerámiák négy alapszíne közül a vöröset. Minőségét id. Plinius mellett az építész Vitruvius is méltatta.

Délkelet-Attika tömegét főként kristályos és metamorf kőzetek alkotják, ezeket helyenként karbonátos takaróredők fedik. A legidősebb üledékek az autochton "Kamariza sorozatban" található formációk, melyek a triásztól az kora juráig tartó időszakban ülepedtek le. A legjellemzőbb kőzetek — kristályos palák, a dolomit és a márvány — eredetileg karbonátos üledékként, képződtek, vastagságuk helyenként a 150-200 métert is meghaladják. A sorozat keresztmetszete egy szendvicsre emlékeztet, ahol két réteg márvány közé egy csillámpala réteg települt. A Kamariza-sorozat legfelsőbb rétegeiben 1 méternél nagyobb oldási üregek találhatók, melyeket az alapkőzet kavicsaiból létrejött konglomerátum tölt ki. Ez arra enged következtetni, hogy a Kamariza-sorozat üledékei a jura időszakban felszínre kerültek és megindult rajta a karsztosodás, mielőtt a kréta időszak albai emeletében újra megjelent a tenger és annak üledéke az ún. "Plaka sorozat" amely egy késő jura - kora kréta időszakban keletkezett mészkőréteg. A Plaka-sorozat felett idősebb, jura korú, metamorf kék csillámpala takaróredő maradványokat (Laurioni kék csillámpala egység) találni. A két összletet egy tektonikus sík választja el, melyen az idősebb csillámpalák a fiatalabb mészkövek fölé kerültek. Apróbb szigetekben (hegycsúcsokon) ősi óceáni aljzat-darabokra lelni, ezek a meta-ofiolitok ugyancsak jura korúak lehetnek. 

geological-cross-section-with-mineralized-contacts-ancient-mining-shafts-and-networks.pngA laurioni ércesedés földtani szelvénye (forrás)

Laurion érctelepei epigenetikusak, azaz a kőzetek kialakulása után jöttek létre. A fentebb leírt metamorf kőzetek keletkezésük idején mészkövek és agyagpalák voltak, melyek az eocén korban a Hellenidák kiemelkedésével párhuzamosan metamorfózist szenvedtek, ekkor alakultak át a karbonátos kőzetek márvánnyá, az agyagpalák pedig csillámpalává. További — jelentős ércesedéssel kísért — metamorfózis zajlott le a harmadidőszakban, amikor az Eurázsiai hegységrendszer felgyűrődésével párhuzamosan egy miocén granodiorit intrúzió közelítette meg alulról a már metamorfizált kőzetrétegeket. Forróvizes oldatok járták át a repedéseket és a karbonátos és kristályos palás rétegek kontaktzónájában metaszomatózis játszódott le. A szubvulkáni fázisban lassan kihűlő forróvizes oldatok átalakították a kőzetalkotó ásványok vegyi összetételét, így jöttek létre a Lauriont híressé tévő ólom-, réz- és ezüsttartalmú ásványok és az őket hordozó szkarnos kőzettest.

galenit.jpgGalenit (PbS) forrás: Mineralogisches Museum Bonn; wikipédia

Laurion környéke igen gazdag különféle ásványokban. A mindat.org honlap összesen 522 féle ásványt sorol fel (az UNESCO laurioni adatlapja csak fele ennyit), ezek között 20 olyan van, amelyet itt írtak le először, vagy csak itt fordul elő. Közülük kétféle ólomérc fordult elő nagyobb tömegben, a galenit (ólom-szulfid - PbS) és a cerusszit (ólom-karbonát - PbCO3), továbbá jelentős volt a smithsonit  (Cink-karbonát - ZnCO3) előfordulás. Az feketés-ezüstös galenit és a sárgás cerusszit ásványok ólomtartalma viszonylag magas (86,6% ill. 77,5%). A bányászatnál azonban nem tisztán ólomásványokat termeltek ki hanem velük együtt meddőt is. Az ezüst részecskék az ólomásványok között elszórva jelentkeztek. A kibányászott anyag feldolgozása során 1 tonna ércből 200 kilogramm ólmot nyertek ki emellett járulékosan körülbelül 400 gramm ezüstöt. 

cc8991-cerussite.jpgCerusszit (PbCO3) https://www.crystalclassics.co.uk/product/cc8991/

smithsonit.jpgSmithsonit (ZnCO3) (forrás:wikipédia)

Összesen három ércesedési kontaktzónát tártak fel a laurioni bányá(szo)k. Számozásukat felszínről kezdték, abban a sorrendben, ahogy az ókori kitermelés is zajlott. Az első kontaktzóna a jura kék csillámpala (S2) és a mészkő és/vagy a felső márvány rétegek között jött létre. Itt kalcitos-fluoritos mátrixban találhatók az ólom, cink és ezüst szulfid pettyek. Mivel ezek estek a legközelebb a felszínhez az itt található ércet termelték ki legelőször a késő neolitikumtól (Kr. e. 3200 körül) kezdődően. A második kontaktzóna a Kamariza csillámpala és a felső márványrétegek között alakult ki. Az itt található többé-kevésbé breccsásodott kvarcos, fluoritos mátrixban található cerusszit és smithsonit ásványok kitermelése alapozta meg a bronzkori mükénéi civilizációt. A harmadik, legalsó és egyben leggazdagabb kontaktzónát Kr. e. 520 körül találták meg. Az alsó márványréteg felszínén található üregekben cerusszit és vasoxid ásványok keletkeztek egy kalcit-fluorit-kvarc mátrixban. Az innen mélyműveléssel kibányászott ércek alapozták meg az athéni hegemóniát az ókori Görögországban. 

mines_4.jpgAz ércesedés kontaktzónái (I., II., III.) és Laurion bányái. C1 alsó márvány C2 felső márvány S1 alsó kristályos pala, S2 felső kristályos pala. (forrás: wikipédia)

A harmadik kontaktzóna felfedezését segíthették a ritka felszíni kibukkanások, például a Spitharopoussi-hegy oldalában, amelyet később a lelőhely extrapolálásával már könnyedén kitermelhettek. A könnyedén kifejezés természetesen nem fedi a valóságot, a bányában ugyanis embertelen körülmények uralkodtak. Ugyan az összes laurioni bánya a polisz tulajdonában volt, de nem Athén városa művelte, hanem vállalkozóknak adták ki bérleti díj fejében. Démoszthenész egyik beszédében említ egy Pantainetosz nevű vállalkozót, aki három évre bérelt 90 bányajáratot 9000 drachma megfizetése ellenében. A bérlők tehát a legvagyonosabb athéni polgárok közül kerültek ki, akik megtehették, hogy megbízottjaik révén akár 1000 rabszolgát dolgoztattak Laurion hegyei mélyén. A bányászat fénykorában összesen körülbelül 30 ezer rabszolga, köztük hadifoglyok, adósok, bűnözők, sőt gyerekek is vájták a sziklát, hogy hozzáférhessenek a vékony telérekhez. Nem véletlen, hogy az ókori Görögország legnagyobb rabszolgapiaca éppen Szunionban volt, ahol egy felnőttet 150-200, egy gyereket 50-100 drachmáért árultak, a bányász tapasztalattal rendelkező rabszolgák ára csaknem megközelítette a szebb gyereklányok árát. A rabszolgamunka költsége miatt a bérlők hamar áttértek a munkakölcsönzésre, ahol mások rabszolgáival dolgoztattak, csupán a munkaköltséget fizetve a tulajdonosnak, ami kb. napi egy obolos volt. 

minesshaft.jpgLaurioni akna (forrás)

Mivel a bányajáratok tágítása fölösleges munkaerő pocsékolás lett volna a legtöbb helyen megelégedtek azzal a szélességgel és magassággal, ahol az ércesedés előfordult, talán még azt vették figyelembe, hogy egy bányász beférjen a járatba. Éppen ezért 50-60 cm széles és 60-90 cm magas tárnáknál nem találunk tágasabbakat. Volt, hogy hiába fáradtak. Egy esetben 59 méter mélységű aknát vájtak a kristályos palában, remélve, hogy elérik a márvány kőzet határán lévő kontaktzónát. Amikor elérték nem találtak ércesedést, ezért otthagyták az aknát. Mint később kiderült csak a kristályos palában található vékony mészkőlencsére bukkantak, az érctelep eléréshez még további 20 métert kellett volna megtenni. A legmélyebb ilyen feltáró akna mélysége 119 méter volt (kb. 40 emelet). 

Amikor egy akna elérte a kontaktzónát oldalirányban tárnákat fúrtak és egészen addig bányászták, amíg ki nem merült a telér. Néhány könnyen hozzáférhető bányarendszer kivételével nincs jele annak, hogy különböző korokban felújították volna bennük a művelést. Nem használtak tartószerkezeteket, néha ugyan meghagytak egy-egy kőzetpillért az ércben, hogy ne szakadjon a fejükre a hegy, de belátható, hogy a bánya bérlőjének az volt az érdeke, hogy minél kevesebb ilyen pillér maradjon egy tárnában, hiszen ezáltal csökkent a haszna. Az athéni állam hozott egy olyan törvényt, amely halálbüntetés terhe mellett tiltotta meg a pillérek kitermelését, bár nem munkavédelmi okokból, hanem ezért mert ezek a pillérek egyben birtokhatárok is voltak. Más okokból sem volt életbiztosítás ilyen helyen dolgozni. A szűk járatokban alig volt levegő, az olajmécsesek és a dolgozó emberek hamar elhasználták odalenn a levegőt, ahol 30 méteresnél nagyobb mélységben amúgy is csak 30 percig lehetett kibírni. A levegőztetést több és szélesebb akna fúrásával próbálták biztosítani, ahol az ellenkező irányban mozgó ember és ércszállító liftek némi oxigént juttattak a bányajáratokba. 

Az ókori érclelőhelyek környezetét a felszínen és a mélyben egyaránt nehéz rekonstruálni. Annak ellenére, hogy a római korig folyamatos művelés alatt állt a terület a XIX. századi bányászati reneszánsz eleinte a felszínt alakította át az ókori meddők újrahasznosításával, később a mélyben maradt ércet is a felszínre hozták sok régi bányajáratot megsemmisítve. A felszínen maradt létesítmények például a masszív ércmosók, vagy a hatalmas ciszternák szerencsére többnyire átvészelték az eltelt időt és manapság régészek, bányászok, geológusok és történészek járnak csodájukra. De minek kellett ennyi víz az ezüst kinyeréséhez?

cisterna.jpgÓkori ciszterna, kijárattal (forrás)

Az érc osztályozása már a felszínre kerülésnél megtörtént, a meddőnek ítélt kőzetet a bánya kijáratánál kiszórták a meddőhányóra. Míg a 30%-nál nagyobb ólomtartalmú érceket egyenesen az olvasztóba küldték, az ezüst tartalmú ólomérceket először összetörték és ércmalmokban megőrölték. A homokszemcse-tartományba eső ércet elteregették egy enyhén lejtő, négyszög alakú ércmosóba, ahol vizet engedtek rá. A víz a könnyebb szemcséket (meddő) távolabb hordta, míg a nehezebb ólomérc hamarabb megrekedt. Hasonló ércdúsulási folyamat természetes úton is végbemehet, az ilyen telepeket torlatoknak nevezzük. A torlatok általában folyóvíz hatására halmozódnak föl, Attika mediterrán éghajlatán azonban a víz ritkább vendég. Hogy a folyamatos termelést fenn tudják tartani szükség volt víztározók építésére. Ezek lehettek esővízgyűjtő ciszternák vagy a völgyekből lefutó vizeket visszaduzzasztó létesítmények. Valamilyen szinten az elhasznált vizet újrahasznosították ülepítőkben, ahol a meddőt el tudták távolítani belőle. A nedves ércet ezután szárítókban teregették szét.

Ma már nagyon nehéz rekonstruálni milyen minőségű ércet termeltek ki Laurion bányászai. A cerusszit, vagy a galenit dominált? Geológusok kiderítették, hogy az antikvitás meddőiben a cerusszit dominált. Ez azonban csalóka volt, a cerusszit ugyanis a galenit mállásakor keletkezett és a cerusszitrészecskék magja tulajdonképpen galenit volt. Az átalakulás nem geológiai, hanem csak archeológiai időtávlatban ment végbe. 

Ismeretlen az ércek pontos ezüsttartalma is, hiszen ez akár telérenként is változhatott. A felhagyott tárnákban talált ezüst sem vezet nyomra, hiszen azokat feltehetően azért hagyták fel, mert kimerültnek nyilvánították. Az ókori szerzők egyetértenek abban, hogy a harmadik kontaktzóna rejthette a legtöbb ezüstöt, melynek felfedezése repítette Athént a görög világ élére. A geológusok körülbelül 0,1-0,2%-ra teszik az ércek átlagos ezüsttartalmát, miközben 1000 rész kinyert tiszta ólomra kb. 3-4 rész tiszta ezüst jutott.

Ezüstöt két lépésben nyertek ki az ólomércből. Az ércmosóban dúsított érc egy kohóba került, ahol olvasztással egy ezüstben gazdag ólmot és salakot nyertek. Utóbbi a meddőhányóra került. Második lépés volt az ún. kupellálás, melynek során az ólmot magas, de még az ezüst olvadáspontja alatti (962 °C) hőfokon, levegő befúvással tovább hevítették. De mi szükség volt erre, amikor ólmot a gáztűzhelyen egy lábasban is lehet olvasztani?

decadrachm_of_athens.jpgVégtermék: a 43 grammos athéni ezüst dekadrachma (forrás)

A kupelláció nem az ólom, hanem az ezüst kinyeréséről szól. Az eljárás során 99%-os tisztaságú ezüst nyerhető, melléktermékként pedig töménytelen mennyiségű eloxidált ólom (más néven lithargyros, hivatalosan ólom(II)-oxid, PbO, ólomglét) keletkezik. Annak ellenére, hogy az ólomglét az ezüstgyártás mellékterméke volt rendkívüli erőfeszítéssel és technológiával dolgozták fel. Ennek két fő oka volt, egyrészt a benne maradt ezüstöt próbálták kinyerni, másrészt a lithargyrost az orvostudomány és a kozmetika hasznosította. Ókori szerzők írásaiban az attikai ólomglétről csak szuperlatívuszokban beszéltek. Ezt a zabkása-szerű anyagot üstökben főzték víz, árpa és búza hozzáadásával; a szervesanyag az ólomglét vivőanyaga volt. 

A laurioni ezüstbányák összes hozamát sokan próbálták felbecsülni, az athéni éremkibocsátás, a bányajövedelmek vagy a működési költségek alapján. Nagyon óvatos becsléssel körülbelül 1,4 millió tonna ólmot és 3500 tonna ezüstöt hoztak fel a felszínre az ókori Laurionban. A 99%-os tisztaságú ezüst az athéni államkincstárba vándorolt, igaz áttételesen a bérlőkön keresztül. A kupelláció során elért tisztasága tette az athéni ezüstpénzeket megbecsültté és keresetté az egész ókori görög világban, sőt még azon is túl. 

A bejegyzésünk második részében közelebbről is megvizsgáljuk mit vettek az athéniak ennyi rengeteg pénzből és választ adunk a kérdésre, hogy mi lett a laurioni ezüstbányászat sorsa.

 

Ajánlott és felhasznált irodalom:

7 komment

Ahol a hajók meghalnak

2018. július 29. 12:43 - lezlidzsi84

Minden komolyabb infrastruktúrát nélkülöző, homokos-iszapos tengerpartra futtatott sokemeletes hajótorzókon nyüzsgő munkáshad, a partot borító kaotikus fémtörmelék között fekete füsttel égő üzemanyagtócsák – ez a dél-ázsiai hajóbontók világa, némelyek szerint pokla, ahol a legtöbb kereskedelmi hajót eléri a végzete. A leghírhedtebb helyszín, az indiai Alang az ezredfordulón egy emblematikus társadalmi-környezeti vita tárgya volt, mely nem csak érdekes etikai kérdéseket vetett fel, de rámutatott az első és harmadik világ közti kapcsolatok visszásságára is az egyre gyorsabban átalakuló globális világban.

Miért épp Dél-Ázsiában bontják el a legtöbb tengerjárót? Némileg leegyszerűsítve: az alacsony munkaerőköltség és a kedvező importvámok eredőjeként alakult ki a térség 1980-as, 90-es évek óta tartó dominanciája a szektorban, megtűzdelve néhány kedvező természetföldrajzi jellemzővel.

1_kep.jpg„Kézműves” módszerek a chittagongi bontóban - (forrás)  

Tovább
15 komment

Mi lesz veled, Afrika?

2018. július 22. 16:28 - lezlidzsi84

Afrika (ezen belül is Fekete-Afrika) kitartóan magas népességnövekedési ütemével kapcsolatban kifejezetten hajmeresztő előrejelzések jelentek meg, az ENSZ "közepes" forgatókönyve szerint 2100-ra akár 4,4 milliárd fősre is nőhet a fekete kontinens lakossága,  mivel első ránézésre alig érvényesül a demográfiai átmenet a kontinens java részén, vagyis a népességgyarapodás üteme továbbra is igen magas. Mai írásunkban - történelmi példákkal, párhuzamokkal megfűszerezve - annak fogunk jobban utánajárni, hogy valóban megalapozottak-e a hasonló szcenáriók, illetve, hogy mennyire megalapozottak a növekvő afrikai lakossággal kapcsolatos migrációs félelmek?

eves_novekedes.pngA Föld országainak népességnövekedési üteme 2015-ben - jól láthatóak Fekete-Afrika kimagasló értékei, miközben a legtöbb országban már erősen lecsengőben van a népesség erőteljes gyarapodása - (forrás

Bevezetőként érdemes megjegyezni, hogy a demográfia igencsak nehéz "terep", a sok generáción át érvényesülő (ismétlődő) hatások miatt a politikusi ígéretek és társadalommérnökösködő elképzelések valamint a kocsmai bölcselkedések egyik legnagyobb temetőjeként is tekinthetünk rá, de természetesen a demográfiai előrejelzésekkel foglalkozó szakértőknek sincs könnyű dolguk, ahogy azt valamennyire Oroszország kapcsán már végigjártuk.

earthlights_dmsp_cropped_to_europe_and_africa.jpgAfrika számára vonzó bevándorlási célpont lehet a jóval fejlettebb Európa - (forrás)

Ahhoz, hogy Afrika népességgyarapodását megfelelő kontextusban tudjuk értékelni, érdemes röviden áttekinteni az emberiség és az egyes kontinensek népesedéstörténetét. Természetesen pontos adatokkal kontinenstől függően csak a 19-20. századtól rendelkezünk, ugyanakkor  már nagyjából időszámításunk kezdetére visszamenően rendelkezünk különféle becslésekkel. A lenti táblázat és ábra hivatott szemléltetni az egyes kontinensek lakosságának alakulását, és részarányát a világ népességéből. Az azonnal látszik, hogy az emberiség nagyobb része az írott történelem során mindig is Ázsiában élt, "Európa demográfiai megerősödése" epizódjellegű volt, helyét egyre inkább Afrika veszi át.

Ugyanakkor óvnék attól, hogy a kontinentális megoszlás alakulása alapján az egyes "kultúrák" vagy "civilizációk" közti eloszlásra vonatkozóan elhamarkodott következtetéseket vonjunk le. Ezek ugyanis hosszú távon nem igazán feleltethetőek meg egymásnak, illetve egyéb tényezők miatt is óvatosan kell bánnunk a lenti adatokkal:

- Gondoljunk bele, hogy például a többé-kevésbé egy (vagy inkább kettő) kultúrkört képző Római Birodalom a statisztikánk szerint három kontinensre terjedt ki, időszámításunk kezdete körül mintegy 50-60 millió lakossal. 

- A számok a népesség alakulását mutatják a vándorlási folyamatokkal együtt, ezért például csalóka Európa 19. századi szerénynek tűnő növekedése: az "európai" népességrobbanásra az európai telepesek által nagyrészt más kontinenseken került sor.

Vizsgáljuk meg ezzel a szemüveggel bolygónk népesedéstörténetét, azaz, hogy hogyan is zajlott le a demográfiai átmenet az egyes területeken.

A demográfiai átmenet szakaszai

 

A demográfiában használt - természetesen leegyszerűsített, de normális (tehát nem háborús) körülmények között meglehetősen jól használható modell szerint egy terület/társadalom népességfejlődésében négy markáns szakasz különíthető el.

Az első szakaszban igen magas a születésszám, mivel igen nagy a mortalitási ráta: a közegészségügy fejletlensége, a fejletlen közlekedésnek betudható rossz ellátási helyzet miatt magas a csecsemőhalandóság, gyakoriak a járványok és a betegségek jelentős része végzetes. A magas gyerekszám célja, hogy közülük legalább néhányan megéljék a felnőttkort. A népességnövekedés üteme csekély és erősen hullámzó. Ez a szakasz Európában és Észak-Amerikában a 19. század elejéig, Ázsiában és Dél-Amerikában a 20. század elejéig, Afrikában pedig a század közepéig tartott.

A második szakaszban a közegészségügy, a tudomány és az ellátási helyzet fejlődésével esik a halálozási ráta, csökken a csecsemőhalandóság, ugyanakkor még fennmarad a sokgyerekes családmodell is. Utóbbit segíti, hogy ez a szakasz többé-kevésbé az adott társadalom anyagi gyarapodásával is együtt jár, így a családok kezdetben megengedhetik a több (életben maradt) gyereket, akiket az extenzíven fejlődő gazdaság (legalábbis kezdetben) fel is tud szívni. Persze nem mindig helyben, gondoljunk csak a 19. századi amerikai kivándorlásra, vagy napjaink népvándorlásaira. Ez a szakasz erőteljes népességnövekedéssel jár, Európában nagyjából az első világháborúig tartott, Ázsiában mostanában van lecsengőben (persze nem mindenhol), Afrika java részében pedig még tart. 

A harmadik szakaszban a halálozások szintje viszonylag alacsonyan stabilizálódik, míg megindul a születések számának csökkenése a többkeresős családmodell kialakulása, valamint a nagycsalád eltartásának anyagi hátrányai miatt, vagyis a lakosság egyre csökkenő ütemben növekszik.

A negyedik szakaszban a születések száma is stabilizálódik nagyjából a halálozások szintjén, a lakosságszám stagnál, néha nő, néha fogy, de jóval kisebb hullámhegyekkel és -völgyekkel mint az első szakaszban.

Egyesek szerint van egy 5. szakasz is, amikor a születések száma tartósan alatta marad a halálozások számának, ami ma jellemzi Európát.

Látható, hogy ez egy alapvetően Európára kidolgozott modell, ugyanakkor a legtöbb, modern fejlődési pályára állni tudó állam/társadalom ezt a demográfiai pályát látszik bejárni. Persze nagy kérdés, hogy pl. Fekete-Afrika mikor is tud majd átlépni a 3. szakaszba... 

Már időszámításunk kezdetén is Ázsiában élt az emberiség zöme, igaz Nyugat-Ázsia (ezen belül a Közel-Kelet és Kis-Ázsia) részaránya a mainál jóval nagyobb volt, Európa lakossága folyamatosan és lendületesen növekedett (egészen nagyjából a 3. századig), és Észak-Afrika is tekintélyes népességgóc volt, több, mint 10 millió lakossal. Ebből következően a Szubszaharai-Afrika meglehetősen gyéren lakott terület volt ekkor még, akárcsak a két Amerika. (Az viszont lehetséges, hogy Afrika és főleg Dél-Amerika ókori lakosságszáma alábecsült, az utóbbi időben például Amazóniában előbukkant az irtásokon néhány korábban ismeretlen földműves kultúra "hagyatéka".)

A következő becsült lakosságadataink az előző ezredfordulóról származnak: Ázsia és Európa lakossága alig nőtt, Európa még nagyjából a világnépességből való részesedését (kb. 15%-ot), Ázsia súlya csökkent. Tegyük hozzá: Európa esetében ez a Római Birodalom összeomlása és a népvándorlás (valamint egyes természeti jelenségek) miatti igen jelentős népességfogyást takart, mely a 6-7. században tetőzött, ezt követően pedig viszonylag jelentős népességgyarapodásra került sor, mely kitartott a 14. századig. A becslések szerint viszonylag lendületesen gyarapodott Afrika és Dél-Amerika népessége, ugyanis mindkét kontinensen szárba szökkentek az első nagyobb birodalmak és földműves kultúrák - Észak-Afrika pedig az arab uralom alatt viszonylag virágzó terület lehetett.

Adatforrás: http://databank.worldbank.org és Angus Maddison, The World Economy: Historical Statistics, Statistical Appendix

A következő évszázadokban érdekes folyamatoknak lehetünk tanúi: Európában jellemzően nagyobb mértékben nőtt a népesség a 18. századig, mint a többi kontinensen. Természetesen a növekedés üteme mindenhol meglehetősen szerény volt. igen nagy kilengésekkel, melyek közül a legjelentősebb a 17. századi volt, melynek elsősorban klimatikus okai voltak: a kis jégkorszak legrosszabb éveiben világszerte nagyon gyenge terméshozamokkal találkozhattunk, ami nem igazán kedvezett a komolyabb népességnövekedésnek. Emellett Európában a harminc éves háború, Észak-Amerikában pedig az európaiak és az általuk behurcolt betegségek tizedelték a népességet. (Dél-Amerika nagyobb lendülete egyébként épp az előző évszázadban hasonló okból bekövetkező brutális népességcsökkenés miatti alacsonyabb bázisértéknek "köszönhető".A 18. században aztán mind Európában, mind Ázsiában, mind pedig a két Amerikában egyre nagyobb mértékű népességnövekedésre került sor, a következő évszázadban pedig Európa és Észak-Amerika növelte erőteljesen a világ népességéből való népességét, hogy aztán átadja a stafétát előbb Latin-Amerikának, majd Afrikának illetve valamivel kisebb mértékben Ázsiának a 20. század dereka táján. Figyelemre méltó, hogy nagyjából az 1970-es évek kiugró növekedési csúcsai után mind Ázsiában, mind Latin-Amerikában jelentősen csökkent a népességnövekedés üteme, csak Afrikában stagnál igen magas szintem az értéke. A fent ismertetett demográfiai átmenet modellje tehát nagy vonalakban valóban működni látszik, de felfigyelhetünk néhány furcsaságra:

Első ránézésre az európai népességgyarapodási csúcs korántsem olyan nagy, mint Ázsiáé, Afrikáé vagy Latin-Amerikáé. Természetesen az ábra időskálája is torzít, de jól látható, hogy Európa "nagy időszaka" ugyan kisebb csúcsértékekkel járt, de jóval tovább tartott, mint más kontinensek igen gyors és intenzív növekedési szakasza. Ennek több oka volt:

- Európa viszonylagos társadalmi-gazdasági fejlettsége évszázadokon keresztül nagyobb népességgyarapodást biztosított vetélytársainál.

- A népességgyarapodást előidéző tényezők (fejlettebb mezőgazdasági, termelési módszerek, egészségügy), évszázadokon keresztül alakultak ki, fokozatosan éreztetve hatásukat, míg a többi földrészen nagyrészt lökésszerűen, és gyakran csaknem egyszerre terjedtek el.

- Európa nagyon heterogén társadalmakból állt, a radikális népességnövekedés időszaka időben és térben is nagyon elkülönült, "lelapítva" a gyarapodás csúcsértékeit. (Hasonló hatással találkozhatunk Ázsiában a 20. század második felében: a népességrobbanás Dél-Ázsiában később következett be mint például Kelet-Ázsiában).

- És a legfontosabb: az európai "népességfelesleg" már a 17-18. századtól kezdve részt vett a kontinensek közötti migrációban. Tehát az európai népességrobbanásra jelentős részben Észak-Amerikában, Ausztráliában és Dél-Amerika mérsékeltebb éghajlatú részein került sor. Ha együtt nézzük adataikat Európa (illetve az európai kultúrkör) igencsak megnövelte a 20. század hajnalára a világnépességből való részesedését:az időszámításunk kezdetén becsülhető 14-16%-os arányról 35% körülire. (Persze nem egyszerű az összehasonlítás, hiszem az európai kultúrkör épp időszámításunk kezdete környékén a Mediterráneumra is kiterjedt.) Mára az európai eredetű népesség aránya a világnépességből visszaállt az eredetihez közeli 16-18%-ra, miközben Ázsia is veszített (és folyamatosan veszít) részesedéséből, nem utolsósorban a továbbra is igen gyorsan gyarapodó Afrika javára.

Adatforrás: http://databank.worldbank.org

Afrika népességének bővülése sokáig jóval kisebb volt más kontinensekénél, és a növekmény általában inkább Észak-Afrikának (különösen Egyiptomnak) volt köszönhető. A szubszaharai Afrikában ugyanis elég sok tényező dolgozott a nagyobb mérvű növekedés ellen:

- A kontinens jelentős része nem volt alkalmas nagyobb népességet eltartani tudó, fejlettebb mezőgazdaság elterjedésére.

- A nomád állattartó gazdálkodás sem tudott nagyobb népességet eltartani, ahol mégis volt értékelhető mezőgazdaság, ott a tartalékolás kultúrájának (részben a mezőgazdasági termelés módjából eredő) gyakori hiánya növelte a földművelő közösségek sebezhetőségét.

- A belső háborúskodások, rabszolgavadászatok is erősen csökkentették bizonyos területek népességét valamint a kedvezőtlen adottságú belső területekre kényszerítették a lakosság egy részét.

Ennek következtében az Afrikában élők világnépességből való részesedése csökkenni kezdett, ugyanakkor a 20. század elején a folyamat megfordult, és viszonylag korán beindult a népességrobbanás a fekete kontinensen, elsősorban a következőknek köszönhetően:

- Észak-Afrikában és Dél-Afrika nagyobb részén "európaias" infrastruktúra alakult ki, a 20. század derekára már gyakorlatilag mindenkit elérő közoktatással és közegészségüggyel, értelmezhető (bár nagyon egyenlőtlen) gazdasági fejlődéssel - itt gyakorlatilag Ázsiával együtt bontakozott ki a demográfiai átmenet második (ma pedig már a harmadik, csökkenő népességnövekedéssel járó) szakasza.

- Fekete-Afrika zömében erre némileg késve és csak részlegesen került sor, de a gyarmatosítás hatására már az 1930-as évekre a terület sűrűbben lakott részein a vidéki központokban is elérhetővé vált már az egészségügyi ellátás, és a közellátás fejlődése valamint néhány fejlettebb mezőgazdasági módszer elterjesztése miatt az éhínségek is ritkábbá váltak.

- Afrika kb. 1905-1960 között meglehetősen békés korszakát élte. A gyarmatosítás minden szemétsége ellenére a kezdeti szakaszainak harcai, emberirtásai után megszüntette mind a rabszolgavadászatot, mind a belső harcokat, ami igencsak csökkentette a kontinens belsejének mortalitási adatait. Bár az első világháború harcai Kelet-Afrikában közvetett módon meglehetősen sok áldozatot követeltek, és a franciák is keményen soroztak észak-afrikai gyarmataikon, az áldozatok aránya jóval kisebb volt, mint Európában. Szintén sok áldozatot követelt az olasz-etióp konfliktus a második világháború előszeleként (majd részeként), de a nagy konfliktus afrikai harcai ezen felül meglehetősen kevés helyi áldozatot követeltek: Afrika vérvesztesége eltörpült Európa és Ázsia mellett.

 

Adatforrás: http://databank.worldbank.org

Ennek megfelelően a népességrobbanás fő mozgatóereje - mint mindenhol máshol - a halálozások számának nagymértékű visszaesése lett Afrikában is, de mindez a háborús veszteségek kicsinysége illetve a közegészségügy II. világháborút követő gyors fejlődése miatt különösen erőteljesre sikeredett, ugyanakkor más kontinensekkel ellentétben 60-70 év elteltével sem kezdődött meg a demográfiai átmenet harmadik szakasza, azaz nem nagyon tapasztalható a születésszám visszaesése a halálozások csökkenését követően, ami a lakosság első pillantásra megállíthatatlan növekedését eredményezi. Ennek eredményeképpen van Nigériának 195 millió, Etiópiának 107, Egyiptomnak 97 millió, a Kongói Demokratikus Köztársaságnak 84 millió lakosa. A népességrobbanás természetesen jelentős regionális különbségekkel zajlik a hatalmas kontinensen. A fenti ábrán jól látszik, hogy a viszonylag fejletlenebb Nyugat- és Közép-Afrika némi hendikeppel indult, az afrikai népességrobbanás pedig a 70-es, 80-as években érte el csúcsát, a gazdaságilag fejlettebb Észak- és Dél-Afrikában ezt követően jelentősen csökkent a lakosság növekedési üteme (csökkent az egy családra jutó gyerekszám), az itteni társadalmak nagyrészt beléptek a demográfiai átmenet harmadik szakaszába. A többi régióban viszont a gyarapodás üteme kisebb megtorpanást követően gyakorlatilag a csúcs közelében látszik stabilizálódni, sőt Észak- és Dél-Afrikában is növekedett kisebb mértékben a gyarapodás üteme.

3986892779_8a136644f6_o.jpgA népesságrobbanás következtében az afrikai társadalmakban igen nagy a fiatalok aránya - még a fejlettebb Botswanában is - (forrás)

A fő ok egyszerű: a 70-es 80-as évek fordulóján született (és immár életben maradt) igen népes generáció gyermekei 2010 környékén születtek meg, vagyis vélhetően már a három fekete-afrikai régióban is csökkent volna kis mértékben a születésszám, de a korosztályok egyenlőtlen létszáma (vélhetően egyre kisebb növekedési csúcsokban) még érezteti hatását.

A 80-as 90-as évekbeli visszaesés okai viszont többnyire tragikusak: Kelet- és főleg Dél-Afrikában az AIDS hatása miatt megemelkedő halandóság vezetett a görbék "behorpadásához", a magasabb szintre való visszaálláshoz pedig hozzájárult a közegészségügyi helyzet stabilizálódása is. Közép-Afrikában még durvább hatással járt a 90-es években az "afrikai világháború", a Kongóban közvetve több millió áldozatot követelő konfliktus.

De miért nem sikerült Afrika jelentős részének belépnie a már csökkenő gyarapodási ütemmel jellemezhető harmadik népesedési szakaszba? A választ az ebből a szempontból előrébb tartó Észak- és Dél-Afrikával valamint az Ázsiával való összehasonlítás adja meg.

Már említettük, hogy Észak- és Dél-Afrikában inkább lecsengőben van a viharos népességgyarapodás korszaka, ahogy Ázsia nagy részén is. 

(Nyugat-Ázsia 1990 körüli fura kiugró értékét a Gázai-övezet statisztikába kerülése okozta.) Adatforrás: http://databank.worldbank.org

Az ábrán jól követhető, hogy a 20. század közepén még az Ázsiai régiók népessége is elég masszívan nőtt, míg már a legtöbb országban komolyan esett a születésszám, így a népességnövekedés is mérséklődött. (Kelet-Ázsia demográfiája gyakorlatilag Kína demográfiája, jól követhető a "Nagy ugrás" valamint az egykepolitika bevezetésének hatása...). Ha kicsit is ismerjük az említett régiók gazdaságtörténetét, derenghet, hogy az elmúlt 40-50 évben általában elég masszív (igaz sokszor nagyon egyenlőtlen) gazdasági fejlődésen estek át, aminek lehet köze a születésszám mérséklődéséhez.

A demográfia átmenet harmadik-negyedik szakaszába való átlépés ugyanis részben a "középosztály" kialakulásának "története". A folyamatban résztvevő társadalmak gazdasági fejlődése nyomán ugyanis nemcsak az egyén "termelékenysége" nő (azaz 2-3 gyermek már bőven képes ellátni idősödő szüleit), de a gyermekek felnevelésének, iskoláztatásának költsége is. Azaz nemcsak, hogy kevesebb gyermek kell a túléléshez, de költségesebb a felnevelésük is. Ez nem is feltétlenül családi, hanem össztársadalmi szinten jelentkezik: a népességrobbanás miatt  megjelenő óriási gyermekkorú generációk számára iskolákat és egyéb intézményeket kell építeni, egyszerre kell munkát adni (ami egyben óriási lehetőség is a gazdasági fejlődésre), tehát ezek a társadalmak általában igyekeznek minél rövidebbre fogni a "robbanás" időszakát, nehogy ismét kezelhetetlen nagyságú generációk ömöljenek amúgy fejlődő ellátórendszereikre. Tehát ha a népességrobbanáshoz megfelelő gazdasági fejlődés is társul, az általában viszonylag gyorsan gátat szab a további nagyarányú növekedésnek.

Afrika jelentős részén viszont nem ez volt a helyzet:

- A kontinens legtöbb országának gazdasági növekedése (megfelelő erőforrások és intézményi háttér híján) szerény volt a népesség növekedéséhez képest, így sem családi, sem össztársadalmi szinten nem nagyon érvényesült a fent leírt mechanizmus: mivel alig volt minőségi fejlődés, maradt a mennyiségi: a több gyerek több kezet jelentett és jelent.

- Családi és egyéni szinten is a csökkenő gyermekszám ellen dolgozott, hogy az elmúlt 50-60 évben Afrika jelentős részén legalább a szociális, de sok esetben még az alapvető személyi biztonság is hiányzott.

- Össztársadalmi szinten ugyanilyen hatással volt, hogy igen sok országban még a minden állampolgárt elérő államszervezet kialakítása is komoly nehézségbe ütközött, ami legtöbbször lehetetlenné tett bármilyen hatékony állami népesedéspolitikát, egészségügyi felvilágosító programot.

niger.pngNiger korfája 2017-ben - a viharos népességnövekedés időszaka még tart, az egyes korcsoportok egyre népesebbek (igaz a csecsemőhalandóság is igen magas). A lakosság 60%-a 19 éven aluli - (forrás

Mindez együtt egy elhúzódó népességi csúcsot eredményezett, ami természetesen csak rontott a helyzeten: az állandóan nagy létszámú gyermekkorú (eltartott) népesség óriási terheket ró mind a kormányokra, mind az egyes családokra, ami gyakran a további gazdasági fejlődést akadályozza. A legtöbb fekete-afrikai ország számára az lenne a legfontosabb, hogy legalább annyira lejjebb szorítsa az egy családra jutó átlagos születésszámot, hogy az eltartottak száma ne haladja meg az aktív munkavállalási korban lévők számát. Mivel a 70-es, 80-as években született igen népes generáció ma már aktív korú, erre megfelelő családpolitikával jó esély lenne, ráadásul a csökkenő gyermekszám miatt a nők is nagyobb arányban tudnának a munkaerőpiacra lépni (most nem az önellátó gazdaságokról van szó, ott eddig is elég tevékenyek voltak a nők).

ruanda.pngRuanda esetében kettős hatás fékezi a legújabb korcsoport további növekedését: most értek családalapítási korba a háború és népirtás miatt kisebb létszámú 20-30 évesek, valamint valamennyire már érződnek a kormányzati intézkedések hatásai is - a 20 éven aluliak aránya már "csak" 50% - (forrás

Persze ez a helyzet nagy kockázatokat is jelenthet - ha nem sikerül munkát adni a helyi fiataloknak, abból igen sok nehézsége származhat mind a helyi társadalmaknak, mind az egyéb kontinenseken élőknek. Bíztató ugyanakkor hogy a jobban "menedzselt" országokban, például az igencsak sűrűn lakott Ruandában és az igen népes Etiópiában már látszanak az első sikerek, az adott kormányok családpolitikai intézkedései, egészségügyi felvilágosító kampányai - békés eszközökkel - mérsékelték a népesség gyarapodási ütemét. Etiópiában ebben az ország legtöbb részét elérő úthálózat kiépítése (és a nyomában beinduló gazdasági fejlődés) is sokat segített. Tegyük hozzá: a két ország lakossága igen viharos történelmük miatt még afrikai viszonylatban is igen kiegyenlítetlen korszerkezettel rendelkezik, úgyhogy még korai lenne sikert kiáltani, de az első jelek bíztatóak.

etiop.png

Etiópia esetében kisebb a szerepe az erőszakos cselekményeknek a korfa egyenetlenségében, látható, hogy Nigerhez képest keskenyedik a korfa, azaz kisebb (51%-os) a 20 éven aluliak aránya - (forrás

De mekkorára nőhet Afrika lakossága, és milyen hatással lehet ez a kontinensre és egész bolygónkra? Nagy port vertek fel az ENSZ 2010-es évek elején megjelentetett népesedési becslései: változatlan termékenységi szinttel számolva arra jutottak, hogy Afrika lakossága 2050-re 3,2 milliárd,  2100-ra 16 milliárd főre nőne, és ezáltal a legnépesebb kontinenssé is válna! Természetesen a jelentésben hangsúlyozták, hogy ez a forgatókönyv felettéb valószínűtlen, amit az is mutat, hogy ha ugyanezt a számítást a már némileg kisebb 2016-os növekedési értékkel végezzük el, 2050-re 2,8, 2100-ra, 9,7 milliárd fős értéket kapnánk. (A kontinens potenciális eltartóképességét egyelőre hanyagoljuk.)

Ennél jóval "közismertebb" az ENSZ közepes becslése, mely szerint a népességnövekedés a világ legtöbb régiójában minimálisra mérséklődik 2100-ra, a világ népessége ekkor 11,2 milliárd fős lesz, ezen belül Afrikáé 4,4 milliárd fő (tehát a népességnövekmény zöme a fekete kontinensé lesz). A forgatókönyv szerint Afrika népessége 2050-ig 2,5 milliárd főre fog nőni. Ez a forgatókönyv egyébként nagyjából a jelenlegi trendek (tehát a csökkenő születésszám) jövőbe vetítésével számol, Afrika esetében a demográfiai átmenet modelljének lassú követésével.

download.pngAz ENSZ "közepes" becslése - jól látható, hogy eszerint 2110 körül már Afrika lenne a legnépesebb kontinens -(forrás

Természetesen kisebb népességgyarapodással számoló forgatókönyve is van az ENSZ-nek, ez egyébként 2050 és 2100 között már a bolygó össznépességének csökkenésével számol. Ebben a modellben viszont Afrika népessége továbbra is növekszik, 2050-re 2,2 milliárd főre, 2100-ra 3 milliárd főre.

Hogy melyik modell válik be, azt természetesen lehetetlen megtippelni, ugyanakkor feltűnő, hogy 2050-ig még a nagyobb növekedést feltételező forgatókönyvek szerint sem nő 2,5 milliárd fő fölé Afrika lakossága, a nagyon durvára prognosztizált népességrobbanás 2050 után következne be. Tehát ha a következő 30-40 évbe érdemben sikerülne mérsékelni az afrikai népszaporulatot, el lehetne kerülni a legvészesebbnek tűnő forgatókönyveket. Ugyanakkor ez felvet néhány további kérdést is.

Ahogy már volt róla szó, a demográfiai átmenet későbbi szakaszaiba való átlépés  - ha nem is minden esetben törvényszerűen - de általában a "középosztály" létrejöttének folyamatához kapcsolódik, tehát ha a demográfiai robbanás központi intézkedésekkel történő mérséklése, az afrikai alapinfrastruktúra és a színvonalas oktatás kiépülésének együttese komolyabb gazdasági fejlődést indítana be a kontinensen, azzal több százmilliós "középosztály" is létrejönne, mely elkezdene fogyasztani - hasonlóan mint ma Kínában, Dél-Ázsiában, ami elég kemény környezetterhelést jelent majd, nem beszélve a klímaváltozásra gyakorolt hatásokról, melyek még visszaüthetnek Afrikára... Persze Afrika összlakossága ma még kisebb mint Indiáé és Kínáé, és ez a "fogyasztási" átmenet sem egyszerre történne az egész kontinensen, de jobb lenne minél előbb, minél kisebb összlakosság mellett átesni rajta - főleg hogy vélhetően a népesség további növekedését is komolyan mérsékelné.

Nem beszéltünk még az afrikai népességnövekedés két esetleges (egymással összefüggő) korlátjáról: a kontinens eltartóképességéről és a kontinensközti migrációról. Az egyes területek eltartóképességének megállapítása még a demográfiai előrejelzéseknél is nehezebb terep, az ezzel próbálkozók általában látványosan befürdenek (lásd pl. Malthust), mivel lehetetlen kiszámolni a technológiai fejlődés módosító hatásait. Afrika ma nem számít különösebben sűrűn lakottnak, népsűrűsége 36 fő négyzetkilométerenként, ha nem számítjuk a gyakorlatilag lakhatatlan területeket akkor sem kapunk 60-70 embernél többet négyzetkilométerenként. Tekintve, hogy a mezőgazdaság színvonala sokhelyütt meglehetősen alacsony (azaz van mit fejleszteni), a kontinens időben elkezdett fejlesztésekkel a mai népességének többszörösét is képes ellátni, persze jelentős környezeti károk mellett. A gond az "időben elkezdett fejlesztésekkel" van illetve azzal, hogy ez regionálisan már nem feltétlenül érvényesülhet, aminek jeleivel már most is találkozhatunk.

Egyes szerzőknél és a kocsmai bölcselkedőknél valamint persze politikusoknál gyakran előkerülő katasztrófa forgatókönyv, hogy tömegek fognak majd átkelni a Szaharán és "lerohanják" Európát. Ha egy kicsit is tanulmányozzuk a Szahara földrajzát akkor persze viszonylag nagy biztonsággal kijelenthetjük, hogy ez nem egészen így fog kinézni, de az, hogy a következő 30-40 évben bő egymilliárd új afrikai polgárral számolhatunk, vélhetően igen erősen hatni fog a globális migrációs folyamatokra, különösen politikai krízisek, környezeti katasztrófák esetében - jóval több ember fog ugyanis útra kelni.

Ugyanakkor a tömeges afrikai migrációt jelenleg még számos tényező akadályozza:

- A szubszaharai Afrikának nagyon gyengék a más kontinensekkel való infrastrukturális kapcsolatai: a közlekedés, nehézkes és drága, mind a legálisan, mind különösen az illegálisan utazók számára.

- A drága közlekedés miatt csak a viszonylag szűk réteget képző módosak engedhetik meg maguknak kontinensek közti migrációt. Persze ha beindul a kontinens fejlődése, ez a réteg gyarapodik majd - de zömük valószínűleg jellemzően viszonylag szervezetten fog más kontinensekre érkezni. A célországoknak természetesen érdemes átgondolniuk, hány embert is tudnak valójában befogadni, illetve biztosan jó-e az, ha a képzett afrikai elit más kontinensekre vándorol. (Ezzel ugyanis lassulhat a helyi gazdasági fejlődés és gyarapodhat a nincstelenek száma, akikkel esetleg "gazdasági menekültként" fognak találkozni a célországok.)

- a Szahara Líbia kivételével általában viszonylag jól ellenőrzött terület, nehezen járható át tömegek számára.

De hogy is néz ki mindez számokban? Afrika tulajdonképpen viszonylag kis szereplője mind a legális, mind az illegális migrációnak, nagyobb súlya a menekültek között van, bár a menekülni kényszerülők zöme a kontinensen marad. Az ENSZ statisztikája szerint a 2017-ben 258 millió ember vett részt a nemzetközi migrációban, ez a 200-es 173 milliós létszámot tekintve elég nagy növekedést takar. Közülük 36 millióan jöttek Afrikából (a 2000-es 22 millióval szemben), mely némileg kisebb részesedést takar, mint az afrikaiak aránya a világ össznépességéből. 

Itt érdemes tisztázni, mit is jelent a migrációban részt vevő fogalma: az egyes országok statisztikái eltérnek ugyan, de nagyjából a olyan "külföldön élőt" takar, aki nem rendelkezik a lakóhely ország állampolgárságával. (Tehát a "honosított", állampolgárságot szerző bevándorló általában nem tartozik ide.) Az említett 36 millió afrikaiból nem egészen 20 millió él más kontinensen, tehát a kontinens összlakosságához képest nem túl sokan - ahogy már említettük, az afrikai lakosság javának hiányoznak ehhez az eszközei. Évente egyébként körülbelül 4-600 ezer afrikai hagyja el a kontinenst, természetesen egyáltalán nem csak európai végcéllal.

dadaab2-1080x675.jpg

A legnagyobb menekülttábor: a kenyai Dabaab - (forrás)

Földünkön jelenleg nagyjából 26 millió regisztrált menekült él, és többségük jelenleg a Közel-Keletről kerül ki, bár arányát tekintve valóban sok az afrikai is. Többségük ugyanakkor soha nem hagyja el Afrikát, de tény, hogy az európai irányú illegális bevándorlás jelentősen nőtt az elmúlt években: 2010-ben még csak 58.000 afrikai menedékkérőt regisztráltak Európában, számuk ezt követően folyamatosan emelkedett, 2014-ben átlépte a 100.000 főt, a 2016-os csúcsévben majdnem elérte a 200.000 főt, de 2017-ben már csak 168.000 főt regisztráltak.

Tehát egyáltalán nem egy hirtelen jövő, "háttérhatalom" vagy politikusi fejekben élő fantázialény által mozgatott folyamatról van szó, hanem egy - Líbia destabilizálódásával - fokozatosan megerősödő, de úgy látszik nagyjából limitált (vagy limitálható) nagyságú népmozgásról. Ugyanakkor az Európára nehezedő afrikai migrációs nyomás számokkal jól alátámasztható tény (ha nem is annyira erős, mint egyes politikusok állítják), melyet valamilyen módon kezelni kell, főleg, hogy hosszabb távon erősödhet is a folyamat, nagyjából a következő alapvető forgatókönyvek mentén:

- Az afrikai társadalmak lassan stabilizálódnak, csökken a nagy menekülthullámokat kiváltó, államhatalmat aláásó konfliktusok száma. Az egyes kormányzatok (esetleg némi külső segítséggel) felismerik, hogy intézkedéseket kell tenniük a népességrobbanás fékezésére, és tudnak is lépni ebbe az irányba. A stabilizálódó politikai és demográfiai helyzetet valamennyire ki tudják használni gazdaságfejlesztésre, miáltal lassan gyarapodni kezd az afrikai középosztály. (Mindez persze az eddig nem éppen fényesen muzsikáló afrikai politikai és gazdasági elit "készségfejlődését" is feltételezi.) Ebben az esetben a gumicsónakokon Európába tartók tömege lassan elapad, viszont megjelenik a viszonylag képzett, kivándorolni akaró és tudó afrikaiak tömege - akiket a célországok is szívesebben látnak. Ez a forgatókönyv lenne a legkedvezőbb minden érintett számára.

- Az afrikai társadalmak nem tudnak stabilizálódni, belső (és kívülről szított egyéb) konfliktusaik miatt marad az alacsony gazdasági fejlettség, a népességrobbanás csak lassan hagy alább. Ebben az esetben a konfliktusok intenzitásával szinkronban ingadozva, de jellemzően inkább növekvő számú menedékkérővel kell számolnia Európának.

Persze a valóságban vélhetően valahol a kettő között leszünk, valószínűleg lesznek stabilizálódó országok és lesznek stagnáló vagy még jobban lecsúszó, esetleg megszűnő államok, és nem kell számolni a mainál nagyságrendekkel nagyobb menekültproblémával, de a problémahalmaz nagysága és kezelhetősége szempontjából egyáltalán nem mindegy milyen arányban érvényesül a fenti két szcenárió.

Épp ezért nagyon nem mindegy, hogy a következő 30-40 évben milyen szerepet szeretne játszani a külvilág (és főleg Európa) Afrikában, mind a konfliktusmenedzsment, mind a gazdasági kapcsolatok terén.

 

Felhasznált források:

  • https://en.wikipedia.org/wiki/Demographics_of_Africa
  • https://en.wikipedia.org/wiki/Human_overpopulation
  • https://en.wikipedia.org/wiki/World_population
  • https://en.wikipedia.org/wiki/World_population_estimates#By_world_region
  • http://databank.worldbank.org/data/indicator/SP.POP.TOTL/1ff4a498/Popular-Indicators#
  • https://issafrica.org/iss-today/africas-population-boom-burden-or-opportunity
  • https://yaleglobal.yale.edu/content/africas-population-growth-could-undermine-sustainability-goals
  • http://news.bbc.co.uk/1/hi/world/europe/6228236.stm
  • http://www.pewresearch.org/fact-tank/2018/02/28/international-migration-from-sub-saharan-africa-has-grown-dramatically-since-2010/
  • http://www.un.org/en/development/desa/population/migration/publications/migrationreport/docs/MigrationReport2017_Highlights.pdf
  • https://en.wikipedia.org/wiki/African_immigration_to_Europe
  • https://en.wikipedia.org/wiki/Emigration_from_Africa
557 komment

A szubglaciális Vosztok-tó

2018. július 15. 20:00 - KelemenDániel

Ha az ember az Antarktiszra gondol, általában csak a nagy fehér üresség,a hideg és a fagy jut eszébe. Ezzel szemben azonban, a tudomány szempontjából az Antarktisz nagyon is vonzó célpont, főleg az előbbiekben említett tulajdonságai miatt, ugyanis az itt uralkodó klimatikus viszonyok nagyon jó konzerválók. Az Antarktiszon több ország is tart fent kutatóállomásokat, melyek közül néhány egész évben, de a legtöbb csak időszakosan (főleg nyáron) működik. 

vostokstation.jpg

A Vosztok kutatóállomás (forrás)

Tovább
5 komment

Ausztrál őslakosok mesélnek a posztglaciális tengerszint-emelkedésről

2018. július 08. 20:00 - Tranquillius

Az utolsó glaciális maximum óta bekövetkezett tengerszint-emelkedés három részre darabolta az addig egységes ausztrál kontinenst. A 18 ezer éve kezdődött özönvíz emlékeiről nem csupán az elnyelt régészeti lelőhelyek, hanem az őslakosok több száz generáción át szájhagyomány által továbbadott legendái is mesélnek.

sea-levels-australia-epic-story.jpgAz ausztrál kontinentális self, azaz a Sahul kiterjedése (forrás)

Tovább
17 komment

Hogyan védjük meg az esőerdőt bányával?

2018. július 01. 20:00 - lezlidzsi84

Tényleg, hogyan? A válasz röviden az, hogy véletlenül, legalábbis nem teljesen szándékosan. Paradox módon ugyanis a világ legnagyobb, látványosan környezetromboló vasércbánya-komplexuma egyben egy jókora esőerdő- és szavannadarabot óvott meg az elmúlt évtizedekben a felégetéstől és a mezőgazdasági használatba vételtől a brazíliai Pará államban. Ez persze jópár egyrészt-másrészt jellegű kérdést vet fel Amazónia jövőjével és környezetvédelmével kapcsolatban, úgyhogy vessük is bele magunkat a dolog természeti és társadalmi hátterének feltárásába, illetve annak tisztázásába, valóban sikerült-e az "erdővédelem"?

vale_rocky_carajas_01.pngA Serra Norte bánya a Carajás-fennsík tagolt felszínébe mar - (forrás

Tovább
20 komment

A közlegelők tragédiája III. - A Föld terraformálása

2018. június 24. 19:00 - Tranquillius

A közlegelők tragédiájáról szóló trilógiánk befejező részében a terraformálás kifejezést nem egy másik bolygó, hanem a Föld lakhatóvá alakításáról szól, melynek nyomán az emberiség a természeti tényezőkön túl az élővilágot is gyökeresen "átalakította" a maga igényei szerint. Az első részben áttekintettük Garett Hardin 1968-as elméletét, miszerint a bolygó erőforrásainak korlátlan felhasználása miatt elkerülhetetlen a környezeti tragédia. A második részben azonban találtunk egy eldugott csendes-óceáni szigetet, ahol ugyan drasztikus módszerekkel, de mégiscsak sikerült úrrá lenni az emberi kapzsiságon. A harmadik részben megvizsgálunk egy újabb csendes-óceáni szigetet, ahol ez a tragédia már lezajlott egyszer, valamint feltesszük azt a kérdést, hogy szükségszerű-e az, hogy a közlegelőkön végül csupán az ember és az általa kezes báránnyá tett állatok maradhatnak-e.

1280px-hodges_easter-island.jpg

Tovább
185 komment

Egy ismeretlen román etnikai térkép 1919-ből

2018. június 13. 20:00 - DSegyevy

Kutatásaim során már régebb óta foglalkozom nagyméretarányú, többlapos etnikai térkép-sorozatokkal. Nemrégiben sikerült rábukkanni egy 1919-es kiadású, román tervezésű kétszázezres méretarányú etnikai térkép-sorozatra, amelyet tudomásom szerint a magyar nyelvű földrajzi szakirodalom korábban még nem ismertetett. Vélhetően ez lehetett a legrészletesebb etnikai jellegű, ekkora területet ábrázoló térkép, amelyet a román fél Párizsba juttatott az első világháborút lezáró béketárgyalások idején. Ez a térkép tulajdonképpen a magyar geográfusok egyik legjelentősebb munkáját képező, Bátky Zsigmond és Kogutowicz Károly által szerkesztett Magyarország kétszázezres méretarányú néprajzi térképe román "párjának" tekinthető, amely mind szelvényezését, mind méretarányát tekintve megegyezik azzal. Különbség ugyanakkor, hogy ez a sorozat a történeti Magyarországnak csak a keleti felét ábrázolja, és az etnikai viszonyokat más módszerrel jeleníti meg.

harta-romaniei-mari.jpg

Egy korabeli ábrázolás Nagy-Romániáról. forrás

Tovább
16 komment

Térképek Mekkája

2018. június 08. 11:57 - lezlidzsi84

Ha valaki szereti a régi (és nem annyira régi) térképeket böngészgetni, annak ma egy olyan oldalt ajánlunk, ami valószínűleg meg fogja határozni a következő két hetét, miközben radikálisan csökkenti munkahatékonyságát.

A német landkartenarchiv.de-ről van szó, mely egy olyan magánweboldal, ami digitalizált történelmi térképek gyűjtésével és közzétételével foglalkozik. Persze ez még nem annyira különleges, arra viszont valószínűleg már többen felkapják a fejüket hogy már több mint 21.000 térképnél tartanak, és ezeket jól tematizáltan kínálják fel megtekintésre, az "antik" várostérképektől egészen a komplett világatlasz-sorozatokig, vagy a német és orosz (szovjet) topográfiai térképsorozatokig.

berlin.jpgMagyarországon Berlin - részlet az 1911-es Stieler-féle világatlaszból - Forrás: landkartenarchiv.de

Tovább
5 komment