Az előző év szeptemberében és októberében a magyar médiában is kiemelt szerepet kapott két, az Amerikai Egyesült Államok keleti partvidékén pusztító hurrikán, a Helen és a Milton. Utóbbi láttán még a sokat látott meteorológusok is felkapták a fejüket, illetve felmerült, hogy a területen tapasztalható kiemelkedő „hurrikánaktivitásnak” mennyire van köze a globális felmelegedéshez?

A hurrikánok kialakulásakor jellemzően több kisebb feláramlási rendszer kapcsolódik össze 100–2000 kilométer átmérő kiterjedésű viharrá, mely általában egy 30–65 kilométer átmérőjű, gyakran felhőmentes „szemmel” rendelkezik, melynek peremén a legerősebbek a szelek. A viharrendszer mérete is lényeges: a kisebbek rendkívül gyorsan képesek nagyobb erőre szert tenni (például melegebb vízfelület feletti áthaladáskor), a nagyobbak pedig elképesztő mennyiségű vízpárát tudnak felvenni, ami irdatlan mennyiségű csapadékhullást okozhat. A viharrendszerek akkor jelentenek komoly veszélyt, és akkor okoznak tetemes károkat, ha „partot is érnek”. Ebben az esetben elsősorban a következőkben részletezett tényezőkkel szembesülhetünk.

A Florence hurrikán a világűrből 2018-ban - (forrás)

Az óránként akár 280–300 kilométeres sebességet is elérő szél magával viheti a növényzet egy részét, az épületeket, de akár még embereket és állatokat is felkaphat, a törmeléket pedig repeszszilánkonként teríti szét az érintett területen, további károkat, sérüléseket okozva. A tenger felől a szárazföldre érő hurrikán szelei nagy mennyiségű tengervizet hajtanak a szárazföld felé, az alacsony légnyomású szem pedig önmagában több 10 centiméter magasságban emelheti meg a tengerszintet. Az így előálló vihardagály a lapos, tölcsértorkolatokkal tarkított tengerpartok legnagyobb ellensége, akár 2-3 méteres, gyors vízszintemelkedéssel is járhat. Ez a jelenség felelős a hurrikánok által okozott halálesetek mintegy 90 százalékáért. A szárazföldre érve rendkívül kiadós esőzést okoz a viharrendszer, ami meghaladhatja a talaj vízbefogadó képességét és a vízfolyások vízelvezető képességét. Ha a hurrikán hegyvidéket „talál el”, pusztító villámárvizeket okozhat.

A bölcsők

Az iménti feltételek alapján a hurrikánok a szubtrópusi, trópusi meleg tengerfelszínek felett jönnek létre, a szubtrópusi hát – a térítők körüli, egyébként évszakos vándorlást mutató magasnyomású övezet – Egyenlítő felőli oldalán. A legtöbb viharrendszer az errefelé uralkodó széliránynak megfelelően nyugati–északnyugati irányba mozog az északi féltekén, majd északabbra haladva a nyugati szelek övébe kerülve, észak–északkelet felé fordulva íves pályát ír le. A szárazföld vagy hűvösebb vízfelület fölé kerülő viharrendszer általában gyorsan veszít az erejéből. A hurrikánok kialakulása a déli féltekén viszonylag ritkább jelenség, elsősorban a szélnyírás gyakorisága és a globális légkörzés különbségei miatt.

A viharrendszerek általában a hét „hurrikánbölcsőben” jönnek létre, ezek egyike a számunkra lényeges atlanti-óceáni. A viharok elnevezése is regionális különbségeket mutat: az észak-atlanti és az északkeleti-csendes-óceáni viharokat hívják hurrikánoknak, a Csendes-óceán nyugati medencéjében  tájfun névre hallgatnak. A legtöbb „leggel” rendelkező viharrendszerek jellemzően az utóbbi óriási vízfelület felett alakulnak ki, és viszonylag gyakran állnak a Fülöp-szigeteket, Tajvant, valamint Kína partvidékét és Japánt érintő íves pályára.

Jellemző pályáik miatt szintén nagy területen képesek pusztítani az észak-atlanti hurrikánok is. Az itteni viharrendszerek egy része Afrika partjainál alakul ki, majd nyugatra haladva előbb-utóbb beleütközik a karibi szigetvilágba, íves pályán haladva pedig az észak-amerikai kontinensbe is. A régió földrajzi jellegzetességei miatt azonban egyéb kialakulási helyek és pályák is gyakoriak: a beltengerként funkcionáló Mexikói-öböl és a Karib-tenger vize a nyári hónapokban erősen felmelegszik, ideális feltételeket kínálva a hurrikánképződésre – az itt keletkező viharok útvonala gyakran észak–déli vagy keleti-északkeleti irányú.

A Helen útvonala - (forrás)

Helen, a hetedik

A hurrikánszezon június 1-től november 30-ig tart a régióban, jellemzően szeptemberi csúccsal. A 2024-es szezon szokatlanul későn, június 19-én kezdődött, ráadásul a szaharai eredetű légtömegek óceán feletti jelenléte júliusban „kedvezőtlen” feltételeket hozott létre a viharképződés számára, furcsa módon viszont növelte ennek esélyét a szezon későbbi részében. Az elvonuló hurrikánok ugyanis alacsonyabb tengervíz- és léghőmérsékletet hagynak maguk után, csökkentve egy újabb hurrikán kialakulásának esélyét. A gyenge szezonkezdet és a meleg nyár (ami a globális felmelegedés hatásának is köszönhető) viszont azzal járt, hogy a tengervíz hőmérséklete augusztusra-szeptemberre extrém magas lett, különösen a Karib-tengeren és a Mexikói-öbölben: itt a 32 Celsius-fokot (!) is megközelítette a tengervíz hőmérséklete, ami eszményi feltételeket teremtett komolyabb hurrikánok kialakulásához.

A szezon hetedik hurrikánja, a szeptember 22–24. között, Nicaragua partvidékén kialakult Helen gyorsan szokatlanul nagy méretű viharrendszerré vált, mivel északi irányú mozgása során a Mexikói-öböl általában legmelegebb része, a Loop Current nevű melegáramlás által befolyásolt területen haladt át, ráadásul az intenzitása is gyorsan nőtt, és hamarosan már 4-es erősségű hurrikánként tartották számon. A Helen a 2005-ös Katarina hurrikán utáni legnagyobb pusztítást okozta az Egyesült Államokban, amiben több szerencsétlenül alakuló tényezőnek is szerepe volt. A hurrikán 220 kilométer/óránkénti szélsebességgel ért partot a floridai félsziget „tövének” nyugati oldalán, Perrynél, amely egy alacsonyan fekvő, mocsaras, tölcsértorkolatokkal szabdalt vidék, ebből adódóan a vihardagály komoly pusztítást végzett, délen egészen a Tampai-öbölig. A legnagyobb gondott ugyanakkor az okozta, hogy a vihar ezután továbbra is északnak tartott, „beleütközve” az Appalache-hegység vonulataiba, óriási esőzést és villámárvizek sorát előidézve. Az összes kár kétharmada Észak-Karolina hegyvidéki részén keletkezett, és a legtöbb – legalább 228 – áldozatot is itt követelte a Helen. A hurrikán teljes kárértéke meghaladta a 88 milliárd dollárt.

A villámárvízek és a vihar pusztítása Észak-Karolina térségében, Asheville-ben - (forrás)

És jött Milton

Alig vonult el Helen, a floridai meteorológusok ismét riadót fújtak. A rendkívül meleg vízű Campechei-öbölben október 5-én létrejött viszonylag kis méretű Milton hurrikán két napig meglehetősen össze-vissza mozgott a mintegy 32 Celsius-fokos vízfelület felett, és emiatt szinte sohasem látott ütemű intenzitásnövekedéssel 5-ös (azaz a lehető legerősebb) fokozatú hurrikánná vált, és keleti irányban haladva egyenesen Floridának tartott. A Helenre merőleges iránya miatt csak nagyon korlátozottan érvényesülhetett az elvonuló hurrikán csillapító hatása.

A Milton útvonala (a lila szín jelzi az 5-ös fokozatot) - (forrás)

A viharrendszer végül 2-es erősségű (ez még mindig 160 kilométer/órás szelet jelent) hurrikánná „szelídülve” érte el a partvonalat Sarasotától kicsit délre, Siesta Key-nél – természetesen ez a hurrikán szemére vonatkozik, onnan 40–50 kilométerre is elég cudar körülményeket okozott a vihar. Ahogy arról már volt szó: a hurrikán legnagyobb veszélye az esetlegesen vele járó vihardagály.  Ebből a szempontból döntő a vihar iránya (a tenger felől kell érkeznie) és a partvonal sajátosságai (alacsony, lagúnás, folyótorkolatokkal, csatornákkal tarkított területen a legveszélyesebb). Ilyenkor iszonyatos mennyiségű víztömeg mozdul meg, és okoz akár 2-3 méteres áradatot, amely kedvezőtlen földrajzi adottságok esetén (például folyótorkolat mentén) akár több tíz kilométer mélyen is pusztíthat. Elsősorban erre gondolva jelentek meg a Milton közeledésével azok a közlemények, hogy aki az evakuációs területen marad, az meghal.

A Milton partot érése a partvidék alacsonyan fekvő, sűrűn lakott, lagúnás területén - Forrás: Google Maps

Az említett szempontok alapján ugyanis a Milton talán a lehető legrosszabb floridai helyszínen ért partot: a Tamparától a Fort Myersig tartó partszakasz két nagy tölcsértorkolat közötti alacsony fekvű lagúnás partszakasz, és ami a legrosszabb, rendkívül sűrűn lakott. A nagyon felkapott Miami-West Palm Beach városegyüttes árnyékában ez Florida kicsit nyugisabb, megfizethetőbb, de mégis nagyvárosi szolgáltatásokkal ellátott és sok turistalátványosságot tömörítő része, amely a nyugdíjas éveiket itt tölteni kívánókat kiszolgáló ingatlanfejlesztők paradicsomává tette a környéket. Az 1950-es évek végén alapított Cape Coral mára 200 ezres „várossá” vált, melyet kis, csaknem minden házat elérő csatornák hálóznak be – az alacsonyan fekvő terület ideális terep a vihardagály pusztításához. (St. Petersburg és Tampa fontosabb részei valamivel magasabban találhatók, itt a nem part menti területeken a 400 millimétert is meghaladó esőzés és a szél okoz problémákat és életveszélyt.) Ebből a szempontból szerencse a szerencsétlenségben, hogy Milton a térség valamivel kevésbé problémás pontjánál ért partot, ahol a lagúnás rész szűk és nincs nagyobb folyótorkolat, de a környéken élők még így is nagyon nehéz órák elé néztek. A vártnál valamivel kisebb vihardagály ennek ellenére is óriási pusztítást végzett: legalább 35 ember meghalt, a becsült anyagi kár pedig meghaladja a 34 milliárd dollárt.

Távolodóban az Egyenlítőtől

S mi várható a jövőben? Mivel a Mexikó-öbölnek nem csupán a neve változik, hanem a vízhőmérséklete is növekvő tendenciát mutat, a jövőben elméletileg egyre gyakoribbá válhatnak az egymást viszonylag sűrűn követő, gyors intenzitásnövekedést mutató hurrikánok – ez egyébként az atlanti térségben már a hetvenes évek végétől tapasztalható trend, mind a viharok számát, mind az okozott kár összegét tekintve. Persze utóbbihoz hozzájárult, hogy ezalatt a 45 év alatt elképesztő mértékben nőtt a veszélyeztetett partvidékek (például Florida) népessége is. Tovább árnyalja azonban a képet, hogy az atlanti térséggel ellentétben a hasonló viharrendszerek száma globálisan nem mutat számottevő növekedést, sőt, egyes területeken a klímamodellek kifejezetten csökkenéssel számolnak, miközben a végül mégis kialakuló viharrendszerek ereje növekedhet.

 Vízhőmérséklet a Mexikói-öbölben 2024 októberének elején - (forrás)

Mindazonáltal a tengerek vízfelszíni hőmérséklet-növekedése még egy, meglehetősen ellentmondásos hatással is járhat: a viharrendszerek pályája egyre távolabb kerülhet az Egyenlítőtől – azaz nagyobb területen alakulhatnak ki, maradhatnak fenn és pusztíthatnak, ez pedig az atlanti térség tipikus hurrikánpályáit ismerve még kiszámíthatatlanabbá teszi a térség időjárását.

JAKAB LÁSZLÓ

A cikk eredetileg az ÉLET ÉS TUDOMÁNY 2025/11. számában jelent meg