Pangea

Minden, ami földtudomány

Az Orinocoról az Amazonasra - a világ legnagyobb természetes "csatornáján"

2015. november 08. 18:25 - lezlidzsi84

Földünk legjelentősebb, természetes úton létrejött, édesvízű "csatornája" két óriási folyamrendszert köt össze, ugyanakkor egészen a 18. század végéig teljesen ismeretlen és tudományos körökben valószínűtlen volt léte, környezete pedig ma is a legelzártabb, legkevésbé ismert területek közé tartozik.

A nehezen kimondható nevű dél-amerikai Casiquiare folyó mindössze 354 kilométer hosszú, de számos furcsaságot tud felmutatni. Egyrészt nincs "forrása", másrészt az alapvetően sík terepen sűrű irányváltásokkal köti össze az Orinoco és az Amazonas folyamrendszerét. A hivatalosan Brazo Casiquiare (Casiquiare-ág) névre hallgató vízfolyás a venezuelai Amazonas tartomány óriási asztallapként a dzsungel felé magasodó fantasztikus alakú hegyeiből eredő Orinocoból egy éles balkanyarral szakad ki Tamatamánál.

040m_72.jpgBalra a Casiquiare, jobbra az Orinoco - (forrás

A 90 méter széles ág az Orinoco víztömegének mintegy ötödét viszi "tévútra", hogy aztán a nagyobb vízhozamú oldalágak betorkolásánál újabb és újabb irányt felvéve cikkcakkozzon a Rio Guainiával való egyesüléséig, hogy innentől Rio Negro néven haladjon tovább víztömegük az Amazonas felé. A folyó teljes egészében Venezuelához tartozik, azonban a torkolatát Kolumbiából is meg lehet csodálni, lévén a Guainía (és a Rio Negro) a két ország közti határfolyó.

326px-casiquiarerivermap.pngAz Amazonas vízrendszere az Orinocoval való kapcsolattal - (forrás

De hogy jön létre ebben az esetben ez az igen ritka és különleges jelenség, melyet folyóbifurkációnak (kétirányú lefolyásnak) neveznek, és amelynek épp a Casiquiare a legjelentősebb példája? Elég hosszan kell visszatekernünk a naptárat, hogy a jelenség gyökereit megtaláljuk. A dél-amerikai kontinens magját alkotó mintegy 2 milliárd éves Guyanai-őspajzs kemény átalakult kőzetei az Orinoco forrásvidékén és felső szakszán különleges formában bukkannak a felszínre: a legkeményebb rögök alkotják a nehezen megközelíthető asztalszerű fennsíkokat (Tepuiokat), melyekről hihetetlen magasságú vízesések vezetik le a csapadékot, a többé kevésbé sík tönkfelszínre, ahol a folyamrendszer forráságai kanyarognak.

salto_angel_ca_on_del_diablo.JPGA Guyanai-őspajzs egyik leglátványosabb része: az Auyán Tepuiról leömlő Angel vízesés, Földünk legmagasabbja  - (forrás)

Mivel a folyamágak lassabban mélyülnek a kemény kőzetbe, mint ahogy a csapadékos egyenlítői éghajlat által biztosított hordalékmennyiség felhalmozódik, völgyek szintje a "középső" szakaszon is magasabbra kerül. (Az Orinocot ezen a részen  helyenként szétterülő, sekély, zátonyokkal taglalt folyónak kell elképzelni.)

orinoco_33_2005.jpgAz Orinoco zátonyos középső szakasza Venezuela Amazonas államában - melynek jelentős része mind az Orinoco, mind az Amazonas vízrendszerének része - (forrás)

Azt, hogy az Orinoco vize a másik rendszer javára megcsapolódjon egy másik földtörténeti tényező is igen erősen segítette: a terület vízfolyásai eredetileg északnyugat felé találtak lefolyást, ugyanakkor az Andok harmadidőszakbeli kiemelkedése és az Amazonas medence párhuzamos megsüllyedése kissé átalakította a helyzetet. (Lemeztektonikai szempontból némileg hasonlított a szituáció a krétakori észak-amerikai eseményekhez.) Egyrészt az Orinoco folyásiránya észak, északkeletire módosult, másrészt vízgyűjtőjének déli részét elvesztette a süllyedés miatt (ma is úgy néz ki, mintha dél felől beleharapott volna valami), számos folyó a korábbival "ellentétes" irányba kezdett el folyni. Ha jobban megnézzük a térképet ennek nyomai néhol még ma is követhetőek: a Rio Negro északi mellékfolyói kevésbé a tipikus "faág" szerkezetet követik, sok esetben inkább tompaszöget zárnak be a főágakkal.

800px-cuenca_del_orinoco.pngAz Orinoco vízgyűjtője dél felől csonkának tűnik - (forrás

Az Amazonas-medence süllyedésével párhuzamosan a stabil Felső-Orinoco vidék feltöltődésével lehetőséget kínált arra, hogy az Orinoco vize (földtörténeti mércével nézve) időnként átbukjon a két rendszer közti peremen. Az "átbukás" helye a földtörténet során változhatott,  illetve szárazabb időszakokban szünetelhetett is a jelenség. További érdekesség, hogy a bővízűbb évszakban maga a Casiquiare is bifurkál, kilép belőle egy olyan oldalág, mely egy másik (A Rio Negro vízrendszeréhez tartozó) folyó vízrendszerét táplálja.

A Casiquiare-ág - jól látható, hogy első jobbparti mellékfolyója szintén bifurkál - (forrás)

A nem mindennapi természeti jelenség azonban sokáig rejtve maradt a tudományos világ szeme előtt ami nem csoda, hiszen a környék szinte lakatlan: az elszórtan itt élő indián törzseket (pl. a yanomamikat) érthető módon kevéssé érdekelte, hová is tart a viszonylag jelentéktelen mellékág, míg a jobbára a főágak mentén mozgó fehér betolakodók sem szenteltek nagy figyelmet a Casiquiare-nak, jobban érdekelte őket El Dorado, a rabszolgavadászat, illetve saját túlélésük a zöld pokolban. Elsőként 1744-ben egy az Orinoco mentén utazó jezsuita papnak tűnt fel, hogy itt valami furcsa jelenséggel áll szemben: az Orinoco mentén portugál rabszolgavadászokkal találkozott, akik vízi úton jöttek a Rio Negróról - visszafelé el is kísérte őket, és valóban az Amazonas vízrendszerére jutott. Persze beszámolójának csak kevesen hittek, a jezsuitákra pedig hamarosan elég kemény idők köszöntöttek, így - hiába erősítették meg a papot pár évvel később spanyol földmérők is - a különös folyó részletes felderítésére csak 1800-ban került sor, Alexander von Humboldt és Aimé Bonpland expedíciója során. Ekkor már a tudományos világ is hajlandó volt elhinni, hogy a két vízrendszer összeköttetésben áll.

800px-canal_do_cassiquiare.jpg

Humboldt térképe a területről - (forrás

A tudósok tartózkodása azért némileg érthető volt: a 18. század végéig igen sok esetben tartották magukat különféle legendák Földünk nagy folyamrendszerei közti kapcsolatokról (Pl.: Szenegál és a Niger, Észak-Amerika nagy folyamai), melyeket az akkor igen fontosnak számító belvízi hajózással nagyon jól ki lehetett volna használni. Mindaddig ugyanakkor egyetlen esetben sem bizonyultak megalapozottaknak a hasonló feltételezések. Más kérdés, hogy a Casiquiare-ben rejlő potenciális gazdasági lehetőségeket sem igazán használták ki soha, nem vált a dél-amerikai esőerdők egyik fontos kereskedelmi ütőerévé, aminek számos oka volt/van:

- Egyrészt nem igazán volt mit szállítani rajta: a folyó két oldalán azonos természeti és egyéb erőforrások álltak rendelkezésre, így a helyi kereskedelemben nem nagyon látott senki nagy potenciált, és bár a Rio Negro felső szakasza számára a Casiquiare-n keresztül elvileg rövidebben elérhető az Atlanti-óceán, a brazil-venezuelai határ átszelése miatt ez kevésbé vonzó alternatíva.

- Ezen felül a tranzitkereskedelmet a folyók tulajdonságai is erősen korlátozzák: A Rio Negro ugyan kellően bővízű és mély ahhoz, hogy akár komolyabb hajók közlekedjenek rajta, de a hajózást  Sao Gabriel de Cachoeira (Uaupés) környékén számos nagy vízesés akadályozza. Még rosszabb a helyzet az Orinocon: Samariapo és Puerto Ayacucho között számos sellő és vízesés teszi lehetetlenné a hajózást, és bár Venezuela viszonylag korán kiépítette az akadályt megkerülő és az áruk átrakását lehetővé tevő utat, az Orinoco vízesések feletti része sekély és zátonyos, nagyobb vízi jármű nem tud közlekedni rajta. Ennélfogva a Casiquiare és a két folyam felső vízrendszere megközelíthetetlen nagyobb járművek számára.

sgc_stromschnellen_01gr.jpgA Rio Negro sellői akadályozzák a nagyobb vízi járművek közlekedését - (forrás

- Maga a Casiquiare egy rendkívül sok hordalékot szállító, zátonyos folyó, mely felső szakaszán (az "átbukás") környékén számos zúgót tartalmaz, így a két vízrendszer csak különleges járművek számára járható.

A fentiek miatt a jövőben sem várható a hajózás fellendülése a Casiqiare-ágon, sőt lehet, hogy pár ezer éven belül meg is szűnik ez a különleges természeti jelenség: ha az Orinoco feltöltődése gyorsabb lesz, eltűnhet a bifurkáló ág, de az is lehet, hogy a Casiquiare "lefejezi" az Orinoco forrásvidékét és középső szakaszának jelentős részét, és a terület vizei teljes egészében az Amazonas vízrendszere felé találnak utat. Ekkor majd el lehet gondolkozni azon, hogyan is kell hívni az egyes folyamszakaszokat.

 

Felhasznált források:

http://www.gerhardgreti.at/unserereisen/weltreise/1001suedamerika/040/040m/040m.html

https://de.wikipedia.org/wiki/Brazo_Casiquiare

1 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://pangea.blog.hu/api/trackback/id/tr798045752

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Otzst 2015.11.10. 21:54:24

Jó írás, olvastam már róla korábban. Az is megérne egy cikket, hogy a második térképen miért is van Venezuelának elefánt alakja.