Pangea

Minden, ami földtudomány

Új-Guinea elveszett völgye

2015. szeptember 02. 20:09 - lezlidzsi84

Felfedezők régi álma, hogy magas, felhőborította hegycsúcsok közötti lakatlan vidéken előretörve egyszer csak szétrebbennek a felhők és mögöttük egy termékeny, sűrűn lakott, elzárt völgy terül el egy még ismeretlen civilizációt rejtve. Mindez a 20. század 30-as, 40-es éveiben többször is valóra vált Új-Guinea hegyei között. Persze az első "gyalogos" látogatóknak meglehetősen hátborzongatóvá tette a látogatást, hogy egy repülőkatasztrófa súlyosan sérült túlélői voltak, amerikai egyenruhában a sziget belsejében bujkáló japán csapatok között, ráadásul erős volt a gyanújuk, hogy az őslakosok emberevők. És a végén még kiderült, hogy valójában nem is ők voltak az elsők...

Földünk második legnagyobb szigete, a madár formájú Új-Guinea csak későn került a gyarmatosító nagyhatalmak látókörébe, magas hegyei, áthatolhatatlan dzsungelei és egymással folyamatosan harcoló, emberevő (vagy annak tartott) törzsei korántsem tették ideális gyarmattá a szigetet. Ugyanakkor a 19. század utolsó évtizedeire a világnak ezt a sarkát is sikerült európai uralom alá vonni: a sziget nyugati fele holland, északkeleti német, délkeleti pedig brit (illetve többé-kevésbé ausztrál) kézbe került - közülük kezdetben csak a németek helyeztek különösebb hangsúlyt az ültetvények és a szükséges infrastruktúra kiépítésére, de ők sem nagyon merészkedtek be a szigetek belsejébe, főként, hogy azt sejtették, hogy ott nagyrészt lakatlan hegyvidék található. 

maoke.jpgÚj-Guinea felhőbe burkolózó hegyeinek feltárására az 1930-as évekig nem láttak okot az európaiak - (forrás)

Az első világháború után a németek helyét átvették az ausztrálok, akik kezdetben hasonló politikát követtek, de pár év múlva pár vállalkozókedvű ausztrál azért úgy gondolta megnézi, mi is van a hegyekben, főleg, hogy már repülőgépük is volt hozzá. A Leahy testvérek 1933-as felderítőakciója meglepő eredménnyel járt: a hegyek között ugyanis a sűrűn lakott Wahgi-völgyre bukkantak, ahol addig teljes ismeretlenségben élt a gyarmat lakosságának nagyobb része.

baliem.pngA hegyek mögött meglepően tágas völgyek terültek el: mint például a pirossal jelölt Baliem völgy

Pár évvel később hasonlóan megdöbbentő felfedezésre került sor a sziget nyugati felében.  A 30-as években egy különc és öröksége révén dúsgazdag amerikai zoológus, Richard Archbold több expedíciót indított a sziget különleges élővilágának megismerésére. Arra hamar rájött, hogy az egymással állandó háborúskodásban lévő törzsek között nagyjából semmire nem megy helyi teherhordókkal, ezért nemes egyszerűséggel vett egy akkor vadonatúj konstrukciónak számító PBY Catalina hidroplánt. A második világháború csendes- és atlanti-óceáni harcaiban komoly hírnévre szert tevő gép nagy teherbírásával és komoly hatótávolságával ideális volt az expedició előretolt bázisainak ellátására valamely szigetbelseji tó vagy folyó mentén. 1938-ban - az akkor a világ legnagyobb magánkézben lévő repülőgépének számító - légi járművel újabb nagy felfedezést tettek: a sziget nyugati felének 5000 métert megközelítő központi hegyvonulatai között, a Baliem folyó forrásvidékén egy nagyméretű, tágas, sűrűn lakott völgy terült el mintegy 1600 méteres tengerszint feletti magasságban. Archbold előretolt bázisáról a holland hadsereg segítségével szárazföldi expedíciót szervezett, két oszlopban a két vége felől igyekeztek felfedezni a völgyet. Áthaladásuk során túl sok interakcióra nem került sor a helyiekkel, az ugyanakkor világos volt, hogy a több száz kis faluban élő őslakosok nem ellenségesek a jövevényekkel, egymással viszont nagyon is: szinte minden falu végén próbálták lebeszélni az expedíciót az "ellenség" földjére való belépésről. Egy alkalommal ugyanakkor mindez elfajult és a holland katonák lelőttek egy rájuk támadó helyit. (Az épp jelen nem lévő holland parancsnok szerint mindez túlzott reakció volt, a kőbaltás, tollazatlan nyilakkal felszerelt helyiek ellen elegendőnek tartotta volna a figyelmeztető lövéseket.)

Az incidens után a felfedezők elhagyták a völgyet, a hamarosan kitörő háborúban pedig feledésbe is merült a völgy léte. A japánok 1942 elején megszállták a sziget partvidékének java részét, birodalmuk délkeleti bástyájává téve azt. Az amerikaiak ugyanakkor 1944 áprilisában addigi legmerészebb csendes-óceáni hadműveletük során a japán bázisrendszer szívében, Hollandiában (ma Jayapura) szálltak partra a sziget belsejébe űzve a japánokat, a környék fő kikötőjének és légibázisának elfoglalásával egyben gyakorlatilag semlegesítették a teljes környékbeli japán támaszpontrendszert. MacArthur tábornok tervezett Fülöp-szigeteki inváziójának támogatására Hollandia környékén egy több mint 100.000 katonát összpontosító bázisrendszert hoztak létre. (Meg persze a dzsungelbe szorult japánokat is figyelni kellett, mert valamivel lassabban haltak éhen, mint amire ellenségeik számítottak.)

Ezt a bázist jelentős részben légiúton kellett ellátni, és az amerikai légierő keresni kezdte a módját, hogy a szigetet átszelő, Ausztrália felé irányuló légiútvonalat alakíthasson ki. Mindez korántsem volt egyszerű: a korabeli szállítógépek megrakva nagyjából 3-5 kilométer magasan tudtak repülni, így pont útjukban állt a szigetet átszelő hegység, mely általában ködbe és felhőkbe burkolózott, és a hegyoldalak valamint a völgyek erőteljes légáramlásai halálos veszélyt jelentettek a gépekre, az amerikai szállító hadtest temetőjévé változtatva Új-Guineát. Az egyik, alacsonyabb hegyláncokat és potenciális és leszállópályákat kereső felderítőrepülés során egy C-60-as szállítógép legénysége egy kanyonból kirepülve tágas, sűrűn lakott völgybe jutott, mely nem szerepelt a térképeiken.

page_7b.jpgAz amerikai pilóták elé sűrűn lakott, apró falvakkal tarkított fennsík tárult - (forrás)

A mesebeli, elzárt völgy híre gyorsan terjedni kezdett, az amerikaiak egy akkor népszerű regényben szereplő (a békesség hordozójaként ismert) völgy után Shangri-Lanak kezdték hívni a területet. Mivel végül nem erre alakították ki a légiútvonalat, az amerikaiak nem kíséreltek meg leszállni a völgyben, de a bőven kiszínezett történetek (pl. óriás bennszülöttek) nyomán rendszeressé váltak a "sétarepülések" melyet a hollandiai támaszponton szolgálók jutalomként kaphattak.

sentani_lake.jpgA sétarepülés is festői környezetből, a partközeli Sentani-tótól indult - (forrás

Egy ilyen repülésre került sor pár nappal az európai háború végét követően, 1945. május 13-án: a Gremlin Special nevű C-47-es szállítógép 24 emberrel, köztük 9 női segédszolgálatossal a fedélzetén indult "Shangri-Laba". Azonban téves navigáció következtében a gép a több mint 400 kilométerre a sziget belsejében fekvő völgy bejáratánál hegyoldalnak repült, a becsapódást csak öten élték túl, de ketten közülük a következő napon belehaltak sérüléseikbe. A hegyoldalból magát egy erdei tisztásra leküzdő három túlélőt 5 nap múlva vette észre egy keresőgép. A felfedezés öröme ugyanakkor nem volt felhőtlen: az ünneplő túlélők ekkor már nemcsak az égre szegezték tekintetüket, és észrevették, hogy megművelt földön vannak - pár perc múlva meg is jelentek a bennszülöttek...

 lost-in-shang.jpgA túlélők, az ejtőernyősok és a helyiek között hamar jó viszony alakult ki - (forrás)

A kőkorszak és a világ akkori második legnagyobb hadigépezetének találkozása meglepően békésre sikeredett, részben annak köszönhetően, hogy a bennszülöttek java része hiedelemviláguk jó "szellemeinek" tartotta a jövevényeket, másrészt nagyon kíváncsiak voltak a furán kinéző (ruhát és cipőt viselő) idegenekre, harmadrészt pedig már 5 napja figyelték őket, és lassan kezdték összerakni a képet: az összetört szerkezetből kimászó lények társai meghaltak, ők pedig bajban vannak.

film-003-s1-0030.jpgA Baliem völgy bejárata, ahol a balesetre sor került - nem volt épp könnyű terep - (forrás)

Időközben Hollandiában is elkezdték megszervezni a mentőexpedíciót, bár sokáig fogalmuk sem volt, hogy is hozzák ki a minden infrastruktúrát nélkülöző területről a túlélőket: kezdetben a dzsungelt jól ismerő filippinó kommandósokat dobtak le ejtőernyővel, hogy ellássák és sík területre vigyék a sérülteket, ahol kifutópályát építenek. Végül két hónap elteltével egy nagyon kockázatos akció keretében sikerült kihozni az embereket: a tessék-lássék kifutópályára sikerült letenni egy vitorlázógépet, amibe végül beszállhattak a túlélők és kísérőik, a vitorlázót pedig egy hurok segítségével "felkapta" egy alacsonyan szálló C-47 gép (!). Eközben viszont az amerikai sajtót bejárta a mentőakció híre, főként miután egy (tökrészeg) újságírót is ledobtak a kifutót építő táborba. Hogy miért volt a nagy hírverés? Egyrészt az amerikai közvélemény mindig érzékenyen reagált a női segédszolgálatosokat ért veszteségekre és ezidáig ez volt a legnagyobb tragédia (8 áldozattal). Másrészt a mentőakció kalandos és meseszerű körülményei is megragadták a háborúba belefáradó amerikai közvélemény fantáziáját. A völgy egycsapásra világhíres lett.

img_0400-600x449.jpgA Dani törzs tagjai "pozicionálják" a mentéshez használt vitorlázót - (forrás

A világhír nyomán pedig gyorsan kiderült, hogy Shangri-La nem más, mint Archbold Nagy-völgye. Az immár kétszer "felfedezett", mintegy 20 km széles és 80 km hosszú völgyben pedig lassan kezdett valóra válni a legenda, ami miatt az őslakosok nem nyúltak a szerencsétlenség túlélőihez: az égből kötélen leereszkedő szellemek addigi világuk végét hozzák el. Mindez a 2, világháború után a holland, majd az 1963-ban az őket váltó indonéz csapatok és a közigazgatás megérkezésével jött el. A holland beavatkozás viszonylag szerény volt annak ellenére, hogy Indonézia 1947-es függetlenné válását követően Nyugat-Új Guinea maradt utolsó ázsiai gyarmatuk. A területet jó okkal nem szerették volna indonéz kézbe adni: a holland kormány komoly félelmeket táplált az egységes állam megteremtését favorizáló indonéz kormány és a szigetország többi részétől emberföldrajzilag igen erősen eltérő, pápuák lakta új-guineai terület lehetséges konfliktusai kapcsán. Szintén nem bíztak abban, hogy az indonéz hatóságok kellően óvatosak lesznek az óriási civilizációs különbségek áthidalásában. Azonban a 60-as évek elejének gyarmati felszabadulási hulláma nem a hollandokat támogatta, az el nem kötelezett országok között erős Indonéziával szemben nem tudták keresztülvinni a terület függetlenségét. A holland félelmek jelentős mértékben beigazolódtak: a jávaiak és a szumátraiak tömeges betelepítése (a 60-as évek óta megnégyszereződött a népesség), a pápuák elleni államilag támogatott erőszak történelmük során először volt képes legalább minimális mértékben egyesíteni az őslakosokat - függetlenségi mozgalmuk persze újabb erőszakot szült, az áldozatok számát az elmúlt 50 évben legalább 100.000 főre becsülik.

baliem-valley.jpgVölgybeli táj - az elengedhetetlen felhőkkel - (forrás

A tömeges betelepítés következtében a mai Nyugat-Új-Guinea (vagy Nyugat-Pápua) legsűrűbben lakott pápua többségű területe a mintegy 7000 négyzetkilométeres, 220.000 lakosú Jayawijaya kormányzóság, melynek központi része a Baliem-völgy.

A völgyet szinte kizárólag a Dani törzs lakja, akik a környékbeli törzsekkel ellentétben viszonylag fejlett földművelő kultúrával rendelkeztek: gazdálkodásuk alapját az édesburgonyaföldek, valamint a környékükön szaladgáló disznók alkották, de némi kereskedelmet is folytattak egymás között és szomszédaikkal. Utóbbit ugyanakkor komolyan gátolta a kisebb-nagyobb közösségeik állandó rituális háborúskodása. Az amerikai repülők nem is tévedhettek volna nagyobbat a békét sugalló Shangri-La elnevezéssel: A Daniknak mindössze két szavuk van a színekre (kb. a hideg és a meleg színekre), de több százféleképpen képesek ragozni a harcot és a háborút kifejező szavaikat: a férfiak életét korábban szinte kizárólag a helyi csetepaték töltötték meg "értelemmel". Ezek a rajtaütésektől a szervezett (előre megbeszélt helyen és időben lefolytatott) csatákig terjedtek, előbbiek során általában a csatákban elesettekért vettek elégtételt. Mindez hitvilágukkal magyarázható: a meggyilkolt emberek szellemei csak akkor nyugodnak meg, ha újra vér folyik. Persze ez végtelenné és a mindennapok részévé tette a völgyben a fa és kőeszközökkel vívott háborút, amely - európai szemmel - érthetetlen módon nem anyagi és hatalmi előnyökért folyt - és értelemszerűen soha nem ért véget. Az időnként előforduló emberevés szintén rituálékhoz kapcsolódott, tehát nem az éhség csillapítását szolgálta. (Tehát sohasem öltek azért embert, hogy megegyék, de ha már más okból megölték, néha ettek belőle.)

baliem_men.jpgDani harcos hagyományos viseletben - (forrás

Jobban mondva a háború nem ért volna véget, ha nem kezdődik meg a modern civilizáció behatolása a területre. Pontosabban valamennyire most is háborús állapotok uralkodnak a környéken: a "vérbosszú" időnként most is előfordul (de már büntetik), illetve a völgy a pápua függetlenségi mozgalom egyik központja, úgyhogy korántsem a béke paradicsoma.

Ennek ismeretében nem meglepő, hogy az indonéz kormány nem viszi túlzásba a különösebb természeti erőforrásokkal nem rendelkező, elzárt völgy fejlesztését: bár a helyiek számos civilizációs vívmánynak vették hasznát (fémeszközök, ruhák) és a hatóságoknak sikerült összehozniuk egy jellegzetesen harmadik világbeli "közigazgatási" központot, Wamenát, ahol azért van némi infrastruktúra, sőt focicsapata az indonéz első ligában játszik, a völgy többi részén még nagyrészt a hagyományos földművelés dívik. Ennélfogva nem meglepő, hogy a terület Indonézia egyik legszegényebb része, a civilizáció betörése és a rossz egészségügyi ellátás kombinációjaként pedig igen magas a HIV fertőzöttek aránya. 

Ennek ellenére a turistáknak úgy próbálják eladni a völgyet, mint ahol még háborítatlan kőkorszaki körülmények között élő emberekkel találkozhatnak - ami egyre kevésbé igaz, persze egyesek azért viszonylag jól megélnek a 70 éve még általános viseletbe való beöltözésből...(vagy levetkőzésből). A völgy megközelítése ma sem egyszerű, lehet választani a rossz és az év jó részében járhatatlan utak és az alapból rossz repülésbiztonsággal rendelkező Indonézián belül is pocsék statisztikákkal rendelkező nyugat-pápuai légitársaságok közül. A hegyeket rejtő felhők és az alattomos légáramlatok 70 év után is veszélyessé teszik a rejtett völgybe való repülést...

5 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://pangea.blog.hu/api/trackback/id/tr727728686

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Pánikrohamosztagos 2015.09.03. 17:17:08

Addig voltak boldogok, amíg fel nem fedezték őket. Így "fejlődik" a világ

Irbisz 2015.09.04. 19:28:36

Azóta még a 21. században is találtak jóval "elveszettebb" világot, ahol hála annak hogy ember sosem járt, már az első látogatás alkalmával több mint 2 tucat új fajt fedeztek fel.
www.origo.hu/tudomany/fold/20060207hatalmas.html

David Bowman 2015.09.07. 16:06:27

@Pánikrohamosztagos: Addig rosszabb volt. Totális önkény és indokolatlan méretű kegyetlenség párosult a szarszaggal és a tudatlansággal. Már ha hihetünk a leírtaknak.

lezlidzsi84 2015.09.07. 18:29:37

@Pánikrohamosztagos: Hát, ha férfi voltál, akkor jó esélyed volt meghalni valamelyik összecsapásban. Ha nő, akkor meg elhunyt rokonaid feletti gyászodban levághattad egy ujjpercedet. Persze ők ezeket viszonylag természetesnek tartották, de azért ott is voltak olyanok akik látták ennek az életmódnak a hátrányait. Pl. a baleset túlélőivel először kapcsolatba kerül törzs vezetője kifejezetten megfontoltnak számított, ha lehetett kerülte a konfliktusokat. Ez egyébként a három túlélő igen nagy szerencséje volt.

Irbisz 2017.08.03. 09:35:36

@lezlidzsi84: Ezek az allapotok bekebelieknek voltak nevezhetők a ritualizalt, stabalyozott eröszak miatt ahhoz kepest, ami ma kezd ott eluralkodni:
index.hu/tudomany/2017/06/17/bedurvultak_a_papuak/