Pangea

Minden, ami földtudomány

"Fővárosa Monaco, kártyabarlang. Európa szégyenfoltja"

2017. február 22. 20:00 - nyasszamegatanganyika

Lapozzunk bele dédapáink földrajzkönyveibe!

Dédapáink nem voltak túl szerencsések. A száz éves földrajzkönyveket böngészve láthatjuk, hogy rengeteg földrajzi nevet, adatot és lexikális ismeretet kellett bebiflázniuk. A földrajztankönyvek, és a földrajzoktatás tartalma sokat változott az utóbbi száz évben. A földrajzórákon már rég nem a - Hol van? - kérdés hangzik el a leggyakrabban, hisz manapság már néhány másodperces keresés után bármely város, tó vagy hegy földrajzi helyzetét könnyedén megtalálhatjuk a Google Föld segítségével. A régi földrajzkönyveket lapozgatva azonban a sok száraz tény mellett igazi „gyöngyszemekre” is bukkanhatunk a szövegben. Hiszen – talán épp azért, hogy érdekesebbé tegyék az unalmas ismertetéseket – a tankönyvírók gyakran színezték az országok száraz leírását szubjektív, az ott élők jellemét is bemutató leírásokkal. Lapozzunk bele dédapáink földrajzkönyveibe! Nézzük meg milyen hamis, vagy igaznak bizonyult sztereotípiákat tartalmaznak a népek lelki adottságairól!

írta: Dr. Szilassi Péter

img_20170219_201102_2.jpgTerítéken a felhasznált irodalom! Közülük a legkorábbit a magyar tudományos földrajz megalapítója, az első földrajz tanszék professzora, Hunfalvy János akadémikus írta 1875-ben.

A XIX. század végén, XX. század elején keltezett földrajzkönyvekben a népek habitusát „jellemrajzát” nem véletlenül tették az országok klímáját bemutató bekezdések után, hiszen ekkor a tankönyvszerzők azt gondolták, hogy a természeti tényezők (köztük a klimatikus adottságok) meghatározhatják egy adott területen élő lakosság gazdasági tevékenysége mellett az ott élők viselkedését is. Az úgynevezett földrajzi determinizmus gondolata szerint a földrajzi környezet meghatározza a népek karakterét, lelki alkatát is. Az alább bemutatott tankönyvrészletekben vannak számszerűsíthető statisztikai adatokkal (például az egyes országok iskolarendszerével, írástudatlanok arányával) jól alátámasztható tények éppúgy, mint minden alap nélküli, mosolyt fakasztó, szubjektív, néhol meglehetősen sarkosan megfogalmazott és igazságtalan vélekedések.

Hogy ezek mennyire voltak találó, megalapozatlan, vagy esetleg ma is helytálló jellemzések?….Az olvasóra bízzuk a döntést! (A szövegeket az eredeti helyesírás szerint közöljük).

Németország: „A németek általán véve munkás, mérsékelt és takarékos emberek; az ipar és a kereskedés dolgában is magas fokon állnak.” (1) „A német Európa egyik legműveltebb, leghatalmasabb népe. Az iskoláztatásra igen nagy gondot fordítanak. Sehol annyi könyv nem jelenik meg a világon, mint itt.”(7)

Franciaország: „Az eggyüvétartozás érzelme bennök igen erős. Vérmes, tüzes jelleműek, általán véve gyors felfogásúak, munkások és takarékosok, hazájukhoz ragaszkodók.”(1) „Az ország lakói a francziák, kik román eredetűek, udvariasok, szellemesek dicsvágyók és hamarkodó természetűek.” (2) „A francziák szorgalmasak, iparkodók és takarékosak; kitünőek mint gazdák, iparosok, kereskedők és tudósok; finom modorúak, mint emberek. Mindenben tanitói voltak a többi népeknek, melyek műveltségüket a franziáktól vették.  Hibájuk hogy hevesvérűek s ilyenkor meggondolatlanok.” (3)

francziak2.jpgA "franczia" lélek jó és rossz tulajdonságai (3)

„A francziák, udvarias, finom emberek. Ipar dolgában csinosság és izlés jellemzi a francziákat.” (4) „A francia a legműveltebb népek egyike az emberiség sokat köszönhet nekik főként az irodalom és a művészetek terén.” (7)

Monaco:

img_20170219_202025_3.jpgNem túl hízelgő tankönyvszerzői vélemény Monacóról! (5)

Belgium: „Mindhárom népfaj igen életrevaló és munkás, s a kis országban mind a földmívelés, mind a műipar virágzik.” (1)„A belgák általában fogékonyak, vidorak és munkások.” (2) „Népe franziául beszél, s éppoly életrevaló, mint a franczia.”(3)

Hollandia: „A hollandiak…szorgalmasan mivelik a földet, s a hol lehet, nagy gondot fordítanak a marhatenyésztésre is. Nagyon kedvelik a tisztaságot, s nem csak házaikat és szobáikat, hanem az utczák járdáit is surolgatják, és mosogatják. Nemcsak városaik, hanem falvaik is a tisztaságnak mintaképei.” (1) „A hollandi nép…tisztaságszerető egész a tulságig (vasárnap még az utcakövezetet is felmossa a háza előtt), takarékos de kissé különcz.” (2) „A hollandok igen szorgalmasak. Jó földmívelők, híres állattenyésztők, ügyes iparosok. Ezért az ország lakosságának jórésze jómódban él.” (7)

Nagy Britannia: „Az angol nemzet…nagy szellemi képességet tanusít, álhatatos és vállalkozó.” (1) „Az angol hideg, a skót lelkesülő, az ir kitartó.” (2) „Nagy Britannia… lakói higgadt természetűek s nagyon munkásak. Fényes tulajdonságuk a lankadatlan kitartás.” (3) „Az angolok igen művelt emberek a kik főképen a természettudományokban tünnek ki. Anglia Európának legműveltebb és leggazdagabb országa.” (4) „Az angol dolgos, kitartó és vállalkozó szellemű, de kapzsi.” (5) „Az angol igen művelt nép. Kiváló érzékük van a kereskedelem és a hajózás iránt. Igen sok technikai találmánnyal ajándékozták meg az emberséget.” (7)

Olaszország: „Az olasz élénk, vallásos, szereti költészetet és a művészetet, de heveskedő természetü.” (2) „Olaszország…lakosai igen fogékonyak a dal, a zene, a festészet és a szobrászat iránt.”(3) „Az olaszoknak sok világhírű művészök volt. A nép északon sokkal jóravalóbb és műveltebb, mint délen. Itt a mellett, hogy tudatlan, még renyhe is (dolce far niente), ezért sok közte a lazzaroni (naplopó), koldus és rabló.” (4)

img_20170219_201517.jpgA bemutatott tankönyvek közül az 1875-ben kiadottban még semmilyen ábrát nem találunk. A századforduló környékén viszont már ilyen grafikákkal illusztrálták a szerzők a szöveges mondandót. (3)

„Az olasz heves vérű, tudatlan és ennél fogva babonás. A déli vidékek lakói a nagy meleg miatt is, lusták, s csekély igényűek. Igen kifejlett műérzékük van, sok köztük a művész, énekes és zenész.” (5) „A déli órákban az emberek pihenőt (siesta dolce far nente) taranak. Csak a délutáni és az esti órákban gyűlnek össze a tereken és az utcákon, ahol élénk zsivaj uralkodik a késő éjszakáig. Az asszonyok egy része az utcán főz, mos, s itt szárítják a ruhát is.” (6)

Dánia: „A dán nép..jellemére nézve hideg, becsületes és részrehajlatlan, de kissé tunya; különben erős testalkatú s jó tengerész.” (2)

Spanyolország: „A spanyol büszke, komor, munkakerülő, az andalusiaiak társaság szeretők, költői hajlamúak.” (2) „A spanyolok…szegények, mert kényelmesek a munkára; hivalkodók és büszkék.” (3) „…a spanyolok, hazaszerető, bátor és becsületes emberek, de egyúttal gőgösek és bosszúvágyóak is. Legkedvesebb mulatságuk a bikaviadal és a nemzeti táncz.” (4) „A spanyolok az újkor elején a kontinens leggazdagabb, legműveltebb népe voltak, ma azonban nagyon elmaradtak…nem elég szorgalmasak, nem kitartók.” (7)

Montenegró: „A monntenegrói  nép nyers természetű, műveletlen de vitéz nép”.(3)

Törökország: „A török józan, nyílt jellemű nép, de elpuhult.” (2)

torok.jpgAz ábra címe tömör és lényegre törő: "Törökök" (3)

„Törökország…lakosai komoly természetűek, kényelmesek s csak annyit dolgoznak, hogy épp megélhetnek, de ha harczba szállnak hős katonák.” (3) „Törökország…lakosai nagyobbára mohamedán vallású törökök, a kik igen vallásos, kényelemszerető emberek. A törökök sem kereskedelemmel, sem iparral nem igen szeretnek foglalkozni… A törököknek és általában Ázsia legtöbb népének jellemző sajátsága, hogy vendégszerető, becsületes, szereti a kényelmet, e mellett azonban egyszerűen él.” (4)

Kína: „Különben a khinai a világ legdolgosabb embere. Bámulatos csekély napszámért, pirkadó hajnaltól késő éjjelig dolgozik, még ebédjét is dolog közben költi el. De átkos szenvedélye a koczkajáték.” (3) „Khina benszülött lakosai mongol eredetűek; munkás és igénytelen emberek, azért igen kevésből meg tudnak élni… Hajdan a khinaiak igen műveltek voltak, de az újabb időkben a többi művelt népekkel szemben hátramaradottabbak, mert sok évszázad óta semmiben sem haladtak előre.” (4)

Japán: „A japáni, okos, ügyes, szorgalmas és takarékos. Szereti a tisztaságot, s nincs jóravaló japáni, kinek háza ne állna gondosan ápolt szép kertben.  Az európaiaktól tanul, s aztán túltesz rajtuk. Ázsiában övék a jövő.” (3)

img_20170219_201304.jpgAz ábra a japánokról, a kép melletti szövegrészlet a kínaiak szerencsejáték szenvedélyéről szól ebben az 1900-ban kiadott földrajzkönyvben: "a khinai..átkos szenvedélye a koczkajáték" (3)

„A japán nép rokon a khinaival, de műveltebb, tisztább és udvariasabb. E mellett jókedvű, és igyekszik mindenben európai módon haladni.” (4) "A japánok… elfogadták mesterüknek az európaiakat s tőlük igen sokat tanultak." (5)

Ausztrália: „A vadak csak ott tudnak megélni, ahol a fehérekkel együtt ők is dolgoznak. Sok törzs ezt nem akarja, csak vadászni, halászni. Ezek szépen lassan kipusztulnak. Igy van ez nem csak itt, de Amerikában, Afrikában Ázsiában is. Csak az a nép kerüli el a pusztulást, a mely szorgalmas munkával keresi a kenyerét.” (3)

Hátsó-India: „Andamani Nicobari szigetek ..lakosai meztelenül járnak és testüket festékkel kiczifrázzák (tetovírozás). Halottjaikat ülő helyzetben temetik el, évek multán azonban felássák a sírokat, kiszedik a halott csontjait és szétosztják a rokonok közt. A férj koponyáját özvegye a nyakába akasztva hordja és különféle apró tárgyakat tart benne.” (4)

Összegzés:

A XIX. és XX. század fordulóján készült földrajzkönyvekben helyenként olyan leírásokra bukkanhatunk, melyek egy-egy nép lelki alkatát, szokásait mutatják be. A vizsgált hét korabeli földrajzkönyvben ezek, a „néplélek” jellemzőit leíró, a szerzők szubjektív véleményét tükröző szövegrészek számos esetben hasonló módon minősítik egy-egy nép lelki alkatát, szokásait. Néhol, (például a dél-olasz városok lakóinál) a klíma lelki alkatra gyakorolt hatására is találtunk utalásokat.Az 1930-as évektől kezdődően egyes országok lakosságának életmódját, lelki habitusát bemutató leírások fokozatosan eltűntek a földrajzkönyvekből, minden bizonnyal azért, mert e szövegrészek mindenféle tudományos alapot nélkülöztek. Az egyik 1900-ban íródott (tehát 117 éves!) földrajzkönyv -  japánok szorgalmára, és európaiaktól átvett módszereire történő utalása viszont meglepően találóan megjósolta Japán XX. századi gazdasági felemelkedését: „A japáni...az európaiaktól tanul, s aztán túltesz rajtuk. Ázsiában övék a jövő!”

(A felhasznált irodalmat kivételesen nem a szokásos ABC sorrendben, hanem időrendben közöljük):

  1. Hunfalvy János 1875: Földrajz a középiskolák használatára (második kötet) Európa. Az Athenaeum Irod. S Nyomd. R. Társ. Tulajdona Budapest,
  1. Bárány Gyula 1896: Földrajz Tanítóképző-Intézeti növendékek és tanítók használatára. Budapest,
  1. Vargyas Endre 1900: Földrajz az elemi népiskolák III. IV. V. VI.-ik osztálya számára. Franklin-Társulat Budapest
  1. Deme Károly 1902: Földrajz a polgári fiúiskolák 2. osztálya számára. Franklin-Társulat Budapest.
  1. Hegedűs István 1909: Általános földrajz. Stampfel-féle Tudományos Zsebkönyvtár Pozsony-Budapest
  1. Karl János 1926: Földrajz középiskolák számára II. kötet A Világrészek földrajza I. Franklin-Társulat Budapest
  1. Hézser Aurél 1930: Földrajz a fiúközépiskolák valamint a leányközépiskolák és leánykollégiumok II. osztálya számára. Királyi Magyar Egyetemi Nyomda

 

11 komment

5 perc geológia: A mineralizálódott polihisztor

2017. február 11. 20:13 - Tranquillius

Annak ellenére, hogy már egy éves a hír, hazai tudósítást még nem olvashattunk arról, hogy Szilárd Leó fizikusról urántartalmú karbonátásványt neveztek el. Mivel magyar tudósokról nem gyakran neveznek el újonnan felfedezett ásványt, mindenképpen fontos, hogy bepótoljuk ezt a geológiai mulasztást. 

A leoszilárdit ásványt már 2015-ben katalogizálták, de erről mindezidáig a magyar tudományos közvélemény még nem értesülhetett. Az általunk talált legrégebbi tanulmány is 2016. szeptember 26-án került fel az Ingenta honlapjára, a Science Daily cikke pedig 2017. február 8-i keltezéssel jelent meg. Ezért nagyon úgy tűnik, hogy elsőként a Pangea blog számol be az új magyar vonatkozású ásvány felfedezéséről!

Külön aktualitást ad a történetnek, hogy Szilárd Leó február 11-én ünnepelné a 119. születésnapját. 

1946020.jpgFelhagyott bánya Utah államban

Dél-Utah kopár kanyonjainak egyik felhagyott uránbányájában három sárgás, urántartalmú ásványt fedezett fel a Michigani Műszaki Egyetem néhány öregdiákja. Mindhárom ásvány olyan az urán számára, mint a rozsda a vas számára; a leesit, a leószilárdit és a redcanyonit egyaránt a levegő és a víz hatására, a bányajáratok oldalán jönnek létre — azaz másodlagos ásványok. 

A 2015-ben civil kezdeményezésre elindított Carbon Mineral Challenge (CMC) program következtében a White Canyon körzetben található Red Canyon bezárt uránérc bányái újból felkeltették az ásványgyűjtők érdeklődését. A program ugyanis szeretné, ha a kutatók 2019-ig megtalálnák azt a másfélszáz karbonátos ásványt, amely becslésük szerint még felfedezésre és leírásra vár. A program indulásakor, 2015-ben összesen 405 ismert karbonát ásvány volt a Nemzetközi Ásványtani Világszövetség katalógusában, azóta 8 új karbonátos ásvány felfedezéséről számolhattak be. A leószilárdit és a fent említett másik két urántartalmú ásvány megtalálása is a CMC programnak köszönhető.

Mindhárom ásvány a Utah állam délkeleti részén található Red Canyon elhagyott bányáiból került elő. Utah államban ugyan 1991-ig minden uránbányát bezártak az alacsony felvásárlási ár miatt, de 2012 óta néhány bányát újranyitottak. A Red Canyon egy északnyugati irányú lakatlan völgy, a benne futó időszakos vízfolyás a Colorado folyó (pontosabban a Powell-tó) vízgyűjtőjéhez tartozik. Több elhagyott bánya található benne, közülük három méltó említésre, ahol a felhagyott tárnák falán képződött három új ásványt megtalálták és elsőként leírták. A Jomac bánya a Colorado folyó bal partján, a kanyon torkolatához közel található, a Blue Lizard bánya és a Markley bánya pedig egymással szemközt a Red Canyon két oldalán. 

chinle_badlands.jpgChinle badland, a formáció névadója, Utah állam (forrás: wikipédia)

Az alapkőzetet adó Chinle formáció felső-triász korú homokkő és aleurolit (iszapkő, avagy siltstone), mely szárazföldi üledékes eredetű; folyóvízi, tavi, mocsári és részben szél által felhalmozott üledékekből áll. Ennek a formációnak egy folyóvízi eredetű, durva szemcsés homokból és aprókavicsból álló tagozatát alkotja a 225 millió éve képződött Shinarump konglomerátum. Ez az igen ellenálló kőzet alkotja például az Utah állambeli Monument Valley csodálatos formakincsének fedőkőzetét, amely megóvja a lepusztulástól az idősebb, de kevésbé ellenálló rétegeket. E tagozathoz kapcsolódóan játszódott le a bányák bezárása óta az a másodlagos ércesedés, amely a három ritka ásványt létrehozta. 

Míg a vas rozsdája vöröses színű, addig az uráné (így a leesit, a redcanyonit és a leószilárdit is) sárgás árnyalatú. A leesit ásványok [K(H2O)2[(UO2)4O2(OH)5]·3H2O] szabad szemmel alig látható tűket alkotnak, a leghosszabbak is csupán miliméteres nagyságúak. Porszerű lerakódásokat is képezhetnek a kísérő ásványokon, például gipszen. A redcanyonit [(NH4)2Mn[(UO2)4O4(SO4)2](H2O)4] már már vörösbe hajló narancssárga színét a benne található mangán és ammónia adja. Mivel ez egy szulfát, a leószilárdittal ellentétben nem oldódik vízben. Ez a legritkább uránércásvány, ugyanis a képződési körülményeit nagyban leszűkíti a mangán ionok és a szervesanyag-tartalmú rétegekből származó ammónia jelenléte. 

leoszilardit1.jpgLeószilárdit (forrás)

A leószilárdit [Na6Mg(UO2)2(CO3)6·6H2O] halványsárga, 0,2 milliméteres, pengeszerű kristályokat alkot, vízben jól oldódik. Kristályszerkezete monoklin, keménysége a Mohs-skálán 2, azaz igen puha ásvány. Tudósok szerint ez az első olyan karbonátos uránércásvány, amely nátriumot és magnéziumot is tartalmaz. A Markley bányában talált holotípusa jelenleg a Los Angeles-i Természettudományi Múzeumban található. 

leoszilardit2.JPGLeószilárdit mikroszkóp alatt

Anélkül, hogy lebecsülnénk a másik két urántartalmú ásvány fontosságát, számunkra a leószilárdit az első. Minden biológus álma, hogy egy újonnan felfedezett élőlényt róla nevezzenek el. Minden csillagász álma, hogy legalább egy kráter a Holdon (kisbolygó, üstökös, stb.) az ő nevét viselje egyszer. És nincs olyan geológus, aki tiltakozna, ha ásványt akarnának róla elnevezni. Bár Szilárd Leó nem volt geológus, hanem (atom)fizikus, később pedig biológus, az uránnal való szoros kapcsolata szinte predesztinálta arra, hogy urántartalmú ásványt nevezzenek el róla. Mindenesetre érdekesség, hogy a Manhattan-projekthez elsősorban nem amerikai, hanem Belga-Kongóból származó uránércet használtak fel. Szilárd Leó emléke előtt való tisztelgés az is, hogy az amerikai geológusok fontosnak tartották, hogy az új ásványt a megfelelő ékezetekkel törzskönyvezzék. Ennek kapcsán érdemes áttekinteni milyen más magyar vonatkozású ásványokat ismer a nemzetközi szakirodalom.

Magyarországi vonatkozású nevek kapcsán két névadási forma létezik, a személy-, ill. földrajzi név. A településnevek közül sokat már hiába keresnénk Magyarországon, többségüket 1920-ban elcsatolták, azonban az ásványneveket nem érintette az utódállamok névváltoztatása; Szomolnok, Nagyág, Vashegy, Dognácska az ásványtani katalógusokban megőrizhette egykori nevét. 

Személynévadás kapcsán előfordult, hogy a megtalálóról nevezték el az ásványt, de ezzel általában nem a megtaláló tisztelte meg saját magát, hanem az, aki az ásványt először tudományosan leírta. Ilyen ásványnév pl. a fizélyit, melyet Fizély Sándor talált Nagybányán, de az elnevezést Krenner Józsefnek köszönhetjük. Mint a leószilárdit kapcsán is láthattuk, a geológus már nem élő személyről is elnevezhet új ásványt, 2004-ben például Koch Sándort örökítették meg ilyen módon, amikor a kochsándoritot törzskönyvezték. Az abszolút rekorder ebben a kategóriában Semsey Andor, akinek a kereszt- és vezetéknevéből is ásványnév lett (lásd a felsorolást a cikk végén). Olyan is előfordult, hogy magyar kutató (a már idézett Krenner József) nevezett el külföldi személyről ásványt. A sjögrenit névadója a Bánságban is dolgozó svéd geológus Hjalmar Sjögren volt, de magát az ásványt Cornwallban, Angliában találták. Előfordult, hogy Magyarországon külföldi (pl. ausztriai illetőségű) geológusok találtak és írtak le ásványt és adtak neki külföldi személynevet. ilyen ásvány pl. a ludwigit

2010-ben három új ásványt találtak Magyarországon, de közülük csak egy, a klajit kaphatott magyar nevet, a másik kettő — a kabazit-Mg, és az ammóniomagnéziovoltait — esetében a szigorú nevezéktani szabályok miatt erre nem volt mód. Utoljára 2013-ban a parádsasvárit ásvány került fel a listára, melyet éppen Klaj Sándor talált a Parádsasvár melletti Nagy-Lápafőn. 

einstien-slizard2.jpgSzilárd Leó, a mineralizálódott polihisztor a periódusos táblázatban található kollégájával

A magyar eredetű ásványnevek alábbi listája korántsem teljes és hiteles. Ha valakinek tudomása van más magyar nevű ásványokról, hiteles forrással, kérjük írja meg kommentbe!

  1. andorit (Semsey Andor, nagybirtokos, az MTA tagja, természetbúvár, a magyar tudomány mecénása)
  2. semseyit (Semsey Andor, lásd feljebb)
  3. avasit (Avas-hegység, Szatmár vm.)
  4. csiklovait (Csiklovabánya, Krassó-Szörény vm.)
  5. dognácskait (Dognácska település, Krassó-Szörény vm.)
  6. felsőbányáit (Felsőbánya, Szatmár vm.)
  7. fizélyit (Fizély Sándor, felsőbányai bányafőtanácsos)
  8. fülöppit (Fülöpp Béla, ásványgyűjtő)
  9. görgeyit (Görgey Rezső Rudolf, geológus, egyetemi magántanár)
  10. horváthit (Horváth László)
  11. klajit (Klaj Sándor pécsi bányász és ásványgyűjtő)
  12. klebelsbergit (Klebelsberg Kuno, vallás- és közoktatásügyi miniszter)
  13. kochsándorit (Koch Sándor, a Szegedi Egyetem ásványtan professzora)
  14. kornelit (Hlavacsek Kornél, bányafőmérnök)
  15. krennerit (Krenner József, ásványkutató, az MTA tagja)
  16. libethenit (Libetbánya, Zólyom vm.)
  17. lorandit (Eötvös Loránd)
  18. mátrait (Mátra-hg. Gyöngyösoroszi)
  19. nagyágit (Nagyág, Hunyad vm.)
  20. parádsasvárit (Parádsasvár, Heves megye)
  21. petzit (Petz Vilmos, vegyész)
  22. pilsenit (Deutschpilsen=Nagybörzsöny)
  23. pulszkyit (Pulszky Ferenc politikus, régész, műgyűjtő, a Magyar Nemzeti Múzeum igazgatója)
  24. schafarzikit (Schafarzik Ferenc, geológus, a budapest műegyetem Ásvány-Földtani Tanszékének professzora)
  25. szaibélyit (Szaibély István, ásványgyűjtő)
  26. széchényiit (Széchenyi Béla)
  27. szilvanit (Erdély latin nevéről)
  28. szmikit (Szmik Nátán, m. kir. bányatanácsos)
  29. szomolnokit (Szomolnok, Szepes vm.)
  30. vashegyit (Vashegy, Szirk, Gömör vm.)
  31. veszelyit (Veszely Ágost, bányaigazgató)
  32. zoltaiit (Zoltai Tibor, a Minnesotai Egyetem geológia professzora)
  33. warthait=Cosalit (Wartha Vince, a Műegyetem vegyészmérnöki karának alapításában nagy szerepet vállaló kémikus)
  34. leószilárdit (Szilárd Leó, fizikus, biológus, feltaláló)

 

Ajánlott és felhasznált irodalom:

Szólj hozzá!

Roosevelt és a Tennessee-völgy

2017. február 08. 15:44 - lezlidzsi84

Az egyik legnagyobb szabású területfejlesztési (és természetátalakító) projektet meglepő módon az Egyesült államok hajtotta végre az 1930-as 40-es években az Appalache-hegység mögötti völgyrendszerben, a Tennessee-folyó vízgyűjtőjén. Az alapvetően állami beruházássorozat jelentősége nem merül ki az általa elért regionális hatásokban, a program mélyen beégett az USA (és pártfogoltjai) fejlesztéspolitikai gondolkozásába, így számos (sok esetben vitatható eredményű) harmadik világbeli gazdaságfejlesztési projekt mintájául szolgált.

Az Egyesült Államok döntéshozói vélhetően nem tartoztak Lenin életművének rajongói közé, de a villamosenergia és a "fejlődés" kapcsolatáról megfogalmazott lenini gondolatmenet igazságát ők is vallották, és a kecskeszakállas diktátorral csaknem egyidőben (tehát az 1910-es évek végén, 20-as évek elején), komolyan gondolkozni kezdtek azon, hogy az USA magánkézben levő és területileg igen koncentrált villamosenergiaszektora valóban optimális megoldás-e vagy állami beavatkozással lehetne-e javítani a helyzeten. Minderre a következők ösztönözték őket:

- Az egyre bonyolultabbá váló, lassan országos hálózattá kapcsolódó energiaellátó rendszer esetében is felmerült, hogy nem biztos, hogy hatékony csak magánkézben hagyni. Egyrészt az egyes területeken kialakuló monopóliumok visszaélhettek pozíciójukkal és a gazdaság megfelelő fejlődéséhez szükségesnél jóval drágábban adhatják az áramot. (Ezt persze sokan vitatták, de ne feledjük, pár évvel járunk a trösztellenes törvények után.) Másrészt a hálózat területileg kiegyenlített fejlesztése kevéssé látszott kivitelezhetőnek a magáncégekkel: a nagyok beültek a tutiba (a nagy népsűrűségű területekre) és kevésbé  akaródzott erőműveket építeniük a kevésbé prosperáló és ritkán lakott területeken. Az esetleges állami támogatással kapcsolatban is kétségek merültek fel, eddigre már nyilvánvalóvá vált, mennyire pazarló és elhibázott volt a vasúthálózat magánvállalkozások általi (de államilag szépen támogatott) kiépítése, és mennyire rossz hatékonyságú a hálózat. (Az első világháború alatt állami irányítás alá is kellett vonni a vasúthálózatot, később a szigorúbb állami szabályozással magánkézben is viszonylag jól működtek a vasúttársaságok.)

- Az USA-ban ekkor már igen komoly területi különbségek alakultak ki az iparosodott területek és a "rurális", elsősorban déli államok között. A gyapot és egyéb haszonnövények termesztése az egyre jobban kizsigerelt földeken egyre kevésbé volt jövedelmező, a termények feldolgozása révén sem sikerült lépést tartani az ország prosperáló ipari területeivel, melyek kezdték elszívni a dél (elsősorban fekete) munkaerőfeleslegét. Az egyik legrosszabb helyzetbe a polgárháborús múltja alapján se nem "északi" se nem "déli" Tennessee állam került. A kulturálisan (és a feketék szegregációját biztosító törvények alapján) inkább déli állam rendelkezett a dél minden gazdasági gyengeségével, csak a rendelkezésre álló természeti erőforrásokat még a többieknél is rosszabb hatékonysággal használták ki. A viszonylag gyengébb földekkel rendelkező, alapvetően dombvidéki állam termőföldjei kimerülőben voltak, degradációjukat fokozta az erdők nagyarányú letermelése, ami még az erdőgazdálkodásban rejlő további lehetőségeket is lenullázta. (A becslések szerint az 1930-as évekre Tennessee termőföldjeinek 85%-át károsította a talajerózió.) Emellett az államra (főleg középső és keleti részére) déli társainál kevésbé volt jellemző az olcsó bérmunkára, korábban  pedig a rabszolgaságra alapozott nagybirtok, a kis farmok pedig sokkal érzékenyebbek voltak a természeti környezet változásaira. Amihez persze hozzájárultak a Tennessee és mellékfolyói egyre hevesebbé váló áradásai, lévén az erdőirtásra főként ezek völgyeiben került sor. A kis számú nagyobb település pedig nem tudta felszívni a munkerőfelesleget, élelmiszer és textiliparuk ugyanis (Memphis kivételével) a hanyatló helyi mezőgazdaságra alapozódott. Az állam lakosainak átlagos jövedelme az országos jövedelem felét tette csak ki. A nagy világgazdasági válság 1929-től még ezen a helyzeten is sokat rontott.

800px-wilson_dam.jpgAz első világháború alatt emelt Wilson-gát - (forrás)

Emiatt nem meglepő, hogy az 1933-ban frissen hivatalba lépő, és tevékenysége első 100 napjára komoly válságkezelési intézkedéseket ígérő (igen, innen jött a "100 napos program") Franklin Delano Roosevelt figyelme  a Tennessee-völgy felé fordult. Annál is inkább, mert volt már itt egy korábbi - és vitatott - állami folyószabályozási és gazdaságfejlesztési kísérlet az első világháború végén, amikor Wilson elnök adminisztrációja épp szorosabbra fogta a gyeplőt a hatékonyabb háborús erőfeszítések érdekében. Wilsonék terve a Tennessee folyó zuhatagos alabamai szakaszán (Muscle Shoals) tervezett gátat, és vizi erőművet, hogy az így nyert villamosenergia segítségével lőszergyártó üzemet létesítsenek, melyet a háború végén műtrágyagyártásra állítanának át.  A tervbe annyi hiba csúszott, hogy az első ütem  csak 1918 novemberének végére készült el, amikor már kevéssé volt szükség a lőszerre, mivel már az utolsó német egység is megadta magát valahol a mai Észak-Zambia bozótjaiban. Innentől az építkezés kissé nyögvenyelősen haladt, a teljes projekt csak 1924-re készült el, és nem követte folytatás, részben a fellángoló "kinek is dolga a fejlesztés és az üzemeltetés" viták miatt. (A vita lényege nagyjából az volt, hogy érdemes-e privatizálni az adódollárokból létrehozott infrastruktúrát, és ha igen, mennyiért?)

file-roosevelt_signing_tva_act_1933_1.jpgRoosevelt aláírja a TVA létrehozását deklaráló dokumentumot - (forrás)   

Roosevelt az előzmények tükrében meglehetősen huszárosan oldotta meg a kérdést: az első 100 nap alatt a gazdasági világválság hatásainak kezelésére létrehozott öt állami koordinációs szervezetet, melyeket a hivatalos kommunikációban - némi derültséget okozva - jellemzően három-négy betűs rövidítésekkel illettek. A helyi kongresszusi képviselők és erdészeti szakértők lobbizásának eredményeképpen ezek egyike lett a Muscle shoals-i (majd knoxville-i) székhelyű  Tennessee Valley Authority azaz a TVA. A neve alapján hatóságként, egyben szövetségi tulajdonú vállalatként működő TVA nemcsak azzal tűnik ki, hogy ez volt Roosevelt egyetlen regionális hatáskörű szüleménye, de mindmáig létezik, egyetlenként a New Deal keretében létrehozott három- négybetűs szervezetek közül.

A TVA alapvető feladatai közé tartozott mind a vízierőművek, árvízvédelemre, az egyéb erőművek vízellátására, illetve kisebb mértékben öntözésre használható víztározók építése, a megtermelt villamosenergiát elosztó hálózat kiépítése és üzemeltetése,  a vízkivétel szabályozása, új mezőgazdasági eljárások kifejlesztése és elterjesztése, ezzel párhuzamosan bizonyos jóléti intézkedések (pl. lakhatási viszonyok javítása) az illetékességi területén. Ha hozzátesszük, hogy tevékenysége ellátása érdekében  komoly szövetségi föld- és egyéb tulajdonnal "megdobott" , Tennesseen kívül még 6 szomszédos állam területein is tevékenykedő TVA komoly terület- és üzemfelvásárlásokba is kezdett, kezd körvonalazódni, mennyire is különös szerzet volt ez a korabeli, szövetségi államok meglehetősen autonóm szerveződésére illetve a minimális állami (szövetségi) szabályozásra építő Egyesült Államokban. Az alapvető elképzelés szerint a TVA-nak egy állami hatóság jogkörével és hatalmával de egy vállalkozás rugalmasságával kellett rendelkeznie. 

Fontos hangsúlyozni, hogy a rugalmasság és hatékonyság érdekében a TVA szervezeti és irányítási rendszere illetve a működési elvei némileg eltértek a "nagy állami fejlesztő szervezetek" esetében megszokottaktól, ami véleményem szerint sikerének egyik kulcsa volt. A TVA egy valóban decentralizált fejlesztőszervként indult, az igazgatótanácsa csak a főbb stratégiai döntésekért illetve a törvényes működésért volt felelős, a szervezet divíziói (áramtermelési, természeti erőforráskezelési, mezőgazdasági és tervezési-építési) is inkább koordináló, alapvető tervezési feladatokat láttak el, a megvalósítást jellemzően helyi szervek végezték az önkormányzatok bevonásával, a vezérelv a "minden egyes döntést a lehető legalacsonyabb szinten" kell meghozni volt. Mindezt körülbelül úgy kell elképzelni, hogy mondjuk egy gát és víztározó építésekor  a helyi ügynökség intézte a felvásárlásokat, intézte a kitelepítettek kárpótlását, a munkások ellátását, és jellemzően helyi konzorciumok alvállalkozói vettek részt az építkezésben, mivel a kiválasztást is a helyiek intézték. A jobb vetőmagokat, facsemetéket a TVA mezőgazdasági divíziója csak beszerezte, a szétosztás, telepítés már a helyi mintafarmok és az erdészetek feladata volt. Az áramelosztás helyi hálózatát is helyi áramelosztóknak kellett kiépíteni. Ezáltal több buktatót is sikerült elkerülni: nem történhetett meg az, hogy a térképen/tervezőasztalon több 100 km-ről megtervezett óriási beruházásból kimaradjanak lényeges elemek, illetve kizárólag csak mérnöki szempontok érvényesüljenek (pl. a lakosságot a térképen jól kinéző, valójában lakhatásra, földművelésre teljesen alkalmatlan területre költöztessék). Mivel a lakossági infrastruktúrára is fordítottak, és a helyiek - bizonyos korlátok között -beleszólhattak ennek kialakításába, illetve érdekeltté tették a helyi közösségeket bizonyos kiegészítő infrastrukturális beruházások (pl. helyi villanyvezetékrendszer, transzformátorállomások) finanszírozásában, ráadásul munkát is adtak a lakosságnak, a TVA és projektjei hihetetlen lakossági támogatásra tettek szert, ami igen gyors és menetrend szerinti építkezést tett lehetővé, ami a hasonlóan komplex fejlesztési projekteknél létfontosságú. (Máshol a lakossági és egyéb érdekellentétek az egymást támogatni hivatott fejlesztések szétcsúszást eredményezhetik.)

800px-douglas_dam_construction.jpgA Douglas-gát építése 1942-ben - (forrás)

A program sikerének másik döntő tényezője néhány japán úriember nem kellően átgondolt döntése volt, nevezetesen, hogy megtámadják az Egyesült Államokat és ezzel lehetővé teszik az ország kellően lelkes háborúba lépését. Bár az első gát (Norris) megépítésének már 1933 nyarán (!) nekiláttak, és 3 év alatt el is készültek vele, a TVA infrastruktúrafejlesztéseinek legnagyobb részére 1941-45 között került sor a második világháborús részvétel miatt megnyíló pénz- és egyéb erőforráscsapoknak köszönhetően. 1942-44-ben 40.000 munkás alkalmazásával 13-16 hónap alatt készítettek el gátakat a kapcsolódó teljes erőművi infrastruktúrával (turbinákkal, távvezetékekkel) valamint a hajózást biztosító zsilipekkel együtt, illetve egyes mellékfolyókra is gátakat emeltek az eredeti terveken felül. Mindezt brutális  mértékű hadiiparfejlesztés is kísérte: némileg továbbfejlesztették a Muscle-shoals-i lőszergyártást, itt még műtrágyatermelésre is maradt energiájuk. Az elsőként elkészülő Knoxville környéki gátakra két alapvető fontosságú hadiipari létesítményt telepítettek: egy alumíniumművet az azt körülvevő kisvárossal (a fémipari cégről elnevezett  Alcoaval) együtt, illetve az atombombát előállító Manhattan-terv kulcsfontosságú létesítményét, Oak Ridge-et.  A biztonságos energiaellátás érdekében számos fosszilis erőmű is létesült, egyrészt a víztározók feltöltéséhez idő kellett, másrészt ezek inkább a csúcsidei energiaellátást biztosították.

tva-sites-map.pngA TVA illetékességi területe, vízi (pirossal), fosszilis (sárgával) és atomerőművei (lilával) - (forrás)

1945-re a projekt nagyrészt elkészült: a 29 gátból 26 üzemszerűen működött, a Tennessee hajózhatóvá vált, minden települést bekapcsoltak az áramellátási hálózatba, a kitelepített emberek új lakóhelyei is készen voltak. 15.000 mintafarm létesült, a mezőgazdasági termelés megháromszorozódott a folyóvölgyben, az erdők pedig kezdtek lekúszni a domboldalakon. Az 1947-től pénzügyileg a saját lábán álló TVA nem mellesleg az Egyesült Államok legnagyobb áramszolgáltatójává vált, a termelés mintegy 4-5%-át adta/adja, és mindezt kezdetben nagyon olcsón tette. Mindez nem csak az államilag telepített hadiiparnak (és később  Huntsville-i központú űriparnak) tett jót, de a Tennessee-völgy magánvállalkozásai is sokat profitáltak belőle: mind a mezőgazdaságban, mind a kisiparban és a szolgáltatások terén megnyílt az út a korszerű berendezések olcsó üzemeltetése előtt, ami az 50-es 60-as években komoly fellendülést eredményezett.a régióban.

800px-y-12_shift_change.jpg

A hölgyek uránt dúsítanak Oak Ridge-ben, a TVA által megtermelt energia segítségével - (forrás)

Mindez természetesen növelte az áraméhséget (és az áram árát), ezért a TVA újabb beruházásokba kezdett. A nagy víztározók kiváló feltételeket teremtettek fosszilis és atomerőművek létesítésére: előbbiből 10-et létesítettek, utóbbiból 3-at. Ugyanakkor a cégnek a 80-as években fel kellett adnia további 12 atomerőműre vonatkozó terveit, elsősorban a gazdaság nehézségei illetve az atomenergiában  megrendülő bizalom miatt. A felhagyott projekt óriási adósságot eredményezett, illetve rámutatott a TVA működésének bizonyos  hiányosságaira. Nevezetesen, hogy az első, komplex területfejlesztési szakaszban kifejezetten jó volt a decentralizált működési forma, de azzal, hogy a helyi fejlesztési feladatok jelentősége csökkent és az Ügynökség egyre inkább egy energiaszolgáltatóvá vált, megnövekedett a stratégiai döntések fontossága. Máshogy fogalmazva: a kis központi irányító mag nem volt képes megfelelően előkészíteni az atomerőműfejlesztési programot, ellenben a helyi egységek sikeresen akadályozhatták erre hivatkozva az erőműépítést.)

800px-watts_bar-2.jpgFestői környezet csónakázásra - Watts Bar atomerőmű és  a hasonló nevű víztározó -(forrás)

A TVA ma továbbra is az USA legnagyobb energiaellátója, áramtermelésének 43%-át fosszilis, 34%-át atom-, a maradékot vízi erőművekben állítja elő. Időről időre felmerül valamilyen formában történő privatizációja, de eddig csak az elosztóhálózatára kerül sor az ezredforduló általános energiapiaci deregulációja során. Tennessee állam a tagállamok fajlagos gazdasági fejlettségét mutató felsorolásokban jellemzően a 35-40. hely körül van, tehát továbbra sem acélos teljesítményű, de a szegényházból sikerült kiemelni. Ezt mutatja, hogy az átlagjövedelem az országos átlagérték 91%-a, tehát azért korántsem tekinthető elmaradott területnek. A 30-as évek óta a népességgyarapodás üteme is megfelel az USA átlagának, tehát nem egy lassan fejlődő vagy lemaradó területről van szó.

Fontosabb szál, hogy a TVA sikere hogy hatott más területek fejlesztésére, a fejlesztéspolitikai gondolkodásra? A Tennessee-völgybeli fejlesztéseket nem titkoltan mintaprojektnek szánták, sikere esetén mind belföldön, mind külföldön alkalmazták volna. Belföldön alapvetően két okból nem került sor hasonlóra: egyrészt a második világháború során és azt követően tapasztalt óriási gazdasági fellendülés a legtöbb egyesült államokbeli válságövezetet kihúzta a bajból, így hasonló projektekre kevéssé volt szükség, másrészt a hidegháborús légkörben egy hasonlóan szocialista jellegű beruházás kevésbé volt eladható. 

Külföldön elsősorban a harmadik világban lett népszerű az "építsünk egy nagy gátat, rá valami nagy üzemet és majd fellendül az ipar és a mezőgazdaság" ami tetten érhető egyes IMF programokban de ettől függetlenül az egykori gyarmatosítók (Kariba-gát, Cabora Bassa-gát) illetve utódaik (Akosombo-gát, Kainji-gát) is szívesen alkalmazták ezt a modellt, ezek azonban jellemzően nem hozták a várt eredményeket, a lakosság kitelepítésének módja pedig esetenként polgárháborús szituációt eredményezett. A TVA-hoz hasonló komplex fejlesztések gondolata ugyanakkor többhelyütt is tettenérhető volt. Egyes források szerint az USA délkelet-ázsiai bevatkozásának is lett volna egy hasonló lába, azaz a Dél-Vietnamnak és szomszédainak nyújtott katonai segítségnyújtás mellett lett volna egy, a Mekong vízgyűjtőjére kiterjedő komplex gazdaságfejlesztési program is, és a kettő együtt segített volna megküzdeni a kommunista fenyegetéssel. Mindez a kiterjedt háborús viszonyok miatt nem volt megvalósítható, úgyhogy maradt a kudarcos katonai részvétel.

cahorra_bassa.jpgA festői környzetben emelt Cabora Bassa-gát (Mozambik) - (forrás)

Sokkal jobb példa a harmadik világbeli, általában részsikereket hozó fejlesztésekre az Akosombo- (vagy Volta-) gát, amelyet a Nagy-Britanniától elsőként, 1957-ben függetlenné váló, egy darabig minatállamnak számító Ghána épített a 60-as években. Bár az építkezést már a britek is tervbe vették, a megvalósításra csak a jól induló, de egyre inkább megalomániássá váló ghánai vezető, Kwame Nkrumah alatt került sor. Ő nem bízta a dolgot a véletlenre a TVA mintájára nagyjából hasonló feladatkörrel megalapította a VRA-t (Volta River Authority), mely meg is építette a gátat és az ország 3%-át elöntő víztározót, amihez a lakosság 1%-át (kb. 80.000 embert) ki kellett költöztetni. A projekt eredményei azonban felemásra sikerültek, sőt az első időkben kifejezetten negatív hatással volt. A VRA ugyanis korántsem volt az a decentralizált demokratikus szervezet, mint a TVA, így néhány dologgal nem igazán törődtek. Többek között a 80.000 kitelepítettel, akiket sikerült terméketlen domboldalakra telepíteni, míg a viszonylag jó földek a gigantikus tározóban tűntek el. A rossz földek művelési kényszere miatt felgyorsult a talajerózió, ami a tározó kapacitását csökkenti. Szintén nem számoltak azzal, hogy ekkora vízfelület létesítése ezen az éghajlaton brutálisan megnöveli a betegségeket terjesztő, vízben tenyésző rovarok számát, így a közegészségügyi állapot kezdetben sokat romlott. Az erőmű áramtermelési kapacitása kezdetben túl nagy volt (ezzel mondjuk számoltak), Nkrumah katasztrofális gazdaságpolitikája miatt Ghána lassan "nőtt bele" a projektbe. Összességében az erőműépítésnek azért pozitív hatásai is voltak, elindított némi iparfejlesztést, és ma jól jön az olcsó energia Ghánának, de az eredetileg elvárt fejlődés nem következett be, míg a környezeti károkkal, a kitelepített lakosság elszegényedésével egyáltalán nem számoltak.

800px-akosombo_dam_hydroelectric_plant.jpgAz afrikai "mintaprojekt" fő eleme: a ghánai Akosombo-gát - (forrás)

Összefoglalásként azt mondhatjuk, hogy a komplex regionális fejlesztések igenis sikeresek lehetnek még látszólag reménytelen helyzetben is, de ehhez számos körülménynek egyszerre kell teljesülnie:

- Az elmaradott terület mögött gazdaságilag teljesítőképes "hátországnak" kell állnia, ami szállítani tudja a fejlesztéshez szükséges erőforrásokat, tudást, technológiát. Mondhatjuk persze, hogy a válságba süllyedő USA nem feltétlenül volt ebből a szempontból ideális, de ne feledjük, hogy már ekkor is a világ egyik legfejlettebb gazdasága volt, amelynek megvoltak az erőforrásai a kezdő lépések megtételéhez. Azt se feledjük, hogy az amerikai források által Tennessee állam "elmaradottságának" érzékeltetésére használt mutatók valójában mit is takartak: az országos írástudatlanság kétszerese 1930-ban mindössze 8%-ot jelentett, az állami jövedelemszint, vagyis a nemzeti átlagjövedelem fele pedig alig volt alacsonyabb, mint az akkori magyar álomfizetést jelentő "havi 200 pengő fix". Ebben a környezetben azért viszonylag könnyebb a fejlesztők dolga, mint az 1950-es évek Ghánájában.

- Igen fontos a fejlesztések demokratikus támogatása, emberközelivé tétele - mindez elengedhetetlen az egymást segítő fejlesztések pontos időzítéssel történő megvalósításához. Ehhez megfelelő szervezeti formát kell választani, A túlzottan központosított intézményrendszer jellemzően a helyi lakosság kisebb megelégedésére végzi tevékenységét, a helyi szervezeteknek viszont egyértelmű irányokat kell szabni és a megfelelő erőforrásokat rendelkezésükre bocsátani. Ezt azonban végső soron EGY szervezetnek kell kézben tartania, úgy, hogy a divíziói csak végrehajtók, nem járnak szabadon engedett kutyafalkaként a vidéken.  Az egységes koordináló szervezet tehát nem csupán viszonylag nagy vonalakban határoz meg projektcélokat, hanem az  azok megvalósításához szükséges "helyi" intézkedéseket és a felhasználandó eszközöket is minél jobban meghatározza - annak érdekében, hogy a fő célokat elérjék. (Vagyis nem arról volt szó, hogy kiadták a jelszót, hogy villamosenergia kell, és ezután egy csomó lazán kapcsolódó célra kiszórták a pénzt, hanem meghatározták mit kell építeni - de ennek pontos megvalósítási módja, a kapcsolódó infrastruktúra kiépítésének mikéntje már helyben dőlt el.) Persze ehhez az sem baj, ha a helyi társadalom tudja, mi fán terem a demokrácia és az átláthatóság.

- Ehhez pedig alapvetően az kell, hogy a helyi közösség és a koordináló fejlesztő szervezet (és a forrásokat adók) céljai megegyezzenek, ne egymás ellenére próbálják megvalósítani céljaikat. Hozzá kell tenni, hogy a TVA fejlesztéseire is némi "felvilágosító munkával" együtt került sor, tehát itt nem csak az EU-s, különböző betűjelzésű táblákból, pár semmitmondó, propagandaízű interjú adásából, néhány pogácsázós haknizásból állt a kommunikáció, hanem a helyi döntéshozóknak lépésekre bontva, az elérendő célokat viszonylag világosan lebontva zajlott a meggyőzés.

- Nem szükséges mindent egyszerre fejleszteni, ahogy ezt már a lengyel példán is láttuk: a kulcságazatok koncentrált fejlesztése húzni fogja magával a gazdaságot. Például a farmokat jellemzően csak a kezdő lépések megtételében ÉS az infrastruktúra fejlesztésével segítették. (Pl. jobb fajták meghonosításával, védő erdősávok ültetésével, mintafarmokon megvalósuló tanácsadással, árvízvédelemi beruházásokkal.) A szociális jellegű kiadások legnagyobb része a kitelepített lakosságot szolgálta, nem pedig az egész térséget egyenlően szétosztva - a tágabb térség jólétéről a fellendülő gazdaság volt hivatott gondoskodni.

 

Felhasznált források:

 http://www.u-s-history.com/pages/h1653.html 

https://www.tva.com/About-TVA/Our-History

http://www.globalwaterforum.org/2013/03/20/international-water-politics-the-tennessee-valley-authority-catchment-planning-for-social-development/

http://documents.worldbank.org/curated/en/663911468761699028/Comprehensive-river-basin-development-the-Tennessee-Valley-Authority

39 komment

Az óceán legmélyebb pontja

2017. február 01. 20:05 - lezlidzsi84

 Amikor a brit Royal Society és a Királyi Haditengerészet kutatóhajója, az éppen 130 ezer kilométeres kutatóútját teljesítő – és egyben az oceanográfia alapjait lerakó – Challenger 1875. március 23-án a Csendes-óceán peremén, a Fülöp-szigetek közelében, Guamtól délnyugatra az óceán vízébe bocsátotta mélységmérő műszerét, a fedélzeten lévők még nem tudták, hogy igen hosszú műszaknak néznek elébe: a mérő csak 8184 méter mélyen ért a fenékre. A kapott eredmény megdöbbentette a kutatókat, korábban ugyanis fogalma sem volt senkinek arról, milyen mélyek is az óceánok, mivel jellemzően csupán a partközeli, illetve a zátonyos vizek mélységét mérték – praktikusan azért, hogy a mélység változásából kikövetkeztethessék a kapitányok: hajójuk veszélyesen sekély vizek felé tart.

A rendkívüli eredményt hozó 1875. évi mérés helyszínét a kutatóhajó után egyszerűen csak Challenger-mélységként emlegetik azóta is. Tágabb környezete ezt követően mind többször bekerült a tudományos hírekbe: ugyanis az ekkor még „lyukszerűnek” képzelt mélyedés az újabb és újabb mérésekkel egyre mélyült. Az Egyesült Államok haditengerészetének Nero nevű hajója 1899-ben már 9 636 méteres mélységet mért. A britek 1951-ben ismét az árok fölé irányították – az ugyancsak Challenger nevű – újabb mérőhajójukat, akusztikus mélységmérővel felszerelve, amely nyilván kényelmesebb és pontosabb eszköz volt a korábbi köteles módszernél.

hms_challenger_fl7843.jpgA második Challenger – a legmélyebb pont első felfedezője - (forrás)

Tovább
18 komment

A térképmű, és ami mögötte van – a IX–X. forduló megfejtései

2017. január 25. 20:00 - Ferriviarius

Elsősorban II. katonai felmérés térképművére épülő tavalyi játékunk megfejtéseinek utolsó részlete következik, a kérdésekkel egybeszerkesztve.
A IX. fordulóra Bibó Z. küldte a legtöbb választ, aki egyébként tavaly végig játszott, de idén csak erre az egy fordulóra szállt be; sorait VT válaszaival és helyes megfejtésekkel egészítem ki. A X. fordulóra nem érkezett megfejtés, így azok Ferriviarius sorai.
Várjuk az észrevételeket, kiegészítéseket. Az idei játék készülőben, kövessétek a blogot rss-en, Facebookon! 

 

trv_ix_1_ret.jpg

81. A térképrészlet közepétől délre utóbb híresebb vasútüzem létesült. a) Küldje be az önnek legjobban tetsző kép linkjét a D. L. monogramú fotósnak a vasutat ábrázoló fotográfiái közül! ; ) b) Mellékelje a hungaricana.hu képeslapgyűjteményéből annak a képeslapnak a hivatkozását, amelyiken nincs megnevezés az előoldalon, csak a hátoldalon!
A képen látható vasút déli szakasza még pár évtizede is üzemelt. c) Mi köze ennek a vasútnak Szabó István azon filmjéhez, amely nagyrészt kötöttpályán játszódik? Képhivatkozással kérjük. d) Mi volt ezen a déli szakaszon üzemelő legújabb import mozdonyok gyári száma egy tematikus szakmai portál szerint? e) Küldje be egy, a vonalon gőzmozdonnyal közlekedő tehervonat fényképének hivatkozását Linzbauer Tamás hagyatékából! 

Ózd. a)–b) A fogaskerekűről van szó, és Dobosy László képeiről.

http://dobosyphoto.blogspot.hu/2015/01/ozdi-gyar-4.html
Ózd fogaskerekű 11 találat: https://gallery.hungaricana.hu/hu/SzerencsKepeslap/74821/

c) A borsodnádasdi vasúton közlekedett az a villamosból kialakított személykocsi, ami a Budapesti mesékben szerepelt.

http://kisvasut.hu/showgallery.php?i=15879 ÓNV 13
https://hu.wikipedia.org/wiki/Szab%C3%B3_Istv%C3%A1n_(filmrendez%C5%91)#Az_1970-es_.C3.A9vek
https://www.google.hu/search?q=Budapesti+mesék+Ózd
ittforgott.blog.hu/2014/11/02/budapesti_villamosok_filmekben

d) U23A 22186/1974 22187/1974  kisvasut.hu/jarmulista/view_lista.php?vasut=35

e) http://www.ceerail.com/file/321 

Tovább
Szólj hozzá!

Elfüstölt erdőink

2017. január 15. 20:00 - Tranquillius

Hamuzsírfőzés Magyarországon

Magyarország legfőbb exportcikke a XVIII. században egy bizonyos fehér por volt, melyet növényi alapanyagokból kezdetleges vegyipari eljárással nyertek ki. Kiváló minősége miatt hatalmas árat fizettek érte nyugaton és hatalmas árat fizettünk érte itt, Magyarországon. Erdőink túlnyomó része ekkor vált szó szerint füstté és hamuvá.

geredafaragas.gif

Tovább
85 komment

A térképmű, és ami mögötte van – a VII–VIII. forduló megfejtései

2017. január 11. 20:00 - Ferriviarius

Ismét kiváló játékosaink gondolatmenetét követve

A II. katonai felmérés térképművére épülő tavalyi játékunk megfejtéseinek további részlete következik, a kérdésekkel egybeszerkesztve. Várjuk az észrevételeket, kiegészítéseket. Az idei játék készülőben, kövessétek a blogot rss-en, Facebookon! 

 

trv_vii_1_ret.jpg

61. Innen később vasút épült volna, de az aztán mégsem készült el. A terv lefújásának megvolt az oka, és ezen ok egy másfajta építkezést indokolt: az ebbe beépített építőelemek nagyságrendje a kérdés.

Abelovszky Tamás megfejtése: A helyszín: Bátaszék. Először Mohácsra gondoltam, aztán a 63. kérdést megnézve jöttem rá a helyes helyszínre. :)

A Bátaszék–Mohács vasútvonal nem épült meg a szovjet-jugoszláv, illetve magyar–jugoszláv kapcsolatok megromlása miatt. (https://hu.wikipedia.org/wiki/Bátaszék–Mohács-vasútvonal). Ellenben megépült a határzár, és ebbe mindez beleépült: „A kiépített védőkörletekben összesen 5444 erődelemet (bunkert, óvóhelyt, erődöt, tüzelőállást, lövészárkot, figyelőt stb.) alakítottak ki, amelyekbe óriási mennyiségű anyagot építettek be: 27.415.500 db téglát, 204.044 db 1,5 méter hosszú és 13.020 db 2,6 méteres 20/10 vasbeton gerendát, 1045 vasbeton kupolát, 1105 figyelő kupolát és 19 páncélkupolát.” (http://falanszter.blog.hu/2012/09/21/a_rakosi_erodvonal_a_lancos_kutya_arnyekaban) (Ferriviarius: A tökéletes válasz tízmillió lenne. ; )

Tovább
Szólj hozzá!

A szepesi szász etnikai térszerkezet megsemmisülése

2017. január 08. 20:00 - Tranquillius

A középkori Szepesség kicsiben leképezi a korabeli Magyarország bonyolult közigazgatási viszonyait, sokszínűségét az etnikai és a partikuláris jogok tekintetében. Az egységes vármegyének sokáig nem is nevezhető terület betelepített, majd kitelepített szász őslakosairól már koránt sincs olyan „rossz” véleménnyel a magyarság, mint erdélyi testvéreiről, akikkel származásilag és jogilag sem voltak egységesek. Bejegyzésünk harmadik részében az erdélyi szászokról szóló sorozathoz hasonlóan mutatjuk be ennek a népcsoportnak szomorú hanyatlását és eltűnését.   

a008268_zips.jpg

Tovább
11 komment

A térképmű, és ami mögötte van – Az V–VI. forduló megfejtései

2017. január 04. 20:00 - Ferriviarius

Ahogy a játékosok felfedezték és elmesélték

A II. katonai felmérés térképművére épülő tavalyi játékunk megfejtéseinek további részlete következik, a kérdésekkel egybeszerkesztve. Várjuk az észrevételeket, kiegészítéseket. Az idei játék készülőben, kövessétek a blogot rss-en, Facebookon!

 

trv_v_1.jpg

41. A térképrészleten utóbb két győzelem nevű szolgálati hely létesült. Ezeknek a koordinátáit kérjük Geohack-linkként.

Csuka B. helyes megfejtését idézzük: A térképről két dolog látszik: egyrészt olyan helyen kell keresnünk, ahol a térkép színeiben váltás van, másrészt pedig az Oboz konföderatów felirat lengyel nyelvű, így a lengyel határ környékét kell megnézni. Így jutunk el a mai szlovák–lengyel határra Mezőlaborc és Łupków közé, ahol ma vasútvonal is halad, vagyis azon a vonalon kell keresni a két keresett szolgálati helyet (egészen pontosan az egykori fővonalról van szó Sátoraljaújhelyről Hommona és Lengyelország (Lvov) felé – http://vasutallomasok.hu/terk/MAVterkep.jpg – http://vasutallomasok.hu/index.php?o=vonkep&num=691).

Az első állomást még könnyebb megtalálni, a fenti linken is szereplő Zastávka vit'azstava szolgálati helyről van szó, amelyben a szlovákul szerepel a győzelem (víťazstvo), de a pontos helyet nem lehet belőni így. A második állomás keresése során megnéztem a vonal más nyelvű oldalait, és ekkor akadtam a cseh nyelvű leírásra (https://translate.google.hu/translate?hl=hu&sl=cs&tl=hu&u=https://cs.wikipedia.org/wiki/Železniční trať Michaľany – Łupków). Ez két dolog miatt fontos: egyrészt megkapjuk a Győzelem megálló pontos helyét (119,47 km, 220 méterrel az államhatár előtt), másrészt pedig láthatunk egy Podieda nevű helyet is, ami oroszul a győzelem. A fordított szövegből annyit ki lehet venni, hogy a háborúban az alagút használhatatlan lett, így egy ideiglenes vonal épült az alagút felett, a magasságkülönbséget pedig egy csúcsfordító küzdötte le (lásd pl. börzsönyi kisvasutak), ez volt a Podieda nevű hely. Google Maps felvételein az alagút szlovák felén egy őrház látható, illetve egy egykori kiágazás nyoma a csúcsfordító felé. Az őrház volt a Győzelem megálló (https://tools.wmflabs.org/geohack/geohack.php?params=49_14_58_N_22_1_59_E).

A másik állomás helyének behatárolása sokkal nehezebb. Az alagút történetére keresve a következő oldal található meg (https://translate.google.hu/translate?sl=sk&tl=hu&u=https://www.rail.sk/skhist/tunely/191.htm), melyben szintén leírják a történetet a világháború után, de ami fontosabb, hogy egy vázlatos térképet is találunk benne. Ezen térkép alapján kivehető a térképen egy út, ami a régi vasút helyén mehet, illetve a határokhoz nézve megfelelő helyen a tisztás az erdő közepén, ami nagy valószínűséggel a fordító lehetett (https://tools.wmflabs.org/geohack/geohack.php?params=49_15_28_N_22_1_40_E).

 

trv_v_2.jpg

42. Mindannyian ismerjük a főleg Afrikára jellemző gyarmati határokat, amiket vonalzóval húztak meg. A dörzsöltebbek azt is tudják, hogy Lengyelország északkeleti és délkeleti határai is ilyenek ma (nem mintha a pl. a nyugati határ szerves történeti-földrajzi fejlődéstörténeten alapulna). Még kevésbé ismert, hogy a Kárpát-medencében is húzódik ilyen államhatár, pedig valójában már mindannyian halottunk róla.
a) Kik írták alá az erről szóló egyezményt? b) A két térfél-területrész között a hányadik határ hatályos ma? Mikor húzták meg ezeket? (A XX. századra vonatkozik a kérdés.)

Csuka B. megfejtése: a) Ezt a határt az 1945-ös csehszlovák-szovjet szerződés állapította meg, melyet 1945.06.29-én írtak alá: szovjet részről Vjacseszlav Molotov, csehszlovák részről pedig Zdenek Fierlinger és Vladimir Clementis ( http://mult-kor.hu/amikor-egy-magyar-falut-vagott-kette-az-uj-csehszlovak-szovjet-hatar-20150629). A szerződés, a határvonal annyira nem figyelt semmire sem, hogy pl. egy komplett települést, Szelmencet teljesen ketté is vágott.
b) A terület a trianoni békeszerződésig magyar volt Kárpátalja néven, így ennek a területnek a határváltozásait érdemes vizsgálni ( https://hu.wikipedia.org/wiki/Kárpátalja#Történelem). 1920-ig a magyar állam területe volt, majd pedig a csehszlovák állam része lett ( http://www.huszadikszazad.hu/img/570/19213_400px-czechoslovakia1920-38.jpg). Ezt követően 1938-ban, a bécsi döntés értelmében feldarabolták Csehszlovákiát, így jött létre a mai határ elődje Szlovákia és Magyarország között ( https://hu.wikipedia.org/wiki/Bécsi_döntések). A II. vh. után a területek Csehszlovákiához és Szovjetunióhoz kerültek, a korábbi magyar–szlovák határ módosult, a magyar határ visszahúzódott a mai helyére, így lett pl. Szelmenc kettévágva ( https://hu.wikipedia.org/wiki/Nagyszelmenc). Ez a határ él a mai napig, csak a felek változtak azóta: előbb a Szovjetunióból kivált Ukrajna lett az egyik oldalon, majd a másik oldalon a kettévált Csehszlovákiából Szlovákia. Tehát összesítve a mai a negyedik határ a területen a XX. századot tekintve (ha nem vesszük azt, hogy felbomlott Csehszlovákia és Szovjetunió).

A térkép elkészülte után még két kelet–nyugati és egy észak–déli tájolású vasút épült ezen a területen.
c) Az észak–déli tájolású vasút a megszűnése előtt egy különlegesebb elrendezésű végállomásig közlekedett: milyenig?

Ferriviarius: Királyhelmec helyett Zemplénagárd lett a végállomása a bordogközi kisvasútnak, ami hurokvégállomás volt, http://www.fentrol.hu/hu/legifoto/23829?r=1&c=2454962.8795955:6168246.3999765:12

Tovább
Szólj hozzá!

India népesedéstörténete

2016. december 18. 20:34 - lezlidzsi84

India népessége a becslések szerint 2014-2015-ben elérte az 1,25 milliárd főt, az éves átlagos növekedést figyelembe véve pedig nagy biztonsággal kijelenthető, hogy a 2020-as években átveszi a világ legnépesebb országa címet Kínától. A csaknem minden hatodik földlakót lakójának mondható ország lakosságszámára és népességnövekedési ütemére van aki csodálattal, van aki megdöbbenve és kérdésekkel telve és van aki félelemmel tekint, ugyanakkor az ország újabb kori népesedéstörténetének áttekintése kiválóan alkalmas arra, hogy megértsük Földünk alapvető népesedési folyamatait és eloszlassunk pár ezekkel kapcsolatos tévhitet.

India a történelmi időkben mindig is Földünk egyik nagy "emberi hangyabolya" volt, a nagy folyamvölgyi, öntözésen alapuló kultúrák csaknem mindig a kínaival összemérhető népességkoncentrációt eredményeztek a szubkontinensen. Itt merül fel, hogy mit is tekintsünk pontosan Indiának? Az írott történelem során az indiai szubkontinens államalakulatai sok esetben túlnyúltak a mai ország keretein (főként északon), míg a kulturálisan is eltérő délt nem mindig sikerült hatalmuk alá vonniuk. Amennyiben az utolsó nagy birodalmak (Mogul, Brit) határain belüli részt tekintjük vizsgálatunk alapjának, akkor "India" már ma is a világ legnépesebb "régiója", ugyanis ennek a ma 200 milliós népességű Pakisztán és a 160-170 milliós Banglades is része.

india_sights_culture_002_crowd_shopping_342046315.jpgAz írott történelem folyamán jellemzően a Föld minden 6. lakója az indiai szubkontinensen élt - (forrás

Az első, 1871-es modern indiai népszámlálást megelőzően természetesen csak becsléseink lehetnek a szubkontinens népességéről, azonban nagy általánosságban igaz lehet, hogy az írott történelem folyamán csaknem mindig minden 6-7. ember a szubkontinens lakója volt. 1600 - körül a mintegy 660 millió földlakóból körülbelül 100 millió lehetett "indiai", a népességszám 1750-re 125 millióra, az első népszámlálásra pedig 238 milliósra nőtt. (Ez a szám nem fedte a mai Pakisztán egyes hegyvidéki területeit, de tartalmazta a mai Dél-Mianmar lakosait.), míg 1921-ben 319 millió embert írtak össze a területen.  A népesség növekedési üteme az említett időszakban némileg lemaradt a világ átlagos növekedési ütemétől (1921-ben már csaknem 2 milliárd földlakóról beszélhettünk), amit csak részben írhatunk az ipari forradalommal járó tudományos- közegészségügyi fejlődésbe késve bekapcsolódó országban jóval későbbi időkig pusztító járványok számlájára. 

Legalább ekkora volt a hatása az ugyanilyen rendszerességgel pusztító, egyes esetekben akár 5-10 millió áldozattal járó éhínségeknek és "kísérőjelenségeiknek", melyeket általában a 18. század második felében dominanciára szert tevő britek és Indiát kizsákmányoló, elnyomó gazdaságpolitikájának számlájára szokás írni. Ezek a tragédiák nem mellesleg az indiai történelmi emlékezet máig fájó pontjai, és komoly szerepük volt az in diai politikai függetlenségi gondolat megalapozásában. Az egyes éhínségek kiváltó okait megvizsgálva megállapítható, hogy a két legborzasztóbb éhínség, az 1770-es bengáli és az 1876-77-es dél-indiai egyértelműen a britek gazdaságpolitikai döntései miatt következett be, ugyanakkor természetesen egyéb tényezők is komoly szerepet játszottak a katasztrófákban, sőt egyes időszakokban még a britek is képesek voltak megelőzni az éhínségeket.

famine_1876-78_bangalore_wellcome_m0014873.jpgÉhezők Dél-Indiában 1876-ban - (forrás)

Éhínségek a sűrűn lakott, de jellemzően agyonadóztatott és így nagyobb élelmiszertartalékokkal nem rendelkező, de az időjárási szélsőségeknek igencsak kitett  Indiában már a brit uralom előtt is voltak, igaz kisebb gyakorisággal (na és dokumentáltsággal). Azt sem szabad elfelejtenünk, hogy a britek alatti éhínségek igen nagy részére akkor (a 19. század második felében) került sor, amikor a lakosságszám (nem teljesen a britek tevékenységétől függetlenül) növekedésnek indult, amit növekvő mértékű ellátási zavarok kísértek, jellemzően az időjárási anomáliák (tipikusan az El Nino) következményeképpen. Természetesen nagyban hozzájárult ezekhez a zavarokhoz, hogy a britek egyre nagyobb területen termeszttettek exportképes haszonnövényeket, az élelmiszernövények helyett, illetve hogy még a jellemzően regionálisan jelentkező ínségek éveiben is ragaszkodtak az indiai élelmiszertermények jövedelmező exportjához. Alapvetően ez, illetve a háborús idők után megcsappant tartalékok vezettek az 1770-es éhínséghez. Ugyanakkor az általánosan okolt brit "laissez fare" politika önmagában még nem feltétlenül vezetett volna tragédiákhoz, ennek hatása leginkább akkor bizonyult katasztrofálisnak, ha az ilyenkor alkalmazott pénz, vagy munkaalapú segélyezésre késve vagy rossz hatékonysággal került sor. (A hatóságok jellemzően nem osztogattak élelmiszersegélyt, nem is nagyon volt meg ehhez az infrastruktúrájuk, leginkább pénzsegéllyel vagy közmunkáért osztott bérrel próbálták lehetővé tenni a nélkülözők piacon történő élelmiszervásárlását - tehát ebben a rendszerben is megvoltak az eszközök a helyzet kezelésére.) A 18. század végén, 19. század elején a brit hatóságok viszonylag jó hatékonysággal tartották kordában a kitörő éhínségeket, sőt 1873-74-ben kifejezetten példás intézkedéssorozattal akadályozták meg a bihari élelmiszerhiány nyomán kirobbanni készülő krízist.

Paradox módon három évvel később épp ez vezetett a leghírhedtebb katasztrófához. A brit közigazgatás ugyanis épp nagy költségcsökkentésben (és bevételnövelésben) volt, így a sikeres, de "drága" akciót végrehajtó hivatalnokokat komoly bírálattal illették, akik a röviddel később kitörő dél-indiai éhínség alatt igencsak visszavágták a segélyezést, és mire észrevették, hogy ez kevés lesz, közel 5,5 millió ember halt bele a nélkülözésbe illetve a legyengült szervezetüket megtámadó betegségekbe. A tragédiának három fontos következménye lett:

- Egyrészt elindította az indiaiak nagyarányú kivándorlását más brit uralom alatt álló területekre, ahol tipikusan éhbérért végeztek ültetvényes munkákat. (De legalább nem haltak éhen.) Így kerül nagy számú indiai Dél- és Kelet-Afrikába és Malájföldre és a Fidzsi-szigetekre.

- Egyes nagyobb indiai éhínségek egyik fontos jellemzője volt, hogy nem minden esetben a nincstelen falusi népességet érintették a legsúlyosabban (ott azért minimális élelem akadt), hanem a "városi" kézművesrétegeket, akik fizetőképes kereslete az élelmiszerárak emelkedésével elapadt, így nem tudtak élelmiszert vásárolni. Ez a lassan politikai öntudatra épülő, viszonylag képzettebb réteg egyben tanúja lehetett a britek rossz gazdaságpolitikai intézkedéseinek (pl. látta a kikötőkben exportra váró élelmet), így az 1877-es nagy éhínségnek komoly szerepe volt a britekkel szembeni indiai politikai mozgalmak ébredésében.

- A brit hatóságok levonták a tanulságokat és egy részben tudományos alapon álló, az élelmiszertermelést és az áremelkedéseket figyelő rendszert vezettek be, mely meghatározta mikor és hogyan kell beavatkozni, lehetőleg úgy, hogy ne okozzanak további piaci zavarokat. (A piac még mindig "szent" volt, másrészről a már akkor is népesnek számító, nehezen kézben tartható országban a piaci viszonyokba belenyúlás könnyen nem várt hatásokkal járhatott, mint azt majd hamarosan látni is fogjuk.) A rendszer a megfelelő infrastruktúrával rendelkező területeken meglepően jól is működött, általában akkor volt gond, ha az élelmiszerhiány elzárt területeken jelentkezett, ahonnan késve érkeztek az adatok, illetve lassan jutott el a segítség (pl. Orisszába 1896-97-ben). Ugyanakkor a 20. század elejétől - egy hírhedt kivételt leszámítva - megszűntek az éhínségek Indiában, és részben ennek, részben az orvostudomány első világháborút követő nagyarányú fejlődésének köszönhetően 1921-től (a rendkívül sok áldozattal járó spanyolnátha elvonultával) nagy ütemben esett a halálozások száma, a továbbra is fennmaradó nagy születésszám mellett pedig egyre nagyobb népességnövekedés volt tapasztalható: 20 év alatt 300-ról 388 milliósa duzzadt a népesség (az 1941-es népszámlálás már nem tartalmazta Burmát).

1024px-grainfaminemadras.jpgExportra váró élemiszer a madrasi rakpartokon az 1877-ben, az éhínség tetőpontján - (forrás

Mindez a háború alatt is folytatódott, a függetlenné váló India ugyanis 1951-ben már 361 millió lakossal büszkélkedhetett, Pakisztán pedig 76 millióval, az össznépesség tehát 437 milliósra gyarapodott, noha erre az időszakra esett a politikailag talán legkényesebb, sok tévhittel illetett 1943-as bengáli éhínség, mely a járulékos betegségekkel együtt mintegy 5 millió áldozatot követelt. Az indiai politikai folklór része, hogy ez az indiai függetlenségi mozgalommal szemben álló brit vezetés szándékos bosszúja volt. Churchill egyes kijelentései alapján mindez megalapozottnak tűnik, de mélyebben megvizsgálva a dolgokat, a katasztrófában szerepe volt egyes világtörténelmi eseményeknek, illetve az "ébredő" India szabadon választott helyi vezetőinek is, és a helyzetet épp a saját miniszterelnökük utasításaira fittyet hányó brit hadsereg stabilizálta. 

Az alaphelyzet a "szokásos" volt: több rossz termésű évet és egy nagyerejű ciklon pusztítását követően élelmiszerhiány alakult ki a legsűrűbben lakott Bengál tartományban, amit korábban burmai rizsbehozatallal orvosoltak. Azonban a japán hadsereg 1942 első felében megszállta Burmát, így az élelmiszerhiányt India más részeiből kellett volna fedezni. Az emelkedő élelmiszerárak hatására meg is indult a rizs és a gabona áramlása , de épp ez volt a Brit Birodalom utolsó tartalékát képző Brit Indiai Hadsereg óriási mértékű expanziójának időszaka, így más nagy felvásárló is akadt, ezért a helyi hatóságok pánikolni kezdtek, hogy helyben is hiány alakul ki - ezért megállították a Bengálba irányuló gabonakivitelt. (Ők jellemzően nem brit hivatalnokok voltak, hanem helyi erők.) A háborús viszonyok között a korábban kidolgozott mérőrendszer sem igazán működött, az egyetlen erő  (a hadsereg) ami segíthetett volna a japán inváziós fenyegetés miatt csak késve tudott reagálni, de végül - nagy késéssel - megoldotta a helyzetet. (Félelmük nem volt alaptalan, a japánok be is próbálkoztak 1944 tavaszán Imphalnál és Kohimánál, amit egy sztálingrádihoz némileg hasonló csatában törtek le a britek.) Az utókor egyik leggyakrabban idézett kritikája, hogy a helyzetet lehetett volna kezelni a Földközi-tengeri hadszíntéren felhalmozott fölös készletek Indiába szállításával. Hogy ez az adott szállítási helyzetben mennyire lett volna reális az más kérdés, főleg, hogy az élelmiszer Indiában is rendelkezésre állt, és még a szubkontinensen belüli mozgatást sem sikerült megoldani. Az ugyanakkor kétségtelen, hogy a legfelsőbb brit vezetés nem nagyon törte magát a megoldás érdekében, sőt Churchill még kifejezetten bicskanyitógató megjegyzéseket is tett.

distribution_of_food_among_people_in_bengal.jpgÉlelmiszerosztás Kalkuttában 1943-ban - (forrás)

Az igazán masszív népességnövekedésre csak India 1947-es függetlenné válásával került sor: a népesség a 361 milliós szintről 30 év alatt 684 millió fősre nőtt, a növekedés üteme pedig a csúcsot jelentő hetvenes években jóval meghaladta az évi 2%-os ütemet. A gyors növekedés fő oka a halálozási ráta korábbinál is nagyobb mértékű csökkenése, mely alapvetően a következőknek köszönhető:

- Komoly mértékben javult az egészségügyi ellátás, a kormányzati kampányoknak köszönhetően a 70-es évek második felére már szinte mindenhol rendelkezésre álltak az alapvető egészségügyi szolgáltatások.

- A "zöld forradalom" azaz a nagyobb termésátlagot biztosító növényfajták és művelési módszerek bevezetése nyomán nagymértékben növekedett az ország élelmiszertermelése, amely a nagymértékű népességnövekedés mellett is javította az élelmiszerellátást. Mindez csökkentette az alultápláltságot, ami növelte a betegségeknek való ellenállóképességet.

- Az indiai kormány a függetlenséget követő évtizedekben a korábbiaknál jóval kevésbé szabadpiaci gazdaságpolitikát folytatott, így általában korábban tudott beavatkozni az élelmiszerhiányos helyzetekben. A bevatkozás egyébként a 70-es évekig a korábban kidolgozott brit rendszer alapján történt.

population_of_india_in_million.JPG

India (mai országterületének) népességfejlődése - az 1921-es adatokon jól látható a spanyolnátha hatása - (forrás

A 80-as évektől újabb tendencia kezdett kibontakozni: a halálozási ráta esését lassan követni kezdte a születési arányszám is, ami részben a korábbihoz képest "sok" életben maradt gyermek ellátási nehézségeinek, részben a jóléti társadalom (és kevesebb gyerek vállalására ösztönző családmodellje) lassú begyűrűzésének, részben pedig kormányzati felvilágosító kampányoknak köszönhető. Bár a lakosság 30 év alatt megint csaknem kétszeresére nőtt, és 2000-ben átlépte az 1 milliárd fős szintet, a népességgyarapodás üteme az 1971-es csúcshoz képest nagyjából harmadára mérséklődött.

800px-indiaibrdata.jpgA születések számának csökkenése a demográfiai átmenet szakaszának beköszöntét és a népességgyarapodás csökkenő ütemét jelzi - (forrás)

Indiának jelenleg a lassan mérséklődő népszaporulatnál nagyobb problémája a gyors ütemű városodás: 1951-ben a lakosság 17%-a, ma pedig 31%-a él városokban, több, mint kétharmadok 100.000 főnél népesebb településeken Az óriási népességű országnak tehát még igen komoly falusi "népességtartaléka" van, akik esetleges városokba özönlése, nemcsak komoly környezeti problémákhoz vezethet, hanem ha mindez még hosszútávon megfelelő képzéssel is párosul, a világpiac számára hirtelen elérhető, nagyszámú (többé-kevésbé) képzett munkaerő megjelenése világszerte további nagy munkaerőpiaci változásokkal járhat...

 

Főbb források:

http://www.yourarticlelibrary.com/history/the-four-distinctive-stages-of-indian-demographic-history/5483/

https://en.wikipedia.org/wiki/Famine_in_India

https://en.wikipedia.org/wiki/Timeline_of_major_famines_in_India_during_British_rule

http://iussp2009.princeton.edu/papers/91026

47 komment