Pangea

Minden, ami földtudomány

A közlegelők tragédiája II. – Tikópia, a pozitív példa

2017. április 19. 22:17 - BendeA

Garett Hardin 1968-ban „A közlegelők tragédiája” címmel publikált tanulmányában a következőt fogalmazta meg: „Létezik-e olyan kulturális csoport, amely manapság akár csak intuitív szinten is, de megoldotta ezt a gyakorlati problémát? Egy egyszerű tény bizonyítja, hogy nem létezik: nincs ma a világon olyan virágzó populáció, amelynek növekedési rátája zéró volna, méghozzá már egy bizonyos ideje zéró”.

Ma már tudjuk, hogy Hardin tévedett, mivel létezik olyan „virágzó populáció”, melynek népessége stabilizálódott, és elkerülte a környezeti tragédiát. Ezt azonban egy olyan szabályrendszernek köszönhetően sikerült elérniük, amely olyannyira szembemegy ma általunk használt morális és életmódbeli megszokásokkal, hogy bevezetése a Föld más részein teljességgel lehetetlen lenne. E parányi "fenntartható" civilizáció a Salamon-szigetekhez tartozó Tikopia szigetén található. 

tikopia3.jpg

Tikopia egy 4,6 km2 nagyságú sziget a Csendes-óceánban. A sziget tulajdonképpen egy kialudt vulkán maradványa, a legmagasabb pontja 380 méterrel van a tengerszint felett. Régóta ismert sziget, még Verne Nemo kapitány c. művében is felbukkan. Ahogy az a polinéz szigetvilágban megszokott, Tikopia szigete is viszonylag távol található bármilyen más civilizációtól, a legközelebbi sziget Vanikoro 225 kilométerre található tőle. Földrajzilag Melanéziához tartozik, de kultúrája Polinéziához köti.  I.e. 900 körül  az akkoriban bizonyára még más néven ismert Bismarck-szigetekről kiinduló polinéz hajósok népesítették be. A telepesek a korai időkben a többi szigetlakóhoz hasonló gazdálkodást folytattak, amely rövid távon az erőforrások kimerüléséhez vezetett.

tikopia2.jpg

Sir Raymond Firth 1928-ban érkezet Tikopia szigetére, hogy tanulmányozza az ott található, még nagyjából érintetlen polinéz civilizációt. Ő volt az első, aki részletesen beszámolt a tikopiai lakosok társadalmi berendezkedésétől. A szigeten évszázadokig állandó, 1200 fő körüli népesség lakott, melyet radikálisan szabályozott „népesedési politikával” értek el. Ennek az, a „Tikopiai Módszer” néven elhíresült „politikának” köszönhetően sikerült a sziget lakóinak kialakítania az egyensúlyt a sziget eltartó képessége és a népességszám között, és sikerült elkerülnie a környezet túlterhelését, az ökológiai katasztrófát.

tikopia.JPG

A sziget életében három periódust szokás elkülöníteni a "pozitív példa" irányában tett lépések szerint:

1. Kiki fázis. A polinéz telepesek kezdetben a "megszokott módon gazdálkodtak a szigeten, azaz rövid távú céljaik érdekében túlhasználták a rendelkezésükre álló erőforrásokat. 400 év alatt megették az összes szárazföldi madarat és a növényevő denevéreket is. Újabb 300 év alatt eltűntek a teknősök, megfogyatkozott a halászzsákmány a környező vizekben és az égetéses-irtásos földművelés következtében alig maradt néhány fa Tikopián. A lakosság viszonylag hamar az ökológiai katasztrófa szélére sodródott.

2. Sinapupu fázis. I.e. 100 körül valami történt a szigetlakókkal. Belátták, hogy ez így nem mehet tovább, különben ők is az éhhalál szélére sodródnak. Ekkortól a kizsákmányoló gazdálkodás fokozatosan megváltozott, és mint amikor Münchausen báró a saját hajánál fogva húzta ki magát a mocsárból a XVII. századtól bizonyítottan ökológiailag fenntartható társadalom alakult ki a szigeten. Áttértek egy új féle, csak innen ismert gazdálkodási formára, mely abból állt, hogy az őshonos növényeket felhasználva trópusi kerteket létesítettek ehető fajokkal. A fehérjeforrás pótlására disznók tenyésztésébe fogtak, hiszen más állat nem nagyon maradt.

3. Tuakamali fázis. Mindez csak részben segített, a katasztrófa bekövetkezésének veszélye nem szűnt meg, csak kitolódott az időben. Ezért időszámításunk szerint 1000 körül a tikopiaiak népességszabályozó intézkedéseket vezettek be, hogy a sziget lakosságát az eltartóképessége határán lévő 1200 főben maximálják. Ezeknek több formája volt. Többségük ismerős lehet, de sokunk irtózattal fordulna el egyiktől-másiktól, vagy éppen az összes módszertől. 

  • Fogamzásgátlás megszakításos módszerrel
  • Cölibátus: a családfő megparancsolhatta a legfiatalabb férfiaknak, hogy ne házasodjanak meg, de ettől még lehetett szexuális életük. 
  • Száműzetés, elsősorban a bűnözőket sújtották ezzel a büntetéssel, többségük a szigetek közti távolságok miatt az előző kategóriába került.
  • Öngyilkosság: mint ahogy az idős eszkimók is kimentek a jégmezőre, úgy a tikopiaiak kiúsztak messze a tengerre, ahonnan már nem volt visszatérés. A felsorolt öngyilkossági formán felül létezett egy ún. „virtuális öngyilkosság”, amely során a résztvevők veszélyes, egyben halálos tengeri utazásokra vállalkoztak. Ez a fiatal agglegények, több mint 1/3-ának okozta a halálát.
  • Abortusz, de csak a házasságon kívül fogant magzatok esetében.
  • Újszülöttek megölése. Erről is a családfő döntött, négy gyermek fölött szinte automatikus volt. Talán a csecsemők rituális élve elégetése az egyetlen, amelyet a modern társadalmak nem gyakorolnak még a tikopiai módszerek közül.

Néha háborúztak is egymással a helyi klánok, de ennek is népességszabályozó okai voltak. Mindezek mellett 1600 körül Tikopián tartották a világ legnagyobb disznótorát, amikor a sziget összes disznaját lemészárolták, mert már konkurenciát jelentettek az emberek számára a táplálék megszerzésében.

tikopia_expedicio.jpg

A „Tikopiai Módszer” a radikálisan szabályozott népesedés mellett erősen támaszkodott a hosszútávon fenntartható élelmiszertermelésre. A szigeteken az eredeti növényzet mintájára kialakított trópusi kertekben termelték az élelmiszert, illetve szigorúan szabályozták a halászatot, illetve az egyéb tengeri erőforrások használatát. A közjót szolgáló íratlan szabályok nagyobbik része alulról szerveződő kisközösségi megállapodások, viszont rendkívüli körülmények esetén felülről jövő döntések jöttek a főnököktől. A társadalom szerkezete és döntési mechanizmusai inkább alulról felfelé haladók voltak.  

Az ökológiai katasztrófát négy, egymással párhuzamos, egyidejűleg létező módon lehetett elkerülni. 

a, felülről jövő törvények. Tikopián a 4 klánfőnök vészhelyzet (pl. tájfun) esetén diktátori jogokkal volt felruházva, szabályozták a termelést, halászatot, vízfogyasztást.

b, közösségi döntéshozatal. Évenként gyűléseztek a helyiek, melyen a főnökök nem vettek részt. Közösen dönthettek a bűnösök megbüntetéséről, vagy a közösséget érintő más kérdésekről, pl. a már említett disznótor megrendezéséről. 

c, ismeretterjesztés. Írásbeliség híján nehezen rekonstruálható, de valószínű, hogy a természetközeli gazdálkodás bevezetésekor egymást tanították a helyiek az új módszerre.

d, értékrend/világnézet megváltoztatása. A szigorú, néha kegyetlen népességszabályozó módszerek elfogadása és interiorizálása. Hosszú (emberéleten túli) és rövid távú gondolkodás egyidejű megléte. 

tikopia_2_20120123_1986187536.jpgKafika és Fangarere főnökök (forrás)

A tikopiai módszer először akkor kezdett meginogni, amikor keresztény hittérítők érkeztek a szigetre és igyekeztek az "embertelen és barbár" szokásokat felszámolni. Ennek következtében a lakosság száma növekedésnek indult, és elérte az 1700 főt. Hiába volt tehát meg további három módszer, miután a világnézeti/életmódbeli meggyengült a többi sem tudta már megvalósítani eredeti célját. Éppen ezért mondják sokan, hogy csak a fenti négy módszer együttes alkalmazása révén lehetne elkerülni a globális környezeti katasztrófát. Hiszen hiába él fenntartható módon az 1200 tikopiai bennszülött, ha a Föld maradék 7,5 milliárd lakosa elpazarolja a rendelkezésére álló forrásokat. 

Persze nem lehet tudni mi történik akkor Tikopián, ha az itt lakók végül úgy döntenek, hogy ők is inkább szeretnének házat, kertet, autót, számítógépet...

A tikopiai pozitív példa után a sorozat befejező részében egy hasonlóan elszigetelt közösség sorsát mutatjuk be, amely teljesen más utat járt be és elrettentő példaként szolgálhat számunkra.  

 

Ajánlott és felhasznált irodalom:

64 komment
Címkék: Tikopia

Elmosódó Anglia

2017. április 12. 20:00 - Tranquillius

A Brexit árnyékában fontos leszögezni, hogy Nagy-Britannia távolodása Európától nem mai keletű dolog. Körülbelül 7600 éve tart már, attól a pillanattól fogva, amikor a tenger leválasztotta a Brit-szigeteket a kontinensről. A távolodás ma is zajlik, sőt Európa leggyorsabban pusztuló tengerpartja éppen Anglia keleti partján, Yorkshire-ben található. 

cliffs-0_1000x666.jpg

Aki a tengerparti eróziót szeretné tanulmányozni, keresve sem találhatna erre megfelelőbb helyet, mint a Brit-szigetet. Mary Anning kíséretében már bejártuk a délen, Lyme Regis mellett található, ugyancsak pusztuló Jurassic partot, ahol a geomorfológia szerelmesei mellett az őslénytanosok is megtalálják számításukat. De mehettünk volna Cornwallba, vagy Suffolkba is, ott is hasonlóan fogy a szárazföld. Mai bejegyzésünkben a Hull folyó torkolatától északra elterülő Holderness lapály partvidékét mutatjuk be, ahol az Északi-tenger szürke hullámai a római kor óta 20-30 kisebb-nagyobb települést tüntettek el a Föld színéről (1. ábra). A közeljövőben ezen a 70 kilométeres szakaszon, Flamborough Head és Spurn Head között további fél tucat település fog az Északi-tengerbe omlani. 

erosion_map.gif1. ábra A Holderness elpusztult települései 

Két fő tényezőre vezethető vissza a Holderness-síkság kiemelkedően gyors ütemű eróziója. A szárazföld laza anyagára és a szélirány által gerjesztett hullámzásra és tengeráramlásra. Ezen a partszakaszon az uralkodó szélirány északnyugati, a hullámzás is ezt az irányt követi. A tengeráramlás a part mentén déli irányba tart. Tehát a hullámok közel derékszögben érik a partot, majd a leomló törmeléket a tenger dél, azaz a Hull folyó tölcsértorkolata, a  Humber felé szállítja el. A megmozgatott hordaléknak mindössze 3%-a ülepedik ki a Spurn turzásán. A napi két dagály a tengerszint jégkorszak vége óta tartó emelkedése miatt is egyre jelentősebb erőt fejt ki a parttal szemben, de ezt az ütemet a vihardagályok (ebben a cikkben már írtunk a jelenségről) jelentősen növelhetik. 

dimartpic.gif2. ábra Holderness magaspartjának geológiai felépítése

Az agresszív hullámmarás kevés kárt okozna, ha a partot egy jól cementált, tömött kőzet alkotná. Ez a feltétel itt sajnos nincsen meg, a Holderness-síkságot alkotó üledék glaciális eredetű, a legutóbbi eljegesedés gleccserei teregették szét 18-30 ezer éve, amikor a tenger a mai szintnél még 100-120 méterrel alacsonyabban volt (2. ábra). Anyaga a gleccserek által legyalult térszínekről származik, észak felől érkezett a jégbe fagyva, a jég által tolva, vagy a jég alatt zúzódva. A folyamatosan emelkedő tengerszint könnyedén elhabolja ezt a kötőanyag nélküli agyagos, kavicsos morénát. A fogyás nem egyenletes, de átlagosan évi másfél-két méter part tűnik el és nem látni még a folyamat végét.


aldbrough-2.jpgSzeletes csuszamlás Aldborough kempingje mellett (forrás)

 ringbrough-2.jpgAz 1770-es években épült Ringbrough Farm utolsó napjai (forrás)

Kelet-Yorkshire partvidéke igazi világvége hangulatot áraszt. Pesszimista, elvándorló lakosság, elértéktelenedő ingatlanok, a semmibe vezető, lezárt utak, egykori lakóhelyek romjai a fövenyen, tengeri hordalékká váló szántóföldek, leomlott katonai létesítmények és mintegy harminc település az Északi-tenger fenekén. Az elmúlt kétezer évben egy 5 kilométer széles földsáv vált a tenger martalékává. Olyan településekkel együtt, mint például Ravensburgh városa, amely a Domesday Book-ban is szerepelt, ahol két trónkövetelő is partra szállt. Tőle keletre feküdt Ravenser Odd, melyet az 1356-57 telén hatalmas viharok által keltett hullámzás öntött el, majd 1362. január 16-án a Grote Mandrenke, azaz a "Nagy Vízbefúlás" tüntette el a Föld színéről. Ez a vihar döntötte romba Dunwich városát, kezdte meg a holland Zuidersee kialakítását, szaggatta szét a Fríz-szigetek addig összefüggő dűnesorát és fullasztott meg 36 ezer embert. Más falvak, mint például Great Cowden (Colden) 1945 és 1950 között csendesebben tűntek el, néhány évente eltűnt egy-egy ház az utca végéről, mígnem egy sem maradt belőlük (3. ábra).  

colden-map-1852-1000x860.png3. ábra Great Colden települést már a tenger fenekén találjuk (barnával a mai partvonal). 

Néha érdekes dolgok kerülnek elő a partfalból, néhányuk olyan jelentős, hogy a derék britek még egyes térképükön is bejelölték őket. Mamutfog, szarvasagancs mellett kidőlt, tőzegben konzerválódott fákat is találni. A szárazföldet folyamatosan ostrom alatt tartó tenger alámossa és meggyengíti a magas partot. A támasztékát elvesztő fal hol lassan hol gyorsabban megindul a tenger irányába, de a parton felhalmozódó anyag nem marad sokáig. Ha ott maradna, megtámaszthatná a partot, megóvva ezzel a további eróziótól. A leomló partfal angyagát azonban az apály-dagály periodikus változása mélyebb vizekbe mossa, amelyet felkap az északról déli irányba tartó tengeráramlás. Folyamatosan szállítódik tehát el az üledék, így semmi sem csillapíthatja a tenger érvágyát. A part pusztulása nem egyenletes, van ahol 5 méter is eltűnik és van ahol ez az érték nulla, például a nagyobb városok lebetonozott partjain (4. ábra).

erosion-map-rates-2006-2015.png4. ábra Holderness partvidékén tapasztalt erózió eltérő ütemben zajlik (m/év). 

Mamutcsontokon, leomlott házakon kívül más formákat is tartogat a part számunkra. A nagyobb, agyagos tömböket a hullámzás nem szedi szét elemeire azonnal, hanem nagyobb blokkokban mozgatja a parton. Görgeti, formálja azokat, mígnem egészen kerek, labdaformát nem kapnak. Ezeket a helyiek mudball-nak, azaz sárgolyóbisnak hívják. Sokszor kavicsok állnak ki belőle, amelyek folyamatosan bukkannak elő és hullanak ki az aprózódás hatására. A hullámverés hatására a labda lassan  golyó-, majd pingponglabda-méretű lesz, mígnem a maradványokat magukkal viszik az áramlatok déli irányba.

mudballs-4.jpgSárgolyóbisok lassú pusztulása Great Cowden falu hűlt helyén. (forrás)

Részben a Spurn Head turzás épül ebből a hordalékból. Ez a homokfélsziget mélyen benyúlik a Hull tölcsértorkolatába, a rajta épült világítótorony generációk jelzik fejlődése lépcsőfokait. Amikor az épülő turzás már messze továbbhaladt az egykor legdélebbi ponton felépült világítótoronytól a hatóságok felhúztak egy újabbat az éppen aktuális csúcson. Amellett, hogy Spurn Head folyamatosan vándorol dél felé, az erózió már ezt a partszakaszt is elérte. A világítótoronyhoz vezető utak ugyanúgy, mint a Holderness hátráló magaspartján, itt is elmosódtak. Légifelvételeken látszik, hogy az autósok még egy darabig próbáltak új nyomvonalakat kialakítani, de ma már a hatóságok teljesen lezárták ezt az utat. Hamarosan a turzást is szigetekké darabolja az előrenyomuló tenger. 

spurnhead.jpg

Mit lehet tenni az erózió megfékezése érdekében? Gyakorlatilag semmit. Természetesen le lehet betonozni az egész partot teljes magasságában, de előfordulhat, hogy a tenger elhordó hatása előbb-utóbb ezt a hatalmas partvédelmi művet is alámosná. Az is fontos kérdés, hogy a megmentendő értékek milyen arányban vannak a partvédelem költségeivel. Scarborugh város törvényhatósága, amelyhez 72 kilométeres partszakasz tartozik 50 millió fontra becsülte a következő évtized partvédelmi munkálatainak költségét.

groyne1.jpgBridlington hullámtörői (forrás)

Kelet-Yorkshire három legnagyobb parti városa, Hornsea, Withernsea és Bridlington kőszórással, betonfalakkal és helyi néven "groyne"-nak nevezett hullámtörő sarkanytúkkal védekezik. Utóbbi fenyődeszkákkal megerősített cölöpsor, melyet a partra merőlegesen létesítenek. Kőből is épülhet, célja az üledék elmosódásának megakadályozása. Ha a tenger nem tudja elmosni a leomló morénát, akkor a parton felhalmozódó anyag megtámaszthatja a magaspartot, megóvva ezzel a további omlástól. Az ilyen pontszerű védelmi műveknek azonban van egy nagyon komoly hátulütője. Közvetlenül a védelmi művek elvégződése alatt átlagon felüli mértékben növekszik meg az erózió. Az utolsó hullámtőrő tövében a tenger sokszozozott erővel támadja a partot és az egyensúlyi állapot a tengeráramlás irányában csak kilométerekkel odébb áll helyre. Ez a hullámtörő-végi (terminal groyne) effektusnak nevezett folyamat oda vezethet, hogy a megerősített parttal rendelkező városok hosszú távon félszigetté fognak alakulni. A jelenség már megfigyelhető most is, e három város kissé "kilóg" az egyenletes partvonalból. Hornsea esetében a partvédelmi művek elvégződése a helyi üdülőtelepből harapott ki hatalmas darabot. Ugyanez a folyamat alakította ki Flamborough félszigetét, ahol ellenálló mészkő alkotja a természetes hullámtörőt. 

aldbrough-3.jpgHullámtörő mögött felerősödő erózió

Nagy-Britanniában folyamatosan monitorozzák az eróziónak kitett partszakaszokat. Az Európai Űrügynökség pilot projektje a Holderness-parttól északra elterülő Filey-öblöt monitorozza. Az ERS-2 műhold radarja mellett néhány cm pontosságú GPS és digitális fotogrammetria adatokból szerkesztenek három dimenziós digitális domborzatmodellt. Minderre ráhúzzák a partvidék teljes hosszáról készült digitális fotókat. Az ERS-2 adatokkal 35 naponta lehet frissíteni az elkészült modellt. Ezáltal előre lehet jelezni a veszélyeztetett szakaszon érintett hatóságokat a lehetséges partomlásokról. 

Ezen felül vannak a közönség számára elérhető térképes alkalmazások is, ahol a történelmi időkben eltűnt földterületeket lehet nyomozni. A Skót Nemzeti Könyvtár által készített honlapon többféle georeferált történeti térképet vethetünk össze a mai műholdképekkel (5. ábra). 

_landloss.JPG5. ábra Holderness egykor és most (online térkép

Arra vonatkozóan sajnos sehol sem találtam adatot, hogy évente mennyi területet veszít Nagy-Britannia a tengerek rovására. Annak ellenére, hogy egy meglehetősen alaposan kutatott területről van szó csak egyes partszakaszokra vonatkozó adatot találni. Itt, Holderness magaspartján könnyen kiszámolható, hogy ha egy  70 kilométer hosszú parton évi átlagosan másfél méter szárazföld tűnik el, az évi 10,5 hektárral, vagy 0,1 négyzetkilométerrel egyenértékű. 10 évente ez -1 négyzetkilométer, csak ezen az egy kelet-yorkshire-i partszakaszon. (Ez a partszakasz alaposan eltörpül az összesen 17820 kilométer hosszú a Brit-sziget partvonala mellett, amely a szigetekkel, szirtekkel együtt 31368 kilométeres hosszúságra növekszik.) 

Így nem is tudjuk megsaccolni, hogy a Brit-sziget területének évente hány százaléka válik a tenger martalékává. Az sem segít a tisztánlátásban, hogy nem tudni mekkora tulajdonképpen a világ kilencedik legnagyobb szigete. 

Ha valaki a Brit-sziget jelen pillanatban mért kiterjedését a wikipédia alapján szeretné megtudni keservesen fog csalódni. Ahány nyelven íródott a szócikk, annyi adattal találkozni:

nyelv; terület (négyzetkilométer)

  • román: 240000
  • észt: 229957
  • orosz: 229946
  • eszperantó:229893
  • cseh, francia, olasz, portugál: 229850
  • magyar, norvég, holland: 229848
  • német, lengyel: 219331
  • török, szerbhorvát: 218595
  • finn: 216777
  • angol, spanyol: 209331
  • svéd: 209000

Cartographia világatlasz: 216911

Ha rákeresünk a wikipédián a fenti nyelvken a világ legnagyobb szigeteire, még nagyobb lesz a zűrzavar. 

Földtörténetileg kérészéletű a Holderness glaciális síksága. Szinte szemvillanásnyi időnek tűnhet, ahogy a gleccser 18 ezer éve befejezte az elegyengetését, a tengerszint fokozatos emelkedése már el is mosta. Egyetlen esély lenne a part megmenekülésére, ha a globális tengerszint csökkenni kezdene, ennek azonban az éghajlatváltozás jelenlegi trendjeit figyelembe véve semmi esély nincs. A magasparton élő több tízezer embert, akik otthonukként szerették ezt a tájat ez aligha vigasztalja. 

 

Ajánlott és felhasznált irodalom:

Szólj hozzá!

A győri hidak problémája

2017. április 09. 14:20 - lezlidzsi84

Euler után szabadon: hogyan passzírozzunk át látszólag korlátlanul növekvő számú gépjárművet egy szűk utcákkal rendelkező kertvárosból egy szintén szűk utcákkal rendelkező történelmi belvárosba, korlátozott számú folyami átkelőhelyen úgy, hogy a lehető legkevesebb ponton okozzanak gondot? (Ha úgy tetszik, minden pontot csak egyszer érintsenek.) Milyen gondokat okoz, ha egy "szélsőségesen tömegközlekedés-orientált" városból mintegy 15-20 év leforgása alatt "szélsőségesen személyautó-orientált" város lesz? Mindezt ma Győr példáján fogjuk megvizsgálni.

A vizek városának közlekedése első pillantásra "egyszerűnek" tűnik: a városrészeket elválasztó folyókon igény szerint hidakat kell építeni. Nincs ez másként a szigetközi városrészek esetében sem, ugyanakkor ebben az esetben a természeti tényezők némileg korlátozták a szóba jöhető átkelőhelyek számát és elhelyezkedését.  A Mosoni-Duna Győr városa (ma már belvárosa) elé nyugat felől egy széles déli kanyarulattal érkezik, majd északkelet felé távozik, az így képződő délre nyúló „szigetközi félsziget”  két oldalán nem túl kedvezőek a feltételek hídépítésre. Egyrészt a kanyarulat nyugati oldalán található a nagy kiterjedésű Püspökerdő valamint a Rábca, a keleti oldalon pedig viszonylag széles ártéri mezők és a kisbácsai homokdomb (Szitás-domb). Másrészt  a történelmi városmag is a kanyarulat déli csúcsával szemben van, így minden irányból ide „csatornázódtak” be az utak, és itt jöttek létre az északi elővárosok (kezdetben persze csak falvak). 

333069_334555849891358_20116429_o.jpgA Győr és Révfalu közti gyalogoshíd (Kecskelábú híd), a Révfalusi-híd elődje - Forrás: Régi Győr

Tovább
8 komment

A közlegelők tragédiája I. - Tanmese a fenntarthatatlan fejlődésről

2017. március 29. 20:00 - BendeA

Fenntartható fejlődés alatt többnyire azt értjük, hogy a GDP növekedése és a fogyasztás bővülése a földi erőforrások végessége ellenére tovább folytatódhat. Egészen addig, amíg a Föld pillanatnyilag összes, 7,5 milliárd lakójának jut élelem, víz, lakás, autó, laptop, nyaralás és a többi. Valahol azonban az agyunk hátuljában sejtjük, hogy ez lehetetlen. 

bison_skull_pile-restored_0.jpgFenntartható vadgazdálkodás a Vadnyugaton

Képzeljük el az alábbi szituációt:

Tovább
184 komment

Elzász és a francia „Drang nach Osten”

2017. március 22. 21:45 - Tranquillius

elsa.jpglothringen.jpgEgy családi albumban talált német irredenta bélyegsorozat apropóján bejegyzés-sorozat indult a Pangea blogon. Azt ugyanis minden kisdiák fejből fújja mit vesztett Magyarország a Párizs környéki békében, ez azonban korántsem befolyásolta olyan mértékben és irányban a világtörténelmet, mint a német területveszteségek. Pedig Németország első világháború utáni területi veszteségei korántsem voltak akkorák mint Magyarországé, vagy Törökországé. Gyarmataitól ugyan megfosztották – ez összesen több mint 4 millió négyzetkilométert jelentett – de az anyaország csak 13%-ot vesztett az összes területéből. Ezek a területvesztések azonban kevés kivételtől eltekintve igen megalázó módon zajlottak.

Volt már szó a háborúban semleges Dánia által megszerzett Schleswigről, ezután következett az apró, még járásnak sem nevezhető Hultschini földek sorsa Felső-Sziléziából, majd az egész Felső-Szilézia, népszavazásokkal, felkelésekkel. Egy rövid, témánkat csak részben érintő eszperantó kitérő után részletesen tárgyaltuk a Memel-vidék sorsát a litván határon majd visszatértünk a belga határra Eupen-Malmédy vasúttörténetéhez. Nemrég újra keletre indultunk, Danzig, mai nevén Gdańsk városába, hogy utána következzen Poznań vidéke.  Sorozatunk utolsó előtti részében visszatérünk nyugatra, ahhoz a tartományhoz, amely miatt kirobbant az első világháború. 

1280px-1887_bettanier_der_schwarze_fleck_anagoria.jpgMég a diákok is tudják: Csonka-Franciaország nem ország...

Tovább
3 komment

Megérteni Szíriát

2017. március 05. 20:00 - Tranquillius

Meddig nem nézhetünk meg egy közszolgálati híradót migránsok nélkül? Mikor omlik végre össze az Iszlám Állam? Kitörhet-e a harmadik világháború a NATO és Oroszország között? Ki áll nyerésre a szíriai polgárháborúban? Lesz-e önálló Kurdisztán és mit szól mindehhez Törökország? Elindult-e már az orosz gőzhenger Ukrajnában? Van-e áram a Donbasszban?

Ha esetleg nem tudnánk a kérdésekre a választ, szerencsére létezik egy honlap, ahol mindezt percre pontosan nyomon követhetjük. Mai bejegyzésünk témája a Liveuamap.com honlap, amely minden geopolitika iránt érdeklődő ember kezdőlapja mostanában.  

livemap_syria170305.JPG1. ábra A szíriai polgárháború, 2017. március 5-én.

Tovább
14 komment

"Fővárosa Monaco, kártyabarlang. Európa szégyenfoltja"

2017. február 22. 20:00 - nyasszamegatanganyika

Lapozzunk bele dédapáink földrajzkönyveibe!

Dédapáink nem voltak túl szerencsések. A száz éves földrajzkönyveket böngészve láthatjuk, hogy rengeteg földrajzi nevet, adatot és lexikális ismeretet kellett bebiflázniuk. A földrajztankönyvek, és a földrajzoktatás tartalma sokat változott az utóbbi száz évben. A földrajzórákon már rég nem a - Hol van? - kérdés hangzik el a leggyakrabban, hisz manapság már néhány másodperces keresés után bármely város, tó vagy hegy földrajzi helyzetét könnyedén megtalálhatjuk a Google Föld segítségével. A régi földrajzkönyveket lapozgatva azonban a sok száraz tény mellett igazi „gyöngyszemekre” is bukkanhatunk a szövegben. Hiszen – talán épp azért, hogy érdekesebbé tegyék az unalmas ismertetéseket – a tankönyvírók gyakran színezték az országok száraz leírását szubjektív, az ott élők jellemét is bemutató leírásokkal. Lapozzunk bele dédapáink földrajzkönyveibe! Nézzük meg milyen hamis, vagy igaznak bizonyult sztereotípiákat tartalmaznak a népek lelki adottságairól!

írta: Dr. Szilassi Péter

img_20170219_201102_2.jpgTerítéken a felhasznált irodalom! Közülük a legkorábbit a magyar tudományos földrajz megalapítója, az első földrajz tanszék professzora, Hunfalvy János akadémikus írta 1875-ben.

Tovább
19 komment

5 perc geológia: A mineralizálódott polihisztor

2017. február 11. 20:13 - Tranquillius

Annak ellenére, hogy már egy éves a hír, hazai tudósítást még nem olvashattunk arról, hogy Szilárd Leó fizikusról urántartalmú karbonátásványt neveztek el. Mivel magyar tudósokról nem gyakran neveznek el újonnan felfedezett ásványt, mindenképpen fontos, hogy bepótoljuk ezt a geológiai mulasztást. 

A leoszilárdit ásványt már 2015-ben katalogizálták, de erről mindezidáig a magyar tudományos közvélemény még nem értesülhetett. Az általunk talált legrégebbi tanulmány is 2016. szeptember 26-án került fel az Ingenta honlapjára, a Science Daily cikke pedig 2017. február 8-i keltezéssel jelent meg. Ezért nagyon úgy tűnik, hogy elsőként a Pangea blog számol be az új magyar vonatkozású ásvány felfedezéséről!

Külön aktualitást ad a történetnek, hogy Szilárd Leó február 11-én ünnepelné a 119. születésnapját. 

1946020.jpgFelhagyott bánya Utah államban

Tovább
Szólj hozzá!

Roosevelt és a Tennessee-völgy

2017. február 08. 15:44 - lezlidzsi84

Az egyik legnagyobb szabású területfejlesztési (és természetátalakító) projektet meglepő módon az Egyesült államok hajtotta végre az 1930-as 40-es években az Appalache-hegység mögötti völgyrendszerben, a Tennessee-folyó vízgyűjtőjén. Az alapvetően állami beruházássorozat jelentősége nem merül ki az általa elért regionális hatásokban, a program mélyen beégett az USA (és pártfogoltjai) fejlesztéspolitikai gondolkozásába, így számos (sok esetben vitatható eredményű) harmadik világbeli gazdaságfejlesztési projekt mintájául szolgált.

Tovább
39 komment

Az óceán legmélyebb pontja

2017. február 01. 20:05 - lezlidzsi84

 Amikor a brit Royal Society és a Királyi Haditengerészet kutatóhajója, az éppen 130 ezer kilométeres kutatóútját teljesítő – és egyben az oceanográfia alapjait lerakó – Challenger 1875. március 23-án a Csendes-óceán peremén, a Fülöp-szigetek közelében, Guamtól délnyugatra az óceán vízébe bocsátotta mélységmérő műszerét, a fedélzeten lévők még nem tudták, hogy igen hosszú műszaknak néznek elébe: a mérő csak 8184 méter mélyen ért a fenékre. A kapott eredmény megdöbbentette a kutatókat, korábban ugyanis fogalma sem volt senkinek arról, milyen mélyek is az óceánok, mivel jellemzően csupán a partközeli, illetve a zátonyos vizek mélységét mérték – praktikusan azért, hogy a mélység változásából kikövetkeztethessék a kapitányok: hajójuk veszélyesen sekély vizek felé tart.

A rendkívüli eredményt hozó 1875. évi mérés helyszínét a kutatóhajó után egyszerűen csak Challenger-mélységként emlegetik azóta is. Tágabb környezete ezt követően mind többször bekerült a tudományos hírekbe: ugyanis az ekkor még „lyukszerűnek” képzelt mélyedés az újabb és újabb mérésekkel egyre mélyült. Az Egyesült Államok haditengerészetének Nero nevű hajója 1899-ben már 9 636 méteres mélységet mért. A britek 1951-ben ismét az árok fölé irányították – az ugyancsak Challenger nevű – újabb mérőhajójukat, akusztikus mélységmérővel felszerelve, amely nyilván kényelmesebb és pontosabb eszköz volt a korábbi köteles módszernél.

hms_challenger_fl7843.jpgA második Challenger – a legmélyebb pont első felfedezője - (forrás)

Tovább
19 komment