Pangea

Minden, ami földtudomány

A közlegelők tragédiája III. - A Föld terraformálása

2018. június 24. 19:00 - Tranquillius

A közlegelők tragédiájáról szóló trilógiánk befejező részében a terraformálás kifejezést nem egy másik bolygó, hanem a Föld lakhatóvá alakításáról szól, melynek nyomán az emberiség a természeti tényezőkön túl az élővilágot is gyökeresen "átalakította" a maga igényei szerint. Az első részben áttekintettük Garett Hardin 1968-as elméletét, miszerint a bolygó erőforrásainak korlátlan felhasználása miatt elkerülhetetlen a környezeti tragédia. A második részben azonban találtunk egy eldugott csendes-óceáni szigetet, ahol ugyan drasztikus módszerekkel, de mégiscsak sikerült úrrá lenni az emberi kapzsiságon. A harmadik részben megvizsgálunk egy újabb csendes-óceáni szigetet, ahol ez a tragédia már lezajlott egyszer, valamint feltesszük azt a kérdést, hogy szükségszerű-e az, hogy a közlegelőkön végül csupán az ember és az általa kezes báránnyá tett állatok maradhatnak-e.

1280px-hodges_easter-island.jpg

Mintegy ezer évvel ezelőtt Rapa Nui szigete békésen élte az ember által lakatlan csendes-óceáni szigetek unalmas hétköznapjait. Az "elszigetelt" sziget legközelebbi szomszédja 415 kilométerre volt tőle, a legközelebbi kontinens pedig hétszer ilyen messze. Világvégi helyzete ellenére gazdag élővilág fejlődött ki rajta, talán nem lőjük le a poént, hogy a fajok legnagyobb részét nem a botanikusok és a zoológusok írták le számunkra, hanem a régészek...

Endemikus fa- és lágyszárú fajok építették fel Rapa Nuin azt a nedves szubtrópusi erdőt, aminek már nyoma sem maradt. Fosszilis pollen vizsgálatok alapján sikerült azonosítani az akár 15 méter magasra megnövő pálma fajokat, melyek közül legalább három elérhette ezt a magasságot. Összesen mintegy 21 kihalt fafajt sikerült így azonosítani, közülük azonban csak egyet a Toromiro fát sikerült megmenteni angol és svéd botanikus kertekben. Rapa Nui szigetén gazdag madárvilág élt, 30 féle nagyrészt kihalt tengeri madárfaj mellett öt szárazföldi madárról van tudomásunk; közülük 2 guvatféle, 2 papagájfaj és egy daru — volt.

Tehát az a két tucatnyi polinéz telepes, akik körülbelül 800 éve érkeztek Rapa Nuira egy érintetlen buja, zöld , madárfüttytől hangos szigetet találtak. Nem érkeztek üres kézzel, hajóikon hoztak magukkal magokat, haszonállatként tartott baromfit, potyautas polinéziai patkányokat és a baromfikon tenyésző különféle betegségeket. Amennyiben feltételezzük, hogy a patkányokat nem szándékosan hozták magukkal a telepesek minden más magukkal hozott ellátmány egyetlen célt szolgált, hogy Rapa Nui-t alkalmassá tegyék az emberi megtelepedésre, azaz a maguk képére terraformálják a szigetet. Ami itt történt egyáltalán nem egyedülálló a Csendes-óceán szigetvilágában, amelyik szigetre az ember betette a lábát szinte azonnal egy kihalási hullám vette kezdetét. 

89621247.jpgRapa Nui (forrás)

Az embert sosem látott élőlények könnyű prédának bizonyultak a gyakorlott és eszközhasználó vadászok számára. Az emberi léptékű fogyasztáshoz nem szokott fák pedig nem győzték ellátni terméssel az új népességet, így saját szaporodásukra szánt magjaik képtelenek voltak tartani az ütemet a reprodukció terén. A könnyen hozzáférhető táplálék miatt az emberi népesség ugrásszerű növekedésnek indult, de ez a populáció értelemszerűen még több vadat, halat, termőföldet és takarmányt igényelt. Amikor a föld már nem volt képes ellátni a lakosságot, a halászat pótolta a tápanyag-igényt. A halászat hajókat igényelt, a hajók pedig fát. A termőterületek bővülése, a halászat és egy érdekes helyi szokás, a moai-állítás érdekében kiirtott nagyméretű fák egy idő után képtelenek voltak a reprodukcióra és fokozatosan eltűntek a szigetről. Mivel ezek az endemikus fajok csak és kizárólag itt éltek, egyben ki is haltak a föld színéről. Az exponenciálisan növekvő népesség gyorsan elérte a csúcspontját, különféle szakirodalomban 10-20 ezer főre teszi a népesség maximumát.

A fák kipusztításában a patkányok is kivették a részüket. Ezek az állatok az embernél gyorsabban szaporodtak és lakták be a szigetet.  Kutatások szerint egyetlen patkány pár három év alatt 17 milliós populációt tud létrehozni. Ennyi patkány biztosan nem élt egyszerre Rapa Nuin, tudósok legfeljebb 2-3 millió közé teszik ezt a számot. Nem tudni arról, hogy éltek-e más ragadozók a szigeten, vagy azok később a patkányok áldozatául estek. A tápláléklánc tetejére kerülő patkányok az endemikus állatfajokon kívül a növényzetet is pusztították; megették a termésüket, magvaikat. Röviden összefoglalva az ember nélkül is rövid távon végeztek volna a sziget ökoszisztémájával. Csakhogy van itt néhány érdekes tény:

1, a polinéz patkány nem tud úszni. 

2, a szigetlakókról az első európaiak feljegyezték, hogy előszeretettel fogyasztottak patkányhúst.

3. Rapa Nui telepesei tisztában voltak azzal, hogy mivel jár az, ha egy szigetre betelepülnek a patkányok, hiszen ők maguk is olyan helyről érkeztek.

Konklúzió: a telepesek feltehetően haszonállatként hurcolták be a patkányt a szigetre. 

Eredmény: 400 év alatt összeomlott a sziget ökoszisztémája. Az 1600-as évekre a szigetlakók szemétdombjaiból eltűntek a halcsontok. Ez feltehetően összefügg a fák eltűnésével, bokorból és lágyszárú növényzetből nem lehet halászhajót építeni. Valószínűleg ekkor tűntek el végleg a vadon élő endemikus állatfajok is a szigetről. A társadalom két ellenséges táborra oszlott, akik konstans háborúkat vívtak egymással az európaiak megérkezése előtt és után is. A fák eltűnésével és a mezőgazdaság felértékelődésével megindult a talajerózió, így a termés még kevesebb lett. Az éhínségek miatt megszűnt a közbiztonság, összeomlott a társadalom és amikor az első holland hajó kikötött 1722. húsvét vasárnapján és Jacob Roggeveen kapitány átnevezte Húsvét-szigetnek már csak 2-3 ezren éltek a szigeten és már zajlott a nevezetes moai szobrok ledöntése (1838-ban már csak egyetlen egy állt).

Érdekes módon a hajónaplókba többnyire az került bele, hogy a sziget különösen termékeny, a lakosságnak semmi erőfeszítésében nem kerül, hogy banánt, cukornádat és batátát termeljenek. 1786-ban a La Pérouse expedíció éhínségnek nyomát sem találta, a föld bőségesen termett az ott lakók számára. Ez semmiképpen nem egy poszt-apokaliptikus társadalom leírása. Egy 2017-ben publikált kutatás rámutatott, hogy a húsvét-szigeti lakosság élelmezésében továbbra is felerészben jelen volt a tengeri eredetű táplálék és a helyiek tudták, hogyan kell trágyázni a termőföldjeiket. A kutatás azonban arra nem tér ki, hogy ez a tengeri eredetű táplálék honnan származott, a nyílt tengerről, vagy a partól is elérhető telepekről, pl, kagylók, rákok, stb. Arra sem ad magyarázatot, hogy egy ilyen nagyszerű, termékeny szigetről miért tűnt el a lakosság kétharmada. 

sophora-toromiro-jbm018320.jpgA Toromiro fa virága (forrás)

A Húsvét-szigetek sorsát perui rabszolga kereskedők pecsételték meg az 1860-as években. A sziget lakosságának felét, kb. 1500 embert, köztük a helyi képírás összes ismerőjét, a törzsfőnököt és az utódát is elvitték. Néhány embert sikerült kiszabadítani a rabszolga kereskedők fogságából, akik végül hazatérhettek. Bár ne tették volna. A hazatérők egy része fekete himlővel fertőzött volt, ami egy olyan szintű járványt eredményezett, hogy a halottakat egy idő után már el sem temették. 1871-ben már csak 171 lakos élt a szigeten, 1877-ben pedig 111, főként idős ember. Tíz év alatt kihalt a lakosság 97%-a. Aki ma a Húsvét-szigeten él, e kevés túlélő leszármazottja. 

A kihalófélben lévő sziget földjeit európai befektetők kezdték felvásárolni, a szabadon álló földeken birkatenyésztéssel kezdtek foglalkozni. Ezek az állatok megpecsételték a maradék alacsony fás, cserjés ligetek sorsát, ekkor tűnt el a szigetről a Toromiro fa is. Botanikus kertekben még él, jelenleg is próbálkoznak a visszatelepítésével. 

Mondhatnánk, hogy ez egy egyedi eset volt, a Húsvét-sziget sorsából ne vonjunk le általános következtetéseket a földi ökoszisztéma sorsára. Csakhogy ami a Húsvét-szigeten megtörtént az megtörtént az összes többi ember-által benépesített csendes-óceáni szigeten — közvetlenül a benépesedés után. Ugyanez történt Új-Zélendon, Ausztráliában, Észak- és Dél-Amerikában, megtörtént Madagaszkáron és a szibériai Vrangel-szigeten. Mindenhol, ahová a homo sapiens faj vándorlása során betette a lábát.   

spreading_homo_sapiens_la_svg.pngA homo sapiens faj megtelepedése (forrás: wikipédia)

Szokás ezt az éghajlatváltozással indokolni, különösen érdekes két wikipédia cikk, az angol nyelvű "Holocene extinction" és a magyar párjának, a "Pleisztocén-holocén becsapódási esemény" összehasonlítása. Előbbi egyértelműen az antropogén hatás mellett érvel, a klímaváltozást csupán mellékes tényezőként leírva, addig a magyar nyelvű szócikk egy 13 ezer éve történt meteorbecsapódást sejt az esemény hátterében. Ez utóbbi megmagyarázhatja az amerikai megafauna kihalását, de nem bizonyítja a korábbi és későbbi kihalási eseményeket. Ezek ugyanis sokkal inkább korrelálnak az ember megjelenésével mint bármi más tényezővel. Ráadásul a holocén kihalás egyetlen fontos szempont miatt különbözik a megelőző öt kihalási eseménytől; nem érintette a tengeri fajokat. Egyelőre. 

extinctions_africa_austrailia_namerica_madagascar.gifAz egyek kontinensek megafaunájának alakulása az emberi megtelepedés függvényében (zöld: megafauna, fekete nyíl, az ember felbukkanása. (forrás: wikipédia)

A kihalás minden kontinensen lejátszódott, de nem egy időben. Az egyes földrészek között két kakukktojás is van, Eurázsia és Afrika. A holocén kihalás ezt a két kontinenst is érintette, bár jóval kisebb mértékben. Ennek oka az lehetett, hogy az itteni megafauna az emberrel együtt fejlődött, így az évtízezredek során kifejlődött bennük némi félelemérzet, ami később Ausztráliában és Amerikában is kifejlődött volna, ha lett volna rá elegendő idő.  

A kihalás általában ugyanazt a sémát követte mindenhol, legyen az egy Húsvét-sziget méretű terület, vagy az amerikai kontinens. A megérkező emberi fajjal hirtelen egy új csúcsragadozó jelent meg, amely birtokában volt fegyvereknek, vadászati hagyományoknak és birtokolta a tüzet. Ez a kombináció eredményezte azt, hogy az Ausztráliát 45000 éve elérő homo sapiens rövid időn belül a kontinens 24, 50 kilónál nagyobb átlagos testsúlyú fajából 23-at kipusztított. 2,5 tonnás vombatokat (Diprotodon), erszényes oroszlánokat és röpképtelen madarakat egyaránt. Új-Zélandon ugyanez játszódott le a maorik megérkezése után 1500 éve, itt a megafauna zöme kihalt, a madárfajok 60%-ával együtt. A csendes-óceáni szigetvilágban összesen körülbelül 2000 madárfaj pusztult ki, ami 20%-os csökkenést jelentett a madárvilágon belül. 

glyptodon_old_drawing.jpgGlyptodon és ember találkozása az előbbi kipusztulásával járt. (forrás: wikipédia)

Amerikába mintegy 16 ezer évvel ezelőtt érkezett meg az ember a Bering-szoros helyén lévő földhídon és bár sokáig nem tudta elhagyni Alaszkát a hatalmas jégárak miatt, 12 ezer évvel ezelőtt már elérte a legdélebbi részt, a Tűzföldet. Az észak-amerikai megafauna 47 fajából 34 kipusztult, köztük tevék, lovak, masztodonok és egy embermagasságú 2 tonnás tatuféle, a Glyptodon. Dél-Amerikában 60 fajból mindössze 10 maradt meg. 

Madagaszkáron 2500-2000 évvel ezelőtt jelent meg az első ember és súly szerinti sorrendben irtotta ki a 60 millió éve izolált, endemikus fajokból álló helyi megafaunát. Kezdve a 160 kilogrammos súlyt elérő lemuroktól a röpképtelen elefántmadár fajokon át mindaddig, amíg egyetlen 10 kilónál nagyobb súlyú állat sem maradt a szigeten. 

Nem kizárólag a vadászat áll a kihalás hátterében. Az élőhelyek elpusztítása, felégetése, átalakítása, a behurcolt haszonállatok elszaporodása, a velük érkező betegségek és a megbillent tápláléklánc összeomlása is erősítette a holocén kihalási eseményt. Időben három periódusra szokás osztani a kihalási eseményt, az első a vadászó-gyűjtögető népek terjeszkedésével függ össze, a második a mezőgazdaság elterjedésével, míg a harmadik az ipari forradalom következménye. Voltak olyan élőlények amelyek a húsuk miatt vadásztak le, míg a nagy testű ragadozókat azért mert veszélyt jelentettek az emberre, megint más fajok azért tűntek el, mert egyszerűen a mezőgazdaság terjedése útjába kerültek. 

subfossil_lemur_c14_ranges_svg.pngEgyes fajok kihalása Madagaszkár szigetén (az emberi megtelepedés és az európai felfedezés között)

Mínuszos hír volt nem rég a nagyobb hírportálokon; elpusztult az utolsó hím szélesszájú orrszarvú. Az 1960-as években még 2000 példány rótta az afrikai szavannákat, ha a maradék két nőstény is elpusztul újabb alfajjal lesz szegényebb a földi megafauna. Mint látjuk, a folyamat nem ma kezdődött, a nagyobb testű állatok kipusztítása egyidős az emberré válás folyamatával. A Föld terraformálása napjainkban is zajlik, irtjuk a kellemetlenkedő szúnyogokat, a kártevőket, kivágjuk a szöszölő nyárfákat, helyet csinálunk az esőerdők helyén az olajpálmának, utakat, bányákat városokat építünk, miközben a természetes élőhelyeket egy rezervátumba szorítjuk vissza, hogy aztán azokból is lecsipegessünk részeket, ha a "társadalmi érdek" úgy hozza.  

És folyton visszatérünk oda, ahonnan elindultunk, a közlegelők tragédiájához... 

 

Ajánlott és felhasznált irodalom: 

  • Yuval Noah Hariri: Sapiens. Animus, Budapest 2015.
  • http://pangea.blog.hu/2017/03/29/a_kozlegelok_tragediaja_i_tanmese_a_fenntarthatatlan_fejlodesrol
  • http://pangea.blog.hu/2017/04/19/a_kozlegelok_tragediaja_ii_-tikopia_a_pozitiv_pelda
  • https://hu.wikipedia.org/wiki/Pleisztoc%C3%A9n_megafauna
  • https://web.stanford.edu/group/journal/cgi-bin/wordpress/wp-content/uploads/2012/09/Gibbons_NatSci_2004.pdf
  • https://en.wikipedia.org/wiki/Holocene_extinction
  • https://9gag.com/gag/a6oQOVN
  • https://onlinelibrary.wiley.com/doi/full/10.1002/ajpa.23273

Madagaszkár 

  • https://www.newscientist.com/article/2083800-lemur-extinctions-in-madagascar-leave-behind-doomed-orphan-trees/
  • https://news.mongabay.com/2016/03/humans-torched-madagascars-forests-1000-years-ago-driving-mass-extinction/

Amerika

  • https://www.livescience.com/51793-extinct-ice-age-megafauna.html
  • http://murr.missouri.edu/Boulanger_Lyman_NE%20NorthAmerPleistoceneMegafauna_Science_2014.pdf

Ausztrália

  • https://en.wikipedia.org/wiki/Australian_megafauna
  • https://phys.org/news/2017-01-humans-climate-australian-megafauna.html
  • http://www.independent.co.uk/news/science/australia-animals-extinct-megafauna-two-tonne-wombats-giant-kangaroos-wiped-out-by-humans-a7537156.html
  • https://www.theguardian.com/world/2017/dec/20/make-way-for-megamarsupials-the-migration-of-australias-extinct-megafauna
  • http://www.convictcreations.com/aborigines/megafauna.html
28 komment

Egy ismeretlen román etnikai térkép 1919-ből

2018. június 13. 20:00 - DSegyevy

Kutatásaim során már régebb óta foglalkozom nagyméretarányú, többlapos etnikai térkép-sorozatokkal. Nemrégiben sikerült rábukkanni egy 1919-es kiadású, román tervezésű kétszázezres méretarányú etnikai térkép-sorozatra, amelyet tudomásom szerint a magyar nyelvű földrajzi szakirodalom korábban még nem ismertetett. Vélhetően ez lehetett a legrészletesebb etnikai jellegű, ekkora területet ábrázoló térkép, amelyet a román fél Párizsba juttatott az első világháborút lezáró béketárgyalások idején. Ez a térkép tulajdonképpen a magyar geográfusok egyik legjelentősebb munkáját képező, Bátky Zsigmond és Kogutowicz Károly által szerkesztett Magyarország kétszázezres méretarányú néprajzi térképe román "párjának" tekinthető, amely mind szelvényezését, mind méretarányát tekintve megegyezik azzal. Különbség ugyanakkor, hogy ez a sorozat a történeti Magyarországnak csak a keleti felét ábrázolja, és az etnikai viszonyokat más módszerrel jeleníti meg.

harta-romaniei-mari.jpg

Egy korabeli ábrázolás Nagy-Romániáról.
forrás

 

A térkép-sorozatot a korábbi posztban is szereplő Vasile Meruțiu (1881–1943) szerkesztette România Dintre Tisa şi Carpați Transilvania, Maramursul, Țara Crisului şi Bnatul. Hart etnografic cím alatt 1919-ben. A térkép-sorozat Közép-Európa általános térképének (Generalkarte von Mitteleuropa) szelvény-beosztását követve Erdély, a Bánát, a Partium, valamint Máramaros területét dolgozza fel – a címlappal együtt – 28 szelvényen. Érdekesség, hogy az előző posztban hivatkozott Erdély-térképnek pontosan ugyanez a címe, a kiadója, a szerzője, a megjelenési éve, sőt még a betűtípusa is, azonban az a térkép csak egy szelvényből áll, és jóval kisebb méretű (1:800 000-es méretarányú), továbbá az etnikai jellegű adatokat is más módszerrel jeleníti meg.

Az itt vizsgált térkép nyomtatott, az eredeti nevek mellé a román helyneveket is odaírták. A térkép-sorozat jól illeszkedik az első világháborút követő béketárgyalásokra szánt kétszázezres méretarányú etnikai térképek sorába, hasonló sorozatokat szerkesztettek Bécsben és Budapesten is ezekben a hónapokban. A közös tulajdonságuk ezeknek, és a hasonló etnikai térképeknek, hogy különböző mértékű manipulációkkal, amelyek érinthetik egyrészt a felhasznált adatok kezelését, csoportosítását, másrészt a térképi megoldásokat (szín, méretarány, méretek, ábrázolási mód, nyelv, ábrázolt és nem ábrázolt területek, stb.) igyekeznek a megrendelők politikai szándékát támogatni. Objektív etnikai térkép véleményem szerint, kivált ebben a korszakban, nem létezik, ugyanakkor a torzítások mértéke különböző lehet.

cimlap_forras.jpgVasile Meruțiu: România Dintre Tisa şi Carpați Transilvania, Maramurăsul, Țara Crisului şi Bănatul. Hartă etnografică. 1919. címlap
Lelőhely: Arhivele Nationale Timiș, Fond 104, inventar 210, Collectia harti și planuri, 8/1919 (Temesvár)

 

Ezen a térképen az etnikai adatok ábrázolására kördiagramos módszert választott a térkép szerkesztője, ahol a körök mérete az adott település lakosságszámát mutatja. A körök mérete azonban nem teljesen arányos a népességszámmal. Egyrészt a kördiagramok mérete nem folyamatosan, hanem fokozatosan növekszik, másrészt, és ez a jelentősebb szakmai probléma, a kisebb települések körei túlságosan nagy méretűek a nagyobb települések köreihez képest. Az arányosságot tovább rontja az a megoldás, hogy bizonyos kategóriahatároknál nem a körök méretét növelték tovább, hanem kettős körvonalat adtak az egyes kördiagramoknak, így fejezve ki a magasabb népességértékeket. A pontos népességszámok településenként azonban az 1910-es népszámlálás adatsoraiban ellenőrizhetők. A körök nagyságának ily módon történő ábrázolása a korabeli román térképszerkesztés gyakorlatában kifejezetten elterjedtnek mondható, hasonlót láthatunk például Bukovina 1918-as kiadású néprajzi térképén is.

bukovina.jpgNistor, I: Harta etnografica a Bucovinei. 1918.
Lelőhely: magángyűjtemény
piros=román, zöld=ruténok, sötét sárga=huculok, citromsárga=zsidók, kék=németek, szürke=lengyelek, fekete=magyarok, narancssárga=lipovánok

 

1919-ben, Meruțiu térképének szerkesztésekor még nem alakultak ki a végleges államhatárok, így a térképen az ábrázolt terület nyugati határa némileg képlékeny. A települések etnikai adatait egészen – a román földrajzi érvelésben a terület nyugati határát jelentő – Tiszáig feltüntették. A térkép - vastag piros vonallal - feltüntette továbbá az antant-hatalmak és Románia között 1916 augusztusában megkötött titkos Bukaresti Szerződésben Romániának ígért magyarországi területek nyugati határait is. Ez a határvonal a később megállapított román-magyar határtól nyugatra, a román politikai vezetés által áhított tiszai határvonaltól azonban keletre, a mai Tiszántúl területén húzódott. Ugyanakkor a történeti Magyarország eredeti határát nem tüntették fel, az adatábrázolás például Székelyföld keleti határainál hasonlóképp szűnik meg, mint nyugaton a Tisza esetében.

40_48_munkacs.jpgVasile Meruțiu: România Dintre Tisa şi Carpați Transilvania, Maramurăsul, Țara Crisului şi Bănatul. Hartă etnografică. 1919. Munkács-szelvény
Lelőhely: Arhivele Nationale Timiș, Fond 104, inventar 210, Collectia harti și planuri, 8/1919 (Temesvár)
piros=román, kék=magyar, narancssárga=német, barna=szerb, szürke=rutén, zöld=szlovák, fehér=egyéb

17.jpgA magyar párhuzam (Bátky Zsigmond-Kogutowicz Károly: Magyarország kétszázezres méretarányú néprajzi térképe. 1918. Munkács-szelvény)
Lelőhely: magánygyűjtemény
piros=magyar, narancssárga=német, lila=román, barna=rutén, olajzöld=lengyel, szürke=egyéb

 

A térkép a korszakból kiindulva első ránézésre anyanyelvi térképnek tűnik, mivel az 1910-es magyarországi népszámlálás még csak anyanyelvi adatokat gyűjtött, nemzetiségieket nem. Jobban megnézve azonban arra juthatunk (és ahogy ezt látni fogjuk, ezzel a vélekedéssel talán nem is vagyunk egyedül), hogy a térkép szerkesztője ennek ellenére mégis a (becsült) nemzetiségi viszonyokat próbálhatta ábrázolni, ugyanis az ábrázolt arányok sok esetben jelentősen eltérnek az 1910-es anyanyelvi adatoktól. Az anyanyelvi vs. nemzetiségi adatok témakörében ki is alakult egy vita a románok és a magyarok között, a románok két világháború között a nemzetiséget, míg a magyarok az anyanyelvi adatokat igyekeztek térképre vinni. A kérdés jelen térkép kapcsán történő eldöntésében a térkép szövege nem ad támpontot, hiszen a korszakban magyarul is bevett elnevezésnek számító "néprajzi térkép"-elnevezés (hartă etnografică) mindkét adattípusra vonatkozhatna, a térképhez tartozó módszertani magyarázó szöveg pedig egyelőre nem került elő.

A magyar térkép anyanyelvi adatokat ábrázolt, emellett a külterületi adatokat (nagyobb tanyák, telepek) külön, lehetőleg földrajzi hűség szerint ábrázolta. Erről a térképről, illetve fele akkora méretű utódjáról kifejezetten jó véleménnyel volt a korabeli nyugati tudomány, ugyanakkor ez sem volt hibátlan: a színhasználat mellett a térképszerkesztő becsületességére volt bízva, hogy a külterületeket mely régióban milyen részletességgel ábrázolja.

Az etnikai szempontból érzékeny területek esetében egyébként manapság megszokott eljárás a nemzetiségi, az anyanyelvi és a vallási adatsorokat együttesen vizsgálni és párhuzamosan ábrázolni, önmagában ugyanis nem egyértelműen "jobb" vagy "rosszabb" egyik adatsor a másiknál, de egymás mellé téve árnyalhatják egymást. Ilyen vizsgálatokkor azonban érdemes már meglévő, teljes körű adatokat térképre vinni, vagy ha nem ez történik, akkor a számítások módszertani hátterét  megadni. Erdély kapcsán az anyanyelvi és nemzetiségi adatok egymáshoz való viszonyáról például Tátrai Patrik írt bővebben.

A konkrét eltéréseket vizsgálva azt láthatjuk, hogy például Nagykároly esetében 60%-nál is kevesebb magyart jelöltek a térképen (A), miközben az 1910-es népszámlálás szerint – 16 078 fős összlakosság mellett – 15 772 fő magyar, anyanyelvű és 216 fő román anyanyelvű lakosa volt a településnek. A magyar kiadású térkép (B) is szinte teljesen magyar anyanyelvűnek jelöli a települést. A mai napig Magyarországhoz tartozó Vállaj község esetében a román térkép csak 21-22%-nyi magyar lakost jelölt, miközben az 1910-es népszámlálás szerint – 2624 fős összlakosság mellett – 2559 fő magyar anyanyelvű és 29 román anyanyelvű lakosa volt a településnek. A 28-29%-nyi román mellett kb. 50%-nyi német anyanyelvű lakosságot is ábrázol a térkép.

osszehasonlitas_1.jpg
A román (A) és a magyar (B) térkép összehasonlítása
Lelőhely: A: Arhivele Nationale Timiș, Fond 104, inventar 210, Collectia harti și planuri, 8/1919 (Temesvár), B: magángyűjtemény

 

A térkép szerkesztője, ahogy fentebb említettük, feltehetőleg a vallási adatokkal próbálta korrigálni az anyanyelvi adatokat, ez azonban némileg esetleges, ráadásul további, a vallási statisztikákból önmagában nem levezethető eltérések is tapasztalhatóak a térképen.

A vallási adatokkal való korrekciót valószínűsíti a térkép kapcsán egyébként Emmanuel de Martonne (1873-1955), a béketárgyalások vezető geográfusa, a román-kérdés francia szakértője is, azonban ennek eredményével ő maga sem volt megelégedve, jó példát szolgáltatva arra, hogy a franciák sem fogadtak el minden szövetséges anyagot kritika nélkül:

„Quels que soient les doutes qu'on puisse légitimement avoir sur l'exactitude des recensements hongrois touchant la proportion des nationalités dans les districts mixtes et particulièrement dans les villes il a paru qu'il était assez risqué d'essayer de la corriger sur une carte détaillée.[1] Dans certains cas, le rapprochement de la statistique religieuse et de la statistique ethnique permet d'évaluer erreur probable de la dernière. Des calculs, trop longs á exposer ici, nous ont amené á un taux général de correction de 5 p. 100 pour les Magyars et de +3 p. 100 pour les Roumains en Transylvanie.”

(MARTONNE, Emmanuel de: Essai de carte ethnographique des pays roumains. In: Annales de Géographie, 1920. 158. sz. 88.)

Legyenek akármennyire is legitimek a felmerülő kétségek a magyar népszámlálások pontosságáról a nemzetiségek arányát illetően a kevert/vegyes népességű körzetekben és mindenekelőtt a városokban, úgy tűnik, hogy eléggé merész vállalkozás volt ezen pontatlanságok kiküszöbölése.[2] Bizonyos esetekben a vallási és az etnikai (anyanyelvi) statisztikák összehasonlítása lehetővé teszi ez utóbbi statisztikák hibájának a becslését. A számításaink, amelyek túlságosan terjedelmesek (ahhoz), hogy itt bemutatásra kerüljenek, arra vezettek, hogy átlagosan  5 %-os negatív korrekció szükségeltetik az erdélyi magyar népességet, illetve 3 %-os pozitív korrekció az erdélyi románságot illetően.

[1] "C' est ce ont essaye C. Merutiu dans sa carte ethnographique des pays roumains de Hongrie Romania dintre Tisa Carpati Transilvania Maramuresul Tara Crisului Banatul harta etnografica. 27 feuilles, 1:200000, Bucarest 1919) qui nous est parvenue après achèvement de notre travail; et J. Cvijić (Jovan Cvijić 1865-1927 szerb geográfus) dans sa carte du Nord des pays yougoslaves déjà citée. La comparaison de ces deux cartes pour la partie commune Banat laisse sceptique sur exactitude des résultats.”

[2] Ezt próbálta kivitelezni V. Merutiu Magyarország román területeit bemutató néprajzi térképén (Romania Dintre Tisa şi Carpați Transilvania, Maramurăsul, Țara Crisului şi Bănatul. Hartă etnografică, 27 szelvény 1:200 000, Bukarest 1919) - amely munkánk lezárulta után jutott el hozzánk -, illetve J. Cvijić a már korábban idézett Észak-Jugoszlávia térképén. A két térkép összehasonlítása a közös térségben (Bánát) szkeptikusan hagyott minket a végeredmény pontosságát illetően.

A nagyobb városok esetében, ahogy az az alábbi ábrából kiderül, különösen nagy az adatbeli eltérések mértéke.  A térképen szereplő arányok becsült értékek, így néhány százalék eltérés lehetséges, de a térkép tendenciáit így is érzékelhetjük. Látható, hogy Nagyvárad, vagy Szatmárnémeti esetében több mint 40 százalékpontos az eltérés a népszámlálás anyanyelvi adatsorai és a térképen ábrázolt adatok között. 

varosok.jpgA nagyobb városok adatai az 1910-es népszámlálásban (anyanyelv) és a térképen (nemzetiség?)

 

A megoldás itt is részben a vallási adatsorokkal való korrekcióban rejlik, azonban, ahogy arra Emmanuel de Martonne is utalt, ezek nem vezettek pontos eredményre.

A párizsi magyar békedelegáció a VIII. jegyzék: Az erdélyi kérdésről. 2. melléklet: A román memorandum statisztikai adatainak cáfolata.  című dokumentuma egy román memorandum adatai és a hozzá kapcsolódó járási szintű térkép kapcsán részletesen foglalkozik az anyanyelvi adatoknak a vallási statisztikák alapján történő román korrekcióival (az elemzés angolul itt olvasható a 151-162. oldalon). A vizsgált terület ugyan nem esik teljesen egybe a térképen ábrázolt területekkel, például a Bánátot sem vizsgálja, így az összesített értékek biztosan különböznek, a megállapítások általánosságban a jelen térkép értelmezésénél részben mégis relevánsak lehetnek. Annak meghatározása, hogy a magyar szöveg megállapításai erre a térképre nézve végül is milyen mértékben helytállóak, további, mélyebb vizsgálatokat igényel, de néhány település adatait megnézve azt lehet sejteni, hogy a térkép készítői - legalább részben - ennél a térképnél is az említett memorandumhoz hasonlóan jártak el. A magyar elemzés a következő főbb megállapításokat teszi (ezeket aztán a további részekben kivételek felsorolásával finomítja):

"1. A zsidókat, kiket a magyar statisztika mint felekezetet mutat ki, nemzetiségnek veszi és ezeknek egész számát a magyarok számából üti le.

2. A görög katolikusok és a görög keletiek együttes számát románnal minősíti, s ebből csak a rutének és szerbek számát üti le. A szlávok és egyéb anyanyelvűek számát általában véve érintetlenül hagyja.

3. Az összes lélekszámhoz képest így mutatkozó különbözetet túlnyomó részben a magyaroknál, igen kis részben a németeknél tünteti el, vagyis e két nemzetiség számát ebben a mértékben csökkenti."

A magyar delegáció elemzésének további részében arra jutnak a szerzők, hogy a román memorandumban elemzett terület zsidó vallású népességének csak a 73,6%-a volt magyar, míg a többi része túlnyomórészt német anyanyelvű volt. Ezen a ponton az 1913-as Statisztikai Évkönyvre hivatkoznak, a részletes, megyei szintű összevetések itt találhatóak. A magyar elemzés a görög katolikusok és az ortodox vallásúak kizárólagos román (és kisebb számban rutén, vagy szerb) mivoltát is kétségbe vonva azt állítja, hogy a románok által követelt területen kb. 110 ezer magyar és 24 ezer egyéb anyanyelvű görög katolikus, valamint kb. 29 ezer magyar és 19 ezer egyéb anyanyelvű ortodox vallású népesség él, ráadásul szerintük ezeknek a többsége kizárólag magyar nyelven tudott beszélni. 

Hogy a kérdés még bonyolultabb legyen, a magyar delegáció egy másik jegyzékében (II. Bemutatkozó jegyzék. 7. melléklet: A magyar népszámlálás adatainak hitelessége, angolul itt olvasható a 38-42. oldalakon) a magyar fél éppen a vallási és az anyanyelvi adatok szoros együttmozgása mellett érvelt, igaz, ezt csak kisebb területre, a 15 erdélyi vármegyére vonatkoztatta: „Bizonyítják a nemzetiségi adatok helyességét a felekezeti adatok is ott, ahol a felekezet és a nemzetiség majdnem azonos fogalom. Az erdélyi 15 vármegyében pl. így alakulnak a számok: római katolikus, református és izraelita együtt van: 906460; ágostai h. evang. (evangélikus) van: 229028; görög kath. és gör. kel. (ortodox) van: 1542268; magyar van: 918217; német van: 234085; román és egyéb anyanyelvű (túlnyomólag cigány): 1526065. A felekezeti megoszlás tehát teljesen igazolja a nemzetiségek számát is.” A vizsgált terület ugyan különbözik, és ez bizonyos esetekben valóban nagyobb változásokat eredményez (pl. a németek száma jobban korrelál az evangélikusok számával, hiszen a katolikus svábok zömmel a 15 vármegyén kívül estek, míg az evangélikus erdélyi szászok éppen ezekben a vármegyékben éltek, bár azért még így is volt 15770 német anyanyelvű katolikus a 15 vármegye területén). Ugyanakkor a zsidó vallásúaknak a teljes egészében a magyarokhoz való számítása például némileg ellentmondásban áll a másik jegyzék ide vonatkozó megállapításával. Ráadásul a Királyhágón túli 15 vármegyére vonatkoztatva is csak 73,34% a magyar anyanyelvű zsidó vallású népesség aránya az összes itt élő zsidó vallású népességen belül (a német anyanyelvűek 25,7%-nyian voltak a statisztika szerint). Hozzá kell tenni, hogy míg az elsőként idézett jegyzék lényege a román számítások támadása, addig a második a magyar számítások (népszámlálás) védelmezése volt, és hogy a szöveg további részében mindkét elemzés valamelyest árnyalja az általános megállapításokat.

Feltehető, hogy a magyar delegáció ezt a térképet nem, csak a korábban idézett román memorandum mellé csatolt járási szintű térképet ismerte. A térkép egyik legfontosabb tudománytörténeti értéke abban rejlik, hogy járási szint helyett, noha a leolvasás teljesen pontos nem lehet, települési szinten tartalmazhat nemzetiségi becsléseket.

Az az Emmanuel de Martonne-hoz kötődő idézet alapján bizonyos, hogy a térkép az Annales de Géographie 1920. márciusi számának megjelenése előtt eljutott Párizsba, ugyanakkor az nem derül ki, hogy a béketárgyalásokon használták-e, de az idézet arra utal, hogy Emmanuel de Martonne csak a munkájának lezárulta után kapta meg a térképet. Igen valószínű, hogy ez volt a legrészletesebb etnikai jellegű térképészeti anyag, amit a román fél Párizsba juttatott. Egyszersmind ennek a térképnek a felbukkanása azt is jelenti, hogy nem volt igaz Fodor Ferencnek az az állítása, hogy a Bátky-Kogutowicz-térkép lett volna a legnagyobb etnikai jellegű térkép, hiszen az csak az ábrázolt terület nagysága miatt tartalmazott több szelvényt (egy később bemutatandó osztrák példa pedig még többet, mert hasonló szelvényezés és méretarány mellett az egész Osztrák-Magyar Monarchiát feldolgozta).

Összességében a rendkívül nagyméretű térkép részletessége ellenére több, bővebben nem megmagyarázott torzítást tartalmaz mind a népességszám, mind pedig az etnikai arányok tekintetében. A térkép hitelessége Emmanuel de Martonne-t sem győzte meg. Noha teljesen objektív és pontos etnikai térkép nem létezik (és ez alól a magyar térképek sem kivételek), a jelen térkép egy kirívó példája a vizsgált jelenségnek. Ugyanakkor a Trianon-kérdéskör jobb megértéséhez – az ilyen jellegű térképek fölött mondott politikai értékítéletek helyett – érdemes a térképek tudományos és társadalmi kontextusát vizsgálni, valamint a különböző nemzetközi párhuzamok összehasonlítását elvégezni.

 

A francia fordításért köszönet Benyó Krisztiánnak.

 

Felhasznált irodalom

térképek

BÁTKY Zsigmond - KOGUTOWICZ Károly: Magyarország kétszázezres méretarányú néprajzi térképe. 1:200 000. Budapest, 1918, KSH. 46 szelvény, egyenként 57 × 38 cm

MERUȚIU, Vasile:România Dintre Tisa şi Carpați Transilvania, Maramurăsul, Țara Crisului şi Bănatul. Hartă etnografică. 1:200 000. Bukarest, 1919. Serviciul Geografic al Armatei. 28 szelvény, egyenként 57 × 38 cm

NISTOR, I.: Harta Etnografică a Bucovinei intocmită pe temeiul recensămăntului oficial din 1910. In: Nistor, I.: Der nationale Kampf in der Bukowina mit besonderer Berücksichtigung der Rumänen und Ruthenen. Bukarest, 1918. C. Göbl. 227. p., 1:300 000, 1 szelvény, 65 × 47 cm

irodalom

A magyar béketárgyalások. Jelentés a magyar békeküldöttség működéséről Neuilly s/S.-ben 1920 januárius-március havában. I. köt. Szerk.: Cholnoky Jenő. Budapest, 1920, Hornyánszky. 491. p.

A M. Kir. Kormány 1913. évi működéséről és az ország közállapotairól szóló jelentés és statisztikai évkönyv. Budapest, 1915. Atheneum. 386+378 p.

A Magyar Szent Korona Országainak 1910. évi népszámlálása. Első rész. A népesség főbb adatai községek és népesebb puszták, telepek szerint. Budapest, 1912. Magyar Kir. Központi Statisztikai Hivatal. 884. p.

A Magyar Szent Korona Országainak 1910. évi népszámlálása. Ötödik rész. Részletes demográfia. Budapest, 1916. Magyar Kir. Központi Statisztikai Hivatal. 635. p.

MARTONNE, Emmanuel de: Essai de carte ethnographique des pays roumains. In: Annales de Géographie, 1920. 158. sz. 81–98. p.

MERUȚIU, Vasile: La carte ethnographique de la Roumanie. In: Revue de Transylvanie. 1938. Vol. 4. No. 3–4. pp. 328–334.

TÁTRAI Patrik: Anyanyelv és nemzetiség mint az interetnikus kapcsolatok mutatója Erdély magyar lakosságának példáján. In: Tér és Társadalom, 2011. Vol. 25. No. 2. 48-68.

16 komment

Térképek Mekkája

2018. június 08. 11:57 - lezlidzsi84

Ha valaki szereti a régi (és nem annyira régi) térképeket böngészgetni, annak ma egy olyan oldalt ajánlunk, ami valószínűleg meg fogja határozni a következő két hetét, miközben radikálisan csökkenti munkahatékonyságát.

A német landkartenarchiv.de-ről van szó, mely egy olyan magánweboldal, ami digitalizált történelmi térképek gyűjtésével és közzétételével foglalkozik. Persze ez még nem annyira különleges, arra viszont valószínűleg már többen felkapják a fejüket hogy már több mint 21.000 térképnél tartanak, és ezeket jól tematizáltan kínálják fel megtekintésre, az "antik" várostérképektől egészen a komplett világatlasz-sorozatokig, vagy a német és orosz (szovjet) topográfiai térképsorozatokig.

berlin.jpgMagyarországon Berlin - részlet az 1911-es Stieler-féle világatlaszból - Forrás: landkartenarchiv.de

Tovább
2 komment

5 perc geológia: Athabasca olajhomok

2018. június 03. 20:38 - Tranquillius

Viszonylag kevesen gondolnak úgy Kanadára, mint a világ harmadik legnagyobb olajtartalékával rendelkező államára. A Sziklás-hegység keleti tövében elterülő Alberta államban egy másfél Magyarországnyi területen 166 milliárd hordó kitermelhető olajat rejt a föld. A jól megszokott olajkutak helyett azonban több száz négyzetkilométernyi letarolt fenyőerdőt találni az olajmezőkön, ahol a kitermelés egy része külszíni fejtéssel zajlik. A leginkább Szarumán vasudvardi ork-keltetőjére hasonlító tajgán 1967 óta zajlik termelés és várhatóan egyre nagyobb erdőterület esik áldozatul majd a kora kréta időszaki homokban létrejött fekete arany bányászatának.

canada-oks-three-new-oil-sands-projects.jpgTajga helyett tájseb (forrás)   

Tovább
4 komment

Határvita a dzsungelben

2018. május 27. 17:31 - lezlidzsi84

A történelem egyik legrégebbi határvitájának keretében egy ország szomszédja területének több, mint kétharmadára tart igényt, és egy olyan folyót szeretne határvonallá tenni, amely felső szakaszának futását még ma sem ismerjük. Az ügy számos egyéb furcsaságot is rejteget, úgyhogy vizsgáljuk meg részletesebben mit is akar Venezuela Guyana ritkán lakott nyugati felén, mely Földünk kevés máig ismeretlen területéből is tartalmaz párat.

Venezuela területi követelése viszonylag egyszerű: álláspontja szerint a Guyana területének javát lefedő Essequibo folyó vízgyűjtőterületének  a folyótól nyugatra lévő része korábban a spanyol koronához, illetve annak Venezuelai kapitányságához tartozott hivatalosan. Az igény esetleges elismerése révén Venezuela egy kissé fura alakú nyúlványra tenne szert, amivel gyakorlatilag "bekerítené" a brazil Roraima állam északi részét. Guyana természetesen nem favorizálja területe nagyjának elvesztését. Na, de kinek van "igaza"?

guayana_esequiba_zona_completa.pngNarancs csíkozással a venezuelai területi követelés, sötétkékkel az Essequibo folyó vízgyűjtője - (forrás)

Tovább
6 komment

25 éves a geográfusképzés - vitaposzt

2018. május 20. 11:45 - lezlidzsi84

Ez év május 5-én az ELTE-n 25 éve indult geográfusképzés (illetve az első geográfusévfolyam diplomázásának 20 évfordulója) alkalmából öregdiák találkozóra került sor. A jól szervezett és jó hangulatú eseményen mind az előadók, mind a hallgatóság részéről elhangzott pár olyan, a geográfus szakkal és szakmával kapcsolatos mondat, amit érdemes lehet - akár egy vitaposztban is - továbbgondolni. A poszt felvetései erősen szubjektív elemeket is tartalmaznak, melyeket remélhetőleg a továbbiakban hozzászólóink segítségével tudunk árnyalni kicsit.

Először ismerkedjünk meg röviden tárgyunkkal, a geográfusokkal és a geográfusképzéssel. A képzés Magyarországon 1993-ban indult, az első geográfusok tehát 1998-ban végeztek. A szak életre hívásának motivációiról a találkozón is volt szó: egyrészt a földrajzzal foglalkozó kutatóknak, szakembereknek ezt megelőzően tanárszakot kellett végezniük, jellemzően egy másik tantárgy tanításának elsajátításával együtt,ami abban az esetben, ha az illető csak földrajzzal szeretett volna foglalkozni, idő és energiapazarlásnak tűnt. Másrészt volt ebben egy szakmateremtő igyekezet is: elszakadni az ekkor még inkább leíró tanári szemléletmódtól (ugye a vasérc...), és ennél többre képes és alkalmas szakembereket képezni. Persze ebben azért komoly kockázat volt: ha ugyanis nem sikerül szakmát teremteni a képzéshez, akkor az itt végzettek lehet, hogy bajba kerülnek a munkaerőpiacon...De turbulens évekről volt szó, rengeteg újdonsággal és új kihívással, mikor máskor próbálkoztak volna meg ezzel, mint a 90-es években?

cnnhongkonginbrazil100713.pngTévedni emberi dolog - de azért van némi relevanciája a földrajztudásnak is (Forrás)

Tovább
59 komment

Lávaszökőkút a kertben

2018. május 13. 21:44 - Tranquillius

A Hawaii-szigeteken úgy tartja a legenda, hogy a helyi tűzistennő, Pele Tahitiből származott. Négy ezer kilométert kenuzott, hogy tüzeket gyújtson új hazájában, de a testvére Namaka ezt nem nézte jó szívvel és Maui-szigetén, Hana mellett legyőzte. Pele meghalt, lelke a Halemaʻumaʻu kráter lávatavába költözött, amely a Kīlauea kalderájában található, a nagy sziget délkeleti részén. Ott, ahol 2018. május első napjaiban hatalmas földrengések jelezték, hogy a mélyben a tűzistennő szelleme készül valamire.  

bo2_5596sm.jpgNem ilyen emlékeink vannak általában egy vulkánról. Hasadékvulkán a Leilani Estates területén. (forrás) 

Tovább
10 komment

Az 1944-es Budapest szövetséges légifotókon

2018. május 02. 20:00 - Tranquillius

A Mapire.eu honlap egyik személyes kedvencem. Felbecsülhetetlen értéket talál az oda látogató, közülük is a legérdekesebb egy 1944 áprilisi légifotó sorozat, amely a Hadtörténeti Múzeumban szunnyadt egészen addig ameddig az Arcanum és a Fortepan el nem kezdte digitalizálni. Egy búcsúpillantás ez a régi, ostrom előtti Budapestre, a Duna királynőjére. A Magyar Királyi Honvéd Légierő készítette a felvételeket az első nagyobb angolszász bombázás után április 14-17 között. Azonban nem a magyar légierő volt az egyetlen, amely felmérte a károkat és lefényképezte odafentről a magyar fővárost...

fortepan_96570.jpgPokol Angyalföldön, 1944 (fortepan_96570)

A Hadtörténeti Múzeumból beszkennelt sorozatban 550 légi felvétel található, amelyek közül az átfedések miatt elég volt 193-at georeferálni. Voltak benne ugyan hiányos részek, de azt korábbi, sajnos homályosabb képekkel egészítettek ki. Budapest 1944-es közigazgatási határait követik a képek, többnyire azon belül helyezkednek el, talán az akkor még önálló Csepel az egyetlen kivétel. Van azonban néhány fehér folt rajta, a Kosztolányi tér környéke a XI. kerületben, egy sáv a Gellérthegytől Kőbányáig, a Fogarasi út-Hungária körút környékén Zuglóban és a Csömöri út egyik szakaszán Újpalotán. Sajnos szürke folt is van rajta, a Budai Vár és a tőle keletre eső pesti tömbházas terület, ahol túlságosan homályosak az 1943-ban készült "pótképek". De a város nagyobbik része ezzel együtt jól nagyítható és használható utcanév keresővel. Kondor Vilmos Bűnos Budapest sorozatának első három kötetét is nagyszerűen illusztrálja. 

bp44.PNGBudapest légifotókon 1944-ben (forrás: Hadtörténeti Múzeum, mapire.eu)

Az 1944. április 3-i légitámadás fő célpontja a ferencvárosi teherpályaudvar volt. A légifotókon látszódik még néhány eltévedt bomba Kispesten és Csepelen, de a porig bombázott közlekedési csomópont messze a legszomorúbb látvány. Mivel a képeken sehol nem látszódnak égő épületek, ill. füstfelhők a fényképezésnek egyértelműen a bombázás után kellett következnie, azaz kárfelmérés lehetett a fő cél. Az angolszász kötelékek annak idején a támadás közben is készítettek felvételeket a célpontokról, rajta bombázó-kötelékekkel és hulló bombákkal, de ezek többnyire használhatatlanok voltak a sűrű füst miatt. De akkor honnan tudták a támadók, hogy sikerült-e megsemmisíteni a kijelölt célpontokat? A válasz egyszerű, nem csak a magyarok, hanem az angolszászok is végeztek támadás utáni légifényképezést Budapest felett. Ráadásul; 1, ezek néhol jobb minőségű légifotók, mint a Mapire.eu-n láthatók 2, kiegészítik azt és sok helyen a fehér foltokat is lefedik 3. online is böngészhetők, sőt meg is vásárolhatók.   

fortepan_24312.jpgLégifényképezés bevetés közben, a Gubacsi híd felett 1944 nyarán. (fortepan_24312)

A National Collection of Aerial Photography (NCAP) a világ egyik legnagyobb légifotós gyűjteménye több mint 26 millió felvétellel a világ minden részéről, így Magyarországról is. Elég begépelnünk a keresőbe, hogy Hungary és máris felbukkan összesen 569 légifelvétel. A több tízmillió képhez képest ez elenyésző, de ha azt nézzük, hogy az angoloknak mennyi lehetőségük volt a történelem során Magyarország felett légifényképezni érthető is ez az alacsony szám. A felvételek két időpontban készültek 1944. április 25-én, azaz mindössze egy héttel a magyar kárfelmérés után, valamint 1944. október 7-én, amikor már jóval nagyobb pusztulás látható, de még mindig Budapest ostroma előtt vagyunk. Október 7-én még csak egy napja zajlott az alföldi páncéloscsata Debrecennél, és a magyar honvédség csak három nap múlva adta fel Kolozsvárt, azaz a szovjetek még messze voltak a fővárostól. Szeptember vége óta azonban a szövetségesek már nem bombázták a Dunától keletre eső országrészt, így feltehetően az október 7-i repülés az utolsó bombázások kárfelmérése lehetett. 

ncap-000-000-018-461_gellert.jpgGellért-hegy és környéke (1944. április 25.)

Nem csak budapesti képek szerepelnek a NCAP archívumában, készültek képek Győr, Kecskemét, Székesfehérvár és Nógrádverőce tágabb környezetéről is. Velünk párhuzamosan a Dunai Szigetek blog mutatja be a Duna mentén készült felvételeket ugyanebből a sorozatból.

A keresés azonban nem egyszerű, a 12 oldalnyi "Hungary" találatból mindössze 2 oldal fedi le a "Budapest" keresőszót, holott a képek több mint háromnegyede a fővárosról készült. Ennek az az oka, hogy sok felvételt egy adott városrészről neveztek el, pl. Zugló, Pestlőrinc, Kőbánya, Ruggyantagyár Vasúti Megálló stb.  

ncap-000-000-018-466_nyugoti.jpg"Nyugoti" pályaudvar (1944. április 25.) 

Az angolszász légifényképezés 1944 tavaszán és őszén elsősorban a főváros pesti kerületeire fókuszált. Budáról csak jóval kevesebb kép készült. Azonban ez a kevesebb kép is jól kiegészíti a Magyar Királyi Légierő által lefedett területet, sőt néhol olyan részek is lencsevégre kerültek, ami a magyar képeken nem szerepeltek. Ilyen terület északon az Újpesti vasúti híd nyugati előtere, ahol az esztergomi vasutat fényképezhették, ahol a szövetségesek szerencsére lefényképezték az Arany-hegy és a Róka-hegy környékét is. A Budai Vár is jobb felbontásban tanulmányozható náluk, sőt a Gellérthegy is megvan nekik. Délnyugat Budán a Gazdagréttel, valamint a budaörsi repülőtér kapcsán lefényképezett Kamaraerdő Budatétényig nyúló területével lehetne kiegészíteni a Mapire.eu 1944-es légifotóit. 

ncap-000-000-006-968_kispest.jpgKispest az Üllői út és a Gyömrői út közé eső része (1944. Október 7.)

A Duna balpartján lényegesen több fénykép készült, elvégre a stratégiai üzemek és a közlekedési csomópontok is jobbára a pesti részen helyezkedtek el. A kitüntetett figyelem azt eredményezte, hogy a pesti oldalon lefényképezték a közigazgatási határon belüli teljes területet, sőt néhol túl is nyúltak rajta. Északról indulva láthatjuk Megyer déli részét is a temetővel, Újpest keleti részét a vasútállomással, Rákospalotát egészen a Rákos útig, Újpalota déli házait. Egy különálló tömbben kiegészül Törökőr, az Örs vezér tere, Alsórákossal és Rákosszentmihály körvasút menti részeivel. Egy képkocka erejéig még Mátyásföld is feltűnik. Megvan Pestnek a Gellérthegytől Ferencvároson át egészen Kőbányáig terjedő — a magyar fotókról hiányzó — sávja. Ez a sáv elér egészen az Új Köztemetőig, bekapcsolva ezt a különálló "szigetet" is. Nagyobb részt láthatunk a Wekerle-telepről és a XX. ker. erzsébetfalvi kertes házairól.

ncap-000-000-007-103_ujpest.jpgÚjpest és Rákospalota 1944. október 7. 

Beszédes az is, hogy a szövetségesek mely részeit fényképezték a városnak, de van némi hiányérzet is a képek böngészése után. Ugyan nem volt Budapest része, de hiányzik a csepeli Weiss Manfréd Művek, nincsenek képek a tököli Messerschmitt gyárról, amelyek ugyancsak jelentős (és porig rombolt) célpontok voltak. A kárfelmérő áprilisi és októberi légifotók nagy valószínűséggel alapul szolgálhattak későbbi légitámadások célpontjainak kijelölésénél. Budapesten az 1944. év nyarán először a stratégiai közlekedési pontokat bombázták, majd következtek a német hadiipar szolgálatába állított magyar gyárak, elsősorban Dél-Pesten, de lebombázták a csepeli és tököli célpontokon kívül az újszőnyi olajfinomítót is. A légitámadások során Budapest és Magyarország ipari kapacitásának, vasútvonalainak, stratégiai nyersanyagainak, hadianyagának nagy része megsemmisült. Ezáltal az 1944. október 29-én megindított szovjet támadás egy alaposan legyengített és kivéreztetett város ellen indulhatott meg. De így is 102 nap kellett az elfoglalásához. 

egyesitett1944bp.jpg2. ábra. Pirossal a brit adatbázisban található légifotók által lefedett terület. 

A légifotók megvásárolhatók a honlapon, egy felvétel 9,9 angol fontba kerül forgalmi adóval, ami kb. 3500 forint. Talán megérné akár közösségi finanszírozásból megvásárolni a hiányokat lefedő légifelvételeket és kiegészíteni vele a mapire.eu-s Budapest légifotók 1944 térképgyűjteményt. 

60 komment

A földrajz múzeuma

2018. április 23. 12:17 - lezlidzsi84

Balázs Dénesné Sprincz Vilma,

a múzeumalapító Balázs Dénes

nemrég elhunyt felesége és segítője emlékére

Viszonylag ritka, hogy a földrajznak önálló múzeuma legyen - a földrajzi, földtudományi tárgyú kiállítások jellemzően a nagy természettudományi vagy néprajzi múzeumokban kapnak helyet. Ez a megoldás általában kiválóan szolgálja a több tudományterületre is kiterjedő ismeretterjesztést - elég ha a hozzánk legközelebbi ilyen "gigaintézményre", a bécsi Naturhistorisches Museumra (Természettörténeti Múzeumra) és nagyszerű kiállításaira gondolunk. Amennyiben valamely országban mégis különálló intézmény foglalkozik a földrajzzal, amögött általában a megszokottól eltérő fókusz és általában sajátos múzeumtörténet áll. Magyarország ezen különleges országok közé tartozik: a nem mindennapi küzdelmek árán világra jött érdi Magyar Földrajzi Múzeum elsősorban a magyar világutazók, felfedezők történetére, eredményeire és örökségére koncentrál.

Az, hogy a magyar utazók gyűjteményét, örökségét rendezetten be kellene mutatni, meglehetősen régi ötlet: már Teleki Pál is felvetette az I. világháború előtti években, de ebből igen sokáig nem lett semmi: a kezdeményezést valahogy egyetlen szervezet sem érezte a magáénak, a hagyományos múzeumi profilba pedig kevésbé fért bele egy ilyen önálló kiállítás. Így nem meglepő, hogy a Múzeum végül magánakció eredményeképpen jött létre.

mfm_erd_epulet_budai_ut_felol2.JPGA Magyar Földrajzi Múzeum épülete Érd központjában - (A Magyar Földrajzi Múzeum felvétele)

Tovább
5 komment

Katar "elszigetelése"

2018. április 18. 08:25 - Tranquillius

Kifejezetten barátságtalan lépésre szánta el magát Szaúd-Arábia a Katarral szemben fennálló geopolitikai nézeteltérés "megoldására" - amennyiben hihetünk a szaúdi híreknek. A királyság ugyanis új szintre emelné a Katar ellen már létező vízi, légi és szárazföldi blokádot; egy csatorna építésével szigetté változtatná a kicsiny Perzsa-öbölbeli országot. A tervnek van egy kifejezetten (nincs rá jobb szó) aljas része; az új sziget déli egy kilométeres sávjában fennmaradna a szaúdi fennhatóság egy katonai tábor és egy nukleáris hulladéklerakó formájában.  

qatarimage004.jpg2017-ben még nem gondolták volna, hogy a karikatúrából valóság lesz... (forrás)

Tovább
41 komment