Ha Visegrád szőlőművesei nem dobálják ki annak idején a talajművelés közben talált köveket szép szabályos halmokba valószínűleg senki sem tudna arról, hogy a fellegvárral szemközti, 348 m magas Fekete-hegyen egy 16 millió éves alsó-badeni korallzátony rejtőzik.  Egy olyan korallzátony, melyhez napjainkban a legközelebbi analógiát 15 szélességi fokkal délebbre, a Bermuda szigetcsoport tengereinek eufotikus zónájában találni.

Kilátás a Szent Mihály-hegyre

Először Báldi Tamás: Egy geológus barangolásai Magyarországon c. munkájában találkoztam a visegrádi korallzátonyokkal, egészen addig azt hittem, hogy a Visegrádi-hegység csupa andezit. Mást nem is nagyon tanítanak róla középiskolában. Báldi Tamás a Schafarzik és Vendl-féle Geológiai kirándulások Budapest környékén c. könyv alapján jutott el erre a tenyérnyi lelőhelyre, ők pedig valószínűleg Koch Antal geológus egy korai, 1871-es monográfiája alapján. Az már a múlt homályába vész, hogy Koch Antal honnan tudta, hogy ezen a szőlőhegyen nem csupán szőlő, de 9 fajta korall is "terem". De hagyjuk is a szakirodalmi áttekintést, nézzük hol is található a fehér korallok és lajtamészkő ellenére is feketének nevezett hegy. A hely beazonosításában az Időkép Dömösről felengedett meteorológiai műholdját hívjuk segítségül: 

Fekete-hegyi elhelyezkedése a Visegrádi-hegységen belül (forrás: Időkép)

A Fekete-hegyet északról és nyugatról az Újkert-völgy, délről pedig az Apát-kúti völgy határolja. Keleti irányból lehet legkönnyebben megközelíteni, a bobpályáról lesétálva. Viszonylag kevés turistával lehet itt összefutni, talán azért mert nem tudják, hogy a középső miocén korallok közül sokkal jobban esik a Dunakanyar csodálatos kilátásában gyönyörködni és megtenni mindezért a 2—3 kilométeres kitérőt. 1968 körül épült meg a hegy oldalában a Panoráma út, mely megkönnyítette a fellegvár és a hotel megközelítését, és a geológusok legnagyobb örömére az út bevágása feltárta az kora-badeni során kialakult transzgressziós rétegsort. 

Mivel a Fekete-hegyen szálban álló kőzetet csak foltokban lehet tanulmányozni egy apró lajtamészkő feltárásban, a Panoráma-út rétegsorai alapján ismerjük a miocén elején lezajlott szerkezeti mozgásokat. Ahogy haladunk felfelé a hegyoldalban, mondjuk az Újkert-völgy zsákutcájának irányából az első szembejövő kőzet a vulkáni kitörésből származó amfibolandezit agglomerátum, mely andezittufával váltakozik. A rétegsorban feljebb, az időben előrébb haladva gyengén koptatott andezittömböket látunk tufás mátrixban. Ez a kőzet áthalmozott, ami azt jelenti, hogy a kitörési központtól elszállítódott, és távolabb halmozódott fel. Ilyen szállítóközeg lehetett a vulkáni kitöréseket kísérő heves esőzés, mely a frissen kihullott vulkáni hamut és lávaanyagot iszapáradat (ún. lahar) formájában szétterítette a vulkán lábánál. 

Az időszakos vulkáni működések között lezajló tektonikai folyamatok emlékét a kőzetek őrzik a Fekete-hegyen. Ahogy haladunk feljebb a hegy oldalában egyre szebb kilátás tárul elénk a Dunakanyarra. Az andezit láva és tufakőzet lassan elmarad, helyüket felváltja az andezitkavics, amely a vulkáni kúp lepusztulásából származott. A tufarétegek egyre több márgát és homokot tartalmaznak, majd egy szinten megjelennek az osztrigahéjak, jelezvén, hogy a tenger betette a lábát a vizsgált területre. Ilyen osztrigahéjakat magunk is találhatunk a hegyen. Vajon a középkori, kora újkori szőlőművesek mit gondolhattak, honnan került osztriga Visegrádra? Ez a szint kijelöli az árapály-övet, ahol az elöntés még csak időszakos volt. Körülbelül 20 méteres konglomerátum-üledék jelzi a környező területek lepusztulásának mértékét, amire egyre távolabbról behordott, egyre finomabb szemcséjű üledékek rakódtak. Visegrádot fokozatosan ellepte a Bádeni-tenger, és egy sekély selfterület alakult ki, amely minden tekintetben alkalmas volt arra, hogy korallzátonyok képződjenek rajta. 

Visegrád a 47 és a 48. északi szélességi kör között található, nem éppen szubtrópusi éghajlati körülmények között. Pillanatnyilag az északi félgömb legészakabbi korallzátonya a Bermudáknál van, amely a 33. szélességtől kissé délre található. Szélességi körökben a távolság 15 fok, a havi átlaghőmérsékletben a különbség télen +19, nyáron +7 Celsius fok Bermuda javára. Felmerülhet a kérdés, hogyan kerülhetett 16 millió éve korall a Visegrád helyén hullámzó tengerbe? 

1. 16 millió éve Visegrád még tektonikailag délebbi helyzetben volt

2. 16 millió éve jóval melegebb volt a Földgolyón mint manapság

x. 1. és 2. egyszerre.

A helyes megoldás az x.

Az utolsó 65 millió év hőmérsékletváltozásai (az alsó-badeni csúcs a MIO felirat alatt) forrás: wikiépdia

Amikor a sós, oxigéndús vízben bohóchalak ősei úszkáltak a Fekete-hegy ősének tekinthető korallzátonyok között, éppen a miocén kor legmelegebb periódusa zajlott. Az északi sarkon nem volt jégtakaró, az Antarktiszon is csak helyenként. A klíma a badeni időszak alatt is ingadozott, az Etnánál is nagyobb  Ős-Borzsönyt környezetében főként meleg mérsékelt volt, de előfordultak szubtrópusi hőmérsékleti csúcsok is. E periódusok során az éghajlat a mai Dél-Japán szigetvilágéhoz volt hasonló, ilyen körülmények között keletkeztek a korallzátonyok is. 

A Visegrádi-hegység a Pelso-mikrolemezen található, amely az Alpok felgyűrődése idején olyan mozgással, mint amikor egy szilvamagot kilövünk két ujjunk közül kelet és északkelet felé mozgott. A két ujj itt az afrikai és az európai kontinens volt, kettőjük közül lökődött ki ez a lemeztöredék. Mivel a mozgás nem délről észak felé történt szinte elképzelhetetlen, hogy a korallzátony kialakulása valahol a 33. északi szélességen ment volna végbe. Legfeljebb 2 vagy 3 fokkal lehetett délebbre a mai helyzetnél. Ebből következik, hogy az éghajlatnak kellett jóval melegebbnek lennie. Ha hozzávesszük azt, hogy alsó-badeni korallokat Dél-Lengyelországban, a Szent Kereszt-hegységben is találunk, Visegrádtól további 3 fokkal északabbra (é. sz. 50,47°), azt kell feltételeznünk, hogy a miocén közepén (a mostani éghajlatváltozás legeslegdurvább szcenáriójánál is) jóval melegebb volt. 

Lajtamészkő feltárás a Fekete-hegy oldalában

Korallok ugyanis nem teremnek akármilyen tengerben, több fontos feltételnek is passzolnia kell:

• A tenger vizének hőmérséklete nem csökkenhet tartósan 18 °C fok alá.
• 35 ‰ sótartalom szükséges, 
• Eufotikus környezet, kb. 20 méternél nem mélyebb aljzattal, ahová még leér a napsugárzás
• Intenzíven áramló, oxigéndús, jól átszellőzött víztömeg, amely egyben tápanyagot szállít és elhordja az üledéket.

Aki kirándult már Visegrádon tudja, hogy mennyire hihetetlennek hangzik mindez.

A trópusi tengerekben megtalálható legoptimálisabb élőhelyektől távolodva a fajgazdagság csökkenő tendenciát mutat. A már említett Bermuda-szigetek körüli zátonyokon 10 korallfaj él. A Bahamákon (é. sz. 23,5°) 35, A Vörös -tengerben (é. sz. 20°) 71, míg a Fülöp-szigetek környékén (é. sz. 13°) 180 faj. Scholz Gábor Visegrádon 9 korallfajt azonosított, ami azt jelenti, hogy ez a térség lehetett a kora-badeniben a korallok egyik legészakibb előfordulása. Mivel a tenger előrenyomulása a melegebb tengerek irányából, délnyugat felől történt, megvolt a forrása a korallok szempontjából ideális hőmérsékletű tengervíznek.  

Visegrád nagyon régi képeken. Élő és elhalt korallok (Nagy- Korallzátony, Ausztrália)

A Fekete-hegy oldalában még az is rábukkanhat a korallokra, aki eredetiben még sohasem látott ilyesmit. A mészkőfelszínt ugyan talaj borítja, de a szőlőművelés során kidobált kövek közt is nagyon szép és érdekes példányokra lehet bukkanni. Kellő segítséggel a fellelhető fajok alacsony száma miatt azonosításuk nem túl bonyolult. Az alábbi négy fajból kettőt sikerült névvel is ellátni Scholz Gábor cikkének táblái alapján.

Brokkoli-formában nőtt Mussilia vindobonensis koralltelep, mely a saját törmelékébe ágyazódva maradhatott fenn. A felszínen található korallokat a külső erők, és a mozgatás is pusztította, de még mindig jól felismerhetők. 

Mintha ezek a korall-vázak még mindig az oxigéndús, napsütéses tenger felé nyúlnának. 

A koralltelepek mészkövét már a képződést követően elkezdte lebontani a bioerózió. Főként a fúrókagylók nyomai feltűnőek ezen a Cyphastraea distans telepen. 

Visegrádon a korallzátony üledékei csupán egy kis részét adják az alsó-badeni transzgressziós rétegsornak. A fokozatosan mélyülő tengerben a korallokat felváltotta a kőzetben pici fehér gumókat alkotó vörösalga (így képződött a lithothamniumos mészkő), mely jobban bírja a hidegebb vizet és a kevesebb napfényt (kb. 40 méter mélységig). A sekélytengerben képződött fehér lajtamészkő fedője az évmilliók során lepusztult, ezért csupán egy kis területen nyomozható a Fekete-hegyen. 

Korallzátonyból több is létezett az Etnánál is nagyobb Ős-Börzsöny mellett hullámzó tengerben. Elhelyezkedésük alapján egy szunnyadó és süllyedő vulkáni kúp körüli atoll képe rajzolódhat ki, azonban a folytonosságukra nincs bizonyíték. Ezért valószínűbb, hogy kisebb elszigetelt foltzátonyok voltak ezek Törökmezőn, Zebegényben, Kemencén és Szokolyán.

14—13,5 millió évvel ezelőtt a miocénben gyorsan csökkent a hőmérséklet, amely jelentős kihalási periódust eredményezetett. Valószínűleg ez a lehűlés (és ennek következtében a tengerszint csökkenése) pecsételte meg a Kárpát-medence szigettengerében tenyésző korallok sorsát. 

Ajánlott és felhasznált irodalom:

• Báldi Tamás: Egy geológus barangolásai Magyarországon. Vince kiadó 2002.
• Scholz Gábor (1970): A visegrádi Fekete-hegy tortonai korall faunája. Földtani Közlöny 1970. 192-206 pp.
• Schafarzik Ferenc – Vendl Aladár (1929): Geológiai kirándulások Budapest környékén. Stadium Sajtóvállalat Rt., Budapest, 343 old.
• Koch Antal: A Szt.-Endre-Vissegrádi és a Pilis hegység földtani leírása. in: A Magyar Állami Földtani Intézet Évkönyve 1871. 141–198.
• Madelaine Böhme: The Miocene Climatic Optimum: evidence from ectothermic vertebrates of Central Europe Palaeogeography, Palaeoclimatology, Palaeoecology 195 (2003) 389-401 pp.
• Marcin Górka:  The Lower Badenian (Middle Miocene) coral patch reef at Grobie (southern slopes of the Holy Cross Mountains, Central Poland), its origin, development and demise. Acta Geologica Polonica, Vol. 52 (2002), No. 4, pp. 521-534