Pangea

Minden, ami földtudomány

Lampedusa - eszményi sziget és a komor valóság

2015. március 08. 19:54 - bendecs

„Megint felborult egy menekültekkel teli hajó Olaszországnál.” „Ki fogja megállítani az elkeseredett bevándorlók özönét?” „Miért maradhat Lampedusa a remény szigete a bevándorlók számára?” Ilyen és ehhez hasonló főcímekkel találkozhatunk a magyar illetve nemzetközi sajtóban Lampedusával kapcsolatban. Az Olaszországot tengeren át megcélzó illegális bevándorlók nagy száma, az átjutás, amely sajnos sokszor tragédiába torkollik, valamint a szigeten való elszállásolás valóban nemzetközi szintű problémát jelent, amelyre az EU közösen kidolgozott programmal próbál választ találni. Ezekről a média tudósított, de vajon milyen folyamat vezetett el oda, hogy e békés sziget az illegális bevándorlás nemzetközi szinonimájává vált?

A cikkben kizárólag az illegális bevándorlással foglalkozok, vagyis bevándorlók alatt következetesen a dokumentumok nélkül, illegális határátlépéssel érkezőket értem, s az itt szereplő adatok és számok mind az illegális bevándorlókra vonatkoznak. A bejegyzésben pedig eltekintek a bevándorlók motivációjának, átjutásaik körülményeinek és valóban nehéz helyzetének bemutatásától. A hangsúlyt inkább azoknak a főleg politikai döntéseknek a bemutatására helyezem, amelyek Lampedusát a bevándorlók kvázi gyűjtőhelyévé tette, ami végül is kialakította ezt a képet Lampedusáról. 

800px-lampedusa_island.jpgA sziget madártávlatból (forrás)

Lampedusa szigete a néhány Olaszországhoz tartozó földközi-tengeri sziget egyike. A Pelagie-szigetcsoport tagja. A szigetek Máltától nyugati irányban helyezkednek el, mindössze 110 km-re Tunézia partjaitól. Maga a szigetcsoport csupán 27 km2-nyi területű, vagyis alig nagyobb, mint a Budapesttől északra található Göd közigazgatási területe. A szigetek közül kettő lakott, Lampedusa és Linosa, melyek össznépessége nagyjából 6000 fő. Lakatlan a szigetekhez tartozó Lampione és a Nyulak-szigete (Isola dei Conigli).

lampedusa.pngPelagie-szigetcsoport két nagyobb szigete, északon Pantelleria és Szicília

Eredetileg Lampedusa csupán harmadrendű célpontja volt az Afrikából induló migrációknak. 1998-ig szinte semmilyen szerepet nem játszott a bevándorlók „fogadásában”. A sziget neve legfeljebb az olasz iskolások vaktérképeivel kapcsolatban, vagy kvízműsorokban került elő. Ugyan valamennyi bevándorló érkezett Lampedusára is, de nagyobb tömegben 2002-ig nem jelentek meg a sziget partjain. A délről, vagyis Afrikából érkező bevándorlók fő útvonala elkerülte a szigetet, azok fő célpontja a tunéz partokhoz valamivel közelebbi, attól mindössze 70 km-re lévő Pantelleria-sziget volt. Mások megkockáztatták az átkelést Szicíliára is.

Ebben az időben egy másik vízi út lényegesen több illegális bevándorlót juttatott az országba. Az ezredforduló előtti néhány évben az Olaszországba érkező illegális bevándorlók döntő többsége az Adriai-tengeren keresztül, Albániából érkezett. Számuk gyakran meghaladta éves szinten a 10 ezer főt. 2000-ben például az összes illegális migránsból 2 782 fő érkezett Afrika felől Szicíliába vagy valamelyik földközi-tengeri szigetre, míg Albánia felől nagyjából 25 000, azonban volt olyan év is, amikor 40 000 fő érkezett. E bevándorlók többsége persze nem mind albán, főleg közel-keletiek, ázsiaiak és szaharai-afrikaiak voltak. Tehát az ezredfordulóig az illegálisan érkezők fő migrációs útvonala keleti-nyugati irányú volt. Ebből adódóan komolyabb intézkedések foganatosítására nem volt szükség a déli határvidéken.

migrants_mediterranean.jpegLampedusától nem messze (forrás)

Fordulat néhány évvel később következett be, 2002-től Lampedusa vált az Olaszországba, EU-ba induló illegális migránsok fő úti céljává. Ettől fogva az országba egy adott évben érkező bevándorlók 80%-a, de gyakran 90%-a a szigeten ér partot. Ennek oka egyrészt az volt, hogy a keleti, Albániából érkező bevándorlás üteme folyamatosan csökkent. 2002-ben már csak 5 000 fő, 2003-ban pedig csupán 300 fő érkezett az Adriai-tengeren keresztül. A másik kiváltó ok a megváltozott olasz bevándorlás politika volt. 

Lampedusa már 1996-tól rendelkezett egy bevándorlókat fogadó intézménnyel. Ez az intézmény felelt a néhány napig tartózkodó bevándorlók regisztrálásáról és élelemmel, vízzel való ellátásáról. A kormány 2002-ben átvette az addig önkéntességi alapon működő intézmény üzemeltetését, és Lampedusa Bevándorlási Központ néven hivatalos menekültközpontot hozott létre. Emellett a kormány elrendelte a vízi utak fokozott ellenőrzését, határrendőröket vezényelt a szigetre. A tengeren észlelt bevándorlókat Lampedusára irányították, függetlenül azok eredeti útirányuktól Szicília vagy Pantelleria felé terelték. A szigetre érkező bevándorlók száma ettől az évtől meredeken emelkedésbe kezdett.

tablazat_pelegia.png(saját szerk.)

Az olasz kormány 2003-ban tárgyalásokat kezdett a Tunéziával és Líbiával. Az előbbi teljes mértékben együttműködött és fokozottan ellenőrizte felségvizet, s bármely bevándorlókat szállító hajót azonnal visszafordított. A fokozott ellenőrzés következtében a bevándorlók Líbiába kényszerültek, s onnan kezdték meg útjukat. Kadhafi ugyan jelentős juttatásokat kapott az olasz kormánytól a bevándorlás korlátozására, azonban csak annyit értek el vele, hogy a líbiaiak csak bizonyos időszakokban engedték a bevándorlók hajóit észak felé indulni. Ekkor a Líbiából érkező bevándorlók száma nagyjából 10 és 20 ezer fő között mozgott évente, míg a Tunéziából érkezők száma konvergált a nullához. A bevándorlók kiinduló helye tehát a nagyjából 50 km-rel távolabbi Líbiába tevődött át, amivel a tenger átszelésének kockázata jelentősen növekedett. 

_45619778_migrants466x400.gifA fő migrációs útvonalak az arab tavaszig (forrás)

A helyzet éveken keresztül változatlan maradt, sem a bevándorlók száma, sem az útirány nem változott. Azonban 2008-ban, valószínűleg a gazdasági válság hatására a 30 ezernél több bevándorló érkezett. A lampedusai menekülttábor fel volt készülve ilyen eshetőségekre, egyszerre 800 fő elhelyezését tudták biztosítani. De az olasz hatóságok megváltoztatták a táborban eltölthető tartózkodási idő hosszát, azt az addigi 60 napról 6 hónapra emelték. Vagyis már nem állt az olasz kormány érdekében a bevándorlók mihamarabbi munkaerőpiacra juttatása, ezért növelték az adminisztrációs idő átfutását. A bevándorlók minél hosszabb lampedusai tartózkodása volt a cél.

A lassuló bürokrácia, és a rekord méretű bevándorlás oda vezetett, hogy a tábor túlzsúfolttá vált. A nem megfelelő körülmények miatt a bevándorlók tüntetni kezdtek, először éhségsztrájkba kezdtek, majd az elégedetlen tömeg felgyújtotta a menekülttábort. Eredmény: a szigeten tartósan állomásozó határrendőrök száma 450-re emelkedett, amely azt jelenti, hogy a sziget minden tizenharmadik helyi lakosára jutott egy rendőr. Lampedusa határátkelőhelyből a hatalom által erőszakosan ellenőrzött táborrá vált. A kormány pedig úgy tüntette fel magát, mint a „bevándorlók özönétől az Európai Uniót és Olaszországot megóvó” intézményt.

lampedusa-blaze_1299280i.jpgA lángoló menekülttábor (forrás)

A sztori itt nem ért véget, a gazdasági válság hajtotta migránsok száma növekedett, s a gazdasági nehézségekkel küzdő Olaszország és a bevándorlás-ellenes közhangulat miatt életbe lépett a zéró bevándorlás doktrínája. A tábort 2009-ben bezárták, a menekültek hajóit visszafordították, akik pedig mégis elérték a szigetet kénytelenek voltak a kikötőben várakozni, amíg a hatóságok át nem vitték őket Szicíliára. Az illegális bevándorlók száma 2009-ben és 2010-ben országos szinten 10 ezer fő alá csökkent, s 2010-ben Lampedusára mindössze 500 bevándorló érkezett. 

A 2011-ről mindenki számára ismert eseményekkel indult. A legtöbb arab országon végig söpört a forradalom, amely több helyen véres harcokba torkollott. A menekültek száma világszinten emelkedett, s egyre többen próbáltak az EU-ba jutni a tengereken keresztül. A tunéziai jázminos forradalom, majd a líbiai forradalom és harcok miatt a Lampedusára érkező menekültek száma eddig még nem látott méreteket öltött. Februárra már közel 4 000 fő érkezett a szigetre, de a tábor még mindig zárva volt és a kormány is a zéró bevándorlás mellett kardoskodott. Az emberek az utcákon aludtak, és sokan humanitárius katasztrófától tartottak. Márciusban már több bevándorló volt a szigeten, mint a helyi lakos. Végül újból megnyitották a tábort. A helyzet ellenére a kormány továbbra is tartotta magát a szigorú bevándorlás politikához, a menekültek Lampedusáról történő elszállítási üteme nem gyorsult. 

article-1371204-0b6300b900000578-791_964x622.jpgTömegek a kikötőben az arab tavaszt követően (forrás)

A hirtelen sokk után a menekültek száma valamelyest csökkent, azonban az elhúzódó szíriai konfliktus, az instabil nigériai helyzet és az ISIS tevékenysége folytán emberek tízezrei kénytelenek elhagyni otthonukat, sokuk pedig a máig belpolitikai problémákkal küzdő Líbiát célozza meg, hogy onnan átjusson Olaszországba. 

Az imént bemutatott események alapján a bejegyzés végére egy olyan kép alakulhatott ki az olvasóban e parányi szigetről, amely a cikk elején látható csodás légifelvétellel szöges ellentétben áll. A bevándorlók kétségbeesett, a jobb élet reményébe kapaszkodó tömegei, az átkelés maréknyi túlélői, a lépten nyomon menekültekbe botló helyi halászok közönyös tekintete, és a gyakran agresszívvá váló helyi végrehajtó hatalom képei jelennek meg a szemünk előtt. E kép a hatalom tudatos beavatkozásának az eredménye. Azonban kérdéses, hogy a helyi lakosság milyen mértékben tudott hatással lenni e politikai döntés folyamatra vagy kénytelenek voltak megbékélni azzal, hogy a hatalom egy szögesdrót nélküli táborrá alakította a szigetet.

 

Egy kattintás és nem maradsz le az új posztokról:

 

35 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://pangea.blog.hu/api/trackback/id/tr817221917

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

paraszthajszal 2015.03.09. 02:00:59

Érdekes cikk/blogbejegyzés! Persze ez egy föcis blog, de azért azt érdemes megjegyezni, hogy a bevándorlásnak manapság, a globális terrorizmus korában azért bőven van biztonságpolitikai vonatkozása is...

mel gibson 2015.03.09. 05:09:59

fogadj be a lakásodba néhány retkes menekültet,együttérzőkém.
ja és a gyerekszobában is elfér néhány kannibál.

NemNick 2015.03.09. 05:54:21

OK. És szerinted mit is kellett volna tennie a 'hatalomnak'?
Az olasz kormánynak is meg volt a maga -gazdasági - baja is akkoriban (is).

Az egyetlen megoldás az lenne az emberek otthon tartására, ha otthon is elviselhető körülményeket teremtenénk nekik. (Nem mi, mi most épp itthon sem tudjuk ezt produkálni).
De ez, szükségszerűen a szuverén állami ügyekbe való beavatkozás lenne.

Egyre többször eszembe jut, hogy a 'világkormány' léte elkerülhetetlen lesz hamarosan. A mostani gazdasági rendszerünk kinőtte a földet.

Nemzeti Dohányos 2015.03.09. 07:26:40

Vissza kell őket paterolni egyből, aztán nem lesz zsúfolt a sziget.

Exploiter 2015.03.09. 07:57:41

Én se értem, hogy mi a gond itt pontosan. A hajóagyú humánusabb lenne?

E.Katolnai 2015.03.09. 07:59:57

A sok információ özönből kimaradt, h mikor én születtem földünk lakossága még csak egy kicsit volt több, mint 3 milliárd, ami mára több mint a duplájára nőtt. Most és így kell megfizetni a felesleges embertömegek kontroll nélküli szaporodását; a liberális családtervezés afrikai változatát, melyben a szülésen kívül csak a szülés fontos;8-10 gyerek családonként, bele a dzsuvába, az éhezésbe, a nyomorba. „Minden élet szent”, „jaj de szépek a kis fekete bébik”, „nyomassátok csak: majd Jézuska megsegit, mi meg küldjük a kajaszállítmányokat, ne törődjetek, h nincs iskola, tiszta víz, munkahely, nincs elég étel, lakhatás, nincs elég élettér. Na és? Semmi sem számít csak nyomassák a gyerekeket, aztán mikor otthon már fuldokolnak a saját tehetetlen szerencsétlenségükben, akkor irány Európa!
Hát nem csodálatos?

2015.03.09. 08:03:42

szögesdrót a tengeren is...

p.a.r.t.i.z.a.n 2015.03.09. 08:23:09

@mel gibson: Remélem így állnak hozzád, ha neked is menekülni kell egyszer.

Shopping 2015.03.09. 08:25:23

Akkora a kulturális szakadék, hogy esélyük sincs beilleszkedni, kvázi felesleges ide jönniük .
Munkát nem kapnak, segély és bűnözés a sorsuk.
Meg kell állítani őket .

Morrancs 2015.03.09. 08:43:00

@E.Katolnai: A helyzet az, hogy ezek az országok Afrikában gyarmatok voltak, annak minden következményével. Az anyaország elszállította onnan a nyersanyagot, és megvetette velük a készterméket. Iparfejlesztés korlátozva. A bennszülött lakosok nem polgárok voltak, hanem szolgák, képzés nulla. Most aztán csodálkoznak, hogy az ország önmagában nem életképes. Még nagyon sokáig nem is lesz az.

Az úgynevezett európai kultúra azért tudott kifejlődni, mert azoknak a gyarmatosító európai országok lakosainak marha jó dolguk volt, ömlött oda a gazdagság, és így volt erejük, idejük, lehetőségük kultúrát teremteni más, a gyarmatokon kínlódó emberek munkája által és azok életének a rovására.
Ha ez nem lett volna, Európa sem tartana előbbre. Lehet innen lenézni őket odaát, de látni kell ezt a folyamatot is.

Nzoltan 2015.03.09. 08:45:06

@p.a.r.t.i.z.a.n: Ez egy nagyon szar hozzáállás. Európa azért emelkedett ki a barbárok közül, mert ōseink megküzdöttek érte. Persze ez sokaknak magas. De szerencsére vannak még akik nem köpik szemen a déd és ük nagyszüleiket.

bendecs 2015.03.09. 08:53:56

@paraszthajszal: persze van, és nyilván nem lehet egyik napról a másikra beengedni őket az EUba, hogy menjenek amerre látnak. De a cikkben kizárólag a sziget képének átalakulásával foglalkoztam.

teotwawki 2015.03.09. 08:58:45

A megoldás nagyon egyszerű:
el kell terjeszteni a szóbeszédet afrikában, hogy európában kényszermunka táborokba zárják az elkapott illegális bevándorlókat, esetleg megfűszerezni a sztorit a gázkamra+krematórium kombinációval

Ez ingyen és ami a lényeg: vér nélkül, hosszútávon megoldaná a problémát.

bendecs 2015.03.09. 08:58:58

@Shopping: amúgy épp az ellenkezője volt igaz a gazdasági válságig. Szinte tárt karokkal várták az olcsó munkaerőt bizonyos iparágakba, mert a legtöbb nyugati országban valóban az alantasabb foglalkozásokat a helyi lakosság nem végzi el. Ha elmaradna a bevándorlás, vagy a külföldiek munkavállalása az a gazdasági növekedés ütemét is lassítaná.
Ez most olyan, hogy mi lenne a németeknél a kelet-európai szerelő- és építőmunkások nélkül?

smax 2015.03.09. 09:21:40

@bendecs: Felesleges összmosni a kulturálisan integrálódott, szakképzett, az adott ország nyelvét beszélő, saját egzisztenciájáról gondoskodni képes bevándorlókat az afrikaiakkal. Inkább bele se kezdj.

Jancsiszeg1980 2015.03.09. 09:33:30

Az én önző és kegyetlen véleményem szerint:

1. Így is hatalmas a népsűrűség már Európában, nem kell még több alul művelt és alul képzett, integrálódni képtelen, az európai kultúrára magasról szaró, a saját, idegen kultúráját és vallását importáló ember. A menekültek jó, ha 1%-a számít hasznos munkaerőnek. Elég nagy probléma az alul képzettséget házon belül kezelni, nem kell még importálni is hozzá.

2. Ők akarták kurvára a függetlenségüket a nagyhatalmaktól (főleg Anglia, Franciaország), hát akkor csinálják meg a maguk kis jóléti társadalmát otthon. Nem mondom, hogy öröm és boldogság gyarmatnak lenni (bár Hong-Kongnak meg Ausztráliának viszonylag bejött), de szerintem nélkülük ezek még mindig tevekaravánokkal árulnák a homokot a sivatagban.

3. Ez a bolygó normálisan 250 millió, de maximum 1 milliárd embert képes eltartani hosszú távon. Sajnos az emberiességnek határt kell szabni, és szeparálni kell hasznos, haszontalan és autonóm csoportokra. Utóbbiba a még mindig nomád életmódot folytató törzsek tartoznak (pl.: busmanok, vagy az Amazonas-menti törzsek), De mivel ezek a menekültek nem nomádok, és gazdaságilag semmilyen hasznuk nincs (az olaj nélkülük is ott lesz, a sivatagban meg nem termelnek semmi olyat, ami nélkül nem tudnánk megélni). így bármilyen fájó is, hasztalannak kell őket tekinteni. Túlszaporodott a világ, ez van.

4. Leszarom, hogy másnak rosszabb, nehogy már bűntudatom legyen azért, amiért Európába születtem, és nehogy már az én felelősségem legyen nekik jobb körülményeket biztosítani az én kétkezi munkámmal. Ilyen alapon én is döngethetném a Buckingham palota kapuját, hogy miért nem fogad be a királyi család, mert én is szeretnék dőzsölni a családi jogon járó vagyonban, amiért egy szalmaszálat se kellene keresztbe tennem... A "Ha oda születtem volna..." kezdetű gondolatmenetnek nincs értelme, mert nem oda születtem. Pont.

5. Menjenek Dubajba, legalább az integráció is könnyebb lesz a társadalomba, és a vallásuk se fog problémát okozni.

bendecs 2015.03.09. 09:37:47

szerintem itt nem egészen arról van szó amit leírtál. A Lampedusán keresztül EUba érkezők nagy többsége szaharai afrikai, tehát a volt francia és olasz kolóniákról érkeznek, és feltételezhetően legalább alap szinten képesek kommunikálni e két nyelv valamelyikén. Egyébként meg attól, hogy a média által belénk nevelt migráns kép az, hogy szakképzetlenek, még nem jelenti azt, hogy így is van. Nem hiszem, hogy Szíriából és a többi arab országból épp a legszegényebb rétegek jutnának el Líbiáig, hogy onnan 1500 euróért átkeljenek fejenként. Szerintem a migránsok között sok valamilyen képzettséggel rendelkező van.

fred.a 2015.03.09. 09:43:33

En ezek kozott a mocskok kozott elek Londonban. akarhova nezel csak ezeket latod.Mocskos bunozok akik szarnak bele az Europai ertekrendbe - vagy barmilyenbe- ... lasd 2012 Luton muszlim utcai felvonulason ezt skandaltak : Anglia menj a pokolba...
Minden napos latvany ahogy Muszlim anyuka tolja az 5 gyereket az utcan... gondolod hogy nem segelybol el ugyee ??? hirekben nem latsz mast mint afrikai barataink raboltak, eroszakoltak, oltek....
TEnyleg ez kell nekunk???
Szerintem tegyunk le joo sok aknat is a tengerre.. de sokat !!

Robiekin · http://megfizethetetlenegeszseg.blogspot.hu/ 2015.03.09. 09:53:35

Kemény téma ez a bevándorlás: mert igen is meg nem is.

SecTorr (törölt) 2015.03.09. 10:09:17

Nyugat-Európa nagyon felelőtlen volt, amikor szinte egyik pillanatról a másikra adott "szabadságot" a gyarmatainak. Tudták jól, hogy azok az országok, ahol nincs normális oktatás, normális ipar és modern mezőgazdaság, viszont évente 3-4 százalékkal nő a népesség, nem tudnak a saját lábukra állni. Azért hagyták őket ilyen állapotban, hogy az európai gazdaságnak nehogy versenytársai legyenek... Nos, ezt az előnyt nem sokáig élvezhették (mert versenytársnak bejött Kína), cserébe most megkapják szerencsétlen bevándorlókat.

gigabursch 2015.03.09. 10:11:23

Be kéne már látni, hogy a honvédelem, a határvédelem és a gazdasági védelem mindenféle liberális doktrina ellenére előbb-utóbb csak golyóval lesz megoldható.

SecTorr (törölt) 2015.03.09. 10:16:48

@NemNick: Még mindig ez a lehető legjobb megoldás. Ezeket az országokat egyelőre nem lehetne a nyugatiakkal egyenrangú "szuverén" országként kezelni, és bele KELL avatkozni a belügyeikbe. Ez nemcsak nekünk, nekik is érdekük.

Amúgy arra is gondoljatok: a menekültek bizony komoly pénzeket fizetnek, hogy az embercsempészek Európáig hozzák őket. Az igazán szegényeknek esélyük sincs elindulni! Ha Európa nem az afrikai országokat fejleszti, hanem úgy nyugtatja meg a lelkiismeretét, hogy az érkezőket befogadja, akkor pont nem azokon segít, akik igazán rászorulnának... Mellesleg, minél "befogadóbb" Európa, annál többen vágnak majd neki az útnak, és annál többen halnak szomjan a Szaharában, vagy fulladnak a Földközi-tengerbe...

E.Katolnai 2015.03.09. 14:11:40

@Jancsiszeg1980: kitűnően összefoglaltad, csak sajna nagyon kevés európai látja így, mert szemüket elboritja a vallási értelmetlenségek hályoga (pl. "életszentség", "szaporodjatok, népesítsétek be a földet"), vagy ha nem ez, akkor a szuper-libsi érzelgőség (feleslegesen vérző szív) vezényli téves hitüket.
A gyarmatvilághoz még hozzátenném: annak az 50-60-as években vége lett és azóta Afrika a többszörösét kapta vissza, mint amit az a sok csúnya gyarmatosító korábban elrabolt tőlük.

Brix 2015.03.09. 15:03:53

A fő probléma ott van , hogy óriási különbség van a népesedési tendenciák között Európa Afrika / Ázsia viszonylatában. Az 50-es években, még csak 2,5 milliárd ember élt a Földön, ma meg már 7,5 milliárd, és ezt a növekedést szinte teljes egészében a fejlődő országok adták. Európa nemzetállamok közössége és nem akar/tud egy szinten túl több embert befogadni, főleg olyanokat , akik gyökeresen más kultúrából érkeznek. Ahol egy szinten megerőszakolták a társadalmat , a menekültek befogadásával , ott ma már mindenhol óriási problémák vannak, lsd: Párizs, London, Stockholm
Az egész álszent európai menekültpolitikát át kellene alakítani, mert ami most van, az nem működik. Akinek valóban segítségre lenne szükségük: nők , gyerekek - azok el sem jutnak idáig. Akik érkeznek: 90%-ban huszonéves, férfiak, akikre nagyon nincs szükség Európában...Ezekből a " menekültekből" lesznek a fellépő frusztrációk miatt a terroristák...Ott vannak a kőgazdag arab muszlim testvérek, mint Szaud-Arábia, Katar , Omán, Emirátusok- oda vajon miért nem fogadják be őket? Pedig , ott olyan nagy kulturális különbségek sem lennének...
A nyugat-európai ember nagyon humánus , egy szintig...de, a többség már ott is úgy gondolja, hogy nem kellene több menekültet befogadni , és ezt lassan a politikai pártok népszerűségi versenye is tükrözi...

óðinn 2015.03.09. 16:21:48

@fred.a: Ugye te született brit vagy, és véletlenül sem bevándorló?

smax 2015.03.09. 20:23:18

@odinn: Nem az a kérdés, hogy ki bevándorló és ki nem, hanem hogy ki az, aki az adójával hozzájárul az adott társadalom fenntartásához, és ki az, aki csak élősködik rajta.
Bevándorlókra szüksége van Európának, de parazitákra nincs.

pitcairn (törölt) 2015.03.09. 23:47:09

@Jancsiszeg1980:

az európai hatalmak által vonalzóval meghúzott határú afrikai "országok" csak _névleg_ váltak függetlenné...

de facto gyarmatok ezek még ma is

pitcairn (törölt) 2015.03.09. 23:51:21

@E.Katolnai:

100 évvel ezelőtt még nálunk is fekete-afrikai szinten állt az élve-születések száma

(csak a csecsemőhalandóság volt nagyobb...)

pitcairn (törölt) 2015.03.09. 23:52:28

@NemNick:

a "világkormány" már de facto létezik, ezért mennek ilyen fantasztikusan a dolgok:)))

mel gibson 2015.03.11. 08:57:30

@p.a.r.t.i.z.a.n: a te lakásod lesz az első ahová irányítom őket a Blaháról.

Untermensch4 2015.03.14. 12:37:52

@odinn: született európai, nem kellett bevándorolnia a kontinensre, szóval tulajdonképpen igen, ő az.

Garren 2015.03.17. 21:57:40

Én viszonylag rendszeresen járok a Közel-Keleten, ahol azt látom, hogy a gazdagabb országok nagyon védik a saját népességüket a bevándorlóktól, a szegényebbekből pedig nem Dubai, Szaúd-Arábia, vagy Kuvait a távozni szándékozók célja, hanem Kanada, Ausztrália, vagy Európa. Pedig ez utóbbiakban mind az éghajlati, mind a kulturális különbséggek sokkal nagyobbak az otthonukhoz képest.

A piszkos munkát a gazdag arab országokban sem a helyiek végzik és Európa igazán tanulhatna tőlük: külföldön toborozzák a munkaerőt (itt előbb jó volna a munkanélkülieket elfoglaltsághoz juttatni a 10 millió cigánnyal egyetemben, de utána átvehetnék a sikeres gyakorlatot), letelepedési engedély, állampolgárság kizárva, munkavállalói vízumot kapnak, amit a munkáltatójuk intéz nekik (tehát eleve csak olyan jöhet, akinek már van állása) és ha akármilyen okból megszűnik a munkaviszonyuk, a munkáltató ezt bejelenti a rendőrségen és akkor van még két hetük műásik állást találni vagy elhagyni az országot. Aki megpróbál illegálisan ottmaradni, az fekete listára kerül, ha elkapják, kitoloncolják és húsz évig nem engedik be újra az országba.

Amit keresnek, az az övék, orvosi ellátást a munkáltató fedezi, nyugdíjra nem jogosultak, család otthon marad, illetve ha tud igazolni kb másfél ezer eurós jövedelmet, akkor áthozhatja őket (így a menedzsment pozícióban lévők családja nincs kitiltva).

Vegyes házasság (tehát bennszülött állampolgár külföldivel) csak az emír/király külön engedélyével lehetséges, egyéb esetben az állampolgár elveszíti az összes privilégiumát és gyermekei sem lehetnek állampolgárok.

Ezzel a módszerrel sokkal rugalmasabban tud működni a gazdaság, hiszen ha beüt a krach, akkor csak egyszerűen hazaküldik a vendégmunkásokat (szó sincs munkanélküli segélyről, szociális támogatásról), aztán, ha újra szükség lesz rájuk, megint jöhetnek.

Ezt lehet embertelen hozzáállásnak, meg jogfosztottságnak nevezni, de senki sem kényszeríti őket, hogy külföldön vállaljanak munkát.

Szász Kornél 2015.03.30. 18:21:19

@Garren: Ez nem embertelen hozzáállás, hanem teljesen normális. Egy államnak pontosan így kell(ene) védelmeznie az állampolgárait. Ezzel szemben Európában több joga van egy jöttment bűnözőnek, mint a becsületesen dolgozó és adózó, törvénytisztelő őslakosnak.
süti beállítások módosítása