Pangea

Minden, ami földtudomány

A Memel-vidék visszatér!

2014. július 02. 17:28 - Tranquillius

MEMELLAND.jpgEgy családi albumban talált német irredenta bélyegsorozat apropóján bejegyzés-sorozat indult a Pangea blogon. Azt ugyanis minden kisdiák fejből fújja mit vesztett Magyarország a Párizs környéki békében, ez azonban korántsem befolyásolta olyan mértékben és irányban a világtörténelmet, mint a német területveszteségek. Pedig Németország első világháború utáni területi veszteségei korántsem voltak akkorák mint Magyarországé, vagy Törökországé. Gyarmataitól ugyan megfosztották - ez összesen több mint 4 millió négyzetkilométert jelentett - de az anyaország csak 13%-ot vesztett az összes területéből. Ezek a területvesztések azonban kevés kivételtől eltekintve igen megalázó módon zajlottak.

Volt már szó a háborúban  semleges Dánia által megszerzett Schleswigről után következett az apró, még járásnak sem nevezhető Hultschini földek sorsa Felső-Sziléziából, majd az egész Felső-Szilézia, népszavazásokkal, felkelésekkel. Egy rövid, témánkat csak részben érintő eszperantó kitérő után következzen Németország legészakibb területe a Memel-vidék.

memel3.jpg

Kelet-Poroszország és 1871 óta Németország keleti határa Európa legstabilabb határvonalai közé tartozott. A Német Lovagrand és a Lengyel-Litván Unió által 1422-ben megkötött Melno tavi békétől egészen 1920-ig, azaz közel ötszáz éven kereszül ez a határvonal volt érvényben, még azután is, hogy Lengyelországot 1795-ben Oroszország váltotta fel a határ túloldalán.

Kelet-Poroszország legeldugottabb része a Memel-vidék a történelmi Kis-Litvánia része, a Žemaitija-dombság nyugati, tengerparti részén, a Nemunas folyótól északra található. Területe 2400 négyzetkilométer, félkörívben simul a Nemunas folyóra és a Balti-tengerre. 112 kilométer hosszú karcsú területének szélessége 16 és 32 kilométer között váltakozott. Kifejezetten falusias tájnak számított az I. világháború végén is. Legnagyobb városa Memel 40000 lakossal, mely a napoleoni háborúk során 1807-1808 között Poroszország fővárosa volt. A Memel-vidék második legnagyobb városa lakosságszámában és méretében is messze lemaradt tőle, Heydekrug (Šilutė) városkában 5000-ren, az őt követő Pogegenben (Pagėgiai) 2800-an laktak. Itt helyezkedett el Németország legészakibb települése, Nimmerstatt.

memel_stadt.jpgMemel város látképe észak felől a XIX. században

Németország legészakibb városát Memelt (litvánul: Klaipėda) a német lovagok alapították 1252-ben a Kur-földnyelv északi csúcsával átellenben a Dange (litvánul: Danė) folyó torkolatánál. A hely stratégiai fontosságát a Kur-öböl bejárata és a Balti-tenger tagolatlan partvidéken kialakított kikötő jelentette. Nem véletlen tehát, hogy a lovagok várat emeltek ezen a helyen Memelburg néven. A német földrajzban ez a terület jelentette a Birodalom egyik legtávolabbi zugát, ilyen értelemben szerepel Németország himnuszában a Deutschlandsliedben:

„...Von der Maas bis an die Memel, von der Etsch bis an den Belt“

Ugyan nem a városnál található a Memel folyó (mostanában: Nemunas) torkolata, hanem attól mintegy negyven kilométerre délre, de a vize (más, kisebb folyókéval együtt) gyakorlatilag Memel városánál ömlik át a Kur-öbölből a Balti-tengerbe. Így hát a Memel-vidék egyszerre kapta nevét egy városról és egy folyótól, mely a történelem viharai révén a terület déli határát jelölte ki.

Tilsit.jpgA porosz Tilsit városa a Memel folyóval, szemben a Memel-vidék lapályával

A Memel-vidék etnikai térszerkezetéről meglehetősen szélsőséges szórást mutatnak a források. A magyar wikipédiában azt írják ezen a területen kizárólag németek éltek, ez egyezést mutat a két világháború közötti német világatlasz színezésével. Ha az 1914 előtti adatokat nézzzük, egy kissé árnyaltabbá válik a kép, a németországi litván etnikai terület jócskán átnyúlik a Memel folyó déli oldalára. A Rubicon cikke szerint 70-30% az arány a németek javára, de még ez sem stimmel. Fred Hermann Deu számításai szerint a Memel-vidéken 71156 (50,4%) német mellett 67259 (47,6%) litván élt. Ezt támasztják alá az 1910-es népszámlálás adatai: 141,2 ezer lakosából 50,6% vallotta magát németnek és 49,2% litvánnak. Németek elsősorban a nagyobb településeken, valamint a keleti, folyómenti részen éltek nagyobb számban, Neu-Dortmundnak is nevezték ezt a vidéket a sok vesztfáliából érkezett telepes miatt. Annak ellenére, hogy a litvánokat katolikus vallásuk megkülönbözteti a többi balti néptől a Memel-vidék lakóinak túlnyomó többsége, 94,4%-a protestáns volt 1910-ben (katolikus mindössze 3,8%). Emiatt az anyaországi katolikus litvánok a németországi rokonokat a germanizáció áldozatának tekintették és később mindent megtettek annak érdekében, hogy ezt a "germán ördögöt" kiűzzék belőlük.

Németeken és litvánokon kívül a terület őshonos lakóihoz tartoznak a kurok, a térségben élő népek közül a kereszténységet utolsónak felvevő balti törzs. Nyelvüket a lett nyelv egyik dialektusaként definiálják, elterjedési területe egykor a Gdansk környéki tengerparttól egészen a lett Kurzeme, azaz Kurföld tartományig terjedt. 1918-ban már csupán a Kur-földnyelven lévő halászfalvakban éltek nagyobb számban. Fokozatosan veszítették el a nyelvüket a német rovására. 1955-ben - azok közül, akik nem menekültek el 1945-ben - még 219-en beszélték a nyelvet a földnyelven, de mivel német nevük volt, Fritz, Hans stb. a litvánok porosznak, az orosz bevándorlók szimplán fasisztának hívták őket. 1958-ban sikerült nyugatra menekülniük. Pár éve már csupán 8 fő beszélte anyanyelvként a kurt szétszórva Németország-szerte. Ma már gyakorlatilag kihalt nyelvként tartják számon.

E nép leghíresebb szülötte Emmanuel Kant volt, aki apai felmenői révén talán maga is értette a kur nyelvet.

memel_etn1.jpgA Memel-vidék etnikai viszonyai (forrás)

Mindenki mindenki ellen

1918-ban Oroszország és Németország vereségével hatalmi vákum alakult ki a Balti-térségben is. Az önálló államiság lehetőségének talán soha vissza nem térő alkalmát minden népcsoport próbálta kihasználni. A litván törekvések azonban rövidtávon oda vezettek, hogy minden szomszédos országgal sikerült összeveszniük. Litvánia még német megszállás alatt nyilvánította ki függetlenségét 1918 márciusában, majd novemberben egy rövid életű királyság után köztársasággá alakult. Az állam születésénél zajló német bábáskodás, vagy talán a lengyel diplomácia háttérmunkája következtében Litvánia semmilyen szinten nem képviselhette magát a béketárgyalásokon. Itt a Németországgal megkötött békeszerződés 28. cikkelye értelmében a Memel-vidéket népszavazás kiírása nélkül elszakították a birodalomtól és Népszövetségi (francia) felügyelet alá helyezték. A hovatartozásról szóló döntést későbbi időpontra halasztották. Lengyelország ugyan támogatta Litvánia Memel-vidékre vonatkozó igényét, de nem minden hátsó szándék nélkül. A lengyel diplomácia minden követ megmozgatott ugyanis annak érdekében, hogy a litván területeket bekebelezze, törekvéseiben maga mögött tudhatta Clemanceau támogatását is a Lengyel-Litván Unió feltámasztására, de ez a litvánok ellenállása miatt végül nem jöhetett létre.

Tilsit_Act2.jpgLitvánia a tengeri kijárat igényével lépett fel a Memel-vidék megszerzése érdekében. Egészen addig Litvániának alig néhány kilométer híján nem volt tengerpartja, Livónia (később Lettország) határos volt a szárazföldön Németországgal. A lettek ugyancsak igényt tartottak a Memel-vidék részét képező Kur-földnyelvre, ahol a lettnek nyilvánított kur népcsoport élt. Lettország nemhogy a félszigetet nem kapta meg, de kénytelen volt Polangen kikötővárost és környékét átadni a litvánoknak.

1918-ban a poroszországi litván képviselők aláírták Tilsitben memorandumukat, miszerint a körülbelül 150 ezres németországi litván kisebbség az anyaországhoz kíván csatlakozni. A memorandumról - mint az oly gyakran előfordult - csupán az érdekelteket felejtették el megkérdezni, azok sokkal szívesebben maradtak volna Németországban. A Memel-vidéken 1919 áprilisában helyi népszavazást tartottak, ahol a választásra jogosultak 78% (más források szerint 90%-a) szavazott Németország mellett. Az eredményt természetesen a népek önrendelkezését zászlajára tűző antanthatalmak nem vették figyelembe. Mint ahogy azt sem, hogy később a "Arbeitsgemeinschaft für den Freistaat Memel" szervezésében megtartott 1921. májusi szavazáson az 56 ezer szavazóból 54 ezren szavaztak egy Danzighoz hasonló szabadállam létrehozása mellett és a Litvániához tartozás ellen. (Ez a szabadállam később természetesen szuverén döntése alapján visszatért volna Németországhoz). A francia megszálló csapatok ebbe sem egyeztek bele, bár a területnek bizonyos fokú önkormányzata ekkor is volt.

notgeld_memel.jpgSzükségpénz a megszállt Memelben 1922.

 

Autonómia Litvánián belül

A Felső-Sziléziai lengyel felkelésből is tanulva a litvánok is szerették volna kész tények elé állítani a nagyhatalmakat Memelben és ebben furcsa módon bírták a németek támogatását. Németország ugyanis már beletörődött a terület elvesztésébe, és taktikai okokból a francia-lengyel terveket keresztezve jobbnak látta, ha a viszonylag gyenge Litvániához kerül a Memel-vidék. Abban reménykedtek, hogy a gyenge Litvániától könnyebben vissza tudják szerezni, mint a franciáktól, vagy a túl nagyra növő Lengyelországtól. Nem hivatalos úton ezt 1922 februárjában jelezték is a litván félnek. A Nagykövetek Tanácsa ugyanis két álláspont között ingadozott, vagy létrehoznak a Népszövetség égisze alatt egy független államot, vagy odaadják Litvániának, amennyiben hajlandó a fiatal ország önként Lengyelországhoz csatlakozni. Utóbbira semmi esély nem volt, főként a Vilniusért (lengyelül: Wiłno) vívott vesztes lengyel-litván háború után.

A litvánok keresve sem találhattak volna jobb alkalmat a terület megszállására, mint 1923 januárját, amikor a világ figyelmét lekötötte a Ruhr-vidék belga és francia megszállása, Lengyelország pedig belpolitikai gondokkal küzdött. Litvániában toborzott fegyveresek alig négy nap alatt kész tények elé állították a francia helyőrséget, akik kénytelenek voltak behajózni és hazatérni Franciaországba. 1923-ben a Nagykövetek tanácsa elismerte a fait accomplit, majd a következő évben a Népszövetség jóváhagyta a litván fennhatóságot a Memel-vidéken, melynek lakossága körömszakadtáig tiltakozott ez ellen, nemzetiségtől teljesen függetlenül. Nem biztos, hogy a kikötő megszerzése felett érzett örömükben a litvánok gondoltak arra, hogy a németek egyszer vissza fogják kérni az átkeresztelt Klaipėdát.

A "visszatértnek" nevezett Klaipėda és a Memel-vidék gyakorlatilag autonóm területet alkotott Litvánián belül, saját népgyűléssel és kormányzattal rendelkezett, előbbiben rendre az egyesített listán induló német pártok alkották a többséget. 1925-ben 27 német képviselőt választottak meg és 2 litvánt, 1935-ben az arány 81%, 1938-ban 87% volt. Az autonómia egyben különös jogi helyzetet is teremtett, más jogrendszer volt érvényben itt mint az anyaországban. Ennek egyik érdekes vetülete a házassági migránsok jelensége volt - sokan Klaipėdába jártak házasodni, itt ugyanis volt lehetőség polgári szertartás szerint házasságot kötni, míg Litvániában csak az egyházit ismerték el. Egy másik érdekes jelenség a helyi "jugoszlávok" megjelenése volt. Az 1925-ös népszavazáson a helyi lakosság 27,1%-a memel-vidékiként határozta meg önmagát, a 42% német és a 26,6% litván mellett. A szabadabb légkört rossz szemmel nézték Litvániából, egyfelől erős volt az ellenszenv a protestáns litvánokkal szemben, másrészt 1930 után itt is megjelent a náci német befolyás pártok, szövetségek és egyéb szervezetek formájában. Ez ellen az autoriter központi hatalom megpróbált fellépni, de a német tanárok, papok elbocsátása, német újságok betiltása, a családnevek litvánosítása, magántulajdon elkobzása, keleti litvánok betelepítése és egyéb intézkedésük csupán olaj volt a tűzre. 1938 végére a Memel-vidék gyakorlatilag kicsúszott Litvánia irányítása alól. A Klaipėda gombóc túl nagynak bizonyult.

memel1939.jpg Hitler Memelben (forrás)

1939. március 22-én, egy héttel a prágai bevonulás után Németország ultimátumban követelte vissza elszakított területét. Litvánia kénytelen volt aláírni a ráerőszakolt döntést, cserébe 99 évre jogokat kapott a kikötő használatára. A lakosság nagy többsége, nemzetiségtől függetlenül a szabadulás reményében örömmel fogadta a szerződés aláírásának másnapján városba látogató Führert. Ez volt Németország utolsó békés hódítása az újabb világháború előtt. A visszatért területet közigazgatásilag betagolták Kelet-Poroszországba, azon belül is a gumbineni járásba.  

klaipeda-03.jpgKlaipėda kikötővárosa madártávlatból

Nyom nélkül...

1944-ben a Vörös Hadsereg átlépte az egykori német államhatárt Kelet-Poroszországban. A német kormány a várható atrocitások és a munkaerő szükséglet miatt úgy döntött evakuálja a teljes lakosságot. A Hannibál akciónak nevezett művelet során 2,2 millió ember nyugatra költöztetését bonyolították le. Kiürültek a városok, a gyárak és a falvak, csupán a hadsereg egységei maradtak a gyakran erődnek nyilvánított főbb városokban, így Memelben is. A kitelepített memeliek egy részét az utakon bombázták le, másik részüket az orosz tengeralattjárók ölték meg a Balti-tengeren, és akik túlélték az utat sohasem térhettek vissza, esetleg évtizedek múlva turistaként. Memel romjai között a Vörös Hadsereg kevesebb, mint 50 élő embert talált a három hónapos ostrom után. A németek ezzel a kitelepítéssel 700 évnyi folytonos jelenlét után végleg elvesztették a keleti területeket.

Memel-Klaipėda városa ma több mint 500 kilométerre van a legközelebbi német határtól.

 

Németország I. világháborús területveszteségeit feldolgozó további írásaink:

 

Egy kattintás és nem maradsz le az új posztokról:

 

2 komment

A bejegyzés trackback címe:

http://pangea.blog.hu/api/trackback/id/tr466446993

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Blogger Géza 2014.07.03. 11:48:35

"Annak ellenére, hogy a litvánokat katolikus vallásuk megkülönbözteti a többi balti néptől"

Ez így túlzás. A lettek között is vannak katolikusok szép számmal.

"1997: 2.465.000 lakos (44% ev., 20% kat., 33% orosz ort.)."

lexikon.katolikus.hu/L/Lettorsz%C3%A1g.html